Szabad Földműves, 1985. július-december (36. évfolyam, 27-52. szám)
1985-10-12 / 41. szám
6 SZABAD FÖLDMŰVES Í98!j. október Í2< Többé-kevésbé valamennyiünknek van fogalmunk egy vecs- és prózamondó verseny lefolyásáról, hiszen talán pines ember, aki — akár „élőben“, akár mondjuk a televízión keresztül — ne látott volna. Tudjuk, hogy a versenyzőket előbb annak rendje és módja szerint szépen kategóriákba sorolják, összeállítják a fellépési sorrendet, amelynek alapján sorra megjelennek a színpadon vagy a pódiumon, és az ünnepélyes csendbeft, a tét komolyságának tudatában olykor kissé elcsukló hangon előadják a választott verset vagy prózai szöveget, miközben árgus szemű és vájtfülü zsűri figyeli az intonációt, a hanglejtést, a dinamikát, az arcjátékot, s csak a műértők tudják, hogy még mi mindent. A produkciót követően aztán a magasba emelkednek a pontjelző táblák, összegzik az eredményt, az felkerül egy nagy táblára és a versenyző máijis megmérettetett. Van aztán ugye eredményhirdetés, első, második és harmadik díj, pontegyenlőség esetén megosztva,’ életkor és műfaj szerint külön-> külön. S ezzel nagyjából vége is, leg-' feljebb a zsűri pártatlanságát lehet vitatni utólag, mint mondjuk a futballban egy lesgyanús helyzetből elért gól jogosságát. S most próbáljunk elképzelni egy olyan vers- és prózamondó találkozót, ahol — kezdjük mondjuk ezzel — nincsenek életkor szerinti kategóriák, ahol egyformán mérik a tizenhat és a hetvenévest. Ahol a fellépési sorrend aszerint áll össze, hogy ki mikor érkezett. Ahol nincs színpad nincs pódium, nincs külön világot teremtő határvonal néző és szereplő között: a résztvevők dohányzóasztal mellett, kényelmes fotelben ülve adják elő a választott művet, mint egy meghitt hangulatú társas összejövetelen. S,ha valamelyikük úgy érzi, hogy a vers, regényrészlet hangulata így kívánja, hát fog egy széket vagy kispárnát, és odatelepszik a terem közepére, a többiek gyűrűjébe. Ahol a szlovák szó magyarral és ukránnal váltakozik, s az „idegen“ nyelvű szavaiét az is feszült figyelemmel hallgatja, aki a szavalt történetesen nem érti: beszédű ritmusát, zenéjét, az arcán tükröződő érzelmeket figyeli. Ahol a szép .szó, a líra azoknak az .ajkán szólal meg, akiknek a lolke is eredendően gyöngéd, lírai. Az ilyen öszszejövetelt nevezhetjük rendhagyónak, sajátosnak, de a legtalálóbban ez a jelző Illik rá: nőies. Ilyen a Terézia Vansováról elnevezett lomniökai vers- ás prózamondó találkozó, amely az idén a jubileumi XX. évfolyamához érkezett, s amelynek résztvevői — az elmondottakból könnyű kitalálni — kizárólag nők. Terézia Vansová életének hét termékeny esztendejét * töltötte a hegyekkel övezett, festői észak-szlovákiai falucskában, Lomnickán. Születésének 110. évfordulóján, 1967-ben a kis falucska lakói is méltóképpen kívántak tisztelegni az emléke előtt. Az ünnepség része volt a női versmondók járási találkozója, amelyet a Nőszövetség járási bizottságával karüng vidéki Dal- és Tánciinnepélv Az idén is sor került az Immár hagyományos Ung-vidéki Dal- és Táncünnepélyre, melyet a Töketerebesi (Trebišov) Járási Nemzeti Bizottság kulturális osztálya — a Csemadok járási bizottsága, a járási népművelési központ, a Nagykaposí (Veiké Kapušany) Városi Művelődési Ház, valamint a Csemadok Nagykaposi Helyi Szervezete társrendezésében — hazánk felszabadulásának 40. évfordulója tiszteletére rendezett a helyi művelődési házban. Az ünnepi műsor a helyi Komőcsa néptánccsoport bevezető tánclépéseivel indult. Utána az ünnepi beszéd következett, amelyet magyarul Katócs Gyula, a Zempléni Szó főszerkesztő-helyettese, a Csemadok jb aleinöke, szlovákul pedig dr. J. Podlesný. a jnb kulturális osztályának vezetője mondott el. A műsorban felléptek a járás legjobb szólóénekesei, hangszerszólistái, éneklő- és folklórcsoportjai. Fazekas István citeraszólista Nagykaposró), az - idei Tavaszi szél... népdalverseny járási győztese, a szintén győztes kiskövesdi (Malý Каша пес) női éneklócsuport, Fóksz Éva szólóénekes, a hndrngszerdahelyi (Streda n. Bodrogom) citerazenekar Sára Mihály veöltve rendeztek, s amely a Vansováemlékverseny első évfolyamaként vonult be a rendezvény krónikájába. Egy évre rá, 1968-ban, a járások átszervezését követően a rendezvény felett a Stará Eubovrta-i járás vette át a védnökséget, s ebben az évben kétszer került megrendezésre: áprilisban és novemberben. Rohamosan vált Ismertté Szlovákia-szerte, s a két következő évfolyama már kerületi, majd szlovákiai méretű. 1971' és 1977 újabb két Jelentős mérföldkő a rendezvény történetében: először vesznek rajta részt ukrán (1971), majd magyar (1977) nemzetiségű lányok-asszonyok. Népszerűsége azóta töretlenül ível felfelé, s ma már egy sajátos, semmihez sem hasonlítható, színt jelent kulturális életünk palettáján. „Nőtssége“ szinte minden lépésben megnyilvánul: a Szlovákia minden tájáról érkező résztvevőket virágdíszbe öltözött utcák fogadják, talán mondanunk sem kell, hogy szintén gondos asszonykezek munkája nyomán. Maga a rendezvény pedig, kötetlenségével és egyedi hangulatával kitűnő lehetőséget nyújt a nők természetes esztétikai érzékének kifejezésre juttatására, valamint arra, hogy a legbensőbb tulajdonságaikkal: líraiságukkal és gazdag érzplemvilágukka! tegyenek hitet az emberiség békés és boldog jövője mellett. Azt pedig talán fölösleges Is hangsúlyozni, hogy az ilyen találkozók mennyire közel tudják hozni egymáshoz az embereket, hogy az előadások szünetében, sőt közben is hány új barátság születik, nyelvre és nemzetiségre való tekintet nélkül, s hogy aki egyszer eljön, vendégként, vagy résztvevőként Lomniökára, Podolínecre, vagy az egyre jobban feiterebélyesedő fesztivál más színhelyére — visszavágyik. XXX A Vansová-emlékverseny jubileumi, XX. évfolyamára szeptember 19. és 21. között került sor Ppdolínecen, Stará Ľubovňän, valamint Hniezdna és C'dol községekben. A résztvevők az első napon Podolínecen megkoszorúzták az elesett bősök emlékművét, majd meglátogatták Terézia Vansová emlékszobáját. Ezt követően került sor a rendezvény ünnepélyes megnyitására, amelyen Elena Litvajová, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a Szlovák Nőszövetség elnöke mondott beszédet. Egyebek között elmondotta, hogy a Vansová-emlékverseny az idén hazánk felszabadításának 40. évfordulója tiszteletére, a Szépülj és virágozz, szabad hazánk jelszó jegyében kerül megrendezésre. A nap utolsó programjaként meghitt hangulatú találkozóra került sor, amelynek során a résztvevők elbeszélgethettek a Vansová-emlékverseny megalapítóival és első résztvevőivel. A rendezvény további lefolyásáról azonban hadd beszéljen a legilletékesebbek egyike. Gályné Vincze Ilonáé, a Szlovák Nőszövetség Központi Bizottsága dolgozójáé, a zsűri egyik tagjáé a szó: — A járást és a területi forduló után az idén összesen ötvennégy lány és asszony érkezett Podolínecre, hogy összemérjék tudásukat, vagy még inkább: hogy találkozzanak és meghallgathassák egymást. Itt ugyanis lényegében nem beszélhetünk versenyről: a minősítés -az idén is, csakúgy mint tavaly, a „kiváló“, a „nagyon jó“ és a „jó“ kategóriák valamelyikébe való besorolást jelentette. Ezen kívül — az idén első ízben — külondijat is odaítéltünk, Jaroslava Fabríciová szobrászművész egy csodaszép kisplasztikáját, amelyet a rendezvény egyjk régi, sikeres résztvevője, a Stará Ľubovňa-! Erika Mageránová kapott. A benevezett tíz magyar nemzetiségű résztvevőből egyébként nyolcán eljöttek, s a hiányzó kettő is csupán előre nem látható okok miatt volt kénytelen távol maradni. A csaknem teljes részvételnél is nagyobb örömet jelenthet azonban a számunkra, hogy soha ilyen jól nem szerepeltek még a magyar nemzetiségű lányok-asszonyok a Vansová-emlékverseny történetében. Valóban megérdemlik, hogy valamennyiük nevét elsoroljam, hiszen öten végeztek közülük a „kiváló“, hárman pedig a „nagyon jó“ minősítésű kategóriában. Kezdjük a „kiválókkal“, s közülük is a nényei (Nenince) Szabó Anna nénivel, aki négy gyermek édesanyja, sőt nagymama; Varga Klára Komáromból (Komárno) jött, és Nagy László: Bagoly asszonyka című versét adta elő; Fekete Irén ugyancsak komáromi, tanítónő, egy gyermek édesanyja; ő az Óbudai ikrekből adott elő részletet, Örkény Istvántól. A fesztivál legidősebb résztvevője volt a rimaszombati (Rimavská Sobota) Bsnkó Mária; Heltai Jenő Szabadságolás című versével került a legjobbak közé. S végül, de nem utolsósorban: az ötödik „kiváló“ Katona Rózsika volt, aki Radnóti Miklós A recherche című versét adta elő. A „második“ kategóriában végzett a többi három résztvevőnk: Berényi Margit lévai (Levice) egészségügyi nővér (Juhász Ferenc: A mindenség szerelme), a dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) Szamaránszky Edit (Radnóti: Előhang egy monodrámához), és a fiileki (Fiľakovo) Mátyás Mária, aki Juhász Gyula: Az éjszaka képei című versét adta elő. Nem. győzöm azonban eleget hangsúlyozni, hogy itt lényegében nem verseny folyt, a szú igazi értelmében: meghitt, családias hangulatú összejövetel volt a Vansováemlékverseny huszadik, jubileumi évfolyama Is. Olyan, amelyhez hasonló, akár irodalmi rendezvényként, akár fesztiválként vesszük, nemigen akad hazánkban, s amelyet, ahogy mondani szokás, ha nem lenne, ki kéne találni... Azonban „ki van találva“, immár közel két évtizede, s hogy milyen valójában, arról még sokat lehetne beszélni, de az igazi nagy élmény mégis: ott lenni... Gályné Vincze Ilona utolsó mondata akár zárszó Is lehetne. Olyannyira, hogy hozzátenni sem igen van mit; legfeljebb annyit, hogy semmi ,okunk kételkedni szavai igazában. VASS GYULA Rejdovái ház (A szerző felvétele) Békében a békéért Ráérő, kövekkel fecsegő hegyipatak siet végig a falun. Kánikulával búcsúzik a nyár. A csűrökbűl, pajtákból a friss széna, a házakból pedig a vasárnapi ebéd illata árad. A kertekben tücskök vigadnak, érik a szilva. A kacskaringós, hangulatos utcácskák labirintusában az időben itt felejtett paraszti életforma élő múzeumvilága köszönt. A tájhoz formálódó, fazsindelyes építmények formagazdagsága, az érdekes kiképzésű szállítójárművek (szekerek, talicskák), a népviseletben járó, köszönésemet hangosan viszonzó anyókák és apókák láttán a történelmi múlt jelen idejűsége hat rám gazdagítón. Körös-körül hegyek, meredek kaptatok. Itt állandó vendég a szellő; a közeli erdők küldik a friss fuvallatot. A gyerekek, s az unokák közül sokan más égtájak aiá költöznek innen, de a családi ünnepnapokon mindig visszatérnek, mint fészkébe a madár. • • • A Rozsnyói j Rožňava j járás északnyugati csücskében van ez a falucska, Rejdová, ahol — tárgyi (építészeti) emlékeiben, a hagyományok ápolásában, a népművészet őrzésében — még eleven frissességgel él a múlt... A szlovák nemzeti felkelés 41. évfordulója, a nemzetközi szövetkezeti nap és az aratás befejezése alkalmából immár 12. alkalommal tartották meg itt a járási békeünnepélyt. A kétnapos kultúr rendezvényt A szülőföld köszöntése című folklórműsorral nyitották meg. A rejdovái, a vlachovúi, a dobšinái és a rozsnyói néptánccsoportok fellépése mellett élményszámba ment a Csemadok barka! (Borka) helyi szervezete folklórcsoportjának műsora: a régi kézi aratás felelevenítése. A Slovenská ĽupCa-i Partizán folklóregyüttes Is szép összeállítású keretműsorral sze-* repplt. Másnap a felszabadulási emlékmű megkoszorúzása után ünnepi nagygyűlésre került sor, amelyen J á n Gallo, az SZLKP Rozsnyói Járási Bizottságának vezető titkára mondott beszédet. Köszönetét mdndott azoknak, akik 41 évvel ezelőtt fegyverrel a kezükben csatlakoztak a szlovák nemzeti felkeléshez a fasiszta bitorlókkal szemben, elvisellek a szenvedéseket és minden darab kenyeret megosztottak egymással a hősies harcban. Rőee (Revúca), Dobšiná, Rozsnyó, Kejdová, Szirk (Sirk), Cselnek (Štítnik), Henckovce, Alsósajó (Nižná Slaná) és még további községek az ellenállás központjaiként iratkoztak be a nemzet történelmébe. Gallo elvtárs beszédének befejező részében nagyra értékelte a járás dolgozóinak önfeláldozó munkáját; a vasércbányákban, a magnezitüzemekben és a további munkahelyeken folyó rekordmozgalmat, amely hozzájárult a 7. ötéves terv feladatainak becsületes teljesítéséhez. A rejdovái járási békeünnepség résztvevőit Túr szovjet őrnagy is köszöntötte, aki mondanivalójában a világbékéért folytatott összpontosított harc fontosságát hangsúlyozta. Az ünnepségek keretében minivásár is volt, ezenkívül gazdag kulturális program szórakoztatta, nevelte a nagyszámú közönséget. KORCSMAROS LASZLŰ Barangolás a régműit mezőgazdaságában zetésével, a radi fnlklóicsupnrt, Jakab Erzsébet szólóénekes, aki az idén megkapta „A népművészet mestere“ kitüntető elismerést. Ennyi tért bele a műsoridő első felébe. A második részben fellépett a királyhelmeci (Kráľovský (Chlmec) Apró Bodrogközi gyermek-tánccsoport, a nagykövesdi (Vefký Kamenec) vegyes éneklücsuport, a királyhelmeci bútorgyár újonnan alakult női éneklőcsnportja, a nagykövesdi Balogh István citeraszólista, Bertháné Troskó Ludmilla szólóénekes szintén járási győztes, majd a nagykaposí Csemadok-alapszervezet Komőcsa néptánccsoportja. Vendégként bemutatkozott a kassai (Košice) Üj Nemzedék néptánccsoport, illetve két magyarországi parodists a Telepódiumból. A gazdag, csaknem négy órás műsor magával ragadta és kellemesen elfárasztotta a kitartó nézőket is, akik nagy élvezettel szívták magukba a népzene és néptánc ápolói által közvetített kulturális értékeket. Hogy zenei anyanyelvűnknek, de egyáltalán népi- kultúránk továbbéltetésének a jövőben is van létjogosultsága az Ung-vidéken, ezt a zsúfolásig telt művelődési ház is bizonyította, melynek nézői viharos tapssal jutalmazták és búcsúztatták a szereplőket. D. VARGA LÁSZLÓ Anáak ellenére, hogy a kirándulási főszezon már utánunk van, s a „világjáró“ kőrútjaikról huzatért turisták éppen az élménybeszámolóknál tartanak, /amelyek legtöbbje a „mit, hol, mennyiért“ kérdéscsoport köré fogalmazódik, tisztelet a kivételnek...] —, egy érdekes, a kertészettel, a borászattal és a vadászattal összefüggő barangolásra hívom olvasóinkat. Dél-Morvaoršzág egyik nevezetes, természeti kincsekben, látnivalókban gazdag kisvárosába: Lednice na Moravé-ba. A kisváros és jellegzetes, francia rokokó stílusú kastélya, valamint parkerdeje Európa-szerte ismert turisztikai látványosság. Az első feljegyzések az 1610-es évekből maradtak ránk, amikor is a Lichtenstain grófi csatád nagyszabású építkezésekbe, vízügyi munkálatokba és parkosításba kezdett a Breclav-Mikulov-Lednice na Morave-i családi birtokon. Így főtt létre egy átfogó terv alapján készített vízügyi rendszer — mely tbbb halastavat foglal magában —, így épült fel a korabeli és későbbi mesterek alkotó keze-munkáfának nyomán a rokokó, reneszáns és barokk elemekkel díszített kastély, kápolna, valamint a Közép-Európában egyedülálló, 86 méter magas minaret, mely egyben kilátótoronyként is szolgált. A kor építészeti csodájaként emlegetett 96 m hosszú. 32 m széles és 15 m magas téliktert, melyben leginkább a trópusokról származó virág- és fafajták találtak otthonra, ma is eredeti szépségében áll a látogatók rendelkezésére. A főúri kényelem és nagyravágyási hajlam, az önmutogatás e légköre ma már a múlté. A felszabadult követő, szocialista alapokon nyugvó kultúrpolitika az egyszerű emrebek számára is hozzáférhetővé tette a múltat. Nagyszerű példa erre a Lednice na Morave-i kastély egyik szárnyában létrehozott mezőgazdasági múzeum, melyben a szőlészet, a méhészet, a vadászat, a zöldség- és gyümölcstermesztési ágazatok kaptuk helyet. Barangolásomban szerencsére kísérőm is akadt, a szintén Lednicén működő kertészeti főiskola negyedéves hallgatója, Balogh Katalin személyében. Az ő kalauzolásával jártam végig a múzeumot, mely 20 kiállítóteremből, értékes tárgyi dokumentumokból és a környék madár- és állatvilágát bemutató pavilonokból áll. A • H földszinti bemutatótermek a szőlészet-borászat múltját mutatják be. A korabeli prések, hordók, dézsák, korsók sok-sok fajtája, egyedi díszítésű kifogóedények sokasága fogadja a látogatót. A szerszámok pontos és ésszerű megmunkálása a századokkal előttünk élő gazdák munkaszeretetét dicsérik. A második emeleti kiállítótermek a méhészet, a vadászat, valamint a zöldség- és gyümölcstermesztés hagyományait mutatják be, komoly teret szentelve a jelen eredményeinek és a jövő lehetőségeinek is. _ — Sokat járunk ebbe a múzeumba — mondja Balogh Kati. — Mint jövendőbeli kertészmérnök fontos, hogy megismerjük a régmúlt korok kertészeinek munkáját, szakmai fogásait. Ezek nélkül az ismeretek nélkül elképzelhetetlen lenne a majdani munkahelyünkön az érvényesülés és a szakmai bizalom megszerzése. — Most, amikor a legtöbb diák a vakációját tölti, mi az oka annak, hogy te itt Lednicén vagy? Vizsgák, vagy valamilyen más elfoglaltság? ■— A vizsgáim mind megvannak, 1,8-as állaggal zártam a harmadik évet. Az ok, hogy mégis itt vagyok, egyszerű a nyári aktivitás keretén belül 17 évfolyamtársammal együtt a helyi szövetkezet kertészetében dolgozunk, főleg a paprika- és a paradicsomszedésben segédkezünk. Napi 20 láda paradicsom a normánk, ami kb. 400 kg-nak felel meg. Még azt szeretném elmondani, hogy ez a fajta paradicsom az OKSUP /0stredný kontrolný a skúšobný ústav poľnohospodárstva) kísérleti terméke, s főleg a konzervipari feldolgozásra alkalmas. Munkánkat szívesen végezzük, hiszen tudatában vagyunk annak, hogy egy jó kertésznek az elméleti tudnivalók mellett a gyakorlati, a kétkezi munkát is ismernie és szeretnie kell... Aki Bratislava, és Brno közötti autópályán haladva meglátja a Lednice na Morave feliratú irányjelzö táblát, javasolom, ha csak pihenésképp is, térjen be e kisvárosba. Meggyőződhet róla, hogy nem kell világjáró körútra indulni ahhoz, hogy szép, értékes és tartalmas látnivalókban legyen része. Határainkon belül is bőven akad belőlük. , Kertész Gábor
