Szabad Földműves, 1986. január-június (37. évfolyam, 1-26. szám)
1986-03-01 / 9. szám
6 SZABAD FÖLDMŰVES 1988. március f# Lezajlott a Tavaszt szél vizet áraszt országos népdalverseny IX. évfolyama; kicsúcsosodása, á döntő, mint tudjuk, tavaly decemberben volt, Bratislavában. Tény, hogy egy Ilyen nagyszabású versenysorozatra nemcsak a szakma figyel, hanem a nagyközönség is: a különböző szintű döntők általában népes közönség előtt zajlanak, s egy-egy csoport, együttes szereplése a szőkébb pátriájában „ügynek“ számít. Aligha vitathatja bárki, hogy egy ilyen méretű, többlépcsős rendezvénysorozat, mint amilyen a Tavaszi szél.. л alapos és átgondolt szervezői munkát, s a küldetéséből eredően világos és egyértelmű minősítési rendszert igériyel. Az is igaz, hogy ezek túlnyomórészt kifejezetten szakmai dolgok, amelyekről a nagyközönségnek nincs tudomása. S az is a jő, ha nincs; ez ugyanis a legbiztosabb jele annak, hogy a dolgok simán, zökkenőmentesen, közmegelégedésre mennek. S ez természetesen fordítva égbojt kulisszáján sötéten tornyosul a Zobor hegymasszívuma. Megérkeztünk Pogrányba. (Gyors előzetesként: a tíz éve működő pogrányl folklőrcsoport vezetője Jelenleg Dunajský Ágnes. Legutóbb, 1983-ban fonóbeli népszokások felelevenítésével kerültek be az országos döntőbe, ezúttal viszont „csak“ a galántai (Galanta) kerületi döntőig jutottak. Összeállításuk a Farsangolás címet viselte.) — Sok volt az új tag a csoportban, talán ez is közrejátszott — mondja Dunajský Agnes. — Nem voltak nagy ambícióink, de azért egy picit csalódottak vagyunk. A hivatalos vélemény így hangzott: hamisan énekeltünk, nótákat válogattunk be népdal gyanánt... Viszont ez elsősorban a módszertani segítség elégtelenségét bizonyítja. Tudtommal a Csemadok Központi Bizottságának vannak olyan dolgozói, akiknek éppen ez lenne a feladatuk... Elég az hozzá, hogy mind a témaválasztás-TAVASZI SZÉT. ’85 — MÉG EGYSZER Hol maradtak a zoboraljaiak? is igaz: minden szervezési fogyatékosság, értékelési következetlenség megjelenik valamilyen formában a színpadon, tehát a nagyközönség előtt. A Tavaszi szél... legutóbbi országos döntőjében — most a versenyről van szól — egyetlen csoport vagy együttes sem került be Szlovákia legarchaíkusabb, néphagyományokban leggazdagabb magyarlakta tájegységéről, a Zoboraljáról. Ha minden más felett szemet is hunyunk, ez a körülmény önmagában is éppen eléggé ékesszólóan bizonyítja, hogy valami nem volt rendben a legutóbbi Tavaszi szél... körül. Nos, elhatároztuk, hogy ha teljes egészében nem is, de legalább részben megpróbáljuk kideríteni, hogy mi, mégpedig egyetlen, önként adódó kérdés kapcsán: hol maradtak a zoboraljaiak? Felkerestünk néhány illetékest — bár talán inkább „érintetteknek“ nevezhetnénk őket, hiszen egy kivételével valamennyien a Zoboralját képviselik —, és megkértük őket, mondjanak véleményt a Tavaszi szél... legutóbbi versenysorozatáról, és az önkritikáról sem feledkezve meg próbáljanak magyarázatot adni ők maguk a távolmaradásuk okára. Természetesen számoltunk bizonyos mértékű elfogultsággal, ám bíztunk abban, hogy nem lesz zavaró. Ami „menet közben“ fényesen be is bizonyosodott: a téma ugyanis hamar túlnőtte a Zoboralja határait. ' * ® • Ä Csemadok Nyitrai (Nitra) Járási Bizottságán zárt ajtó fogadott. A járási bizottság két (!) dolgozója ugyanis éppen ebéden volt. Szerencsére nem kellett sokáig várnunk, s alig néhány perc múlva már egy viszonylag tágas, kényelmesen berendezett irodában ültünk Sándor János titkárral. Mikor előadjuk jövetelünk célját, kissé gyanakodva pillant ránk, aztán lassan, megfontoltan cigarettára gyújt. A mennyezet felé fújja a füstöt, aztán minden bevezetés nélkül, egyenesen a téma közepébe vág. — A koncepcióban van a hiba — mondja minden indulat nélkül, inkább ténymegállapító, tárgyilagos hangnemben. — Rossz a koncepció. Csakis ennek köszönhető, hogy például a csallóközkürti (Ohrady) éneklőcsoport döntőbe juthatott, sőt ott nyerni is tudottl Jók, szó se róla, senki nem állítja az ellenkezőjét. De amit ők művelnek, az már sokkal közelebb áll az énekkari produkcióhoz, mint a népdalhoz. Ha mi tiszta forrásról beszélünk, egy népdalversenyt ilyen összeállítással nem lett1 volna szabad megnyerni. Sőt, még azt is ki merem mondani: ilyen öltözékben sem. Elvégre NÉFDALVERSENYEN léptek feli Ami pedig a folklórcsoportokat illeti, ott sem tartom objektívnak az eredményt. Már csak azért sem, mert mindössze két csoport jutott be az országos döntőbe. Mindenképpen szegényebb volt az az egész például éppen a zoboreljai népszokások, a villőzés vagy a farsangolás nélkül, amelyekkel az alsóbodoklak (Dolné Obdokovce), illetve a pogránviak (Pohrentce) Indultak. Sajnos, nem jutottak el az országos döntőig ... — Miért nem? — A zsűrizés is szükségszerűen a koncepcióhoz igazodott. Végső soron az egész ennek a nem túl szerencsés koncepciónak a következtében lett ilyen, amilyen lett. • • • Szelíd kanyarba fordul az út, mögötte, a völgyben összebúvó házak sora. Fölöttük, a szürke koradélutáni ban, mind a műsor megszerkesztésében csak magunkra hagyatkozhattunk. Éreztük, hogy ez most nemigen lesz elegendő, de nem volt más választásunk: úgy készültünk, ahogy tudtunk. Nem nyerni indultunk, de ettől azért egy picit többet vártunk. Valahogyan nem volt ez tiszta ügy... ez az egész értékelés... az egész verseny ... • • • Egy meredek emelkedő, aztán újra le a völgybe. A látvány szinte ugyanaz, mint egy órával korábban volt, csak a fekete betűs fehér tábla más: Hosfová, vagyis Geszte. Az autóbuszmegállóból éppen kikanyarodik a nyitrai busz, amikor odaérünk; tíz-tizenöt ember igyekszik a nyomában hazafelé. Készségesen igazítanak útba, hol lakik Brath Margit, a helyi „menyecskekórus“ vezetője. — Ö, nem kell nálunk lehuzakodni — mondja, miközben a „tisztaszobába invitál. Nem hallgatok rá, és kissé bizony sáros csizmáimat mégis az előszobában hagyom. Már csak a kisunokát kell „elrendezni“, aki eddig a nagymamán lógott; miután az édesanyja gondjaiba vette, semmi akadályán nem volt tovább a beszélgetésünknek. — Tudja, ml csak egyszerű falusi asszonyok vagyunk — kezdi. — Mi a népdalt úgy énekeljük, ahogyan anyáink, nagyanyáink énekelték: szívből, ahogy érezzük, és nem úgy, hogy „szép“ legyen ... Amikor megtudtuk, hogy összevonnak bennünket (a ha-' gyományápoló és a hagyományőrző kategória összevonásáról van szó — a szerk. megj.), már mondtuk is egymásnak, hogy akár be se jelentkezzünk. Aztán a kerületi versenyen meg is mondták, hogy ml már tovább nem fogunk versenyezni, hanem vendégként megyünk majd az országos döntőre, ahol megkapjuk „A népművészet mestere“ kitüntetést. Ott van ni, meg is mutatom. — Feláll, és valahonnan a vitrin mélyéről eléhúz egy inkább népies, mint népi motívumokkal díszített tányért; nem olyan lelkesen adja a kezembe, amiből arra következtethetnék, hogy igazán büszke rá. — Mi még jól is Jártunk, mórt énekelhettünk, meg rajtunk kívül a bussaiak (Bušince), meg a Holecz Ila egy verset, más senki. Pedig mindenki énekelni ment oda ... • • • A Zobor vidék magyar néphagvományalnak legavatottabb ismerője egy Gímesen (Jelenec) tanító pedagógus: Jókai Mária. A szakmabelieknek, vagy a téma iránt érdeklődőknek aligha kell őt bemutatni, hiszen néprajzi témájú írásai gyakran jelennek meg a különböző lapok, elsősorban a Hét hasábjain. Elméleti munkássága mellett maga is vezet éneklőcsoportot, éspedig lakóhelyén, Lédecen (Ladice). A téma hallatán egyetlen másodperc alatt felpaprikázódik. — Nem nyilatkozom — mondja dühösen. — Az idei Tavaszt szélről én már hallani sem akarok, nemhogy beszélni. Készültem, hogy megírom, de úgy ... Aztán meggondoltam: minek? Lenne valami értelme? — Legyint egyet; ám akiben így buzog az indulat, annak előbbutóbb úgyis megered a nyelve. — Hát akkor kezdjük az elején — mondja, és a szemei szinte szikrát szórnak. — Az egész sorozat előtt ugyebár összehívták у néprajzi szakbizottságot, hogy dönsük el, milyen is legyen a koncepció? Meg Is szavaztuk szépen, hogy a legjobb lenne újra a blokkrendszer, mint négy évvel ezelőtt. A legtöbb embernek ad szereplési lehetőséget, a lehetséges legélethűbb közegében szólaltatja meg a riépdalt, a közönség számára is a leglátványosabb. A húszból tizennyolcán szavaztunk mellette, egy tartózkodott, egy pedig ebene volt. Erre mi történik? Üjra a kategóriarendszer mellett döntöttek! Ráadásul összevonva a hagyományőrzőket a hagyományápol ókkal I Hogy, úgymond, „nincsenek már hagyományőrzők"! Hát nem hagyományőrzőé akár ez iskolás gyerek is, ha otthon, autentikus' környezetben, a legtermészetesebb módon, a nagymamájától tanulja a népdalokat, a népszokásokat? Legfeljebb nem fosztanak vagy morzsolnak-kukoricát közbeni És az idős emberek, akiket valóban semmi másnak nem nevezhetünk, csak hagyományőrzőnek? Hánvan voltak ilvenek, csak a Zobora] járói. akik bejelentkeztek a versenybei Erre azt mondják nekik: Annus néni, Margit néni. maguk nem versenyezhetnek! Kérdem én: miért nem? Azért, mert megkapták helvette azt a „gyönyörű“ tányért, ame'yet mellesleg akár postán is elküidhettek volna nekik? E- zért kellett odacsődítenl vagy hatvan embert, az ország legkülönbözőbb zugaiból, a népdalok igazi őrzőit, hogv aztán a Szájukat se nyithassák ki? Hát nekünk ez NEM KELL, amit ők tudnák, immár egvre kevesebben? Tudja, hogy ott sírtak nekem, akiket már régebbtől ismerek, hogy hát ezért jöttünk mi ide? Ezért készítettük gondosan a népviseletet, ezért gyakoroltuk heteken, hőnapokon keresztül a dalokat? Es! lett az eredménye: egy csomó embernW: vették el a kedvét az egésztől, lehet, hogy véglegesen, és ez pótolhatatlan veszteség! Egváltalán: mt szükség van az állandó változtatásra? Miért nem lehet mindig ugyanaz a forma, és főleg ugyanazok a kritériumok, hiszen a népdal fogalma régen behatárolt, egyértelmű? A blokkrendszer ellenzői azt mondják: kiszakítja a népdalt eredeti közegéből, sűrít, stilizál. És így!? Hát mikor énekelt egy parasztasszony színpadon, egyedül, csípőre tett kézzel? Vagv a folklórcsoportok műsora nem szükségszerűen sűrített és stilizált? A kendert talán úgy dolgozták fel, ahogy a kürtiek (Strekov) a vágástól a szövésig húsz perc alatt bemutatták? Egy szó mint száz: a kategorizálást kész képtelenségnek tartom. Főleg űgv. hogv egy népdalversenyen az énekeseknek kettő, a hangszeres együtteseknek és szólistáknak viszont három kategória jut... Ettől már csak a hagyományőrzők és a hagyományápolók összevonása a nagvobb képtelenség. Jgy nemcsak ml. de a Zoboraljáról senki nem is kerülhetett be a legjobbak közé. • m • Mérv Margit közel két évtizeden keresztül volt a Csemadok Központi Bizottságának néprajzi szakelőadója; Jelenleg a Szlovák Tudományos Akadémia néprajzi szakosztályának dolgozója. A Tavaszi szél... valamenynvi kerületi döntőjén tagja volt a bíráló bizottságnak: utolsóként halljuk az 6 véleményét. — Elmondtam már egyszer — kezdi, nem is titkolt rezignációval. — Megírtam a Csemadok KB lapjának, aztán Jó. ha a fele lejött. Főleg a bíráló szavaknak veszett nyomuk rejtélyes módon... Kísértetiesen hasonlított az egész arra, amikor — az elóző Tavaszi szél után — ugyanez a lap vitát Indított a rendezvénysorozat koncepciójáról, amelyben főbb szakembert, köztük engem Is felkértek a hozzászólásra. Olyan szépen megfésülve láttam viszont az írásomat, hogy alig ismertem rá ... Különben sem volt értelme az egész vitának. A hozzászólásokat nem vették figyelembe, a döntés a következő évfolyam koncepciójáról teljesen önkényes módon született, a hagyományőrzők-ápolők egyesítésével teljessé vált a zűrzavar az értékelésben, a nagyhitelen kiagyalt „Népművészet" mestere“ cím maga volt a megtestesült következetlenség. Senki sem tudja, mit vettek itt alapul. Az életkort? A folytonosságot? Akkor miért nem kapta meg például a lédeci éneklőcsoport, amely másfél évtizede dolgozik rendszeresen? Egyébként ne gondolja, hogy csak a Zoboralja szenvedte meg ezt a káoszt. Ha tudná, milyen parázs volt a légkör a „keleti“ kerületi döntőn, amikor a hagyományőrzőket — nyugodtan mondhatjuk így — gyakorlatilag kizárták a versenyből! S akkor lemegy egy országos seregszemle olyan csoport nélkül, mint a szesztal asszonykórusl Mi pedig mérjünk egy mércével olyanokat, mint a hetvenéves pogrányl Szomolány! Ilonka néni, akinek a népdal a .sző szoros értelmében a vérében van, és a tizenhét éves dunaszerdahelyl (Dunajská Streda) Szabó Ildikó, akiről még csak nem is lehetett érezni, hogy népdalt énekeli Mindez azonban — Ismételten szeretném hangsúlyozni — csupán következmény. Annak a következménye, hogy a koncepció megválasztásánál nem a többség véleménye döntött, nem a józan ész számított, hanem néhány ember — mondjuk inkább, hogy egy nagyon kis létszámú klikk — önkényes határozata. Ha ezt az eddig elmondottak nem bizonyítanák eléggé, hát ott az eredménylista, aki akar, sokat kiolvashat belőle. • • • „Az anyanyelv ritmusát, dallamát, hangszínéi^és teljes szépségét a népdalban lelhetjük meg igazán, amelyről úgy tudjuk, szerzője ismeretlen. Pedig mennyire ismerős! Akárcsak édesanyánk. És ugyanolyan ki nem apadó forrása a szépnek.“ Sictó Zoltán, a Csemadok KB elnöke mondotta ezeket a szavakat a Tavaszi szél.. < legutóbbi országos döntőjén. Szép szavak, nem vitás. Népdalkultúránk elhivatott ápolásának őszinte szándékát tükrözik. A szavak azonban bármilyen szépek, nem elegendőek. Tenni is kéne valamit. És úgy tűnik, hogy sokkal többet, és sok mindent másként. VASS 'GYULA Akik csak „vendégként" és a gesztetek (lent) léphettek fel: a bussaiak (fent) Akik viszont Jöttek, láttak és győztek: a csallóközkürti női éneklőcsoport “ (A szerző felvételei) Hézagpótló kiadvány Országhatárainkon túl — s alkalomadtán tapasztaljuk, hogy idehaza is — igen keveset tudnak hazánk nemzetiségeiről — rólunk, magyarokról, továbbá az ukránokról, a lengyelekről, a németekről — múltjukról, jelenükről, hagyományápoló kultűréletükről. Gyakran nekünk, nemzetiségieknek is csupán felületes ismereteink vannak e téren, ugyanis a másik megismerését szorgalmazó legjobb igyekezetünk is ezidáig kudarcba fulladt: hiányoztak a könnyen hozzáférhető publikációk, a tudományos igényűek és az alapismereteket tartalmazóak egyaránt. Ez utóbbi hiányt pótolja az Obzor kiadásában megjelent Národnosti v Československu (Nemzetiségek Csehszlovákiában) című kiadvány-, amely szlovák, angol, francia és orosz nyelven látott napvilágot. Az esztétikus kivitelezésű, színes fotókkal tarkított, 40 oldalas publikáció szöveges részét Klimits Lajos szerkesztette. Szól benne a CSKP állal a nemzetiségi kérdés marxista-leninista megoldásáért folytatott több évtizedes küzdelemről, az elért eredményekről, majd számos statisztikai adatot, alapvető tudnivalót ismertet: a nemzetiségek százalékaránya, részvételük az államirányitásban, az iskolaügy s a könyvkiadás helyzete, a tömegtájékoztató eszközök tevékenysége, a kulturális intézmények, nemzetiségi rendezvények és együttesek munkájának tömör bemutatása. a szakköri tevékenységformák méltatása ... Mindezt fekete-fehér és színes fotók dokumentálják, neves művészek alkotásainak reprodukciói gazdagítják, idézezetek és vallomások teszik teljessé. A kitűnő nyomdatechnikával készült kiadvány hézagpótló, önmagunk és mások megismerését és megismertetését szorgalmazó publikáció. Reméljük, nemsokára megjelenik magyar nyelven is, ugyanilyen esztétikus kivitelben. Dr. PÉNZES ISTVÁN
