Szabad Földműves, 1985. július-december (36. évfolyam, 27-52. szám)

1985-08-03 / 31. szám

1985. augusztus 3. SZABAD FÖLDMŰVES 5 „Aranyban járnak térdig a ii Hajdan tüzes masina, ma múzeumi tárgy a Felsőszeli (Horné Saliby) Efsz gazdasági udvarán (N. Kovács István felvételei] Magasan jár a nap, amikor gyüle­keznek a gabonakombájnok a kis nógrádi falu halárában. Reggel még nedves a gabona, cséplés helyejt csak. gyűrné a kombájn dobja. Az aratók még egyszer átvizsgálják gé­peiket, s várják a harmat fölszáradá­sát. A kombájnosok vezetője (idős, szi­kár, napbarnított arcú. ember) több­ször is belegyalogol a gabonába, vé­gigsimogatja a kalászokat, majd kis­vártatva jelt ad az indulásra. Szinte egyszerre bőg fel féltucat kombájn motorja. Aratni kezd a csoport. Az első kö­röket lassan teszik meg a gépóriások, vezetőik minden apró jelre figyel­mesek, még állítanak a dobon, pró­bálgatják a sebességet. A gépek fő­próbája ugyan az őszi árpa aratása volt, de a búza más természetű, újabb próba nélkül nem indulhatnak nagyobb lendülettel. Az aratók közö­sen ügyelnek arra, hogy a kalászok­ból a lehető legtöbb szem a magtár­ba kerüljön, miközben egyenletesen zúgnak a gépek. S ez a kép önkén­telenül is a költő sorait idézi fel ben­nem: „... A mezőkről meleg zson­gás / halhatatlan emberzsibongás / nem tudom honnét ér utói. / Aranyban jár­nak térdig a gépek / átütnek rajtuk kaszás emlékek. / S kaszások tánca nincs sehol...“ Reggel nyolc óra lehetett. Látrán László agrármérnök, a leleszi (Leles) Május 1. Efsz növénytermesztést fő­­ágazatvezetője térdig lucskosan tért vissza az egyik búzatáblában megtett séta után. Hiába lépegetett úgy, mint a pók a lucernában. A kombájnok kíváncsian nyújtogatták zsiráfnyaku­kat a dűlöút szélén, színes bádogju­kon csupán a felhők mögül kí-klvil­­lanó sugarai táncoltak ... Egy érával később Bácskától (Вес­ка) nem messze, a Házé-dűlő szélén, látszottak a kombájnok, teherautók, s néhány személygépkocsi. Kisebb tábor alakult ki, amelyikből, mire a helyszínre értünk, két gépmonstrum vált ki, s óvatosan belekóstolt a ga­bonába. Felszikkadt a harmat. — Itt kezdjük, ahol erősen gyo­­mos a gabona, mert ha közbeszól az eső ... Ezért választottuk a kétmene­­tes aratást. Az E-301-es rendvágót vetettük be, s most rendről csépeljük a gabonát — magyarázta Ruszinszky László, a szövetkezet legidősebb kom­­bájnosa. Közben a két felderítő kombájn után a főágazatvezető elindította az 50 hektáros táblába a többieket is: Vaszi Istvánon és Loksa Gáboron kívül Dobos Györgyöt, Türk Istvánt és még másokat. — Ha nem aratjuk le idejében, pa­lacsinta se lesz belőle — zsörtölőd­tek egyesek. Ez július 17-én történt. Este meg­eredt az „égi áldás“, vagyis a lele­­sziek időjárás-előrejelzése bevált. Július 19-én ismét a már említett szövetkezetben jártam. Arra voltam kíváncsi, hogyan halad tovább a ke­nyércsata- Terepjáró alkalmatosságot Vaszi László kerített elő a látogató részérp — valamelyik istálló végé­ből. Úgy is arra vezetett az útja, mert az aratóknak készült kivinni az ebé­det. A Bélyt-tó nevű dűlőben hét gabo­nakombájn körözött. A diófa alatt Bizony, nincs sehol, eltűnt, mint a tavalyi hó. Emlékeztetőnek azért mégsem árt felidézni néha, hogyan is volt régen, miként zajlott le — mond­juk fél évszázada — falun az aratás. Segítségünkre lehet ebben a neves magyar író, Veres Péter, a falusi sze­gényparaszti élet kiváló ismerője, tolmácsolója „Tele lesz-e a mi zsá­kunk is?" írásának egy részlete: „Amikor a csapat kivonul, a banda­gazda előveszi a névsort és négy vagy öt kisebb csapatba osztja a csoportokat aszerint, hogy negyven vagy ötven pár arató van-e a keze alatt. Tíz-tizenkét ember elég egy kts csapatba. Ha többen lennének, a há­tulja túl soká ácsorogna a dűlő vé­gén, amíg a többiek kaszálva beha­ladnának, aztán meg túl hosszú pász­­tát kellene fogni, hogy minden ka­szás beférjen a rendbe. A kisebb csoportok élére egy java­­korabeli, de nagyon jó kaszásembert állítanak. Olyat, aki tudja is, bírja is. A legtöbb ilyen első kaszás egy ki­csit rátarti, büszke ember. Az ember, amíg eleven, sohasem tud élni egy kevéske hiúság nélkül, s itt az első kaszás rangja a legnagyobb rang ... Mondom, az első kaszások ktcstt rá­tarti emberek, és kajánul mosolyog­nak a bajuszuk alatt, amikor a dűlő végén megfenik a kaszát. Megrázom egy kicsit a bandát, hogy lehull róla meg népes csoport várta az ebédet. Odább Palágyi Ferenc éppen váltotta az E-516-os kombájnon társát, Hor­­nyák Gábort. A szimpatikus fiatalem­ber megtörölte izzadt homlokát, ke­zét, majd ebédhez látott. Tányérjában aranykarikás húsleves párolgott. A második fogás: marhapörkölt. — Váltótársammal a mai napig már 135 hektár búzát arattam-csépel­­tem — újságolja. 9 Az meg hogy lehet? — kíván­csiskodom. — Ogy, hogy nyolc napon át kom­­bájnoltam a debreceni (MNK) Hu­nyadi Mgtsz-ben. Naponta 16—18 hektár volt a teljesítményünk. Az ot­taniak nagyon meg voltak velünk elé­gedve. Minden tekintetben példásan gondoskodtak rólunk. Majd ha hoz­zánk jönnek segíteni, mi is kiteszünk magunkért. • Hát ez a búzatábla bizony elég­gé gyomos — mondom. — Az az Igazság, hogy az esőzé­sek következtében nem volt sikeres a vegyszeres gyomirtás. A napi teljesít­mény itt kombájnonként alig tíz hek­tár. Aztán rövidesen jelzett is az egyik kombájn, megtelt a tartálya. Meg a teherautó raktere is, majd Farkas László felkapaszkodott a szállítójár­mű ülésére. Hevenyében még megér­deklődtük tőle, miként zajlik a gabo­na átvétele. — Gyorsan ürülnek a kocsik, nem kell sokat várakozni. A szövetkezeti gabonaszérün napi két műszakban fo­lyik a gabonatisztltás. Sajnos, a ga­bona nedvességtartalma csak szárí­tással csökkenhet a megszabott tizen­hat százalék alá. Megtudjuk még, hogy az Idén ösz­­szesen 50 hektár rozs, 600 hektár búza és 190 hektár tavaszi árpa az aratnivalójuk. — A tavaszi belvíz miatt — veszi át a szót Látrán László, a növény­­termesztés legfőbb szakembere — több mint 200 hektáron kellett után­a ruha, gondolja gonoszul, és megin­dul. Megindul, s mint a csonka bika töri magát előre, hasítja a rendet a búzatáblában. Hátra sem igen néz, csak előre, hogy egyenesen haladjon a rend, és oldalra pislog, hogy a szomszédos csapatok vezetői nem előzték-e már meg..." Jól összeszokott kombájnoscsapat arat ma a szövetkezet végeláthatat­lan gabonaföldjein. Közülük az egyik már közel másfél évtizede ül a kom­bájn vezetőfülkéjében. Modern, lég­kondicionált fülkével felszerelt gépe szinte jalja-habzsolja az „életet", a­­hogy egykor a népnyelv a kenyérnek­­valót nevezte. — Könnyebb lett a fizikai munka, s nagyobb az idegi megterhelés — állítják a kombájnosok. — Ezeken a korszerű gépeken sok a műszer, vil­lognak, sípolnak a visszajelző beren­dezések, s mindenre egy Időben kell figyelni. Es senkt ne higgye, hogy ma már leányálom a kombájnvezetés. A tűző nap a fülkében nagyon fel­melegíti a levegőt és a por is beszi­várog. Ezek ellenére mégis szeretjük ezt a munkát. A gépek megkedveltetésébén nagy része van Józsi bácsinak, a szövet­kezet egyik alapító tagjának. Hatvan­hat esztendőhöz illő bölcsesség, s jó­val fiatalabb korhoz illő fizikum, erő, egészség. Kovács József bácsi gondja a hat kombájn most, itt az enyhén dombos határban, s több' mezőgazda­­sági gép. Elválaszthatatlanok tőle a kemény munkában töltött évtizedek, az ez idő alatt felnevelt fiatal szere­lők és kombájnosok, akik közül há­rom éppen itt küszködik az agyfor­raló meleggel meg a kókadt búzával. Az öreg ■— ahogy társai hívják az idős szerelőt — hunyorít a gépek után. lest az enyhe szélben ringó ga­bonát, figyeli a finoman irányított gépmonstrumok munkáját. — Nehéz ez az aratás? — A gépnek nem, nekem már in­kább — feleli. S szavaiban is van va­lami csöndes neheztelés: „egyéb sem hiányzott, mint ez a kíváncsiskodás, a hátráltatás, percnyi szünet is sok most. vetést végeznünk. Ezeken a táblákon az aratás üteme lassúbb, vontatot­­tabb, ami a későbbi beérés következ­ménye. Különben még négy kom­bájnt kapunk, és egy lengyel Bizont megvásároltunk, amely a 100 hektár borsót aratja majd. Kitűnik, körültekintően szervezték meg és Irányítják az idén a gabona­­betakarítást, az ideiglenes tárolásra is jól felkészültek, no meg a gabona forgatására, utókezelésére is, a na­gyobb nedvességtartalom miatt. Három Ideiglenes pártcsoport mű­ködéséről is számot adtak. Ezeket Dobos György, Völgyi Ferenc és Papp Gusztáv irányítja. — A pártcsoportokat azzal a cél­lal alakítottuk — magyarázta a leg­utóbb említett —, hogy zavarmentes legyen az aratás, a terményszállttás, a szalmabetakarítás és a tarlóhántás. A fiúk valamennyien versenyeznek. A kombájnosok versenyében például Hornyák Gábor már kétszer volt já­rási győztes. Most is jól halad. Bízom benne, hogy az idén is kiváló helye­zést ér majd el. Guruló alkalmatosságunk a zöldes szalmarendek között lassan elindul a táborhelyről. Mire otthagytuk a moz­galmas dűlőt, az aranysárga élettel sztnültig telt tehergépkocsi kikanya­rodott a falu felé vezető útra. — De hát maga már nyugdíjas...? — Mikor nem aratok. — És minden nyáron arat? — Hát persze. Amikor ember kell. Értem, hogy ebben az aratásban ember kell, ember, aki hajlandó haj­nali fél ötttöl este kilencig birkózni géppel, a néha makacs gabonával, s aki hatvanhat esztendősen is olyan fáradhatatlannak érzi magát, mint a nála negyven esztendővel fiatalabbak. Ezért nyugdíjasként is minden nyá­ron visszaáll a húszegynéhány évesek mellé a „csöndes pokolba", mert bírja is, érti is. A kenyérért folyó küzdel­met, akkor is, ha esetleg vihartól le­verve hasal a gabona. Józsi bácsi azt vallja, manapság együtt fontos hallani ,д fű növését* és tudni az emeletes gép „természet­rajzát“. A világ ilyen lett, ilyen ösz­­szetett, ösztönt, bölcsességet, szak­tudást egyaránt igénylő. Ám vala­honnan az ösztönt örökölni kellett. — Apám mezőgazdasági munkás volt. Aratáskor mindig első kaszás, marokszedőjeként anyám hajlongott szaporán. Így dönti el az öreg Kovács Józsi bácsi az ösztönöröklés kérdését. Sza­vai után én viszont ismét a már idé­zett költő, Kiss Dénes Este, nyár, emlék című versének sorait mormo­lom: „Marokszedők is hova lettek / / nem villog combja hajladozóknak / / dűlök végén levetett réklik / fehérlö halmát se látom. / Kotyogó kancsó hűs cserepében / maroknyi forrást nem vi­szek többé / kévekötőknek s Jóízű mégis / buggyanva virít ki számon...“ Deleidre hág a nap a szövetkezet gabonatáblája és a festői táj fölötti főn, azaz megjött a szövetkezet autója is az aratók számára készült ebéddel. A menü: húsleves, nagy adag rántott hús rizzsel, uborkasaláta és elegendő üdítőital. Az ebédet terme­tes asszonyság, a szakácsnő kínálja. Az étel kiadós és ízletes. Józsi bácst — mivel nem vezet, csak felügyel —> egy üveg hűtött sört is kap. — Enélkül — szól — kóróvá szá­radna az ember. Ez is hozzátartozik a „nyugdíjas* nyári munkájához, akárcsak az érdes tenyere. Ez a most is embert pró­báló munka, az aratás szintén csak akkor tökéletes, ha negyven eszten­dővel fiatalabbak is beszállnak, ha megtanulják a bölcs öreg szakisme­retét, első kaszás apja szívósságát, marokszedő anyja fáradhatatlansá­gát". Manapság ilyen a világ: furcsa „gyár“ lett a faluból, amelyben néha még kaszát kell ragadni, s komból nolni is egyszerre, hogy esetleget rossz időben is rendbe lehessen ten­ni mindennapi kenyerünk ügyeit. E> zért járnak most térdig aranyban 4 gépek — mindenütt. Kanizsa Istvái (illés) Ismét az elsők között A Losonci (Lučenec) Járásban az Idei nyáron több mint 13 ezer hektár kenyérgabonát arat le 115 saját és 70 vendégkombájn a 925 hektár borsó és az 1400 hektár őszi repce betakarításával egy időben. Elsőként az Ipolygalsai (Holiša) Május 1. Efsz kombájnosal — Barta Zoltán, Ferenc László és Berze István — kezdték az aratást. Másodikként fogtak hozzá a gabonabetakarításhoz a Füleki (Fiľakovo) Állami Gazdaság üzemegységeinek dolgozói. Július 15-én már 15 efsz és 2 állami gazdaság gabonatábláin zúgtak a kombájnok. S szinte magától értetődő, hogy a galsalak meg akarják ismételni a múlt évi járási elsőségüket. Ók szálll. tották elsőként az idei termés első szállítmányát a losonci felvásárló vál­lalat udvarára. Mindeddig zökkenőmentes a gabonabetakarítás, amit főleg a jól karban­tartott, üzemképes gépek tesznek lehetővé. A kombájnosok részére szo­cialista versenyt hirdettek a jmi és az SZFSZ jb szervei. Ezenkívül a SZISZ járási bizottsága ugyancsak betakarítási versenyre szólította fel az ifjú kombájnosokat. Segítenek a gabona betakarításban a magyarországi (34) és a közép­­szlovákiai (36) kombájnosok is, amellett az üzemközi segítségnyújtás is megnyilvánult már a járásban. Minden jel arra mutat, hogy a gabonabetakarltást üzemenként 12—14 nap alatt elvégzik, ha nem gátolja az üzemek dolgozóit ebbéli elképzelé­sük valóra váltásában az esetleges rossz időjárás. A kombájnosok hosszab­bított műszakokban dolgoznak, hogy a melegre fordult, kedvező időt Jól kihasználják. Szinte mindenütt gondoskodnak meleg ételről, hűsítő italról. Igazi vidám aratási hangulat tapasztalható, ami ugyancsak elősegítheti a jó termés legkisebb veszteséggel történő betakarítását. CSAK ISTVÁN Fogy az álló ga­bona, szaporodnak a szalmarendek. Fotó: 'Peter Kóša — * — BESZÉLGETÉS -szalmarendek között

Next

/
Thumbnails
Contents