Szabad Földműves, 1986. január-június (37. évfolyam, 1-26. szám)
1986-01-25 / 4. szám
SZABAD FÖLDMŰVES 1986. január 25, 6 A SZÖVETKEZETI KULTt'RA NAPJA A KOMAROMI (KOMÁRNO) JÄRÄSBAN is ígéretes raibb pillanatok következtek ezután, amelyek legalább egy negyedórává álltak össze, hiszen Gacsal Edit, Bíró Adrianna — mindketten Csalióközaranyosról (Zlatná na Ostrove) —, majd a hurbanovói Kuzma Magdolna előadásában hallhat tunk néhány szép verset. Igazán nem akadékoskodni akarunk, de tény, hogy ugyanazt többször is. Ilyesminek valóban már a müsorblokkok mi nimális összehangolásával is elejét lehetett volna venni. S bár a szakmai véleményezést sem tartjuk kimondottan feladatunknak, hiszen nem volt ez verseny, de tény, Jiogy Konsztantyin Szimonov Várj reám című verse alá Smetana Moldavájától stílusosabb aláfestő zenét is lehetett volna találni. A Halász Gizella vezette esallóküzaranyusi gycrmekszínpad fellépése csak tovább iga zolta a műsor változatosságát, sokszínűségét. A kis szereplők, bájos kosztümjeik ellenére, le tagadhatatlanul iámpalázasak voltak, de egészében véve üde, gyermekien bájos mesét láthat-A folytatás v Nem egészen egy évvel ezelőtt olyan kezdeményezésről számolhattunk be lapunk hasábjain, amelyhez joggal előlegezhettük az „ígéretes“ jelzőt. Szlovákia kilenc kiválasztott járásában ugyanis első íz ben rendezték meg a szövetkezeti kultúra napját, ami egyúttal azt is jelentette, hogy első ízben valósult meg nagyobb szabású kulturális rendezvény teljes egészében a szövetkezetek, illetve az SZFSZ védnöksége alatt. Nos, örömmel tudathatjuk. hogy a sokat ígérő kezdeményezésnek folytatása is van: újabb járásban rendezték meg a közelmúltban a szövetkezeti kulturális napot, éspedig a Komáromiban (Komárno). Mi sem természetesebb, mint hogy örömmel tettünk eleget a rendező szervek meghívásának. A rendezvény helyszínének a megválasztása nem volt a véletlen müve. hiszen a bálorkeszi (Vojnice) művelődési otthon méreteiben akár egy kisvárosnak is becsületére válna. A jelzett napon egyébként csakugyan „városias“ hangulat uralkodott a községben: szinte percenként érkeztek az autóbuszok, s belőlük ünneplőbe vagy éppenséggel népviseletbe öltözött fiatalok és idősebb emberek tucatjai tódultak ki, élénk beszélgetés, vidám zsibongás közepette. A művelődési ház előtt parkoló személygépkocsik színes sora is egyre hosszabbra nyúlt, s amint szinte másodpercenként nyílt a széles üvegajtó a befelé tóduló emberek előtt, úgy szökött ki аУ épületből az utcára a fúvószene pattogó ritmusa. A tágas előcsarnokban ugyanis a nemcsócsai (Zemianska 01£a) fúvószenekar, üdvözölte a résztvevőket és a vendégeket, akik — mielőtt még helyet foglaltak volna a nézőtéren — megtekinthették a járás amatőr festőinek, szobrászainak, fotósainak munkáiból összeállított kiállítást, esetleg a szebbnél szebb kivarrásokat, szőtteseket. A tulajdonképpeni műsor első pontja Nagy László mérnöknek, az SZFSZ Komáromi Járási Bizottsága elnökének ünnepi beszéde volt. Elmonmondotta, hogy falvaink a di namikus változások korát élik, ami az anyagi gyarapodáson túl az emberek életszemléletében, kulturális / igényeiben is megnyilvánul. Utalt rá, hogy a Szövetkezeti Földművesek Szövetsége feladatai között kiemelt helyen szerepel a falusi műkedvelő művészeti mozgalom támogatása, illetve ezen keresztül a néphagyományok ápolása. Ezt a célt tükrözte a rendezvény jelszava — „Kultúrával a szövetkezeti földművesek alkotó erejének további fejlesztéséért“ — is. A továbbiakban már csakis a résztvevőké volt a művelődési ház színpada „Keményen“ kezdődött a mintegy négyórás, mozaikszeriien változatos program, hiszen elsőként a tiaszvádi (Nesvady) Csehszlovák— Szovjet Barátság Élsz SZISZ-alapszevvezete kebelében működő Music ’85 rockegyüttes dübörgött fel a színpadon, a fiatalabb korosztályhoz tartozó nézők nem' kis örömére. Lí-A hetényi áneklűcsoport tunk megelevenedni a színpadon. Az apró bakikat pedig mindenképpen menti, hogy a gyermekcsoportbak ez volt a második nyilvános fellépése. Ismét verscsokor következett, a bátorkeszi Szabó Edit, az izsai (Iza) Izsák Ildikó és a búcsi (Búő) Csekes József előadásában. Különösen a legutóbbit volt élvezet hallgatniaz ötödik X táján járó férfi mély átéléssel .szenvedélyesen adta ejő Heltai Jenő Szabadság című versét. Aztán elemi erejű, sodró, masszív rockzenére váltott a kaleidoszkóp, az alsópéteri (Dolný Peter) PIX együttes jóvoltából. Az ő fellépésük tett pontot a műsor első felének végére. A szünet mintegy húsz percnyi időtartamát senki nem nevezhette haszontalannak, hiszen a már említett kiállításokon kívül az emeleti galériában Jauiga József tárlata 'is várta az érdeklődőket. A fiatal képzőművész neve ismerősen cseng már a hazai képzőművészeti életben, s bemutatott alkotásai ezúttal is szülőföldjéhez, a Csallóközhöz való őszinte vonzódását tükrözték. De térjünk vissza a műsorhoz, amelynek második része a vágfiizesi (Vŕbová nad Váhom) éneklőcsoport fellépésével kezdődött. A Nagy Mihály vezette csoport több mint egy évtizedes múltra tekinthet viszsza, s többször szerepeltek már a Tavaszi szél... különA bátorkeszi kamarakórus böző szintű versenyein. Keszegfalusi (KameniCná) szólóénekesek következtek, éspedig Mekis Emília és Komjáti László; Szabó Aulai kísérte őket harmonikán. A magyarnótúk után felüdülés volt hallani az alsópéteri éneklőcsoport szé-' pen előadott népdalcsokrát. Az egyébként kellemes hangú Zsoldos Katalin (Alsópéter) és Szolga József (Keszegíaluj ezt követően. sajnos, ismét az édesbús magyarnóták hangulatára igyekezett ráhangolni a hallgatóságot; még szerencse, hogy közvetlenül utánuk következtek a nagyszabású műsor legemlékezetesebb pillanatai. A hetényi (Chotín) vegyes éneklöcsoport fellépéséről van szó. A kórus immár több mint másfél évtizede létezik és dolgozik, amelynek során két ízben is eljutottak a Tavaszi szél.... országos döntőjébe. Műsorukat ezúttal is a tisztaság és az eredetiség jellemezte: hetényi népdalokat adtak elő, Pataki Lívia gyűjtése és feldolgozása nyomán, aki egyébként a csoport mai vezetője. Ezt követően mintegy ne gyedőrára a hazaiak vették birtokukba a színpadot, s hoztak két olyan műfajt, amely a műsor minden eddigi tarkasá ga ellenére is új volt. Elsőként ugyanis a község citerazenekara lépett fel, majd egy öttagú nőt csoport következett/ amelyet a legszabatosabban talán kamarakórusnak nevezhetnénk. Műsoruk nemcsak meglepően egyedi, hanem szín vonalas is volt, s csiszolt, kultúrált előadásukban öröm volt hallgatni például a Gerencsőri utca című népdal kánon váltó zdtát. S még mindig tudtak újat adni a fellépők a közönségnek: a jőhírű izsai Búzavirág néptánccsoport következett, amelynek vezetője az amatőr színjátszó mozgalomból is ismert Izsák Elvira. A Béke Efsz támogatásával mű ködő csoport szatmári táncokat adott elő, stílus.tiszta válogatásban és jó színvonalon. S amikor már azt hittük, nincs is a járásban olyan — a népművészet és a folklór terén „számon tartott“ — község, amelynek legalább egy képviselőjét ne láttuk volna, a színpadra lépett a martosi (Martovce) női éneklöcsoport. Természetesen az azonnal felismerhető, gyönyörű, pazar martost népviseletben. Tovább bővítette a szereplők körét a madariak (Modrany) műsorblokkja, amely Édes Zsuzsanna, Turányi Erzsébet és Laczkó Irén szólóénekesek, valamint a madari menyecskekórus fellépéséből állt. Különösen az utóbbiak szereztek kellemes perceket a ’ közönségnek színvonalas és jól előadott összeállításukkal. Utánuk Ismét búcsi szereplő, Papp Ilona lépett a színpadra, aki immár tizenöt éve lép fel szólóénekesként különböző rendezvényeken. Belladaszerű, nyugodt éneke ezúttal Is elnyerte a hallgatóság tetszését. A Tavaszi szél... pár héttel korábban lezajlott országos döntőjét megjárt marcelházi (Marcelova) Kincses clterazenekar következett ezután, akik bebizonyítottál;, hogy nem véletlenül tartják ma őket Szlovákia negyedik legjobb magyar citerazenekarának. Utánuk Ismét olyasmit láthattunk, ami eddig még nem volt: a Böszörményi Jánosné vezette dunaniocsi (Moca) folklórcsoport a régi dunai vízimolnárok életéből készített mintegy tizenöt perces összeállítást. Műsorukban már-már feledésbe merüli néphagyományokat láthattunk, s külön a javukra írható, hogy nemcsak a molnármesterséggel szorosan összefüggő munkákat elevenítették fel, de a korabeli faluközössség életéről, szokásairól is kerek képet adtak. A műsor legvégére még mindig maradt meglepetés, hiszen ez utolsó szám nem más volt, mint egy színvonalas diaporáma-összeállítás, amit a csicsói (Cičov) Nagy Géza készített. Eddig tehát a Komáromi járásban először megrendezett szövetkezeti kulturális nap krónikája; úgy éreztük, a rendezvényről formailag elsősorban részletes tudósítás formájában illő írnunk. Valamennyi szereplő, csoport megérdemelte, hogy a neve meg legyen említve, mint ahogy valamenynyien kaptak valamilyen tárgyi jutalmat, de legalább egy elismerő oklevelet a fellépésükért; mérni, értékelni sem állt szándékunkban, mint ahogy a rendezvénynek sem a fellépők megmérettetése volt a célja. A falusi kultúra ügye állt az előtérben, s újabb bizonyságot szerezhettünk arról, hogy egyre szélesebb körű, anyagilag is számottevő támogatásnak örvend. Vass Gyula dunamucsi folklórcsuport (A szerző felvételei) Változások tükre Gái Sándor riportkönyvéről Nemzetiségi tudatunk elmélyítése szempontiából meghatározóan fontos, hogy miként ismerjük elődeink életét és sorsát, mennyire látjuk tisztán a múlt, illeme a közelmúlt eseményeit. A szlovákiai magyarság történelmével foglalkozó kiadványok szerzői általában kevés teret szentelnek az agrárpolitikai vonatkozású kérdéseknek, s inkább az irodalmi jellegű dolgozatokat részesítik előnyben. Az összefoglaló jellegű tanulmánykötetek utalásai mellett így csak néhány első köztársaságbeli munkából meríthetünk használható információkat, ha a szlovákiai parasztság képviselőinek életét, körülményeit vagy sorsát szeretnénk alaposabban megismerni. Mindez eléggé érthetetlen, hiszen hazai vonatkozásban kisebbségi életünk számottevő rétegéről van szó. A legutóbbi népszámlálás adatait tekintve a szlovákiai magyarság gazdaságilag aktív képviselőinek közel húsz százaléka az egységes földműves-szövetkezetekben dolgozik. Ez is bizonyítja, hogy az eddigieknél jóval többet kellene foglalkozni a szlovákiai magyar parasztság múltjával és jelenével, a falu átalakulásának következtében jelentkező kérdésekkel, a szövetkezeti dolgozók és az agrárértelmtség közösségmegtartó szerepének fontosságával. Gál Sándort, a hazai magyar irodalom középnemzedékéhez tartozó költőjét, prózaíróját már régóta érdeklik a szlovákiai parasztság életével kapcsolatos kérdések, pontosabban az események alakitól és részesei: az egyszerű falusi emberek. Ez nem véletlen, hiszen a falusi — búcsi (Búé) — születésű író-költő mezőgazdasági szakközépiskolában tanult, majd lapunknak, a Szabad Földművesnek volt a szerkesztője. Később — amikor az ország keleti részébe költözött, s a Csemadak KB hetilapjának, a Hétnek a riportereként járta a délszlovákiai tájakat — sem szűnt meg érdeklődni az egyszerű emberek sorsa iránt. buba Gyula Vajúdó parasztvilág című szociográfiájában egy kisebb közösség helyzetéről, múltjáról, szokásairól ad képet. Gál Sándor Mélyülök című riportköte- I lében Dél-Szlovákia különböző tálain tett látogatásai során szerzett ismereteit tárja az olvasók elé érdekes formában. A három részre tagolt új ■kötetben a szerző többnyire a riportalanyait beszélteti“, s csak a háttérből igyekszik irányítanil a párbeszédet. Néhol úgynevezett narrátort szerepkört vállalva adja közre a téma alapos ismeretéhez szükséges gazdaságtörténeti és művélödéstörténetl tudnivalóit, de jó riporterhez illően soha nem tolakszik a riportalanyok mondandójának elébe. A kötet Változni és változtatni című első részében azokról a földműves-szövetkezeti elnökökről megrajzolt portrékat olvashatjuk, akik fő mozgatói voltak a falu 1 szocializálódásának, s döntő szerepet vállaltak a közös gazdálkodásra való áttérés viszontagságos éveiben. A szerző annak tudatában indult el szlovákiai riportkörútjára, hogy átfogó kép helyett mindössze mozaik, képek megrajzolására vállalkozhat. Ennek ellenere a vállalkozás fontosságához és időszerűségéhez nem férhet kétség, mivel lassan kihal az a nemzedék, amely hiteles informáeiökkal, s nem utolsósorban saját életének eseményeivel, tapasztalataival alkothat számunkra valós képet az emberpróbáló időszakról. Bár az író nagy fontosságot tanúsít a magyarlakta vidékek termelési eredményeinek, nem elégszik meg azok közreadásával, hanem a parasztság magatartásában, életében végbement változások okait és következményeit is igyekszik megvilágítani. A Csallóköztől a Bodrogközig megszólaltatott egyszerű emberek vallanak *azokról az időkről, amikor kezdetét vette a közös gazdálkodásra való áttérés. Az Emberségből példát című riportsorozat azoknak a pedagógusoknak az életébe, munkájába nyújt betekintést, akik a februári győzelem után a hazai magyar tanítási nyelvű iskolák újjászervezésében szereztek elévülhetetlen érdemeket. A hazai magyarságot érintő egyik legfontosabb művelődéstörténeti eseményről azok nyilatkoznak, akik maguk is állandóan tanulva tanítottak egy nemzedéket, megakadályozva ezzel írástudatlanná válásukat. Valódi lámpásnak számítottak, hiszen családi kötelezettségeik mellett készültek fel a tanításra, társadalmi munkát vállaltak, megszervezték a falu kulturális életét, s tették mindazt, amit tenniük kellett. Példájuk szerencsére követőkre talált, hiszen csak ezzel magyarázható, hogy „minden áldott reggel Párkányból egyetlen házból nyolc tanító indult el *az iskola felé.“ A kötet záró ciklusában a szerző a csereháti falvak társadalomrajzát vázolja fel, főképpen a települések közösségmegtartó szerepét állítva előtérbe. A Hernád, a Kanyapta és a Bódva szögletének dombos vidékén élők múltját és jelenét elénk táró író foglalkozik az ország peremére szorult települések sajátos problémáival, vázolja a legfontosabb eseményeket, illetve azok • hátterét. A kultúra és a közművelődés helyzetét vizsgálva az intézmények közül természetesen a felen és о jövő szempontjából legfontosabbnak, az iskolának meghatározó szerepe kerül az előtérbe. Az író hű krónikásként hitelesen számol be a tájegységet ért hatásokról, a társadalmi változások következtében módosult falusi élet sajátosságairól. Gál Sándor riportkötete a hazai könyvkiadás régi ; mulasztását igyekszik pótolni. Remélhetőleg a mozaikszerű bemutatást követően nem kell hosszú Ideig várnunk az érdekes témakör többi részletének jeldolgozására, mivel Fábry Zoltán szerint: „A magyar nyelv Itteni sorsa — akárcsak tegnapi általános történelmi sorsa — a magyar faluval áll vagy bukik.“ I Bárdos Gyula
