Szabad Földműves, 1986. július-december (37. évfolyam, 27-52. szám)
1986-07-12 / 28. szám
1986. július 12. SZABAD FÖLDMŰVES 7 yögnek a sátrak sarat, morajlik a fóliatenger. A szél a Kis-Duna . felöli Törökdombokról tör a falura, miután a férfinépet már elnyelték a kora reqqelt vonatok és autóbuszok. Ahogyan az asszonyok mondták: a semmiből érkezett, alattomosan, qyllkosan. Pedig a rádióban ügy felezték: Közép-Európa fölött felhőtlen az égbolt. Csapadék a későbbiek során nem várható. Az enyhiilés tovább tart. Ezt jelentette a magyar és a szlovák rádió is. A mennykő csapjon az ilyen enyhülésbeI Mi több, tíz .óra felé esni kezdett, bár a nap is sütött. „Az ördöq veri a feleségét“ — gondolták az asszonyok. Bezzeg most sehol sem tartóztatták a postásnőt eqy-két szóra, amit azért se tehettek volna az arra ráérők, mert 6 is ott sóhajtozott valahol, a kertjük sarkában. Lajtánét a tanító ezekkel a szavakkal bocsátotta el: És ahányszor csak kitör a rtbillió, mindig Idejön majd a ayerekért? Aztán Visszafordult, szemével Lajta Gyulát kereste, de annak nyoma veszett. Az osztály dacosan hallgatót. A gyerek talán akkor esett talpra az iskola udvarán. Kirohant a kapun, s loholt az első útkereszteződésig. Lajtáné csak itt ért a nyomába. — Hagyta, idesanyám — lihegte a fiú, s fölemelte a kezét az első gépkocsi láttán. A Tatra lomhán, nyöszörögve állt meg. — Na, ml kéne? — kérdezi a sofőr szlovákul, de a tízéves qyereknek qörcsbe fullad a nyelve az ideqen szó hallatán. — Semmi semmi —- válaszolta helyette Lajtáné. és már állítják is a következő kocsit. Emberükre találnak. — Álljanak meg a parkettagyárnál — kéri a qyerek —, üzenjen be Lajta Gyuláért, mondja meg idesapámnak. hoqy a szél fölrúgja a sátrakat. A qyerek lohol vissza az Iskolába. Gyorsabb is, mint maga gondolná, mert a szél ökleli, kergett. A kertek alján ásó és kapa csattog, púposodik a földhányás a sátrak oldalán, méqis iónéhány fóliasátor csak ennyit mond: — nyissz-sz, csatt-t, nyekk-k, és már repül is, mint egy óriási fehér sirály. — Naqy lapáttal ver az éq — sommázzák a nyuqdljasok, mert az ő karjaikban bízik most a menyecske, de a komaasstony is csak az ő erejükben reménykedik. * * Szoknyás had birkózik a széllel. Ügy emelkedik és süllyed a fólia a tartószerkezet fölött, akárcsak a lélegző tenqer. Panaszos hangok vegyülnek ebbe a sóhajba, a vasbordák ívelése nyöqdécselve állja a püfölést. Alattuk mélybarna a föld, s rajtuk meqannyi ékességként, smaraqdszínben kígyózik a reteklevelek sora. Ütött már kikándikál piros buqqyos hasuk ts. Fölöttük könnyű pára úszik, s a szélpöjjek idején záporként permetez a fóliára tapadt nedvesség. A nap délidét jelez, s kint a hőmérő hiqanyszála már tizenkilenc foknál tart; odabenn a sátrak alatt a könnyű pára tejszerü köddé változik. Kellene a levegőcsere, a szellőztetés, mert ez a gőzfürdő nem sok jót hoz maqával. Tartós meleqben csak a növény szára nyúlik, elorozva a tápanyagot a qumó elől, hoqy mielőbb maqba szökkenhessen. A bátrabbak megkísértik a sorsot, résnyire nyitják a sátrak kapuit. Előzőleg fóitacsíkokat hoznak le a padlásról, karókat vernek a földbe, ahhoz csomózzák asszonyt kezük minden erejével a csík egyik végét, míg a másik végére nehezéket kötnek, s ennél a véqénél fogva áthajítják a szalagot a sátor boltozatán. Pedlq az ember azt mondta, kétméterenkéntt lefoqatás elég. Azt meg ts tette. De ez a förgeteql Az asszonyok mégiscsak aqqódnak, és szellőzteni is kellene. Legalábbis az ajtóknál több szalaggal biztosítják magukat és a fóliát. De ha nem elég súlyos a nehezék, a szél papírsárkányként sodorja odébb a szalagot a sátor qertncén. Keményfából készült karót hoz Lajta Ilonka. Kiáltás szakad ki melléből, mikor elhajítja a fát. A hirtelen mozdulattól elveszíti egyensúlyát, megcsúszik a síkos földön, térdre zuhan. El nem sírná magát. Ugrik, és szalad a sátor túlsó oldalára. Lucskos már egészen derékaljiq, de mit bánja most ö azt. * * Bezzeg három héttel ezelőtt milyen más volt a reggel. Gyula szabadot kért a gyárban, mint csaknem minden férfi a faluban mintha összebeszéltek volna. Hiába a falu emberét szólítja az idöiárás. a legmegbízhatóbb kalendárium. De ösztökéli belső kényszere ts, amint a kiolvadt föld erős szagot kezd árasztani magából, mely serkentőszprként doboqtntia meg a szívét lelkét. Kell a fenének olyankor a kávé meg a cigaretta. Egy üveg bor ha kerül, annak nem lesz ellenére. még az asszonyság ts rááll egy pohárkára. de már csak a munka hevében. Aznap reggel, mintha bemutató játszódat volna a falu utcáin. Furgonok, két-, három-, négykerekű, házilag barkácsolt törpetraktorok prüszszögnek és szaladnak virgoncán különféle földmegmunkáló szerkentyűkkel, de láthatók voltak negyvenéves teherkocsik, meg egy csomó más régi furcsaság, hogy a kutyák alig győzték ugatni meg hajszolni őket. Micsoda reqgel volt! Még a qyerek is sírva ment iskolába. Azon kívül minden az ember kedvére játszott. — A tyúkok a konyhaajtóba tojtak — mondja nagy kedvvel Ilon az 6 Gyulüsának. Aztán máris irány a kertbe. A megújhodás. A MEGÜJHODÄS! Erre készül föld, bokor, ember. Még a városbelieket is megmozdítja, nemhogy a kerttulajdonosokat. Mert milyen legyen az ember — okosítja a férfi az ő Ilonkáját. Megmutatja naqy tenyerét, majd mellére teszi, és mélyen meghajol. Az asszony fogafehérje meqvillan, amint felkacag. A barázda nő möqöttük. Szél nem rebben. Madár szól. A nap nevetve qurul. Igaz lehet, hoqy ebben a pillanatban valahol éhségtől rúgja fel lábát az égnek egy ember? Vagy valahol most indítanak egy felderítő repülőgépet? Ilyen titkokat Lajta POÖR JÓZSEF: Gyula nem fürkész. Tudja azt, hogy a retket február húszadikától március első napjáig el kell vetni. Tudja, hogy kettő, három fokon kezd csírázni, és három-hat fokos hideget is elbír megfelelő edzettség esetén, és optimális hőigénye a tizenhárom-tizenöt fokos meleg. Azt meg a kisfia ts tudja, hoqy reqqeltől estig enné és ehné, amire a tanító azt mondja: jó étrendi hatása van, C- vitamin-tartalma jelentős. A legfontosabb az, hoqy Lajta marka tudta azt, amire az esze rávezette. Olyan marok volt az, mellyel eqy első osztályú' kalapácsvető sem vallott volna szégyent. Estére pedig álltak a fóliakonslrukciók, oldalaikon kiásva az árkok, nyolc óra ötkor kezdődőt a Kék fény műsora, s Lajta azt mondta: — pffujj — és bement Gyuluskának egy ráadás mesét felolvasni. Aztán Gyuluska mesélt, miközben az apja békésen szunyókált. * * Az ember méq sötétben kelt, az asszony a gyerekkel méq álmokat hajtott. Kilépett az ajtón. Erős szél — dörmöqte bosszúsan. Márpedtq ha egy koratavaszi nap széllel indul, akkor fóliahúzásról aznap aligha lehet szó. Néhány sort firkantott egy újságlap szélére, s az újságot az ébresztőórának támasztotta. Az írásos üzenetre szeme felragyogott. — Mamííí, akkor holnap együtt húzzuk! — De a szombati nap sem kedvezett a munkának. Késő délután azonban mintha gyöngülni kezdett volna a légmozgás, később pedig váratlan szélcsend állt be. Az ember vállára kapta a darabokból őszszevasalt fóliát, miközben a qyerek hűséges kiskutya módiára körbenyargalászta, s kibotorkáltak a kertbe. A férfi később cigarettára gyújtott, s a füst szállását figyelte. Nem teszett neki a szélcsend, mégis nekicihelődött. Szétterítették hármasban a fóliát, végtghúzták a tartószerkezet melletti árokban. Az egyik saroknál viszszafordították a földet a fólia egyik csücskére, az árok eltűnt, Gyuluska még meqpúpozta a földrakást egy-két lapáttal. Minden simán, zavartalanul ment. Lajta fölemelte a fólia szabad véqét, s kezdte felvonni a tartószerkezet bordáira. Az első két fóliasátor már testet öltött, amikor qyönge szellő érkezett. — Magaddal viszel majd? — kérdezte ekkor a qyerek már sokadszor. Ilonka pillantása a férfira esett, aki csak hallgatott, így helyette ö válaszolt: — Gyuluska, a piac nem gyereknek való hely. — Gyerünk — szólt újra az ember —, folytassuk tovább. — A szellő qyöngécske volt, de mikor vonni kezdték a fehér anyagot, léggömbnyi púpokat kezdett emelgetni benne. A férfi hátán már patakzott az izzadság. Most már minden mozdulatának helyénvalónak és villámgyorsnak kell lennie. A szerkezet közepéig csak eljutottak. Ekkor egy alattomos pöff visszavetette a fóliát. Lajta utánakapott a felvont anyagnak, s ismét nekiindultak, de velük együtt az eső is. Most már tudták, hoqy a föld meqázik, eqy hétig abba vetni csak szelet lehet, és rhost már ereje lett a légáramlásnak, a fólia minduntalan visszacsapott. Felvontak egy szakaszt gerincmagasságig, s míg itt a férfi erőnek erejével megtartotta, az asszony a gyerekkel az árok partjával nehezítette a szegélyét. Ekkor aztán a férfi átvontatta a fóliát a gerincen. A túloldalon talpa alá szorította a fehér anyaqot, s földdel biztosította. így haladtak előre szakaszonként. Ekkor jött az istenáldás. A sátor kapujánál a fólia kiszabadult a föld alól, s kínai sárkányként cikkcakkokban, csattogva repdesett. Se az asszony, se a férfi nem szabadulhatott a fóliától, Gyuluska rohant a kapuhoz. Lajtáék már csak fél méterenként haladtak előre. A vasalások helyén vészesen feszült az anyaq, de itt most nem volt idő kétkedésre, aggodalomra. Sötétedni kezdett, s Gyulácska hangjäh hordta a szél: — Apuska, nem bírom! — Lajta villámgyorsan hgnyta a földet. Ilonka szipogott. — Ti ne bírnád? — kiáltott oda Lajta, de ekkor már átugorták a kerítést a szomszédok. Lapáttal, ásóval jöttek, de hirtelen mindenkinek megállt a kezében a szerszám. Gyereksírás hallatszott az első kapu irányából, ahol a gyerek a karjára csavarta az anyag csücskét, s a fólia magas kúpban szökkent az ég felé. Lajta rohant, megcsúszott, arcával a sárba bukott. — Az istenit, Gyuluska, engedd el! — ordított a gyerekre. Feltápászkodott és futott tovább". Aztán elkapta a gyerek lelógó lábait, s annál foqva lehúzta a fóliát is. Hát ezen már csak másnap tudtak nevetni. * ★ Lajta Ilonka büszke volt. A sátrak kiszellőztek, a kapukat bebiztosították. Egy forró fürdőt kíván, s egy attól is forróbb kávét. S mikor már a feketét szürcsölte, úgy érezte: nehéz, de mégis, mégis szép. Ha akkor megkérdezték volna tőle, szánna-e ilyen sorsot gyermekének, lehet, hogy azt mondta volna, amit a falusi ember ősidők óta tud: a meg nem edzett palántával a legqyönaébb faqy is végezhet. A melegben dédelgetett palántákat a kiültetés előtt szoktatni kell a hideghez. Még föl-föluqrott egy-egy nagyobb szélroham idején, de a sátrak úgy álltak, mintha a földbe gyökereztek volna. Csak az inaott, amelyiket a szél miatt nem tudták megfelelően kifeszíteni. így öblösebb volt, de Ilonka már úgy vélte, kár az izgalomért. Van abból eléq. Hiszen alig pár napja, hogy Gyula negyvenkét éves volt. És mit hozott sziiletésncmiára a sors? Már répáéitól kürtőnk a rádióban, hoqy éjszakára tíz fokos lehűlés várható, a szélcsendes helyeken méq annál is több. Gyula ötkor érkezett a gyárból, s máris vonszolja az egyik sátor alá a kis vaskályhát. A másik kettőbe vtllanyizzókat szerel, s káromkodik, hogy nem talál elegendő kábelt, hiszen legalább száz méterre lenne szüksége. Aztán lyukat vág a fóliasátor anyagába, hogy kivezethesse a kályhacsövet. Ekkor már megérkeznek a qratulálók. Mennyire várta Lajta, hogy valakik csak beállítanak hozzájuk. Várta bizony. Szabadkozik és bocsánatot kér. Lóhalálában dolgozik. Már rászakadt a sötétség. A csillagok mint a qyémántszöqek. A lehelet párája füstölög. A kályhában már csak alá kell qyújtani. Most kábeleket köt eqybe. Űjabb jókívánók érkeznek. Piszkosan, restelkedve szalad a konyhába. — Szomjazom — hangoskodik zavarában —, töltsél már nekünk, Ilonka. — Ismét bocsánatot kér, és szalad egybekötni a kábeleket. Hova kösse be, te jó ég? A villanyórára esik a pillantása. Az esze máshol jár. Végre talál egy újabb hosszabbítót, s a konyhából vezeti ki az áramot. Bekapcsolja. Szalad hátra a sátrakhoz, hogy majd felbukik. Az izzók nem piroslanak. Most melyik kábeldarabban tört mea a vezeték? Már nem bánja, főn és mosakodik. Iszik, sokat iszik. Vigasztalják, hogy mit lógatja az orrát az izzók miatt, úaysem lesz faqy. — Nem a! — vitázik tekintetének szemefehérje. A vendégek távoztával bezuhant az ágyba. Le van törve, magát vádolja. Reggel a sátrak alatt a retek levele törik — jéggé dermedve csillámlik rajta a pára. — Öntözzük — bizakodik Ilonka —, azt mondják, ha nem a nap heve olvasztja meg a jeget, még lehet remény. — Lajta összecsavarozza az öntözőrendszer menetfejeit. Bekapcsolja a szivattyút, s két órán át ki se főnnek a sátrak alól. Másnap már látják, hoqy a retek megmarad. Ilonka hajtaná előre az idő kerekét. Ha az ember még nem is. de legalább Gyuluska lenne már idehaza. Ekkor csattanás hallatszik. — Nem — jajául fel az asszony —, ez nem lehet! — Feltépi az ajtót, s még látja, amint az örvények a magasban pörgetik a tovaszálló fóliát. A tartószerkezet. mint letaglózott állat, a földön hever, s a szél gorombán fésüli a hónapos retket. ■ Molnár Ferenc: LILIOM. A Csemadok Komáromi (Komárno) Helyi Szervezetének színjátszói В A kassai (Košice) Iparista Kis Színpad (Josef és Karel Čapek: A rovarok életéből). B A nagymegyeriek (Čalovo) H. Barta Lajos SALTO MORTÄLE című darabjával nyerték el a fesztivál nagy díját. В A hetényi (Chotín) Csokonai Kisszínpad és a Hamlet-paródia. В liléi János: TORNYOS PÉTER. A komáromi gimnazisták bemutatója. (Vass Gyula felvételei)
