Szabad Földműves, 1985. július-december (36. évfolyam, 27-52. szám)

1985-08-31 / 35. szám

16 ■SZABAD FÖLDMŰVES, Ш5. augusztus 3L Aratás után Vajon mi kell ahhoz, hogy korunk »tető, szórakozott, elfoglalt embere észrevegye a szembejövőt, ráköszön­jön, kalapot emeljen neki? Kisebb falvainkban még a hagyomány, a szo­kás élő fegyelme, a kapcsolatok ter­mészetessége jóvoltából mindenki kö­szön — mindenkinek. Kisvárosaink­ban, a nagyobb községekben azonban közismert, köztiszteletben álló em­bernek kell lennie annak, akinek mindenki kalapot emel. Akinek kalapot emelnek Ipolyságon (Šahy) Gál Györgyöt ilyen embernek ismerik. Évtizedekre visszamenően lehetne sorolni ezt a sok társadalmi tisztséget, azt a szin­te mérhetetlen közérdekű munkát, emelyet ö vállait és végzett. Nemrég ünnepelte 60. születésnapját, de mun­kabírása. tevékenysége ma is olyan lendületes és fiatalos, mint régebben. Egy képviselő ugyanis korára való tekintettel nem válthat át lassúbb munkatempóra. Különösen, ha vá­lasztókörzete igényeit, érdekeit jól akarja képviselni, észrevételeiket, pa­naszaikat mind felül kell vizsgálnia és ha lehet, Intézkednie kell. A köz­­ellátással kapcsolatos javaslatoktól kezdve a cigányszármazású lakosok neveléséig hányféle üggyel kell fog­lalkozni, szinte fel sem lehet sorolni. Most például a legfontosabb, hogy a Tabán utcában az év végéig feU épüljön a hulladékgyűjtő. Mindenki sürgeti, az iskolák, a gverekek, a pe­dagógusok, a lakosok. De szerencsére segítenek is. Persze, azért a polgári bizottság titkári teendőit sem ha­nyagolhatja el. És munkahelyén, az építkezési vállalatban, is helyt kell még állnia^ hiszen a vállalat példás dolgozója és a Szocialista Munka Hő­se cím kétszeres viselője. Hazánk felszabadításának 40. évfordulóján emlékérmet és dicsérő oklevelet ka­pott. További munkájához sok erőt és egészséget kívánunk! Belányi Jánmi iá betakarítása jutott. Az aratókat jól lláttuk, naponta háromszor kaptak ueleg ételt és frissítőkről is gondos­­odtunk.. Kivették a részüket a nagy munká- 61 a gépjavítók is, az egész aratás feje alatt reggel hattól este kilencig oltak szolgálatban, hogy szükség setén azonnal megjavíthassák a leghibásodott gépeket. Mindent összegezve elmondhatjuk, ogy jó év volt a gabonafélékre az lei. De az eredmények elemzésekor ieg kell említenünk szakembereink í munkáját is, akik hozzáértéssel álogatták össze az egyes terniény­­íjtákat. a talajtípusoknak megfele­lőn és kellő időben gondoskodtak gabonafélék tápanyagéi látásáról és övényvédelméröl is. Szövetkezetünk ezetősége nem csalódott ebben az sszeszokott gárdában, amely a tudó­it, tapasztalatait érvényesítve min­­ent megtett ennak érdekében, hogy . lehető legjobban végezzük el a be­­ikarftást. , Véget ért az aratás, de ránk to- , ábbi feladatok várnak. A szalma- ] tedés befejezése, a talaj trágyázása, } ilszántása, s a jól előkészített mag- j gvakba a jövő évi termés alapjainak a lerakása. Bízunk abban, hogy szö­vetkezetünk dolgozóinak, tagjainak becsületes munkája a jövőben is gaz­dagon fog gyümölcsözni. Rrányik Károly agrármérnök, a szövetkezet einöke A nagy erőpróba Az oroszkai (Pohronský Riiskov) Virágzás Efszben ez idén is nagy felelősséggel készültek az aratásra. Az előkészületek időszakában Gubík János mérnök, a szövetkezet elnöke bizony sokszor iilt le gondterhelten a vezetőségi értekezlet összehívása­kor, hiszen a hetedik ötéves terv utolsó esztendejének eredményeit döntő módon befolyásolja ez, hogy milyen lesz az aratás. Az időjárás a gabonaérés beleiben nem volt a legkedvezőbb. De bízva a mezőgazdasági mérnökök, agronómii­­sok tapasztalataiban, a jó teljesítmé­nyű gépekben, s nem utolsósorban a szövetkezet odaadó dolgozóiban, íolyt a készülődés a nagy erőpróbára. július 8-án álapns ellenőrzés után „vágott neki“ a 28 különböző típusú kombájn a kétezer négyszázharminc­egy hektárnyi hullámzó kalászten­­gernek. Természetesen a segítség sem hiányzott. A baráti Roeínal Efsz és a Chabatovicei Gép- és Traktor­állomás gépei a kooperáció kereté­ben sokban megkönnyítették az ara­tást. Sajnos, a szövetkezet raktárainak hefogadóképesége nem a legmegfele­lőbb. Ezért a 13 ezer 757 tonna ga­bonából körülbelül 6 ezer 387 Ionná búzát nem tudtak elraktárnzni. Sze­rencsére segítettek a felvásárló üze­mek. Augusztus 8-án fedél alá került az utolsó szakajtónyi gabona is. A be­takarítás komplex értékelése tudósí­tásom Írásakor még nem állt rendel­kezésemre, annyit azonban megtud­tam, hogy a termésátlag feljogosítja a szövetkezet vezetőit orra a remény­re, hogy eredményesen teljesítik az ötéves tervben meghatározott felada­tokat. Csudái Valéria Figyelem! A' Rodrogszerdahelyl | Streda nnd Bodrogom) Állami Gazdaság (Tő­­keterehesi járás), az „Építésben szerzett érdemekért" kitüntetés viselője felvesz HÄROM ZOOTECHNIKÜST főiskolai képzettséggel, illetve szakközépiskolai végzettséggel, hároméves gyakorlattal. Férfiak jelentkezését várjuk. A gazdaság­ban kétműszakns (minden máso­dik nap szabad) munkabeosztásra is lehetőség kínálkozik. Összkom­fortos lakást, a feleség számára munkalehetőséget is biztosítunk. Az üzem bölcsődéiében és óvodá­jában a kisgyermekek elhelyezését is megoldjuk. Bővebb tájékoztatást levélben vagy személyesen nyújtunk a je­lentkezőknek. A Csehszlovák —Szovjet Barátság AG Bodrogszerdahely SZEPTEMBER 1 kelte nyugta kelte nyugta , ó. p. ó. p. 6. p. 6. p. Szeptember 2 Hétfő ISTVÁN LINDA i i 5 04 18 23 19 44 8 02 Szeptember 3 Kedd HILDA 1 BELO 1 5 05 18 21 20 00 9 08 Szeptember 4 Szerda ROZÄLÍA j ROZALIA ( ! 5 08 18 19 20 18 10 15 Szeptember S Csütörtök REGINA i VIKTOR I 1 5 08 18 17 20 40 11 22 Szeptember ■ Péntek zakariAs , ALICA 1 ; 5 09 18 15 2108 12 29 Szeptember 7 j Szombat MARIANNA 1 REGINA i 5 10 18 13 21 40 13 37 Szeptember 8 Vasárnap MARIA i MIRIAMA ' 5 12 18 11 22 24 14 39 —■ Előre sejtettem, hogy az egész kölnivíz-história csalási • • • — wÁz én fiatalkoromban szebb, dallamosabb volt a zene ... — Ugyan nagymama, hiszen a mixert kapcsoltam be, nem a mag­nót — jelelt az unoka. • • • Pistike megkérdezi az ebédnél: — Mama, kapok még egy kis tortát? — Mtért kérded? — Mert ha nem kapok, lassab­­ban eszem. • • • Az idős kisasszonyok panaszt tesznek a rendőrségen, hogy a strand napozóján szemérmetlenül viselkednek a férfiak, és mindez látható az ablakukból. A kapitány kikiild egy nyomo­zót, hogy állapítsa meg a tény­állást. A kisasszonyok az ablakhoz vezetik, de a nyomozó semmit sem lát. — De hölgyeim, én semmit sem látok. — Dehogynem! — mondják a felháborodott kisasszonyok. Odatol­nak az ablak elé egy asztalt, ar­’A turistacsoport Kölnbe érkezik, ra rátesznek egy hokedlit, arra Az egyik turista rögtön lemegy a egy széket: folyópartra, belemártja zsebkendő- — Tessék csak felállni a szék­iét a vízbe és megszagolja. Aztán re, és egy kicsit ágaskodni, akkor fejét csóválva így háborog: pontosan a napozóra lát majd. ELÖÉRZET — Azt hiszem, nemsokára kezdődik az iskola Apnt megint bevit­ték a mentők az idegosztályra. Ľubomír Nikolíni karikatúrája Két jóbarát találkozik Hévízen. Az egyik megkérdi: — Mit gondolsz, kérlek, a lég­fürdő jó a reumának? — Hogyne — feleli a másik én is attól kaptam az enyémet% • • • A vendéglőben egy úr nagyban tszogat. Megszólítja egy ismerőse: — Végtelenül csodálom, hogy ön bort iszik, hiszen ön az antialko­holista egyesület titkára. Az iszogató nagy lelklnyuga­­lommal feleli: — Igen, de éppen szabadságon vagyok. • • • Egy fatelep éjjeliőrt keres. Az egyik jelentkezőnek azt mondja a fatelep vezetője: — Rendelkezik maga azokkal a képességekkel, amelyek egy éjje­liőri állás betöltéséhez szüksége­sek? — Hogyne — feleli az —, a leg­kisebb zajra jelébi edek. Az SZSZK Mezégazdasigt ős Élelmezésügyi Minlszférlnmának hetilapja a mezőgazdasági nagyüzemek vezetői és dolgozói részére Főszerkesztő: Bare László mérnök Helyette* főszerkesztő: Csiba László Szerkesztőség: 815 75 Bratislava, Kríükova B. Telefon: főszerkesztő és titkárság: 475—08, telefonközpont: 472—4L Kiadja: PRlRODA Könyv- ás Lapkiadó n. v., 815 34 Bratislava, Kra­kova 9. Nyomta: Západoslovenské tlaCterne, 81282 Bratislava. Odbo* rárske nám. 3. Terjeszti: Postal Hírlapszolgálat. Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél. Külföldi megrendelések: PNS, Ústred­ná expedície a dovoz Mafie, 813 81 Bratislava, Gottwaldovo nám. 8. ‘ Előfizetési dtj: egy évre 52,— Kis, fél évre 28,— Kis. X szerkesztőség kéziratokat és fényképeket nem őriz meg és nem kőid vissza Index: 49 838 Я Up nyilvántartást száma: FÓTI 7100 7 Äz elmúlt években július közepén már elfelejtettük az íratást, míg az Idén csak július második felében vághattunk neki ennek a nagy mun­kának. Naponta többször ellenőriz­tük a gabona érettségi fokát, s tü­relmetlenül vártuk, hogy teljes erőnk­kel, valamint a szerződött kombáj­nokkal nekiláthassunk az aratásnak. Szövetkezetünkben, az Alsőpéteri (Dolný Peter) Efsz ben 77U hektáros búzatábla, 145 hektár árpa, 35 hektár borsó várt a betakarításra. Úgy ter­veztük, hogy 10—12 nap alatt elvé­gezzük a felsorolt termények betaka. rítását. A munka azonban kissé elhú­zódott, mert a gabona érése nem volt egyenletes, így a kombájnok bevetése egy-egy parcellára nem történhetett a tervezett módon. Agronómia! szolgálatunk jól felké­szült, és elmondhatjuk, hogy zökke­nőmentesen látta el feladatát. Öröm és büszkeség töltött el bennünket, amikor a termést összegezve kiszá­mítottuk, hogy az átlagos hektárho­zamunk 6 tonna felett van. Búzából jól termett a Košútka és a Solaris. Ezek a fajták főleg a homo­kos talajokon adtak gazdag termést, de az elsőbbséget a Danubia vitte el, 7 tonnán felüli hektárhozammal. Saját kombájnosalnk mellett a tnor­­vaországi vendégkombájnosok, vala­mint a Hurbanovói- és a Topoféany-i Gép- és Traktorállomás kombájnosai segítettek aratni, miközben egy-egy kombájnra átlagosan 53 hektár gabo­■ Ä JÉNAI EGYETEMEN csontpót lásra alkalmas üvegkerámiát készí­tettek. Több évi próba azt mutatta, hogy ezt a szervezet nem löki ki ma­gából, s hogy az a csonttal szilár­dan összeforr. A csillám- és apatit­­kristályt tartalmazó kerámia a fém­­megmunkálásban szokványos szerszá­mokkal gyártható. (Sozialistische Universität) ■ A MILÄNÖI DÓMOT kerülik а galambok, pedig a templom előtti óriási tér csak úgy hemzseg tőlük. Sokáig keresték a módját, hogyan tudnák a galambokat távol tartani az épülettől. Minden ogyes galamb éven­ként mintegy 2,5 kg ürüléket választ ki, s az nemcsak bepiszkítja, hanem ki is marja a párkányzatokat. szob­rokat. az épületek homokköveit. Nos, a milánói dómon a legtöbb párkány­zatái és a szobrokat felül dróttüs­kékkel látták el. míg a telő szélein és kiugrásain szigetelőanyagok fölé kis erősségű árammal átjárt, a galam­bokat elriasztó vékony drótokat fe­szítettek ki. A védőberendezések a látványt nem zavarják, de távol tart­ják a kártékony madarakat. (Élet és tudomány) ■ A SZAHARÄT a jelek szerint nem lehet könnyén meghódítani. Két évvel ezelőtt adták át a forgalom­nak Algériában a nagy homoksivata­got keleti irányban átszelő utat, és a H'assi-Messaoud-től Ghadamesig veze­tő 500 kilométeres útból körülbelül 250 kilométernyi már járhatatlan. Aki mégis erre utazik, az új úttal pár­huzamosan haladó régi karavánutat választja. Az űj út az északkeleti passzátszél fő irányára keresztben • húzódik. Ä szél állandóan dombokat formál a sivatag homokjából és a mozgó homoktömeg elárasztja a ked­vezőtlen nyomvonalon húzódó utat. (Delta) ■ A" MEGÉGFTT Bf)R ideiglenes befedésére, pótlására nehéz alkalmas anyagot találni Indiában. Sertésbőrt vallási okok miatt nem lehet hasz­nálni és elhunytak bőre ugyancsak nein áll rendelkezésre. Az egyik ku­tatócsoport figyelt rá. hogy a fa­gyasztva szárított emberi bőr a szá­rított krumpli héjhoz hasonlít. Ötle­tüket komolyan vették és kísérle­tekbe kezdtek. A sebfedő anyagként használt burgonyát húsz percig főzik és steril körülmények közölt meg­hámozzák. A lehúzott burgonyahéj négyfokos hőmérsékleten több hóna­pon át eltartható. Belső felével a sebre fektetve fedik be a steril bur­gonyahéjjal az égési sérülést és géz­­kötéssel rögzítik. A vizsgálatok sze­rint a felületi égések gyorsan rege­nerálódnak alatta. Külön előnye, hogy könnyű eltávolítani. Komolyabb sérü­lések esetében nem bizonyult meg­felelőnek ez a módszer. (IPM) ■ A' LENINGRÄDI MŰSZAKI INTÉ­ZET munkatársai új, roppant kemény anyagot hoztak létre. Az összetevői alapján karbalnak elnevezett anyagot úgy készítik, hogy a gyémántszem­cséket különleges, átmeneti állapotú elemi szénnel fogják össze. A kar­balt nagyfokú felületi érdesség, a vá­gásra alkalmas éleknek nagy száma és kiváló fizikai és mechanikai meg termikus tulajdonságok Jellemzik. E- zért is a belőle készített csiszolópo­rok tulajdonságai a hagyományos — fém és gyémánt alapú — csiszoló­­szerekéinél Jóval kedvezőbbek. Ezért joggal remélik, hogy sikerrel helyet­tesítheti majd a drága természetes gyémántokat. (Príroda) ■ KÉT ÉVVEL EZELŐTT a lenn**» még a hiánycikkek közé tartozott. A tavalyi jó termésnek köszönhetőén már nem hiányzik üzleteinkből. Az idei kilátások is jók. A legnagyobb lencsetermesztn a Légi fl.ahnice) Efsz, ahol az idén 5D0 hektáron ter­meltek lencsét. Polietilén zacskókba csomagolva kerül majd boltjainkba. (kff HtRMOZAIK ■ X slAdkoviCóvöi cukorgyár agronómiái szolgálatának négy me­zőgazdásza nyújt hasznos és gyakor­lati szaktanácsokat a körzetéhez tar­ozó cukorrépa-termelő mezőgazdasági üzemek növénytermesztési szakembe­reinek. E körzetben — a Galántai, a Bratislava-vidéke és a Nyitrai. járás üzemei — az Idén mintegy ötezer hektárnyi területen termelnek cukor­répát. A gyár már teljes ütemben készül az idei cukorrépa feldolgozá­sára. A tervek szerint naponta 1900 tonna cukorrépa feldolgozása vár rá­juk.

Next

/
Thumbnails
Contents