Szabad Földműves, 1986. január-június (37. évfolyam, 1-26. szám)
1986-03-08 / 10. szám
v 8 SZABAD FÖLDMŰVES. 1986. március 8. ímíeb&éyqel. »0 A Galántaí (Galanta) Járási Nemzeti Bizottság szociális osztályának előadóiéval először nem a legjobbkor találkoztam: szerda volt és félfogadási nap. sok sok ügyféllel Később |uríknénak‘mégis volt — elsősorban is — türelme ahhoz, hogy elbeszélgessen velem szívet, emberséget követelő munkájáról. —' Tizenöt éve vagyok a járási szociális osztály előadója. Ha belegondolok abba. hogy mi mindent is — örömöt és gondot — átéltem bz én öregjeimmel ez idő alatt, hát akkor — még a könnyem is kicsordul... Emlékeit felidézendő albumokat vesz elő feladatkörébe tartozik felkutatni, meglátogatni azokat az Idős. tehetetlen embereket, akik elhagyatottan élnek, akik segítségre szorulnak. Emellett körzetének a szociális segélyek juttatása körüli teendőket is intézi, és szervezésileg hozzá tartoznak a járás nyugdíjasklubjai is. Amint hallottam, a kezdettől, az Indulástól jelén volt a nyugdíjasklubok alapításinál... — Az utóbbi időben — hogy így mondjam — kedvező hangulat alakult ki a klubok szervezését illetően. Érdeklődés mutatkozik irántuk. persze, sokszor gondot okoznak az anyagi dolgok, a klubtanács megalakítása, megszervezése. De ott, ahol egyszer már megalakultak ezek a klubok, az emberek ragaszkodnak az ilyen típusú intézményekhez. Járásunkban most már összesen tizenkét nvugdijaskiub működik. A múlt hetekben nyílt meg például egy Šoporňában. Legelső klubunk viszont már tizenkét évvel ezelőtt megalakult Vágseilyén (Šafa) — egy fabarakkban. Ez a klub. melynek önálló szakkörei vannak, merem állítani, hogy szlovákiai viszonylatban is a legjobbak kq*é tartozik. Egy szociális dolgozó feladatköre időigényes, egész embert kíván. Persze senki ne gondolja, hogy csakis az „irgalmas szamaritánusokhoz“ hasonló egyedülálló embexek végezhetnek ilyen önfeláldozó munkát. lurík Margit, — vagyis ahogyan őt a galántaiak és a járásbelibk becézik — Gita. két leánygyerek gondos, szerető édesanyja. — jő időbeosztással, türelemmel mindent el lehet érni. Férjem sportoló — jelenleg edző —. így foglalkozása melletti kedvtelése szintén sok Időt vesz igénybe, mégis tudjuk egyeztetni az otthoni teendőket. Néha egy egy nyug(A szerző, felvételei Ünnepi tűnődések Eszeveszetten szaladgálunk az egyik virágárus bódéjától a másikéhoz. F.z nem tetszik! Ilyen szegfűt nem óhajtunk. Nincs valami szebb? Igen, ez Mán jó lesz, igen, ez valóban megfelel. Bizonyára örülnt fognak neki. Köszönjük, viszlát! Л csemege kilincsét is egymás kezébe adjuk. Nem. Nem ezt a bonbont kérjük, begyen szives becsomagolni azt a nagyabbikat. Az biztosan finomabb. Csókolom! Izgatottan kutatunk a lakáskulcs után. Hol a fenében is hagyhattuk. Persze, talán reggel nem is vittük magunkkal. Tűr elme íleniil nyomjuk a csengőt. Szégyenlős kisfiúk módjára szinte alig tudunk néhány szót kinyöqní, Hej. férfitársaim, Inkább egy versikét kellett volna betanulnunk! De a virág és a bonbon helyettesíti a szavakat. A 'szívünkből szinte kirobban az érzelem. Március nyolcadikán mindannyian melegebb szívvel érkezünk haza munkahelyünkről, az iskolából, az óvodából. A szimbolikus virágcsokor átadása után eltűnődünk. Mert ugyebár mi, férfiak, nagyon jól tudjuk, hogy életei adnak nekünk, felnevelnek, éjszakákat töltenek mellettünk éberen, őriznek, figyelnek, főznek, mosnak, vasalnak... Kedves anyukák, feleségek, nagymamák, hölgyek, lányok és dédnagymamák! Mi mindezt valóban fölöttébb tudatosítjuk. Annak is tudatában vagyunk, hogy e sok dolgot csak egy dologgal viszonozhatjuk: szeretettel. F.s még valamivel: még több szeretettel. Szeretjük, tiszteljük, becsüljük, félt/ilk őket nagyon. Csak talán a hétköznapok forgatában ezt nem mindig juttatjuk kellőképpen kifejezésre. Vagy lehet, hogy ők nem veszik éppen olyannyira észre.' Legalábbis olyannyira nem. mint március nyolcadikán ... SUSLA BÉLA' díjasotthonban késő délutánig is ott marad k. Ugyanis olyan a hangulat. olyan kedvesek a nyugdíjasok, hogy egyszerűen nem lehet otthagyni őket. A férjem ezt akkor értette meg igazán, amikor egyszer c.iott velem egy ilyen találkozói«. Azonbar nem minden idős ember iór el a klubba, még ha tehetné is. bokán begubóznak. elzárkóznak. Hozzájuk bejutni, hogy ajtót nyissanak, nem könnyű. Szociális osztályunk alkalmazottaihoz bizonyos körzetek tartoznak, melyeket időközönként váltunk egymás között. Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy évenként én is meglátogatom a járás negyvenkét falujának rászorult idős embereit, nyiugdíjasait. A fogadtatás nagyon változó. Sokszor elutasítanak, s ezt olykorolykor nagyon durván adják tudtunkra. Közben azt is érezzük és tudatosítjuk, hogy a jogosan kijáró szociális segéllyel kapcsolatosan még mennyire tájékozatlanok az emberek. Annyi év után már tudom, hogyan kell közeledni ezekhez a magukba fordult, sorsukat, állapotukat keserűen, fogukat összeszorítva viselő embertársainkhoz. Persze sokan nagyon kedvesek, tanácsot, segítséget kérnek. És mi segítünk, ahol csak tudunk. Csakhogy nem mindig adott a bizalom. Akár könyvet -is írhatnék már erről. Volt már úgy is például, hogy kerítést mászva kellett elmenekülni, hogy különböző tárgyak röpködtek utánam. Közben az idős bácsi azi kiáltozta, hogy „engem aztán szegényházba nem visznek ...“ Pedig csak az volt a célom, hogy közösen kítöltsiik a segélyhez szükséges okmányokat, megbeszéljük, hogyan is tudnánk segíteni. Mert például a bevásárlást, takarítást úgy is megszervezhetjük, hogy pionírokat vagy a Nemzeti Front valamelyik tömegszervezetét. például a falu Vöröskeresztszervezetét, a nőszervezetet mozgósítjuk. Ezek a szervezetek mindig tettrekésZek és — segítenek. De vannak „agresszívan“ kedves ügyfeleink is: egy bácsi például a „jóságomért“ egy farkaskutyát akart nekem ajándékozni. Mivel egy ekkora kutyust a hatodik emeleti panellakásban nem lebet tartani. így nem fogadtam el. Hát, hogy ez milyen reakciót váltott ki... — A jó emlékekből azért több vanl — zárja össze a sok száz fényképet tartalmazó albumot mosolyogva. Még mielőtt Jurík Margittal találkoztam volna, sokat gondolkodtam azon, vaion mi szükséges ahhoz, hogy valaki másokért éljen? Ehhez tehetség kell? Erre — szihletni kell? Ez után a beszélgetés után szívem szerint határozottan azt mondom: erre valóban születni kell! KALITA GABOR Elegáns, mintha divatlapból lépett volna ki. Kalap, kabát a legújabb fazon. - Csizma, kesztyű, táska — minden összhangban. Hóna alatt az irattáskakomoly jegyzetek csücske kandikál ki belőle, karján a tömött bevásárlótáska. Az utca napsütötte sarkán társalog ismerősével, akivel véletlenül találkozott. — A könyvtárból jövök, meg az élelmiszerüzletből. — Szusszon egyet, s megbillenti a mutatós fürdőszobapolcot. amelyet úgy tart a másik kezében, mintha legalábbis orchídeacsokor lenne. — F.zt is most vetted? — veszi szemügyre a másik fiatal nő a csokornál kissé nagyobb méretű és valószí-Korunk a niileg nehezebb szerzeményt. — Ez már az utolsó. A többi már otthon van. A fürdőszobába akarom fölszerelni, hogy legyen kész, mire a férjem megjön a szolgálati útról. — Es a hozzávaló csavarok? — firtatja kötekedve, nőtársa képességei, iránti bizalmatlansággal az ismerős. — Itt vannak a táskámbani — Billenti meg lálékos magabizionsdggal tömött — de divatos, fekete, — piros kabátjához illő szatyrát az ifjú hölgy. — Egyedül szereled föl? — hitetlenkedik a másik. — Vicces vagy, hát az is valami? — kacag önfeledten, az ezermester megértő jókedvével a kérdezett. — De mégis, kalapáccsal, vésővel?... — firtatja az akadékoskodó. — Ugyan, hát villanyfúróval. Nem nagy ügy ... Csak... — mintha elbizonytalanodna a szép kis arca. — Azért mégsem jog az egyedül menni, ugye? — diadalmaskodna a kedves ismerős. — A, kimondottan szeretek villanyfúróval dolgozni. Csak az a baj. hogy kint van a garázsban... és félek kimenni érte, behozni, hátha agerek vonnak ott ... Irtózatosan félek az egértől ... H. Mészáros Erzsébet WEÖRES SÄNDOR: Termő ékes ág, te jó anya, életemnek első asszonya, nagy meleg virágágy, párna-hely, hajnal harmatával telt kehely, benned kaptam első fészkemet, szivem a sziveddel lüktetett, én s nem-én közt nem volt mesgye-hegy, benned a világgal voltam egy. Álmom öbleidbe újra visszatér — álmom öbleidbe újra visszatér! Alabástrom bálvány, jő anya. életem hatalmas asszonya. Szemed Isis lazur-fénye, tiszta szép, hajad Pallas bronz-sisakja, színe ép, Anyámnak csak arcodon lett keményebb minden árny, mint a délutáni égen vércse-szárny. Első szép játékom, jó anya, gyermekségem gazdag asszonya. A kamaszkor tőled elkuszált, szemem a szemedbe nem talált. Így tűnődtem: „Mért szült, mért szereti ha örökre élni nem lehet? Énmiattam annyi mindent öl, temet! mért nem tett a hóba inkább engemet!“ A kamaszkor tőled elkuszált, férfi-szívem újra rád-talált, férfi-szívem a szivedre rátalált, megköszön most percet, évet és halált. Álmom karjaidba visszatér, álmom karjaidba visszatér... Erős ház, szép zászló, jó anya, sorsomnak nyugalmas asszonya. Majd ha cseppig átfolyt' rajtam mind e lét, úgy halok az ős-egészbe, mint beléd. MEGFEJTÉS — NYERTESEK Lapunk 8. számában közölt keresztrejtvény helyes ’megfejtése: A* éj élet árja elöntött minden rosszat, mi minket gyötört — békét hozott és szebb jövőt. Nyertesek: Kajla Béláné. Pinc JPinciná), Gubó József mérnök Lédec (Udice), Pofúka István, Pólyány (Poľany).
