Szabad Földműves, 1986. január-június (37. évfolyam, 1-26. szám)
1986-04-05 / 14. szám
f 198B, április 5. SZABAD FÖLDMŰVES 3 A BÉKÉÉRT vállalt felelősséggel Az Egyesült Államok március 22-én 130 kilotonua erősségű kísérleti atomrobbaniást hajtott végre a nevadai sivatagban. A robbanSásra közvetlenül azt követően került sor, hogy Mihail Gorbacsov március 13-án bejelentette, a Szovjetunió meghosszabbítja az atomrobbantásokra egyoldalúan elrendelt moratóriumát mindaddig, amíg az USA nem liaft vegre ilyen kísérletet; s miután a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége felhívást intézett az Egyesült Államok kongresszusához azzal a sürgetéssel, hogy szüntessék be az etomkísérleteket. A Reagan-kormány döntése az újabb atomfegyver-kísérlet végrehajtásáról az egész világon nagy felháborodást váltott ki, beleértve az amerikai törvényhozást Is. A kongresszus 55 tagja — demokraták és republikánusok egyaránt — a Fehér Háznak ezt a lépését olyan akciónak minősítette, amely meghiúsítja egy, az atomfegyver-kísérletek betiltásáról lehetséges szerződés megkötését. Az amerikai törvényhozók mind a képviselőházban, mind a szenátusban törvényjavaslatot nyújtottak be arról, hogy az elkövetkező hat hónapban állítsák le a nukleáris kísérletekre folyósítandó pénzügyi eszközöket. Ugyanekkor a Fehér Ház április közepén újabb robbantást akar végrehajtani. Ez a magatartás, ez a — a világ számos vezető lapja által szégyenteljesnek és provokatívnak nevezett — lépés ellentétes mind az amerikai közvélemény, mind pedig a világ népeinek kívánságával. Előrelátható volt, hogy a leszerelésre tett szovjet javaslatok ellenében Washington lázas fegyverkezéssel készül az újabb csúcstalálkozóra. Hiszen érdemben nem válaszoltak Mihail Gorbacsov januári javaslataira sem. és nem született eredmény sem Genfben, sem Bécsben a leszerelési és haderő csökkentési tárgyalásokon. Viszont a NATO-tagországok hajlandósága — elsősorban az NSZK-é — a csillagháborús programban való részvételre éppúgy megnövekedett, mint a szocialista országokkal szembeni provokációk száma az utóbbi hetekben, hónapokba n. Mi várható hát ilyen agreszszív amerikai magatartás mellett az oly reménykedve várt nemzetközi békeévtől? Erre keresték a választ a Varsói Szerződés tagállamainak külügyminiszterei a lengyel fővárosban megtartott soros ülésükön. Megállapították, hogy a nemzetközi helyzet továbbra is feszült és veszélyes. Aggodalmuknak adtak hangot a lázas fegyverkezés, mindenekelőtt a nukleáris fegyverkezés fokozódása, valamint azon lépések miatt, amelyek a fegyverkezésnek a világűrbe való kiterjesztése érdekében történnek. Az Egyesült Államok és NATO- belí szövetségesei lázas fegyverkezést folytatnak minden irányban. Komoly aggodalmat kelt az amerikai közepes hatótávolságú rakéták több nyugateurópai országban történő rendszerbe állításának folytatása. Továbbra is érvényesül az erő alkalmazására és a más államok belügyeibe való beavatkozásra épülő imperialista politika. Mindez növeli a világméretű nukleáris katasztrófa veszélyét, amelynek következményeképp a Földön megsemmisülhet az élet. Ezzel egy időben a szocialista államok és valamennyi békeszerető erő aktív és céltudatos nemzetközi akcióinak köszönhetően reális remény mutatkozik arra, hogy a helyzel javulhat, és megerősödik г nemzetek békés jövőbe veteti hite. Azok a lavaslatok, amelyeket a Varsói Szerződés tagál lámái az elmúlt év októberéber terjesztettek elő, a legsflrge több jelenlegi feladat megöldá sára. az atomháborús vészéit elhárítására, a lázas fegyver kezés megszüntetésére és a le szerelésre való áttérésre irá nyúltak. A Varsói Szerződé: Az elmúlt években sokszor fordultunk figyelemmel, aggodalommal, segítő szándékkal Eszakkelet-Afrika — különösen e szocialista orientációjú ország — felé. Az aszály esztendei, a Szahel-övczetet sújtó éhínség az éhező Afrika megsegítésére mozgósította a világot. A nagyszabású akciók szervezése természetesen nem volt tisztán emberbaráti, Etiópiát illetően kitűnő alkalomnak számított, amelyet a nyugati prnpaganda Etiópia szocialista fejlődésének megkérdőjelezésére kívánt felhasználni. Azóta enyhült az aszály, sokféle segélyszállítmány tette lehetővé az éhezők megsegítését. De ami a leglényegesebb, fokozatosan kialakul a segélypolitika hatékony formája, amely a mezőgazdaság átszervezésére, az adottságok jobb kihasználására ösztönzi ezt a számunkra oly távoli, sok tekintetben érthetetlen országot. A SZOCIALISTA ETIÚPIA ALLAMÜNNEPEN Emberhez méltó élet Lapozzuk vissza a történelem apjait, hogy tisztábban lássunk üyan tényeket és összefüggéseket, amelyek Etiópia mai lelyzetét, körülményeit is oyan erőteljesen meghatározzák. Ez az elmaradott agrárország már a késő paleolitikum idején lakott terület volt, vadászó törzsek és nemzetségek lakták, majd Sába királyságából i. e. 950 körül sémi törzsek vándoroltak az országba, amelyben a rabszolgaság maradványai a 20. századig fennmaradtak. A 19. század elején, a földrajzi utazások révén vált újra ismertté az ország, ekkor Etiópia egyesítéséért folytak feudális hatalmi harcok, amelyekben császárság alakult adó-, vám- és közigazgatási reform hezevetésével. Ezt brit intervenció szakította meg, majd Asszan olasz megszállása, Eritrea gyarmatosítása következett. Az első alkotmányt, a tanácsadói jogkörű parlamentet a politikai és gazdasági konszolidációra való törekvést 1930-tól kezdték életbe léptetni, I. Halié Szelasszié uralkodása idején, úgy, hogy ezek az intézkedések ne érintsék az ország feudális struktúráját. Ennek 1935-ben az olasz agresszió vetett véget. 1935. október 3-án az 1928-as barátsági szerződést megszegve, Eritrea felől megindult a fasiszta Olaszország agressziója Etiópia ellen. A korszerűen felszerelt olasz csapatoknak sikerült legyőzniük a gyengébben felfegyverzett, de hősiesen küzdő etióp csapatokat, és megszállták az országot. A Népszövetség a késedelmesen megszavazott és igen mérsékelt gazdasági szankcióknak és diplomáciai ellenakcióknak sem szerzett érvényt. 193S. június 1-jén Etiópiát, Eritreát és Olasz Szomáliföldet Olasz Kelet-Afrika néven egységes gyarmattá szervezték. Az olasz kísérletek a gyarmatok összebékítésére azonban a széles körű fegyveres ellenállási (partizán-) mozgalom hatására kudarcot vallottak. 1941-ben az angol hadsereg az etiópok támogatásával megsemmisítette az agresszorokat. Száműzetéséből visszatérve I. Hailé Szelasszié császár újból elfoglalta trónját. Ennek ellenére az 1942-es és 1944-es szerződésekben Nagy-Britannia Eritrea tartományt „foglalt területté“ nyilvánította és katonai főbiztost állított az élére. Az etióp kormánynak csak 1952- ben sikerült elérnie a formális brit megszállás beszüntetését. Ekkor egy korábbi ENSZ-határozat alapján Eritreát föderatív alapon „autonóm egységként“ Etiópiához csatolták. Az alkotmányreform 1955-ben megkísérelte a feudális rendet a polgári állam követelményeihez igazítani, az ország formálisan alkotmányos monarchiává alakult, amelyben a parlament tagjait szabadon választhatják, a végrehajtó hatalom tagjait azonban a császár nevezi ki. A lakosságnak megadták a polgári jogokat, ténylegesen azonban semmi beleszólási lehetőségük nem volt az állam irányításába. A kopt egyháznak továbbra is korlátlan jogai voltak. Ilyen körülmények között tartották meg az első parlamenti választásokat. A testületbe főleg feudális urakat és császári hivatalnokokat választottak. 1960-ban sikertelen katonai államcsínyt hajtottak végre. A császár a békés egymás mellett élés elvére építve sorra látogatta a szocialista országokat, felvette a diplomáciai kapcsolatot az NDK-val. Ugyanekkor szoros kapcsolatokat épített ki a kapitalista országokkal is. Az amerikai befolyás olyan erős volt, hogy 1951-ben barátsági és együttmííködési szerződést kötöttek, majd 1953- ban „közös védelmi szerződést“. Ennek alapján az USA az eritreai főváros, Aszmara közelében „megfigyelő állomásnak“ álcázott támaszpontot létesített. • Ugyanekkor antilmperialista, antikolonialista színt kölcsönzött az etióp külpolitikának a harmadik világ országainak konferenciáin, pl. a bandungi konferencián való résztvétel. A császár jelentős érdemeket szerzett az afrikai egység létrehozásában is. (Az ENSZ 1958 tavaszán Addisz-Abébát jelölte ki az ENSZ Afrikai Gazdasági Bizottsága örökös székhelyéül. 1963-ban Itt került sor a független afrikai államok kormányfőinek konferenciájára, amelyen megalapozták az Afrikai Egység Szervezetét.) A szomszédos Szomáliával 1963 óta viták folytak az 1,7 millió szomáli lakta etiópiai területekről, 1964 elején a két ország között nyílt háború robbant ki, amelyet fegyverszüneti egyezménnyel szakítottak félbe. Közben 1962-ben feloszlatták az etiópiai—eritreai föderációt, Eritreát etióp tartománynyá nyilvánították, s a túlnyomórészt iszlám lakosság elvesztette autonómiáját. Az eritreai kérdés hosszú és véres konfliktus forrásává vált. 1967 elején Hailé Szelasszié újabb látogatásokat tett a szocialista országokban, 1987-ben rendeződtek határproblémái Szomáliával, Szudánnal és Kenyával. Az afrikai Szahel-övezetet sújtó szárazságot követő éhínség 1973 végén is több tízezer áldozatot követelt. Ekkor a népharag a hatalom tehetetlenségét hibáztatta. Hatalmas tüntetések, sztrájkok, puccskísérlet, a császári rezsim kísérletei, hogy polgári reformokat hajtson végre — mindez kevésnek bizonyult. Demokratikus népmozgalom indult az abszolút császári hatalom megdöntésére, a legfelső állami apparátus szétverésére. „Etiópia tikdem!“ (Előre, Etiópia!) tűzte ki célul a polgári demokratikus forradalom. 1974-ben a hadsereg haladó erői vették át a hatalmat és „Az etióp szoc'aliznms politikai irányvonala“ címen közzétették az ország további fejlődésének programiát. „Igazság és egyenlőség uralkodjék“ — jelentették be. Es célul jelölték meg a legfontosabb termelőeszközök államosítását, a gazdaság állami tervezését és ellenőrzését a föld és az ásványt kincsek népi tulajdonba vételét, egy haladó párt megalakítását. A „fejlődés a közös munka révén“ alapján diákok mentek a falvakba, hogy írni, olvasni tanítsák, a parasztokat, tájékoztassák őket az új mezőgazdasági módszerekről, a kormány programjáról. 1975-ben meghirdették a földreformot, amely véglegesen felszámolta a feudális tulajdon- és bérleti viszonyokat, s a földet a nép közös tulajdonává nyilvánította. Határozatot hoztak a parasztegyesületek (szövetkezetek) megszervezéséről, a feudális éj tőkés nagybirtokokat állami, illetve szövatkezeti üzemekké alakították. Ezeknek a reformoknak 4 végrehajtását állandóan hátráltatta és veszélyeztette az eritreai szeparatista erőkkel vívott háborúskodás. A Szocialista Etiópiában (1976 óta ez az állam hivatalos neve) éles belső ellentétek alakultak ki á forradalmi folyamat perspektívájáról, megszaporodtak a reakció, valamint a szélsőbaloldali erők terrorakciói. A Nemzeti Demokratikus Program meghirdetésével — melyet a Mengisztu Hail.é Mariam vezette forradalmi demokratikus erők dolgoztak ki — az ENSZ által a világ 20 leggyengébben fellett országa közé sorolt E- tiópia fejlődése ű] szakaszba lépett. A szocialista fejlődést azonban mind a belső reakció, mind az imperialista hatalmak igyekeznek feltartóztatni és gátolni. A tőkés hatalmak és a reakciós arab országok támogatta Szomália, (miután elferdüli a szoc'alista országoktól), 1977 óta számos kísérletet tett Ogaden tartomány bekebelezésére. 1978-ban a forradalmi Eitónia in'ernacional'sta segítséggel nffenzívát indított a betört Szomáliái csapatok ellen, s helyreállpnt'a az ország területi integritását. A forradalmi vívmányok konszolidálását, megerősítését sokban hátráltatta az éveken keresetül tartő aszály, amelynek az elmúlt esztendőkben is tízezrek estek áldozatul. Ennek következtében az elmúlt esztendőkben szinte megbékült a Szahel-övezet mezőgazdasági termelése és fellépett a rettegett következmény, az éhínség. A szocialista országok köztük hazánk is — elsősorban gyors segélyszállítmányokkal igvekezfék enyhíteni a puszti'ő éhínséget. Legfontosabb azonban a korszerűbb és hatékonyabb mezőgazdasági termelés feltételeinek kialakítása ebben a feudális viszonyokból még csak mnst kifelé törekvő afrikai országban. Hogy ez mennyi erőfeszítést és Időt vesz Igénybe, attól Is függ, hogyan sikerű] e cél elérésére összpontosítani az etióp nép törekvéseit. A szocialista országok — lehetőségükhöz mérten — továbbra Is segítenek, hogy mindenkinek jusson elegendő táplálék, emberhez méltó élet. okán hozzák összefüggésbe azt a két „eseményt“, cujely napjainkban az amúgy is feszült nemzetközi helyzet kiéleződését idézte elő. Az első, hogy az amerikai képviselőhöz heves viták és meggyőző kampányok után sem szavazta meg a' nicaraguai ellenforradalmároknak szánt 100 millió dolláros katonai segélyt. Reagan elnök igen elszántan szorgalmazta a segély megszavazását, több ízben kifelentette, nem hajlandó semmiféle kompromissziumra. A képviselőket arról kívánta meggyőzről, hogy az Egyesült Államok biztonságát fenyegeti „egy másik Kuba“ létrejötte ■ Közép-Amerikában, s a „kommunizmus terjedését feltartóztatni“ csak úgy lehet, ha Washington támogatja azokat, akik hajlandók harcolni a managuai rendszer ellen. Úgymond ez a legcélszerűbb eszköze annak, hogy ne később kelljen amerikai csapatokat bevetni Nicaraguában. A CIA felkészülten várta a katonai „segély“ folyósítását: raktáraiban már felhalmozták a kontráknak szállítandó légvédelmi rakétákat, tüzérségi eszközöket, teherautókat, hogy elindítsák őket az ellenforradalmárok hondurasi bázisaira. Közben különböző tengert és szárazföldi hadgyakorlatokat kezdtek meg Nicaragua határainál. Mivel a képviselőház állásfoglalása nem hozta meg a kívánt eredményt, Reagan elnök közvetlenül Hondurast „támogatja“, mivel úgymond azt nicaraquai „támadás érte". De hogy [óbb belátásra bírja a makacs repülőgépei egy líbiai ágyúnaszádot semmisítettek meg, egu másikban súlyos károkat okoztak. A líbiai televízió március 22-én, hétfőn este adását megszakítva közölte, hogy az amerikai hajókról és repülőgépekről lőtték Szidra kikötővárost. A líbiai vadászgépek lelőttek három amerikai repülőgépet, amelyek behatoltak a Nagy-Szidra öböl léqiterébe. Kedden az amerikai hadihajók és repülőgépek ismét támadták Szidrát és károkat okoztak további két líbiai ágyúnaszádban. Világszerte komoly aggodalmakat váltott ki a Líbia elleni amerikai katonai agresszió és annak esetleges súlyos következményei. Azt közölte ugyanis Weinberger hadügyminiszter, hogy az USA mindaddig folytatja a hadgyakorlatot a líbiai partok közeiében, „amíg csak az szükséges lesz". Washingtonban tudni vélik, hogy az E- gyesült Államok Líbia megsemmisítésére ts kész. Ezzel kapcsolatos az a kijelentés is, hogy az USA mindig az „erő szintű terrorizmus kirívó példája. Hazánk külügyminisztériuma nyilatkozatban ítéli el az agresszív amerikai akciót és leszögezi: „A katonai erő alkalmazását Líbia szuverén területe ellen nem lehet másként értékelni, mint a nemzetközi jog alapvető normáinak durva megsértését és az ENSZ alan Okmányának figyelmen kívül hagyását. Az Egyesült Államok és főleg fi Pentagon képviselőit nagy felelősség terheli a líbiai fegyveres erőkkel való katonai konfrontáció kiprovokálásáért és a háborús pánikhangulat keltéséért. Eljárásuk végső soron súlyosan veszélyezteti a világbékét.“ Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára a katonai konfrontáció veszélyének elhárítására javaslatot tett a Földközitenger térségéből a flották kölcsönös kivonására, azonban Reagan elnök ezt a javaslatot nem fogadta el. Az amerikai elnök egyszerűen olyan helyzetet — és hangulatot — kíván teremteni, amelyben ellenvetés nélkül el* fogadják minden hadiköltség növelésére, vagy ellenjorradaU márok támogatására tett javaslatát. Ügy látszik, nemcsak a vélt támadásokra, a józan amerikaiak figyelmeztetésére is az „erő eszközeivel“ tud csak válaszolni, amennyiben válasznak lehet tekinteni a fenyegetést. Az említett eseményekkel egy Időben azonban még egy jellemző — és mindezektől összefüggésében elválaszthatatlan dolog történt. Reagan elnök nyilatkozott a televíziónak, miszerint derülátó a szovjet-amerikai viszony megjavp fását illetően". Ugyanebben az interjúban azonban kijelentette, hogy Moszkvát tekinti „a béke ellen irányuló legnagyobb veszélynek". Ebbén az interjúban hangzott el az az elnöki vélemény is, hogy mindaddig fenntartja álláspontját, amíg a Szovjetunió „nem csupán szavakkal hangoztatja, hanem téttekkel is bizonyítja, kész együtt élni más rendszerű, más államformájú országokkal". Amint az Egyesült Államok által végrehajtott legutóbbi agresszív és provokatív ’ lépések igazolják, éppen Reagan elnök az, aki tetteivel azt bizonyítja, nem kíván egymás mellett élni más rendszerű, más államfőre májú országokkal.1 Remélhetőleg a „realitásokat" — amelyekre oly szívesen hivatkozik — végül is kénytelen lesz figyelembe venni és respektálni. H, Mészáros Erzsébet i j tagállamainak következetes, békeszerető politikája reális lehetőségeket teremt e célok eléréséhez, a nemzetközi kapcsolatok időszerű és égető problémáiról folytatott konstruktív párbeszédhez. A genfi szovjet—amerikai csúcstalálkozó létrehozta a feltételeket ahhoz, hogy a Szovjetunió és az Egyesült Államok kapcsolataiban a jelenlegi konfiontáció állapotából a viszony normalizálására, az átfogó nemzetközi helyzet javítására lehessen étiérni. A Varsói Szerződés tagállamai teljes mértékben támogatjuk a nukleáris és a vegyi fegyverek évszázad végéig történő teljes felszámolásának és a csapásrcérő űrfegyverek betiltásanak programját, amelyet az SZKP KB főtitkára 1986. január 15-i nyilatkozatában terjesztett elő. Hangsúlyozzák, ez a program rendkívül jelentős, és kifejezik készségüket arra, hogy mindent megtesznek megvalósításáért. Ez elhárítaná az emberiséget fenyegető veszélyt, alapvetően javílaná a nemzetközi helyzetet és lehetővé tenné a tömegpusztító fegyverek végérvényes felszámolását. Ezért sürgetően felszólítják a NATO tagországait, mindenekelőtt az Egyesült Államokat Nagy-Britanniát és Franciaországot, realizmusról és felelőssegteljes hozzáállásról tegyenek tanúbizonyságot a nukleáris fegyverek radikális csökkentéséről és azt köpető felszámolásukról, valamint a lázas űrfegyverkezés elhárításáról szóló megállapodások elérése érdekében, amelyek figyelembe vennék mindkét fél, ez összes többi állam érdekeit. A külügyminiszterek áttekintették az európai bizalom- és biztonságerósítő Intézkedésekről és a leszerelésről szóló stockholmi konferencián kialakult helyzetet, és úgy vélik, a konferencia munkáját meg kell gyorsítani, hogy első szakasza egy olyan tartalmas dokumentum elfogadásával érjen véget, amelyet az európai biztonsági és együttműködési értekezlet részt vevő államai képviselőinek bécsi találkozója elé lehetne terjeszteni. A helsinki Záróokmányt aláíró országok képvielőinek következő, idén ősszel Bécsben sorra kerülő találkozójának előkészületeiről szólva kijelentették, ennek a találkozónak lényegesen hozzá kell járulnia a politikai légkör javulásához és az enyhülés megújulásához Európában és a világban. Hangsúlyozták, bogv meg kell gyorsítani a nukleáris és az ürfegvverekről folytatott szovjet—amerikai tárgyalásokat, amelvek célja a Földön folyó lázas fegyverkezés megállítása és a világűrre való kiterjesztésének elhárítása. A Varsói Szerződés tagállamai hangsúlyozták, halaszthatatlan a nukleáris kísérletek megszüntetése. Ez a fontos intézkedés javítaná a nemzetközi légkört és jelentős lépés volna az atomfegyverek felszámolása irányában. Felszólították az E- gyesült Államokat, szüntessen meg minden atomrobbantást, ahogy azt a Szovjetunió tette. Az ülés résztvevői szorgalmazták. hogy a fegyverzet korlátozására és a leszerelésre irányuló minden egves intézkedés ne csak nagyobb biztonságot hozzon magával, hanem tegye lehetővé a nagyobb eszközök folyósítását is az emberek életkörülményeinek javítására, számos ország gazdasági elmaradottságának felszámolására. E közlemény nyilvánosságra hozatala után egy nappal az Egyesült Államok az atomrobbantással „válaszolt“. A Varsói Szerződés tagállamai mostani nyilatkozatukban éppúgy, mint az eddigiekben: „síkraszállnak a konstruktív együttműködésért azokkal a kormányokkal, pártokkal, társadalmi szervezetekkel és mozgalmakkal, amelyek aggódnak a béke sorsáért, és szorgalmazzák az együttműködést minden nemzettel az átfogó nemzetköz' biztonsági rendszer létrehozása, a békés egymás mellett élés elveinek megszilárdítása érdekében.“ Állami szintre emelt terrorizmus képviselőket, beváltotta régen pozíciójából“ fog válaszolni, ha készenlétben tartott fenyegeté- — támadás éri. sét Líbia ellen is. Nyilvánvaló, hogy Itt az Az Egyesült Államok 6. flot- 1USA-t ért támadásról nem letá ja agresszív akciót hajtott hét beszélni, annál inkább avégre Líbia ellen, a Földközi- merikai agresszióról Líbia eltengeren tartózkodó Saratoga re- len. Szovjet vélemény szerint pülő gép-anyahaj óról rakétákkal az akció szándékos jellegéhez lőtték a líbiai partokat és meg- nem fér kétség. Az USA magasemmisítettek két líbiai légvé- tartása a nemzetközi fog alapdelmi állást. A haditengerészet vető normáit sérti és az állami
