Szabad Földműves, 1986. január-június (37. évfolyam, 1-26. szám)
1986-02-15 / 7. szám
1986. február 15. SZABAD FÖLDMŰVES, 13 Egy közepes termőhelyi adottságú gazdaságban hogyan tudnak alkalmazkodni a nehezebb gazdálkodási feltételekhez? Ezt kérdeztem Szirovecz Gézától, a Bolyi (Bol) Efsz elnökétől. — Elsősorban Is Jő szakemberek kellenek hozzá. A Jő szakember minden helyzethez tud alkalmazkodni. Ä kétezer-négyszáz hektáros gazdaságban négy felsőfokú és negyvenkilenc középfokú képzettségű szakember dolgozik. A szakmunkások száma kétszázhetven és a betanított dolgozók száma hatvanhat. A szövetkezetnek négyszázötvenöt állandó dolgozója van. ebből nyolcvanhárom nő. A dolgozók 85,4 százalékának van szakképesítése, ami kimondottan jó eredménynek számít. Vajon az ekkora szellemi erő megmutatkozik-e a gazdasági eredményben is? Az elnök errről a következőket mondja: — Én nemrég kerültem a szövetkezet élére, azt azonban elmondhatom, hogy a ml gazdaságunk sem volt mentes a különféle problémáktól. Itt is voltak túlköltekezések, rosszul megválaszott beruházások, meggondolatlan aránytalanságok, a helyi adottságoknak nem teljesen megfelelő termelési szerkezet, gyenge munkafegyelem és így tovább. 0 Nehéz egy ilyen rossz irányú folyamatot megfordítani, mégis hogyan sikerült ezen változtatni? — Amikor ide kerültem, gyakran mondogattam a termelési értekezleteken, vezetőségi és taggyűléseken, hogy a régi módon nem lehet gazdálkodni. Hiába a sok és Jó szakember, ha nem érzi magáénak a közös gazdaságot. Ezért újítottunk a vezetésen, illetve demokratizáltuk a vezetést. Ehhez a szervezeti keretet az önelszámoló egységek megszervezése Jelentette. A teljesítmények mérésének legfőbh mutatója pedig a nyere-6 százalékos, addig nálunk 11 százalékos. Az állattenyésztés szakaszán annak ellenére, hogy problémánk volt a takarmányozással, sikerült a holtpontról kimozdulnunk. Húsból 463 tonnát adtunk a közellátásnak, ötven tonnával kevesebbet a tervezettnél, viszont tejből 1 millió 868 ezer litert értékesítettünk, 108 ezer literrel többet az előirányzottnál. Egy tehéntől évente 2975 liter tejet fejtünk. Végtelenül örülünk annak a minőségi előrelépésnek, hogy tavaly — Pontosan kiszámoltuk, hogy az időjárás az elmúlt gazdasági évben 3,7 millió koronától fosztotta meg gazdaságún kát. Pontosan 700 hektárunk a Latorca árterületén terül el. Tavaly például a folyó hétszer lépett ki a medréből. Az ár ellen nem tehetünk semmit, s a jövőben is számolnunk kell vele. A rizikót vállalnunk kell. Tavaly a cukorrépa hektáronként 39,3, a takarmányrépa 86, a lóbab 2,3, a rozs 3,68, a tavaszi árpa pedig 3,58 tonnát termett. Az itteni félté telek mellett és termő szetesen az időjárás viszontagságait figyelembe véve, ezek jó eredményeknek számítanak. Sajnos, nem sikerült a búza, a dohány, a repce és a szőlő termelése úgy, ahogyan terveztük. Másik dolog az, hogy igen nagy a szövetkezetünkben a kézi munkára igényes növények aránya. Amíg a Járási átlag Szirovecz Géza, a szövetkezet elnöke Fotó: Bogoly János A termékfejlesztés elsődleges feladatunk... hol egy szintén ú] gyárrészleget mutattak be az érdeklődőknek. Az AGRO II tavaly kezdte , el — már teljes kapacitással — üzemelését. Az ú] üzemegység olyan korszerű vegyszereket gyárt, melyek Iránt világszerte óriási az érdeklődés. Itt gyártják például a Fatex 88, az INCHEBA kiállításon szintén aranyérmet kiérdemelt, a cukorrépa-termesztésben alkalmazott jó minőségű, hatásos gyomirtó szert. Mivel a világ „mütrágyapiacán“ mindig nagyobb az érdeklődés a hatásos, ám a kevésbé káros műtrágyák iránt, nagy felelőssé? hárul a nagyüzem fejlesztési osztályára. UGalántán (Galanta) a járási pártkonferencia idején — a művelődési házban — olyan tartalmas kiállítást tekinthetett meg a nagyközönség, melynek keretében bemutatták a körzet legnagyobb ipari üzemeit. A kiállítás célja'—amint ezt Milan Simo, a Járási pártbizottság ideológiai osztályának dolgozója elmondotta — az volt, hogy a lakosság szélesebb körével megismertessék azt, milyen eredményeket értek el a bemutatott termelési-gazdasági egységek, továbbá az új ötéves terv igényes feladatait, milyen intézkedések révén igyekeznek megvalósítani. Mivel a vágsellyei (Sala) Duslo nemzeti vállalat „uralta“ a két terem közül az egyiket, kíváncsian nézegettem a kiállított termékei közül főleg azokat, amelyek a mezőgazdaság szolgálatában állnak. Milan Lipovský, a nagyvállalat propagációs és agitációs osztályának vezetője készségesen állt rendelkezésemre, s tájékoztatott a gyár életének azon eseményeiről is, amelyek nem szere peltek a kiállításon. A kiállításon az érdeklődő elsősor ban is megismerkedhetett a gyár büszkeségével, az „Antioxidans“ részleggel. Bzt a gyáregységet tulajdonképpen а КЬЫ egyik komoly részeredményének is tekinthetjük, hiszen szovjet, csehszlovák és magyar együttműködés révén jött létre. Maga az Antioxidáns egy olyan alapanyag, amely meggátolja a vulkanizált gumi idő előtti „elöregedését“. Mivel az új termék nagy részét a Szovjetunió vásárolja, az ottani gumiipar főleg a nehézgépek — traktorok, kombájnok, teherautók — gumiabroncsainak tökéletesítésére, élettartamának meghosszabbítására használja fel. A pasztilla formájában forgalmazott termék kifejlesztője a vállalat dolgozója Marek mérnök. A sikeres újító és feltaláló „kedvence“, az Antioxidáns aranyérmes termékként szerepelt az INCHEBA nemzetközi vegyipari kiállításon. A mezőgazdászokat bizonyára érdekelte a kiállításnak az a része, a-Az „ötletemberek“ nagyban hozzájárultak ahhoz, — amint azt az érdeklődők a grafikonokról is leolvashatták «—, hogy az elmúlt ötéves tervidőszak folyamán csökkenő tendenciát mutatott az energiafogyasztás. Ugyanis ott, ahol odafigyelnek a termelésre, s mind erkölcsileg, mind anyagilag támogatják az. újat, az eredmény sem maradhat el. A termelés minőségi javítását bizonyítja az a tény is, hogy míg 1981-ben mindössze 10, addig 1985-ben már a termékek 63 százaléka az I. minőségi osztályba került. Ha figyelembe vesszük azt, hogy egy ilyen Vegyipari vállalat mégiscsak „méreggel“ dolgozik, jó érzés látni, hogy gondolnak a környezetvédelemre is: a gyárban nemrég adtak át egy szennyvíztisztító berendezést, ami szintén a nemzetközi — lengyel és magyar — együttműködés eredménye. A tartalmas kiállítás egyetlen hibája az volt, hogy csak néhány napig tartott nyitva. KALITA GÄBOR АШМNo az értékesített tejnek 89,8 százalékát első osztályban vették át. Q Hallottam, hogy március elsejével újszerű irányítási és jutalmazási rendszert vezetnek be? — Fő célunk, hogy az embereket érdekeltté tegyük a termelésben, ami természetesen összhangban van a bérezéssel. Az alapvető szempont az elvégzett munka mennyisége és minősége. A 20 százalékos mozgóbér például a növénytermelés szakaszán a munka minőségéhez és az agrotechnikai határidők betartásához van kötve. Az állattenyésztés szakaszán a 20 százalékos mozgóbér a minőségi követelményekhez és a terme’ési terv teljesítéséhez kötődik. A traktorosok jutalmazásánál figyelembe vesszük a tervezett Javítási költség és az üzemanyag-fogyasztá1’! norma betartását stb. A technikusok is anva világ érdekelve lesznek a termelés ben. Munkájukat havonta értékeljük A mutatók betartása esetén a hav alapfizetésükhöz 15 .százalék prémiu mot kaphatnak. Továbbá negyedéven ként 10 százalék, év végén pedig 5 százalék prémiumot kaphatnak, f fe1 tétel, hogy a munkákat időben el végezzék minden ágazatban, s be tartsák a termelési és bérköltsége két. Á tehénistállóban afelől érdeklődtünk az ott dolgozóktól, mit várnak, hogyan vélekednek a megváltozott bérszabályozástól. Az egyik fiatalember eképpen vélekedett: — Ä szakvezetés elgondolását, hogy az új munkaszervezés eredményeként gyorsabb és hatékonyabb lesz a munka, csak dicsérni lehet. Tudom, hogyan mentek a múltban a dolgok. Több esetben olyan munkákat is megfizettek, melyeket el sem végeztek. Például szombatokon és vasárnapokon a traktorosok 3—4 órát dolgoztak és megkapták az 50, illetve a 100 korona jutalmat. Ezután teljesíteniük kell a napi normát, hogy megkaphassák a szabad napokért meghatározott jutalmat. Az is egy jó szempont, hogy csak olyan munkát fizetnek meg, amelyet a valóságban elvégeznek. Például a talaj-előkészítés különböző munkafolyamataira gondolok. Ugyanis esetenként az egy hektárra jutó költségnél is lehet takarékoskodni. Amikor nem okvetlen szükséges az eke a talajmüveléshez, tárcsával vagy más talajművelő eszközzel jóval olcsóbban és gyakran sokkal Jobban meg tudjuk művelni a termőföldet. Szólni kell még a munkarendről, ha úgy tetszik a munkastílusról is. Sokan vitatják, lehet-e a mezőgazdaságban ötnapos munkahét. Mint az itteni példa mutatja, lehet. Az ötnapos munkahét azonban ennek a kérdésnek csak az egyik oldala. A másik oldala a folyamatos munkarend, amely időszakoknak megfelelően van megállapítva. Ez azt Jelenti, hogy amennyiben a munka természete úgy kívánja, nincs megállás, megy a munka éjjel-nappal, szombat-vasárnap olymódon, hogy minden munkát idejében elvégezhessenek. Ma már csak így lehet nyereségesen gazdálkodni. Az ötnapos munkahét nem mond ennek ellent, hiszen érvényesíteni lehet azt váltásokkal. 0 Milyen tervekkel indultak neki az idei évnek? — Az idei termelési és értékesítési terv kidolgozásánál a tavalyi év valóságából indultunk ki — mondja az elnök. — Ez azt jelenti, hogy 55 millió korona értékű bruttó termelést irányoztunk elő. Szerintem minden lehetőségünk adott a terv túlteljesítéséhez. A dolgozók havi keresete — az előirányzott mutatók betartása esetében — 200—1000 koronával emelkedhet. Kizárólag azon múlik, hogyan végzik munkájukat. ILLÉS BERTALAN HIRDETÉS Milan Lipovský és Richard Adamec, a kiállítás rendezői A szerző felvétele gyanis egy-egy Jó újítás, találmány, milliós hasznot hoz, hozhat a gyárnak csak azért, mert az új termék minőségi mutatói révén jól eladható. Végh József arcképe nem véletlenül került kiállításra: 6 ugyanis a Csehszlovák Szocialista Köztársaság Érdemes újítója cím viselője. Húsz újításával — öt év alatt — 1,7 millió korona értékű társadalmi hasznot hozott, ami már egy komoly eredménynek számít. Holop József mérnök, újító kiváló eredményeket ért el az energiatakarékosság terén. Dušan Skrada pedig a 7. ötéves tervidőszak Idején találmányaival, újításaival összesen 1 millió 674 ezer korona értékű energiát takarított meg vállalatának. JELENTŐS RIZSTERMELŐK A Bolgár Népköztársasság azon kevés európai ország közé tartozik, ahol jelentős a rizstermesztés. A 16 ezer 400 hektár területről 74 ezer 890 tonna termést takarítottak be. A kombájnokat a Szovjetunióból és Olaszországból importálták. A rizstermesztés főleg Pazardzsik, Plovdiv és Jambol környékén a legelterjedtebb. Bulgária az átlagos hektáronkénti 4.55 tonnás terméshozammal már majdnem önellátó, sőt, bizonyos mennyiséget exportál is. A bolgár rizs kitűnő minőségű, s vásárlói közé tartozik Csehszlovákia Is. MESTERSÉGES MEGVILÄGlTÄSSAL A Szovjetunióban olyan kísérleteket folytatnak, amelyek célja a növénykultúrák terméshozamai és a mesterséges megvilágítás közötti kölcsönhatások alaposabb megismerése. A növénykultúrák ű], gyorsított termesztéstechnológiájának különösen az ország északi részén levő üvegházakban, a kutatóintézetekben és a nemesítő állomásokon van nagy Jelentősége. Ez utóbbiakban főleg az új fajták, hibridek kinemesítésére fordított idő lerövidítéséről van szó. A kutatók a mesterséges megvilágítással kapcsolatos kísérletek alapján a közeljövőben kevésbé energiaigényes termesztéstechnológiákat is kifejlesztenek. (HIZJ Fütött padló malacok részére helyettesíti az infralámpát és legkevesebb 60 százalékkal csökkenti az elektromos energia fogyasztását; — megfelelő mikroklímát biztosít a malacok részére; — a tápfeszültsége biztonságos, 24 V; *— a 220 V feszültségű hálózatról üzemeltethető; 1— a fűtés szabályozható (I—III.); i— a beszerelése és karbantartása nem igényel különösebb szakértelmet; <- ára 1610,— Kčs. Gyártja, az 1986-os évre megrendeléseket vesz fel és bővebb felvilágosítást ad: a Rychnov nad Knéžnou-i Gép- és Traktorállomás nemzeti vállalat 51611 RYCHNOV NAD KNEŽNOU Telefon: Rychnov nad Knéžnou 0445 — 227 41 225 02 226 37 Telex: 194 778 SzF-2 Hatékony anyagi érdekeltség ség lett. Így a felsőbb szintű vezetés válláról lekerültek a napi vezetési gondok, több idő maradt számunkra, hogy elemezzük gazdálkodásunkat és tapasztalatok alapján jobb döntéseket hozzunk. Az elmúlt év nem éppen a legjobban sikerült, mert a tervezett 2,9 millió korona tiszta jövedelemmel szemben csupán 1 millió 828 ezer koronát értünk el. 0 A csökkenésből mennyi írható az időjárás rovására?