Szabad Földműves, 1985. július-december (36. évfolyam, 27-52. szám)

1985-12-21 / 51. szám

1985. december 21. SZABAD FÖLDMŰVES ADALÉKOK nagyanyáink étkezési kultúrájához Mari néni a megtestesült jóság. IJavonta többször meglátogatom. A parasztház konyhájában az otthon melege jogad. Tűzhelyén mindig gő­zölög valamilyen finomság, asztalá­ról elmaradhatatlan a ropogós herő­­ee, vagy az omlós lángossal tele, vá­­szonterítövel letakart süteményestül. Most is sürög-jorog, vacsorát főz Jóska fiának, akivel férje halála óta kettesben lakják a nagy parasztpor­tát. — Szegény uram, nyugodjon béké­ben, a nagy szegénység idején Kana­dába ment keresni a szerencsét. Ott dolgozta össze azt a pénzt, amiért egy darabka föl- . det vettünk, és fe­delet szereztünk a fejünk fölé — mondja az emlé­kezés pátoszával. Amikor ötöt üt a falon ketyegő óra, megnyikordul a fakapucska, és nemsokára betop­pan a konyhába Mari néni legény­ember fia, aki vil­lanyszerelő egy közeli üzemben. — Már megint mire vagy kiván­csi? — kérdi üd­vözlésként, és le­veti a felöltőjét. Megmossa a ke­zét a lavórban, asztalhoz ül. Elő­veszi a vendéglátó porciós poharakat, szilvapálinkát tölt bele. Megisszuk. A gazdasszony feltá­lalja a vacsorát. A laktató krumpliha­­luskát íróval nyom­tatjuk le. Utána pedig sok­sok „fogásként“, hosszan tartó be­szélgetés következik. A mamóka min­dent megfőz és megsüt a számomra, amit érdeklődésem füzével felpárto­lok. — A szuszékban csak kevéske bú­za és rozs volt. Vékás tarisznyában tartottuk a kukoricát, fonott kosár­ban a tyúktojást. Egy zsákban lisztet őriztünk. A polcon lekvárral, mézzel, tejföllel és íróval megtöltötlt köcsö­gök sorakoztak. Nyolcliteres fabö­­dönben besózva tároltuk a vajat, hogy arra az időre is legyen belőle, ami­kor a tehén már a borjának tartja vissza a tejet. A gerendáról hónapok­ra beosztandó füstölt sertéssódar ló­gott. Volt még itt mák és bab, szárí­tott gomba és aszalt szilva, dió és alma, gyógynövény és fokhagyma. A kenyérre a konyhaasztal fiókja vi­gyázott. A krumplit a pincében tárol­tuk, a zöldséget, erdei moha közé rakva, ugyanott. Hűtőszekrényre nem volt szükség, mert a pince északi zu­gában még nyáron is volt jég, s ha elfogyott, a falusi jégveremből hoz­tunk újat. A felsorolt élelmiszereket mind otthon állítottuk elő, csak a fűszerek, az ízesítők és a tartósítószerek egy részét fmint például a bors, ecet, só, cukor stb.) vásárolták a boltban. A szabadkémény alatt volt a rakott sparhét, sütővel és kemencével. Kö­zelében állt a vödröket tartó vizesló­ca és az edénytároló telázs (polc). A legfontosabb konyhaeszközök közé tartozott a pléhből készült háromlábú serpenyő, amiben a haluskát főzték. A vaslábas a pampuska (fánk) süté­sére szolgált. A kisdrajfuszban pirult a szalonna. Levesekre és főzelékekre egy hatliteres egyfülü cserépfazekat használtak. A tálalás közben cserép-, vagy egy bádogtálba rakták át a sű­rű ételt. A húst fatányéron aprózták darabokra. A mezőre — batyuba ra­kott — különféle méretű cserépfaze­kakban vitték az ennivalót. A vizet vászonba göngyölt agyagkorsóban, vagy csobolyóban szállították a szom­­jazóknak. — Hatvan évvel ezelőtt már min­denfélét tudtam főzni, még a leves­tészta gyúrására is megtanított az édesanyám — emlékezik mosogatás közben Mari néni. Fiatalasszony korában milyen volt egy szürke hétköznap? — fogom vállalóra. — Úgysem hinné el senkt, amit mondok, s még hazugságban marad­nék — méltatlankodik —, de azért csak belekezd a történetbe ... — Hajajj, amikor még megvolt a földünk, és Józsi fiam olyan gyer­­mekforma lehetettK százszorta több volt ám a tennivaló, mint manapság. Olyan korán kellett ébredni, hogy még a kakast is megelőztük az uram­mal. Ёп megraktam a tüzet a kony­hában, befűtöttem a kemencét, ellát­tam az aprójószágot, megfejtem a te­henet, enni adtam a disznónak. Ke­zet mostam, majd tiszta vászonkötőt és kendőt kötöttem magam elé. A kenyérnek való tésztát beraktam a forró kemencébe, amíg ropogósra sült, megfőztem a früstököt, és a tej­fölt beöntöttem a köpülőbe. Az embe­rem, nyugodjon békében, ezalatt az Istállóban és az udvaron végezke­­dett. Ö is bejött a házba, járatta vizet hozott, megmosakodott, felébresztette a gyerekeket, asztalhoz ültek, ettek, s egy korsó vízzel meg szerszámok­kal a vállukon elindultak a mezőre. Én pedig sietve folytattam a munká­mat: összeráztam a tejet, a vajad ki­mostam, a maradék írót eltettem a vacsorához. Pihenésre, megállásra nem jutott idő, mert az ebéddel pont­ban harangszóra már a mezőn kel­lett lennem. Ebéd után négyesben folytattuk a munkát. Alkonyaikor in­dultunk haza. Fáradtak voltunk. Ott­hon újrakezdtük a ház körüli teendő­ket. Nekem még ráadás volt a mosás, takarítás, varrás-foltozás. Másnap minden kezdődött elölről. A szófukar Jóska hallgatagon, bó­logatva hitelesíti anyja igazát. Ilyen fárasztó nap után ismerked­jünk meg a napszakok szerint válto­zó szerény, de kalóriadús ételfélesé­gekkel, amelyeknek elkészítési mód­ját Mari néni konyhájában jegyeztem le. Reggelente: Búzalisztből, langyos víz hozzáadásával tésztát gyúrt. Gom­­bótavágóval felaprította. Forró tejben kifőzte, sóval, cukorral ízesítette. Tejbeleves néven tálalta. Egy más al­kalommal megdarálta a kukoricát. Megszitált lisztből zsámiskát készí­tett: vízben megfőzte, búzalisztet szórt bele és elsodorta. Amikor átfőtt, la­postányérokra „kente", pirított vajat öntött rá, a gyerekeknek kristálycu­korral is megszórta. Van aki a vaj helyett forralt tejjel vagy íróval le­öntve fogyasztotta. A következő haj­nalban rántottlevest főzött csipdelké­­vel: a gyűrött, elsíkált tésztát kézzel „elcsipdelte", s kifőzte. A főzővizet liszttel behabarta, amibe még apró vagdalt főtt krumplit szórt. Sóval íze­sítve volt fogyasztható. A kaszások reggelije a „grujáshaluska". A reszelt krumplit liszttel tésztának gyúrta, a­­mit egy haluskahányóról szaggatott késsel a zubogó vízbe. Közben sza­­lonnakuszkát, meg hagymát sütött egy lábasban, kockára vagdalt krump­lit egy másikban. Ezeket összekever­te a leszűrt haluskával és egy pohár tejben (tejfölben) feloldott juhtúró­­val. Délidőben: Az összeaprított krump­lit, egy darab disznóhúst, és egy ke­vés péppé tört fokhagymát tett fel a tűzhelyre hideg vízben. A puhára Jött húst kivette (kenyérrel „körítve", ez lett a második fogás), a levest író­ból, kevés tejfölből, lisztből készítet­te (ez nem túrósodik össze) szaporí­tóanyaggal behabarta. Kevés törött­­borssal ízesítette. A készítmény neve: grujaciberej, ami legalább olyan gyakran szerepelt az étlapjukon, mint a rántott bableves, például cséplés­­kor. Ehhez már előző este megpucol­ta az Erzsi-, vagy a tarkababot. Reg­gel feltette főni. Amikor felrottyant, lecserélte róla a vizet, megsózta, rit­ka hagymás rántással besűrítette. A mezőre hordott ételek közül említ­sük meg a salátalevest, amelyet Mari néni szintén savanyú tejjel, vagy író­val és búzaliszttel habart be, és sza­lonnazsíron pirított hagymával öntött le. Amikor pedig valamilyen oknál fogva nem jutott ideje a főzésre, az alábbi finomságokkal tarisznyázta fel munkába induló családját: szalonná­val, mézzel, vajjal vagy túróval, lek­várral és kenyérre kenendő sózott tejföllel. Vacsoratájt: Egészben főtt krump­lival, hússal, és bőven zöldségeit da­ralevessel, paprikás krumplival vagy gombaféleségekkel várta a mezőről hazatérőket. Olykor-olykor grujalán­­gost is sütött a következőképpen: a hajában megfőtt és utána meghámo­zott krumplit sóval és búzaliszttel jól összegyúrta. Kis gombócokat for­mált a tésztából, amiket elsíkált, a forró sparhétlemezen megsütött, és mindkét oldalát megkente vajjal. A vasárnapi étrend valamiben eltért a hétköznapitól. Leggyakrabban tejbe aprított kenyeret reggeliztek. Ebédre húslevest főztek. A disznóhúshoz krumplit, leveszöldséget, fokhagy­mát, és zsírból, vöröshagymából, tej­fölből, lisztből szószt készítettek. A vacsorát pirítóskenyérrel, aludttejjel vagy kelesztett tésztából sütött pam­­puskával tudták le. A szeretet ünnepének előestéjén szinte kötelező volt, ma is az, a sa­vanyú káposztaleves gombával és a mákosdoboska. A tésztát patkó ala­kúra gyúrta, tepsivel a sütőbe tette, karikára vagdalta, lyukas szűrőkanál­ban leforrázta, mákkal, cukorral, pi­rított vajjal összekeverte. Karácsony első napján tyúkot vágott, megtöltöt­te, darát főzött hozó, savanyúkáposz­tát adott mellé. A leves alá pedig gyúrt tésztából vékonymetélkét aprí­tott. Mart néni, az ételkülönlegességek bemutatása után az egészséges ital­féleségekről is említést tett. A víz után a tej volt a legfonto­sabb italuk: (nyersen, forralva, meg­aludva, íróként és savó formájában). Utána következett a tea, amit csipke­bogyóból, bodza- és hársfavirágból főzött. Ö a fonnyasztott almából és az aszalt szilvából (susinl^ából) ké­szült főzet levét szerette a legjoS- ban. Az otthon tartózkodó családtagok mindig együtt étkeztek. A früstökre a tehéncsodra és a disznókonda kt­­hajtása után került sor. Az asztalnál mindenkinek meg volt az állandó he­lye. A haluskaféléket például közös tálból kanalázták ki. A húst a házi­asszony vágta fel, a kenyérből a csa­ládfő szelt. Az elfogyasztott ételt minden alkalommal megáldották és megköszönték. Szanyi Mari néni immár hat évtize de őrzi Lúcskán (Lúőka) ezt az idő­közben modernizált tűzhelyet. A több mint fél évszázadnyi idő alatt azon ban nem sokat változtatott ifjúkorá­ban elsajátított főzéstechnikáján. Még a korabeli edények java részét ts használja. KORCSMAROS LÁSZLÓ Pólyi Pál és Lippai Lajos községvezetők (A szerző levétele) Büszkék lehetnek eredményeire A Bodrogköz legkeletibb csücské­ben levő, csaknem 1700 lakosú Nagy­­tárkány (Veiké Trakany) a Tőketere­­besi (Trebišov) járás harmadik leg­nagyobb községe. A grófi és a papi birtokon 1948- ban állami gazdaság jött létre, a többi területen 1952-ben közös gaz­daság alakult, afnely ma a Királyhel­­meci (Kráľovský Chlmec) Állami Gaz­daság szerves része. Már csaknem tíz éve Pélyi Pál a hnb elnöke. A titkári tisztséget Lip­­pai Lajos, az állami gazdaság nagy­­tárkányi részlegvezetője látja el. Mindketten a község szülöttjei, így cselekvőén szavatolják annak fejlő­dését. — Az utóbbi négy évtized során a felismerhetetlenségig megváltozott községünk képe: a 450 családi ház közül 200 teljesen új, korszerű, össz­komfortos. A családiház-építés jelen­leg is folyik, persze nbm olyan gyors ütemben, mint korábban. Minek tud­ható be az építési ütem lelassulása? A fiatalok kisvárosokban! letelepedé­se, esetleg bérházakba költözése. Az utóbbi tíz évben 317 helyi, negyven éven aluli lakos hagyta el községün­ket — magyarázza Pőlyi elvtárs. A legtöbb munkaerőt a tiszacser­­női átrakodó állomás szippantja el. A hnb elnöke is itt kezdte pályafutá­sát, ahol előadóig vitte. Mivel az át­rakodó állomáson becsülték, szerették, nehezen tudott megválni tőle. Csak­hogy a szülőfalu iránti hűség és sze­retet erősebb volt. — A legrégibb, 20 éves a helyi alapiskola — folytatja a hnb-elnök —, amelynek felszerelése korszerű. A kultúrházban kapott helyet a há­zasságkötő terem. Van benne még ötezer kötetes könyvtár, tanácste­rem, színházterem, ifjúsági klub és a posta is itt működik. Az üzlethálózat kielégítő. A község nemcsak vendég­lővel, hanem cukrászdával, nyugdí­jasklubbal és 60 férőhelyes óvodával is rendelkezik. Épül a tekepálya és az új cukrászda. Felépítettünk hat buszvárót. Felújítottuk a közvilágí­tást és a hangosanbeszélő-hálózatot. Rendbehoztuk és körülkerítettük a községi parkokat. A legfájóbb prob­lémánk: még nincs vízvezeték-hálóza­tunk. Az elnökkel körbejártuk a közsé­get. Bekukkantottunk az udvarokba, áz iskolába, az óvodába. Az életerő­től duzzadó ovisok és a tanítónők arcán látni, hogy örülnek az új, kor­szerű óvodának. Az épülő tekepályá­nál dolgozó társadalmi munkások lelkesen újságolják teljesítményüket. Az udvarokban megcsodáljuk a híres tiszaháti Jonatán almafákat. Egy régi isiúerősöm megjegyzi: ko­ra reggel kellene végigsétálni a fa­lun, hogy tudja a vekkercsörgésrőiT mely 610 ingázót ébreszt, akik utána loholnak a buszvárókhoz, vagy saját járművükkel (169 van belőle) igye­keznek a munkahelyükre. Dolgos emberek az ittlakók. A munkából hazajövet fóliáznak. Noha nem nagyméretű ez a termelőmunka, azért akad olyan, aki mellékjövede­lemként 50 ezer koronához is hozzá­jut. Az a helyi lakos, aki az állami gazdaságban évente 60 munkanapot ledolgozik, az 10 ár háztáji földet kap. Ez teszi lehetővé, hogy az állat­­tenyésztők évente összesen 6000 kg vágómarhát, 8—10 ezer tojást adnak piacra. A szocialista felajánlás kere­tében például az idén 110 tonna szé­nát, 15 tonna almát és 20 tonna zöld­ségfélét értékesítettek. Míg a felszabadulás előtt összesen csak hárman végeztek főiskolát és 23-an középiskolát, jelenleg 39 a fő­iskolai és 390 a középiskolai végzett­ségű dolgozó. A magasabb szakképe­sítésű, műveltségű emberek közül tizenhatan élnek a községben. Hét­­száztizenegy lakos tömörül társadal­mi- és tömegszervezetekbe, s végez hasznos tevékenységet. Az idén ösz­­szesen nem kevesebb, mint 30 ezer óra társadalmi munkát hagytak ma­guk mögött, főleg a Z-akciós építke­zéseken. Törődnek az illetékesek a nyugdí­jasokkal is: csupán a hnb 40 ezer korona összeggel járult hozzá az ala­csony járadékúak, főleg a magatehe­tetlenek segítéséhez. Byštában 26 nyugdíjast üdültettek. összesen 158 taggal nyugdíjasklub működik, heten­te háromszori nyitvatartással. A test­­nevelési és az ifjúsági szervezet anyagilag is támogatja a nyugdíjas­klub tagjait. A népkönyvtár hetente kétszer áll a százötven könyvbarát rendelke­zésére. Az ifiklubban nemcsak hasz-i nosan töltik idejüket a fiatalok, egy egy kulturális rendezvény is in­nen indul ki. Tevékeny a Csemadok citerazenekara, mely már nagyon sok dicsőséget szerzett a nagytárká­­nyiaknak. Rendszeresen fogadják a komáromi (Komárno) MATESZ és a kassai (Košice) Thália Színpad mű­vészgárdáját, mely szívesen jön ide a Bodrogköz keleti csücskébe. Így azután a kultúrház nemcsak bálok, népgyűlések színhelye, hanem az iga­zi, színvonalas kultúráé is. Fellépett már például a Bodrogközi Magyar Tanítók Énekkara, az Ifjú Szívek, s a különböző ünnepségek is itt zajla­nak le. Elmondható: a kultúrház va­lóban a kultúra háza. Am a községfejlesztés eredményes­ségén kívül nem kívánatos jelenségek is előfordulnak. Például: nincs jó ivó­vizük! Az esővíz-elvezetés sem megol­dott. Az állami gazdaság szarvasmar­hái a falu több utcáján keresztül kénytelenek a legelőre eljutni. Nem cserélik rendszeresen a villanyháló­zat izzóit, az önműködő kapcsoló­órák javítása is problémás. A pro­pán-bután gázpalackkal való ellátást 138 háztartás kérelmezte. Az áruellá­tás is javításra szorul. Igény: a ven­déglőben meleg étel legyen kapható, 52 nyugdíjas érdekében. Olyan javas­lat is elhangzott, hogy a kistárkányi iskola integrálódjék a nagytárkányi­­hoz. Ez meggondolandó, hiszen a nagytárkányi iskola úgyszólván a kis­tárkányi kertek alatt van. Körsétánk alatt meggyőződhettünk róla: jó kezekben van a községveze­tés — Pólyi Pál és Lippai Lajos a képviselőkkel és a lakossággal együtt mindent megtesz a szűkebb pátria fejlesztése, csinosítása érdekében. Az utóbbi 40 év községfejlesztési ered­ményeire mindnyájan büszkék lehet­nek. Mi lesz majd újabb évtizedek múl­tán? E kérdés megválaszolását bíz­zuk a jövő krónikásaira! Kaszonvi István

Next

/
Thumbnails
Contents