Szabad Földműves, 1986. július-december (37. évfolyam, 27-52. szám)
1986-11-01 / 44. szám
2 SZABAD FÖLDMŰVES 1986. november Ĺ A SZLOVÁK NEMZETI TANÁCS 3. ÜLÉSE fontos törvényjavaslatokat Október 23-án tanácskoztt az SZSZK törvényhozó testületé, hogy megvitassa és ióváhagyja azokat az ói törvényeket, amelyek társadalmunk fejlődésének mostani időszakában a szocialista törvényesség, az egyéni és a kollektív felelősség erősítését szolgálják. Az SZNT 3. ülésén megjelent Jozef Lenárt, a CSKP KB Elnökségének tagja, az SZLKP KB első titkára, Peter Colotka, a CSKP KB Elnökségének tagja, a szlovák kormány elnöke. Ott voltak az SZLKP KB Elnökségének és titkárságának tagjai, a kormány tagjai, valamint Josef Meči, a Cseh Nemzeti Tanács Elnökségének tagja. A tanácskozást Viliam Šalgovič, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a Szlovák Nemzeti Tanács elnöke nyitotta meg. A képviselők jóváhagyták az ülés napirendjét, majd Miroslav Válek kulturális miniszter előterjesztette az állami természetvédelemről szóló törvény módosítására vonatkozó javaslatot. Rámutatott, hogy a természetvédelemről 1955-ben elfogadott, eddig érvényben lévő törvény már nem felel meg teljes mértékben a fejlett szocialista társadalom szükségleteinek. A természetvédelem szabályainak megsértőit ezentúl magasabb összegek megfizetésével büntethetik. A Szlovák Nemzeti Tanács a hozzászólások után egyhangúlag elfogadta a törvény javasolt módosítását. Július Varga, mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter terjesztette elő a Szlovák Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Felügyeletről szólő törvény javaslatát. Leszögezte, hogy az élelmiszerek minősége jelentős mértékben befolyásolja a szocialista életmód kialakítását. A mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek minőségének javításához hozzátartozik/ a választék bővítése, a csomagolás javítása, a szavatossági idő meghosszabbítása. Ez megköveteli, hogy jobban megtartsák a minőségi és műszaki normákat, az ésszerű táplálkozás alapelveit, jobban figyelembe vegyék a fogyasztók igénveit. Ugyancsak a minőséghez tartozik az a kérdés is, hogV az élelmiszerek ne tartalmazzanak egészségre ártalmas anyagokat. A törvényjavaslat a népgazdaságban s az államigazgatásban az ellenőrzésre vonatkozó 1981-től érvényes új alapelvekből indul ki. Az eddigi tapasztalatok megerősítik egy szakosított állami ellenőrző szerv létesítésének szükségességét. A felügyelet nem helyettesítheti a gazdasági szervezetek ellenőrző tevékenységét. A javaslat szerint a felügyelet gazdasági irányítástól független államigazgatási szerv lesz. Az SZNT ellenszavazat nélkül elfogadta a törvényjavaslatot. A Szlovák Kereskedelmi 'Felügyeletről szélé törvény javaslatát Jaroslav Zelko belkereskedelmi miniszter fogadott el ismertette. Rámutatott, hogy az egységes szocialista kereskedelempolitika alapelvei megtartásának ellenőrzésében fontos szerepe van a kereskedelmi felügyeletnek. A kereskedelemmel szemben támasztott megnövekedett igények szükségessé teszik a kereskedelem tevékenységének következetesebb ellenőrzését. Az új törvény lehetővé teszi a felügyelet munkájának javítását. Ezentúl a felügyelet jogköre kiterjed az ellenőrzött szervezetek felettes szerveire, lehetőség nyílik arra, hogy szakembereket is bevonjon az ellenőrzésbe és ellenőrizze az engedély alapián árusító állampolgárok tevékenységét is. Kötelessége lesz, hogy feltárja a fogyatékosságok okait, rámutasson a felelősökre. Gj momentum, hogy megbírságolhatják azokat a szervezeteket is, amelyek termelő vagy más jellegű tevékenységükkel hozzájárulnak a lakosság szükségleteinek kielégítéséhez. A képviselők egyhangúlag elfogadták a törvényjavaslatot. A terhesség művi megszakításáról szóló törvény javaslatát Éva Tökölyová egészségügyi miniszter terjesztette elő. Leszögezte, hogy az új törvény gélja a nők egészségének védelme. A szocialista társadalomban a tudatos gyermekvállalás társadalmi ügy. Az a mőd, ahogyan az eddig érvényes törvény szerint a terhességmegszakításról döntöttek, nem befolyásolta az abortuszok számát. Rá-Lubomír Štrougal csehszlovák kormányfő hivatalos látogatáson Görögországban járt. Kíséretében volt Bohuslav Chmiupek külügyminiszter, Eduard Saul kohó- és nehézgépipari miniszter, František Langer, a külkereskedelmi miniszter első helyettese, és Jozef Nálepka, Csehszlovákia görögországi nagykövete. A szövetségi kormány elnökét Anddreasz Papandreu görög miniszterelnök fogadta és megbeszélései végeztével Hrisztosz Szartzetakisz, a Görög Köztársaság elnöke látta vendégül. Kölcsönös érdek A találkozón kiemelték a csehszlovák-görög együttműködés eddigi gyümölcsöző eredményeit, s hangsúlyozták e kapcsolatok elmélyítésének jelentsőségét e két ország népeinek javára. Nagyra értékelték azt a tényt, hogy az álláspontok azonosak, illetve igen közel állnak egymáshoz a világ fő problémáinak megoldása tekintetében. Ľubomír Štrougal és Andreasz Papandreu görög kormányfő a zárótárgyalásokon hangsúlyozta, hogy az utőbbl években kedvező eredmények születtek Csehszlovákia és Görögország politikai, gazdasági, tudományos-műszaki és kulturális együttműködésében. Más lehetőségekről is szóltak, amelyeket ki kell használni az együttműködés fejlesztésére. Emlékeztettek rá, hogy a CSSZSZK és Görögország azonos álláspontot foglal el az emberiség fő problémái megoldásának kérdésében — az atomháború veszélyének elhárítása, a leszerelés, valamint a népek közötti barátság és gyümölcsöző együttműködés előfeltételei megteremtésének kérdésében. Kiemelték a Szovjetunió békekezdeményezéseit, amelyek széles körű visszhangra találtak a világ haladé közvéleményének körében. A tárgyalások végén Bohuslav Chnoupek és Karolosz Papuliasz külügyminiszterek aláírták a kettős adózás megszüntetéséről szóló csehszlovák— görüg kormányközi egyezményt. ■ Kongresszusra készül a SZISZ Központi Bizottsága. Prágában együttes ülésen hagyták jővá a IV. SZISZ-kongresszus összehívásának időpontját, s a kongresszust megelőző tevékenység fő feladatait. A tanácskozáson részt vett Jindfich Poledník, a CSKP KB titkára. Jaroslav Jenerál, a SZISZ KB elnöke értékelte az ifjúság! szövetség eddig elért eredményeit és az ifjúság hozzájárulását a CSKP XVII. kongresszusán kitűzött irányvonal megvalósításához. A SZISZ KB jóváhagyta azt a javaslatot. amely a SZISZ IV. kongresszusának 1ПВ7. október 2—4-én, Prágában való megtartását indítványozta. A SZISZ szlovákiai kongresszusát Bolgár kulturális Október 29-én kezdődtek, s november 4-éig tartanak hazánkban a bolgár kultúra napjai. Az egyhetes eseménysorozat keretében országszerte számos kulturális rendezvényre került, illetve kerül még sor. amelyek közelebb hozzák hazánk lakosságához a bolgár nép kultúráját, kulturális értékeit. Rangos együttesek egész sora mutatkozik be ezen a héten a csehszlovák közönségnek; közülük nem ад európai- hírnévnek örvend. Láthattuk — és természetesen negyedikéig még láthatjuk — például a Szófiai állami Hangversenyzenekart, amely közel hat évtizedes múltra tekinthet vissza. Megalakítója és első művészeti vezetőié a kitűnő hegedűművész és zenepedagógus, Szasa Popov volt. Az együttest vendégként olyan karnagyok is vezényelték, mint Gennagyij Rozsgyesztvenszkij, Ferencsik János, Kiril Kondrasin; a vendégszólisták listáján pedig olyan nevekkel találkozunk, mint David OJsztrah, Szvjatoszlav Richter, Leonyid Kogan, Fischer Annie és mások. A zenekart október 29-én, a rendezvénysorozat megnyitásának alkalmából Prágában láthatta a közönség, maid ezt követően október 31-én Gottwaldovban léptek fel. Utolsó fellépésük november 4-én, Piešťanvban lesz. A tolbuhini Jordan Jovkov Színház szintén 1928-ban alakult. Igaz akkor még Stúdiószínpad néven, s fgy is működött 1963-ig, amikor felvette a neves dobrudzsai drámaíró, a modern bolgár színjátszás egyik legnagyobb alakjának a nevét. A színház sikereit számos kitüntetés fémjelzi: ilyen például a Bolgár Népköztársaság Rendiének I. fokozata, és a Munka Vörös Zászló Érdemrend. Külön említést érdemel. hogy a társulat immár két évtizede baráti kapcsolatot tart fenn a nyitrai (Nitra) Andrej Bagar Színházzal. s ez a kapcsolat szakmailag Is sokban segíti a két együttes munkáját. A Jordan Jovkov Színház így 1987. szeptember 12—13-án, a csehországi kongresszust 1987. szeptember 19—20-án rendezik meg. ■ Aktívaértekezletet rendezett Bratislavában az SZLKP KB. párttisztségviselők számára a CSKP XVII. kongresszusa után végzett politikai szervezőmunka feladatairól. A tanácskozáson részt vett Mikuláš Benő, a CSKP KB titkára. Beszédében megállapította, mindenütt el kell érni, hogy a CSKP XVII. kongresszusának határozatai a szocialista gondolkodás és öntudatosság tartalmát képezzék, hogy a kommunisták és a többi dolgozó Jól megértse és elsajátítsa ezeket a határozatokat, és ennek szellemében végezze munkáját. Felszólalt Ján Ferianc, a Szlovák Tervbizotfság alelnöke is, aki elsősorban a tudományos műszaki haladás kérdéseit elemezte. парик hazánkban természetesen Nyitrán mutatkozott be először, mégpedig Shakespeare: Királyok éjszakája című drámájával; csütörtökön a bratislavai közönség tekinthette meg az együttest, amely Itt M. Minkov; Még egyszer Mozartról és Salieriről című darabját mutatta be. 31-én ismét Nyitrán léptek fel, mégpedig szintén bolgár szerző — Sz. Sztratyev darabjával, amelynek címe: A Föld forog. Végül Plzeňben mutatkoznak be, november 3-án, — ugyancsak a Shakespeare-drámával. A bolgár folklór számunkra már kissé egzotikumot Is lelent, hiszen nem kis mértékben érezhető már benne a keleti népkultúrák hatása. Ezért joggal tarthattak és tarthatnak érdeklődésre számot a Sztara Zagora-i Zornyica folklóregyüttes fellépései. Az első október 29-én Michalovcén, a második 30-án Tőketerebesen (Trebišov) volt. Az együttest 31-én Poprádon láthatta, november 3-án pedig Revúcán láthatja majd a közönség. A Szófiai Nemzeti Opera Balettkara először szintén 1928-ban lépett a közönség elé, Delibes: СоррёЦэ című balettjével; ettől a fellépéstől számítják egyébként a hivatásos balett kezdetét Bulgáriában. Miután sorra műsorukra tűzték a műfaj klasszikus darabjait, 1948-ban bemutatták az első bolgár nemzeti balettet Is, Hriszto Manolov: Jana és a sárkány című alkotását. Az együttes a bolgár kulturális napok alkalmával szintén csehszlovákiai előadókörúton vesz részt; első bemutatkozásukra október 29-én Bratlslavában került sor, amely egyben a rendezvénysorozat szlovákiai megnyitója is volt. Másnap ugyancsak a Szlovák Nemzeti Színházban léptek fel, a legközelebb pedig holnap, november 2-án lépnek közönség elé Brnőban. Utolső bemutatkozásuk a rendezvénysorozat keretében a prágai Nemzeti Színház Űj Színpadán lesz. november 4-én. Rövid ismertetőnkben természetesen távolról sem törekedhettünk a ■ Az ENSZ-közgyfilés politikai és biztonsági kérdésekkel foglalkozó bizottságában Csehszlovákia és Bulgária határozati javaslatot terjesztett elő a fegyverkezés elért szintjének ellenőrzését szolgáló intézkedésekről. A javaslat értelmében a Közgyűlésnek fel kell szólítania a világszervezet valamennyi tagállamát arra, hogy mielőbb kössenek megállapodásokat a lázas fegyverkezés megszüntetéséről és a leszerelésről. ■ František Pefiažka csehszlovák képviselő a bizottságban rámutatott, a leszerelésre irányúié erőfeszítések új szintre jutottak. A gazdasági és pénzügyi bizottságban Martin Walter csehszlovák képviselő arról számolt be. hogy Csehszlovákiában a központi tervezésre való tekintettel biztosított a lakosság magas életszínvonala. adásul az engedélyezés hosszadalmas volt, ami megakadályozta, hogy a terhességet még korai szakaszában, tehát nyolc héten belül szakítsák meg. A nyolcadik héten belül végrehajtott úgynevezett miniinterrupció lényegesen kisebb kockázattal jár. Az abortusz eddig alkalmazott módja esetében a szövődmények valószínűsége 29—30 százalékos, míg a miniinterrupció esetében nem egész öt százalék. Az új módszer mind egészségügyi mind gazdasági szempontból előnyösebb, a munkaképtelenség 2—3 napra rövidül le. Ugyancsak gazdasági előnyt jelent a terhesség megszakításáról eddig döntő bizottságok megszüntetése. Az új törvény feljogosítja a.nőt, hogy saját maga döntsön terhessége megszakításáról. Az illetékes egészségügyi intézmény köteles eleget tenni a nők írásbeli kérvényének, amennyiben a terhességmegszakítás nem veszélyes a nő egészségére és a terhesség ideje nem lépte túl a 12. hetet. A képviselők egyhangúlag megszavazták a törvényjavaslatot. (E törvények részletes Ismertetésére következő számainkban visszatérünk.) Az SZNT ülése után összeült a Szlovák Nemzeti Tanács elnöksége. A Csehszlovák Államszövetségről szőlő alkotmányos törvény értelmében kihirdették az SZNT törvényét, amely ktegészíti az állami természetvédelemről szőlő 1/1955 számú törvényt, a Szlovák Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Felügyeletről szóló törvényt, a Szlovák Kereskedelmi Felügyeletről szőlő törvényt, valamint a terhesség művi megszakításáról szőlő törvényt. A CSSZSZK legfőbb ügyészének javaslatára az SZNT Elnöksége Pavol Kišt nevezte ki az SZSZK legfőbb ügyészévé. teljességre, s valóban csupán a legrangosabb együttesek fellépéseiről szólhattunk néhány szót. Az egyhetes eseménysorozat programja ennél természetesen sokkal gazdagabb és sokrétűbb; a különböző kiállítások tucatjait éppúgy magába foglalja, mint a bolgár nép kultúráját ismer+ető előadások. a bolgár művészekkel való baráti találkozók, beszélgetések egész sorát. Országszerte több hazai művészegyüttes tűz ezekben a napokban a műsorára bolgár szerző művét, hív meg vendégszereplésre bolgár előadóművészeket. S természetesen a bolgár filmművészet termékei Is helyet kaphak a rendezvénysorozat keretében; az egv hét során a Hová mentek, A 205 1913-as ügy, a Trnovói cárnő, Az igazságosság határa, A névtelen zenekar és Az inkák kincse című filmek kerülnek bemutatásra.-vgy-A CSKP KB Elnökségének döntése a pártalapszervezetek évzáró taggyűléseinek A jövő év januárjában és februárjában tartják meg évzáró taggyűléseiket a pártalapszervezetek. A pártalapszabályzattal összhangban erről a CSKP KB Elnöksége október 22-i ülésén hozott döntést. A tanácskozáson megvitatták, hogyan sikerült megvalósítani a gazdasági és a szoeiális fejlesztés meggyorsításának stratégiai irányvonalát a tudományos-műszaki haladás eredményeinek intenzfv felhasználása, a nagyfokú hatékonyság és a minőségi munka alapján. A CSKP KB Elnöksége rámutatott, hogy az évzáró taggyűléseknek, azok határozatainak következetesen az egyes szervezetek munkájának sajátosságaiból, a konkrét munkahelyi feladatokból kell kiindulniuk. Egyetlen égető problémát sem szabad figyelmen kívül hagyni. Ez azt jelenti, hogy foglalkozni kell azokkal a területekkel és vállalatokkal, amelyek nem teljesítik a feladatokat, és nein veszik figyelembe a társadalmi szükségleteket. E kérdések megvitatásának eredményeként fel kell tárni az 1986. évi terv teljesítésében mutatkozó fogyatkozó fogyatékosságok és hibák valódi okait, meg kell keresni annak a lehetőségét és feltételeit, hogy minden erőt az 1987. évi feladatok következetes teljesítésére összpontosíthassanak. A sürgető feladatok megkövetelik, hogy a kommunisták évzáró tanácskozásain a dolgozók kezdeményezésének és szocialista versenyének felkarolására és fejlesztésére is intézkedéseket tegyenek. Ez azt Jelenti, hogy meg kell teremteni a feltételeket a dolgozók irányításában, a gazdasági feladatok teljesítésében való részvételének kiszélesítéséhez — főleg a terv kidolgozása és teljesítésének ellenőrzése során —, valamint a végzett munka mennyisége és minősége szerinti javadalmazás érvényesítéséhez. A pártszervezetek egyúttal véleményt mondanak a munka- és a tár- * sadaimi fegyelem és a rend megszilárdításáról is. 35 éves a Honvédelmi Szövetség November 4-én ünnepli fennállásának 35. évfordulóját a Honvédelmi Szövetség. A Nemzeti Front e jelentős tömegszervezete 1951-ben azzal a céllal jött létre, hogy az akkori feszült nemzetközi helyzetben aktív segtíséget nyújtson a lakosság legszélesebb rétegeinek honvédelemre való felkészítésében. Ezt a küldetését természetesen a mai napig betölti, mivel ismert tény, hogy az Imperialista országok, különösen az Egyesült Államok agresszív politikája veszélyezteti a világbékét. A szocialista országok számára tehát továbbra is létkérdésnek számít nemcsak a korszerű, minden támogatást elhárítani képes hadsereg fenntartása, hanem a lakosság következetes, szilárd ideológiai alapokon álló, magas szakmai színvonalú honvédelmi nevelése is. Ez utóbbi kifejezés — „honvédelmi nevelés“ — lényegében tükrözi azokat a változásokat, amelyek a Honvédelmi Szövetség munkájának tartalmában bekövetkeztek az eltelt bárom és fél évtized során. Tudjuk, hogy a „nevelés“ szó pedagógiai értelemben is rendkívül tág jelentéskörrel bír, s ez az adott esetben is teljes mértékben érvényes. A polgári lakosság honvédelemre való felkészítése fokozatosan lényegült át a szó igazi értelmében vett honvédelmi neveléssé, s ez egyértelműen a HSZ tevékenysége sokrétűbbé, vonzóbbá, megalapozottabbá válásának eredménye volt. Ennek tudható be, hogy hazánkban ma több mint 11 ezer HSZ-alapszervezet tevékenykedik, s a tagok üsszlétszáma meghaladja a 980 ezret. Ugyancsak a szövetség munkájában bekövetkezett minőségi változást tükrözi a tagság korátlaga, amelyhez hasonlóval — természetesen az ifjúsági szövetséget kivéve — egyetlen más tömegszervezet sem dicsekedhet; a HSZ-tagok korátlaga ugvanis 30,1 év! Ez egyben azt is jelenti, hogy a szövetség tagjainak 79 százaléka 35 éven aluli, ami szintén egyedülállónak nevezhető a tömegszervezetek között. Említést érdemlő körülmény az is, hogy a taglétszám az utóbbi öt évben évente átlagosan 23,4 ezer fővel nö^ vekedett. Az alapszervezeteket tekintve a legmagasabb a falusi szervezetek száma: meghaladja a 3500-at, s az ezekben tömörült tagok száma mintegy 240 ezer. A második helyen az üzemi szervezetek állnak, amelyek száma valamivel 2 ezer fölött van, s mintegy 180 ezer fő taglétszámot tömörítenék. A sort folytathatnánk természetesen tovább, hiszen ma már például a mezőgazdasági üzemekben, a különböző intézményekben és iskolákban is szép számmal működnek HSZ-alapszervezetek. Az felmondottakből Is látható, hogy három és fél évtizedes fennállása alatt a Honvédelmi Szövetség jelentős társadalmi tényezővé nőtte ki magát. Minden korosztály képviselője számára lehetővé tesz valamilyen vonzó tevékenységi formát, de mindenekelőtt a fiatalokat tömöríti, egyre szerteágazóbbá, a kor követelményeit, a tudományos-műszaki haladást szem előtt tartó tevékenységével. A' hagyományos munkaformák — lövészet, honvédelmi tömegsportok, motorizmus, kinolőgia, modellezés — mellett szinte hihetetlen gyorsasággal váltak népszerűvé a rádiótechnikai, az elektronikai vagy a repülős/ejtőernyős szakkörök. Ez természetesen csak néhány példa annak illusztrálására, milyen szerepet tölt be ma szocialista társadalmunkban a Honvédelmi Szövetség, mekkora tömegeket fog össze, s biztosítja azok számára az olyan tevékenységformák elsajátítását és rendszeres művelését, amelyek nemcsak a honvédelemmel kapcsolatos ismeretek terén, hanem a mindennapi, gyakorlati életben is kamatoztathatók. VASS GYULA I