Szabad Földműves, 1985. július-december (36. évfolyam, 27-52. szám)
1985-12-28 / 52. szám
1985. December 28. SZABAD FÖLDMŰVES Ä riportírás számomra sokszor ismétlődő eseménye mögé olyan esemény férkőzött, amely azonkívül, hogy megfonta az érzelmi szálak kök dökzsinórját, emberileg, érzelmileg is gazdagabbá tett. A Rokkantak Szövetsége Lévai (Levice) Járási Bizottságához tartozó Világtalanok és Gyengénlátők Városi Szervezetének évzáró gyűlésén vettem részt, mely merőben különbözött más évzáró gyűlésektől. Már maga a megnyitó beszéd is az emberi tudat mélyéről jött. Az ilyen jellegű összejövetelek módot nyújtanak a sorstársak egymással való találkozására, beszélgetésekre. a munkalehetőség megteremtésére és más jellegű segítségre. A járás, a város vezetői, a gyárak, üzemek képviselői sem olyan arckifejezéssel ültek itt, mint akik a „pátyolgatók“ szerepében kívánnának tetszelegni. Igaz barátként jöttek el... Később többször is ellátogattam a szóban levő szövetség járási bizottságának székházába, s mindig több volt az Ismerős, a barát, az élmény, amely Ismételten visszaszólított ebbe a családi körbe, ahol mind az érzelmi, mind az ügyintézési forma eltérő. Amikor legutóbb a Jb irodaháza előtt kiszálltam a kocsiból, felfigyeltem egy érdekes „ügyintézésre“: az épület előtt autó állt meg, a sofőr megnyomta a kürt gombját — és várt. Ekkor fiatalasszony jelent meg az ajtóban, kezében Iratokkal, bélyegzővel és tollal. Igen, hivatalos ügyintézés ment itt végbe, hiszen a mozgássérült ügyfél nem tudott a lépcsőn felmenni. Később Ismertem fel Kovács György akadémiai festőművészt, aki szintén tagja a rokkantak szövetségének. Annak ellenére, hogy járásképtelen, aktív kiállítóművész. Rendszerint az borítja ki őt, ha valaki sajnálkozik fölötte. „MINDEN AZ EMBEREN MÚLIK..." A Rokkantak Szövetségének Szlovákiai Bizottsága székházában inform A rokkantak összejövetelein rendszerint telt ház van zettségvállalások teljesítésének a Jelentőségére. A szövetkezetek szocialista brigádjai (csupán az idén) 10,5 millió korona értékű váUalásteljesítése minden elismerést megérdemel. ELŐBBRE LÉPNI!.., A másik föbeszámoló azzal kezdődött, amellyel az első befejeződött. Burger elvtársnő, az MDSZ jb elnöke haz'ánk felszabadulásának 40. évfordulója és a CSKP XVII. kongresszusa tiszteletére vállalt felajánlásokkal kapcsolatban megemlítette, hogy a 3 ezer 777-ből 2 ezer 242 teljesült az év első felében, ebből a jövő évi pártkongresszus tiszteletére több mint 3,8 millió korona értékben. Szólt arról is, hagy a CSKP megalakulása 65. évfordulója tiszteletére vállalt kötelezettségeknek főleg a munkatermelékenység fokozására, az anyagi ráfordítások fokozatos csökkentésére, az energiahordozókkal való takarékosságra, a munkaminőség követelményeinek következetesebb betartására kell majd irányítaniuk, s nemkülönben az adásvételi kapcsolatok javítására, a szolgáltatások bővítésére stb. kell törekedni. — Jelenleg 276 szocialista brigádot tartunk nyilván, 3 ezer 555 tagggl. Ezek közül 1593 brigádtag a bronz-, 573 az ezüst- és 244 az aranyérem viselője... — ismertette a szakszövetség jb elnöke, megtoldva azzal, hogy melyik fokozat elnyeréséhez hány év eredményes munkája szükséges. S a legmagasabb elismerésként a Becsületkönyvbe való bejegyzést említette a jelentős történelmi évfordulók alkalmából. Ez az aktus a Szlovákiai Szakszervezeti Tanács és a Központi Szakszervezeti Tanács székházéban történik. Ebben a magas fokú elismerésben már több példás alapszervezet részesült, szakszövetségükön belül. Mivel a szocialista brigádok tagjai a legfejlettebbek szakmai-politikai téren, a szakszövetség (és annak járási bizottsága) joggal várja el, hogy a korepibx 6: szerűsítő br'gádok tag jaiként, sőt újítókként is tevékenykedjenek, tekintettel a tudományosműszaki haladás 'előmozdítására. A jb elnöke negatívumként említette, hogy tavaly 11 komplex észszerűsítő brigád működött a járás mezőgazdasági üzemeiben (a szövetkezeten kívül), az idén pedig csupán három, összesen 56 taggal. Ezen a téren alapos felmérésre, a kiút megtalálására és újabb előrelépésre van szükség! Mindenekelőtt a kommunistáknak kell ily értelemben is példát mutatniuk. OJITASOK, MÓDSZEREK, RENDSZEREK A másik főbeszémolóban külön hangsúlyt kapott a tudományos-műszaki haladás üteragyorsításának szükségessége. Ezt nagymértékben elősegíthetik a komplex ésszerűsítő brigádok és az újítómozgalom. A járás nem szövetkezeti mezőgazdasági szektorában a mezőgazdasági üzemek újítói 108 újítási javaslatot adtak be az idei év első felében, melyekből az illetékes szerv 56-ot elfogadott, в 39 érvényesült a mezőgazdasági termelésben. A 106 újító jutalomként 52 ezer koronát kapott összesen. Fölöttébb nemcsak üdvös, hanem hasznos is lenne, ha a mezőgazdasági üzemek (nem efsz-ek) vezetői (lisztelet a kivételnek) jobban felkarolnák az újító- és ésszerűsítő mozgalmat, erkölcsileg és anyagilag egyaránt segítenék azokat, akik szellemi tőkéjük latbavetésével, tervfeladataikon túl azon fáradoznak, hogy a munkatermelékenység fokozódjék, s az ésszerűsítések, újítások révén minél több anyag és energia megtakaruljon, s a vezetés, az irányítás tökéletesebbé, az ellenőrzés hatékonyabbá, társadalmivá váljon. A szakszövetség járási bizottságának elnöke felhívta a figyelmet a hibátlan munkavégzést szavatoló szaratovi rendszer jelentőségére, á termőképesség javítása szempontjából. Nagyra becsülte a 18 munkaközösség 216 tagjának ez irányú példamutatását. Ugyanitt említette a Ívovi rendszert, mely a termelés komplex irányítására, minőségének javítására irányul. Érvényesítésekor a fő hangsúly a politikai-nevelő és a műszakiszervezési szférára összpontosul. Dicséretre méltó az a törekvés is, miszerint a járásban (nem efsz-ekben) 52 brigád alkalmazza a Baszov-módszert. Példájukat még több brigád, munkaközösség követhetné. A Szocialista Ifjúsági Szövetség által kezdeményezett Vörös szegfűért versenymozgalom szabályai szerint csupán hét ifjúsági munkaközösség cselekszik — 78 taggal. Ezen a téren sem ártana a nagyobb igyekezet. TUDATFORMÄLÄST — AZ IGÉNYEKKEL ÖSSZHANGBAN A mezőgazdasági üzemek vezetői, munkabrigádjai ugyancsak nagyobb érdeklődést tanúsíthatnának a MÉM által hirdetett termelési versenyek iránt, melyek a termelés belterjesítésére, a gépesítés és a melioráció adta lehetőségek jobb kiaknázására, a munkakörnyezet javítására irányulnak. Burger elvtársnő a figyelem homlokterébe állította a kerületi pártbizottság elnökségi ülésének határozatát, tekintettel a dolgozók kezdeményezőkészségének a kibontakoztatására, a vezetésbe való bevonásukra. Javasolta a szocialista brigádok és a komplex ésszerűsítő brigádok vezetői, valamint az újítók és feltalálók közös tanácskozásait, tapasztalatcseréjét, njplyek az ügy előbbrevitelét szolgálnák. Igényes feladatként jelölte meg a szakmai továbbképzést, a vezetők tekintélynövelését, az üzemi szakszervezeti bizottságok aktivizálódásának a szükségességét, a jogtanácsadás előtérbe helyezését stb. A vitában többen is gazdagították a tanácskozást, köztük a járási pártbizottság, a jmi és a brigádok képviselői. A tanácskozás a legjobb brigádvezetők jutalmazásával zárult. N. Kovács István Ez év nyarán a lévai várudvaron rendezték meg az egészségileg károsult gyerekek járási találkozóját (Fotő: archív) máltak arról, hogy a járási bizottságok közül a lévai tartozik a legjobbak közé. Ugyanis olyan szervezett tevékenység folyik e járásban, amely követésre méltő. Éppen ezért érdemes közelebbről is megismerni. Ki is lehet avatottabb tudója a jb életének, ha nem a titkár, Lakatos Mária, aki már évek óta irányít, szervez — mindenki megelégedésére. Ezt bizonyítják járási és reszort kitüntetései is. Vele szervezetük felépítéséről és feladatairól beszélgettem. — Járási bizottságunk vezetősége 28 tagú. A legaktívabb tagokból tevődik össze, akik már hosszabb ideje kiváló tevékenységet fejtenek ki. Két éve Lehotayová elvtársnő személyében új elnökünk van, aki nyugdíjaztatása előtt tanfelügyelő volt, s emellett számos más közéleti tisztséget is betöltött. Szövetségünknek járásunkban 31 alapszervezete van, 2000 taggal. A látássérültek, szervi betegségben szenvedők, hallás- és mozgássérültek, az egészségileg sérült gyermekek alapszervezetekbe tömörülve sokkal hatékonyabban tudnak együttműködni, jogaikért harcolni, mint magányosan. Az állam számos kedvezménnyel — legyen szó anyagi, erkölcsi vagy más támogatásról — segíti rokkant embertársainkat. A járási bizottság hatáskörében működik a rokkant fiatalok klubja. Lehotayová elnöknő mindig eljön találkozóikra, még akkor is, ha éppen időszűkével küszködik. Hogy miért, erről hadd szóljon ő maga. — Harmincöt éves pedagógusi tevékenységem alatt bőven volt lehetőségem arra, hogy megismerjem az embert, a fiatal nemzedéket, annak problémáit, szükségleteit. Nyugállományba lépésem után azt tűztem ki célul, hogy — ha már megbíztak a rokkantak szövetsége járási bizottsága elnöki tisztének a betöltésével — a hivatalos teendőim mellett tapasztalataimat arra is felhasználom, hogy a rokkant fiatalokkal foglalkozzam. Higgye el, nem problémamentes, nem egyszerű feladat erőt kölcsönözni, kellő időben megfelelő tanácsot adni a szorongással telítődött gyerekeknek, fiataloknak. Meg kell velük értetni, hogy olyan állapotba kerültek, amelyhez tudniuk kell alkalmazkodni. Én ebben segítem őket, szerveze-Igor Rolőek és felesége tünk viszont valós gondjaik, problémáik megoldásában. Például egyik gyerekünket a munkahelyeken mindenütt elutasították csekély testi fogyatékossága miatt. Többeknek jeleztük problémánkat, s napokon belül megoldódott a gond. Ma ez a fiatalember a vállalat legjobb, legbecsületesebb dolgozója. SZERVEZETTEN ERŐSEBBEK Az egészségileg károsult fiatalok klubja a járási bizottság hatáskörébe tartozik. Uhliar Tibor, a klubvezető annyira szerény volt, hogy másoktól tudtam meg egyet s mást. ö a Lévai Posta kiváló dolgozója, mozgássérült, ennek ellenére energiáját, szervezőkészségét sok egészséges fiatal is megirigyelhetné. Emberi viselkedésmódja, a mások gondjainak megértése, a segítőszándék nagy-nagy előnyére válik klubelnöki tisztségének gyakorlásában. De hadd tolmácsoljam — munkájukkal kapcsolatos — jellemzését, melyet egy klubdélutánon mondott el : — Negyventagú közösségünk célja: egy szervezetbe tömöríteni azokat a járásbeli fiatalokat — legyen szó mozgás-, hallás- vagy látássérültekről —, akiket nem ajándékozott meg a sors egészséggel, s akik ezáltal hátrányos helyzetbe kerültek. A klubtagok Jelentős része alkalmazásban van, tehát ezek az emberek teljes értékű állampolgárai hazánknak. Mindamellett rászorulnak a fokozottabb segítségre, tanácsadásra. Sokszor csak apró információkról van szó, például, milyen úton lehet bizonyos típusú segélyjogosultságot szerezni, hol lehet a hallókészüléket megjavíttatni, milyen újdonságokkal is szolgál a Chirana nemzeti vállalat a végtagsérültek számára... — Amint arról a jnb egészségügyi osztályán értesültem, a klub tevékenysége gazdag... — Az egészségügyi vagy más témájú előadásokat rendszerint műsoros teadélutánok követik. Emellett közös kirándulásokon veszünk részt. Voltunk már Bratislavában, valamint megnéztük a Tátra vidékét. A szlovák nemzeti felkelés színhelyeit bemutató kirándulásaink nagy sikert arattak tagjaink körében. A jövőben még nagyobb gondot fordítunk a tagok politikai nevelésére, a társadalompolitikai jellegű előadások színvonalának emelésére. AZ EMBER, AKI SEGÍT.., Ä Rokkantak Szövetségének Lévai Járási Bizottsága a múltban is nagy gondot fordított arra, hogy a járás 31 alapszervezete tartalmas tevékenységet folytasson. Ezeknek az alapszervezeteknek a tagjai a szocialista versenybe is bekapcsolódnak. A Lévai járás 1982-ben elnyerte a „Rokkantak Szövetségének Példás Járása“ címet. Valószínű, hogy az idén szintén előkelő helyezést érnek majd el a járási versenyben. Vojtech Konkoly, a Rokkantak Szövetsége Szlovákiai Bizottságának titkára említette: „a szóban forgó szervezetről nemigen lehet beszélni anélkül, hogy ne említsük meg Igor Rolőek nevét. Ö ugyanis a szervezet egyik tartópillére...“ Rolőek elvtársat, a Látássérültek Lévai Városi Alapszervezetének titkárát, a szövetség Szlovákiai Bizottságának tagját lakásán kerestem fel. Ö az a segítőkész ember, aki nem sajnál időt, fáradságot annak érdekében, hogy embertársain segítsen. Ä Žilinai járásban aktívan részt vett a nemzeti bizottságok megalakításában. Hosszú ideig töltötte be a hnb-elnöki tisztet. Miként került.Lévára7 Kalandos ennek a története: egészségi állapota leromlott. Szanatóriumban kezelték, ahol megismerkedett egy lévai származású lánnyal, aki később a felesége lett. Ma a Járási székhelyen élnek, szépen berendezett szövetkezeti lakásban. Amellett, hogy feleségéről is gondoskodik, Rolőek elvtárs irányít, szervez, intézkedik, s ha kell, vitatkozik: ugyanis nem mindenütt értik meg azokat a problémákat, amelyek a rokkantak szövetségének munkáját jellemzik. Rolőek elvtárs két éve tagja a szövetség Szlovákiai Bizottságának. Így módja nyílik szélesebb körben is hasznosítani értékes élettapasztalatait. Évek óta baráti kapcsolat fűz až említett szövetség tagjaihoz. Jól ismerem gondjaikat, problémáikat. Néha az az érzésem: valahogy mindanynyiunknak jobban oda kellene figyelnünk reájuk. Ezek az emberek korántsem a sajnálkozást, hanem a meleg szót, a segftőkészséget: embertársaik közelségét igénylik. Kalita Gábbž * tanácskozása