Szabad Földműves, 1986. július-december (37. évfolyam, 27-52. szám)
1986-10-25 / 43. szám
SZABAD FÖLDTkfOVES 1986. október 25. 6 ELENA HOLÉCZYOVÄ (1906 - 1983) Egy budapesti találkozásunk alkalmával Barcsay Jenő festőművész — az anatómiai rajzatlasz világhírű megalkotója — említette: az igazi művészet az eredetiség, a változás és a változtatni tudás szimbiózisa... Ez a flagy-nagy tapasztalatokra alapuló mondás jutott az eszembe akkor, amikor Elena Holéczyová nemzeti művész kiállítását néztem meg a Szlovák Nemzeti Galériában. Az alkotó az ősi anyagokat, a lent. a kendert használta fel textilképeinek anyagául. Szülőfalujából. Moravské Lieskovéból is magával hozta azt a szellemi örökséget, amely alkotótevékenységében a népművészet tiszteletére, a gyökerek megőrzésére intette őt. Emellett Holéczyová művészetében a modern irányzatokat követte. így műveit nyugodtan nevezhetjük a múlt és a jövő szerencsés ötvözetének. Ahhoz, hogy valóban értsük e művek mondanivalólát, mindenesetre szükséges megismerni a művésznő életét, s azokat az indíttatásokat és életérzéseket, melyek alkotásra serkentették. Elena Holéczyová 1908-ban született Moravské Lieskovén. Apja, Jozef Hollý író. a szlovák nemzeti öntudat ébresztőinek egyik vezéregyénisége lányát arra tanította, hogy nyitott szemmel járjon a világban, lássa a szépet, tisztelje ай egyszerű falusi emberek, földművelők életérzéseit, ihletet merítsen a népművészet kiapadhatatlan kútjából. Holéczyová Bratislavában járt gimnáziumba. majd a prágai művészeti szabadiskolán folytatta tanulmányait. Később a művésznő Párizsba vágyott: abban az időben az avantgárd szele fúidogált.az Eiffel-toronv Irányából, s Közép Európában nem volt olyan alkotó, aki nem kívánta volna közelebbről is megismerni Párizs szellemi éle. tét, az említett művészeti irányzatot. A festőnő a francia fővárosba költözik, kiállításokra jár. mflvészekkeí ismerkedik —. s közben alkot, alkot, alkot. Holéczyová Párizsban állít ki először, a siker további munkára serkenti őt. Párizs és az avantgárd megismerése után az említett alkotó már egészen másként néz a népművészet re, annak rejtett értékeit is felismerve. Később a honvágy hazaszólítja őt. Itthon térihez megy egy breznói orA Menyasszonyuk című ciklus egyik darabja. Óváros (vert csipke). voshoz. aki nagy szerelmese a képzőművészetnek. A művésznő szabadidejében bejárja Brezno környékét, népi használati tárgyakat, csipkéket gyűjt. Tulajdonképpen ez egy felkészülési Időszak volt, egy művészi útkereséssel, gyötrelmekkel nehezített úthoz. 1945-ben Holéczyová már mint hivatásos képzőművész tevékenykedik, s alkotóerejét a textilművészetnek szenteli. Erről a termékeny alkotói időszakáról hadd szóljon PUDr. Agáta Žáiiková művészettörténész, a művésznő pályafutásának nagy ismerője, a jelenlegi kiállítás rendezője: — Amikor a kiállítás anyagát öszszeállítoftuk. Igyekeztünk alapos munkát végezni. No persze, nemcsak azért, mert egy ilven in memoriam kiállítás ezt kívánja, más okból is: annak idején a művésznő komoly előtanulmányokat végzett annak érdekében. hogv a vert csipkéről megtudjon mindent, maid megtanulja magát a csipkeverést. Valóságos minta-archívumot rendezett be bratlslavai otthonában. saiát készítésű csipkékkel díszített ruhaterveket készített az ŰEUV számára, térelválasztó falaihoz, képszerű kompozícióihoz külön rajzokat készített. Ml ezeket a rajzokat azért gyűjtöttük össze és állítottuk ki. hogv az érdeklődő bepillantást nyerhessen a „színfalak" mögé Is. tapasztalja, milyen szakmai felkészültség szükséges az alkotómunkához, hányszor Is kell a művésznek végigszenvednie a „purgatóríumot“ addig, amíg — a szó tágabb értelmében — kristálytiszta, értékes művekkel léphet a közönség elé. — A látogató például a dokumentumokból azt is megtudhatja, hogv Holéczyová az offenes években rádiójátékokat ts írt. emellett magas szintű tudományos értekezéseket a folklórról. s magáról a népi csipkeverésről. — Holéczyová irodalmi tevékenysége — folytatta a művészettörténész — nem a véletlen szüleménye, hiszen mind a hazai légkör — gondolok itt az édesapára —. mind a házasságban töltött évei „irodalomtól kísérve" teltek el. A nemzetébresztő apa. főzet Hollý tevékenysége közismert, de az már kevésbé, hogv orvos térje. dr. Ervin Holéczv Is írt, — novellákat, elbeszéléseket. irodalomkritikát — Peter Zván írói álnév alatt. Holéczvová Irodalmi tájékozottsága, jeles humán művelt, sége alkotásain keresztül is iól érzékelhető, hiszen figurális kompozícióinak alakjai nemegyszer regék mondák főszerep lői. népmesék hősei. Az Elene Holéczvová nemzeti művész születésé, nek meg nem élt 80. évfordulója alkalmából megrendezett kiállításon látható alkotások teljes keresztmetszetei nyújtanak a művész hagyatékából Az ötvenes években készült textllképel komoo zíciójukban még „darabosabbak", я legegyszerűbb csipkeverési módozatok észlelhetők a képeken. A később készült alkotások már határozottab„Szeretek Esteledik. A hízó már békésen szuszog a szalmán. A verebek ts az udvar sarkában álló szilvafákon gubbasztanak, ücsörögnek már. Hangos csattanással csukódik be a tyúkól ajtaja. — No — ropogtatja meg néhányszor fáradt derekát Dresser Margit néni —, az aprójószággal végeztem mára. Aztán a vízcsaphoz lép, akkurátus mozdulatokkal kezet mos, s a köténye sarkába, csücskébe törli mindkét tenyerét. Atslet az udvaron, benyit a konyhába. A helyiségben kellemes meleg van, a tűzhelyen magasan lobog a láng. A főzőlap fölé tartja elgémberedett ujjait, azután sámlit húz maga alá. Leül. Előtte jobb lábához kukoricacsövekkel felpúpozott kosarat készít, s az ütött-kopott zománcozott lavórba morzsolni kezdi a szemeket. Szerteszét pattognak a rakoncátlan magok, nagy zajt csapnak, mintha jég(A szerző felvételei) ban vallanak a művész célkitűzéseiről: Holéczyová tudatosan, programszerűen emelte ki a csipkét a maga ornamentális. népi világából, tartalombeli önállóságot adott neki. Amíg ugyanis a csipke korábban függönyszegélyek. ágyterítők, kötények, népi ruházati cikkek díszítő eleme volt, addig Holéczvová keretre feszített, térbe helyezett, térelem-szereppel felruházott, az ornamentika mellett grafikai vonalvezetéssel is gazdagított csipkéi már önálló, teljes értékű művészi alkotások. Holéczyová szerencsésen kapcsolta ősszé a folklórt a modernizmussal, ami nagy művészi teljesítmény. A len- és kenderfonalakból készült munkák, a népi ihletésű csipkemotívumok, még lói érzékeltetik a hovatartozást, a gyökereket, a kompozíció újszerűsége viszont már a modern művészet szószólója. A kiállítóteremben nagy hatást gyakorolt rám a Menyasszonyok című — hat műből álló — ciklus. A mozgás. a színharmónia — a melegbarna és в vaiszin árnyalatainak a „zenéle“ — a tökéletes vonalvezetés valódi művészi élményt nyújt az értő, érző ember száméra. A lepkék, a népi hangszerek, az erdők, mezők' virágai, s maga a fiatalság gyakori motívumai Holéczyová műveinek, melyek életszeretetre. emberségre. a szép értésére, az Igaz művészet éltetésére nevelnek minket. A kiállításon sokan megcsodálták az Ének a szülőföldről című 4X3 méteres monumentális müvet, amely mintegy reprezentatív „összefoglalója“ Holéczvová művészetének. Beszélgetősünk alkalmával „felróttam" Agáta žáčkovának. hogy amikor az említett alkotásokról beszélt, sokszor használta a ..szép“ jelszót. Művészettörténész kollégái, vagy az én festőművész ismerőseim ugyanis kategorikusan tiltakozik az ellen, ha egy művészetpártoló, történetesen egy újságíró — művek értékelésekor — ezt a szót használja... — Valóban. Lekicsinylőnek tartják, ha csak annyit mondunk — s'zép. Számukra ez nem elég „nőbl“, nem elég „kifejező“. Hát én az említett művésznő esetében ragaszkodók ehhez a szócskához, hiszen magas szintű művészi értékük mellett az említett alkotások — valóban szépek. Elena Holéczyová nemzeti művész in memoriam kiállítását az év végéig tekintheti meg a közönség a Szlovák Nemzeti Galériában. KALITA GABOR „Legalább háromszáz szép dalt tudok..." A szerző felvétele eső verné a konyha kövezetét. Margit néni dúdolni kezd. Kedvenc balladájába fog. Keze sebesen jár, közben azonban száll a dal is. Az ajtónyitásra fel sem rezzen. Unokái mögéje állnak, áhítattal hallgatják az idős asszonyt. A néni egyszerre elhallgat. Fölteklnt. Megérezte, hogy figyelik. — Jaj, nagymama — lelkendezik Tímea, az egyik kisleány —, de szépen dalolsz. Elhallgatnálak akár reggelig is! — Igen? — mosolyodik el Margit néne. — Örülök neki. Tudjátok, szeretek énekelni. Megpihen a tekintete a nyurga lányon. — „Nem is olyan régen — mondja elgondolkodva — még az édesanyja állt így mellettem. Hogy szalad az idő! Hiába, megöregedtem. Maholnap hatvanhat éves leszek. Anyu is imádott énekelni. Mi gyerekek. a három leány és a két fiú, szintén gyakran fakadtunk dalra. Táncolni meg az ugyancsak dalos torkú édesapám tanított meg. Apu juhász volt a közeli Btkamáj-pusztán, én ts ott láttam meg a napvilágot. A néni hatvan fölött, a bácsi is hetven körül. Naponta találkozom velük. Karonfogva sétálnak az őszi veröfényben, közben a férfi gyöngéden meg-megsimogatja az asszony kezét. Néha megállnak, ilyenkor a néni megigazítja férje nyakkendőjét, amely nagy. régies csomóra van kötve, s a már bővé vált ing nyaka alatt el-elcsúszkál. Találkoztam velük a parkban is. amint égy pádon üldögéltek. Kevés szóból énenek. Az asszonyka csak ügy megszokásból korholgatja az öreget, amikor rágyújt. Negyven éve már. A fér ft botjával motoszkál. Jó formájú, erós, kampós kis szeggel a végén. Néha felszűr vele egy-egy megsárgult levelet. — Szép színe van. Sárga, mint a Citrom. — Megint elmúlt egy év. De nézd azt ott, milyen piros! Az öreg kinyújtja a botját, és felszúrja a pirosat. Mint régen a virágot, odanyújtja az asszonynak. Az egymás mellé illeszti őket. A levélszélek csipkézete egymásra simul, olyan mintha egy lenne. — Szép lenne egy ilyen kendő. — Kicsit világos lenne. — Nejn magamnak gondoltam. Az ember rábólint. Hallgatnak. 'A szomszéd pádon fiatalok hancúroznak. A felhő mögül elöbújik a Nap. 'Az asszony kigombolja a felöltő felső gombját. A Nap felé fordítja arcát. Az apjuk újságot húz elő a zsebéből, és széthajlogatja. Ö is hátulról kezd énekelni” Édesanyánknak sok gondja-baja volt az apróságokkal, kora reggeltől késő estig szakadatlanul dolgozott, mindig tett-veit valamit, de zokszó nem hagyta el az ajkát, inkább dúdolt, énekelgetett. Egyik dalról a másikra gyújtott. Négy esztendős voltam, amikor ide, Ipolykérre (Kiarovj költöztünk. — Gyerekeim — fogja szigorúra a szavát —, elég volt az énekhallgatásból, a daltanulásból, lássatok neki a leckeírásnak, elvégre holnap nem csupán zeneóra lesz az iskolában. A rossz jegyért pedig apátok megdorgálna keményen! A gyerkőcök szót fogadnak, el is vonulnak iziben. Margit néni Ismét egyedül maradt. Megáll kezébe*) a dörzscsutka, gyermekkori emlékei között kutat. — Nőttem, gyorsan cseperedtem. 'A dudatáncot apuval sokáig gyakoroltuk, ám meg is lett az eredménye. Ha nem fájna, sajogna minden porcikám, ma is el tudnám ropni elejétől a végéig. Édesanyám rengeteg népdalt tudott, én is vagy háromszáz éneket Ismerek, majd mindet megtanultam tőle. Hatvankettő óta tagja vagyok menyecskekórusunknak Is. De belefáradtam már az éneklésbe, az utazgatásokba, a versenyek előtti sűrű gyakorlásokba, kilépek az énekkarból. Igaz, évek óta mondogatom. aztán, ha szólnak, ugrok az. első szóra. Mindig szerettem a társaságot is. A hosszú téli estéken tollfosztóba, meg fonóba jártam, ott se fogyott el ajkunkról a dal. Feláll, vet két vékony fahasábot a tűzre, aztán folytatja félbehagyott munkáját. — A családban is sokat nótáztunk, sőt gyakorta még táncra is perdültünk. Édes szüléim örömmel nézték csemetéik önfeledt mókázásait. Két lányom közül csak az egyik tud énekelni. A másik, hangjával világgá kergetné a környék összes macskáját. A férjem szájharmonikázik. meg cíterázni is tud. ű szintén Kérből való, ráadásul szomszédok voltunk. Fiatal koromban vasárnap délutánonként lánvpaitásaimmai a faluban sétálgattunk és énekeltük karéjba fogózva a környékszerte ismert szépséges dalokat. A menyecskekórussal rengeteg versenyen is felléptem. Számos oklevél igazolja tehetségünket. Egyszer, régen egy budapesti énektanár járt a községben, hallotta Margit nénit énekelni, s magával akarta vinni a fővárosba, zeneiskolába. — Talán igaz se volt. olyan régen történt — sóhajt —, mikor eldaloltam a Züld erdőben, barázdában, szél a dalos pacsirta című kedvenc falómat; a fiatalember szeme könnybe lábadt a gyönyörűségtől. Apám persze hallani sem akart a városba költözésemről. hát nem lett belőlem tanult énekes. Kérges tenyerére réved a tekintete. — Huszonöt éven át a földmüves-szövetkezetben dolgoztam. Mezei munkás voltam mindig. Megbecsültek, elismertek, nem mondhatom, több kitüntetésem is ezt igazolja. Nyugdíjas vagyok, 630 koronát hoz a postás havonta. A Csemadok alapszervezetének a vezetőségében is segédkezek. Régen minden évben játszottunk színdarabot. Lófogatú, efchós szekéren, később meg traktor vontatta ponyvás pótkocsin jártuk a vidéket. Sok helyütt szerepeltünk. Most a fiatalok már idegenkednek a szerepléstől. Iskola sincs a faluban, nincs pedagógus, aki összetartaná őket, irányítaná a kultúrmunkát. Mi, idősebbek pedig — elfáradtunk ... Végzett a morzsolással. Seprűt ragad, s megpróbálja egy balomba terelni a szerteszét fröccsent, rakoncátlan kukoricaszemeket... ZOLCZER LÄSZLÖ olvasni. Mindig felolvassa, amit érdekesnek tart. Hol Itt, a pádon, hol otthon, mosogatás közben. Vagy amikor az asszony főz. Hat gyerekük van. Három lány és ugyanannyi fiú. Most mégis magukra maradtak. A gyerekek kirepültek a családi fészekből. Margit meg Ilonka a bánatuk. Üknem akarnak gyereket. Pedig szép lakásuk Is van, meg jól is keresnek. A két öreg nem érti,'hogy mit jelent az: tervezni kell a gyerekeket... Es a szerelem? A bácsika újra megsimogatfa felesége kezét. Két öreg, inas, egy életet végigdolgozott kéz simul egymásra. Hallgatnak egy darabig, aztán az aszszony szólal meg: — Hüvösödik. Menjünk. Felállnak, egymásba karolva, elindulnak. összeszokott léptekkel, szorosan egymás mellett ballagnak át a parkon. Mennek, egyforma ritmusban, megszépülve a késő őszi nap sárga fényében. Nagy Mihály Csipkie ÉiIOÉtt vüüu
