Szabad Földműves, 1986. január-június (37. évfolyam, 1-26. szám)
1986-02-15 / 7. szám
1986. február 15. SZABAD FÖLDMŰVES 7 A ZENE -MINDENKIÉ? (Gondolatok zenei neveltetésünk problémáiról) 1. Ä TANTÁRGYAK „OKTÄVJA“... Zene nélkül nincsen teljes ember, így hát magától értetődő, hogy a zene nélkülözhetetlen iskolai tantárgy. S kiderült (világtapasztalat), hogy azokban az iskolákban, ahol a zene mindennapos tárgy, minden egyéb tantárgyat könnyebben és jobban tanulnak a gyerekek. Az iskolai énektanulás a népdalhoz kötött. Látszólag nem is ütközik akadályba, amikor népi alapokra helyezik az énektanítást. Csakhogy az anyag, a tanterv maga nem elég. módszer és főleg idő kell a kiképzéshez. Kellő óraszám pedig csak „fontos“, tekintélyes tantárgynak juthat ki. És ez az, amit nem lehet helyeselni. Nálunk meglehetősen visszamaradt az általános zenei nevelés, és lassítja előrehaladását a nehezen kiszorítható anyagbiflázó szólamszajkózás. Pedig már évtizedekkel ezelőtt felmerült a gondolat: általánosabbá, könynyebben hozzáférhetővé kellene tenni a zenetanulást. Ennek ellenére megalázó minimumban tanítják, ráadásul az új koncepció szerint már csak a hetedik osztályig futja a zeneórákból, heti egy órában. Zeneoktatásunk helyzetét felmérendő, a Rozsnyói (Rožňava) járásban tettem egy rövid tanulmányutat, amelynek tanulságait az alábbiakban adom közre. Máté Dénes, a Rozsnyói Magyar Tannyelvű Alapiskola egyik zenetanára fgy nyilatkozik az iskolán folyó zeneoktatásról: — A gyerekek szeretik, igénylik a dalt és a muzsikát. De mivel kevés az óraszám, még az elmélet átvételére sem jut elég idő.. Mi legyen, mi más lehetne hát a nem kötelező tantárgykiegészítő módszerek, zeneművek stb. átvételével, begyakorlásával? Elmaradnak! Bartók Mikrokozmoszára, Kodály Bicínia Hungaricájára sem jut idő. A hsngszertanítás nem kötelező tárgy. Ez csak „szerencse“, mert anyagi fedezet híján nincsenek is hangszereink. Maradna még a zenehallgatás, de nem kaptuk meg az előírt hanglemezeket. A rendszeres énekkari tevékenység is szinte lehetetlenné varr téve, az előkészületekre, a gyakorlásra egyszerűen nincs idő. Sőt, a zeneszakköröket is felszámolták! A szolmizálást a tanterv az ötödik évfolyamtól „engedélyezi“, mi azonban már a második osztályban „belopjuk“ az órákra. Ezzel együtt még az előírt minimumot sem tudjuk megtanítani; a tanulók mindössze ízelítőt kapnak a zene világából. Mit mondjak még ezután? Az Iskolai zenetanulás gyötrelem, nem pedig gyönyörűség a tanulóknak, s ha kikerülnek az életbe, a leghitványabb zenét is hajlamosak lesznek befogadni. A rossz ízlés gyorsan terjed. 2. A ZENEISKOLÁBAN A Rozsnyói Művészeti Iskolában Csobády Mária igazgatóhelyettessel beszélgetek. 0 Mennyi zenére, dalra éhező gyereket tudnak „jóllakatni“? — Az érdeklődők száma évről évre növekszik; nagy a túljelentkezés, ezért korlátozni kell a felvételt, s így mintegy 300 gyereknek tudunk magasabb fokú zenei műveltséget nyújtani. A zongora iránt érdeklődnek a legtöbben. A „fölösleget“ igyekszünk rábeszélni más hangszerekre: harmonikára, hegedűre vagy trombitára. Mindössze tizennyolc zenepedagógussal dolgozunk, és ez kevés, jó hangszereknek is híján vagyunk: a meglévők fele már kiselejtezésre érett. A tanulókkal hetente egy, illetve két alkalommal foglalkozunk egy-egy órán keresztül. A város területén minden óvodában van egy képviselőnk, aki foglalkozik a tehetségesebbek felkutatásával. A falusi óvodák ebből a szempontból bizony hátrányban vannak. Tapasztalatunk szerint a legkisebbek a legfogékonyabbak, de a szülőktől vajmi keveset „örökölnek“ zenei téren. Az alapiskolában is sántít a zenei ismeretekre való felkészítés... 0 Milyen zenei módszerek alapján folyik itt az oktatás? — Egyszerre tanítjuk a hangszert az énekkel — az új koncepció szerint ... 0 Tantervűkben, illetve a tananyagban milyen szerepet, helyet kapott -Kodály és Bartók ének- és zeneoktatás! módszere? — Nem szerepelnek a tananyagban ... Nem akarok hinni a fülemnek. Szóval nem ismerik a Mikrokozmoszt, amely gyermekeknek készült, bevallottan pedagógiai célzattal? Azt a művet, amelyben Bartók szinte kézen fogja a kezelő zongorázőt, hogy bevezesse a zongorajáték birodalmába? Azt a művet, amely túlzás nélkül forradalmasította a zenepedagógiát, amelynek segítségével játszva tanul meg a gyermek zongorázni? öt világrész zeneiskolái között alig akad ma már olyan, amelyben nem a Mikrokozmoszból tanítanák a kezdő zongorázókat. S nálunk nem kell! A világ távoli országainak számos zeneiskolájában ez a mű, mint kötelező tananyag, önállóan áll a tanrendben, s csak az első kötet megtanulása után kerül sor egyébre... Mivel nincs a tantervben, nem tanítják továbbá Kodálytól a Bicinia Hangarica kis kétszólamú énekeit, amely bevezetné az ifjú zenészeket a többszólamú éneklésbe, a zene virágoskertjébe; nem ismerik az Iskolai énekgyűjteményt, a Huszonnégy kis kánont; a bájos kétszólamú Nyulacskát; a 333 olvasógyakorlatot (könynyű ritmusú dallamok, kottaolvasásra tanítanak); nem ismerik a Szó-mi füzeteket, sem a gyermekkarok zeneirodalmának legszebb „költeményeit“* 0 Miért nem tanítják Bartókot és Kodályt? Honnan ismerje meg őket a csehszlovákiai magyar tanuló, ha a legfogékonyabb korban nem került velük kapcsolatba? — „Számonkérésemre“ a következő kurta választ kapom: Milan Knubloch é. m.: W. A. Mozart (bronz) (Vass Gyula felvétele) — Nem mi „száműztük“ Kodályt és Bartókot az iskolából, elvégre szabadon választhatók volnának. Csakhát az az igazság, hogy a gyerekeknek „nem kell“, távol áll tőlük ez az „irányzat“, ez a zene ... Mégis, érzem, hogy másutt kell keresni a valós magyarázatot. Ott, hogy miért maradtak ki a kötelező tantervből, ök, ketten, akik megteremtették a XX. század új zenei nyelvét: új nyelvtant, új szótárat is szerkesztettek hozzá. Akik úttörő szerepet vállaltak a közép-európai országok népzenekincsének felkutatásában, feldolgozásában. Akik éveken át gyűjtötték, rendszerezték a szlovák, a román, az ukrán, a bolgár népzenét, miközben új zenei nyelvet teremtettek meg Európa számára.,. Ami az említett zeneiskolát illeti: a tanulókkal a hangszerkezelés előtt nem sajátíttatják el a szolmizáló jelek olvasását. S még valami: a zeneiskolán nincs énekkari Volt egy negyventagú kórus, de most nincs! „Az ide nem kell — ilyen volt a parancs“ — mondja riportalanyom. Hm, mit szóljunk erre? Azt, hogy a gyerekek gégéjében olyan hangszer van, hogy szebben szól a világ minden hegedűjénél, csak legyen aki megszólaltassa. S még azt is mondom; minden gyermeknek joga, hogy az iskola kezébe adja azt a kis kulcsot, amellyel, ha ő is akarja, bejuthat a zene csodakertjébe, s ezzel kiteljesítheti életét. 3. ZENEI KÖZÖNSÉG A Rozsnyói járásban sincs igazi zenei élet, s ez nem egészséges állapot. Mindennek — az elmondottakon kívül — más okai is vannak. Például a járási székhelyen nincsen kultúrház. Egy szűkös, rossz akusztikájú klubhelyiségben tartanak évente három-négy koncertet, azokat is csak egy szűk réteg látogatja. Ha végignézünk a sorokon,, többnyire ugyanazokkal az arcokkal találkozunk. A látogatottsági statisztika megjavítása érdekében olykor diákokat is „beszerveztek“, de velük kapcsolatban viselkedési problémák adódtak. Igaz ugyan, hogy a zeneiskolának is van néhány fellépése évente, meg a Munkásdalárdának, de ezekre is kevesen kíváncsiak. Olyan közönséget kell tehát nevelni, amelynek életszükséglete a magasabb rendű zene. Az embereket ki kell emelni a zenei igénytelenségből. Ezt pedig csak az iskola kezdheti el. S ezzel elérkeztünk, Illetve visszatértünk oda, ahonnan elindultunk. A bűvös körből csak a zene, mégpedig a tiszta forrásból eredő zene segítségével léphetünk ki. Ha elkótyavetyéljük ezt az örökséget, szellemi kincset, akkor zenei közízlésünk a kupiék és az édeskés operettmelódiák szintjén állandósul. KORCSMAROS LÄSZLÖ Jan Holoubek: Agak (linó) Fotó; —vass— JEVGENYIJ JEVTUSENKO: Nem minden eszme ered meg, az aszfaltot bármily mag nem üti át. Ököllel csapkodta Archimédész e bolygót: „Adjatok nekem egy szilárd pontot s kifordul sarkaiból a világ.“ De nem adták meg neki azt a pontot: „nehogy má’ baf legyen“. „Nehogy má’ baj legyen ..." — az első mozdony kerekei közé — hogy útjáról letaszítsa, farönköt dugott a bátor világ, a sebész késébe, amikor megmenteni a szívhez nyúlt, belekapaszkodtak minden uffukkal a lódoktorok. „Nehogy má’ baj legyen“ — jóllakotton és nagypojáiúan megmorogták a villanyt s az első repülőt. „Nehogy má’ baj legyen“ — mondták, és kerek húsz évet késve olvashattuk a „Mester és Marqaritát“ — én s önök. Az alkoholistáknak megválni a motyogástól kínok kínja. Az uborkának az uborkalevesbe így vagy úgy bele kell ugornia. De vannak más részegesek is, a gyávaság alkoholistái, s ez külön kategória. „Nehogymá’bajlegyenisták“ — őket festi e szócska. Mint akik mindig vedelnek, s már be is vedeltek a kezük remeg, a lábuk gabalyog, amikor elébük teszed, hogy engedélyeznék a poémát és n rajzot, ott még a vizesüveg ts sóhajt s bugyborog. S mint édes tömlőkön át, a telefonvonalakon kúszik tovább fültől fülig a motyogás, a hazudós hogy mi készül itt megint. Gondoskodás a kenyérről a húsról, az öntvényről? Helyette mindig csak letyefetye, hogy „nehogy má', hogy nem és ne...“ A vonalban Aggályos Péter. Öt kéne közkosztra küldeni. Óriás — közállampolgári — szamovárként egész testében aggály zubog. Szétolvad végül a rézhomlok, a forróvíz a varraton kifut. Nevetségesen világos megint: „nehogy ... csak nehogy ... valahogy." Kiállításra Filonov képeivel, úgy hogy ámuljon Párizs is? Ö, nem. Égésszagot érezve újra a hang: „Nehogy má’, nehogy ..." S míg mindenre szépen fény derülhet, a nehogymá’bajlegyenisták jóvoltából elúsznak sorra a kiszívott évek. A nehogymá’bajlegyentzmus, mint az aszály, mindent kiéget. Szégyen ám szitával fogadni az amúgy is megkésett esőcskéket. Vannak emberek, akik arra tették fel az életüket, hogy kijöjjön valami. És vannak, akiknél a munka egyetlen módja, hogy ne jöhessen ki semmi. Tekintetük, ahogyan hozzájuk belépsz, rádszegeződik, mint a kétágú nyárs, mintha te, szegény folyamodó maga a tambovi farkas vplnál. 'A vasszekrény,' amelyben annyi emberi sors pihen, a halasztás skatulyája. Kérdezel, s rámondja minden problémádra, farkasnyelven, hogy „Csett!“ A határozatok vértjébe öltözötten, íme a mélyfiókok lovagjai, olyan mélyeké, hogy fenékig ott nem érne Nessie ormánya se. Minden kolorádóbogár-járásnál s a száj- és körömfájásjárványnál jobban felfalták a kenyeret és a teheneket, no meg a szántóvetőket. Megözvegyült a földanya, megfosztva a magvető gyengédségétől, búnak adta a fejét a köles, s a lóhere elfeküdt megfonnyadva, és gyökerében vágta el az elk inzott kalászt a liszenkóskodás gyakorlata. Brekegni tanultak a tyúkok, hogy ne kelljen a gazdának miattuk adóznia. Vásott mundérjában Nehogymá’bajlegyenke őrizve polgártársait az állítólagos ártalomtól a kibernetikában nem látott egyebet, csupán ködöt és misztikát s elcsente leendő gyermekeink elől a számítógépeket. Es elvetve minden újat, e halogatók, a nem engedélyezek — „Erre nincs precedens“ — hadonászták a pecsétekkel, elfelejtve, hogy öreg puskákkal fölfegyverzetten, mezítlábason, tetvesen, lerongyolódva, precedens nélküli a forradalom is, Október forradalma. és örökre precedens nélküli Lenin és Majakovszkij. Nem volt precedens arra, amit Gagarin tett, az egész földgolyót átölelve, s precedens nélkül való a magfegyverek moratóriuma, és a béke megannyi matrózbravúrja. Precedens? Én azt az időt köszöntöm, amikor a ballisztika szigorú szabálya szerint kirepülnek karosszékeikből fejjel lefele mind a nehogymá’bajlegyenisták. Jó hazánk, nagy hazánk, az irodákból őket kivesd, hatalmasak nálunk a terek, ki oda őket, egy kicsit szellőzködjenek. Ugyanaz a szín a lobogóé és az áthúzó ceruzáé, de szakadék van e két piros között. Zászlónkra nem véletlenül van sarló és kalapács varrva, s nem az, hogy „Hagyjuk abba ...“, „nehogy má’ valami baj legyen". Héra Zoltán fordítása (A vers a moszkvai Pravda 1985. szeptember 9-i számában jelent meg.)
