Szabad Földműves, 1985. július-december (36. évfolyam, 27-52. szám)
1985-12-21 / 51. szám
6 SZABAD FÖLDMŰVES 1985. december 21. в ш annak pillanatok, amikor a 1# múlttal való szembesülés né” ma megilletődöttséggel, sőt már-már ünnepi áhítattal párosul. Olyankor érzünk ilyesmit, amikor ez a találkozás saját életünk, gyermekkorunk egy-egy, már elfeledettnek hitt emlékkockáját vetíti elénk. Ilyen élményben volt részem, amikor beléptem egy alacsony, zsúpfedelű, fehérre meszelt falú kis ház ajtaján, és egy órácskára magam mögött hagytam motorzajos, benzingözös, szuperszonikus világunkat. Erre az egy órára tökéletesen megfeledkeztem arról, hogy a kis parasztház tízemeletes toronyépületek tövében húzódik meg, hogy pici, muskátlitól zöldellö ablakán túl a kép csöppet sem falusias — a leginkább pedig arról, hogy tulajdonképpen múzeumban vagyok. A mintaszerűen rendbehozott egykori parasztház ugyanis Vágsellyén j Sala j található, és tájházként szolgál, j a Galántai (Galantaj járási Múzeum példás gondozása alatt. Az év legszebb ünnepének előestéjén ide hívom meg Olvasóinkat egy rövid, emlékidéző sétára, annak reményében, hogy egy kicsit talán közös ünnep lesz számunkra ez a séta. Az alacsony deszkakerítés valóban korszakok határvonala. Nem mondhatjuk, hogy igazi, hamisítatlan paraszti udvar tűnik fel mögötte, hiszen az elképzelhetetlen a szemét-Az első szoba részlete rendéről szecessziós stílusú lámpa csüng alá, fejmagasságig: fényére bizonyára már egy ködösebb napon is szükség lehetett. Az asztal körül sarokpadok, felette kis házi oltár, itt, ebben a szobában találjuk még az úgynevezett komáromi ládát, amely TALÁLKOZÁS 'dombon kapirgáló tyúkok, az Istállóból hallatszó tehénbögés-lónyerítés, egyszóval ÉLET nélkül. Az udvarnak azonban így, némán is sajátos hangulata van. Hatalmas ostorként mered az ég felé a gémesküt rádja, végéről abroncsokkal összefogott, lefelé szélesedő favödör csüng alá. A kút mellett ágas-bogas „kbcsögfa“ áll. A házacska hófehér falai szinte szikráznak a napfényben, s a nyílegyenesre vágott zsúptető éles határú árnyékot vet rájuk. Az eresz alatt fűzfavesszőből font galambház: még korában is ritka látvány volt. Az ajtók a múlttal szintén főleg erre a vidékre volt jellemző. Ismét átmegyünk a pitvaron, és szemközti ajtaján belépünk az úgynevezett hátsó szobába. Itt valamikor külön család lakott, ma a hagyomá„Konyhaí csendélet“ és az ablakok felső szegélye pontosan egyforma magasságban húzódik, s ez valami sajátos harmóniát ad a dísz nélküli, egyszerű falnak. A második ajtón lépünk be. Még a modern kor gyermeke számára is azonnal nyilvánvaló, hogy a konyhában — vagy mondjuk inkább így: a „pitvarban“ — vagyunk.: A falakon festett tányérok és különböző konyhaeszközök; bevallom, nem mindegyikről tudtam megállapítani, mire való ... Ilyenkor kísérőm, Pintér Anna, a ház gondnoka szolgált részletes és pontos felvilágosítással. Elmondotta, hogy a boltíves átjáróval különválasztott konyhát részben egykor nyitott kémény volt, amelyet a ház utolsó gazdái falaztak be; helyét ma a mennyezet feketére festett része jelzi. A vakolt tűzhely ragyog a tisztaságtól, s szinte csak arra vár, hogy valaki kinyissa feketére mázolt ajtaját, és megrakja a tüzet a lapjára készített edények alatt... Az illúzió annyira tökéletes, hogy már-már mgcsapja az orromat a finom ételszag, és látom a pitvar keskeny asztalánál együtt vacsorázó családot. Az ilyen étkezések minden másnál jobban erősíthették a család összetartozásának érzését... Balról alacsony ajtó nyílik a „tiszta szobába“. jobb sarkában áll a jellegzetes, mágusra vetett ágy. amelyben a családfő aludt a feleségével; mögötte fehéren domborodik a búbos kemence, az elmaradhatatlan suttal, vagy ahogy errefelé mondták, a „szurdikkal". Az asztalon eredeti sellyei mintázatú hímzett terítő. Az aprócska ablakon széles kévében árad be a napfény, de így Is csak félig tudja eloszlatni a sznbácska intim félhomályát. A vastag mestergenyos módon van berendezve. A két ágy egymás lábánál húzódik a fal mellett, s meglepő, hogy így milyen kevés helyet foglalnak el; mögöttük a szinte már teljesen feledésbe merült deszkafalvédö. AZ asztalon hímzett terítő, fölötte petróleumlámpa, a falon régimódi ingaóra, művészien kovácsolt „pumákkal“. A szobában több olyan bútordarab is található, amely kizárólag gyermekek számára készült: ilyen a magasított lábú gyermekszék vagy a fából készült, háromkerekű „járóka“. Az ajtó mögött masszív, ládaszerű asztal áll: egyik fala fiókként kihúzható, s így viszonylag kényelmes — és főként biztonságos — fekhelyként szolgált az apróbb gyermekek számára. A következő helyiség a kamra, a\ melybe a hátsó szobából és-az udvarról egyaránt be lehet jutni, 'innen nyílik a „grádics“, vagyis a padlásfeljáró is. A kamrát annak idején főleg a gabona és a liszt tárolására használták, zsákokban, vagy az úgynevezett szúszékekben, s itt tartatták a nagyobb konyha- és mérőedényeket is. Kíváncsian veszem kézbe az úgynevezett mérőt, vagy más néven vékát:, lefelé keskenyedő, hengeres teste mintegy kétharmad magasságban van kettéválasztva a fenéklappal. Így mindkét fele mérőedényként szolgált: az egyik a gazda jussa, a másik a papi rész megállapítására... Mellette finoman fonott, szép formájú liszteskas, odébb jókora, fűzfaveszszőből font kosarak, amelyekben a gazda a takarmányt hordta az állatainak. A falakon hosszú nyelű szerszámok: ösztöke, vonyigó, répavágó, mácsonyairtó... A sarokban fából ácsolt kis kocsi, amely szintén a gyermekek számára készült: beleültették, s így mindig a felnőttek közelében leheléit. Hátrább, az egykori istállóban már üresen ásít a jászol és a széles favályú, s jobbára szintén gazdasági eszközöket láthatunk itt. Csak alakjáról ismerem fel a kézi szecskavágót., hiszen sokkal régibb, mint a még általam is ismert hajtókaros, acélhenaeres fajta. A gazda itt jobb kézzel a kaszához hasonló vágópenge nyelét, ballal a takarmány továbbítására szolgáló villát markolta, a szecskát pedig vesszőkosarakba, fogta föl. Egy lócaszerü faalkotmányról viszont még elképzelni sem tudtam, mire szolgálhatott, amíg kísérőm el nem magyarázta, hogy ez az úgynevezett nádazósulyok, amellyel a tetőfedésre szánt nádat egyengették. Az istálló fala mellett egyszerű, fonott ágy áll, amelyen a gazda vagy a szolgáló aludt nyaranta, hogy szemmel tarthassa az állatokat. A ház végéhez hozzábiggyesztett, nyitott fészer sétánk utolsó állomása. Fedele alatt csupa olyan szerszám, amely elválaszthatatlan volt a földművelő parasztember mindennapi életétől: saroglyás parasztszekér, vesszőborona, dobrosta, faragószék, libatömő pad. Különösen figyelemre méltó a ládaként kiképzett, fonott kocstülés, amely szintén a vidék jellegzetességei közé tartozott. Szemem még egyszer végigsimogatja a parasztszekér durván kiképzett, mégis harmonikus és célszerű vonalait, aztán kilépek az udvarra. A kerítésen túl magasodó toronyház tövében parkoló gépkocsik látványa az első pillanatban valószínűtlen, már-már bántó; aztán eszembe jut, hogy 1985-öt írunk. Elbúcsúzom kísérőmtől, becsukorg magam mögött a deszkakapu ajtaját és elvegyülök az utca lármás, benzinfístös forgatagában. Vass Gyula A hátszó szoba, a nyitott kamra ajtóval (A szerző felvételei) Az ápolónő karácsonya Ismét eljött a szeretet ünnepe. Aki csak teheti, övéivel tölti ezt az estét. Igen, aki csak teheti... Sokan azonban ilyenkor is dolgoznak, kötelességüket teljesítik. Mint például a kórházak ügyeletes ápolónői. • • • Az ipolynyéki (Vinica) születésű Lavríkné Tóth Márta ez ideig szinte majd minden karácsonyát munkahelyén, a Nagykürtösi (Veľký Krtíš) Járási Kórházban töltötte. A szeretet ünnepén meg szilveszter táján az utógondozó osztály talán a legzsúfoltabb. Bizony, nem sok ideje marad Ilyenkor az ügyeletes nővérnek a pihenésre, az ábrándozgatásra. Este azért elénekel a betegei körében néhány dalt a közös karácsonyfa mellett. És persze, nem hiányzik a fenyőág az íróasztalról sem. Sokan az éjszaka kellős közepén kérik a szobájukba. — Boldog ünnepeket, nővérke! — suttogják felé, hogy az alvó, vagy gondolatban éppen odahaza járó, a családdal: feleséggel, férjjel, gyermekkel együtt vigadó, ünneplő szomszédot ne zavarják. S ilyenkor rendszerint megkérdezik: — Ugye, hamarosan meggyógyulok, a következő ünnepet már odahaza tölthetem? ... Hiába, a remény élteti s hagyja el az embert utoljára. • • • Az egészségügyi nővér egy kicsit odahaza is ápolónő marad. — Ügy látszik — jegyzi meg Lavríkné mosolyogva —, lehetetlen teljesen megszabadulni a fityulától, ez talán szakmai ártalom. Most gyermekgondozási segélyen van odahaza. Az ápolónő, vallja, körültekintőbben gondoskodik a családjáról. Igaz, az 6 férje nagyon házias teremtés: még főz is, ha a szükség úgy kívánja. A gyerekekkel szintén szeret foglalkozni. Pedig a lurkók elevenek nagyon: Tibor hat-, Dénes ötéves. A legkisebbb Lavrík csemete karon ülő csecsemő. — Ez ideig — panaszolja Márta — nem volt könnyű a férjemmel П ■A b p össszehangolni a napjainkat. Ö két műszakban dolgozik, én háromban teljesítettem szolgálatot, előfordult, hogy napokon át csak egy-két szót váltottunk egymással. A szabad óráimban mostam, takarítottam, főztem, vasaltam, bevásároltam... Aztán azt vettem észre, indulni, menni kell, kezdődik mindjárt az ügyelet. Elmosolyodik. — Persze, ha elölről kezdeném az életemet, ismét ezt a hivatást választanám, holott rengeteg áldozattal, lemondással Jár. Én azonban jól választottam, örülök neki. Hét esztendeje házasok, 1979 óta Nagykürtösön élnek. • • • Nincs karácsony betegek nélkül. Van, aki hirtelen elhatalmasodó szervi baja miatt kerül az ünnepek idején a kórházba, de akad olyan is szép számmal, akit saját felelőtlensége, gondatlansága miatt kell gyorssegélyben részesíteni. Néhány esztendeje — mesélte Márta asszony — egy férfit mérgezési tünetekkel szállítottak be az osztályukra. Mint kiderült, szegény feje nem bírta kivárni, míg felesége végez a konyhában felhalmozódott edény elmosogatásával, s az ünnepi asztalhoz ülhet a család. A szomjasabbik fajtából lévén, belopódzott a spájzba, s villanyt se gyújtva jól megnyalta a félen lévő pálinkásüveget. Mit tudta ő, hogy neje rovarirtót töltött a flaskába! Két hétig nyomta a kórházi ágyat hebehurgya tette következményeként. — Holtfáradtan fejeztem be aznap a szolgálatot — eleveníti fel az eseményeket a fiatalasszony —, alig maradt jártányi erőm. Számomra azonban egy volt a fontos akkor is: a páciens meggyógyult, életben maradt. Eogadkozott is távozásakor, hogy ezek után nem iszik soha csak saját maga vásárolta, gondosan elraktározott alkoholt... jit //** Márta vasidegzetű asszonvjCsjfem rtuW^§Mühíteni a kötekedő kényeskedő, fegyelmezetlent Ip^íi ezért is szereti mindenki. Arany keze van, állítjár^éíjsjaa-'nem tud olyan észrevétlenül szinte fájdalommentes^^geíí^ÄjjfeÄjjmipt ő.- Köszönöm ked/|6.- amit -totó tetfKS-^bflcsúznak tőle a gyógyultan távozó^fcáŕftiaga k^veíWSMÖt' gondos ápolása még a gyógyszereknéris többet ért! Lavríkné Tóth Márta számára ez a legnagyobb siker. A „gyes“ leteltével újra magára ölti az ápolónői ruhát. Most szabad a karácsonya, együtt ünnepel szeretteivel. Zolczer László (A szerző felvétele)
