Szabad Földműves, 1985. július-december (36. évfolyam, 27-52. szám)
1985-09-07 / 36. szám
2 SZABAD FÖLDMŰVES Szilárd alapok a 8. ötéves terviiszak feladatainak sikeres teljesítéséhez Irta: ANTON HLAVAC, A KOMAROMI (KOMÁRNO) JÄRÄSI pártbizottság vezető titkära Az SZLKP Komáromi Járási Bizottsága és a járás pártalapszervezetei figyelme előterében a CSKP politikájának sikeres megvalósítása áll. A mezőgazdasági-élel mi szer-ipari komplexum keretén belül mindenekelőtt arra törekszünk, hogy sikeresen teljesítsük az élelmiszerekből való önellátás tervét, miközben fokozott fijnnk egy pillanatra még a számoknál. Az idén őszi búzából és árpából 6,07 tonnát takarítottunk be hektáronként. A tavalyihoz képest ezáltal 8 ezer 663 tonnával több termést takarítottunk be, míg a tervünket 17 ezer 466 tonnával teljesítettük túl. örvendetes, hogy az őszi búza úgyszólván egész mennyisége megfelel az igényes élelmiszer-ipari követelményeknek. Ugyanez mondható el az őszi árpa minőségéről is. Nagyszerű eredményeket értek el azok a szövetkezetek, amelyek nem éppen rendelkeznek a legideálisabb talajviszonyokkal, sőt az öntözés előnyeit is nélkülözni kénytelenek, (pl. Alsópéter (Dolný Peter), Perbete (Pribeta), gyeimet fordítunk a növénytermesztés fejlesztésére. A járási pártkonferencián célul tűztük ki, hogy a 7. ötéves tervidőszak folyamán 1 millió 80 ezer tonna szemest termesztünk, amelynek mintegy kétharmada gabonaféle. Ez olyan mennyiség, amely jelentős mértékben befolyásolja a Nyugat-szlovákiai kerület gabonatermését. Mivel járásunk nagyon jó talaj- és éghajlati viszonyokkal rendelkezik, joggal várják el tőlünk, hogy az önellátás területén vállalt céljainkat sikeresen valósítsuk meg. A 7. ötéves tervidőszak első két évében a gabonatermesztés tervét csak 80 százalékra tudtok teljesíteni. A következő három év azonban sokkal sikeresebb volt ezen a téren, így tehát sikerült javítani az első két év gyengébb eredményein. A legjobb bizonyíték erre a liationnások mozgalmának kiszélesedése. 1983-ban járásunkban 8, tavaly 10, az idén pedig már 16 hattonnás mezőgazdasági nagyüzem volt. Tavaly ugyan öt héttonnásunk is akadt, sőt egy nyolctonnás is, de az idén a hattonnások sorába küzdötték fel magukat a nemrégiben még négy-, illetve öttonnások, s őszintén szólva ennek örülünk a legjobban. Ezen a téren is mindenekelőtt a politikai-szervezőmunka jelentőségét szeretném kiemelni. De marad-Hetény (Chotfn) stb.j. A perbetei szövetkezet például 1433, a hetényi pedig 917 tonnával teljesítette túl a gabonatermesztés tervét. A Bajcsi (BajC) Állami Gazdaság hektáronkénti átlagban 3,5 tonna gabonát takarított be (az eddigi legjobb eredmény), és e mintegy 2000 hektárnyi területen a tervezettnél 1588 tonnával termesztettek több gabonát. Hektáronként 5,5 tonnán alul csak a Madari (Modrany) Efsz termesztett gabonát járásunkban. Sikereink alapvető titka az, hogy az egykori négy-, illetve öttonnások eredményesen zárkóztak fel a hattonnások mozgalmához. Továbbra is arra fogunk törekedni, hogy ezt a szintet még hatékonyabban fejlnszszük, s minden igyekezetünket a hét. tonnás mozgalom kibontakoztatására fogjuk összpontosítani. Ha már ezekről a mozgalmakról beszélek, párhuzamosan meg kell említeni a tudomány és a technika sikereinek jelentőségét a mezőgazdaság területén is. A járási gabonatermesztési átlag vizsgálatakor kimutattuk, hogy számos olyan mezőgazdasági üzem került a hattonnások mozgalmába, amely néhány évvel ezelőtt ^íég eléggé gyenge színvonalon termelt. Ez hű bizonyítéka annak, hogy csökkent a különbség az átlagon felül termelők és az átlagos mennyiségű és minőségű gabonát termesztők között. A gabonatermesztésünk szakaszán elért pozitív változások azonban nemcsak járásunk eredménye, hanem számos magas szintű tudományos Intézmény alapos munkájáé is. (Pl. a pieüt'any-i Növénytermesztési Kutató Intézet, a nitrai Mezőgazdasági Főiskola). Az említett intézményekkel való szoros együttműködésünk jó alapja a tudomány gyakorlatban történő rugalmas érvényesülésének. A mezőgazdasági munkálatok talán legfontosabbika az aratás. Járásunk mezőgazdasága történetében az idei aratás tartott a legrövidebb ideig — mindösze 10 napig. Ez jórészt annak köszönhető, hogy a Pi-erovi járás mezőgazdasági dolgozói — akikkel már régebben kooperációs viszonyt tartunk fenn —’ ismét a legtökéletesebb segítséget nyújtották. Fontos tényezőnek bizonynlt az is, hogy mintegy 40 ezer tonna gabonát aktív szellőztetéssel szárítottunk. A sikeres aratás további jelentős összetevője a pártszervek és -szervezetek mélyreható tevékenysége, az üzemek gazdasági vezetőségei céltudatos hozzáállása, valamint az ideiglenes pártcsoportokba tömörülő kommunisták aktív munkája. Az aratás folyamán teljes mértékben kibontakozott egy nem formális jellegű tömegpoljtikai munka, rendszeresen jelentkeztünk aratási tudósításokkal, amelyek keretén belül szóltunk a legjobbak munkájáról, teljesítményeikről. Az idei aratás is hűen tükrözte a munkás-paraszt szövetség erejét a szocialista mezőgazdaság fejlesztése szakaszán. Ezen együttműködés legmélyrehatóbb bizonyítéka mezőgazdaságunk anyagi-műszaki bázisának megszilárdítása, ami pedig jól viszsza tükröződik a szemesekből való önellátás tervének sikeres teljesítése területén. Az idei gabnnabetakarítással tulajdonképpen befejeztük a 7. ötéves tervidőszakot, s a téliek vetésével már a 8. ötéves tervidőszak mezőgazdasági termelésének alapköveit rakjuk le. Az elkövetkező időszak — mint azt a CSKP KB 15. ülése is hangsúlyozta — egyik legfontosabb feladata a mezőgazdasági termelés hatékonyságának növelése. A gabonatermesztés szakaszán ez nem jelent mást. mint a hat-, illetve héttonnások munkamódszereinek elsajátítását. Hiszen tulajdonképpen így értük el az idén a gabonatermesztés tervének csaknem 13 százalékos túlteljesítését. Kezdeményezők és válaszadók Az ntóbbi hetekben egyre több mezőgazdasági nagyüzem csatlakozott a prágai városi pártszervezet kezdeményezéséhez, valamint a Nyugat-szlovákiai kerület gabonatermesztő mezőgazdasági üzemeinek felhívásához. Mindkét mozgalom a CSKP XVII. kongresszusa előkészületeinek jegyében született. Az előbbi a tudomány és a termelés szorosabb kapcsolatának kibontakoztatását, az utóbbi egyrészt a gabonafélék hektáronkénti 7, másrészt a szemes kukorica 7 (öntözetlen feltételek között), Illetve 9 (öntözéses feltételek Jcözött) tonnás terméshozamának elérését szorgalmazza. KONKRÉT TETTEKKEL A prágai városi pártszervezet kezdeményezéséhez a légi (Lehnice) Csehszlovák—NDK Barátság Egységes Földműves-szövetkezet Is csatlakozott. Ezzel kapcsolatban Andrássy Sándor agrármérnök, a szövetkezet elnöke a következőket mondotta: „Már csak néhány hónap van hátra, hogy kiegyenlíthessük a korábbi években keletkezett lemaradásokat, hogy sikeresen teljesíthessük a 7. ötéves terv feladatait, hogy jó eredményekkel köszönthessük a CSKP XVII. és az SZLKP következő kongresszusát. A szövetkezetben a jövőben nagyobb figyelmet szentelnek a munkaszervezésnek, az érdem szerinti Jutalmazás alkalmazásának, a tudományos-műszaki haladás legújabb vívmányai gyorsabb ütemű gyakorlati érvényesítésének, az anyagigényesség csökkentésének, az alapeszközök hatékony kihasználásának, a munkafegyelem megszilárdításának és még sorolhatnánk tovább. A szövetkezet tagsága és a vezető dolgozók kölcsönös összefogással mindent elkövetnek annak érdekében, hogy maradéktalanul teljesítsék a 7. ötéves terv feladatait, sőt több mutató esetében túl Is teljesítsék azokat. A közelmúltban mind az üzemi pártszervezet, mind pedig a szövetkezet vezetősége értékelte a 7. ötéves terv feladatainak eddigi teljesítését. Mindkét fórumon mególlapftást nyert, hugy a tervfeladatokat a főbb mutatók esetében teljesíteni fogják. Többek között azzal számolnak, hogy túlteljesítik a 7, ötéves terv gabona-, lencse-és cukorrépa-termelési előirányzatait. Ugyanez momdható el az állattenyésztéssel kapcsolatban is, ahol elsősorban a tervezett tejtermelés túlteljesítése várható. Az idén csupán a szőlészetben várható lényeges termeléskiesés, ami főleg a téli fagyok következménye, de ezt a kiesést Is igyekeznek más termelési részlegeken lévő belső tartalékok mozgósításával bepótolni. — Célunk az, hogy mindenáron maradéktalanul teljesítsük a 7. ötéves terv feladatait, mert az elkövetkező, a 8. ötéves tervidőszakban még igényesebb feladatok várnak ránk — mondotta végezetül Andrássy elvtárs. Ä „HÉTTONNÄSOK“ csalädjAban Ä Negymegyeri (Calovo), a csicsói (Cieov)' Wilhelm Pieck, a Zsigárdj (Ziharec) és a trebaticei Csehszlovák —Lengyel Barátság Efsz tagjainak, valamint a gaböíkovói Csehszlovák—Szovjet Barátság Állami Gazdaság dolgozóinak azon felhívását, hogy a 8. ötéves tervidőszak éveiben gabonafélékből elérik a hektáronkénti 7 tonnás terméshozamot, a koltai SZNF 30. évfordulója Egységes Földműves-szövetkezet is elfogadta. — A siker biztosítéka a szövetkezet tagsága és a kommunisták népes tábora, akik kezdeményezői voltak ennek a döntő lépésnek — mondotta Karol Jurík, az efsz elnöke. —r Hiszen a legtökéletesebb agrotechnika vagy a Iegbőtermöbb biológiai anyag is elveszti jelentőségét az ember nélkül. A szövetkezet tagsága azért fogadta el a felhívást, mert az utóbbi években egy ízben sem takarítottak be 6 tonnánál kisebb termést hektáronként. A szövetkezet vezetőségi és az üzemi pártszervezet tagjainak meggyőződése, hogy alaposabb hozzáállással többre is képesek. Vállalásuk fokozatos teljesítéséhez már a napokban hozzáfogtak. A hangsúlyt mindenekelőtt az Igényes feladatok teljesítéséhez szükséges komplex hozzáállásra fordítják. Nagyon sokat várnak az emberek alapos felkészítésétől, az agronőmusok szaktudásától és tapasztalatétól, a gabonafélék fajtaösszetételének helyes meg-' választásától, valamint a betakarítási és szállítási veszteségek minimálisra való csökkentésétől, (H. Ľ) 1985. szeptember 7. Békés, km esetünkért A szlovák nemzeti felkelés 41. évfordulója. a nemzetközi szövetkezeti nap és az aratás befejezése alkalmából a múlt hét szombatján a Galántai (Galanta) és az Érsekújvári (Nové Zámky) járásban színpompás békeünnepségeket rendeztek, hogy fiatalok és idősebbek, a járások dolgozó népe kifejezze háláját azoknak, akik szabadságunkért, békénkért életüket áldozták. Egyben annak a mindannyiunkat átható óhajnak és szándéknak is hangot adtak, hogy továbbra megőrizzük a nemzeti felszabadító harcok hőseinek hagyatékát és mindent megteszünk annak érdekében, hogy az utánunk jövő nemzedékek is békében élhessenek. ■ A galántai nagygyűlést Ondrej Saling, a járási pártbizottság vezető titkára nyitotta meg. Köszöntötte az ünnepség résztvevőit, köztük a Nyugat-szlovákiai kerületi pártbizottság küldöttségét, Nyikola] Kuznyecovot, a bratislavai szovjet konzulátus főkonzulját és a szaratovl körzet Petrovszk városának baráti küldöttségét. Az ünnepi beszédet Emil Latta, a Nyugat-szlovákiai kerületi pártbizottság titkára mondta. Hangsúlyozta, hogy a felszabadulás óta eltelt negyven év alatt a kerület és a járás is óriási fejlődést ért el a termelés minden területén. Eben a Galántai járás dolgozóinak is nagy érdemei vannak. A céltudatos, fegyelmezett és hatékony munka jó feltételeket teremt a következő, a nyolcadik ötéves terv Igényes feladatainak teljesítéséhez. A nemzetközi helyzetről szólva felhívta a figyelmet a szovjet békejavaslatok jelentőségére, amelyeket egész népünk tiszta szívből támogat. Ilyen értelemben szólalt fel Nyikola] Kuznyecov is, a Szovjetunió bratislavai főkonzulja. ■ Érsekújváron „A CSKP XVI. kongresszusa határozatai teljesítésével továbbra megőrizzük a szlovák nemzeti felkelés hagyatékát“ jelszó jegyében kerültek megrendezésre a békeünnepségek. Az ünnepi beszédet Pavol Minaroviö, a Nyugat-szlovákiai kerületi pártbizottság revíziós és ellenőrző bizottságának elnöke tartotta. A szlovák nemzeti felkelés történelmi jelentőségét méltatta napjaink szocialista valóságának tükrében. A vendégeket — köztük a baráti NDK Naumburgból érkezett küldöttségét — Jaromír Valent, a járási pártbizottság vezető titkára üdvözölte. Az ünnepség résztvevői a hála és a kegyelet virágait helyezték el a Győzelem Gottwald téri szobránál. Hogy az alkotó munka teremti meg a békés és, boldog életünk feltételeit, ezt jelképezték a békeünnepségeken átadott aratási koszorúk is a járás vezetőinek. A legjobb szövetkezetek dolgozói és vezetői — az Érsekújvári, a Szőgyéni (Svodín), az Udvardi (Dvory nad Žitavou), a Füri (Rúbaň) Efsz és más mezőgazdasági üzemek — hozták el a járási székhelyre a sikerrel befejezett aratás, a jé termés, az új kenyér szimbólumaként a gnnddal és hozzáértéssel megfont díszes koszorúkat. BELPOLITIKAI KOMMENTAR Az új tanév küszöbén Bevezetőként néhány számadat: szeptember 2-án a szlovákiai alapiskolákban összesen 718 ezer, a szakközépiskolákban 69,1 ezer, a szaktanintézetekben 141,7 ezer, a gimnáziumokban 48,2 ezer, a főiskolákon és az egyetemeken pedig 52,6 ezer tanuló, illetve hallgató számára kezdődött meg az 1985/8R-os tanév. A továbbiakban néhány gondolat, tény és összefüggés erejéig pillantsunk e számok mögé. Kezdjük azzal, hogy az új tanév egyben a csehszlovák oktatási reform jubileumát is jelenti, mivel az kereken 10 esztendővel ezelőtt lépett érvénybe. A szerkezeti átépítés tehát jelenleg a középiskolák 2. évfolyamánál tart, és ez — egyebek között — az idén 484 teljesen új tankönyv kiadását tette szükségessé, természetesen főiskolai tankönyveket és jegyzeteket nem számítva; mindez öszszesen 79 millió koronás beruházást igényelt. Ami az oktatási segédeszközöket illeti, a tavalyi iskolaévhez képest újabb 216 millió értékben került belőlük az alap- és középiskolák szertáraiba. Mind a tankönyvekkel, mind pedig a segédeszközökkel való ellátás terén az az évfolyam részesült megkülönböztetett figyelemben, ahol az átépítés éppen tart, vagyis a középiskolák már említett 2. évfolyama. Az egyes iskolatípusok sajátos problémáit illetően nézzük először a szaktanintézetek helyzetét. A kiemelést az is indokolja, hogy az alapiskolák végzettjei közül az jdén is messze a legtöbben ilyen típusú iskolát választottak, s ez az arány valószínűleg még néhány éven belül nem változik meg lényegesen. Évente tehát mintegy 40—45 ezer végzős alapiskolást érint az a kétségkívül hátrányos megkülönböztetés, amelyiyel a pedagógusok kezelik őket, annak tudatában, hogy „csak“ szaktanintézetbe jelentkeztek. Későbbi problémáik többsége — akár viselkedésbeli, akár tanulmányi jellegű — nem egy esetben éppen ide vezethető vissza! A felvett elsősök száma — mindössze 11 ezer — ékesen bizonyltja, hogy mennyire más jellegű gondokkal küzdenek a gimnáziumok. Az „aluljelentkezés“ úgyszólván állandósult, abból az immár berögzült téves elképzelésből kifolyólag, hogy a gimnázium semmivel sem több egyetemi vagy főiskolai előkészítőnél, s önmagában semmi hasznnsíthatót nem ad az ott érettségizőnek. Ideje lenne már tudatosítani, hogy a gimnáziumok — túl azon, hogy valóban a legalaposabban készítenek fel a felső szintű tanulmányokra — ma már számos gyakorlati ismeretet nyújtanak, s tantervűkben kötelezően vagy választbatőan ott találjuk a kibernetikát, a számítástechnikát, a mindig és mindenütt hasznosítható idegen nyelvek magas szintű oktatását, hogy csak a leglényegesebbeket említsük. Csak a téves előítéletek leküzdésén múlik tehát, hogy a gimnázium visszanyeri-e azt a rangját, amelyet ma is megérdemel. A fenti problémát érdekesen egészíti ki az a tény, hogy hogyan változott az utóbbi években néhány szakma vagy hivatás népszerűsége. Ennek függvényében ma — középfokon — a pedagógiai, a textilipart és a művészeti iskolák — elsősorban a konzervatórium — tartoznak a „divatosak“ közé. Míg 4 éve például az említett iskolákba felvett tanulók aránya alig érte el a 80 százalékot a tervezetthez képest, úgy az idén 150—220 százalékos volt a jelentkezés. Nem kétséges, hogy itt szintén nagymértékben a szülők helytelen beínlyásával, olykor sznobizmusával állunk szemben, ami rengeteg fiatalt kényszerít őt nem igazán érdeklő pályára, vagy töri meg tanulmányaik folyamatosságát a sikertelen felvételi vizsga következtében. Fájó pont, ami sürgősen orvoslásra szorul: tovább tart a viszonylagos érdektelenség a katonai középiskolák iránt. Ezzel kapcsolatban a pedagógusoknak és a szülőknek egyaránt az eddiginél sokkal hatékonyabb meggyőző munkát kell kifejteniük. Az alapiskolák pályaválasztás előtt állé tanulóinak lehetőséget kell biztosítani arra, hogy meggyőződjenek: a katonai középiskolák a legkorszerűbb, legjobban felszerelt oktatási intézmények közé tartoznak tiaránkban, amelyek mind a szakmai-politikai ismeretek, mind az általános műveltség terén bármely más tipusú középiskolával összehasonlítható képzést nyújtanak. Ezt a célt szolgálja a Rozsnyói (Rožňava) járás alapiskoláinak kezdeményezése, amelynek keretében versenyfelhívással fordultak Szlovákia valamennyi járásához a katonai középiskolákba való toborzást illetően. Reméljük, bogy a felhívás kellő visszhangra talál, és növelni fogja az érdeklődést e rendkívül fontos hivatás iránt. Végezetül egy olyan problémáról, amely általánosságban érinti az alap-, a közép-, sőt olykor még a főiskolákat is: tanulóikat és hallgatóikat egyre több üzem, intézmény, szervezet tekinti bármikor bevethető idény-munkaerőnek. Tanérők százai esnek ki az olykor hetekig tartó idénymunkák miatt, s az így elmaradt tananyagot bepótolni, az alapos berögzítéshez nélkülözhetetlen ismétléssel együtt gyakorlatilag lehetetlenség. Senkinek sem mondunk újat azzal, hogy az iskola elsődleges feladata a tanterven alapnlő oktató-nevelő munka; ezt mindig és minden körülmények között szem előtt kell tartanunk! Vass Gyula