Szabad Földműves, 1986. január-június (37. évfolyam, 1-26. szám)

1986-03-08 / 10. szám

6 SZABAD FÖLDMŰVES 1986. március 8. előtt megvált a csapattól, hogy Par­­tizánskéban segédedzőként bajnoksá­got nyerien. A tavalyi bafnoki idény­ben L. Gross edző irányította a csa­patot. Nem rosszul: az elő négy kö­zött végeztek. Az idei bajnokságban ismét Németh Pál az edző Nyárasdon. Jó yolt-e.nem volt-e jó az egyéves el­távozás. ne firtassuk. Szolgáljon oku­lásra és tapasztalatszerzésre. Tény viszont, hogy az edző erre a bajnok­ságra gyenge csnnatot kapott kézbe. Zomanová visszavonult, Opačltá. Mi­bal ková. Hradská eltávozod a csapa'­­ból. Csontosné Dobosi Erika (a fel­lövő nemzedék legjobbja! és Mezoné anyai örömök elé néz. Németh Pál edző tudta, hogy a bárom magas já­tékos — Opafütá, Zemanová. Mihal­­ková — eltávozásával elsősorban a magas játékhoz szokott és beidegző­dön iátékmodorí kell megváltoztatni. Vissza kel! térni a gyors adogatás­hoz. a betörésekhez és a nélkülözhe­tetlen szélsőjátékhoz. Magas játéko­­suk ezúttal csak Kiss és az átlövő Némethné. A játékot tehát másutt és másképp kell megoldani, mint egy év­vel ezelőtt, amikor Opačitá és Zema­nová középütt mindig kész volt ka­pura lőni. Öt év után ismét a csapatépítés és a keresés időszaka köszöntött a nyá­­rasdiakra. Most Is. mint a hosszú évek alatt annyiszor, a nagy hármas viszi a csapatot: Polacsekné. Németh­né és Nagvné. Játékuk érett, pontos. Mindig tudják, mit kell tenni a pá­lyán. nem jönnek zavarba, gólerősek. Hárman azonban nem tudnak nyerni. Hozzájuk az idén a már említett Kiss, továbbá Kantomé, Dibusz. Dobosi I., Kovács, a kiváló Marosok kapus és még néhányan csatlakoznak. Faluról az ©Isi Itaáb 40 Az őszi idény, mely movember kö­zepén ért véget — mivel a keresés és az úi játékmód kidolgozásának idő­szaka volt — nem sikerült valami fé­nyesen. Két győzelem, egy döntetlen és négy vereség a mérleg. Az utolsó, a Start elleni mérkőzésen látottak alapján mégis azt kell mondanunk, hogv — éppen a sokszor emlegetett nagy hármas révén — erős a csapat, tgv. ha az idén nem is végeznek a legjobbak között, (bár miért ne vé­gezhetnének?). a középmezőnyben mindenképpen ott lehetnek. 4. A nyárasdi kézilabdázók nemzetközi siker í is közismertek. Többször nyerték el a Csehszlovák Kupát, és knpaküzdelmekben a negyeddöntőig, sőt legutóbb (két éve) a döntőig is eljutottak. A döntőben a jugoszláv bajnokságot is nyert Titogradtól kap­tak ki. Emlékezetes a francia kupa­győztes elleni magabiztos játékuk, a szovjetunióbeli Kaunasz és Baku el­leni helytállásuk, s a bolgár kupa­győztes kiütése a további kupaküz­­delmekből. És sok-sok győzelmes csa­tájuk és sikerük a nemzetközi torná­kon. Nyárasdot jó kupacsapatnak is­mertük meg. A nemzetközi siker erő­siti a csapat szellemét, és a játékosok nemzetközi tapasztalata semmivel sem mérhető nyereség. 5. Epilógusként hadd tegyek néhány4 szubjektív megjegyzést; Tizenöt éve figyelem a nyárasdi kézilabdacsapat küzdelmét, sok mérkőzésüket végig­szurkoltam, írtam róluk és elmélked­tem szóban. Ismerem Németh Pál ke­mény és konok edzésmődszereit, s tudom azt is, hogy a neve összeforrott a nyárasdi csapattal. Most egv új és higgadtabb, de lehet, hogy még ke­ményebb Németh Pál W a kispadon, s már az eltelt fél év alatt is felmér­hettük munkája eredményét! Persze attól is sok függ majd a jövőben, hogy miképp tudják majd helyettesí­teni azokat a nagy játékosokat, akik már a kezdésnél is ott voltak: Né­­methnéí. Polacseknét és Nagynét. Addig azonban még sok-sok mérkő­zés és- jó néhány bajnoki idény van hátra. Reméljük: az I. ligában. Mészáros Károly * Utóiratként, egyben az írás idősze­­rűsítéseként csak annyit, hogy e szám zárásakor — február 24-én — a nyá­rasdi, lányok 12 ponttal az I. liga 5. helyén tanyáznak, de ami ennél lé­nyegesebb: huszáros bravúrral, a ha­zai vereség után idegenben aratott győzelemmel bekerültek az IHF Kupa elődöntőjébe.-A- A Baku elleni hazai mérkőzésen ( környező falvakban, s így talált rá Angyal Piroskára, aki ma is a csapat erőssége. Nagyszerű eredményeket érnek el az Ifjúsági első ligában, fel­figyel rájuk az egész ország. Nemsokára azonban válaszút elé kerül a csapat: „kiöregedtek“ a iáté­­kosok az ifjúsági ligábóll Most mi le­gyen? Kiválásuk után ugyan fel le­hetne tölteni az ifjúsági csapatot, ha nem is ilyen tehetségekkel, de tartani lehetne. Mi történjék azonban a tá­vozókkal? Szélnek ereszteni őket? Kárba veszne sok munka, elkallódná­nak a tehetséges lányok. Benevezni a felnőtt bajnokságba? Ott egészen más a küzdőmodor, nagyobb anyagi megterhelés a falunak, s gondoskodni kellene az utánpótlásról. Nem is be­szélve arról, ha netán még feljebb jutna a csapat, esetleg az élvonalba, az mennyi gondot, vesződséget jelen­tene. A falu vezetősége döntött. At a fel­nőtt bainokságba! A . helyi''éfsz átve­szi a csapatot, mindent biztosít szá­mukra. Dolgozni kell tovább! A csapat együtt van. erős. És nem sok év kell hozzá, hogv felkerüljenek a Szlovák Nemzeti Ligába. Az a né­hány év az alsóbb osztályban jó volt arra. hogv felmérjék: mire képes a csapat. Németh Pál edző kiváló szak­ember. ismeri a kézilabdázás csínját­­bínját. tudta, hogy csak a kitartás, az akaraterő hozhat sikert. Az évek őt igazolta k. 2. Hat sikeres év a Szlovák Nemzeti Ligában, miközben a csapat erősségei — Angyal Piroska és Dömény Jolán — az országos válogatottba is bekerül­nek. s nem okoznak csalódást. A csa­patnak felcsillan az I. ligába ke­rülés lehetősége! Évek óta ott vannak 20:21) Dibusz tör kapura. (Nagy László felvételei) lassan mutogatni kezdi oroszlánkör­meit. Pontot rabol az Intertől, majd a Start pályáján döntetlent játszik. Bra­­tislavában győz a cérnagyáriak ellen. Komáromban Hlohovecet veri meg. Ekkor Mezőné játszik csúcsformában. A balszerencsés vereség Prešovban, majd az Olomouc elleni viharos mér­kőzés hazai pályán [14:17] azért jel­zi. hogy a csapat még nem érett. Egyénileg ugyan jó játékosokból ál­lanak, de taktikai fegyelmük még nincs azon a szinten, mint a többi csapatnak. S vannak fehér foltok is. kevés a „húzó“ játékosuk, ahogy az edző nyilatkozta akkor. A tavaszi for­dulót a következő játékosokkal kezd­ték: Pavelková, Polacsekné, Kovács, Halmová. Miklós, Némethné Pásztó, Nagyné. Mezőné. Erős a csapat, iob­­ban is játszanak, mint ősszel, de nem sikerül elegendő pontot gvűjteniük, hogy a ligában maradjanak. A tavaszi Idényben még magához tért a csa­pat: az utolsó rájátszásos tornán sor­ra veri nagynevű ellenfeleit. Csak­hogy akkor már késő volt. Ez az időszak mégis fontos volt: lehetőséget nyújtott a tapasztalat­­szerzésre. Nyilvánvalóvá vált, hogv a hazai pálva előnve elvész azzal, hogv nincs fedett stadionuk. Otthon játszani mégis más. mint másutt, akár a szomszéd faluban is. 3. A következő, az 1980'81-es bajnoki idényben tehát újra a Szlovák Nem­zeti Ligában játszik a csapat, s köz­ben megkezdik a fedett stadion épí­tését. A cé! egyértelmű: megnyerni a bajnokságot! Nem is igen találnak őre a SZNL-ben. Sőt megnye­★ Némethné kapura dob z SZNL élvonalában, kétszer máso­­ikok. Majd csak kijön a lépés! Gon­­olni kell a jövőre. Elbírja-e a falu z I. ligát? Megvannak-e hozzá az szközök? Nehéz a válasz. De nincs idő a vá­­iszadásral Az 1978/79-es idényben emekel. villog a csapat: csaknem linden mérkőzésüket megnyerik. Már gviitt van a nagv hármas: Polacsek­­é Angyal Piroska. Némethné Bö­lény lolán. Nagvné Krajcsovics Má­­ia. akikhez olvan kiváló játékosok satlakoznak. mint Pavelková kapus, áragó. akinek csavart lövéseitől rét­egnek a kapusok. és Mikóczi. A zlovák Nemzeti Liga ez évi kiizdel­­nei során 554 gólt dobott a csapat, bből 381 et a nagv hármas fPolacsek­­ié 141, Némethné 137 Nagvné 103) 'öiénvesen nyerik a bajnokságot és lekerülnek az 1 ligábal , Itt van, amire oly sokáig vártak! Nők, 1986 A nőknek a legnehezebb. Igaz, nem függenek többé a férfiaktól. Äm e szabadság okai között a kényszerűség Is fellelhető. Mert ahogy a társadalmilag szervezett mun­ka nem mondhat le a nőkről, a nők sem mondhatnak le arról, hogy a társadalom életéből részt vállaltának. Megbecsülésükkel — ha azt a társadalmi helyzetük alapján igyekszünk megítélni — nem lehetünk elége­dettek. Szerencsére ók sem azok. Szerencse? VívmányI Vívmány, hogy a nők zöme nem éri be azzal, ha a munkahelyen csak munkaerőnek számít. Társadalmi vív­­mány, hogy akár kertészkedik, akár tanít, akár gyógyít a nő, nem pusztán a fizetésért dolgozik: örömét is leli a munkában, érvényesíteni tudja önmagát. Felbecsül­hetetlen eredménye társadalmunk fejlődésének, hogy a nők sajátjuknak érzik a munkahely. az ország gondjbit, hogy egyenértékű' munkatársként jussot .követelnek e gondok megoldásából is. De tudnunk kell, hogy nekik nehezebb. A nők kettős hivatásnak, s mivel szívük alatt ott a jövő ígérete, természetes, hogy jövőpártlak; éppen a kettős hivatás teszi nehezebbé számukra, hogy történel­mi céljainkkal azonosuljanak. Egyeňjoqúak, igen, de ami őket egyenrangú társakká emeli, mégsem életük jő kül­detése. Rájuk — amikor egy fárasztó nap után munka­ruhájukat az öltözőszekrénybe zárják — nem az elvont tudományos, gazdasági, politikai kérdéseken való töp­rengés vár, hanem a család gondja és a zsúfolt autó­busz. S nekik a világpiac: a bevásárlóközpont. Mindennap Megtölteni szatyraikat: világnyi gond. Állíthatnánk az ellenkezőjét? Igaz, a háztartásokba is betört a világgazdaság, az otthonokban — amelyek már nem a világtól elzárt me­nedékhelyek — a közélet is helyet követel magának, mégpedig igen sokféle formában. A nők sorsa, helyzete éppen ezért mérce. Mérce, amellyel mérnünk kell, mert világformáló ter­veink a nők erjesztő hatása nélkül megvalósíthatatla­nok, mert nélkülük mi — anyaméhben fogant férfiak — soha nem érhetnénk el jövőt alakító céljainkat, csakis velük, általuk. més Bertalan NEGYEDSZÁZAD* nyugdíjban Immár huszonöt esztendő telt el azóta, hogv özv. Lőrincz József­­né — a szeretett és megbecsült „Margit néni“ — nyugállományba vonult. Most 84. életévét tölti be. „Margit néni!“ — hányszor hang­zott el a megszólítás a komáromi (Komárno) Magyar Területi Szín­ház előadásai előtt a színház öltö­zőjében? És a hívásra fiatalosan mozgó, örökké mosolygó nő jelent meg. aki készségesen állt a színé­szek rendelkezésére. Segített, ahol csak kellett. Ez volt a hivatása: színházi öltöztető. Előzékenységé­vel. segíteni akarásával és szere­­tetreméltóságával méltán lopta be magát a színészek szivébe. Mielőtt a színészek színpadra mentek, Margit néni gondosan „megvizsgált“ mindenkit. Színész­nőt és színészt egyaránt: rendben van-e a kosztümje, ruházata? Sok dolga volt mind az előadás előtt, mind előadás közben. Előadás előtt kiadta a ruhát és ellenőrizte az öltözködést. Előadás közben készenlétben állt a kulisszák mö­gött, ha gyors átöltöztetés volt. És előadás után? Amikor a színész levetette kosztümjét, az visszake­rült Margit nénihez, aki nagv gonddal és szeretettel tette el, hogv a következő előadáson a kosztüm újra rendben kerülhessen a szí­nészre. Margit néninek kezdetben elő­vételei voltak a színház iránt. Az­tán hogy, hogy nem, tagja lett a színháznak és megszerette azt. Tisztelte és szerette a művészetet. Mindig a színészekkel izgulta vé­gig a bemutatókat, és velük együtt örült minden sikernek, hiszen egy kicsit ő is részese volt. Sok kis gondia. volt. ami együtt nagv gond­dá vált. és Margit néni felelősség­teljesen. pontosan látta el felada­tát hosszú esztendőkön keresztül. Özv. Lőrincz Józsefnét még ma is mindnyájan szeretik és becsülik a színházban. A szép emlékeket még negyed évszázad sem homá- I lvosította el. Toliamat e cikk meg- I írásakor az vezette, hogy sokan í megismerjék a MATESZ egykori szerény, dolgos és lelkes tagfát. I Ö nem lépett soha a rivaldák fé­nyébe: csak a munkája, a tiszta, hibátlanul felöltözött művész a kosztümjében. Amikor egy-egv si­keres előadás után a függöny le­gördült. és felcsattant a taps. a színész kijött a függöny elé és meghajolt. Ö csak könnyes szem­mel. boldogan mosolygott az öl­tözőben. Pedig a taps neki is szólt, ezt tudta minden színész és szí­nésznő. akit a goridos Margit néni színpadra öltöztetett. lelexüeg meghitt családi környe­­j zetben éli élete kilencedik évtize­­! dének negyedik esztendejét. Űszin- I te szeretettel kívánunk neki sok ; erőt és ió egészséget, hogy még sokáig élvezhesse a családi kör­nyezet melegét és szeretetét. Tarics Péter ♦ 0 t éve játszanak az első ligában, pedig alig több, mint tizenöt éve. hogv megalakult a falu­ban a kézilabda szakosztály. Szép és gyors eredmény. Mi áll mögötte? Na­gyon egyszerű. Adva volt egy kézi­labdaszerető tornatanár.. aki a kis iskoláslányokból kiválasztotta a leg­tehetségesebbeket. csapatot kóvácsolt belőlük: alig néhány évbe lelt. s már az ifjúsági kézilabdaíigában játszot­tak. Az sem volt véletlen, hogy abban az időben az ország egyik legjobban gazdálkodó szövetkezetének lett él­vonalbeli sportcsapata. S kell hozzá egy lelkes, a faluját és a kézilabdát szerető szurkolósereg. A nyárasdi szurkolókat csak dicsérő jelzőkkel lehet illetni mindmáig. Németh Pál edző. mert mondanunk sem kell, hogy ő volt az a lelkes tor­natanár, körülnézett a járásban, a S vele itt vannak a gondok is. A leg­nagyobb az, hogy I. ligát csak fedett stadionban lehet játszani, márpedig ilyen Nyárasdon nincs. Maid építünk — mondják a vezetők. Komolyan gon­dolták. Csakhogy az időbe telik, a bajnokság viszont néhány hónap múl-­­va kezdődik. Egyezséget kell kötni valamelyik klubcsapattal. A komáro­miakra (Komárno) esett a választás. Odahaza, az elárvult, nyitott kézilab­dapályán, nagy csatáik színhelyén, most már csak edzéseket meg barát­ságos mérkőzéseket tártanak. Monda­ni sem kell. hogy mennyire fáit ez- a népes szurkőlóseregnek! Az edzőnek azonban más gondjai vtmnak. Négy játékosa családi örömök elé néz. Po­­lacsekné. Mezőné sérülésekkel bajló­dik. Hogyan állják meg helyüket az I. ligában? * Nem is' indul jől a bajnokság. Ki­kapnak Trenőínben. majd „hazai“ pá­lyán. Komáromban. Aztán a csapat rik a Szlovák Kupát is. Ekkor már náluk látszik Soiia Zemanová és a saiát nevelésű, balkezü Zsigárcsik (ma Kántornál is ekkor kerül a csa­patba, alig tizenhat évesen. Ismét együtt egy nagy csapat, amely a ta­vaszi fordulóban már szinte verhe­tetlen az SZNI,-ben. 1981. július 12-én Nyárasd ismét az í. ligában! Ettől kezdve egyfolytában a legmagasabb szintű bajnokságban játszanak. Voltak másodikok. voltak esélyesek a bajnokságra, s voltak harmadikok és negyedikek is. A csa­patnak az évek folyamán olvlto játé­kosai voltak, mint a sokszoros válo­­gatott Dpaiutá, a mai csehszlovák válogatott kapusa Hradská, továbbá Mlhalková. A hazai erősítés közt kell megemlíteni Csölle nevét, aki sajnos korán abbahagyta a játékot. Szólnunk kell a Naszvadról jött Dobosi testvé­rekről és Diboszrél is. Belső viszá­lyok. folytán Németh Pál edző tavaly

Next

/
Thumbnails
Contents