Szabad Földműves, 1986. január-június (37. évfolyam, 1-26. szám)
1986-01-25 / 4. szám
1986. január 25. .SZABAD FÖLDMŰVES A valszínű Lada megbillent a temető utáni kanyarban, /4 a kocsi megfarolt, és csak a nemrégen cserélt abroncsoknak, valamint a gépkocsivezető gyakorlatának volt köszönhető, hogy le nem futott az útról. Lassabban kell sietnem, különben egyáltalán nem érek haza — morfondírozott magában, és sápadtan visszarántotta a volánt. Egyenesbe hozva a kocsit, sebességet váltott, mafd félkézzel erélyesen eltolta magától az arcát csiklandozó fenyűfa ágait. Szorosan le kellene kötözni Okét, — fordult meg a fejében, a csomagtérben biztosan akad valamilyen madzag. Azután elvetette az ötletet, kész időveszteség. Ismét odébb tolta a hátsó ülésről előrekandikáló fenyőfát. Szerencse, hogy egyáltalán eszébe futott... Még csak az hiányzott volna, hogy későn érkezzen haza, ráadásul fa nélkül. Irén ... Azok közé a sovány, sportos külsejű, meghatározhatatlan korú férfiak közé tartozott, akik csak a volán mögött mutatnak fól. A kocstból kiszállva azonnal érdektelenekké válnak... Idegesen véglgsimított vékony szálú haján, melyet egy szemtelen fenyőág összekuszált. Negyvenéves múlt flrén huszonnégyi], elöl és hátul diszkréten kopaszodott, bár ezt félhosszú hajviseletével egész ügyesen kendőzte. Igaz, a fiatalos öltözék, a kék farmernadrág, a fekete bőrdzseki, a szürkésfehér, félvastag, garbónyakú pulóver szintén megtette a magáét. No és a magasított sarkú cstzma, hogy vinné el az ördög flrén akarta, hogy megvásárolják!), rossz benne vezetni, utoljára húzta fel a lábára ilyen hosszú útra. Végrehajtott egy kockázatos előzést, amely tulajdonképpen fölösleges volt, hiszen a forgalom, tekintettel a közelgő karácsonyestére, egyre gyérült. Jó félóra múlva otthon lesz. Vesz egy forró fürdőt, fehérneműt vált, s nekifog feldíszíteni a karácsonyfát. Es elfelejti az egészet ...Az igazgató meg ... Cigarettáit kotort elő, rágyújtott, mélyen leszívta a füstöt. A szolgálati út négy napja alatt fokozatosan felgyülemlett mérge, mely végül elszánt lázadásba torkollott, lassan elpárolgott. Kezdte józanabbul mérlegelni tettét, és annak várható következményeit. Ml tagadás, beijedt egy kicsit. Mi lesz, ha leváltják, más munkakörbe helyezik? Akkor veheti a kalapját! Nevetséges, nincs is kalapja. Különben is, a legrosszabb esetben fegyelmit kaphat, megrovást, amiért elvesztette a türelmét. Az igazgató, ha esze van, elfelejti az ügyet, nem fogja felfújni, nem fogja piszkálni. Hiába no, nem bírta cérnával. Az egész szolgálati út a fővárosba csak arra volt jó, hogy beszerezzék a karácsonyt ajándékokat. Ezt egyetlen percig sem titkolták. Sem az igazgató, sem a szakszervezett elnök, de még az anyagbeszerző sem. Bátran ajándékvásárlási körútnak lehetett volna nevezni. S ehhez társult be ő. „Gyere velünk, ne unatkozz egyedül, pajtikám!" Es a pajtikámnak mennie kellett, persze sofőrként, és ott ücsörgött velük, józanul, kávén és cigarettán a részegek között, hallgatva a sok süket dumát, ízléstelenséget és otrombaságot, hogy éjfél körül, vagy hajnal felé a szállodába fuvarozhassa őket. „Csak nem fogadunk taxit, mikor te itt vagy velünk, pajtikámI“ Ez ugye érthető és világos beszéd. De meg találta jegyezni, hogy ezt az utat már két héttel előbb is lebonyolíthatták volna, nem közvetlenül az ünnepek előtt. Két héttel ezelőtt az áruválaszték is nagyobb volt a boltokban. Már ez a megjegyzése sem tetszett. Hát még a többit... Harmadnap, helyesebben negyedik nap, mert már hajnalodon, felkérte a társaságot a koránkelésre. Egyenesen kijelentette, hogy délre haza akar érni, megígérte a feleségének... Rá sem hederite/tek. Reggel alig bírta őket felverni és beültetni az autóba. De a legrosszabb csak ezután következett. Mindhárman eléggé borgőzösek voltak, leginkább az igazgató. Minden autós csárdánál megálljt parancsolt, és legtöbbször meg is áltak. Mintha szántszándékkal húzni akarta volna az időt. öt hol űrt kocsisnak, hol lónak nevezte, és arról példálózott, hogy egy rendes lónak minden kocsma előtt magától meg kelt állnia. Amelyik nem áll meg, az nem rendes ló, azt seggbe kell rúgni, menjen szántaniI Végül azzal az átlátszó trükkel állltgaita meg az autót, hogy elfogyott a cigarettája. Hiába kinálgatta a magáéból, dölyfősen vetette oda, hogy 0 csak Spartát szív. S cigarettavásárlás után természetesen némi italt ts rendeltek. A szomszéd városka Centrál nevű kávéházában végleg lecövekeltek. Homlokán kidagadtak az erek, fáradt volt, álmos, idegesebb a kelleténél, érezte, hogy baj lesz. Kérlelte őket, induljanak, de figyelembe sem vették. Egy darabig még ült közöttük, hangos mulatozásuk zsongássá szelídült, azután órájára nézett, és felugrott: „Akt jön, jön, aki nem, az marad, és mehet haza busszalI Innen óránként van buszjárat. Megígértem a felesé-ÄRDAMICÁ FERENC: <=4- ka'táíi&ttyfa gemnek...“ — „Halljátok? ö megígérte a feleségének... Mintha másnak nem lenne felesége... Mit vagy berezelve, mit tapsolsz itt fölöttünk, épp elég időtök lesz az ünnepek alatt egymásra..." — röhögte az igazgató. A szakszervezeti elnök vele röhögött. Egy fél konyak felborult, az anyagbeszerző meg, akit világéletében utált, megjegyezte: „Hja, ha nektek huszonnégy éves feleségetek volna odahaza, ti sem vernétek itt az asztalt." „Tíz percig várok kint a kocsiban" — mondta és sarkon fordult. Nem tizet várt a Centrál előtt, hanem húszat. Azután elszánta magát és indított. * * A város mögött cigarettára gyújtva észrevett egy helyes fenyőfácskát. Rátaposott a fékre. Észébe futott, hogy indulás előtt azt mondta Irénnek: „Karácsonyfára ne legyen gondod, majd én szerzek útközben." Majdnem megfeledkezett róla! Megállt, körülnézett, s mivel senkit sem látott, előhúzta a kesztyűtartóból zsebkését és átlépett az alacsony bukszussövényen. Szegény lány, gondolta, miközben az autóba gyömöszölte a fát, hogyan is hívták, olyan furcsa neve volt, igen, idézte fel a márványtábla feliratát, már eszembe jutott, olyan cseppet sem modern, Réka. Furdalni kezdte a lelkiismeret. Mit művelt? Otthagyta őket, az egész részeg bandát. Oda az év végi jutalom, és jó, ha az állása megmarad. Arról már szó sem lehet, hogy 6 kapja meg jövőre az új Volgát. S mindezt mtért? Irén miatti Irén miatt, akt mögött egy félbehagyott főiskola és még ki tudja, ml minden van, amit meg sem kérdezett, amit egy negyvenéves férfinek jobb sejteni, mint tudni. Irén alig egy éve volt a felesége, talán szép sem volt, csak fiatal, de a fiatalság nagy vonzóerővel bír. Irén a vérében volt, hiányzott, pokoltan hiányzott. Ügy érezte, nem bírna már nélküle élni, szüksége van reá. Irén... Felért a dombra, ott volt előtte a város mint a tenyerén, valahol benne Irén, végre itthon van! Biztosan haragudni fog, amiért sokáig van távol, s ráadásul későn érkezik. Majd leszereli. A fácska nagyon szép, ajándéknak alája kerül a zöld kötött ruha, a hozzá való ezüst nyaklánccal, fülbevalóval... Az ajándékoki Előrebukott a volánra, oyan hirtelen fékezett. Megállt az út szélén, s nézte a völgyben meghúzódó várost. Végre itthon van, de vissza kell fordulata. Vissza kell mennie a szomszéd városba, a füstős Centrál elé, vissza a részeg társasághoz. Hiszen a Lada csomagtere összevásárolt ajándékokkal van tele. Hogy feledkezhetett meg erről?! A düh elvette a józan eszétI Ahhoz, hogy végleg megszabaduljon tőlük, a csomagjaikat is ki kellett volna hajtgálnla. Az, hogy autóbusszal térnének haza, még valahogyann elmenne, de hogy karácsony estén ajándék nélkül... Nem, ennek• ténnyleg beláthatatlan következményei volnának! Talán jobb is így! Visszamegy értük! Tréfára fordítja a dolgot. Majd azt mondja, valahová elugrott. Valami elintéznivalója akadt. Talán észre sem vették, hogy huzamosabb ideje távol van, az tdőérzékük már aligha működött kifogástalanul, lehet, hogy még ki sem mentek a Centrál elé megnézni, vajon ott áll-e a Lada. Igen, az a legvalószínűbb, hogy észre sem vették eltűnését. Tulajdonképpen megkönnyebbülést érzett. Mindent elrendez, minden rendeződik. De ha már itt van, ilyen közel az othhonához, előbb hazaugrik, felviszi a fenyőfát, megnyugtatja Irént... Irénnek semmit sem szabad megtudnia... Sem azt, hogy a díszes társaságot a szomszédos városban hagyta, sem azt, honnan szerezte a fenyőfát. A fenyőfát illető lelkilsmeretfurdalását együtt nyomta el a cigarettájával. A kocsi legurult a dombról, végigcikázott néhány utcán, s leparkolt egy tízemeletes bérház előtt. Felnézett a lakás irányába. (A vállalattól kapta, a diri meg a szakszervezett elnök — mennyit Itatta őket — intézték el.) Korán sötétedett. Délutáni türelmetlenségét jelen pillanatban hálátlanságnak tartotta ... Kiclhálta a kocsiból a fenyőfát, a csomagtérből elöhalászta táskáját, s a liftbe tuszkolta a fát, maga is benyomakodott. Fönn, a tizediken kikászálódott, megnyomta az automata villanykapcsoló gomblát. A lépcsőház sötét maradt. Ujja odébb kúszott a csengőre, egy darabig ücsörgött, azután eszébe jutott, hogy ha nincs áram, a csengő sem működik. Sebaj, leplük meg! Előkereste kulcsát, bedugta a zárba, megforgatta, azután kinyílt az ajtó. A fát a falhoz támasztotta, lehúzta a csizmáját flrén kínosan ügyelt a rendre), felemelte a földről Irén kulcsát, melyet a sajátjával akaratlanul kibökdösött a zárból, s az asztalra helyezte. Villanyt gyújtott, bement a nappaliba, nesztelenül megtámasztotta a fát, az Irénnek vásárolt ajándékot az asztalra helyezte. Kilépett a hálószoba felé, csendesen benyitott, és akkor meglátta... Először a férfit, azután Irénből mindazt, amit a férfi teste nem tudott eltakarni. Jobban szégyeilte magát, mint amazok, már csukta is az ajtót. Közben a férfi hátrafordult, megismerte: a tévészerelő volt, a hatodikról. Érdekes, de nem a hálószobából kiszűrődő hangokra figyelt, hanem a csendre, mely hirtelen támadt, körülvette, s fokozatosan tompa zúgásba ment át. * * Később azon vette magát észre, hogy a nappaliban ücsörög, s valahonnan Irén hangját hallja: „Miért hagysz állandóan magamra, sokat vagyok egyedül, mondtam, hogy egyszer még megbánod!“ Tétován tett egy lépést, kevés itt a levegő, ki kellene nyitni az ablakot, ismét előrelépett, s akkor a fenyőfa megszúrta az arcát. Kivette az asztalon lévő dobozból a csillagot, és a fa tetejébe nyomta. Csattanás hallatszott, az előszobaajtó volt, igen, most ment el... Szörnyű ez a légszomj, az ablak nem elég, itt az erkélyajtó. A fenyőfát maga után vonszolva kinyitotta az erkélyajtót, és a korlátnál kapkodta a levegőt. Szeretett volna rágyújtani, de mindkét keze tele volt a fenyőfával. Minek ez, hiszen neki már nincs szüksége fenyőfára, neki már sohasem lesz szüksége fenyőfára, neki már sohasem lesz boldog karácsonya. Otban van, meg kell tőle szabadulniI Fogta a fát, átlendítette a korláton. Még látta, hogy szép ívben repül lefelé, ugyanúgy, mint gyermekkorának kecses paplrfecskéi. A köpönyegforgató halála Nagy lelkesedéssel és körültekintő hozzáértéssel készült a komáromi (Komárno) Shakespeare-előadás. A Coriolanusra az évad második bemutatójaként került sor. Ügy vélem, csak dicsérni lehet az igényes vállalkozást, mert Takáts Emud megfelelő szereplőgárdára és műszaki dolgozókra alapozhatta a rendezését, ahol a díszlet és a kosztüm is a teátrum teljességét szolgálta, nem csúszott a színház járulékos elemeinek tárába. Hogy Jól választott-e a Magyar Területi Színház, amikor tervébe vette a drámát? Mindenképpen Igennel válaszolhatunk, mert az időszerűsége most sem kisebb, mint korábban volt. Csak körül kell néznünk: jócskán akad köpönyegforgató, induló avagy már „befutott“ kisebb-nagyobb diktátor napjainkban Is, akik a becsületes emberek életét keserítik, a társadalom haladását pedig fékezik. Gondolkozzunk el azon, hogy mit nyert volna az emberiség, ha Napóleont. Hitlert és más hasonlókat a „karrierjük“ küszöbén leszúrják, vagy kicsiben mondva napjaink kishatalmasaínak Idejekorán az orrukra kopptntanának. A fenti „hősök“ gyomlélásával William Shakespeare példát mutat, amit érdemes lenne követnünk... A cselekmény régi Rómában és Antlumban, a volszkok városában, valamint a csatatereken játszódik. Coriolanus, a gőgös patrícius sikert siker után arat a volszkok ellent háborúban. A volszkok élén az okos, ravasz és számító Aufidius áll. Corlolanusnak fejébe száll a dicsőség. A népét patkányhadnak tekinti. A nép elbuktatja, mire 6 hiú sértettségből és bosszúból az ellenséghez pártol, szolgálatát Aufidiusnak ajánlja fel. Róma ellen fordul. A volszk hadakat anyja könyörgésére állítja meg. Minden érdemet önmagának sajátít ki. Aufidius, mint kettős árulót, megöleti: „ ... Meg kell halnia, S bukása engem föltámaszt.“ — adja ki az ukázt. Takáts Ernőd a Petőfi-fordítást választotta, ezzel jócskán rácáfolt azon kétkedőkre, akik azt elavultnak állították. (A budapesti Katona József Színház Eörsi István új átültetésével tartja a drámát műsorán.) Takáts Ernőd rendezésének az erénye, hogy nem magyarázott a műbe, s nem akarta formailag „korszerűvé“ tenni. A kis szöveghúzás segítette a játék sodrását. Ennek tudható, hogy némi vitatható mozzanatokból eltekintve, gondolatserkentő előadás született. Betekinthettünk a saját portánkra, a darab tükörképet tárt elénk (függetlenül attól, hogy erre nem mindig vagyunk kíváncsiak.) A művészeknek, úgymond, szabad kezet engedett, nem igyekezett a saját képére formálni őket. Platzner Tibor nagyvonalú színpadképe látványossá és lenyűgözővé varázsolta a színpadot. Csekély számú kép, oszlopdfsz fölrakásával, illetve eltávolításával jeilezni tudta a szín hely változását. A tolő-forgó szerke zetet Reicher János m. v. örvös nép művész készítette. Gabriela Ducho iiová jelmeze! találóak, funkcionáli sak voltak, jól jelezték a kasztot Balról jobbra: Turner Zsigmond (Menenius), Ropog József (Cominins), Dráfi Mátyás ó. m. és Varsányi Mari (kővet) (Fotó: Nagy látván) Mind a díszlet, mind a kosztüm korhű volt, de egyúttal a korszerűséget is szolgáltai. A kísérőzenét Hanzsér Arpád m. v. komponálta. Jól illett a dráma közegébe. A föllépés bensőséges kapcsolatot épített a művészek és a nézők között, ami annak a jele, hogy kiművelt és kiérlelt Játékkal állt a deszkákra. Kár, hogy a bemutató-est nézőtere kissé foghíjas volt, az 1. ismétlésen pedig alig félig telt meg. Aki viszont eljfWt, elégedetten tért haza. A bemutató fölött az Izsai (Iža) Egységes Földműves-szövetkezet vállalt védnökséget. A szereposztás? Jónak mondható. (Bár az illetékesek remélhetőleg nem veszik rossz néven, ha megjegyzem, hogy a veretes szövegű tragédiában Udvardy Annának, az egyik legszebben beszélő művésznőnknek ott lett volna a helye. Patinás szövegmondása kimondottan erre „predesztinálta“. A színészi teljesítményeken egyébként a magasra tett mérce éreztette a hatását. A művészek alakítását illetően nem akarok a válogatás, a kiemelés vagy az elhallgatás csapdájába esni. Ennek ellenére a főbb szerepekről néhány gondolat ide kívánkozik. Dráfi Mátyás é. tn. szilárd tartópillére a drámának. Corlolanusa mentes a sablonoktól. Figurája magvas, világosan körvonalazott, célratörő. Az a „Coriolanus“, aki, ha már nyeregben érzi magát, megveti azt, aki őt odaállította, a plebs-t, a népei ... Auftdius Holocsy István személyében kiváló megszólaltatásra talált, dörzsölt róka. Ideálisabb Aufidiust el sem képzelhetnénk. Nem gyalázza a már halott ellenségét, sőt kijelenti: „Csak tisztelettel emlegessük őt“, mintegy eléglkus véggel oldva ezzel a tragédiát. Holocsynak szintén oroszlánrésze van a megrendítően szép záróképben, ahol — nyilván humánus célzattal — nem lép a tetemre. Boráros Imre elemében adta a nép szószólóját. Siclníusa tulajdonképpen a dráma egyik pólusa. Meleg, emberséget sugárzó alakítását harmonikusan egészíti ki árnyalt szövegmondása, pontos és kifejező geszttkulálása. Volumniét. Coriolanus anyját Ferenczy Anna é. m. elevenítette Coriolanus szerepében: Dráfi Mátyás érdemes művész meg. Színésznőnk erőssége a líra, ebben viszont ez alig akadt, így a képességét, tehetségét nem gyümölcsöztethette a tőle elvárt mértékben. Szentpéteri Ari Valériája igazi római nemesasszony. Kacér a javából. Valamennyi művész és közreműködő kitett magáért, mint Püthe István, Ropog József. Tóth László, Turner Zsigmond, Kucman Eta, Bugár Béla, Bugár Gáspár, Fazekas Imre é. m., Varsányi Mari, Benes Ildikó, Varga Szilvia, Kovács Ildikó, Veres István, Vörös Lajos és Krizsmanek Imre. A Coriolanus a Magyar Területi Színház iránt támasztott nézői elváráshoz és a társulat eddigi előadásaihoz méltó teljesítmény. Eszméltető és megrázó ereje jóval meghaladja a műsoron tartott többi darabét. Csiba Géza L
