Szabad Földműves, 1985. július-december (36. évfolyam, 27-52. szám)
1985-11-16 / 46. szám
1985. november 16. SZABAD FÖLDMŰVES 7 Ismét telt ház A bratislavai Szakszervezetek Háza színháztermében tartotta új műsorának megismételt bemutatóját a Csemadok Központi Bizottságának Szőttes Népművészeti Csoportja. A telt ház előtt bemutatott műsor kedves színfoltja volt az Apró Szőttes gyermekcsoport fellépése, mely gyermeki naivitással előadott játékokból és táncokból állt. Annak ellenére, hogy a gyermekek aránylag jól oldották meg feladatukat, a vezetőknek jobban oda kell figyelni a pedagógiai célokat követő alapok formálására. A megfelelő pedagógiai módszerek és szakmai felkészültség a legfontosabb tényező a gyermekcsoportok munkájában. Az ünnepi műsor a „Hej, révész, révész...“ Zobor vidéki népdal kezdő sorából kölcsönözte a címét, s ez arra enged következtetni, hogy a műsor nem csupán a hazai magyar hagyományokra épül. Az összeállítást a Kalocsai mars vezeti be, mely látványos, jól szerkesztett és mértéktartó. Koreográfiái telitalálat a Lakócsai horvát férfitánc, a Csizmaverők. Változatos ritmusképek és kidolgozottság jellemzik. A Medvesalji kapujáték, a Haja gyöngye motívum gazdag és lendületes, csupán a lányok éneklése túlhajtott s ezzel veszíf értékéből. A három férfitáncos előadásában bemutatott Dunántúli uvrós halványabbra sikerült, nem tudták visszaadni e vidék jellegzetes táncstílusát. A bélyi verhunk és frisset a „nagy öregek“ (a Szőttes volt táncosai) élraényszámba menő előadása vitte sikerre. A mátyusfnldi eszközös és bukós a Párban címet viselte. Sajnos, a táncosok nem tudtak megbirkózni a feladattal. Előadásuk lezser, kissé élettelen volt. Felüdülést az első részt záró Varga Zoltán m. v. Bonchidai táncok című koreográfiája adott. E koreográfia szerkezeti felépítése, anyaggazdagsága, kivitelezése sikerszáma az együttesnek. A műsor második része a Legények című koreográfiával Indul. A koreográfus három férfitáncot állított egymás mellé. Szakmai körökben az erdélyi táncokat „a táncok királyának“ szoktuk nevezni. Ezért nem volt sikeres az erdélyi férfitáncok közé beékelni a Cifrás és sarkantyús címö kelet szlovákiai férfitáncot. Ez a férfitánc, bármennyire értékes a maga nemében, az erdélyi féríitáncok mellett eltörpült, nem érvényesülhetett. Ha viszont összehasonlítási céllal voltak egymás mellé állítva, akkor úgy táncos anyagukban, mint előadásukban azonos szintre kellett volna hozni őket. A szilicei és borzovai táncokra épülő Tréfás jelentette a legtöbb gondot. A koreográfus elképzelése nem valósult meg maradéktalanul. Ugyanis olyan bonyolult problémakört feszeget, hogy az egyén hogyan kapcsolódik vagy miért nem kapcsolódik be a közösségbe, miképp reagál a közösség azon igyekezetére, hogy tagjai közé fogadja. A közösség tréfás unszolására az egyén sajátos módon reagál, s ez olyan konfliktushelyzetet teremt, mely végül verekedéssé fajul. Egy másik közösségből nézőként érkező személy próbálja humorral kordában tartani az indulatokat, mely végül is sikerül neki, de megválaszolatlan marad az a kérdés, vajon miért nem próbálja az egyént is rábírni a közösségi életre. Sajnos, a megválaszolatlan kérdés úgy állítja be az egyént, hogy az fütyül a közösségre s öntelten járja tovább a maga útját. A műsor befejező száma a Túlsó soron című jókai tánccsokor ismét üdítőleg hatott. Ebben a koreográfiában mutatkozott meg a legjobban .hogy a táncosok átélik a számot, kedvvel járják, egész lényükkel azonosulnak vele. Szládecsek Jarka eredeti tiszta éneklése dicséretet érdemel, azonban a lakodalmi csúfolúdu helyett inkább más népdalt énekelhetett volna. A lakodalmi csúfolódó műsorba iktatása indokolatlan volt. A Varsányi zenekar kiváló teljesítményt nyújtott. Az ő érdemük az is, hogy a táncokhoz alkalmazott dallamok átgondoltak, harmóniagazdag felépítésűek voltak. A Méry Margit által tervezett viseletek üdén hatottak a színpadon. Brandi Ferenc, mint rangidős szólista stílustiszta táncával, jól megformált karakter-szerepével emelte a műsor színvonalát. A műsor egészében véve' pergő, látványos volt. A táncosok technikai felkészültsége jó, az előadásmódjukon azonban még csiszolni kell. Ajánlatos lenne, ha a lányok a párostáncokban is énekelnének, ugyanis kissé férficentrikus a műsor. Az, hogy e műsor létrejött és hogy a Szőttes folytatja megkezdett munkáját, mindenekelőtt a művészeti vezetőjük és koreográfusuk, Varga Ervin önzetlen munkáját dicséri. De dicséretes az a tény is, hogy újjászervezett, fiatal, fejlődőképes gárda sikerre vitte szorgalmas munkájával a műsort ' CZINGEL LÁSZLÓ E Vodka a fagylaltban ÍSS"*«* "Vua, ^> gyszer már olvastuk és most mégis csodálkozva fedezzük jel újra. A magyarázat viszonylag egyszerű; míg epizódjai annak idején egy-egy szem mazsolát jelentettek a Hét hasábjain, most szépen őszszeólltak. S hogy mivé? Maradjunk a hasonlatnál: mondjuk nagy, kerek kaláccsá, amely az egy szem mazsolával ellentétben már hosszabban, ráérösebben ízlelgethető. Egy kicsit konkrétabban: most már valóban napló a Rendetlen napló. Élmény-epizódok helyett önvallomások sorozata, ami azért érdekes, hogy a kettő tulajdonképpen ugyanaz —' és mégsem. Én például, amikor annak idején a Hétben olvastam az álmos, szomorú hajnali galambbal való találkozást, a galambot láttam magam előtt. Most, a könyvet olvasva viszont már azt, aki álmosan, fáradtan is felfigyelt erre a galambra, és talán ott rögtön, a járda szélére kuporodva néhány sietős sorral megörökítette jegyzetfüzetében ezt a talöttyint a moszkvai fagylaltba, a százharminchetediken a fiaitól várt levél helyett befizetendő csekkeket talál a postaládában, a negyvenharmadikon elpáhol egy festőt> a hatvankettediken tengeribeteg lesz, a százötvenediken öt nyelven társalog kétéves unokájával — ezen a hajnalon álmosan, fáradtan éppen riportútról érkezett haza. Mert már arra figyelünk, VELE mi történik. De hát végtére is ez így van rendjén: elvégre naplót olvasunk... Egyedi alkotás született meg ezzel a rendetlen naplóval irodalmunkban. Frappáns humor, a sorok közül kicsillanó filozofikus derű, vagy akár maró szatíra már volt eddig is; mondjuk éppen Zs. Nagy Lajos korábbi müveiben, hogy mészszire ne menjünk a példáért. Mitől egyedi mégis a Rendetlen napló? Az intimitásától, a közvetlenségétől, az őszinteségétől. Attól, hogy csehszlovákiai magyar író ennyire még be nem avatta az életébe az olvasóját, fel nem tárta előtte hétköz- és ünnepnapjainak apró-cseprő eseményeit, mint Zs. Vagy Lajos ezzel a kötettel, Verseinek szikrázó indulata, esípős iróniája, befelé forduló 'ünödése így, ennyire még soha nem személyesült meg. 'Az őszinteség mellett a várakozás izgalma ennek a kötetnek a legsajátosabb vonása. Naplót olvasunk, amelyben nincs folytonos ívű cselekmény, megjósolhatóan épülő eseménylánc; itt bármelyik napon bármi történhet. Ezért bírja el a halványabb, kevésbé sikerült epizódokat is: egy naplóhoz a szürkébb, eseménytelen napok is hozzátartoznak... Nem szegik kedvünket, türelmetlenül lapozunk tovább, mert érezzük: rövidesen, talán már a következő oldalon vár valami meghökkentő, valami sajátosan „zsénagyi" meglepetés. S ez a meglepetés soha nem marad el; még akkor sem', ha „csak" egy lángoló virágcsokor gazdájában, vagy egy jóindulatú ember pál fordulásában ölt testet. Valahogy úgy vagyunk ezzel a könyvvel, mint ahogy maga a szerző, a Köd című epizódban: azt tudjuk csupán, hogy jelenlea hol vagyunk, de a következő állomás — bármi lehet. Vass Gyula 4 Kaunasz I (Litván SZSZK) óvárosának egyik utcája (Vass Gyula felvétele) Ebédszünet Az egyik lakótelepen — nem újság, megszoktuk már az esztendők során — bontják az aszfaltot. Napok óta, rendületlenül. Nézem, figyelem a derék munkásokat. Sokat ücsörögnek a járdát szegélyező útpadkán, de — mindig a bal oldalon. — Ám -— lássunk csodát! — pontban déli tizenkettőkor felállnak, s szépen, csendben-rendben, komótosan átballagnak a túloldalra, ahol zsebek mélyéről, ütött-kopott bugyrok aljáról előkerül az elemózsia és kezdetét veszi a kiadós falatozás. És persze folytatódik tovább a félbeszakadt társalgás. Nem álltam meg szó nélkül, megkérdeztem tőlük: — Ugyan, árulják már el — puhatolództam óvatosan —, miért kell nap mint nap tizenkét órakor átvándorulniuk a túloldalra? Hangadójuk, egy köpcös, bikanyakú férfi készségesen meg is magyarázza: — Tudja — bökött a túloldal felé —, mi ott dolgozunk. Most viszont ebédszünetet tartunk, s ide járunk pihenni a fárasztó munka szünetében. Mert — emelte fel intőleg göcsörtös ujját — jár a munkásembernek is a környezetváltozás! És akkorát kacagott, hogy majdnem kiesett zsebéből a sörösüveg. (zolezer) JEVGENYIJ JEVTUSENKO: Nyílvessző Hol orosz folyónk vize szól ránk, haza, hol ezüst nyír Susog, tolla közt vologdai gólyánk afrikai nyilat hozott. Egy fa nyílvessző-töredéket, a végén egy acél hegyet, tarkóját vakarva a részeg lovász a szárny alól kivett. Gólya se, hattyú se vagy éppen, * közönséges darumadár —: de orosz maradok az égen, szálljak világ végére bár. Sodorhat bármi égi áram, bármi tájra — orosz honom nyílvesszőjét viszi a szárnyam... ó, szerelem, 6, fájdalom. (Tandori Dezső fordítása) Beszélgetés „függöny után" Kertész Ákos Névnap című darabjának a Magyar Területi Színház előadásában Nagymegyeren (Calovo) is legalább akkora sikere volt, mint a komáromi (Komárno) bemutatón. A darabról írtunk már lapunk hasábjain, sőt a rendező és a színészek is véleményt mondtak róla, Illetve szerepeikről, ezért magáról az előadásról ezúttal csak annyit, hogy akarva-akaratlanul ismét magunkra ismerhettünk a színpadon. S ez nemcsak Kertés Ákos kitűnő művének volt köszönhető, de legalább Ilyen mértékben a remek színészi teljesítményeknek Is: a színpadról áradó varázs magával ragadta a legigényesebb nézőt Is. A színészek a premieren észlelt apró hibák legtöbbjét kiküszöbölték, „nem hozták magukkal“. A nagy közönségsikert hozott előadás adta az alkalmat, hogy a taps elülte' után egy kicsit elbeszélgessünk a MATESZ mai „házigazdáinak“ egyikével, Morva Pállal, a Nagymegyeri Művelődési Ház igazgatójával. Mindenekelőtt arra kértük, árulja el, mi a titka, hogy Nagymegyeren minden színházi előadás telt ház előtt zajlik? — Nincs ebben semmi titok — válaszolja szerényen. — Városunkban régi hagyománya van a műkedvelő színjátszásnak, és ebből eredően a hívatásos társulatokkal — mindenekelőtt természetesen a MATESZ-szel — Is jók a kapcsolataink. Itt feltétlenül el kell mondanunk azt, hogy a nagymegyeri kultúrotthon vezetői a szó leglgazibb értelmében vett hivatásnak tekintik munkájukat, s mindenekelőtt ebben rejlik eredményeik titka. Náluk a hivatali íróasztal nem „örökölt“ vagy „ajándékba kapott“ poszt, nem a „feleségem-lányom menyem“ ül. a kultúros-székben, ahogyan az — ne szépítsük — sok helyen tapasztalható... De folytassuk tovább a beszélgetést. Arra a kérdésre, hogy milyen a nagymegyeri közönség müsorigénye, a művelődési ház vezetője a következőképpen vá« laszolt: — Nálunk sikerre számíthat minden darab, amely színvonalas és jól van előadva, de á leginkább az életből merített müveket kedveljük. Azok közül is elsősorban az olyanokat, amelyek mondanivalójának sú-1 lya van, amelyek föltárják éleJ tünk fonákságait, de szemlén tetik a jót, a szépet is. — Elégedett a MATESZ kiszállásainak számával? — Erre a határozott vála' szom: nem. Legalább havonta egyszer szívesen látnánk a színházat városunkban. Az évi hat-hét előadás mindenképpen kevés. — Mi a véleménye a színház elmúlt évadának műsorszerkezetéről? — Elfogadhatónak találtam. Szem előtt tartotta a színház küldetését és a közönség Igényeit egyaránt. Éppen ezekre a szempontokra való tekintettel bátorkodom előállni néhány javaslattal, amelyet az illetékesek remélem, nem tekintenek a színház „belügyeU be“ való beavatkozásnak: a pódiumra ajánlanám például Majakovszkij Gőzfürdő-jét. mert a bürokrácia és az önkényesség napjainkban is sok bosszúságot okoz. Az úgynevezett kiskirályok kigúnyolására Sütő András Pompás Gedeonját tartanám különösen megfelelőnek, humora, éleslátása, pompás nyelvezete miatt. Azt Is megvalósítható lehetőségnek tartom, hogy a MATSZ pályázatot írna ki, mondjuk olyan pályaműre, amely egy, a haladásért küzdő kommunista éle-' tét elevenítené meg. Végezetül még azt szeretném elmondani, hogy a közelmúltban újítottuk fel a művelődési házat, kétmillió korona ráfordítással, s ezúton is még egyszer megköszönöm az Agrokomplex nagymegyeri üzemének és az egységes földműves-szövetkezet önzetlen anyggl támogatását, valamint a város vezetőinek aktív hozzájárulását. — Köszönöm szépen a beszélgetést. Csiba Gézi ч A lálkpzášt. Pár évvel ezelőtt e kis írás első néhány szavát — „éppen riportútról érkezem, álmos vagyok, fáradt" — éppen csak átfutottuk, netán át is ugrottuk, hogy mielőbb kihámozzuk a téma magját. Most viszont megállunk ezeknél a szavaknál, mert megtudjuk belőlük, hogy írójuk, aki a negyvenhatodik oldalon vodkát
