Szabad Földműves, 1986. július-december (37. évfolyam, 27-52. szám)
1986-08-30 / 35. szám
"3 ^ÉťlfFT' Szabod Földműves AZ SZSZK MEZÖGAZDASÄGI ÉS ÉLELMEZÉSÜGYI MINISZTÉRIUMÁNAK HETILAPJA 1986. augusztus 30. ежшпн 35. szám ★ шят XXXVII. évfolyam Ara 1,— Kés Tisztelet a forradalmár elődök emlékének A szocialista Csehszlovákia népe a napokban emlékezik meg a dicső szlovák nemzeti felkelés 42. évfordulójáról. A harcosok ezreinek személyes emlékei fűződnek ehhez a történelmi eseménvhcz; mindnyájan nagy forradalmi tettként tartjuk számon, amely jelentősen és huzamos időre befolyásolta nemzeteink legújabb kori történelmét. A költő szavait idézve „A szeretet fehér hajó S a világon csak az igazság eszméje örökké való. Örömre születtél s megenyhülsz, ha becsülettel harcoltál és éltél, Mi a szabadságért haltunk meg Szerettünk — küzdöttünk a népért.“ a jubileumot köszöntve népünk ismételten meghajtja a tisztelet és bála zászlaját mindazok emléke előtt, akik-életüket és vérüket áldozták a szabadságért. Mély hálával, proletár internacionalista érzésekkel gondolunk a Szovjetunióra, amellyel teljes mértékben összekapcsolódott nemzeti felszabadító küzdelmünk. A Felkelést követően, hazánk felszabadításával kezdődőit népünk történelmi folyamatának másik általános érvényű tanulsága, hngy fejlődésünk alapvető feltétele a Szovjetunióval, a világ első szocialista államával ápolt testvéri örökség. A Szovjetunióban nemcsak a felszabadítót, hanem az önzetlen, mindig segíteni kész barátot, harcostársat és szövetségest küszöntjiik. Szocialista céljaink elérésében, vívmányaink védelmében ma is építhetünk /és építünk erre a szilárd támaszra. A Felkelés vívmányai szervesen kapcsolódnak nemzeti múltunk haladó törekvéseihez, s elválaszthatatlanok a kommunista párt több mint hat és fél évtizedes ihlető, szervező, irá nyitó, és lelkesítő tevékenységétől. Népünk ugyanis a munkásosztály pártja révén jutott el a történelmi cselekvés lehetőségeinek felismeréséhez, a forradalmi tettek programjához. Ez a program mutatta és matatja ma is: mi az, amit tenni -kell, ami előreviszi a társadalmat, ami beteljesíti népünk vágyait. A munkásosztály, a dolgozó nép forradalmi küldetése, a kommunista párt vezető szerepe és a Szovjetunió történelmi elhivatottsága azok a tényezők — amint azt Gustáv Hnsák elvtárs is megírta —, amelyeket mindig szem előtt kell tartanunk. amikor a felkelésről, értelméről s annak hagyatékáról szólunk. A fentieket a CSKP XVII kongresszusának dokumentumai is magukba foglalták, s ma ezek a szlovák nemzeti felkelés eszméi iránti hűség fő kritériumai, illő és szükségszerű, hogy ezek a kritériumok jelentőségüknek megfelelően épüljenek be szocialista nemzeti tudatunkba, éljenek elevenen egész népünk emlékezetében. Mindezt azért hangsúlyozzuk, mert я szlovák nemzeti felkelés egész népünk ünnepe: az idősebbeké, a középkorú generációé és a fiataloké egyaránt. Hiszen a forradalmi küzdelmekben váll váll mellett a nagy tapasztalat!-! forradalmárok vezetésével és példáján lelkesülve vették ki részüket az adott kor ifjú forradalmárai is. Mai életünk, mindennapi tetteink, társadalmi küzdelmének is vitathatatlanul megvan a forradalmi töltése, tartalma, akkor is, ha ez kevésbé látványos, mint a forradalmár elődöké volt. A mi forradalmi hivatásunk a mai karban az, hogy az immár szilárd szocialista társadalmi rendünk minden vívmányát megvédjük, erősítsük, gazdagítsuk és továbbfejlesszük. А XVII. pártkongresszus a fejlett szocialista társadalom megteremtésére hívta fel egész népünket, köztük a mezőgazdasági dolgozókat is. Ennek a programnak a megvalósításáért az idősebbeknek és a fiataloknak egyaránt tenniük — dolgozniuk. harcolniuk — kell. Forradalmi feladat ez, ha mégoly hétköznapinak is tűnik. A dolgos hétköznapok apró tetteiből összeálló forradalmi feladat ez. mert látnunk kell. hogy megnehezült, és bonyolultabbá vált külső és belső gazdasági feltételek közt dolgoznnk. A hatékonyság eddigi fejlődési üteme ugyanis néni biztosítja a szükséges előrehaladást. Népgazdaságunk csak úgy tud megfelelni a 8. ötéves tervidőszak új és magasabb követelményrendszerének, ha megteremtjük az eddiginél dinamikusabb fejlődés feltételeit, ha növeljük a munka társadalmi- hatékonyságát. - i - , Népünk az idén is koszorúzást ünnepségeken, politikai nagygyűléseken és egyéb rendezvényeken adózik tisztelettel a forradalmár elődök emlékének. Az igazi tisztelgés azonban nem korlátozódhat az ünnepi alkalmakra, külsőségekre. A munkában. a szocialista politikai és erkölcsi magatartásban, az aktív közéleti tevékenységben, az egyszerű, hétköznapi tettek valódi forradalmi lendületében nyilatkozik meg a legméltóbban. CSIBA LASZLö l