Szabad Földműves, 1985. július-december (36. évfolyam, 27-52. szám)
1985-09-14 / 37. szám
1985. szeptember 14. SZABAD FÖLDMŰVES 5 a gyakorlatba! František Pi t га, a CSKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára (balról a második) is megtekintette az országos kiállítást тщ ф Tudomány AGROKOMPLEX *85 Egy év elteltével augusztus 24-e és szeptember 8-a között sorrendben immár 12. alkatomat rendezték meg Nyitrán (Nitra), a Zobor alatti történelmi városban az Agrokomplex országos mezőgazdasági kiállítást. Szlovákia mezőgazdasági központjában a seregszemle szervezői az idén a tudományos-műszaki fejlesztés eddigi eredményeinek bemutatására és az ezen a téren kínálkozó lehetőségek szélesebb körű hasznosítására törekedtek. Az SZSZK Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériumának védnöksége alatt rendezett országos bemutató a hagyományokhoz hűen nemcsak a szocialista mezőgazdaság eddigi sikereinek a seregszemléje volt, hanem teret nyitott az új ötletek, érdekességek felvonultatásának^ a szakembereknek pedig nagyszerű alkalmul szolgált, hogy kicseréljék tapasztalataikat, közreadják az utóbbi időszakban szerzett tudományos és gyakorlati ismereteiket. Már a kiállítás megnyitását követő első hétvégén sokan mentek el Nyitrára, hogy megtekintsék a több mint 92 hektáros területen megrendezett bemutatót. Igaz ugyan, hogy az időjárás nem nagyon kedvezett, ám ez nem akadályozta az érdeklődőket. A bejárat előtti hatalmas parkolóhelyem autóbuszok és személyautók rendszámtáblái arról tanúskodtak, hogy nemcsak Szlovákiából, hanem a cseh és morva országrészekből is szép számmal érkeztek a kiállításra. A látogatókat már a kapuban zeneszó fogadta, s a szabadtéri színpadon is egymást követték a kulturális rendezvények és különböző fellépések. Újdonságnak számított, hogy a gottwaldovi Agropodnik közös mezőgazdasági vállalat UNAG típusú vontatóját igénybe véve a látogatók körséta formájában kényelmesen megtekintették a vásárváros egész területét. A 12. alkalommal megrendezett országos mezőgazdasági kiállítás központi témája így hangzott: a tudományos-műszaki fejlesztés útján az állattenyésztés hatékonyságának további növeléséért, az élelmiszer-ipari termékek minőségének állandó javításáért. A szervezők témaválasztásának időszerűségét Július Varga, a CSKP KB Elnökségének tagja, a KB osztályvezetője, a kiállítás megnyitóján részt vevő párt- és kormányküldöttség vezetője is külön hangsúlyozta. Köztudott, hogy a tudományos-mflszaki haladás eredményeinek mielőbbi gyakorlati alkalmazása nélkül a népgazdaság egyik ágazatában sem, így természetesen a mezőgazdaságban és az élelmiszeriparban sem lehet huzamosabb ideig figyelemre méltó eredményeket elérni. Az utóbbi időszakban olyannyira sokat emlegetett hatékony belterjesítés pedig teljesen elképzelhetetlen a legújabb tudományos ismeretek szélesebb körű gyakorlati alkalmazása nélkül. Az idén az állattenyésztési kérdések kerültek előtérbe, s főleg a törzstenyésztési, nemesítés! és hibridizációs programok teljesítésének bemutatására adódott nagyszerű lehetőség. így nem csoda, hogy a hazai mezőgazdasági bemutatók történetében az állattenyésztési részleget tekintve az egyik legnagyobb seregszemlére került sor. Ez teljes mértékben érthető, hiszen a következő, 8. ötéves tervidőszak olyan fokozott követelményeket támaszt az állattenyésztésben dolgozókkal szemben, hogy a kitűzött feladatokat csakis a tartalékok mielőbbi kiaknázásával, az adott lehetőségek maximális hasznosításával lehet az elvárásoknak megfelelően teljesíteni. A kitűzött hoszszú távú önellátási program keretében meghatározó fontosságú, hogy milyen eredményeket érnek el az egységes földműves-szövetkezetek, állami gazdaságok, valamint a törzstenyésztő vállalatok a tenyészállatok nemesítése során. Elsősorban a szarvasmarha-tenyésztésben az élenjáró mezőgazdasági üzemek kiállítási részlege iránt mutatkozott nagy érdeklődés. Emellett természetesen a sertés-, a juh- és a baromfitenyésztésben szerzett új ismereteket is közreadtak a szakemberek. Az érdekesség kedvéért megemlítjük, hogy a kiállításon több mint 500 szarvasmarha, 200 sertés, 200 juh, közel ezer darab baromfi és többféle prémes állat bizonyította: hazai módszereink következetes alkalmazásával nagyszerű gazdasági eredmények születhetnek. Főleg a nemesítéssel foglalkozó központokkal és a törzstenyésztő vállalatokkal való sikeres együttműködés segítheti elő hosszabb távon a gazdasági sikereket. A kiemelkedő tenyésztési eredményekről tanúskodott a kiállítás bajnoka címért folytatott verseny. Mindenekelőtt a tehenek közötti verseny volt szoros, amelyből végül is a Spišská Nová Ves-i Törzstenyésztő Vállalat prešovi üzemének szlovák-tarka tehene került ki győztesen. A kiállítás bajnoka címet elnyert tehén öt laktáció során átlagosan 5500 liter tejet adott, s a tej zsírtartalma meghaladta a 4.23 százalékot. A sertések közül a Soíi Egységes Földműves-szövetkezet kocája végzett az első helyen. A kosok versenyében a Siádeökovcei Élsz merino tenyészkosa szerezte meg a „bajnoki“ elmet. Nagy várakozás előzte meg a kiállítás nyitvatartása alatt kedden, csütörtökön, szombaton és vasárnap megtartott tenyészállatok szakmai bemutatóját. Ennek az újdonságnak főleg akkor volt nagy nézőközönsége, amikor a bemutató kezdési időpontját az eredeti délelőtti tíz őréről délutáni két őrára módosították. Hasonlóan újdonságnak számított, hogy a kiválasztott állatokat az érdeklődők a helyszínen meg is vásárolhatták. A Gellei (Holice) Egységes Földműves-szövetkezet tenyészüsző-bemutatója főleg a szakemberek körében aratott méltán nagy sikert, hasonlóan, mint a Nádszegi (Trstice) Efsz kocái. A kiállítás anyagai alátámasztották annak a döntésnek a helyességét, amely a hús-gyapjú és a tej-gyapjú állomány szakosodását rendelte el. Ennek következtében például a Sládečkovcei a Zlaté Moravce-i és a Liptovská Osada-i Efsz-ben 14—18 kilogrammos átlagos gyapjúhozamot értek el. Nagy segítséget jelenthet a ZDYO-02 típusú fejőberendezés is, amely a nehezen hozzáférhető területeken, legelőkön Is lehetővé teszi a gépi fejőst. Az A pavilonban a mezőgazdasági termelés tudományos kutatási bázisának az eredményeit mutatták be. Nem szükséges külön hangsúlyozni, hogy az idei központi témát tekintve milyen kulcsfontosságú szerepet kaptak az itt kiállított kutatóintézetek, törzstenyésztő vállalatok, nemesítő állomások, valamint a tudományosműszaki fejlesztéssel rendszeresen és behatóan foglalkozó egységes földműves-szövetkezetek és állami gazdaságok. A kiállításra érkezettek közül sokan előre úgy vélekedtek tőgy az idei seregszemle túlságosan is tudományos beállítottságúra sikeredett. Amikor azonban a látogatók betérlek az egyes pavilonokba és elidőztek egy kicsit a szabad térségben kiállított új gépek és berendezések közelében, meggyőződhettek arról, hogy a szervezők nem elvont kutatatási eredmények ismertetésére törekedtek, hanem azok gyakorlatban történő alkalmazását vették nagyító alá. Így például a Slovosivo tudományos-termelési egyesülés kutatóintézetei, nemesítő állomásai és vetőmagtermesztési állami gazdaságai bemutatták a legújabb ismeretek gyakorlati alkalmazásával elért nagyszerű eredményeiket. A bemutató központi témájával mindenekelőtt a takarmányalap biztosításával kapcsolatos kiállítási anyag volt a legszorosabb kapcsolatban, hiszen az állatenyésztés belterjesítésének továbbfejlesztése teljesen elképzelhetetlen a megfelelő tápértékű takarmányok nélkül. , A Bratislavai Metrológiai Intézet szenei (Senec) üzeme a helyi Csehszlovák—Szovjet Barátság Állami Gazdaság, valamint a S'ádkoviéovói Magtermesztő Állami Gazdaság szakembereivel közösen kidolgozták a különböző vetőmagvak terméshozamát hozzávetőlegesen 5— 10 százalékkal növelő eljárás alapjait. A módszer lényege, hogy a vetőmagokat lézersugárral kezelik, Így lényegesen nagyobb hozamok érhetők el. A gabonafajtákon kívül a közeljövőben a takarmányok tápértékének a növelésénél is hasznosítani szeretnék az említett agrolézert. A Služovicei Egységes Földműves-szövetkezet, mint minden évben, az idén is a számítástechnikai újdonságokat vonultatta fel. A látogatók a kiállítási részlegen elhelyezett képernyőkön kísérhették figyelemmel, hogy a korszerű műszaki felszerelés milyen mértékben könnyíti meg a termelés irányítását, s hogyan járul hozzá a hatékonyság és gazdaságosság fokozásához. Az állattenyésztés legfontosabb termékei a hús, a tej és a tojás mindennapi táplálékunk több mint 52 százalékát alkotják. Ezért nem véletlen, hogy termelésük hatékonyságának növelése, illetve annak kérdései olyan nagy szerepet kaptak az idei országos mezőgazdasági kiállításon. A továbbiakban, amint azt a korszerű mezőgazdasági és élelmiszer-ipari termelés megköveteli, főleg a minőségre kell helyezni a fő hangsúlyt. A közeljövőben a mezőgazdaság, iíletve a feldolgozóiparban dolgozókra még igényesebb feladatok várnak, hiszen egy lakosra átlagosan 87 kilogramm húst, 355 liter tejet és 250 darab tojást irányoz elő az ütemterv. Ennek elérése csakis a belterjesítés fokozásával, a termelés korszerűsítésével, valamint a dolgozók munkakezdeményezésének a felkarolásával lehetséges. A továbbfejlesztési folyamat egyik meghatározó láncszeme a tudományos-műszaki haladás rugalmas gyakorlati alkalmazása. A bemutatón látottak alapján nyugodtan állíthatjuk, hogy élenjáró mezőgazdasági üzemeink jó úton haladnak, vezetőik szorosan együttműködnek a kutatóintézetek szakembereivel, a dolgozók újításait, ötleteit sem hagyják figyelmen kívül. A másik oldalon azonban arról Is szükséges néhány szót ejteni, hogy az imént elmondottak, sajnos, még nem általános érvényűek. Bár az utóbbi időszakban csökkent a lemaradozó gazdaságok száma, a tartalékok hasznosítása nem mindenütt történik gyorsan és zökkenőmentesen. Ezért az ágazat elsődleges feladata, hogy az élenjáró mezőgazdasági üzemek termelési színvonalát a gyengébben gazdálkodó szövetkezetek és állami gazdaságok is mielőbb megközelítsék. А В és a C pavilonban az élelmiszeripar termékeit állították ki. Újra bebizonyosodott, hogy a termésskála eléggé széles és megfelelő, csak a gyártás és forgalmazás hosszú láncolatában nem működik olajozottan a gépezet. Mert mással nem magyarázható, hogy például a tejipari készítményekből olyan gazdag volt a kínálat; hogy a látogatók több termékkel csak a kiállítás színhelyén találkoztak első ízben. Sajnos, az élelmiszerüzletek polcain a kiállításon szereplő termékeknek csak az elenyésző része található meg rendszeresen. Legfőbb ideje volna, hogy a sokat hangoztatott nélkülözhetetlen intézkedéseknek végre foganatjuk volna, s ne a bemutatókon, hanem az üzletek polcain legyen bőséges választék. Az imént elmondottak az egyes termékek csomagolástechnikai színvonalára szinte ugyanúgy érvényesek. A szakemberek végre megtették az első lépéseket a korszerűbb, esztétikusabb küllemű csomagolás szélesebb körű alkalmazása terén. A nyitrai bemutatón már láthattuk a forgalomban levőknél ízlésesebb, színesebb kivitelezésű és korszerűbb csomagolású termékeket. Vajon az üzletekbe mikor jutnak el a C pavilonban látott újdonságok? — hallottam több ízben a kiállítás látogatóitól. A kérdés indokolt, a válaszra pedig várnunk kell — remélhetőleg nem sokáig. Az Agrokomplex ’85 egyik kellemes meglepetését a Slatinské Lazy-i Podjavorie Efsz kiállítási anyaga szolgáltatta. A második éve kísérleti szövetkezetként gazdálkodó mezőgazdasági üzem dolgozói az eltelt rövid idő alatt számos sikerrel hívták fel magukra a figyelmet. A szarvasmarha- és a libatenyésztési eredményeik mellett a szövetkezet melléküzemági termelésére összpontosult a kiállítás látogatóinak érdeklődése. Nem is csoda, hiszen az említett szövetkezeit a mezőgazdaságban dolgozók számára tervez és készít munkaruhákat, illetve különböző védőöltözeteket. A szővetkezet kezdeményezése természeté^ sen kedvező fogadtatást kapott, s a kiállított ízléses és praktitkus védőöltözetek nem véletlenül nyerték el a látogatók tetszését. A szövetkezet vezetői tudatosítják, hogy a munkaruhákkal kapcsolatos problémát saját erejükből nem képesek teljesen megoldani, de bíznak abban, hogy ötletükkel sikerül enyhíteni az e téren huzamosabb ideje jelentkező ellátási gondokat. Jó volna, ha a többi mezőgazdasági üzem vezetői és képviselői is fontolóra vennék, hogy miként járulhatnának hozzá a dolgozók munkakörülményeinek javításához. Az idei bemutatón sem hiányoztak a gépipari újdonságok, amelyek közül az Agrozet konszern üzemei több mint húszat állítottak ki. A nagy mezőgazdasági gépgyárak mellett a kisebb üzemek, egységes földművesszövetkezetek és állami gazdaságok képviselői is számos újdonsággal jelentkeztek az országos mezőgazdasági bemutatón. A szokásokhoz híven az erdőgazdaság és a vízgazdálkodás időszerű kérdései és kiállítási anyagai is szerepeltek az országos seregszemlén. Nem hiányoztak továbbá a mezőgazdasági termékfelvásárló és ellátó üzemek és az agrokémiai vállalatok képviselői sem, A mezőgazdaság szolgáltató iparágai közül a legnagyobb területen a vegyipari tröszt képviselői állítottak ki. A bemutató látogatót! megtekintették a legújabb növényvédő szereket, és tápokat, megismerkedhettek felhasználásuk, akalmazásuk lehetőségeivel. Az új biotechnológiai eljárásokat elsősorban a Csehszlovák Tudományos-Műszaki Társaság fióküzemeinek képviselői mutatták be. Természetesen a különböző szemináriumok, szimpozionok és értekezletek is voltak a kiállítás ideje alatt, ahol a szakemberek ismertették legújabb kutatási eredményeiket, el* mondták véleményüket főleg a központi témakörrel kapcsolatosan. Ä kiállítás látogatói között sokan voltak olyanok, akik kihasználták az alkalmat és felkeresték a kertészkedők, a horgászok és vadászok pavilonja mögötti bevásárlóközpontot. Különböző kulturális és sportrendezvényekből sem volt hiány, Így a Nyitrám látogatók számára a kiállítás megtekintése mellett még egyéb más szórakozási lehetőségre is nyílott alkalmuk. Az Agrokomplex '85 országos mezőgazdasági kiállítás szeptember 8-án zárta kapuit. A hazánk szovjet hadsereg általi felszabadításának jubileumi 40. évfordulóm jegyében rendezett mezőgazdasági seregszemle az idén is teljesítette küldetését. Bemutatta a szocialista mezőgazdaság több mint három és fél évtizedes töretlen ívű fejlődését, felhívta a figyelmet az időszerű, elodázhatatlan tennivalókra, a nagyszerű gazdasági eredmények mellett rámutatott a hiányosságokra is, amelyeket a közeljövőben mielőbb fel kell számolni. A szervezők munkáját dicséri, hogy a több mint 110 kiállítőüzem, vállalat bemutatója alkalmazkodott a meghirdetett központi témához. A rendezők szerint az idei országos mezőgazdasági kiállítás elsődleges feladata az volt, hogy ráirányítsa a figyelmet a tudományos-műszaki fejlesztés fontosságára, a belterjesítés terén nélkülözhetetlen szerepére. Bár a hivatalos értékelésre még várni kell, nyugodtan elmondhatjuk, hogy az idei, sorrendben tizenkettedik országos bemutató sikeres volt. BARDOS GYULA A tenyészállatok kiállítási részlege (Fotó: ČSTK) Az A pavilon előtt a Martini Nehézgópipari Müvek korszerű traktorait tekinthették meg a látogatók A