Szabad Földműves, 1986. július-december (37. évfolyam, 27-52. szám)
1986-11-01 / 44. szám
SZABAD FÖLDMŰVES, A felsőtúri (Horné Türovce) Tóth Géza bácsi még abban az időben volt Ciatal, amikor a mai értelemben vett folklór része volt az emberek életének, mindennapjainknak. A még ma is mokány testtartásé, fiatalos mozgású Géza bácsi így emlékezett vissza fiatalsága táncos éveire: — Ha én a csoportom valamelyik 16 éves tagjának, azt mondom: tudod-e gyerkőc, hogy én már 60 éve táncolok? —, akkor az rendszerint azt gondolja rólam, hogy már megint „lódított“ ez a vénember. Pedig hát e velem egykorú falu- és környékbeliek mindegyike tudja bizonyítani, hogy ennek a Tóth Gézának a gyerekkora óta a néptánc, a népdal az élete. Ma is az, habár már csak amúgy „öregesen“, átadva a tapasztalatokat a fiataloknak. — A faluban több idős embertől is hallottam, hogy már a felszabadulás előtt, a harmincas években is szervezett tánccsoportot vezetett... — így bizony. Abban az időben nem volt se tévé, se rádió, de még csak mozi sem, így hát fiatalok lévén — mai, divatos nevén mondva — afféle táncházban gyűltünk össze. Az akkori uraság — hosszas kunyerálás után — a rendelkezésünkre bocsátott egy padlás helyiséget, ami nagy szó volt akkortájt. Aztán itt gyűltünk össze a heti kemény munka után vasárnaponként, és énekeltünk, táncoltunk. Valahogy ilyen, nem erőltetett, természetes módon alakult ki egy ének- és tánccsoport, amellyel aztán — időközönként — szüreti mulatságokon, díszes esküvőkön, népművészeti felvonulásokon is részt vettünk. Későbbhez ötvenes évek elején — amikor már talpra állt az ország a háborús megpróbáltatásokból — a Csemadok védőszárnya alatt többek közreműködésével megalakítottuk a nagytúrt folklórcsoportot. Közben tagja lettem a kommunista pártnak, Ipolyság (Saby) járási várossá lett nyilvánítva, ide szólítottak a közéleti kötelességek. Á pártbizottságon szakosztályvezető voltam, közben a járási lap szerkesztésében Is részt vettem, emellett a szoclalizálődás folyamatának ts a katonája lettem Aztán 1960-ban visszakerültem a falumba, itt a hnb elnöki tisztát töltöttem be 1974-ig. Ebben az időben is sokat tettem a kultúra felvirágoztatásáért. Társadalmi összefogással felépítettük a kultíirházat, ami aztán teret adott, lehetőséget nyújtott folklórcsoportunknak is. — Amint a krónika bejegyzései is tanúsíthatják, a felsőtúri Hont folklúrcsopurt mindig létezett, persze változó aktivitással... — Tagjaink többnyire a szövetkezetben dolgoztak, mégsem voltak röstek — a nehéz munka után, vasárnap délelőtt -— eljönni a kultúrházba. Az embereket koruknál, tehetségüknél fogva különböző csoportokba 'osztottam: az egyik énekelt, a másik a tánccsoportban volt, a harmadik — mondjuk egy 70 éves kosárfonó — egy népszokás színpadi bemutatásában vett részt. Így alakult ki a 45 Tóth Géza: „Néha esténként elővesz em a régi fellépéseinket ábrázoló fényképeket...* Fotó: Kalita (1) Egy kép az albumból: a folklórcsoporl néhány tagja a palásti (PISstovceJ szüreti felvonuláson tagú folklórcsoportunk, amelyet az egész falu támogatott. Például nem egy 80—90 éves dédnagymama is eljárt rendszeresen a próbákra. Ezek az asszonyok mindig is tudtak „igazítani“ egy-egy tánclépésen, népdalon, akkor, ha úgy érezték: eltávolodtunk a valódi népi forrásból származó énektől, tánctól. A 60-as éveket a „hőskornak“ nevezném, amikor jóformán a falu apraja-nagyja a támogatónk volt. Több alkalommal is felléptünk országos rendezvényeken, eredeti dalaink mellett bemutattuk a kosárfonást, a íelsőtúri lakodalmi szokásokat, táncainkat. — Tánckoreográfiát írni, betanítani — nem künnyü feladat. Kik a segítői ebben? — Sajnos, az igazság az, hogy eredeti, tájjellegű táncokban a mi vidékünk nem bővelkedik, ennek ellenére mégis igyekszünk megtartani az eredetiséget. Munkánkban nagyon sokat segített a lévai (Levice) néptánccsoport vezetője, Halász Gyula, s az Ipolysági Bodonyi András, akik mind a ketten a néptánc és a népzene szerelmesei. A szervezett támogatás minősége már sokkal inkább megkérdőjelezhető. Mi jól tudjuk azt, hogy a Csemadok járási bizottsága nagyon kevés emberrel rendelkezik, leköti energiájukat a járási rendezvények szervezése, stb. A lehetőségeinkhez mérten így is támogatnak. A járási népművelési intézettől viszont sokkal többet várnánk. Az ugyanis minket nem elégít ki, ha egy előadó jön le közénk, s papírról felolvassa az etnológia elméletét. Nekünk konkrét támogatásra van szükségünk ... — Amikor a „hőskorról“, a hatvanas. majd a hetvens évekről beszélt, éreztem a hangjából azt, hogy a régi tettrekészség, a folklórszeretet mára kihalóban van ... — Én úgy fogalmaznák, hogy az említett lelkesedés már nem olyan, mint akkor volt. A mai fiataloknak már egészen mások a szórakozási lehetőségeik, s lassan már azok az emberek is kihalnak, akik tettekkel tudják megmagyarázni azt, mekkora jelentősége is van annak, hogy a népművészet fennmaradjon. Persze én nem adtam tel a reményt: a SZISZ alapszervezetében például egy 12 tagú tánccsoportot szerveztünk, melyet én irányítok. Közös munkánknak már komoly eredményei születtek, melyeket a fellépések sikere igazol. A telsőtúri Hont folklórcsoport ma is részt vesz minden járási népművészeti fesztiválon: tavaly például nagy sikert arattak a Tavaszi szél vizet 'áraszt rendezvényen, s az idén a Daloló Ipolyvölgye járási népművészeti találkozón. Emellett otthon, s a környező falvakban is szerepelnek műsoraikkal. Amikor a 73 éves Tóth Gézát -- A Népművészet Mestere cím viselőjét — tervekről, a jövőről kérdeztem, szeme felcsillant, s máris sorolni kezdte a teendők „listáját“: — A Hont folklórcsoporttal új programokat kívánunk előkészíteni: be szeretnénk mutatni a cséptáncot, a farsangi palóc lakodalmast. Az énekcsoportuiik repertoárját is friss gyűjtésű dalokkal kívánjuk feltölteni... Amikor az esti órákban elváltunk, teljesen ránksötétedett. Esti megvilágítás híján Géza bácsi egy zseblámpával a kezében indult el a kultúrház felé, s a lámpa gyenge fényénél kipróbált egy-két régi tánclépést... KALITA GABOR TISZTELT ASSZONYOM! Nyílt levél egy mozipénztárosnőhöz !'Amikor beálltam a sorba, még nem gondoltam arra, hogy ezt a levelet meg fogom írni Önnek. 5 annak, hogy most mégis megírom, meglehetősen rendhagyó oka van. Ez az ok: az Ön egy szívélyes mosolya. Tudom, hogy a kívülállók számára nagyon ts kétértelműnek tűnhet ez a bevezető. Egy fiatalember levelet ír egy hölgynek, egy mosoly okán — mire. lehet ebből következtetni? Csakis arra, hogy ez a mosoly, ilyen vagy olyan oknál fogva nem hagyta közömbösen a szóban forgó fiatalembert, jelen esetben engem. A merészebb fantáziáinak még tovább is elmehetnek, de ez már az' 6 dolguk, nem a mi kettőnké. Minthogy azonban nincs jogom kompromittálni Önt, el kell hogy mondjam nekik Is ennek a mosolynak a történetét. 4. Azzal kezdődött, hogy legalább százötvenen vártunk Önre azon a szép, verőfényes, koraőszi vasárnap délutánon. Most látom, hogy még ez ts eléggé kétértelműen hangzik, így hát kénytelen vagyok helyesbíteni, mégpedig meglehetősen prózai módon. Mert az volt a teljes igazság, hogy tudajdonképpen nem is Önre vártunk. A fél kettőt vártuk, hogy kinyíljék a mozipénztár ablaka, és jegyeket vásárolhassunk a városban akkor futó legérdekesebb, legizgalmasabb filmre. Néhányunknak talán még volí Ideje a lakótelepről való bebuszozás előtt sietve bekapni a vasárnapi ebédet, de a többség — köztük én is — egészen biztosan későbbre halasztotta, nem akarván kockára tenni a jegybeszerzés sikerét. Tehát tulajdonképpen nem Önt vártuk, ám ne tekintse ezt a személyével szemben megnyilvánuló tiszteletlenségnek. Mert gondolom Önnek is közömbös, ki nyitja ki reggel nyolckor a hentesüzlet, a posta vagy a ruhatisztító ajtaját. A lényeg az, hogy az az altó nyolckor kinyíljék; valahogy így vártuk akkor mi, százötvenen is a fél kettőt. .. Bizonyára állt már sorban On is, s ha tatán nem is elemezte, de okvetlenül érezte már a várakozás salát os lelkiállapot át. Ne értsen félre: nem az afölött való bosszankodásra gondolok, amikor lassan csosszan a sor, sem arra az aggodalomra. hnqu az orrom előtt viszik el az_ utolsó ktló banánt. Hanem arra, ami mindezek előtt van. A nyitás előtti percekre: Legyen az a kinyitandó objektum zöldségüzlet, hüsbolt vagy útlevélosztály. Esetleg mozipénztár. Tudja, úgy van az ember ilyenkor, ahogyan fel. lehetőleg ml voltunk akkor: ha elindulunk tizenkettőkor, számolgattunk magunkban, fél egyre a városban vagyunk, ha időben elkapunk egyet a ritkított vasárnapi járatok közül. Aztán — istenkém, azt az egy árát már kibírjuk valahogy. Várakoztunk már máskor is egy órát, és feltehetőleg még fogunk is. Az a fontos, hogy hozzájussunk ahhoz, amiért föláldoztuk. És ismeretlenül is irigyeltük Önt, mert Önnek nem kell egyetlen percet sem feláldoznia. Elég, ha pontosan érkezik. Ott állunk tehát, és várjuk Önt. Olykor az óránkra pillantunk közben: már egy óra múltl Már csak röpke félóra! Már negyed kettő, már csak alig tizenöt perc! Már csak tíz... öt... három ... És végre-valahára: fél kettő! és az ablak — sötét maradt, behúzott függönye továbbra is közömbösen, mozdulatlanul nyelte el sóvár tekintetünket. Mert Ön, Asszonyom — nem érkezett meg fél kettőre. Amikorra pedig az ablakban lógó cédula szerint meg kellett volna érkeznie. A várakozás lélektana... Ne vegye tudálékoskodásnak, drága asszonyom, de most mégis szólok róla néhány szót. Tudja, ha úgy várunk egy dolgot, egy eseményt vagy bármit, hogy TUDJUK, mikor fog bekövetkezni, valahogy könnyebb a várakozás. Ha tudom, hogy egy óra múlva kezdődik a tévében a futballmeccs, hogy egy hét múlva lesznek készen a szabadságomon készített fényképek, hogy egy év múlva megkapom az autót — az az egy Óra, egy hét, egy év valahogy magától értetődően, mondhatnám észrevétlenül eltelik. Mert tudom, hogy addig úgysem tehetek semmit; addig várnom kell. Ilyen magától értetődőnek vettem azt az egy órát is akkor, vasárnap délután fél egytől fél kettőig. Az utána következő perceket azonban már egészen másként. Mert ha a moztpénztár ablakára ki van írva, hogy az fél kettőkor nyit, és mégsem nyit fél kettőkor — akkor már NEM TUDOM, mikor nyit. Lehet, hogy már öt perc múlva, lehet hogy csak egy óra múlva, lehet hogy soha. Ekkor már nincs miben megkapaszkodnom, nincs mihez tartanom magam. Ettől kezdve már minden perc elvesztegetett időnek számit. Mert a fél órás buszozással, az egyórás sorbanállással számoltam; az utána következő percekkel azonban nem. Milyen érdekes lett volna, ha valamilyen technikai csoda folytán láthatta volna a sorbanállók hadát, mondjuk negyed kettőtől tizenhárom óra harmincöt percigt Ahogy a mutató közeledett a fél kettőhöz, úgy sűrűsödött a sor, ügy vált egyre várakozástelibbé az emberiek arca; sokan már elővették a pénztárcájukat, kiszámolták belőle a jegyek árát és a kezükben szorongatták, hiszen mindjárt fél kettő! Tizenhárom óra harminckét perckor azonban már tanácstalanság, majd az idő előrehaladtával egyre inkább egyfajta apátia tükröződött az arcokon. Már nem néztünk az óránkra, minek? Eél kettő már elmúlt, most már egyszerűen nem tudhatjuk, hogy Ön mikor érkezik. Én akkor, Asszonyom, bevallom, felelősségre készültem vonni Önt. Szigorú kérdéseket formálgattam magamban, amelyekre úgy éreztem, Önnek kötelessége lesz válaszolnia: mtért nem jött Időben, milyen jogon rabol el százötven embertől egy darab vasárnapot? Az Ön vasárnapi ebédje lehet kényelmes, ráérős — a mi rovásunkra? Szépen elrendeztem ezeket a kérdéseket, amikor Ön megérkezett. Tizenhárom óra harminchét perckor, hogy erről se feledkezzünk meg. A piros Lada lefékezett a mozi előtt, Ön frissen kiugrott belőle, búcsút intett a férjének, és odafordult felénk. Százötven megvárakoztatott, becsapott ember felé. Nos, asszonyom, ekkor történt, ha még emlékszik rá. Én már nyitni készültem a számat, amit ön persze nem tudhatott, mégis megelőzött. Mert széles, barátságos mosolyt ragyogtatott ránk, e szavak kíséretében: ,fiahát — ma is ennyien vannak?“ És ez a mosoly, Asszonyom, belém forrasztotta a szót. Számonkérő mondataim összeomlottak, megfeledkeztem arról, hogy én itt hét perce fölöslegesen állok Ön miatt. És éreztem, hogy viszszavonulhatatlanul elszalasztottam a pillanatot. Szótlanul megvártam, amíg rám kerül a sor. benyújtottam Önnek a pénzt, átvettem a három jegyet és szó nélkül távoztam. De valahogy mégsem hagyott nyugodni a dolog; ezért írtam meg Önnek, legalább utólag, ezt a levelet. Tisztelettel: VASS GYULA 1386. november í. Nevükhöz méltóan A napokban ellátogattam a sládkovitovői „Csehszlovák—Szovjet Barátság“ nevet viselő Magtermesztő Állami Gazdaságba, hogy megérrieklűdjem: milyen formában. milyen rendezvényekkel és programsorozattal készülnek megünnepelni a nagy októberi szocialista forradalom 69. évfordulóját és a barátsági hónapot? Rövidesen meg is találtam a gazdaság e kérdésben legilletékesebb dolgozóját, Kurinec Vilmost, a Csehszlovák-Szovjet Baráti Szövetség üzemi szervezetének elnökét. — Szervezetünk az üzemi pártszervezettel és a szakszervezettel közösen méltóképpen felkészült a NOSZF évfordulójának megüneplésére, illetve a csehszlovák—szovjet barátság hónapjára — válaszolta bevezető kérdésemre Kurinec elvtárs. — Munkatervünket minden évben úgy állítjuk össze, hogy tevékenységünk a barátsági hónapban csúcsosodjon ki. — Felsorolná a tervezett rendezvényeket? — Különféle akciók egész sorával készülünk a barátsági hónapra. A nagy októberi szocialista forradalom évfordulójának előestéjén koszorúzást ünnepséget rendezünk Nagyfödéinesen (Veiké Űfany), Kosúton (KoSúty) és Sládkoviöovóban. Ezen kívül harminc dolgozónk vesz részt azon az ünnepségen, amely az évforduló, egyben a barátsági hónap megnyitása alkalmából a járási székhelyen, Galántén (Galanta) lesz. megrendezve. Ugyancsak a dolgozóink számára tanulmányutat szervezünk Prágába, ahol megtekintjük a Lenin' Múzeumot, és ellátogatunk Lidtcére is. Valamennyi üzemrészlegünkön kiállítást rendezünk a nagy október eseményeivel kapcsolatosan. A SZISZ üzemi szervezetével közösen beszélgetéseket szervezünk, szamovár mellett. A nagyfödémesi és a kosúti, valamint az igazgatóság üzemi konyháján megrendezzük az orosz konyha hetét. A szakszervezettel közösen munkás- és szocialistabrigád-aktívát rendezünk. Immár tizenegyedik alkalommal rendezzük meg majd. a Mit tudsz a Szovjetunióról című, az üzemünk dolgozói között nagy népszerűségnek örvendő versenyt. — Milyen egyéb — Központilag szervezett — rendezvényeken tervezik a részvételt? — Az első helyen a szovjet filmek fesztiválját említeném, amelyen az idén is dolgozóink szervezett tormában vesznek részt. Ott leszünk továbbá a járási székhelyen megrendezendő szovjet könyvkiállításon és a szovjet előadóművészek vendégszereplésein. A Svet szocializmu című hetilap megalakulásának 35. évfordulója alkalmából beszélgetésen veszünk részt a lap munkatársaival. Ezek valóban csak a legfontosabb rendezvények, amelyeket tervezünk, Illetve amelyeken részt veszünk; a listát hosszasan lehetne még sorolni tovább — fejezte be Kurinec elvtárs. — Köszönm a tájékoztatást, és rendezvényeikhez sok sikert kívánok. Nagy Mihály
