Szabad Földműves, 1986. január-június (37. évfolyam, 1-26. szám)

1986-01-25 / 4. szám

2986. január 25. .SZABAD FÖLDMŰVES 3 Üzenet és nyilatkozat a béke megóvása érdekében Mire lapunk megjelenik, hazánk közvéleménye és az egész világ előtt ismertté válik az a nagy je­lentőségű nyilatkozat, amelyet Mi­hail Gorbacsov, az SZKP KB fő­titkára a szovjet televízió Vremja című híradóműsorában olvasott fel a genfi leszerelési tárgyalások újabb fordulójának előestéjén. A nyilatkozatba foglalt széles körű szovjet békekezdeményezést követ­kező számunkban ismertetjük. Ezekről az újabb szovjet béke­­javalatokról szólva Mihail Gorba­csov a Varsóban ülésező értelmi­ségi világkongresszus résztvevői­hez intézett üzenetében a követ­kezőket jelentette ki: „Az önök kongresszusával meg­kezdődik azoknak a kiemelkedő akcióknak a sora, amelyek 1986-ot, az ENSZ által nemzetközi béke­évvé nyilvánított esztendőt bizo­nyára jellemezni fogják. Jelképes­nek tekinthető, hogy Varsóban, ab­ban a városban gyűltek össze, a­­melynek múltja a legutóbbi hábo­rú szörnyűségére emlékeztet, s a­­melynek jelene, fejlődése arra fi­gyelmeztet: az ember tántorítha­­tatlanul békében kíván élni. Az emberiség előtt nem kevés bonyolult és nehéz probléma hal­mozódott fel. A legsürgetőbb a­­zonban a nukleáris fenyegetés el­hárításának, a földön folyó fegy­verkezés megállításának, az űr­fegyverkezés megakadályozásának és a civilizáció megőrzésének a feladata. A genfi szovjet—amerikai csúcs­­találkozó reményt adott arra, hogy javulni fog a nemzetközi helyzet és megszilárdul a nemzet­közi biztonság. Alihoz azonban, hogy ezek a remények valóban teljesüljenek, mindkét félnek az elért megállapodáshoz kell tarta­nia magát. A genfi folyamatot to­vább kell fejleszteni, hogy meg­határozza a világban végbemenő események további alakulását. így akarják a világ népei, s ez Ob­jektív szükségszerűég is. A kongresszus résztvevőit biz­tosíthatom arról, hogy a Szovjet­unió a jövőben is minden eszköz­zel a földön folyó fegyverkezés megszüntetésére, s a világűrre való kiterjesztésének megakadá­lyozására fog törekedni. Messze­menő Intézkedéseink és javasla­taink, amelyek megfelelnek az egész emberiség további haladása érdekeinek, erre irányulnak. Nem a katonai versengést, hanem a minden területre kiterjedő sokol­dalú nemzetközi együttműködést választottuk. A nemzetközi helyzet alapvető javulására, s arra törekedve, hogy az emberiség egyszer s minden­korra megszabaduljon az esetleges nukleáris katasztrófától, vagy más barbár tömegpusztító fegyver al­kalmazásától való félelmétől, a Szovjetunió történelmi jelentősé­gű békekezdeményezést terjesztett elő, amely az Egyesült Államok­nak, a többi atomhatalomnak, a világ valamennyi kormányának és népének szól. Azt javasoljuk, fogadjuk el az atomfegyverek egész világon tör­ténő teljes felszámolásának a kö­vetkező 15 évre, a XX. század vé­géig szóló programját. Az ehhez a célhoz vezető fokozatos gya­korlati lépések konkrét tervét' ter­jesztjük elő, s teljesítésük szigorú nemzetközi ellenőrzésével számo­lunk. Meggyőződésünk, hogy ez teljesen reális perspektíva, ter­mészetesen azzal a feltétellel, ha nem kerül sor a csapásmérő űr­fegyverek kifejlesztésére. Kizáró­lag békés atom, kizárólag békés világűr — ilyen a mi programunk. Ugyancsak javasoljuk, hogy még ebben az évszázadban teljesen számoljuk fel a vegyi fegyvereket és a gyártásukat szolgáló ipari bázist, szintén nemzetközi ellen­őrzés mellett. Javasoljuk azoknak az új . fizi­kai elveken alapuló nem nukleá­ris fegyvereknek a betiltását, a­­melyek pusztító hatásukat tekint­ve megközelítik az atomfegyvere­ket és más tömegpusztító fegyve­reket. Ügy véljük, végre haladást és reális megállapodásokat lehetne el­érni a közép-európai fegyverzetek és fegyveres erők kölcsönös csök­kentéséről Bécsben folyó tárgya­lásokon. Ugyancsak megállapodás születhet az erő alkalmazásáról való lemondásról, és a kölcsönös bizalom erősítéséről a stockholmi konferencián. Szándékaink komolyságát és őszinteségét, a béke és biztonság mgszilárdításít célzó gyakorlati lépések mielőbbi megtételére irá­nyuló felkészültségét alátámasz­tandó. a Szovjetunió úgy döntött, további három hónappal meg­hosszabbítja az atomrobbantások­­ra elrendelt moratóriumot és fel­szólítja az Egyesült Államokat, majd a többi nukleáris hatalmat is, csatlakozzanak hozzá. Egyszóval a Szovjetunió annak a a célnak a megvalósítását előse­gítő akciók konkrét programját terjeszti eló, amelynek jegyében az önök kongresszusa is folyik, s ez nem más, mint bolygónk bé­kés Jövőjének a megóvása. Az egész világ békeszerető erőit arra szólítjuk fel, támogassák ezt a javaslatot. Meggyőződésünk, az emberiség intellektuális potenciálját az anya­gi és szellemi értékek gyarapítá­sának és nem az általános pusz­tulást okozó új fegyverfajták fej­lesztésének a szolgálatába - kell állítani. A világűrrel kapcsolatban véleményünk szerint nem a „csil­lagháborús“ előkészületeknek, ha­nem az államok és népek békés együttműködésének kellene felül­kerekednie. A békés világűr fon­tos feltétele annak, hogy az em­berek életéből kizárjuk a háborús fenyegetést. A békéért folytatott harcban hatalmas erőt ad az az igazság, miszerint ha nem hárítjuk el a nukleáris konfliktust,. annak a legszörnyűbb következményeivel kell számolni,“ A világ népei békére és bizton­ságra vágynak. Ennek megterem­téséhez nyújt konkrét lehetősége­ket, ad reményt és erőt e rendkí­vüli jelentőségű javaslat, amelyet a békeszerető és a békéért cse­lekvőén küzdő emberek őszinte örömmel és a rendelkezésükre álló minden eszközzel támogat­nak. A nemzetközi fogadtatásról, az USA álláspontjáról, a nyilatkozat ismertetésével egy időben, jövő heti számunkban tájékoztatjuk ol­vasóinkat. AZ AGRESSZOROK ÁTADJAK A STAFÉTÁT Negyedszázadon- keresztül, s e­­zen belül is az elmúlt tíz év­ben alig volt hét, nap, hogy ne szerepelt volna ez az Egyenlítői Afrikában, illetve Dél-Afrikában ta­lálható ország a világ eseményeinek listáján, a tévé és a sajtó híreiben, tudósításaiban. Ugyanis 25 évvel ezelőtt jött létre a gyarmati uralom elleni harc első össznemzeti szervezete ebben az év­százados portugál gyarmati uralom következtében gyengén fejlett agrár­országban. Ez a portugál gyarmato­sító politika Angola teljes gazdasági kiaknázására irányult. A bányákban és a földeken kényszermunka, meg­élénkülő portugál bevándorlás, „asz­­szimilációs politika" és az afrikai lakosság teljes politikai jogfosztott­­sága jellemezte a helyzetet. A refor­misták „Portugália tengerentúli tar­tományának“ nevezték Angolát. A gyarmatosítók a harmincas évek után fokozatosan kiépítették az infrastruk­túrát, a külföldi tőkebeáramlás lehe­tővé tette az ásványi kincsek kiak­názását, a gyémánt, kőolaj, vasérc, mangán, valamint az export céljából fejlesztett monokultúrák, a kávé, a gyapot, a szizál termelését, de mind­ezt saját céljaik érdekében. Az antikolonialista mozgalom az Afrikai Liga és az Afrikai Nemzeti Liga megalakulásával fokozatosan fölvette a harcot az ország függet­lenségének kivívásáért. Próbálkoztak tárgyalásokkal is, de ezek 1961. feb­ruár 4-én megszakadtak a Salazar­­-rezsimmel, az MFLA a luandai fog­ház megtámadásával elkezdte az Ide­gen uralom elleni fegyveres harcot. Az orvos és költő Agostinho Neto ve­zetésével az MPLA széles körű nem­zetközi szolidaritásra tett szer. A fegyveres támadás megtorlására kegyetlen terror volt a válasz, azon­ban az angolai népet már nem lehe­tett megfélemlíteni. Angola északke­leti részében népi felkelés bontako­zott ki, olyan erővel, hogy az ország 1 millió 246 ezer 700 négyzetkilomé­ternyi területéből 175 négyzetkilomé­ternyi területet elfoglaltak. A portu­gál gyarmatosítók katonai erőik át­csoportosításával. a felkelők meg­semmisítését határozták el. Falvakat égettek fel. 60 ezer angolait gyilkol­tak meg. Közel egymillió ember me­nekült el a terror elől a szomszédos országokba. A portugálok még éveken keresz­tül kihasználták a függetlenségért harcolók nézetkülönbségeit, s abban reménykedtek, hogy ezek egymás közötti csatározásai végül őket Jut­tatják erőfölénybe. 3958-ban ugyanis Holden Roberto megalakította a ba­­kongo törzsi alapokon nyugvó Ango­la Népeinek Szövetségét, amely 1962- ben, számos kisebb szervezet csatla-A FÜGGETLENSÉGÉRT VÍVOTT HARC 25. ÉVFORDULÓJÁN , Angola célja a szocializmus felépítése kozásával az Angola Nemzeti Felsza­­badítási Frontja (FNLA) nevet vette fel. Az FNLA nyugatbarát orientáció­jú volt, s elutasította az MPLA felhí­vásait az- antikolonialista erők egye­sítésére. 1966-ban létrejött a Nemzeti Szövetség Angola Teljes Független­ségéért (UN1TA), majd 1972-ben az Afrikai Egység Szervezetének ösz­tönzésére az MPLA és az FNLA e­­gyezményt kötött az együttműködés­ről, amelyet azonban az FNLA nem tartott be. 1974-ben megkezdődött a küzdelem a fasiszta gyarmatosítás felszámolá­sáért. A szélsőséges fohértelepesek fegyverrel fordultak a népi felszaba­dító mozgalom ellen. Áprilistól októ­berig folyó harcok után fegyverszü­netet kötöttek. Végre 1975 Januárjában a kenyai Mombasában megbeszélések kezdőd­tek az MPLA. az FNLA és az UNITA között, amelyek közös tárgyalást alapot alakítottak ki és az alvorai egyezményben (Portugália és az an­golai nép kéviselői között) kitűzték a független Angola kikiáltásának idő­pontját: 1975. november 11. Az ango­lai Ideiglenes kormány, amelyben pa­ritásos alapon mindhárom szervezet részt vett, 1975. január 31-én lépett hivatalba, tevékenységét azonban megbénította az FNLA és az UNITA obstrukciős politikája. Már március­ban megkezdődtek az FNLA fegyve­res akciói az MPLA ellen, amely az alvori egyezmény szigorú betartásá­ért szállt síkra. Külföldi Intervenciós csapatok se­gítségével az FNI.A és az UNITA a polgárháború elmélyítésére töreke­dett. És jóllehet a három szervezet a nakurui (Kenva) egyezményben megállapodott a függetlenség kikiál­tásának időpontjában, a konkrét in­tézkedésekben és a harcok beszünte­tésében. az FNLA és az UNITA az Imperialista hatalmak segítségével (USA, Dél-Afrikai Köztársaság) meg­szilárdították katonai pozíciójukat. Az MPLA vezetésével haladé útra lépett Angola elleni imperialista ag­resszió egyre jobban kiszélesedett. Az MPLA a néptömegek támogatásával megakadályozta Luanda, a főváros körülzárását és 1975. november 11-én kikiáltották az Angolai Népi Köztár­saságot. A szocialista és a haladó afrikai államok támogatásával (kubai fegyveres erők részvételével] sike­rült az angolai kormánycsapatoknak A múúszer ugyanaz, csak a célpont változik. J. Cserepanov rajza Adását megszakítva, gyorshírben jelentette a bejrúti állami rá­diá az óév utolsó szombatján, hogy a három legnagyobb libanoni fegyveres csoport vezetői Damasz­­kuszban egyezményt írtak alá a há­borúskodás beszüntetéséről és az or­szág politikai intézményrendszerének átszervezéséről. Történelmi jelentősé­gűnek nevezték a megállapodást, s ar­ról beszéltek, végre-valahára bekö­szöntött a béke régen óhajtott kor­szaka. A megfigyelők és szakértők az első perctől kezdve óvtak az elhaniarko­­kodott véleményalkotástól és a túl­zott derűlátástól. A fejlemények őket igazolták. Alig száradt mag a tinta a damaszkuszi egyezmény papirosán, a libanoni főváros nyugati, mohame­dánok lakta részében ismét össze­csaptak az egymással szembenálló milíciák, szilveszter napján pedig merényletet kíséreltek meg a doku­mentum végső jóváhagyására a Szí­riái fővárosba készülő Amin Gemaiel elnök ellen. Nem sokkal ezután pe­dig a megállapodás egyik kidolgozó­jának. Asszad Saftarinak az autóját érte rakétatámadás. A nevezetes békedokumentumban Eíie Hoheika, a Libanont Erők nevű jobboldali keresztény milícia vezére, Nahin B.crri. a síita Antal, valamint Valid Dzsumblatt. a drúz Haladó Szocialista Párt vezetője a szfrial el­einek. Halim Haddam jelenlétében arra kötelezte magát, hogy azonnali hatállyal tűzszünetet léptetnek élet­be, s hogy nemzeti egységkorraányt alakítanak. Hogy Rasid Karami mi­niszterelnök lemond, az új kabinet magja, a kinevezendő miniszterelnök­ből és a hat legtekintélyesebb kö­zösség képviselőiből álló miniszteri tanács lesz. Ha sikerülne megalakítani az új kormányt, az ettől számított egy éven belül vetnének véget a hadiál­lapotnak s azután kezdődhetne az úgynevezett átmeneti időszak. Eb­ben kellene hozzálátni az ország po­litikai intézményrendszerének a gyö­keres megváltoztatásához, a refor­mok bevezetéséhez, amelyekkel fel­számolnák a hatalom vallási alapo­kon való eddigi megosztását, a még mindig érvényben lévő feudális ki­váltságokat. A megállapodás szerint az átalakulási folyamat akár ttz évig is eltarthat. Az új nemzeti egység kormány megalakulása után fel kel­lene oszlatni a most szembenálló milíciákat, beszüntetni a fegyverszál-A libanoni egyezmény lftásokat és össze kellene gyűjteni a különböző harci eszközöket, fegy­vereket. Csak ezt kővetően léphetné­nek életbe fokozatosan azok a válto­zások, amelyek — a damaszkuszi egyezmény szavait idézve — Liba­nont „szuverén, független, szabad, egységes, arab demokratikus parla­menti köztársasággá alakítanák át. Szíriának kulcsszerepe lenne a béke biztosításában, csapatai állásokat fog­lalnának el az ország stratégiai je­lentőségű pontjain, és ők felügyel­nének az egyezményben foglaltak maradéktalan végrehajtására. Kezdettől fogva kétkedés fogadta a megbékélés hírét. A térség szakér­tői a lehető legcsekélyebbnek tartják annak az esélyét, hngy a belátható jövőben megegyezésre tudják bírni a szembenálló feleket. Figyelmeztettek, hogy ha a Libanoni Erők vezetői aláírják is a megállapodást, a privi­légiumaikhoz ragaszkodó többiek ко rántsem sietnek majd a beleegyezé­süket adni. Emlékeztettek arra, hogy Elie Hobelka Nahib Berrivel és Valid Dzsumblattal már hónapokkal ezelőtt kidolgozta a megbékélés alapelveit, ám a keresztény tábor konzervatív erői, köztük Camille Chamoun Iieve-1976 márciusáig kiverniük az agrosz* szórókat és a belső fegyveres reak­cióit, megvédeni az ország szuvere­nitását és területi integritását. Az MPLA az ország szocialista épí­tését tűzte ki célul. 1976 októberé­ben megkötötték az angolai—szovjet barátsági és együttműködési szerző­dést. Novemberben felvették Angolát az ENSZ-be. A következő év márciu­sában kudarcot vallott egy ellenfor­radalmi puccskísérlet. Az MPLA I. kongresszusa 1977-ben elhatározta a mozgalom marxista—leninista párttá alakftását. A szocialista közösség se­gítségével az ország fokozatosan fel“ számolja a gyarmati elmaradottságot. Fejlesztik az állami szektort. A me­zőgazdaságban, ahol a lakosság hét­tizede dolgozik, egyre több szövetke­zet alakul, ma már közei 4 ezer földműves-szövetkezetbe tömörülve több mint 400 ember dolgoztk. A' könnyűipar és az élelmiszeripar 80 százaléka és a nehézipar 60 százalé­ka tartózik az állami szektorba. Sok iskola, kórház, lakóház épült, több mint egymillió Írástudatlant tanítot­tak meg írni és olvasni. A független Angola fejlődése és szocialista építése sokkal gyorsabb és eredményesebb lehetne, ha nem kelléne még ma is a külső és a bel­ső diverziőtől és a Dél-Afrikai Köz­társaság agresszív akcióitól óvnia vívmányait és az ország nyugalmát. Az USA még a múlt évben ts 27 millió dollárt szavazott meg az UNITA’ bandáinak támogatására, amelyeknek a szabad Angolában kell ezért fel­forgató tevékenységet folytatniuk. A' szabotázsakciók, a támadások ilyen bőséges „támogatásának köszönhe­tően“ Angola több mint 15 milliárd dollár értékű kárt szenvedett. A lap­zártáig beérkezett hírek szerint 1986- január 12—13-án a délafrikai hadse­reg három zászlóalja • mélyen benyo­mult Angola területére. ‘Hiába kötöt­tek tehát tavaly fegyverszüneti meg­állapodást, amelyben a Dél-Afrikai Köztársaság vállalta csapatainak ki­vonását Angola déli területeiről. Sem a fajüldöző rezsim, sem az USA ér­dekeinek nem felel meg egy más tár­sadalmi rendet építő ország Afrika déli felében. Ilyen „szomszédságban“, továbbra Is szuverenitását védve — harcban és munkában — emlékezik tehát An­gola a függetlenségért vívott küzdel­mének évfordulójára és építi a nép jólétét biztosító társadalom alapjait sen ellenezték azt. A mohamedán tá­borban is súlyos összecsapások rob­bantak ki a két szövetséges,^ Nahihi Berri és Valid Dzsumblatt emberei között november végén, s folytatód­tak januárban is, és tetézi a gondo­kat, hogy a szunnita muzulmánok és a szélsőséges síita csoportosulások ngyaránt szembehelyezkednek és tá­madják a megállapodást. A damaszkuszi egyezményt szor­galmazó három szervezetben sem fu­tottak még közös nevezőre több kér­dést illetően. Például, hogy miiven hosszan tartson az „átmeneti idő­szak“, mikor lépjen életbe a hatalom újrafelosztása és az egyik legfonto­sabb, hogy a főváros ellenőrzését hogyan és mikor adják át az állami biztonsági erőknek. Nem is olyan ré­gen Amin Gemajel azt fejtegette, re­méli. lezárul hazája történelmének „sötét korszaka“. január első hetei nem sok bizako­dásra adnak okot. Igaz ugyan, hogy a libanoni keresztény frakció közötti heves harcoknak Kelet-Bejrútban és a környező negyedekben véget ve­tett a libanoni hadsereg egységeinek elhelyezése a kulcsfontosságú össze­kötő vonalakon, a hadsereg elvá­lasztotta eevmástól a harcoló fele­ket. De a két keresztény frakció to­vábbra is alapvetően ellentétes állás­pontra helyezkedik az országban fo­lyó polgárháború befejezéséről kö­tött háromoldalú egyezményt ille­tően, amelynek életbe léptetéséről k»t napnn át Daraaszkuszban tárgyalt Amin Gemaiel és a Szíriát képviselő Hafez Asszad A libanoni elnöknek kifogásai voltak a nélküle megkötött békeegyezmény némely szakaszával kapcsolatban. Ez azonban a legki­sebb probléma. Még az előzőekben felsorolt ellentétek is összebékíthe­­tők és elsimíthatók lennének, ha Iz­rael nem ásna alá minden bejrúti megbékélési törekvést. Kérdés, hogy az egymásnak uszítntt szélsőséges csoportokat, e külső diverzióva! szí­tott visgálvkodásf |e tudja-e csillapí­tani. maid „szerelni“ a libanoni egyezmény. —hme-*

Next

/
Thumbnails
Contents