Szabad Földműves, 1986. január-június (37. évfolyam, 1-26. szám)
1986-01-18 / 3. szám
1980. Január 18. FÖLDMŰVES. 11 TERVEK ÉS ELKÉPZELÉSEK Ж* elmúlt évek korán gyakran értékeltük lapunk hasábjain a gép- és traktnrállomágok, valamint в mezőgazdasági gépjavítói üzemek dolgozóinak tevékenységét. Tettük ezt főleg azért, hogy ráirányítsuk a figyelmet a mezőgazdaság e fontos szolgáltató- és háttériparában tevékenykedők nélkülözhetetlen szerepére. Hajlamosak Vagyunk ugyanis a különböző értékelések során elfeledkezni a mezőgazdasági dolgozóknak egész évben segítséget nyújtókról, akik nélkül nem beszélhetnénk kimagasló gazdasági eredményekről. A CSKP IX. kongresszusa határozata alapján létrehozott gép- és traktorállomások dolgozóinak elsődleges feladata az volt, hogy elősegítsék a mezőgazdasági üzemek termelésének gyorsabb ütemű hatékonyabbá tételét. A több mint három és fél évtized elteltével elmondhatjuk, hogy a gépjavítók nem kis mértékben járultak hozzá az ágazatban elért kiváló eredmények eléréséhez. Főleg a tudományos-műszaki haladás ismereteinek gyakorlati alkalmazása. valamint az új gépek, berendezések és munkamódszerek széles körű alkalmazása terén segítették a gép- és a traktorállomások dolgozói a szocialista mezőgazdaság továbbfejlesztését. A kezdeti évek szervezési problémáit követően a gépállomások dolgozói a különböző javítások mellett a műszaki fejlesztés úttörőszerepét is vállalták. (Fotó: Stefan KrajCoviő) К KORSZERŰSÍTÉS MEGGYORSÍTÄSÄ A tudományos-műszaki haladás eredményeinek rugalmas gyakorlati alkalmazása természetesen a mezőgazdaság továbbfejlesztésében is kulcsfontosságú szerepet kapott. A- mint azt a CSKP KB 11. és az azt követő SZLKP КВ-ülés is hangsúlyozta, az új gépeket és korszerű berendezéseket nemcsak igényelniük kell a mezőgazdasági üzemek dolgozóinak, hanem azokat szakszerűen hasznosítaniuk Is szükséges a mindennapi teendők elvégzése során. Ahhoz pedig, hogy a géppark állandóan üzemképes legyen, nélkülözhetetlenül szükséges a gépek és berendezések szakszerű javítása, illetve karbantartása. Napjainkban a gép- és traktorállomások dolgozóinak már nem csupán a meghibásodott gépek megjavítására, hanem mindenekelőtt a meghibásodások megelőzésére kell törekedniük. Ezzel kapcsolatban feltehető a kérdés, hogy vajon milyen Jól működő megelőző szolgálat szükségeltetik az ilyen elképzelések megvalósításához. Az imént említett kérdéskörrel is behatóan foglalkozott a gép- és traktorállomások, valamint a mezőgazdasági gépjavító üzemek szocialistabrigád-vezetőinek szlovákiai aktívaértekezlete, amelyre az elmúlt év utolsó hónapjában került sor a ratal Csehszlovák—Szovjet Barátság Efsz korszerű művelődési házában. A főbeszámolót Eugen Tóth mérnök, a gép- és traktorállomások vezérigazgatóságának műszaki igazgatója tartotta. Kiemelte a dolgozók azon törekvését, amellyel hozzájárultak a mezőgazdaság szocializálásához, majd pedig a jelenlegi eredmények eléréséhez. A gép- és traktorállomások, valamint a mezőgazdasági gépjavító üzemek dolgozói főleg az 1972-es évtől — a termelési-gazdasági egység megalakításától — érnek el egyre jobb eredményeket. Ez persze nem azt jelenti, hogy minden teljesen rendben van a mezőgazdasági gépjavítás háza táján. Az értekezlet résztvevői azonban örömmel vették tudomásul, hogy a 7. ötéves tervidőszak feladataival sikeresen megbirkóztak, s csak néhány területen vannak nagyobb hiányosságok. ELŐTÉRBEN A MINŐSÉI? 'Amint azt a műszaki igazgató külön hangsúlyozta, a tavalyi év és az egész tervidőszak eredményeinek eléréséhez nagy segítséget jelentett a gép- és traktorállomásnk szocialistabrigád-tagjainak a munkakezdeményezése. A kollektívák tagjai újításaikkal, példás kötelességteljesítésükkel s nem utolsósorban vállalásaik teljesítésével hozzájárultak a kitűzött célok megvalósításához. A szocialistabrigád-mozgalom ösztönző erejét, mozgósító hatását bizonyltja, hogy az elmúlt évben a termelési-gazdasági egység keretein belül közel tízezerre emelkedett a brigádtagok száma. Az sem mellékes, hogy a tagság túlnyomó többségét a legfontosabb feladatokat végző gépjavítók alkotják. A műszaki igazgató jogos büszkeséggel •zólt az elért eredményekről, valamint arról, hogy a minőségi fejlődésben sikerült számottevően előbbre lépniük. Az ágazatban a gép- és traktorállomások, valamint a mezőgazdasági gépjavító üzemek dolgozói szolgáltatják a legtöbb újítást, a találmányok tekintetében sem kell szégyenkezniük. Az új ötletek jelentős népgazdasági hasznot eredményeznek, mivel elsősorban az anyagmegtakarítást, s a korábbinál hatékonyabb felhasználást szorgalmazzák. Erről szólva azonban oktalanság volna, ha nem említenénk meg az utóbbi időszakban észlelt nehézségeket és problémákat. Az újítások és találmányok széles körű hasznosításának legfőbb akadálya az egyre bürokratikusabbá váló értékelési módszer. A több hónapig, évig fiók mélyén heverő újítási javaslat bizonyára nem ösztönzi majd a dolgozót újabb fejtörésre, hanem éppen ellenkező hatást vált ki. Ezért fontos, hogy az illetékes szakemberek, bírálók, értékelők felelősségük tudatában, lehetőségeikhez és tudásukhoz mérten igyekezzenek minél gyorsabban zöld utat adni a hasznosítható újításoknak. E sorok olvasása közben bizonyára sokan — főleg újítók — azon fognak bosszankodni, hogy már hányszor hallottak ezzel kapcsolatban zengzetes szólamokat, a gyakorlat azonban mégis maradt a régiben. Ezzel kapcsolatban meg kell jegyeznünk azt is. hogy a bírálat jogos, de korántsem általános érvényű. Megindoklásul számos jó példát tudunk említeni, ám az is az igazsághoz tartozik, hogy ellenpéldáért sem kell messzire menni. Főleg ezen a területen mutatkozik meg az emberi tényező meghatározó szerepe. Azokon a munkahelyeken, ahol a vezetők a szakemberekkel karöltve valóban szívügyüknek tekintik az újítások megvalósítását vagy a szocialistabrigád-mozgalom fellendítését, az eredmények is tükrözik az igyekezetét. De ne csak utaljunk a jó példákra, hanem nevezzük is meg az e területen élenjárókat. A legjobbak közé tartoznak a tőketerehesiek (Trebišov), az érsekújváriak (Nové Zámky), a rimaszombatiak (Rimavská Sobota), a trnavaiak vagy akár a hurbanovóiak, akik jelentős részt vállaltak a termelési-gazdasági egység feladatainak elvégzéséből. A gép- és traktorállomások vezérigazgatósága az üzemek vezetőivel eredményesen együttműködik. Ennek köszönhető, hogy az egyes üzemeli közötti aránytalanul nagy különbségek az utóbbi időszakban jelentősen mérséklődtek, s a lemaradozók igyekezete nem hiábavaló. Ezzel magyarázható, hogy a termelési-gazdasági egységben az anyagi ráfordítást 4,2 százalékkal sikerült csökkenteni, s ezzel szemben a munka hatékonysága megkétszereződött. Különösen a felújító munkálatok minőségének javítása terén érnek el számottevő sikereket. A korábban eléggé elhanyagolt állattenyésztési ágazat gépesítési szakaszán is a gép- és traktorállomások dolgozói nagyban elősegítették a korszerűsítési folyamat meggyorsítását. Itt szükséges megemlítenünk a Rovinkai Műszaki Mezőgazdasági Kutatóintézettel való szoros együttműködést. 'A HIÁNYOSSÁGOK KIKÜSZÖBÖLÉSE Számos területen az új műhelyek és épületek csak lassú iramban készülnek. Hasonlóan problémákat okoz az eléggé foghíjas műszaki-anyagi ellátás. Elsősorban a mérőműszerek és a speciális berendezések, illetve alkatrészek hiányának megszüntetése jelenti a legégetőbb gondot. Erre főleg azért van szükség, mivel a közeljövőben a mezőgazdasági üzemekben is előtérbe kerül az eddiginél Jóval szélesebb körű elektronizációs és robotizáciős program megvalósítása. Már az első kísérleteket követően a szakemberek véleményét figyelembe véve elmondhatjuk, hogy á termelés korszerűsítése terén az említett program nagymértékben hozzájárul majd a hatékonyabb munkavégzéshez, s az eddigieknél biztonságosabb, illetve jobb munkakörülmények kialakításához. Ahhoz, hogy a mezőgazdasági üzemek sikeresen meg tudják valósítani az említett korszerűsítési programot, a javítószolgálatnak is kellő mértékben fel kell készülnie. Ezért a gép- és traktorállomások vezérigazgatósága megkülönböztetett figyelmet fordít a szakemberek képzésére és á szükséges műszaki-anyagi bázis kialakítására. A gépjavítók merész elképzelésekkel láttak neki a 8. ötéves tervidőszak igényes feladatainak elvégzéséhez. Mindenekelőtt a minőség javítására s az eddiginél gazdaságosabb és hatékonyabb tevékenységre helyezik a fő súlyt. Remélhetőleg a merész tervek és elképzelések valóra váltására sem kell majd sokáig várnunk. Bárdos Gyula Tovább a korszerűsítés útján A statisztikát böngészgetve kiviláglik az a tény, hogy hazánkban évről évre növekszik a húsfogyasztás. Szó ml sző, ez a megállapítás állandóan emelkedő életszínvonalunk egyik bizonyítéka. Csakhogy az egészséges táplálkozás szempontjából nem éppen kecsegtető és biztató ez az állapot. Ezen a valóságon mintegy enyhít az a statisztikai adat. amely szerint — ha a Szlovák Szocialista Köztársaságra vonatkoztatjuk a fehérjében olyannyira gazdag baromfihús fogyasztását — kedvező helyzetről beszélhetünk. Amíg 1958-ban 4 kilogramm, 1975-ben pedig 10,8 kilogramm baromfihús jutott egy szlovákiai lakosra, addig 1983-ban ez a mennyiség 13,2 kilogramm volt. Az 1985-ös kimutatások alapján Szlovákiában személyenként mintegy 14—15 kilogramm baromfihúst fogyasztottunk. Amint a statisztikákból is kitűnik, valóban jelentős fejlődésről beszélhetünk a baromfiágazat vonatkozásában. De összehasonlításképpen hadd szolgáljunk néhány érdekes adattal: Magyarországon 1985-ben 21 kilogramm baromfi Jutott az ország minden lakosára, Olaszországban 16,8 kilogramm, az Egyesült Államokban 32 kilogramm, az NSZK-ban pedig 10 kilogramm baromfihúst fogyasztottak személyenként. BAROMFIFELDOLGOZÁS SZLOVÁKIÁBAN Ä 7. ötéves tervidőszak folyamán a szlovákiai baromfifeldolgozás tovább tökéletesedett, korszerűsödött. Az egységes földműves-szövetkezetek és az állami gazdaságok megfelelő mennyiségű áruval látták el a baromfifeldolgozó vállalatokat. Szlovákiában a baromfihús feldolgozása három nagy központban történik. A Keletszlovákiai Baromfifeldolgozó Vállalat központja Kassán (Košice), a Közép-szlovákiai Baromfifeldolgozó Vállalat székhelye Zvolenban, a Nyugat szlovákiai Baromfifeldolgozó Vállalat központja pedig Trnavában van. Az utóbbi a következő hat üzemrészleggel működik: Ivanka pri Dunaji, Cffer. Dunaszerdahelv fDunaiská Streda) Galanta, Léva (Levice) és TopoTfanv. Az egyes flzemrészlegek specifikus termelést folytatnak. Galántán például a konzervipart tevékenység szerepel az előtérben, Cifermelés kielégítő — a kereslet ezzel szemben alacsony. E helyzet alakulását nagymértékben befolyásolta az 1982-ben bevezetett ármódosítás. Hiszen az említett esztendőben az évi tervük a baromfihúsból készített termékekből 1062 tonnát Irányzott elő, de az alacsony kereslet következményeként mindössze 688 tonnát termeltek. Ily vonatkozásban kisebb problémák adódtak az 1983-as évben is, míg 1984-ben helyrebillent a mérleg nyelve. Az alacsony kereslet okozta problémákat úgymond hatványozza az a tényező is, hogy a baromfihúsból készített termékek szavatossági Ideje mindössze 78 óra. A tojásfelvásárlás és -osztályozás, valamint a baromfihúsból készült termékek gyártása mellett az Ivánkái üzemrészleg további fontos feladatköre az efsz-ekből és az állami gazdaságokból szállított baromfi vágás utáni porciózása. A szállítmányokkal (csirkék, tyúkok, pulykák) teljes mértékben elégedett az üzem vezetősége. Valójában szükségszerű .Is az időben és kellő mennyiségben történő szállítás, hiszen az ivankai baromfiüzem dolgozóinak a vállára nem kisebb teher nehezedik, mint az SZSZK fővárosának baromfival és A feldolgozási folyamat egyik korszerű részlege az ivánkai üzemben К vonatkozásban Is teljes sikert' könyvelhettek el. Ä bruttó termelést ■5.9 százalékkal, az árutermelést 5,8 százalékkal lépték túl. Csupán érzé* keltetésképpen szeretném megjegyez* ni, hogy naponta átlagosan 16 ton* na baromfit dolgoznak fel és mint* egy 170 ezer tojást osztályoznak Ivánkában, s ehhez járul hozzá á csaknem 100 ezer tojás osztályozása' a brezovál kirendeltségen. A személyzeti osztályon Izabela Wahleová szolgált néhány érdekes adattal. Az üzemnek 304 alkalmazottja van. Ivánkában 264-en dolgoznak, a többi 40 dolgozó Brezovában tevékenykedik. Az alkalmazottak 67 szá* zaléka nó. Legtöbb a 26—40 éves dolgozók száma: 137. Az üzemet tehát joggal nevezhetjük a fiatalok és középkorúak munkahelyének. A 41—50 év közötti dolgozók száma 59, majd a 19—25 évesek következnek a sorrendben, tizenkilencen pedig még nem töltötték be tizennyolcadik életévüket. A részleg valamennyi dolgozójá aktívan bekapcsolódik az üzemek közötti szocialista verseny-mozgalomba. jelentős a hat szocialista brigád tevékenysége. E brigádok közül két kollektíva a megtisztelő cím bronz fokozatát, három az ezüst, egy pedig az arany fokozatát mondhatja magáénak. A hazánk felszabadulása 40. évfordulója tiszteletére vállalt kötelezettségeiket maradéktalanul teljesítették. A szociallstabrigád-tagok tudatosítják, hogy még bőven akad tennivalójuk. Hiszen nem oldódtak meg teljes mértékben az energiagazdálkodással kapcsolatos problémák, s bizony az üzemi udvar sem nyújt egy élelmiszer-ipari központhoz méltó látványt. Az elkövetkezendő Időszakban tovább szeretnék tökéletesíteni a csomagolási technológiát. MEGINGÁS DTÄN FELLENDÜLÉS 1982 közepén világviszonylatban is baljós tünetek jelentkeztek a baromfipiacon. Akkor ugyanis szinte egyik napról a másikra 200 dollárral csökkent a csirkehús tonnánkénti árar Napjainkban viszont ismét zöld utat kap a baromfiágazat fellendítése. S rögvest tegyük hozzá: az ezen ágazat jövőjében bízók és az egészséges táplálkozást előnyben részesítek nagy megelégedésére! Suslá В él ď ben mindenekelőtt a tojás feldolgoz : zására összpontosítanak." AZ IVANKA PRI DUNAJU ÜZEMRÉSZLEG Ä Nyugat-szlovákiai Baromfifeldolgozó Vállalat óriási fontosságú részlege az ivankai üzem, amely főképpen a baromfihúsból készített termőitekre (baromfivirsli, felvágottak stb.) és a baromfihús porcíózására szakosodott. Ha fontossági sorrendet szeretnénk kialakítani az üzem tevékenységét Illetően, akkor az említett két tevékenységet viszont csak a tojásfelvásárlás és -feldolgozás mögé sorolhatnánk. Amint azt Walter Kreutztfil, az üzem gazdasági igazgatóhelyettesétől megtudtam, az 6 esetükben semmiképpen sem lehet beszélni elsődleges és másodlagos tevékenységről. A beszélgetés folyamán találóan jegyezte meg, hogy kétfajta tevékenység jellemző üzemükre: fontosé és még fontosabb. Az Ivánkában folytatott baromfifeldolgozás egésze nagy Jelentőséggel bír a szlovákiai baromfiágazat állandó fejlesztése szempontjából. A tojás osztályozása az utóbbi években nagymértékben korszerűsödött. A modern Sanovo berendezés mellé tavaly helyezték üzembe a holland gyártmányú SŤAALCAT osztályozót. A 20. századi technika e valóban kiemelkedő vívmánya jelentősen hozzájárul a tojásosztályozás modernizálásához. Ez a megállapítás nemcsak mennyiségi, hanem minőségi szempontból is érvényes. A holland berendezés üzemeltetésével ugyanis javultak a munkakörülmények, nagyobb lett a teljesítmény és jelentősen csökkentek a veszteségek. Ismét a statisztikák halmazából került elő az az adat. moly valójában bizakokodásra ad okot: Szlovákiában éven- 303 darab tojást fogyasztunk személyenként. Ez a szám világviszonylatban Is az előkelő mutatók közé sorolható. A gazdasági igazgatóhelyettes a továbbiakban a baromfihúsból készített termékekről szólt Az üzem ez irányú tevékenységével kapcsolatosan azonnal az élre kívánkozik, hogy a térbaromfihúsból készített termékekkel történő folyamatos ellátása. Az üzem : tevékenységét a Brezová pod Brad■ lom-1 kirendeltség egészíti ki, ahol a tojásosztályozásra szakosodtak. A modern feldolgozási folyamat mint, egy maga után vonja az ízléses kivitelezést — a csomagolást. Hiszen • merőben nem mellékes, hogy a fel- i dolgozott baromfi milyen „köntös- 1 ben“ jut el a vevő asztalára. Ezzel • kapcsolatosan a gazdasági tgazgató: helyettes hangsúlyozta, hogy a cso■ magolást illetően üzemüknek még • vannak tartalékaik. A korszerű és hl■ giénikus csomagolás példájaként a Magyarországról Importált szállítmá, nyokat emelte ki. Júlia Candrákovától, az üzem ter- I vezési osztályának dolgozójától érte• sültem afelől, hogy az 1985-ös év va■ lamennyl mutatóját sikerült teljcsíte! niük. A legkiemelkedőbb eredmények 1 a baromfiaprólék készítését illetően 5 mutathatók ki. E részlegen már ta- valy november végén csaknem 27 ! százalékos túlteljesítésről beszélhet- tek. Kisebb problémát okozott a fél- készáru-termelésre meghatározott i terv teljesítése. November végén még t csak 84,7 százalékos eredményesség- 3 ről számolhattak be, de az év végén