Szabad Földműves, 1985. július-december (36. évfolyam, 27-52. szám)
1985-09-07 / 36. szám
1985. szeptember 7, SZABAD FÖLDMŰVES 3 Meg kell akadályozni \ a világűr militarizálásat Irta: PINTÉR ISTVÁN MÉRNÖK, A TUDOMÁNYOK KANDIDÁTUSA IV. 'Az ezredfordulón az USA elképzelései szerint e világűrben olyan lézerállomásoknak kellene működniük, amelyek a mai — az USA védelmi kutatásait szolgáló — Alfa Agentúry terv alapján jönnek létre (DARPA-Defense Advanced Research Project Agency). Ezek a lézerállomások magas földkörüli pályákon keringő, tükörrel ellátott mesterséges holdakon lennének elhelyezve és a tükrük segítségével irányítanák a kibocsátott sugarakat a földi célpontokra. Napjainkban a bolygónk körül keringő mesterséges holdak állítólag csak „előőrsei“ a „legyőzhetetlen csillaghadseregnek“. A Science tudományos folyóirat becslése szerint az összes tudományos és katonai anyag a világűrben, amelyet dollárok milliárdjaiért készítettek el, csillagháború esetén szó szerint egyetlen pillanat alatt egy rakás fémhulladékká válhatna. Egyetlen két megatonnás hidrogénbomba, amely a légkör fölött robbanna fel, rögtön végezne az összes katonai elképzeléssel és a lézersugarak villámaival, miközben a világűr „síri csendbe“ borulna. Az összes világűrben rendszer hirtelen kiesésének oka az ún. elektromágneses pulzáció lenne, ami a bomba robbanásakor keletkezne és hatása 10 ezer km távolságra is érvényesülne. Ezt az atomrobbanás által előidézett nagy energiájú villámot nevezték az amerikai tudósok A Földön is a „nemzeti védelmi rendszer Achilles sarkának“. Ezt a feltevést az egyik, a Csendesóceán déli részén 1962-ben hidrogénbombával végrehajtott kísérlet alapján alkották. A Hawaii-szigeteken, amelyek a robbanás helyétől 1200 km-ro voltak, elaludtak utcai lámpák, a riasztóberendezések szirénázni kezdtek, és az elektromos fogyasztókat egy láthatatlan kéz bekapcsolta. Azóta a katonai szakemberek igyekeznek „megerősíteni“ az amerikai védelmi rendszer némelyik, az elektromos pulzációk veszélyére különösen érzékeny részét. A veszély azonban nemcsak az elektromos pulzációk részéről fenyeget. Az elektronikára jelentős hatással van az ideiglenes radiációs efektus is. Ha az elektronika nem is semmisülne meg az elekttromágneses pulzációk által kiváltott esetleges sokktól, mégsem működne úgy, ahogy kellene. Rejtélyes módon megváltozik a tranzisztorok belépő feszültsége, áttitődlk és megkárosodik a félvezetők kristályszerkezete. Mint a kísérletek megmutatták, lehetséges néhány óvintézkedést is tenni a világűrben az elektromágneses pulzációk által okozott sokkal szemben, de mind ez ideig a kozmikus villámcsapással szemben nem lehetséges semmiféle védekezés. Az Európa Archív című NSZK- beli folyóirat 1962-ben közölt egy cikket a műholdelbárítő rendszerek fejlesztéséről. A cikk szerzője felhozza, hogy a mesterséges holdak katonai felhasználásának növekvő jelentősége a Szovjetuniót és az Egyesült Államokat is a műholdelhárító rendszerek létrehozására ösztönözte. Míg a. hatvanas és hetvenes évek katonai űrprogramjai az egyezmények betartásának ellenőrzésével foglalkoztak, a műholdelhárító fegyverek új generációja most először hozza magával a pusztító rendszereket a világűrbe. Míg ezt a technológiát nem fogják ellenőrizni, vagy leállítani, ahogyan azt a Szovjetunió javasolja, nagymértékben lehetetlenné válhat a világűr békés célú kihasználása, aľkalmazása kimeríthetetlen, új távlatokat nyithat a fegyverkezési verseny előtt. Az első atomtöltetü műholdelhárító rendszert a hatvanas években hozták létre az Egyesült Államokban. Ezt a rendszert kipróbálása után — amikor megmutatkozott, hogy az atomrobbanás a világűrben nemcsak a célt semmisítené meg, hanem, mint már említettem, az elektromágneses sugárzás olyan erős impulzusait bocsátana ki, amely minden amerikai műholdat is megsemmisítene — elvetették. Washington határozata szerint az USA légiereje műholdmegsemmisítő űrfegyverek szerkeztésén dolgozik, azzal a céllal, hogy az űrbéli objektumokat megsemmisítő aktív eszközöket hozzon létre. A míiholdmegsemmisítő fegyverrendszerek hordozójának az F-15- ös vadászrepülőgépeket használják, amelyekről kb. 25 ezer méter magasságban lövik ki a kétfokozatú önirányító rakétákat, s ezek a Földtől számított 36 ezer méter magasságig képesek behatolni a világűrbe. Mint a Los Angeles Times beszámol róla, az Egyesüli Államok ezzel a rendszerrel 1983- ban végzett kísérletet. Fegyverzetellenőrzés és a jelenlegi krízis leküzdése szempontjából ez az amerikai rendszer jelentős mértékben veszélyezteti a nemzetközi biztonságot. Ha ezeket az új mühold-megsemmisítő fegyvereket ellenőrizni akarjuk, kevés az időnk. Ugyanis ha ezeket a rendszereket kipróbálják, óriási problémát jelentenek majd a fegyverkezés ellenőrzésének hitelesítésében, mert sok amerikai műhold. Shuttle típusú űrhajó, vagy harci repülőgép a műhold-megsemmisítő fegyvereket hordozhatna a fedélzetén. Az Egyesült Államoknak nemrégen hozott határozata, hogy meggyorsítja a célrarepülőliold-megsemmisítő fegyverek kipróbálását, és elhalasztja a tárgyalásokat a miiholdelhárltó rendszerekről, arra irányul, hogy erősítse az Egyesült Államok pozícióit a. Szovjetunióval folyó következő tárgyalásokon. Az USA logikája szerint előbb ki akarják fejleszteni azt a fegyvert, amelyet valamikor a jövőben tárgyalások alapján betiltanak. Csak naiv emberek hihetik e] a Fehér Háznak azt az állítását, hogy ezek a fegyverek „védelmi“ küldetésnek. Sajnos, az USA nem hajlandó tudatosítani, hogyha azonnal felújítanák a tárgyalásokat a Szovjetunióval, sokkal inkább hozzájárulnának mindkét hatalom biztonságához, mint a rakétaelhárí-tö és műhold-megsemmisítő fegyverrendszerekkel végzett további kísérletekkel. Az az igazság, hogy az űrbéli rakétaelhárítő rendszer, amit az Egyesült Államok hoz létre, minden területen lázas fegyverkezést irányoz elő és megzavarja a nemzetközi biztonságot. Ezt a végkö-vetkeztetést kifejezően fogalmazta meg Michail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára a Pravda szerkesztőjével folytatott beszélgetésében: „Ugyanúgy, mint ahogy az atomfegyverek nem szüntették meg a hagyományos fegyverfajtákat, sőt inkább a lázas fegyverkezés fokozódását váltották ki a hagyományos és az atomfegyverkezés területén is, az űrfegyverek létrehozása is egyetlen dologhoz vezet — a lázas fegyvekezés még intenzívebbé válik és új területeket ragad magával.“ Katonai szempontból az amerikai „csillaghábarús“ terv az USÄ atomstratégiájának, az elsöcsapás stratégiájának . elválaszthatatlan része. Ennek a tervnek a valódi célja, hogy lehetőséget teremtsen a bünteien atomtámadásra és biztosítsa a feltételeket a Szovjetunió és más országok tartós atomzsarolására. Tekintettel arra, hogy az Egyesült Államok kategorikusan elutasítja azt a kötelezettségvállalást, hogy elsőként nem alkalmaz atomfegyvert, ezzel súlyosan fenyegeti a békét, (Folytatjuk] } j {! » i ? t í Érthető, hogy a Koreát illető hírek, események mindig fölkeltik érdeklődésünket. Semmi sem hagy bennünket közömbösen, aini itt történik. Hiszen alig ocsúdott fel a világ a második világháború borzalmaiból, alig kezdte elhinni, hogy béke van, az 1950. június 25-én elindított háború képei filmhíradókban, képes újságokban újraidézték a rettenetét, a pusztulást. Égett a Koreai-félsziget. Mi történt itt, miután 1945 augusztusában a szovjet hadsereg felszabadította Koreát a 40« éves japán megszállás alól? A térségben érdekéit győztes nagyhatalmak, a Szovjetunió és az USA megállapodtak, hogy Korea területén a 38. szélességi foktól északra a szovjet, délre pedig az amerikai csapatok fegyverzik le a japán hadsereget. Majd 1945 decemberében a Szovjetunió, az Egyesült Államok, valamint Nagy-Britannia egyezményt írtak alá egy összkoreai ideiglenes demokratikus kormány tnegalapításáról. E célból egy amerikai-szovjet közös bizottságot hoztak létre, amelynek munkáját azonban az amerikai fél minden eszközzel gátolta. A Dél-Koreában állomásozó amerikai csapatok megakadályozták a demokratikus fejlődést, és támogatták a régebbi kapitalista társadalmi viszonyok fennmaradását. Északon eközben földosztást hajtottak végre, megkezdték az államosítást, megindult a gyors demokratikus íejlpdés. Dél-Koreában az amerikai parancsnokság irányítása alatt 1948 májusában választásokat tartattak, amelyeket a szavazásra jogosultak hetven százaléka bnjkottált. Ennek ellenére megalakították a Koreai Köztársaságot, amelynek elnöke az Amerikabarát Li Szín Man lett. Ellenlépésként az észak-koreai politikai szervezetek is megtartották a választásokat és ezek alapján létrehozták a Legfelsőbb Népi Gyűlést, szeptemberben pedig kimondták a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság megalakulását. A dél-koreai reakciós rezsim — amerikai segédlettel — saját uralma alá szerette volna vonni egész Koreái, s 1950-ben kirobbantotta a koreai háborút. Látszólag két társadalmi berendezkedést képviselő ideológia csapott össze, valójában azonban a nagyhatalmi erőpróbának volt ez a kivetltődése. Az úgynevezett kommunista terjeszkedést akarta Washington megakadályozni ebben az ázsiai országban, ám az indíték az volt, hogy a Pentagon katonai elképzeléseibe nem illett bele a szocialista Korea képe. Három éve folyt a vér, s az akkori idők haditechnikájával szemben — legalábbis kezdetben — csupán az A KNDK államünnepén A szétszakított Korea újraegyesítéséért emberi elszántság állt szemben. Ä KNDK fegyveres erői szoros egységben a néppel úgy küzdöttek, hogy 1953-ban a délieket támogató amerikai kormányzatnak el kelleti fogadni a tárgyalásokat. Ennek eredményeként húzták meg a Koreai-félszigetet elválasztó vonalat a harmincnyolcadik szélességi foknál. E semleges zónába ENSZ- ellenórző egységeket vezényeltek, s az ott megépült diplomáciai falu, Panmindzson fogalommá vált. A kettészakított ország között a laza kapcsolat ezen a „határállomáson“ keresztül történt. A párbeszéd gyenge fonalát hol felvették^ hol elejtették, de jelentősebb eredményt az utóbbi időkig nem értek el. A fal, amely előbb képzeletbeli volt, majd a szöuli vezetés erős „beton védelmi vonalként" meg is építette, hermetikusan elzárta a két részt. Hiába értek véget a háborús szenvedések, a megmenekült emberek nem érezhették a felszabadulás, a béke örömét, hiszen hozzátartozóik, szüleik, gyermekeik, rokonaik rekedtek a túlsó oldalon, és nem tudhatták, viszontláthatják-e valaha egymást. Azóta évtizedek teltek el. Közben a Szovjetunió és a szocialista országok mindig támogatták a KNDK törekvéseit az ország egyesítésére. 1972 júliusában közös nyilatkozatot tettek közzé. A békés egyesítés konkrét feladatainak kidolgozására hivatott bizottság ebben az évben alakult meg. A KNDK ekkor javasolta, hogy a fegyveres konfrontáció elkerülésére kölcsönösen csökkentsék a hadseregek létszámát és a katonai kiadásokat. Hogy a gazdasági és kulturális együttműködés előmozdítására gazdasági és kulturális bizottság alakuljon. E javaslatokat a szöuli kormány elutasította .Sorba vehetnénk az azóta eltelt esztendőket, mert szinte ugyanaz ismétlődött: a KNDK álgondon. külföldi beavatkozástól mentes országegyesítési javaslataira a délkoreai fél halogató vagy teljesen elutasító válaszokat adott. Csupán annyi történt közben, hogy a Nemzetközi Vöröskereszt közreműködésével a panmindzsoni tárgyalóasztalnál Jóváhagyták a keresőszói-« gálát alakítását. Ennek segítségével próbálták megtalálni a régebbi lakóhelyről szétszóródott hozzátartozókat. A hosszú bizonytalanság után az életjel is nagy eredmény volt. A felkutatottak azonban látni is szerették volna egymást. Azonban az óvatosság és a bi-zaU matlanság — a kölcsönös fenyegetettség érzése — itt erősebb volt* mint más országok kapcsolataiban. Sajnos, ez a mai napig sen£ alaptalan, mert Korea déli részén jelenleg is batvánezernyi amerikai haderő táborozik: a Pentagonnak ez az egyetlen szárazföldi támaszpontja a Távol- Keleten, s bár még a Carter-kormányzat megígérte a kivonulást, ez később már szóba sem került. A puncsai hatalomra került déli vezetőknek ez a katonai jelenlét a fő erejük nemcsak a KNDK-val szemben, hanem a belső elégedetlenség leszerelésében Is, amely diáklázadásokban, tüntetésekben is megnyilvánult. Szöult az Egyesült Államok olyan szövetségesként szeretné látni, akit a világ elismer és értékeli a sikereit, ezért hatalmas összegekkel igyekszik föltáplálni a Föld e legszegényebb országaihoz tartozó terület gazdaságát. Nem eredménytelenül és nem szándéktalanul. Kiváló propagandalehetőség a Szöulban rendezendő olimpia a kapitalista társadalmi viszonyok népszerűsítésére. E taktikába most már beleillik a kapcsolatok valamilyen konszolidálása is. Megélénkült a két országrész között a párbeszéd, több csoport utazhat rokonlátogatásra, gyakorlattá válhat a kulturális csere, és megindultak a diplomáciai tárgyalások is* Washington hátsó szándékát nyilvánvalóak, ezt tudják a KNDK-ban is. Ez azonban másodlagos akkor, amikor megindulhat a közeledés, amikor az elszakítottság hosszú és gyötrelmes évtizedei után emberek tízezrei reménykednek, hegy Ismét viszontláthatják szeretteiket. Bizakodva tekintenek nz elválasztó falak leomlása elé, mert azt akarják, hogy a koreai nép is elfelejthesse a szenvedéseket, és zavartalanul őrülhessen a békés fejlődés lehetőségeinek. —h— A Szovjetunió iparosodása a munkásosztály létszámának növekedésével és a földművesek létszámának csökkenésével párosult. Összességében ez a folyamat természetes, hiszen az urbanizáció velejárója a gazdasági fejlődésnek. A mezőgazdaság egyre nagyobb teljesítményű gépekkel való ellátása elkerülhetetlenül a városokba vonzza a munkaerőt. Míg a Szovjetunióban az 1961 —1965-ös években egy földműves hét embert élelmezett, addig az 1976— 1980-as években már tízet. Ezt azonban nem volt könnyű elérni. Külünösen abból a szempontból, hogy az országban nagyon eltérőek a természeti feltételek, a termesztési adottságok. Annak ellenére, hogy elég sok terület alkalmas a mezőgazdasági termelésre, a gabonafélék kétharmad részét olyan területeken kénytelenek termelni, amelyeken állandóan csapadékhiány mutatkozik. A Szovjetunióban a gabonafélék genetikai termőképessége másfél-kétszer kisebb, mint például az Egyesült Államukban vagy Franciaországban. Ugyanakkor az Oroszországi SZSZSZK nem fekete föld övezetében igen szegények a talajok. Ha ehhez még egy gyenge gazdaság is kapcsolódik, nem véletlen, hogy a fiatalok inkább a városokban keresnek jobb megélhetési lehetőséget. Ezért néhány területen már munkaerő-problémák is felmerülnek. De nem minden esetben a talaj a ludas. Gyakran a szomszédos gazdaságok közül az egyik több géppel és berendezéssel rendelkezik, nagyobbak a terméshozamok, s a fiatalok sem hiányoznak. Nagyon sok függ a vezető dolgozók hozzáállásától, és attól a légkörtől, amely az egves munkaközösségekben uralkodik. A Szovjetunió mezőgazdaságában még elég sok probléma vár megoldásra. Itt mindenekelőtt a mezőgazdasági termelés intenzivebbé tételére, a veszteségek csökkentésére, a betakarított termés szállításának alaposabb megszervezésére, a termés tárolásának javítására, a tervezés töké» létesítésére, a termelés hatékonyságának növelésére stb. kell gondolni. Ezeket az intézkedéseket a megvalósulóban lévő élelmiszerprogram is feltételezte, amelyet az SZKP Központi Bizottságának 1982. évi májusi ülésén fogadtak el. Az utóbbi évek eredményei biztatóak. Az SZKP KB 1983. évi decemberi ülésén megállapítást nyert, hogy javult a lakosság élelmiszer-ellátása és az állattenyésztési termelés. Az állam több tejet, húst és tojást vá-Változik a földművesek élete sárolt fel. Míg 1983-ban a mezőgazdasági termelés 3,6 százalékkal növekedett, addig tavaly már 6,4 százalékkal. A mezőgazdasági-élelmiszeripari komplexum fejlesztésére fordított beruházások összege elérte a 130 milliárd rubelt. Melyek azok a változások, amelyek a földművesek életében bekövetkeztek? Szociális vonatkozásban az egyik legfontosabb feladat az,, hogy fokozatosan kiegyenlítsék a városi és a falusi életszínvonal közötti különbséget. E tekintetben már nagyarányú változásokra kérőit sor. Többek között lényegesen nőtt a földművesek — így a traktorosok, a kombájnosok, a gépjavítók, a pásztorok és a szőlészek — keresete. A földművesek számára sokat jelent a háztáji is. mert a saját ellátásukon felöli mennyiséget az állami vagy a szövetkezeti kereskedelem útján értékesíthetik. Ennek alapján könnyű a következtetést levonni: a háztáji mind az egyén, mind pedig a társadalom számára előnyös és hasznos. A kereset növekedésével szinte az alapjaitól megváltozott a falusi lakoság életformája. Olyan drága bútorokat, háztartási eszközöket vásárolnak, mint a városokban. Sokuknak személygépkocsija is van. Á vidéken azonban inkább a motorkerékpárt kedvelik, mert az alacsonyabb rendű utak minősége még elmarad a várakozástól, holott az üzemanyag igen olcsó. A jelenlegi földművesre a magasabb műveltségi színvonal és a gazdagabb szellemi élet is jellemző. Napjainkban ezer földműves közűi 677- nek van közép- és főiskolai végzettsége. Például 1970-ben még mindössze 393-nak volt ilyen végzettsége. Az utóbbi években a műveltségi szín-« vonal emelkedése a falvakon gyorsabb, mint a városokban. A falu azonban mégiscsak falu, kevesebb kényelmet és szórakozási lehetőséget biztosít. Természetesen ezzel a fiatalság nincs és nem is lehet megelégedve. Ezért egyre nagyobb mértékben építkezések folynak az országban, elsősorban az OSZSZSZK nem fekete föld övezetében. Általában városi típusú településeket, házakat építenek, amelyekhez korszerű iskolák, üzletek, kávéházak, bevásárlóközpontok, sportlétesítmények és klubok tartoznak. Mind az állam, mind a kolhozok támogatják az arra rászoruló és a régi falvakból az új településekre költöző családokat. t A Szovjetunióban egyre gyakrabban képezi vita tárgyát az, hogyan is nézzen ki a jövő faluja. Vannak olyan aggályok is, hogy a városiasodás eltávolítja a földműves és a föld közötti ősrégi „bilincset“ és megszüntet egész sor régi hagyományt. Ez azonban nem igaz. Etég figyelmesen körülnézni a szovjet falvakban, hogy meggyőződjünk ennek ellenkezőjéről, így ugyanis könnyebben megérthető, hogyan egyeztetik össze a haladás társadalmi-gazdasági jelzőit a terület körvonalaival, a helyi hatásokkal, a nemzeti építőmüvészettel, a folklórhagyományokkal stb. Sohasem téveszthető össze egy grúz falu a kárpát-ukrajnaival, a kozák település az üzbég faluval, vagy a dagesztáni az észak-orosz faluval. (APNj;
