Szabad Földműves, 1985. július-december (36. évfolyam, 27-52. szám)

1985-12-14 / 50. szám

1985. december 14. SZABAD FÖLDMŰVES 7 Bár Luca napla a Középső-lpoly mentén se tarto­zott a kőtelező ünnepek sorába, a nép egykor ■ mégis számon tartotta azt. Szokásokban, mági­kus cselekedetekben és hiedelmekben az esztendő egyik leggazdagabb napla volt ez errefelé is, A szakirodalomból tudtuk, hogy a Luca személyével kapcsolatos vélemények eltérőek. Mondogatták, hogy boszorkány volt, de állították azt ts, hogy Luca valami­féle szűz lehetett. Bizonyára azért telt a nap egy része a boszorkányok ellent védekezés jegyében, illetve azért fűződött hozzá a tilalmak egész sora ts. Manga János, a vidék folklórjának szakavatott kuta­tója írta egyik tanulmányában, hogy „Luca estéje való­ságos ünnep a palócoknál“. Napnyugta után már min­denkinek otthon kellett lennie. A kanász ilyenkor tül­költ, kolompolt s ostorával csattogott az utcán. A de­­méndiek (Demandicej vasdarabokat ütögettek egymás­hoz, hogy „a rossz szellemek elhagyják a házat". A szerző Palócföld c. monográfiájában meg arról olvasha­tunk, hogy a távolabbi Mátraszelén a fiúk és a lányok este Lucának öltöztek: egymás ruháját vették magukra, sorra járták á házakat, „megsuprálták" a lakókat és meszelővei dörzsölték a falakat. Az általam vizsgált fal­vakban — Ipolyfödémes /Ipeľské Olany), Ipolykeszl IKosihy nad Ipľom), lpolynyék /Vinica nad Ipľom), Ipolyvarbó fVrbovka), Kelenye (Kleáany), Kistűr (Maié Túrovce), Nagycsalomija fVeľká Calomija), Pereszlény jPreseľany nad Ipľom) — másfajta szokások hagyomá­­nyozódtak, egészen századunk közepéig. Mindezt, illetve a szóbanforgó naphoz fűződő babonákat: tilalmakat, jós­lásokat és előírásokat az alábbiakban adom közre. A reggeli „lucázás“ A Középső-lpoly mentén az Iskolás gyerekek már ko­ra reggel megkezdték szokásos lucázásukat. Volt ahol ketten, másutt többen ts jártak egy csoportban. Vala­mennyi házhoz elmentek: szerencsét, bő termést, áldá­sos szaporodást kívántak. Miután kívánságaikat előad­ták, leheveredtek a földre. Nagycsalomiján versmondás közben a kezükben lévő, spárgára kötött két kulcsot rázták, csörgették. A lucázó gyerekek általában néhány fillért, egy-egy almát vagy diót kaptak „szereplésükért“. A jókívánságokat tartalmazó versikék a legtöbb köz­ségben azonosak vagy hasonlóak voltak, ezért csak a kelenyet gyerekekét mutatjuk be belőlük: „Acét hosztám kétéknek. Cin légyén tájjok, Cin légyén kánájjok, vlllájokl A tehenek bornydzzondk, A disznók mäläcozzonäk, A zásszonyok ftdzzonákl Annyi verém bűzöjjok légyén, Mint égénn d csilldgt A tyúkok még így héverjének él“ A gyerekek tehát itt azt kívánták, hogy a gazdasszony edényei ne törjenek, evőeszközei épségben maradjanak. Továbbá a szaporodás Óhaja sem maradt ki köszöntő­jükből. Erre meg a termékenység biztosítására irányult egyebek közt földreheverésük is. A lucázó fiúknak általában mindenütt örültek. A hie­delem szerint ugyanis ha ilyenkor fiúgyermek érkezett elsőként a házhoz, „szerencse lett a tyúkok körő". Ez­zel szemben ha asszony volt az első látogató, akkor a következő esztendő nyara „áldásnélküli" maradt: a tyú­kok nem tojtak s nem ts hevertek meg. Az asszonyok korai látogatásának azért sem örültek, mert ebből arra következtettek, hogy egész évben törni fognak a tányé­rok. Luca napi tilalmak és előírások A szóbanforgó községekben Luca napiához több tila­lom, babonás „előírás“ is fűződött. Többek között tilos volt ezen a napon a varrás, „mer akkor bevarrták vóna a tyúkok seggit“. Tiltották a tökmagtörést is, hogy a következő évben a tányérok véletlenül se törjenek. Ha valaki Luca napján fonni próbált, azt azzal riogatták, hogy: ,„Lucd máj bévetyt orsójjdt a keméncébe." Óvakodtak falvainkban a kenyérsütéstől is. Állították, hogy Ilyenkor „Lucd ráüt d Idpátrd, oszt összenyomtá d kényeret. Lepinyt köllött neki sütnyi". A kölcsönadást szintén tiltották. Ha valaki mégis köl­csön kapott valamit, azzal „elvitte a szerencsét is“. Ajánlották viszont a Luca napi foszlóst. Ahol ilyenkor ezt tették, ott — a jóslás szerint — a tyúkok a követ­kező évben „jó szétrepőtek, sokat tojtak". Pereszlényien Lucakor a szomszéd favágatójárói for­gácsot kellett lopni. Ezt a tyúkólba tették, hogy az ál­latok jól tojjanak. Ipolyvarbón Luca estéjén fokhagymáskenyeret ettek vacsorára, hogy a „boszorkák ne gyűjjönek a házho“. Védekezés a boszorkányok ellen Manga János írta 1930-ban az egyik ipolyságl lapban, hogy hajdan „a falu öregasszonyai a Luca estéjét telje­sen a boszorkányság kultuszának szentelték“. Hittek ugyanis a boszorkányok létezésében, valamint azoknak a gazdaságban való hasznos és kártékony közreműkö­désében. Az állatok fejét például fokhagymával dörzsöl­ték be, hogy a boszorkányok meg ne rontsák azokat. De bekenték ezzel a szerrel az istálló ajtaját is. Az ól elé pedig hamut szórtak, hogy a macska képében arra járt boszorkány nyomott felszedhessék. Mielőtt Luca estéjén a ház népe lefeküdt volna, min­denki megevett egy gerezd fokhagymát. Aztán össze­szedték a seprűket is, hogy a boszorkányok ne nyargal­hassanak azokon Szent Gellért hegyére. Az asszonyok másik típusa azonban a boszorkányok­nak áldozott, hisz azoktól anyagi hasznot vélt. Az ilye­nek Luca éjjelén alvás helyett igyekeztek a szomszéd teheneit titokban megfejni. A tejet a keresztútra vitték, ahol különleges ceremóniák közt kérték a boszorkányo­kat, hogy a megfejt tehenek tejét ts a saját tehenüktől fejhessék ki legközelebb. A lucaszék A „készül, mint a lucaszék“-féle szólást ismerték a Középső-lpoly menti községekben is. A „sámlihoz" ha­sonló, támlátlan szék, amely a „boszorkányfelfedezés’ egyik eszköze volt, december tizenharmadíkától kará­csony böjtjéig készült. Naponta végeztek raita valami­lyen munkát. Éjféli misekor aztán erre ráálltak, hogy „melláthassák a falu boszorkányát". Pereszlényben a lucaszék kilencféle fából — kökény-, boróka-, jávor-, körte-, som-, jegenyefenyő-, akác-, cser- és rózsafából — készült. Szöget se lehetett beleütni, az ékek bükkfából voltak kifaragva. Miután ráálltak s meg­látták n- boszorkányt, a lucaszéket nyomban elégették. Ha nem ezt tették volna, a hiedelem szerint „csudára elverték vóna. őköt a boszorkák“. Ipolyvarbón a lucaszék tulajdonosának az éjféli mi­sére mákot Is kellett magával vinnie, hogy azt hazafelé gyorsan szétszórhassa. Ellenkező esetben ugyanis „szét­­szaogatták vóna ölet a boszorkányok". A lucaszéket a Középső-lpoly mentén mindig a templom ajtajában he­lyezték el, s onnan „kémlelték" a boszorkányokat. Ahoquan több helyen, így vidékünkön is elterjedt az a hiedelem, hogy a templomból hazafelé menet a luca­szék tulajdonosának csak úgy sikerült megmenekülnie, ha maga után mákot szórt a földre. Ezt ugyanis a bo­szorkányoknak szemenként kellett felszedniük, mialatt az üldözött személy Időt nyert és elmenekült. Az ipolykeszl Eodzsár Sándornné közléséből értesül­tünk, arról hogy náluk karácsonykor a keresztúton ts ráálltak a lucaszékre. Ezt azért cselekedték, mert arra­felé eztdőtájt gyülekeztek a boszorkányok meg azok, akik el akarták sajátítani a rossz asszonyok tudomá­nyát. Szerelmi jóslások Luca-napt szerelmi jóslások többnyire ma is ismere­tesek az Ipoly mentén. A „cédulázásra" például vala­mennyi megkérdezett adatközlő emlékezett. Ez abból állt, hogy a lányok papírszeletekre fiűneveket írtak, s a gombócokba tették azokat. A gombócokat ezután a víz­be dobták, majd azt, amelyik elsőnek „fölugrott“, ayor­­san kikapták, hogy megnézzék a benne elhelyezett cé­dulát, Illetve az arra írt fiúnevet. Ez jelentette ugyanis a lány jövendőbelijének keresztnevét. Egy másik esetben a kíváncsi lányok a papírszclete­­ket egyenként dobták a tűzbe. Csak az utolsó cédulát hagyták meg, mert a reá irt név jelentette jóslásuk sze­rint a vőlegény nevét. A pereszlényi lányok Lucakor tizenkét papírszeletre írtak fiúneveket. A Lucát követő napokon ezekből dob­tak egyet-egyet a tűzbe. Az utolsó papírszeletekre irt név jelentette itt is a jövendőbeli nevét. Több helyen az alma volt a iósló-jnágikus cselekede­tek eszköze. A kelenyet Naay Józsefné így Idézte emlé­keit: „Lucdkor á lyányok älmábä hárápták. Osztókkor dbbol útónná is mindén nöp hórdpnui köllött. Ami md­­rótt, dvval méntek dz éjéit misére. Akkor ts ették ászt, osztókkor dkivel elösször tdlákosztdk, ollydn nevő lőtt az urok." CSAKY KAROLY (Kivonat a szerző egy hosszabb tanulmányából) ...„A pillanat művészete” BESZÉLGETÉS DRÄFI MÄTYÄS ÉRDEMES MŰVÉSSZEL Ä csehszlovákiai magyar színját­szás jeles képviselője. Mindig színész szeretett volna lenni. Elvégezte a színművészeti főiskolát. Viktor Rozov Boldogság merre vagy? című darab­jának Koljájaként „robbant be“ a Magyar Területi Színház berkeibe, 1959-ben. Dolgozott a Komáromi (Ko­márno) Járási Népművelési Központ­ban, ahol szintén színházzal foglal­kozott, bár nem mint aktív színész. Volt színházigazgató, filmez és ma a MATESZ Érdemes művész címmel ki­tüntetett színésze. Gyönyörű orgá­nummal rendelkezik az éneklésben és a szavalásban egyaránt. Igen. Dráfi Mátyásról van szó, akivel na­gyon értékes beszélgetést folytattam. — Milyen zsánerű darabban Ját­szik szívesebben? Gondolok itt arra, hogy milyen műfajú darabban válla! szívesebben szerepet; drámában vagy vígjátékban, klasszikus vagy mai té­mát feldolgozó darabban? — Ami a műfajt Illeti, nem vagyok válogatós. Szívesen játszom bármi­lyen zsánerű alkotásban. Szeretem a tragédiát, éppen a tragikumáért, sze­retem a vígjátékot vidámságáért. Sze­retem a jó zenés darabot, mert ked­velem a zenét. Kedvelem a mesejáté­kot, mert szeretem a gyerekeket. — Van szerepálma? — Szerepálmom van, de soha nem fogom eljátszani. Nagyon ritka, sze­rencsés esetek közé tartozik, ha egy színésznek lehetősége van eljátszani szerepálmát. A ml színházunknál na­gyobb színházakban sincs lehetőség, hogy valamely színész alkalmat kap­jon szerepálma eljátszására. — Véleménye szerint mi határoz­za meg egy színész értékét? — Mindenekelőtt az, hogy minden alakításában ne csak a szerző véle­ménye, hanem a rendező saját véle­ményének kombinációja Is szerepel­jen. Minden szerepből a maximumot kell kihoznia a színésznek. Az alakí­tás tehát legyen elfogadható a kö­zönség számára. — A színész a közönségnek ját­szik. Ha azonban közönség nincs — ami igencsak gyakori jelenség ma­napság —, akkor kinek játsszon a színész? Főként vidéki előadásaink során tapasztaltuk, hogy a közönség igényli a legjobb teljesítményű elő­adást, a száz százalékos produkciót, a legkitűnőbb színészi alakításokat, s ugyanakkor nem teremtik meg a feltételeket a színészek számára ah­hoz, hogy ilyen produkciót meg is lehessn valósítani. Ezt valamilyen módon biztosan kt lehet küszöbölni és remélhetőleg sikerül. — Van olyan dolog, ami erősíti az érzést, hogy érdemes színésznek len­ni? — Feltétlenül. S hogy mi ez az ér­zés? Mindenekelőtt a közönség sze­retető — az, hogy megbecsülik és szeretik a színészt. A színész mun­kája a pillanat művészete. Ha a kö­zönség és a színészek egyaránt em­lékeznek a már hosszú idők folya­mán homályba merült előadásokra, akkor már érdemes volt a színész­nek dolgoznia. Ha visszajön, megele­venedik egy-egy pillanat, egy-egy je­lenet egy-egy előadásból, akkor már érdemes dolgozni. — Mit érzett, amikor megkapta arf Érdemes művész kitüntetést? — Egyáltalán nem számítottam rá, következésképpen nagy meglepetés volt számomra annál is Inkább, mert a- javaslat nem a színházból eredt. Éppen ezért, amikor megkaptam ezt a kitüntetést, tudatosítottam, hogy nem szabad lejjebb tenni a mércé­met sem etikai, sem pedig esztétikai szempontból. — Mik a jövőbeli tervei? — Terveimet Illetően visszatérnék я közönséghez. Van egy műsorom középiskolás diákok számára és Ifjú­sági klubok részére, valamint készí­tettem egy sanzon-estet. E műsorok elkészítésének azonban csak akkor van értelme, ha a közönség érdeklő­dése sokkal intenzívebb és őszintébb. Nem mindegy, hogy az a középisko­lás diák honnan és milyen formában hall például egy Petőfl-verset: a ta­nár, az osztálytárs vagy pedig a szí­nész tolmácsolásában. A közönség rendkívül passzív érdeklődése felveti a kérdést: vajon érdemes ezt csinál­ni? Minek és kinek a részére? Nem szabad, hogy a színész olyannyira megalázkodjon, hogy könyörög: ve­gyék meg az önálló műsort. A közön­ségnek kell lelkesednie a műsorért, a közönségnek kell megvenni azt a műsort. A közelmúltban például Fü­leken (Fiľakovo) szerepeltem önálló műsorommal, ahol nagyon kellemet­len meglepetésben volt részem: a né­zők száma tizennyolc volt. Ez az eset Is csak azt bizonyítja, hogy az emberek többsége nem jár színház­ba. A jő színészt azonban nem tör­heti le semmi. Az üres nézőtér sem. Tarics Péter Dráfi Mátyás (jobbról) „__~ ]Nagy Lászl6~íeTvétele) Gyermekkönyvek- a já ndékba Mérföldes léptekkel közelednek a várva várt ünnepek. Télapó — mon­dogatják egyre gyakrabban a gyerekek — már bizonyára felcicomázta jó­kora szánját, s javában csomagol. Sok szülő, nagymama, nagyapa töpreng ilyenkor a boltok kirakata előtt, va jón mivel lepje meg szeme fényét, mit rakjon a parádésan feldíszített fenyőfa alá. jő, legyen daloló, sírő-nevető hajas baba, távirányítású kisautó, meg sebe­sen robogó játékvasút —, de ne hiányozzon a fa alól a könyv sem. Nos, hadd segítsek a választásban. Olyan köteteket ajánlok, amelyek kicsinek, nagynak, gyermeknek, felnőttnek jő szórakozást Ígérnek. CSUKÁS 1STVÄN—SAjDIK FERENC: РОМ POM MESÉI (ÚRlASTÜDEjO LEVEGÖFOVÖ) A tévémesék egyik közkedvelt, ta­lán legismertebb figurája Pom Pom, aki, ha szükséges úgy kívánja, szőr­pamacs, egyujjas kesztyű, vagy topá­non bojt, ám leginkább Iskolás kis barátnője tolikoronáján szeret ücsö­rögni, s míg Bogyó az iskola felé szaporázza a lépteit. Pom Pom hihe­tetlennél hihetetlenebb történetekkel szórakoztatja öt. Meg kell hagyni, a sorozat minden egyes darabja telitalálat: rajzfilm a Javából. Epizódjait Csukás István, a népszerű Irő, több sikeres Ifjúsági regény szerzője ötll ki, míg a rajzo­kat Sajdik Ferenc, a Ludas Matyi ki­tűnő karikaturistája veti papírra. Il­letve hát celluloid szalagra Is. Azt viszont, hogy a rajzfilmsorozat egyes történetei könyv alakjában is megjelentek, már nem mindenki tud­ja. Pom Pom eddig a következő me­séket mondta el Bogyónak: Szegény Gömböc Artúr, A Radírpók, A bátor Tintanyűi, Madárvédő Golyőkapkodő, A civakodó cipőikrek, Az Ásító Ször­nyeteg és az Örlástüdejú Levegőfúvö. Az utóbbi mese a legújabb a könyv formában Is megjelenő sorozatból. A közelmúltban látott csak napvilágot, a minap került a könyvesboltok pol­caira. ... Mint mindig, Pom Pom most ts vickelődik-vackalödlk az ágon, izeg­­mozog, türelmetlen. Aztán csak meg­jelenik Bogyó. De nem ám gyalogo­san jön, hanem fényes, vadonatúj ke­rékpáron érkezik. A már-már csoda­­bringán van minden, még zászló, el­ső és hátsó vicsorgó, sebességmérő, Iránytű, fésütartő, s kulcsfogas is. Amikor azonban defektet kap a jár­gány, kiderül, Bogyó a legfontosabb­ról megfeledkezett: a tömlőt felfújó pumpát odahaza felejtette. Nincs’ hát mit tennt, hazafelé tolják a kerék párt. Azaz, Bogyó tolja, Pom Pom pedig a fején trónol és örlástüdejú Levegőfúvóról mesél. Oriástüdejűről, aki hosszú-hosszú ideig csak kárára volt a világnak, mígnem végül Gom­bóc Artúr talál számára egy megfe­lelő, neki illő foglalatosságot. Ennyi dióhéjban a történet. A könyv persze sokkal Izgalmasabb, s színes rajzok díszítik. SÜTŐ ANDRÄS: GYERMEKKOROM TÜKÖRCSEREPEI A romániai magyar szerző köteté­ben összegyűjtötte hányatott gyer­mekkora emlékcserepeit. Végigjár­hatjuk életútját születésétől tanítta­tásáig. „Egy napon — olvashatjuk a be­vezető sorokat — így szólt anyám: — írhatnál rólunk is valami köny­vet. — Nocsak! — néztem szaval után, majd tréfára fogván a dolgot, azt kérdeztem boltos módra: milyen könyv legyen az, vldám-e vagy szo­­morúságos? — Igaz legyen — mondta." Az író elbeszéli születését követő csodával határos életbenmaradásá­­nak történetét, megkönnyezzük a szépségesen daloló, cselédsorsra fo­gott Bogár Zsuzsika városba készülő­désének utolsó őrált, Misi, a csilla­gos homlokú szívbemarkolőan meg­ható esetét... Az írások csodás nyelvezete külön élmény. Anyanyelvűnk építése, óvása, féltése cseng ki a sorok közül. Sütő András a könyvborítón üzenetet Is Intéz a felnőttekhez, amely emigyen hangzik: „Kérelem a szülőkhöz! Legyenek kérdés-közeiben, ha gyer­mekük felnyitja e könyvecskét és ne­tán azt mondja: édesanyám, édes­apám, ki volt Bethlen Gábor? )6 lenne tehát, ha ez az erdélyi üzenet gyermeket és szülőt közös fénykörben találna: ha értelmét el nem veszítené az árvaság társtalan­­ságában. Mert közös üzenetről van sző: gyermeknek és szülőnek való egy­aránt." Gyermekeknek ajánlom a könyvet, de felnőttek is lapozzanak bele! Ta­lálnak benne sok léleképítő, magvas, szép gondolatot. Egyébként mindkét kiadvány a Mőra Ferenc Könyvkiadó gondozásában jelent meg. Zolczer Lágzlú

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents