Szabad Földműves, 1986. január-június (37. évfolyam, 1-26. szám)

1986-02-22 / 8. szám

1988. február 22.

SZABAD FÖLDMŰVES

7

PÄLKOVÄCS ISTVÁN:

(1)

A kórház rácskerítésén keresztül végigláttam a hosszá, egyenes utcán, melynek mindkét oldalát szép családi házak szegélyezték. Az egyik házból minden délután kettőkor kijött egy lány, elsietett a kórházkerítés mellett és ment tovább a város• jelé. Ez a lány tetszett. Egyszer megvártam a kerítés mellett és mikor láttam, hogy közeledik, kidobtam a gyufásdobozomat.

— Ne/elejcs, légy szíves, emeld föl a gyufámat.

— Engem szólított? — kérdezte mogorván. — Nem hívnak Nefelejcsnek, és nem emlékszem, hogy pertut ittunk volna. — Megigazította a karján lógó rongycsacsit és továbbindult,

Egészséges kezemmel átnyúltam a kerítés rácsán és megfogtam Nefelejcs kezét. — Nem muszáj mindjárt megsértődnöd. Ha a szemed nem volna kék, mint a nefelejcs, szamócának neveztelek volna, mert olyan piros a szád.

— Neveletlen — mondta haragosan. Eelvette a gyufásdobozomat és átnyújtotta a kerítésen. — Tessék, és máskor szándékosan ne dobja ki, mert nem fogom felemelni.

— Honnan veszed, hogy szándékosan dobtam ki?

— Nem vagyok vak. Már egy hete majd kiugrik a szemed, amikor a kerítés mellett megyek.

— Na hallod! Sokat gondolsz magadról!

— Egyáltalán .nem! Tudom!

— Es honnan, kérlek?

— Mert másként nem bámulnál a házunk felé órák hosszat, míg ki nem jövök a kapun.

— Honnan tudod?

— A kapu mögül figyeltelek. — Vidáman felkacagott, megmutatva szép fehér fogsorát.

— Tetszel. i

— Tudom — mondta büszkén.

— No hallod! De hiú vagy.

— Nem vagyok hiú, de ha miattam néhány napon át majd kiugrik a szemed, ez annak a jele, hogy tetszem, nem?

— Igen. A csacsid is tetszik.

Nefelejcs, mint egy kesztyűt, gyorsan ráhúzta a jobb kezére csacsiját, mely mindjárt szófogadóan felém szegezte hosszú füleit, rámöltötte piros nyelvét. A csacsi bravúrját gazdája „í-á“-val kísérte.

— Ha, ha, ha, gyönyörű vagy. Épp, mint a gazdád. Hová mész vele? Találkára?

— Próbára, ha érdekel. Bábszínházban csacsit játszom.

— Aha — bólintottam komolyan. — Csacsika vagy. Vagyis te vagy a csacsika anyukája, tehát az úr, aki karodon lóg, a csacsika anyukájának a kisfia.

Nefelejcs hangosan nevetett. — Nem csodálkoznék, ha a kezed helyett a nyelved tört volna el.

— A te nyelved is biztosan alaposan fel van vágva, ha csacsi vagy.

—- Nem vagyok csacsi, neveletlen csacsit játszok a gyerekeknek. Inkább te lehetnél csacsi, a hatalmas füleiddel. Vagy

nem! Tudod, mire hasonlítasz a göndör fekete hajaddal és a lapátfüleiddel? Ördögre. Valóságos ördögfia vagy. Ördögfióka!

— Rendben van. Ördögfióka vagyok, te pedig Nefelejcs. Még mondd el, mit csinálsz azon kívül, hogy a csacsid anyukája vagy?

— Az nem elég? Iskolába járok.

— Középiskolába? /

— Tanítóképzőbe — huzakodott ki megint kevélyen.

— Gratulálok. Diplomát szerzel a gyerekek veréséhez. Diplomás gyermekverő leszel.

— Téged kedvem volna már most jól hátbaverni, még diploma nélkül...

— Nincs szíved? Nem látod, hogy el van törve a kezem?

— Mi lelte a kezed, Ördögfióka?

— Kitört vakáció alatt. Aratás közben.

— Nem motorbaleset? — kérdezte gúnyosan. Ránézett az órájára és felkiáltott — Szent ég, már háromnegyed négy. Lekésem miattad a próbát. Szia, Ördögfióka. — Futva indult a város felé.

Állomás

Rögvest az elején valótlan állítást vetnék papírra, ha aképpen vezetném be fejtegetésemet, hogy a csaknem ötszáz férőhelyes mozi mintegy háromnegyed része megtelt a kultúra után áhítozókkal. Mely része hamis ezen állításnak? A mondat utolsó három szavú. Merthogy az Állomás című japán filmre nemcsak az Igazi kultúrabarátok jöttek el. Az előadás előtt a nézőtérre belépve szemembe ötlött, hogy főképpen tizenévesek az érdeklődők. Mi tagadás, nagyon meglepődtem — és megörültem. Lám! Már nem csupán a Búd Spencer-filmek vonzzák a fiatalokat? A Tarzan-történeteken kívül más is csalogatja a tinédzsereket? Már nem szükséges a kasszasikerhez John Travplta és Olivia Newton-John táncparádéja?

A film vetítése folyamán — sajnos — bebizonyosodott, hogy ezek a fiatalok nem is annyira áhítoznak a kultúra iránt. Számukra a mozi a szórakoztatás szerepével teljesíti küldetését. És ha éppen nem szórakoztat a film? Hát szórakoznak ők — egymás között. Szó, ami sző, a

szóban forgó japán film valóban nem tartozik a filmgyártás kimagasló termékei közé. De azért mégsem érdemelte meg azt a „bánásmódot“, amelyet a tinédzser-nézők iránta tanúsítottak. Az előttem lévő sorban két lány és három fiú megvitatta a tegnapi diszkó kényesebb és kevésbé pikáns eseménytöredékeit. Többen öszszegyűrt papírdarabokat dobáltak a vetítőteremből kiszűrődő fénysáv irányába. S mire jó még egy mozilátogatás? Az ember akarva-akaratlan értesülhet a jégkorong-liga legutóbbi fordulójának fejleményeiről! A film vége felé már szinte élménybeszámoló-lázban égett az egész nézőtér.

A „kultúrakedvelők“, e csoportját persze nem lehet (és végképp nincs is szándékomban) elítélni, egyetlen mozilátogatás alapján. Én mintegy kölcsönveszem a japán film címét — ezt a szombat esti kultúra-szeretetet csupán állomásként raktározom el agyte( kérvényeimben. Bízva abban, hogy még véletlenül sincs szó e fiatalok esetében a szellemi fejlődés végállomásáról.

(susla)

— Hahó, Nefelejcs! Várjál! Mikor jössz vissza?

— Nem tudom — kiáltotta vissza, meg sem állva.

— Várjalak a kerítésnél?

— Ahogy akarod — fordult vissza futás közben, és vidáman kacagott.

— Okos lány vagy te, Nefelejcs, — fogadtam mosolyogva, amikor két óra múlva ismét megjelent a kerítés mellett.

— Tudom.

— És még mindig tetszel.

— De te nekem annál kevésbé. Csúnya vagy.

— Nem tesz semmit. Nem vagyok szép, de kitartó.

— És főleg tolakodó.

— A tolakodás hasonló a kitartáshoz.

— Tévedés!

— Egyetértek veled. De ez a fegyverem.

— Mi a foglalkozásod?

— Mezőgazdász vagyok. Zootechnikus.

— Hány éves vagy?

— Több mint te, Nefelejcs.

— Csak ne nagyzolj. Már borotválkozol?

— Igen. Októberben rukkolok. Most érettségiztem.

— Akkor tizennyolc vagy. Annyi, mint én.

— Tizenkilenc, Nefelejcs, tizenkilenc. Eggyel több mint te. Ez éppen megfelel, nem?

— Meddig leszel a kórházban?

— Még két nap, miért kérdezed?

— Ne félj, nem akarok veled fagyira menni.

— Nem is hívnálak.

— Mert buta vagy.

— Miért vagyok buta?

— Azért, mert nem hívnál fagyira.

A cukrászdában közöltem Nefelejccsel, hogy vasárnap lovasnap lesz.

— Miért mondod? Nem érdekel.

— Nem szereted a lovakat?

— Szeretem. De nem szeretem, ha néhány örült üti-vágja szegényeket.

— Nem értesz hozzá ...

— Értek!

— Eljössz vasárnap?

'— Ugyan! Mit keresnék ott?

— Versenyezni fog Pengő és Rajkó is.

— Énfelőlem!

— Azt a két lovat én nyergelem.

— Pengő és Rajkó! Nyergében Ördögfiókával. — Nefelejcs vidáman nevetett. — Meglátom.

A verseny előtt láttam Nefelejcset barátnőivel. Az élősövénynél álltak, amely elválasztja a versenypályát a nézőtértől. A futóversenyt a mi lovaink nyerték. Nefelejcs barátnőivel az egész versenyen keresztül nekünk drukkolt.

A győztesek kihirdetése után Nefelejcs odafutott hozzám, megveregette lovam izzadt nyakát és hozzáértően kijelentette: — Jó lovacska.

— És a gazdája?

— Az nem a te érdemed Ördögfióka, hogy a lovad oly gyorsan futott.

— Igazad van — bólintottam, és megfricskáztam az orrát.

— Neveletlen.

— Most huszár leszel — mondtam. Felkaptam őt, és mielőtt ellenkezett volna, felültettem a lovam nyergébe.

— Ne bolondozz! Még sose ültem lovon!

i— Vezetni fogom. Kapaszkodj!

— Jaj!

— Fogd meg a kantárt.

— Inkább a nyeregbe kapaszkodók.

— Kinevetnek.

t- Már jogom a kantárt. Hová megyünk?

— Majd meglátod. .

Bevezettem a lovat a helyére. Nefelejcset lesegítettem és magamhoz öleltem.

— Ezt szabad? — kérdezte.

— Igen, — mondtam halkan, és még szorosabban átöleltem.’ Egy darabig ellenkezett, azután megadóan hozzám simult. Csókolóztunk.

— Nefelejcs, te csókolózni se tudsz — mondtam mosolyogva.

— Azért te kitűnő vagy ebben a szakmában. Gratulálok. ■— Gyorsan megfordult és ki akart szaladni. Közben megcsiklandozta lovam oldalát, mire az ugrálni kezdett. Nefelejcset kézenfogva ismét magamhoz húztam.

— Látod, majdnem megtaposott — mondtam. — Még jó, hogy idejében megmentettelek.

— Köszönetét vársz, ugye? — kérdezte, és ismét hozzám simult. — Forog a fejem.

— Mitől?

— Inkább kitől? Vagy kitől és mitől? Tőled, és... és ettől az egésztől.

— Nem baj. Elmúlik.

*- Én nem akarom.

(Folytatjuk)

Fügedi Jenő: Önarckép (tus) (Fotó: —ss)

Tél a Duna-parti sétányon (Vass Gyula felvétele)

Berzsenyi Dániel

(1776-1836)

'Ä költő, akinek halála 150. évfordulójára emlékezünk, a Vas megyei Egyházashetyén született. Apja földbirtokos és okleveles ügyvéd. Első nevelői a testvértelenség, a szabadidő és a komor apa. Életéről csak annyit tudunk, amennyit leveleiben megírt Kazinczynak, akivel személyesen sose találkozott. A kissomlyói evangélikus iskola után beiratkozik a soproni evangélikus líceumba, ahonnan később megszökik és beáll önkéntesen néhány hétre katonának. Egy ideig nagybátyjánál él Nikién, majd három éven át apja mellett gazdálkodik Helyén. Fiatalkori olvasmányai: Horátius, Mathison és Gessner; eredetiben olvassa Platónt, Plutarkhoszt és Jean Pault. A szigorú apai felügyelet alól korai házassággal menekül: 1799-ben feleségül veszi másodunokatestvérét, Dukai Takács Zsuzsannát. Sömjénbe költöznek. 1803-ban Kiss János keresztkomája versíráson kapja, és három versét elküldi Kazinczynak. A következő évben Berzsenyiék Niklára költöznek. 1810-ben Pesten megismerkedik Vitkovics Mihállyal, Szemere Pállal és Kölcseyvel. 1812-ben ünnepelt költővé lép elő. Elmegy Becsbe, hogy készülő verseskötetéhez képbe metszesse magát, amely 1813- ban jelent meg. Három év múlva megjelenik verseinek második kiadása. Ekkor már egyre többet betegeskedik. 1817-ben a Tudományos Gyűjtemény júliusi számában megjelenik Kölcsey bírálata Berzsenyi verseiről. Egy évvel később Berzsenyi megírja Antirecenzióját, mégis, mint költő három évig hallgatásba burkolózik. Visszavonultan él. 1830-ban az Akadémia bölcsészeti osztályának tagjává választják. A kolera elől Nikiéről Halinbára menekül. 1833-ban megírja akadémiai székfoglalóját, a Poétikai harmonistikát. Egyre súlyosbodó betegsége 1836. február 24-én némítja el örökre a költőt.

Berzsenyi mestere volt az időmértékes verselésnek, amely a 18. és a 19. század elején közkedvelt a költői berkekben. Ebben a verselési módban írta verseinek többségét. Balassi és Zrínyi után ő az, aki egy közösség embere volt egész lényével. Költeményeit gyakran évekig érlelte és csiszolgatta. Korai szerelmes versei közül a

Fannim emléké emelkedik ki átéltségével: a szerelmi bánat a természet magányába hajtja a költőt. Szerelmi lírájába sorolhatjuk egyetlen elbeszélő költeményét, A remete című regét is. Költészete méltó tárgyának nem a saját élményeit, hanem az emberiség gondjait és örömeit tartotta. Szerb Antal szerint Berzsenyi költészetét az erő jellemzi: ezt igazolják a nemzeti múltat megidéző versei. A költő tanítómestere Horátius, akinek programja és célja az élet élvezete, nem patetikus és nem túlfűtött, mint Berzsenyi. Lényeges különbség köztük abban van, hogy Berzsenyi múltszemlélete jellegzetesen romantikus. Ezekben a versekben az idő múlását az időmérték lüktetése érzékelteti. A forma zaklatottságot, nyugtalanságot fejez ki; a trocheusok és daktilusok ereszkedő lejtése pedig az elhanyatlás érzését sugallják. Ódáiban azokhoz szól, akik tettek valamint a magyar kultúráért és népért. Költészetének jellegzetesen romantikus elemei — az elmúlás, a múlt idézése és tájhoz kötöttség — az alábbi versekben találhatók meg: A közelítő tél, Horác, Barátimhoz, Osztályrészem. A magyarokhoz, Az ulmai ütközet, A felkölt nemességhez a szombathelyi táborban, Búcsú Kemenesaljától. Berzsenyi számára az elmúlás állandó, központi téma. A hősi múlt idézése az ő korában romantikus káprázat volt csupán. Szemében Zrínyi a magyar nemesség honvédő harcai hagyományának megszólaltatőja. A magyarokhoz című ódájában a magyar nemzet régi dicsőségét és az elkorcsosult jelen közötti ellentétet ábrázolja. Találó Berzsenyinek az a megállapítása, miszerint a nagy népet nem a helyzet teszi, hanem az erkölcs.

Verseken kívül írt vallástörténeti tanulmányt. A realigiők eredetéről és harmóniájáról; poétikai tanulmányt írt a versformákról, a kritikáról, bírálatokat készít irodalmi évkönyvekről, és értekezést „A magyarországi mezei szorgalom némely akadályairól“.

Berzsenyi költészetének hatása a mai olvasóra is változatlanul nagy. Verseskötetének mindenképpen ott a helye könyvespolcunkon.

(M. S.f