Szabad Földműves, 1985. július-december (36. évfolyam, 27-52. szám)
1985-10-12 / 41. szám
8 SZABAD FÖLDMŰVES 1985. október lZ A nevelési módszerekről Ä gyermek nevelésének hatékonysága nagyban függ attól, hogy milyen nevelési módszereket alkalmaznak vele szemben az iskolában és a családban. Ggy véljük, bogy nem szükséges hangsúlyozni, mennyire fontos, hogy a szülői és az iskolai nevelés kölcsönösen kiegészítse egymást, ne legyen ellentétes. A nevelés mindenkor fejlesztő hatású, mert a fiatalt egy alacsonyabb neveltségi szintről egy magasabb szintre kívánja emelni. A szocialista isknla nevelési rendszere a komplex kommunista nevelés elmélyítésére irányul. Ez magába foglalja a világnézeti, értelmi, hazafias és internacionalista, az erkölcsi, esztétikai, és testi nevelést, melyek együttesen hatnak a szocialista személyiség kialakítására. A nevelés a gyermekben levő jóra, a benne rejlő pozitív tufajdonságokra épít, és azok kibontakozásál, alakítását segíti elő. A pedagógus és a szülő egyaránt jelentős szerepet tölt be abban a folyamatban, mert mint felnőttek ők vezetik a fiatalt, nyerik meg a nevelési eseményeknek, alakítják ki együttműködési kedvét és aktivitását. Az utóbbi időben különösen sok szó esik a fiatalok erkölcsi neveléséről, s azon belül elsősorban a munkára nevelésről. Ggy véljük, bogy az iskolában, de a családban is nagyon lényeges, hogy a nevelők a kitűzött nevelési célok elérése érdekében rendszeresen meghatározott eljárásokat, módszereket alkalmazzanak. 'A koncepció nélküli, véletlenre bízott nevelés hamarosan megbosszulja magái és nem járul hozzá a fiatalok harmonikus személyiségének fejlesztéséhez, A leggyakrabban használt nevelési módszerek közé a meggyőzés, gyakorlás, valamint a serkentés és a gátlás tartoznak. Ä meggyőzés különösen a gyermek erkölcsi tudatának és arculatának kialakításában játszik szerepet. Ennek célja az, hogy a fiatalok lehetőleg saját tapasztalataik alapján győződjenek meg’ a szocialista együttélés szabályairól és helyes képet nyerjenek a bátorságról, a szerénységről és pozitívan viszonyuljanak mindenhez, ami erkölcsös, értékes, hogy elutasítsák a rosszat, az igazságtalanságot. A meggyőzés az erkölcsi nevelés fontos módszere. Rendkívül fontos, hogy a gyermek ezen belül az iskolában és a családban is pozitív példákkal találkozzon, hogy ilyen eszményképet válaszszón magának. Ha a gyermek a családban a munkáról elismerő szavakat hall, a sjzülők megbecsüléssel beszélnek róla, és maguk is példát mutatnak gyermekeiknek ezen a téren, akkor a munkára való nevelés hatékony lesz. A tudás megszerzésének egyik fontos feltétele a gyakorlás, jó, ha ezt a pedagógusok és a nevelők egyaránt tudatosítják. Ez annál inkább is időszerű, mivel a csehszlovák közoktatási rendszer tartalmi átszervezése kapcsán igényesebb a tananyag, ám időhiányra hivatkozva a pedagógusok gyakran kevés időt fordítanak az új anyag begyakorlására. A belső differenciáeió alkalmazásával azonban szükséges biztosítani az új anyag kellő begyakorjását, mert az hozzájárul a tanagyag rugalmas elsajátításához, s nem utolsósorban a tanulók túlterheltségénék csökkentéséhez. A szülők az otthoni gyakorlás segítségével járulhatnak hozzá ahhoz, hogy az új ismeretek valóban tartósak legyenek és elősegítsék azok gyakorlati alkalmazását. A tanulásnak ez a módja rendkívül hatékony és eredményes. Ajánlatos, hogy most az új tanév kezdetén mindjárt kiemelt figyelmed fordítsanak erre a nevelési módszerre a pedagógusok és a szülök is, mert nagyban megkönnyítik az oktató-nevelő munka hatékonyságának fokozását. A gyakorlás segítségével a fiatalok magatartását, erkölcsi szokásait is alakítjuk. Á serkentés és gátlás segítségével a gyermeket egyrészt cselekedetekre ösztönözzük, másrészt a büntetés segítségével a helytelen tettek elkövetésétől tartjuk vissza. Mindig figyelembe kell venni azt, hogy az adott nevelési módszer alkalmazásával milyen célt kívánunk elérni, s méltányolni kell a gyermek korái és egyéniségét is. Más módszert kell alkalmazni pl. akkor, ha egy szabály helyességét kívánjuk bizonyítani, vagy ha valamelyik magatartási forma kialakításéra akariuk szoktatni. A szülők és nevelők akkor járnak el helyesen, pyelembe veszik azt, hony a helytelen cselekedet elkövetésében ki volt a kezdeményező, és kik voltak a sorstársak. A módszer megválasztásánál figyelembe kell venni az életkort is. A kisebb gyermekek nevelésében beválik a gyakoroltatás, a serdülőknél és a fiataloknál pedig előtérbe kerül a meggyőzés. Fontos nevelési eszközként hathat a bizalom megvonása a családban vagy az osztályközösségben. A gyakorlat azl igazolja, hogy csupán egy nevelési módszer alkalmazása hosszú távon nem lehet eredményes. Ennélfogva a nevelési módszer megválasztásakor figyelembe kell venni azt, hogy a nevelési módszerek együttes alkalmazása a legeredményesebb. Ugyanis egyik nevelési módszer sem pótolja a másikat. A szocialista nevelési célok megvalósítása, a sokoldalú személyiség formálása csakis a nevelési módszerek céltudatos válogatásával, átgondolt egységes rendszerben történó alkalmazásával érhető el. Mindez pedig csupán akkor lehet hatékony, ha az iskola és a család fokozza együttműködését és felszámolja a gyermek nevelésében káros kétvágányú nevelést. A fiatal nemzedék komplex kommunista nevelésének céljait csakis ily mócfon lehet valóra váltani, mellyel egyúttal eleget teszünk az igényes társadalmi elvárásoknak és követelményeknek is. SV1NGER ISTVÁN Míg ’Anikó az iskolában tanult, Négerbaba a polcon unatkozott. Hiába kérte Tökmag kutyát és Kamutit. hogy játsszanak vele, egyik sem volt hallandó, Kamuit olyasfélét dörmögött az orra alatt, hogy kt látott már játékokat egyediil játszani. Az igazi játékhoz embergyerekek kellenek, különben nem ér semmit az egész. Ebből érződött némi igazság, de a valódi ok mégiscsak az volt, bogy Kamuit és Tökmag Is igen szeretett lustálkodni. CSICSAY ALAJOS: .vfcqerWa — SzégyentelenekI — duzzogott Négerbaba, de csak magában, mert félt, ha meghallja véleményét a két lurkó, s akkor még inkább kivonja magát a játékból. Pedig már éppen eltervezte, hogy egyszer bábszínházát rendez. Olyan bábjátékot, amit együtt találnak ki. Le is ment az első emeletre megkérdezni Lasponya bácsit, a nyugdíjas postást, véleménye szerint ml kell a bábozáshoz. — Mindenek előtt mese kell hozzáf — mondta az öreg levélhordó, és még felsorolt vagy ötféle kelléket. Négerbaba otthon elsorolta Kamutinak és Tökmagnak. hogy mit kell beszerezniük. — A mesét megírjuk magunk. A bábokat Is meg tudjuk varrni. A bábmozgatás könnyen megtanulható, csak azt nem tudom, hogy tehetnénk szert eqtj karavánra. — Karavánra? — kérdezték a gyerekek. — Igen. Lasponya bácsi mondta, akkor bizto-Hová tegyük a kenyérdobozt? Kis méretű konyhában gyakran minden nélkülözhetetlennek tűnő tárgy elhelyezése gondot okoz. Az üzletekben kapható kenyértartó kétségtelenül praktikus darab, hisz a kenyér és péksütemény hosszabb ideig, higiénikusan eltartható ilyen tárolással. Sok, más célra nélkülözhetetlen, értékes helyet takaríthatunk meg, ha a kenyértartót a fali konyhaszekrény alsó részéhez „L“ idomvas segítségével rögzítjük. így az asztallap felszabadított részét egyéb tárolásokra hasznosíthatjuk. _______________ Jó tudni I Ha a főit tésztát túl puhára főzzük, tapadós lesz. • A rizs főzés közben erősen megduzzad, mintegy háromszorosa Jesz, mint nyersen. ф Ha a rizst a körítésnek főzzük, személyenként 6 dekagrammot, főételként személyenként mintegy 10 dekagrammot számítsunk. MÁRTÁSOK A mártásba a rántáshoz a folyadékot a forrás állapotában lassan öntsük fel, mert különben csomós lesz. Ha ez mégis megtörténik, a rántást szűrjük le. TANÁCSOK A címkék a dobozokon és a poharakon akkor tartósak, ha felragasztásuk titán színtelen körömlakkal festik be őket. A kristálytárgyak sokkal A vastag,- világos rántást tejjel, fehérborral vagy vízzel hígítsuk fel. A túl sötét rántáshoz vizet vagy vörösbort tegyünk. A világos mártás különösen ízletes lesz, 'ha egy darab vajat teszünk bele. fényesebbek lesznek, ha a mosngatóvízbe egy kevés boraxot teszünk. Festés után egy vizespoharat kerek, kilyukasztott kartonlappal fedjünk be, és az ecseteket dugjuk a vízbe. így nem görbülnek meg. Birsalmasajt A birsalmákat megmossuk, kuktában héjastul, három deci vízben megfőzzük, a levét leszűrjük. A gyümölcsül meghámozzuk, szitán vagy paradicsompasszírozón áttörjük. Egy kiló gyümolcspépre 80 deka cukrot számítva, a cukrot a főzőlével sűrű sziruppá főzzük. Mikor ikrásodik, hozzáadjuk a birspépet, fél citrom levét és állandó keverés közben sűrűre főzzük. Akkor kész a sajt, ha a főzetből kávéskanálnyit tányérra cseppentve az gyorsan kocsonyásodik. Hideg vízzel kiöblített formákba öntjük, tehetünk bele né-' hány gerezd diót is. Egykét nap múlva a formákból perganienpapírra borítjuk, és szellős helyen tároljuk. san úgy is van — helyeselt Tökmag, mert az öreg postásnak nagy tekintélye volt előtte. Kamutinak hirtelen eszébe jutott valami. — Mi sem egyszerűbb — csapolt a homlokára. — Te majd írsz az ajrlkai rokonaidnak, hogy küldjenek egy karavánt. Nem kell, hogy vadonatúj legyen, megjelel nekünk a használI is. Itt a papír, ceruza — és tessékelte is Négerbabát az íróasztalhoz. — Hogyan írlak, ha nem ismerem a betűket? — vonakodott a játéklány. — De rajzolni csak tudsz? Szegény Négerbaba addig kuksolt az üres papír fölött, míg Anikó meg nem jött az iskolából. Aztán neki sírta el, hogy mivel bízta meg őt Kamuti. — £s ki mondta nektek, hogy a bábozáshoz karaván kell? — Lasponya bácsi — hirielenkedett Tökmag. — Csak ez a mafla göndörhajú nem tudja lerajzolni — intett fejével Néqerbaba felé. — Mintha te tudnádI — villantotta rá szemét Négerbaba. — Ha nekem lennének Afrikában rokonaim,,. — jegyezte meg Tökmag. Anikó közben kiment a konyhába és megkérdezte apukától: — Igaz, hogy a bábozáshoz karaván kell? ■— Szerintem a paraván fontosabb, de ha karaván van, MZ sem rossz. Feltéve, ha róla szól a .mese. , — Es azt csak Afrikából lehet beszerezni. — Hát, ha lusták vagytok bábokat készíteni. — Dehogy vagyunkI — tiltakozott Anikó, és még aznap nekiálltak a bábok megtervezésének. S ahogy dolgoztak, épült, szépült, szövődött a mese Is. A plakát szövegét Kamuti mackó fogalmazta meg, így: Cím: lasponya bácsi és a karaván Rendező: Négerbaba Báb- és díszlettervező: 'Anikó Szereplők: Minden gyerek a házból Nézők: Tökmag kutya és Kamuti mackó Szőlőfajta H - 1 Ílílíny рпптттп 1ПГП1 1И ‘ T Hivatal - németül ▼ északi vilégtéj Romai lllajB-ŕérfi T SaőlÖfajt« Г - 6 Női név jele Szőlőfajta i - 7 V ► Támadás \ 1 Női név Szín A fluor jele Vitamin Véroe 87 USA-ban Szölőfajt R - в Ro varosé reg к К napon Azonos betűk izölöfajta * - 10 Az egyiptomi szultán testőre JzőlŐfajtí R - 9 Szekundum Égitest Ősi mezopotámiai sumár véroe Fiatalok köszönése Római egy Péter к > Délszaki cserje • Hővészét idegen äzoval llelléknévképzÖ folyó Belgiumban Mozi azonos # hangzói Dxigén-Lgényee Szilícium Holland festő Folyó Romániébai Házőrző Szőlőrejte R - к Portéka Rag Л tne közepe gyermekünk тек a gyermeke tfissza: cajzszer /ék.h./. Magyar költő к Lengyel - labdarugó Névelő Gramm Juhok istállója Bi bében, van '■ rallium i, Igen - oroszul A gondolkodás szerve ... Angele .»áros az JJA-ben Végtelen nota 1 Antik Qmszk folyója Szőlőfajta R - J Plutónium szőlőfajta R * \ Viasza: szellemes japán játék Ugyan Szftlö^jta MEGFEJTÉS — NYERTESEK A lapunk 39. számában megjelent rejtvény helyes megfejtése: A boldogság jelentéktelen, apró örömökből összeálló mozaik. Nyertesek: Riszner Jenő, Léva (Levice), Kajla Béláné, Pinc (Pinciná), Berta Lászlóné, Klsgéres (Malý Horeš) i л i