Szabad Földműves, 1986. július-december (37. évfolyam, 27-52. szám)
1986-09-06 / 36. szám
1986. szeptember в. SZABAD FÖLDMŰVES, 7 A MAGYAR TERÜLETI SZÍNHÁZ ÉRDEMES MŰVÉSZEI Az Érdemes Művész cím elnyerését a legnagyobb kitüntetésnek tartják a színháziak, közöttük is elsősorban a színészek. Csaknem harminc évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy ezt a — többnyire életművet koronázó — kitüntetést csehszlovákiai magyar színész — vagy a színház más művészeti tagja — is megkapja. Az utóbbi öt évben aztán gyökeresen megváltozott a helyzet. Ma már öt érdemes művésze van a Magyar Területi Színháznak. Közöttük az egyedüli hölgy Ferenczy Anna Én főiskolás koromban láttam először színpadon, a Három szegény szabőlegény c. játékban. Megcsodáltam a nyíltságát, őszinteségét, azonosulni tudását. Csodálatos erő áradt belőle. Szinte lobogottt a színpadon — amitől hol melegség járta át a nézőt, hol meg a hideg futkosott a hátán. /„A színpad olyan, mini valami kábítószer: minden rejtett, szunnyadó tehetséget kiprésel az emberből. Legalábbis én így érzem ... Aztán meg ügy van az ember a színpaddal — már ami az Őszinteségét illett —, ahogy Karinthy Frigyes Irta: Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek...") Nyltragerencsérről {Nitrianske Hrnčiarovce) származik. Szülei parasztlánynak szánták, de ő egy szép napon felöltötte ünnepi ruháját, batyucskáíába hamuban sült pogácsát csomagolt és illa berek, nádak, erek — meg sem állt a fővárosig. Tizenhat éves volt akkor. Nyugtalan székely vére. valami balladat rettenthetetlenség hajtotta, űzte. /„Rövidesen megtaláltam az akkor alakuló Állami Faluszínházat, s néhány gyönyörű népdal eléneklése után felvettek a magyar társulathoz — színésznek. Bár ez volt életem vágya, alig hittem a fülemnek: színész lettem, színészi A kollégáim eleinte sokat kuncogtak a kiejtésemen meg a népviseletemen, amelyben ugyancsak furcsán nézhettem ki közöttük. Aztán megtanultam »rendesen« beszélni és polgári ruhába bújtam — bár erre néhány hónapig spórolnom kellett.“ j Amikor az akkor még egy társulattal működő Magyar Területi Színházhoz került, egyszeriben a közönség kedvence lett. Ö volt a színpad „csapongó madárkája“ — égi madara... Móricz Zsigmond Kismadár c. művében olyan csodálatos alakítást nyújtott, hogy a magyarországi kritika is felsőfokon írt teljesítményéről. IGyönyörű volt az a magyarországi vendégszereplés ezzel a Matesz-produkdóval. S a Kismadár, az valóban a szívemhez nőtt — az én voltam: egy az egyben.“/ A Matesz komáromi társulatában a mai napig 6 a legnemesebb líra és a drámai erő képviselője a színpadon. [„Csak az a baj, hogy az utóbbi időben olyan keveset játszhat az ember. Én tudom, hogy sok a színésznő és kevés a férfi színész a társulatban, de akkor is... Én azért jöttem a színházhoz, mert játszani akarok — engem más nem érdekel.“) Nem „funkciós típus“ („A nyelvem akar kifordulni a számból, ha nem a színpadon kell megszólalnom.“), bár egy Időben tagja volt a Művészeti Tanácsnak. („A művészetet csinálni kell, nem beszélni róla.“ J A tehetségeknek ahhoz a fajtájához tartozik, aki bármihez nyúl — eredeti alkotás lesz belőle. Most, hogy kevesebb alkalma nyílik a színpadi szereplésre, írni kezdett. /„Olyan elevenen él bennem a gyermekkorom faluvilága, hogy úgy érzem ki kell írnom magamból.“ j Szociográfiai értékű az a hosszú lélegzetű írása, amelyet a Nő c. hetilapunk közölt, több mint ötven folytatásban. /„Eredeti Nyitra-vidéki, gerencséri tájszólásban írtam, a Madách Könyvkiadó kérésére még a zárt »Ö« hangzókat is külön megje-. löltem a szövegben — mégsem lett belőle könyv...“} Rövidebb írásai a Hétben, az Oj Szóban és másutt jelennek meg. („Ezekben elsősorban színházi tárgyú emlékeimet vetem papírra. Kár lenne, ha pl. feledésbe menne: hogyan lett a divadlo-ból gyí. vadló...“]. Jelenleg két produkcióban látható a színpadon: Coriolanus anyjaként Sbakesneare művében és Zsani néniként Móricz Nem élhetek muzsikaszó nélkül c. zenés játékában. Kmeczkó Mihály-------> Nyárvégi Meleg van még, tűz a nap, ám lassan-lassan véget ér a nyár. Emléket azonban frissen élnek még bennem, benned ... mindannyiunkban. 1 Tombol a júliusi kánikula. Vasárnap délután van. ülök a megregulázott, sekély, gyér vizű Ipoly partján, a tovaillanó habokat figyelem. Karnyújtásnyira tőlem D. Imre pedagógusi babérokra pályázik: nyitott úszóoktató szakkönyvvel a kezében áll a combközépig érő vízben, s úszni tanítja három esztendős csemetéjét. Dühös, üvölt a gyerekre torka szakadtából. — Ebadta kölyke — szór fa szitkait —, negyedik napja vesződök vele, de csődöt mond minden tudományom. D. Imre hát mérges módfelett... Hogyisne, hisz fejébe vette, hogy ezen a nyáron — ha törik, ha szakad — megtanul úszni az 6 kts Robikálal No. majd én kézbe veszem ezt a gyereket, határozom el hirtelen, s már szinte látom, amint szakszerű leckém után a fiúcska erőteljes karcsapásokkal szeli a vizet. A lefűzött apa meg faluszerte dicshimnuszokat zeng rólam ... — Gyere csak ide, Robtka — szólok a srácnak, s szememmel az apja felé csippentek —, elfáradt a tanító bácsid, mutatok neked valami érdekeset. Melletem. az alacsony fűzbokor tövében béka vartyog. hozzá settenkedünk az apró gyerekkel Óvatos léptekkel. Ni, itt a sűrűn pislogó zöld „ugrabugra“I Nyúlnék feléje, ám az hatalmas ugrással a folyóba vett magát. Aztán — jól látni — széles tempókkal tovaúszik. Elérkezett az én nagy pillanatomI — Láttad a békát — szólok Robikéhoz —. ugye milyen szépen tud úszni? — Igen — mondja a gyerek lelkesen —, ügyes a békuct nagyon. Karon kapom erre a csemetét —■ most kell cselekedni, amíg friss benne az emléki —. s a vízbe vezetem — Akarsz te is úgy úszni, mini ahogu a béka tud? — Bizony szeretnék — vágja rá kts ismerősöm azonnal. — Remekl Hát akkor — emelem lel az ujjamat —. hasalj a vízre, s hadd lám. hogy is csinált a békuct? Felém fordul erre a pulykatofás ■M Kts-dunai táj (Vass Gyula felvétele) kiárusítás képű, szeplős legényke, összecsücsöríti a száját és rákezdi: — Brekeke, brekeke, brekekee ... Bosszúsan legyintek, s faképnél hagyom az elképedt gyereket. Apukája két kézzel fogja a hasát, úgy kacag. 2 М.-ék a múlt ősszel eladták ütöttkopott Skodájukat és csillogó-villogó piros Ladát vásároltak helyette. Napokon át lázasan készülődtek az eseményre, s a kis városkában — akarvaakaratlanul — szinte mindenki tudomást szerzett elhatározásukról. М.-né asszony jó másfél óráig állt sorba a hentesnél húsz deka csülökért, csak, hogy fünek-fának elújságolhassa, az ő férjeura milyen válogatós ember, nem jó már neki a régi autó, új kocsira fáj a foga. De, bánja is ő, legyen meg az akarata, elvégre rengeteget dolgozik, nem henyélés fajta. M. gazda meg, a törzsvendégek nagy megrökönyödésére, köznap délután ült bé egy pofa italra a közeli borharapóba. Sőt, asztaltársait Is vendégül látta, s még kávét ts rendelt mindegyiküknek. És szinte áradt belőle a szó. „Az asszony nem hagy békén — sorolta sirámait —, másik autót akar. Ladát szeretne, s ráadásul piros színűt, mert az illik az új kosztümjéhez.“ М.-ék haragban álltak az egész világgal, fogukhoz verték a garast, ügyetlen koronáért — szokta mondani a kocsmákban Jani, a részeges ácsmester — végigterelnék a bolhát is a városon.* Hétről hétre nem mozdultak ki hazulról, vendégeket nem fogadtak, az asszony keresetüket párnája alatt, egy kis vászonzacskóban tartotta. Tavasz óta szomszédaik a hétvége'ken kirándulni jártak. Június végén aztán, a hirtelen ránkszakadt nyár egyik forró vasárnap délelőttjén М.-ék is elővették Ladájukat a garázsból. A vézna családfő egész kivörösödve. szarvasbőrrel csutakolta a kocsit, még a madarakat is elhessegette a szomszédos fák ágairól.. A felesége meg, drága pénzért fodrásznál járt, s ebéd után magára öltötte hónapok óta féltve őrzött, vadonatúj ruháját. Férje öltönyt húzott magára, s még nyakkendőt is kötöttI Aztán beültek az autóba mindketten. A közeli cukrászda elé hajtottak, s M. gazda beállt a fagyira váró „emberkígyó“ végére. Mire rákerült a sor, szemernyi száraz hely sem maradt az ingén. A kis gombócnyi nyalánkságot úgy vitte a járműhöz, mintha rubinttal kirakott koronázási ékszert tartana a kezében. Majd a tölcsért jó magasra tartva, lassan, csigalépésben a Dunapartra gördült a kocsi. Az aszfaltozott autóparkoló, meg a kaviccsal felszórt vízparti sétány tele volt tereferélő turistákkal, meg szabad napjukat élvező helybéli városlakókkal. М.-ék vérvörös Ladája nehezen tört utat az ember áradatban. Végül is, csak megérkeztek a méltóságteljesen hömpölygő folyam partjára. A víz széléig mentek, aztán szélesre tárták az ajtókat és királyi mozdulatokkal nekiláttak a fagylalt elfogyasztásának. Bizony, senki nem állta meg szó és nevetés nélkül „újgazdagék“ eme kiruccanását. Mi tagadás, nem ts lehet csodálni. ZOLCZER LÄSZLÖ 4 jjc Vanek Imre: Madár a napban (plasztika) (Fotó; —ss) (Duba Gyula új regényéről) Nincs még egy olyan gondos és következetes irodalmi krónikása a csehszlovákiai magyar valóságnak, mint Duba Gyula. Eddigi legjobb regényei, elbeszélései, novellái, esszéi és humoros írásai e valóság egy-egy részének figyelemre méltó művészi erővel megrajzolt képei. Egymás mellé helyezve hiteles körképpé, vallomás-folyammá állnak össze, s nemzetiségi életünk hétköz- «ss ünnepnapjait. gondjait, bajait, örömeit tükrözik. Az író legújabb regénye — A MACSKA FÉL AZ ÜVEGTŐL — amelyet nemrégiben tett le asztalunkra a bratislavai Madách Könyvkiadó — ezt a változatos, sokszínű freskót tovább árnyalja, gazdagítja. Duba Gyula ebben a művében a falusi származású csehszlovákiai magyar értelmiség városi helykeresésének, társadalmi beilleszkedésének mérlegét, illetve mértékét veszi bonckés alá. Ilyen szempontból A macska fél az üvegtől az 1989-ben megjelent Szabadeséssel, az író első regényével mutat rokonságot. Míg a Szabadesés Morvái ja a nemzetiségi értelmiségi helyét kereste világunkban, addig A macska fél az üvegtől névtelen hőse a nemzetiségi értelmiségi helyzetének társadalmi biztonságáról,' súlyáról, milyenségéről elmélkedik. A regényhős egy előadás anyagát készítve ezzel kapcsolatban a következőket veti papírra: „A nemzetiségi ember fokozottan igényli a biztonságérzetet, hogy tulajdonságait és képességeit, vagyis a jellemét és alkotóerejét kiteljesithesse!“ Ebből a vaslogika törvényei szerint következik: „A nemzetiségi ember biztonságérzete — bizonytalan!“ A regényben ezt a bizonytalanságot és szorongó közérzést a kulcsfigura. a férj, a nemzetiségi értelmiségi férfi testesíti meg. Bizonytalanságát a nemzetiségi-társadalmi lény szerepében magánéletének jellemének sajátos, inkább negatív vonásain keresztül is jól érzékelteti a szerző: a nagy történelmi múltú város életébe még évtizedek múltán sem képes teljesen beilleszkedni; a konfliktushelyzetekben gyakran inkább hajlik a megalkuvásra, mint a harcra igazáért; a problémák megoldása elől szívesen menekül saját, képzeletbeli, békés világába, stb. Mindezek közérdekű időszerű társadalmi problémák, s nem minden esetben csak a nemzetiségiek tagjai találkoznak velük, melyeket szükséges elemezni, figyelemmel követni, s keresni megoldásukat. Mindezeket a kérdéseket új regényében Duba Gyula egy középkorú magyar értelmiségi házaspár családi élete válságának és a válság megoldásának ábrázolása által veti fel. A két házastárs kapcsolatának mélypontra jutása látszólag banális dolog, a ház központi fűtése kazánjának meghibásodása és ezáltal a lakásban keletkezett hideg okozza, melyet az asszony pszichikailag nem tud elviselni. A valódi probléma a két társ különböző jelleme, mely korábban jól kiegészítette egymást, de a mostani feszült helyzetben taszítólag hat egymásra. IN^íg a férfi intelligens, csendes. látszólag megfontolt, de határozatlan, bátortalan, dönteni nem szerető ember, addig az asszony, a felesége, . indulatos, kemény, igazáért hajba kapó, harcolni tudó, de sebeket is sokszor osztogató jellem. A két szélsőséges, de egymást semlegesítő és kölcsönösen kiegészítő, életfelfogást és magatartást végül is egy tragikus esemény tereli vissza a közös mederbe: a férfi önhibáján kívül elgázol egy fiatalembert, s az asszony pedig ebben a nehéz helyzetben azonnal minden erejével ismét mellé áll, s ezáltal felvillan a korábbi összhang újrateremtésének a lehetősége. A macska fél az üvegtől előbb vázolt cselekménye, az író korábbi regényeinek cselekményétől eltérően, alig néhány hét alatt játszódik le. Az emlékképek és az asszociációk közbeiktatásával, tehát az idősíkok váltásával Duba Gyula korszerű, jól szerkesztett, pergő stílusú, olvasmányos regényt írt. Egyik erőssége a jellemek, a szereplők többségének kitünően árnyalt és érzékletes ábrázolása, kialakítása. Ezzel kapcsolatban figyelemre méltó, hogy a férjről, a férfi főhősről, szinte semmit, illetve semmi közelebbit nem árul el a szerző. Nincs neve, múltja, szőkébb vagy szélesebb baráti köre stb. Amolyan szegény városi „macska“, amely fél, атч1у gazdátlan, s keresi a helyét a világban. Az író mintha ezzel is szimbolikusan érzékeltetni akarná, hogy a főhős kissé légüres térben él, akit akkor vesznek komolyan észre, amikor valakinek az útjában áll. Másrészt ő maga nem nagyon tud mit kezdeni sorsával, melynek nem teljesen ura, alakítója. Ellenben az asszony portréja nagyon aprólékosan van megrajzolva, s megismerkedünk múltjával, családjával, társadalmi-szellemi gyökereivel. Valamivel gyengébbre sikerült a tizenéves lányuk jellemének rajza, egyegy monológja, illetve a vele folytatott párbeszédek egynéhánya kissé mesterkélten, néha didaktikusán hat. Rajtuk kívül felvonul még a történelmi múltú város és a lebontásra váró ódon ház több lakója, egész sor kitűnően megrajzolt, groteszk figura, mély jellegzetes városi-népi hangulatot ad a regénynek. A cselekmény ok-okozatf összefüggése és az egyes kulcsjelenetek háttere nagyon jól van megrajzolva, ezért valósnak, hitelesnek tűnik. Kivételt talán csak az asszony öngyilkossági kísérlete képez. A regény elején felvázolt családi problémák szerintem még nem indokolják eléggé az ilyen szélsőséges reakciót. A történet a ház központi fűtése kazánjának a meghibásodásával indul. Lehűl a lakás, s elhidegül egymástól a férfi és a nő. Néhány nap múlva a kazánt megjavítják. A férfi közben önhibáján kívül embert gázol. az asszony mellé áll. s az ismét meleg lakásban kapcsolatuk is ú| fordulatot vesz. Zárókép: tizenéves lányuknak pályát kell választania, я ezért a szüleihez fordul segítségért, tanácsért. Az író így mintegy szimbolikusan mutatla. hogy mindenkinek meg kell találnia a helyét a világban. egyszer saját kezébe kell vennie sorsa irányítását. Másrészt a fiatal generációnak, utódainknak is szükségük van ránk. Sajátos létünk folytonossága csak így biztosítható. Kokes János
