Szabad Földműves, 1986. január-június (37. évfolyam, 1-26. szám)

1986-03-08 / 10. szám

1986. március 8. SZABAD FÖLDMŰVES 7 PÄLKOVACS ISTVÁN: (3) Tizenkilenc rózsaszál leselkedett ki búsan az igelit zacskó­ból, amely be volt gyömöszölve táskám első rekeszébe. Kint reménytelenül esett, és a vonalban rettenetesen hideg volt. Ideges voltam. Ez volt az első eltávozásom, amióta katona oaQy°k. Nefelejcs holnap lesz tizenkilenc éves. Nem írtam, hogy jövök, érkezésemet meglepetésnek szántam, de nem voltam biztos benne, hogy kellemes meglepetés lesz-e. Az utolsó három hónapban ugyanis még egy lapot sem kaptam Nefelejcstől. Három hónapja, ami kilencvenegy napot és két­­ezer-száznyolcvannégy órát jelent, mert a katona a perceket és az órákat is számolja. A vonat csaknem egy órát késett. Szerencsére mégis elértem a csatlakozást hazafelé, és dél körül már anyám karjaiban voltam. Nyugodtan" megebédeltünk, utána elkedztem magya­rázni ,hogy délután elmegyek itthonról; mert még meg akarom látogatni osztálytársaimat is, és a versenylovakat, amelyekkel annyi szép napot átéltünk együtt. Aztán már nem is jövök haza, mert holnap délben ismét B.-ben kell lennem. Anyám szeme megakadt a rózsákon, apám pedig a bajsza alatt mosolyogva megjegyezte: — Igen. Hogy változnak az idők... Az én ifjúkoromban a lovak még jobban szerették a lóherét, mint a rózsát.., Nem kellett tovább magyarázkodnom. A leggondosabb önkritikával is csak azt állíthatom, hogy fess voltam, amikor délután ötkor bekopogtam Nefelejcsék ajta­ján. Az egyenruha remekül állott rajtam, és a hajam Is meg­nőtt annyira, hogy eltakarta enyhe lapátfületmet. A tizenkilenc szál piros rózsa ünnepi hangulatot kölcsönzött egész szemé­lyemnek. A tizedesi rangot jelző két gomb büszkén ragyogott a vállamon, ugyanis az eltávozás előtt előléptettek. A kopogtatásra Nefelejcs nyitott ajtót. Mosolyogva jött ki, de amikor meglátott, görcsösen az ajtófélfába kapaszkodott, mintha csakugyan egy ördögfiókával találta volna magát szemben. — fé — hebegte te itt? No még ilyet! Kerülj beljebb... — Bizonytalanul ellépett az ajtóból. Ügy éreztem magam, mintha pofonütöttek volna. Idefele jövet elképzeltem, hogy már az ajtóban átölelem és össze­csókolom Nefelejcset. Most viszont csak álltam leforrázva. — A szünnapodra, Nefelejcs — dadogtam, és a kezébe nyomtam a rózsákat. Nefelejcs egy pillanatig nézte a csokrot, aztán letette az asztalra és felém fordult. Felágaskodott hozzám, és megcsó­kolt. — Szia, Ördögfióka. Ne haragudj a fogadtatásért. Nagyon megleptél. A szobaajtóban ekkor megjelent Nefelejcs anyja. Nem is igyekezett titkolni az ellenszenvét, amikor megpillantott. — Anyuka, megérkezett Ördögfióka — kiabálta Nefelejcs örömmel. — És nézd, milyen gyönyörű rózsákat hozott. Tizen­kilencet. Annyit, ahány éves vagyok. — látom — morogta az anyja. — Isten hozta — tette Jiozzá kelletlenül. — Köszönöm — feleltem én is közömbösen, s felakasztottam a fogasra a sapkámat és a kabátomat. Nefelejcs anyja ekkor újra a lányához fordult: — Siess vissza a vendégeidhez. Nem illtk sokáig magukra hagynod őket. Nefelejcs kézen fogott és bevezetett a szobába, ahol vidám társaság ült. Bemutatta a barátnőit, aztán rámutatott egy' fiúra: — Ez Attila. — Az Altka — szólt közbe a mamája — a szomszédunk, és a lányom nagyon jó barátjal Főiskolára jár — tette hozzá fontoskodva —, már második éve. — És kedvesen rámosoly­­gott Attilára. — Szia — üdvözöltem Atikát, és megráztam a kezét. — fónapot — köszönt ő vissza fontoskodva. Pukkadj meg, gondoltam magamban és nem törődtem többet Atikával. Nefelejcs mellém ült, bort töltött a poharamba, és mind­nyájan koccintottunk az egészségére. Aztán vidáman szóra­koztunk, csak Attila volt mindtg komoly. Már jó két órája beszélgettünk; közben néha bejött Nefelejcs anyja és szikrát szórt felém a szemeivel. Egyszer aztán az Attilához fordult: — Atika, üljön át oda — és rámutatott az üres székre Ne­­fejelcs jobb oldalán —, és szórakozzon egy picit a lányom­mal. Ügy látom, hogy unatkozik. Erre én felálltam. — Ülj ide — mondtam Atikának, és a székemre mutattam. — Nekem már mennem kell az állomás­ra. — Nefelejcshez fordultam: — Elkísérsz? — Természetesen, Ördögfióka. Egy pillanat, lányok, nem­sokára visszajövök. — Atika, — lépett közbe megint az anyja —, legyen szíves és menjen maga is velük, hogy a lányomnak ne kelljen egye­dül visszajönnie. — Tudod mit. Nefelejcs? Maradj inkább itthon. Eltalálok én magam is — mondtam nyugodtan. Elbúcsúztam a társaságtól és 1 elveti em a kabátomat. Nefelejcs kikísért a kapuig. . — írtál minél előbb — suttogta. — Majd ír Atika — feleltem ingerülten. — Ördögfióka, az anyám kedvence, nem az enyém. — Ha meg akarod szerezni Annuskát, szerezd meg először a mamuskát — válaszoltam keserűen egy közmondással. — Ne beszélj így, Ördögfióka — mondta szemrehányóan, és erősen átölelt. — Miért nem írtál olyan sokáig? — Sok volt a tanulnivalóm. — Ez még kifogásnak ts gyenge. — Már mennem kell, Ördögfióka. Írjál mielőbb, jó? — Szia, Nefelejcs — mondtam szomorúan, és elindultam az állomás felé. * A gyakori őszi esők, a száraz fagyok és a kiszórt só tonnái alaposan elbántak a repülőtér betonjával. Rengeteg munkánkba került, amíg rehdbehoztuk. A füst a katlan alól, amelyben a szurkot főztük, szemtele­nül tolakodott orromba, számba, fülembe. Megkavartam az üstöt, aztán a zsebembe nyúltam, és bedobtam a lobogó tűzbe Nefelejcs utolsó levelét, amelyet ma kaptam. Nagy bánatomat legszívesebben világgá kiabáltam volna. Nefelejcs ugyanis néhány semmitmondó, rövid levél után megírta, hogy már nem szeret. Hogy lehetünk továbbra is jó barátok, de több nem. Hogy jobb kimondani az igazat, és hogy ő mindig őszinte volt. Igyekeztem elfelejteni Nefelejcset. Mi mást is tehettem vol­na? Barátaim mindent megtettek, hogy a búfelejtö kúra si­kerrel járjon. Szorgos igyekezetük, no meg az enyém is, lassan meghozta az eredményt. Mire elérkeztek a katonaélet utolsó napjai, d Nefelejcs nevű betegségből teljesen kigyógyultam. Legalábbis azt gondoltam. * Megint áz arcomba fújt a meleg tavaszi szél, csak már kissé távolabb, háromszáz kilométerre B.-től. Ekkor már hat hónapja civil voltam és a járáson dolgoztam, mint körzeti zootechnikus. Ma küldött ki először a főnököm megtekinteni a körzetemet, amely néhány faluból állott. Beraktam a táskámba a tízóraimat, és elindultam a délelőtti buszhoz. Melegen sütött a napocska, a kedvem is kitűnő volt. Vidáman fütyiirésztem egy divatos slágert. Egyszerre csak megtorpantam, és a szívem vadul elkezdett kalapálni. A túl­oldalról Nefelejcs iött velem szemben, akit már tizennégy hó­nául i. tehát- körülbelül négyszázhúsz napja nem láttam. Oly­kor méa mindia átszámítom a hónapokat, napokat. — Nini, Ördögfióka — üdvözölt Nefelejcs. — Te már itthon vagy? — Amim látod — feleltem egykedvűen. Igyekeztem nem mulatni, hogy mennyire örülök a találkozásnak. — Már fél éve — tettem még hozzá. — Fs azóta nem jelentkeztél — mondta szemrehányóan. — öl Csak nem hiányoztam? — És ha igen? — Nekem viszont nem hiányzik a baráti szeretet. Van elég barátom. — Végtamértem, és nem állhattam meg. hogy ki ne mondicm: — Egészen megszépültél, amióta nem láttalak. '. Rámnézett, és én éreztem, hogy ha még néhányszor így rámnéz, utána kenyérre kenhet, mint a vajat. Befutott egy autóbusz. Nefelejcs rámutatott: — Ez az én buszom. Te melyikkel utazol? — Ugyanezzel, Nefelejcs. Megyek megnézni a birodalmam. — Az meg hol van? — Bay faluban, az isten háta mögött. Hidegkönek hívják. — Nem igazi — álmélkndott Nefelejcs. — Ördögfióka, én ott tanítok. — Valóban? Üau látom, a sors elég messze űzött Atikótól. — Atika... Ugyan — legyintett egyet fitymálóan. — Atika már nincs. — Hogyhogy? — Elköltöztek, anyám nagy bánatára. — Meg persze a tiédre is. — Ugyan! Sosem volt rokonszenves. — Akkor m>ért flörtöltél vele? — Nem flörtöltem. — Miatta nem írtál. ' — Tévedsz. Ördögfióka. Miatta biztosan nem. — Hát akkor miért nem? — Fene tudja. Ördögfióka. Ne beszéltünk erről. Az. autóbusz közben kiért az erdőből, és szuszogva felka­paszkodott egy meredek dombra. A dombon túl már látszottak a.falu házal. Az első megállónál kiszálltunk. — Megmutatod az utat? — kérdeztem Nefelejcstől. — Még soha nem voltam itt. — Egy darabig eayütt megyünk. Odáig — mutatott egy szép, emeletes épület felé. r-. AZ az iskola. Ha leérsz a dombról, az ott már a falu közepe, és bárki megmondjü, hol a szövetkezet irodája. — Kösz, Nefelejcs. Mikor mész haza7 — Ha nincs sok munkám, a négyes busszal járok. — Én is Igyekezni fogom elérni. Szia, és kíméld a gyere­keket. — Te is légy rendes a teheneidhez — mondta nevetve, és elindult az iskola felé. (Folytatjuk] am rt HEINRICH HEINE: Oly kedves, tiszta, szép vagy... Oly kedves, tiszta, szép vagy, akárcsak egy virág; elnézlek, és a szívem halk bánat járja át, Kezem fejedre tenném esdeklőn, iiogy az ég tartson meg így örökre, te kedves, tiszta, szép. (V. Nyilassy Vilma fordítása) JANIS RAINIS: Vojtech Remeň: Nő virággal (fa) (Fotó: —ss) A lét szépsége a nőtől fakad A lét szépsége a nőtől fakad, Nélküle a terhet el nem viselnénk — És kedvessége a nőtőbfakad, Nélküle árnyat, haragot lehelnénk. (Weöres Sándor fordítása) EINO LEINO; Dal a kedvesről Ogy lép mintha virágokon járna, libeg mintha dalok szárnyán szállna. Nem is tudom nézni, csak titokban, lelkem tőle mégis lángra lobban. Míg szivemben virágzik áz élet, míg ajkamon zeng, szárnyal az ének: szüntelenül virágokon járhat, szüntelenül dalok szárnyán szállhat. (Képes Géza fordítása) Manöken (Vass Gyula felvétele) Ünnep volt a közelmúltban Bussán (Busince). Az együttgondolko­dás. a közös munka ünnepe. Ünnepelte)! és egyben emlékeztek a Csémadok helyi szervezetének tagjai. Felelevenítették a múltat, elismerően beszéltek a tizenötödik születésnapját ünneplő énekcsoportról, mérlegelték munkájukat. Azt a tevékenységet, amelyet a Nagykürtöst (Veľký Krtlšl járásban a tavalyi évben végeztek. Vámos Ilona pedagógus, a Csema­­dok helyi szervezetének elnöke a kö­vetkezőket mondotta: .— Közös igyekezetünk, munkánk gyümölcsének tartom az elért ered­ményeket. Valamennyit felsorolni ne­héz lenne, de hadd mondjam el. hogy a Csémadok helyi szervezetének ve­gyes éneklőcsoportja egy alkalommal a Tavaszi szél... népdalverseny győz­tese lett. A tizenötödik születésnaplát ünneplő, barminctagú énekkar mun­káját napjainkban is csak dicsérni le­het; nemeseit a helyi szervezet veze­tősége, hanem a járási és más felet­tes szervek is felfigyelnek rájuk. A menvecskekórus tavaly méltón kép­viselte járásunkat a területi sereg­szemlén. Az éneltlőcsoport a Lukanyé­nyében (Nenincel megrendezett já­rási döntőn továbbjutott a kerületi döntőbe, amelyre Füleken (Fifakovoj került sor. Sokéves munkájukért kap­ták a Kiváló népművész elismerő cí­met. Ez a magas kitüntetés nemcsak az énekeseknek szerzett örömet, ha­nem mindannyiunknak. Nagy megle­petés és újabb öröm ért bennünket, amikor meghívtak a Tavaszi szél... Bratislavában megrendezett döntőjé­re. A meghívást örömmel elfogadtuk, annál is inkább, mert ezen a nagy­szabású versenyen vendégszerepel­tünk. Az emlékezés percei után egy kis ízelítőt hallhattunk műsorukból. Tisz­telet és megbecsülés Illeti azokat, akik ebben az együttesben, az együttesért bármit is tettek; a fellelhető hagyo­mányokat nem hagyták veszendőbe menni, hanem csokorba gyűjtötték a táj Ismert népdalait, ápolták és to­vábbadták azokat. Általuk maradandó értékekkel gyarapították a nemzeti­ségi kultúrát. Hagyományokat élesz­tettek fel és tápláltak, s hagyomá­nyokat teremtettek. Talán ez a titka az éneklőcsoport másfél évtizedes si­kerének. Dicséret illeti a népi zene­kart is, amely a csoportot minden fellépésre elkíséri és jó hangulatot teremt. A zenekar vezetője Fa|csík János. Az éneklőcsoportot is ő iránylt- 1a; tizenöt éve fáradságot nem ismer­ve, nagy szakértelemmel, hozzáértés­sel foglalkozik velük. Ö állítja össze . a műsort, tanítja be a dalokat. Jól-e? Erre a tizenöt éves tevékenység és a siker ékes bizonyság. Tartalmas este Mit csinál a folklórcsoport? Amint megtudtam, nagy figyelmet szentel­nek a népszokások felelevenítésének. Minden évben megrendezik a helyi folklórnapokat, amelyen lakodalmi, aratási és szüreti szokásokat mutat­nak be. örvendetes, hogy ezekből a rendezvényekből sokat vállalnak a fia­talok, akikkel öröm foglalkozni. — Tény, hogy egyetlen szervezet sem végezhet egyedül kiemelkedő munkát, — legyezte meg az elnök. — Ennek tudatában együttműködünk a helyi népművelési központtal és a társadalmi szervezetekkel. Az egyes rendezvényeket közösen szervezzük és valósítjuk meg. A helyi népművelési központ veze­tője Vámos Gézáné, aki tíz évvel ez­előtt a pedagógusi pályát cserélte fel ezzel a hivatással. S hogy Vámos Gé­záné lelkiismeretesen végzi népműve­lői munkáját, azt az elismerő okleve­lek, valamint a Nagykürtösi járás szo­cialista kultúrájának fejlesztéséért kapott kitüntetés fényes bizonyítéka. Nem titkolta, hogy az eredmények mellett észre kell venni a hiányossá­gokat is. Ügy érzi. hogy az utóbbi időben a faluban visszaesett a kul­turális élet. Mert például volt idő. amikor a* lelkes néptánccsoport aktí­van tevékenykedett, s a színjátszás párját ritkító volt a környéken. A színjátszó csoport évente két darabot is előadott. Mi a lazaság oka? A le­bontásra kerülő, öreg művelődési ház alkalmatlanná vált céljaik megvaló­sítására. A szervezet kétszázhét tag­iának nincs otthona. Éppen ezért vár­iák. hogy ennek átadása után a le­maradást hamarosan behozzák. Tennivaló akad bőven. Ogv mint eddig, ebben az évben is terv szerint halad a kultúrpolitikai munka. A he­lyi szervezet vezetősége továbbra is állandó feladatának tekinti a tagto­borzást, bár ezen a téren a múlt év­ben Is szép eredmények születtek. Űj tagokkal gyarapodtak, akik a kultúr­­munkából aktívan kivették a részüket. Ezenkívül a vezetőség fokozott figyel­met szentel a gyűjtőmunkának, a he­lyi néprajzi múzeum színvonalának emelése céljából. A szerteszéijel he­verő régiségeket összegyűjtik, hogy megmentsék az utókor számára, hogy tudja értékelni azt a kort. amelyben szüleik, nagyszüleik éltek és dolgoz­tak. Az ünnepi évzárón a résztvevők személyesen is megismerkedhettek Zs. Nagy Lajos keltővel, e tál szülöt­tével. A jól sikerült író—olvasó talál­kozó azt bizonyította, hogv az eddi­ginél fokozottabb figyelmet kell for­dítani a könyvvásárral egybekötött találkozóknak, irodalmi esteknek. Az ünnepi estét szavalat, prőzamondás és az éneklés tette hangulatossá, utá­na pedig a zenekar húzta a talpalá­­valót. NAGY TERÉZ

Next

/
Thumbnails
Contents