Szabad Földműves, 1986. január-június (37. évfolyam, 1-26. szám)

1986-03-01 / 9. szám

1986. március 1.

SZABAD FÖLDMŰVES

7

— Szeretsz váratni magadra mondtam Nefelejcsnek a mozi előtt, és megcsókoltam.

— Észnél vagy? — mordult rám. — Valaki meglát.

— Az baj?

— Még csak az hiányozna. Van már jegyünk?

~ Igen.

— Hová?

— Utolsó sor a karzat alatt.

■— Miért oda?

— Ott pan a legsötétebb.

*

— Ördögjtók, nem vagy színész. Es ne tévessz össze a színésznövel a filmből — tiltakozott Nefelejcs, mikor mozi után a ligeti pádon magamhoz öleltem.

— Jól van — csttítgattam.

<— Tehát eszerint viselkedj.

— Tetszel, Nefelejcs.

■•—Ez rendben van.

•— En nem szeretem a platonikus szerelmet.

■— Megcsókolhatsz ...

— Mit csinálsz holnap? — kérdeztem kis Idő múlva. PÄLKOVÄCS ISTVÁN:

(2)

— Találkám van.

Ugyani Kivel?

— A csacsimmal.

— Rendben. Es aztán?

■■— Aztán semmi.

■— Eljössz? {

— Nem.

1— Miért? — kérdeztem zavartan.

— A jóból ts megárt a sok, Ördögfióka.

Igazad van. S holnapután?

■— Lehet.

<— Moziba?

>— Nem. A strandra.

<— Tízkor ott leszek.

*

— Szép lábad van, — jegyeztem meg szakértőén, amikor Nefelejcs felém közeledett a homokkal kiszórt járdán, már bikiniben, a strandon.

— Legszebb az osztályban.

■— Ne dicsekedj.

■— Nem dicsekszem, így van. Gyerünk a vízbe.

■•— Gyerünk.

Átnyaláboltam, s mielőtt tiltakozhatott volna, beugortam vele a legmélyebb vízbe. Mikor felbukkant a víz alól, a szemet szikráztak, és prüszkölt mint a vadmacska.

— Válogatott viselkedésed van a hölgyekhez, Ördögfióka -* hebegte hangosan, kiköhögve közben a lenyelt vizet.

— Tán nem hideg a víz, Nefelejcs? — kérdeztem ártatlanul.

— Hideg, nem hideg, nem érdekel — vágott vissza. Aztán a hátára fordult és mindkét lábával rágni kezdte felém a vizet. Közben hangosan nevetett. Megfogtam a lábát, és egy pillanatra a víz alá húztam. Aztán sokáig simogattam szépen formált testét.

Mikor belefáradtunk az úszásba, kijöttünk a medencéből.

— Ma táncolni mehetnénk, — javasoltam, miközben a forró homokon sütkéreztünk.

— Nem engednek el.

■— Kikérlek.

>— Ha, hal Nem ismered az öregeimet.

1— Olyan rettenetesek?

— Gyere el, meglátod.

— Jó. Este hatkor.

■— Fél hétkor.

— Tizennyolc negyvenkor, hogy ne neked legyen mindig Igazad. De most már gyerünk haza.

— Miért?

— Nem nézhetlek, mikor bikiniben vagy, csak úgy.

i— Rosszat tesz neked?

«— Olyan jót tesz, hogy már lassan rosszul leszek tőle.

— Akkor gyerünk.

<— Segítsek öltözködni?

Köszönöm, Ördögfióka. Eelöltözök valahogy magam ts.

■— Kár — jegyeztem meg sóhajtva, és lassan felvettem a farmernadrágom.

*

*—■ Nem Is volt olyan szörnyű. Édesapád jó fiú, Nefelejcs. A kedves mamád viszont kissé harctasabb... — mondtam két korty bor között az asztalnál ülve.

•— Jó, Gyere, táncoljunk.

•— Várj még. Beszéljünk arról, ml ts lesz velünk.

— Mi lenne? Te mégy katonának, Ördögfióka.

— Te meg iskolába. A, nehéz idők jönnek ránk.

'A zenekar egy tangót játszott. — Gyere, ez való nekünk.

Tánc közben szorosan hozzám simult. — Kicsit berúgtam, Ördögfióka.

— Elvégre a szabadságunktól búcsúzunk. Hétfőn kezdődik az Iskola.

— Es neked egy hónap múlva a katonaság. Milyen katona lesz belőled, Ördögfióka?

— El sem tudom képzelni.

— Második Svejk leszel, Ördögfióka.

— Meglátjuk, Nefelejcs, meglátjuk — és még jobban magamhoz szorítottam.

— Táncolj illedelmesen — szólt rám.

— Miért? Szégyelled magad?

— Igen — suttogta, és egy kicstt elvörösödött.

*

A zenekar vidáman játszott az állomáson. Az ablak mellett ültem és bambán mosolyogtam Nefelejcsre, aki a peronon állt, karján tartva rongycsacsiját, amely búsan bólogatott felém nagy füleivel.

Megfogadtuk, hogy bármi történjen is, el nem bőgjük magunkat a búcsúzásnál.

Végre a szerelvény elindult, és az újoncok beleordították a lehulló alkonyba az utolsó. búcsúszavakat. Nefelejcs egy pár bizonytalan lépést tett a szerelvény felé, de aztán meggondolta magát, és a csacsijával integetett utánam. En még bambábban mosolyogtam, mint eddig; aztán nyelvet öltöttem Nefelejcsre és hangosan bé-é-é-gettem, mert különben bizisten elbőgtem volna'magam. A szerelvény befutott egy kanyarba, és eltűnt szemünk elől az állomás...

Bejött a kocsiba egy főhadnagy három tizedes kíséretében, és atyaion gondoskodó hangon elordította magát:

— Rend és nyugalom lesz ittI Semmi kirúgás a hámból. Megértettük?

Megértettem, hogy ezzel a pillanattal megkezdődött számomra a szép katonaélet.

*

Egy darab erdő, nagy darab homoksivatag, sok mocsár és Iszap. Így festett a táj, ahol néhány óra utazás után kiraktak bennünket, egy zúzmarás októbert reggelen. Ekkor már kezdtük elfelejteni, hogy valamikor „civilek“, voltunk. Most katonák voltunk: kemények, mint a kéreg.

Es volt ellenségünk is. Pimasz ellenség! Csalafinta, mint a róka. Mindig szétvertük és elűztük a mocsarakon túlra. De ott mindig segítséget kapott és újra támadott, jobbról, balról, hátulról, a levegőből. Hogy, hogy nem, mindig újra és újra belezavart bennünket a mocsárba és a pocsolyába. Nagyjából így telt el az előkészítő időszak harmincnapos idillje. Ezután következett az eskü, amely fontos mérföldkő a katona életében. Eskü után ugyanis már be is lehet öt csukni. Azért is szép volt ez a nap, mert nem kellett gázálarcban ebédelni.

Másnap reggel sorakozás után néhányunkat kiszólított a parancsnokunk. Közölte velünk, hogy altiszti iskolába megyünk és repülőlövész lesz belőlünk.

— Hozzászólások? — kérdezte.

Dtbusz közlegény — jelentkezett az egyikünk.

— No?

— Kérem, ml az a repülő lövész? — kérdezte Dtbusz nagyokat pislogva vastag szemüvege mögül.

— Semmi! — felelt a szakaszvezető röviden és okosan. — Majd meglátja!

Elvezetett a repülőtér egyik elhagyatott részére, ahol három kiselejtezett repülőgép állt.

— Magyarázatot adok — mondta szárazon. — A pilóta elöl ill, és amíg él, irányítja a gépet. A lövész mögötte ül, háttal a repülés irányának, és beszerelt gépfegyverével védi a repülő hátsó részét. Lő!

— Hova, kérem? — kérdezte megint félve Dibusz.

■— Hova, hova ...A levegőbe — magyarázta parancsnokunk.

Ez után a magyarázat után már semmitől sem féltünk. Ám az iskolában rájöttünk, hogy a szakaszvezetőnk kissé tévedett. Nem repülő lövészek lettünk, hanem rajparancsnokok a repülőtér karbantartást századánál. Így hát az iskola után nem a levegőben, hanem a repülőtéren röpdöstünk, géppuska helyett csákánnyal és lapáttal. De hát még a .világ nagyjai is tévedhetnek; pont egy szakaszvezető nem? \

Az iskolai hónapokban levélírással töltöttem a szabadidőmet. Természetesen Nefelejcsnek. Minden héten egy nyolcoldalas levél. Havonta egyszer, tehát minden negyedikre kaptam egy féloldalas választ. О ezt a sok tanulással Indokolta.

Aztán eljött a nagy nap: befejeztük az iskolát. En ugyan nem a legfényesebben, még altisztté sem léptettek elő, de ennek ellenére kitűnő helyre: a b.-t repülőtérre kerültem. Pazar élet következett! Elszöszmötölgettttnk a repülőtéren, fürödni jártunk a közeli víztárolóhoz, napoztunk órák hosszat. Vagy egy hónap múlva, amikor már otthon éreztem magam B.-ben, egy jólelkű hölgy meghívott vacsorára. Aztán még sokszor vacsoráztunk együtt. (Folytatjuk1

Ondrej Radvan: KATICA (ón)

(Fotó: Vass)

Szerelem

Téli délután. A hőmérő tíz fok alatti hideget mutat. A lány a járdán áll, a fiú Az úttesten. így is magasabb.

— Add ide a táskád.

— Hagyd, bírom.

— Feleltél?

— Oroszbői. Kettes.

— Az jő.

— És te?

— Békén hagytak. Szerencsére.

— Izgultam érted.

— Köszi. Rám is fért.

— jó volt tegnap este a moziban.

— Jő. De hazafelé volt a legjobb. Elhallgatnak. Csak nézik egymást. Ä

szél feltámad, a hó esni kezd. Egyikük sem mozdul.

— Szeretsz még?

— Buta.

■— Ez nem válasz.

— De. Különben igen.

Nem fázol?

i— Miért fáznék?

— Igaz. Szép a kis bundád. Meleg is.

A lány megigazítja a fiú sálját. Közben raegcirőgatja. A mozdulat suta, de kedves. Aztán igazit a saját haján. Felesleges, de nőies. Mintha a* előbbi mozdulatot palástolná vele.

— Holnap mikor mész reggel?

— Fél nyolckor.

— Eléd Jövök.

— Oké. Várni foglak!

Egy kicsit felpipiskedik a lány. Megcsókolják egymást. Csak egy pillanatig,aztán a lány eltűnik a bérház kapujában. A fiú még utánanéz. Megvárja, míg a fagyos ajtó csikorgása elhallgat. Aztán megfordul. Lassan elindul. Valamit maga elé fütyörész.

A hóban két emberke lábnyoma maradt. Egy kis csizmáé és egy kamasz kitaposott cipőjéé. Megérik a tavaszt?

(illés)

V. Mák Ildikó (Silvia} és Ropog József (Angeloj

(Kontár Gyula felvétele)

Az eSső stüdióbemiitaffl

(UGO BETTI: BÜNTÉNV A KECSKESZIGETEN)

Barátságosan, szinte családias közvetlenséggel fogadta a somnrjai (Samorín) közönség a Magyar Területi Színház első stúdiójátékát, Ugo Betti Bűntény a Kecskeszigeten című kamaradrámáját.

Évek óta figyeljük bevallott, vagy leplezett szorongással, hogy miképpen alakul sikert, kudarcot egyaránt bőven megélt együttesünk sorsa. Vajon elbírja-e az olyan próbatételeket, mint amilyen például egy csaknem üres nézőtér, vagy némelyik „kritikusunk“ kákán is csomót kereső túlbuzgalma? Ügy látszik, hogy el. Képes újítani, ezt bizonyítja ez a vállalkozás is, amelyről egyébként az elfogultság látszata nélkül, bátran szólhatunk az elismerés hangján. Dicséret illeti mind a színészek, mind a műszakiak, egyszóval valamenyi közreműködő fáradozását, hogy Tháliánk kissé megrekedt szekerét kirántották a kátyúból ezzel a merész újítással. A darab fogadtatása egyértelműen azt bizonyította, hogy a színművész, a rendező és szerző ezúttal tökéletesen egymásra talált.

Mivel a szerelem a házasságon kívül is követei! a jogait, így Angelo (Ropog József), a távolból érkezett idegen férfi otthont kap Agáta (Németh Ica) magányos házában, ahol ő a sógornőjével, Piaval (Tóth Erzsi), valamint a lányával, Silviával (V. Mák Ildikó) él. Az eddigi napi veszekedéseikhez ezután a kölcsönös féltékenység is társul. Mind reménytelenebbé válik az összezártságukból való elmenekülés lehetősége. (Értelmiségi nőkről lévén szó, a kecskenyáj legeltetésében, a fejősben távolról sem látnak életcélt.! Az ügyesen vitorlázó Angelo mindhármuknál célba ér, ami egyúttal a vesztét is jelenti. A kllátástalanság, amit az önzés és a gyűlölködés is erősít, tragédiába torkollik.

A finom lélekrajzzal megírt dráma napjaink Közép- és Dél- Olaszországban játszódik, de a világ bármelyik részén megtörténhet. Lehetőséget nyújt kiemelkedő egyéni alakításra, és igényes egyttttjátszásra egyaránt. Főszerepét Ropog Józsefre osztották. Ropog Angeloja — „békében“ — némi rokonságba hozható Tersánszky J. Jenő Kakuk Marcijával, főleg szoknyaügyeit és dologkerülését illetően, öltött komikus és tragikus arcot egyaránt, önmarcangoló vívódása akkor volt a legmeghatóbb, amikor (lent a kútban) a halállal nézett farkasszemet, s rá kellett döbbennie, hogy a „flörtjeiért“ fizetnie muszáj. Alakításáról csak pozitívan nyilatkozhatunk. Hanghordozása bizonyos szituációban árnyaltabb is lehetett volna, de ez a kis „szeplő“ majd menet közben bizonyára letisztul.

Németh Ica az előadás nagyon fontos szálát ’ tartotta a kezében. Lelket adott a történetnek, alakítása széles színskálán mozgott. özvegyként (Agata) jól fegyelmezte az érzelmeit és az indulatait, Megrázóan tudta kifejezni azt á pillanatot, amikor — talán a szerelem felülkerekedett a féltékeny gyűlöleten? — átértékelte gyilkos. szándékát, és mentőkötelet dobott az áldozatának. Elkésett. Önmaga, s talán a néző megnyugtatására szépít: „így van ez jól. Csak én maradtam, hogy szolgáljak neked, s már te sem mehetsz el többé“.

Tóth Erzsi Pia-Ja férfiéhes donna, amit a pártában maradottak álszemérmével takar* Odamondásai találóak, szúró* sak. Kitett magáért. V. Mák Ildikó tudott szenvedélyes és szerelmes lenni. Az ő Silvíáját még nem érte a fertő (függetlenül attól, hogy „Marci“ asz* szonnyá tette.) Föl-föl lázad a nagynénje és anyja viselt dolgai ellen: „Pia és te, mint két kanca a közös istállóban .. Vörös Lajos Edoardoja, az öreg öszvérkocsis inkább sutytyó volt, mint vén, de így is elment. Egyéni ízzel ruházta föl a figuráját, a bizonyos jelenségekre való rácsodálkozásai is eredetiek voltak.

Holocsy István rendezőként mindent megtett a darab sikeréért, színművészként pedig nem esett abba a csapdába, hogy csupán egy szerepen át nézte volna a művét. Lényegében a shakespearei iskola szellemét valósította meg: Illeszd a cselekményt a szóhoz, a szót a cselekményhez. Holocsy teátruma ebből a realitásból indult ki, ezért volt varázsa. (Megjegyzem: a dráma zárószínét egy gondolatnyit rövídí* ten! lehetne, eme kis „utómű* tét“ olyan végkozmetikum-féleként kívántatik még.) A dramaturgiai teendőket Kmeczkó Mihály látta el. Érdekes és célszerű volt Kiss Péntek József színpadképe, amely szintén hű volt a szerzőhöz, tükrözte az atmoszférát. A kosztümök — Bugár Béla munkál — híven érzékeltették a szereplők Jellemét. Zsákovics László m. v. zenéje — amelyet a Sziget-csoport szólaltatott meg — szervesen illett a darabba, segítette a drámai kiteljesedést.

A bemutató után a Színház és a helyi művelődési otthon kerekasztal-beszélgetésre hívta meg a társadalmi szervek és a sajtó képviselőit. Szó esett a színház problémáiról, de az eddigi eredmények méltatásáról sem feledkeztek el. Többek között Dudás Kálmán, a Dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) Járási Nemzeti Bizottság elnöke elismeréssel nyugtázta a tragédia gondolatébresztő hatását, a színész nemes elhivatottságát. Holocsy István pedig a színházi bírálatról vetett fel néhány gondolatot. Szükségesnek látja, hogy a színikritikusok ne az úgynevezett üvegházi környezetben alkotó társulatok produkcióit tartsák mérvadónak, hanem az adott valóságból induljanak ki, tudatosítsák a Matesz falujáró küldetését. Továbbiakban pedig fontosnak tartotta a színház és művelődési házak közötti jobb együttműködést.

Csiba Géza