Szabad Földműves, 1985. július-december (36. évfolyam, 27-52. szám)

1985-08-31 / 35. szám

1985. augusztus 31. szabad Földműves Találékonyság, rugalmasság, formaérzék Aki megtekintette я SZISZ Érsefe­­ejvári (Nové Zámky) Járási Bizott­­ságának rendezésében a Zenit-mos­­galnm járási kiállítását, az bizonyára ilyen, vagy hasonló véleményt loi*­­mált: az itt kiállftott tárgyak négy részét akár sorozatban is gyárthat­nák, hiszen mind használhatóságok, mind pedig fijszeríiségiik, illetve for­májuk megfelelő. Ezt az Is bizonyí­totta. hogy a védnöküzemek, szövet­kezetek idelátogató vezetői, dolgozót nemegyszer vettek elő tollat és pa­pírt, hogy — későbbi kozultáciő cél­jából — megjegyezzék az újító nevét, esetleg vázlatrajzot készítsenek egy­­egy kiállított újdonságról. Még azon­ban mielőtt szót ejtenénk a kiállí­tásról, illetve a bemutatott tárgyak­ról, lássuk, vajon mit Is láthattak az érdeklődők a kiállításon, milyen kísérőrendezvényekre került sor. A fentiekről a legilletékesebb. Silver Mellen, a SZISZ jb titkára, egyben a kiállítás főrendezője tájékoztatott. — A kiállítás egv-egy napját a védnöküzemek napjává nyilvánítot­tuk. Az Illetékes vállalatok képvise­lői gépbemutatókat tartottak, s tájé­koztatták a kiállítás látogatóit egy­­egy berendezés műszaki adatairól, a legrtlabb termelést Irányzatokéi. Az Elektrosvit. a Tesla, a Calex, a Pleta­­tex és a Sigma érsekújvári üzemei, fióküzemei a kiállításon bemutatták azokat a gyártmányaikat, használati cikkeiket, újításaikat, melyek meg­tervezésében, előállítása során — közvetve vagy közvetlenül — részt vettek a vállalat SZISZ-tagjai, fiatal­jai. A Novodev, a Brašna és a Pletatex az egyik napon közős vásárt rende­zett, ahol a legújabb termékeiket kínálták — kedvezményes áron — a fiataloknak. A mezőgazdasági és élel­miszer-ipari dolgozók napján külön­böző előadásokra, találkozókra ke­rült sor, ahol a résztvevők elmond­ták, hogy termelőegységüknél miként támogatják — esetleg nem támogat­ják — a fiatalok alkotókedvét, az újítómozgalmat, mely problémák vár­nak sürgős megoldásra. Mivel a kiállítás teret kívánt nyúj­tani az alapiskolásoknak Is, egy he­lyiség a pionírokat szolgálta: külön­böző szakkörök tagjai — modellezők, rádiótechniknsok, ifjú képzőművé­szek, motorosok — állították ki azon tárgyaikat, amelyeket a fantáziával megáldom, ügyeskezű társaikkal e­­gyütt készítettek. A kiállítás kereté­ben rendezték meg a modellezők be­mutatóját, egyben versenyét. A SZISZ jb épülete előtt, ahol rengeteg gyer­mek és felnőtt gyűlt össze, roini-A Dalai és Elektrosvit érsekújvári üzemében dolgozó fiatalok kiállítási részlege versenyautók rótták a köröket, kis­­repülők zúgtak el a fejek fölött, s a távvezérlése robot váltott ki hatal­mas érdeklődést. Az alábbiakban hadd „nézelődjünk“ az olvasókkal együtt a kiállításon, ahol csodálnlvaló akadt bőven: A „Legjobb ifjásági mezőgazdasági tjtté“ megtisztelő címért több egyén, Illetve kollektíva versenyzett. Ľubo­mír Labad, az Érsekújvár! Egységes Földműves-szövetkezet ifjú dolgozója például több mnhelyfelszerelési be­rendelést mutatott be. A legnagyobb sikere az ötletes lemezhajtogató gép­nek volt A Maüai Efsz ifjúsági kol­lektívája fényképek segítségével azt mutatta be, milyen módosítást vé­geztek a Saxónia vetőgépen. Balogh Béla, a izímói (Zemné) szövetkezet gépjavítója agy órlógépét állított ki, amely tökéletesebb munkát végez az addig forgalmazott berendezésnél. Az Érsekújvár! Fajtanemesítő Ál­lomás kis csoportjának munkájával képek, kinemesftett növények. Illetve dokumentumanyag segítségével Is­merkedhetett meg az érdeklődó. Meg­tudhattuk például, hogy kiváló ered­ményeket értek el a zöldségnemesí­­tés során. Ojdonságszámba megy, hogy a gyógynövények keresztezésé­vel is foglalkoznak a csoport tagjai. Ez örvendetes, mivel egyre több me­zőgazdasági tizem foglalkozik jelen­leg már gyógynövénytermesztéssel. A mezőgazdaságban dolgozó fiata­lok mellett természetesen a járás ipari üzemeinek fiataljai is részt vettek a kiállításon. Az Elektrosvit üzeme bemutatta 1 például azt a 331 01-as kis hűtőszekrényt, amely­nek üzemelés« gazdaságos, s a kivi­telezéssel. a tetszetős megjelenéssel нет véletlenül nyárt Brnóban, az iparcikkek kiállításán aranyérmet. A Tesla érsekújvári üzemének fiatal műszaki dolgozói egy elektromos mű­ködtetésű csillagászati távcsövet mu­tattak be. A surányl (Šurany) Elitéi [iataljai olyan elektrokémiai fémki­­választót állítottak ki. amely a szak­emberek véleménye szerint nagy jö­vő előtt áíf. A Sigma nemzeti válla­lat fióküzemének fiataljai kertészke. dők számára készített „mini“ öntö­­berendezést, valamint különböző szó­rófejeket mulatlak be, amelyek nem­csak keresettek, hanem egyben tet­­szetűsek is. A fiatalok mikroelektronika Iránti érdeklődését, az újdonságok sokasá­ga bizonyította a legjobban. A kiállí­tás színvonalát az is mutatja, hogy három PDM-típusú személyi számító­gép állt a gyermekek rendelkezésé­re, akik alig bírták kivárni, hogy kipróbálhassák azokat. A számítógé­pes versenynek Is nagy sikere volt. Az Ilyen játékos formájú kezdemé­nyezésnek is nagy szerepe van külö­nösen a jövö szempontjából, mivel a termelési rendszereken belül egyre szélesebb korú alkalmazást nyernek a korszerű számítógépek. A járásban összesen 58 alapiskolá­ban 1364 pionír kapcsolódik be vala­milyen szakköri munkába. Ezen szak­körök belüli munka eredményességét nagyszerűen tükrözte a Zenit-bemu­tató. Az egyik helyiségben egyszerű elektronikai berendezések és külön­böző modellek voltak láthatóak. Má­ria Semrincová és Hegedűs Igor fá­ból készített játékokat mutatott be. Természetesen a kisvasút körül ts számos érdeklődő tolongott, hiszen a kis vonatszerelvények vígan szágul­doztak, tolattak, s ha kellett az állo­másokon újabb kocsikat kapcsoltak automatikusan a szerelvényhez. A szakmunkástanulók is számot adtak ügyességükről. Valkó Attila kómfívestanuló például egy tetőtér tervét állította ki, amely nemhiába szerezte meg számára az elismerő oklevelet, valamint a tárgyi jutal­mat. Nagy sikere volt a személyi számítógépnek Ä kívülállók, a felületes szemlélő­dök talán nem is tudatosítják Igazán, milyen súlya van egy ilyen kiállí­tásnak. Hiszen közismert, hogy támo­gatni a fiatalok aktivitását — jövőt építő tevékenység. A modelleket ké­szítő tanuló, a ma még csak Játsza­dozó diák, a pályáját kezdő újító va­lamikor a népgazdaság szakember­­gárdájának derékhadát képezi majd. Tehát korántsem mindegy az, hogy milyen indíttatásban, támogatásban részesülnek napjaink fiataljai. KALITA GÄB0R (X szerző felvételei) FEJLŐDŐ HALÄSZAT Kubában a halászatból származó kivitel tavaly az 1932-es év valósá­gának ötvenszeresére növekedett. Az Idén olyannyira lök a kilátások, hogy további növekedés várható. A kivitel elsősorban japánba, Franciaországba, Spanyolországba, Kanadába és Olasz­országba növekszik. A Kubai Köztár­saság az említett országokba több mint 200-féle terméket szállít. A ku­bai halászat nagyarányú fejlődése nem véletlenszerű, hiszen a forra­dalmi kormány ebbe az ágazatba az utóbbi huszonöt évben 1,3 milltárd pezót fekteiett be. A SÖRTERMELÉS NÖVELÉSE Kína az elkövetkező három évben a kétszeresére növeli a sörgyártást A könnyűipari minisztérium bejelen­tése szerint a hetvennény új sörgyár építésére 2,8 mililárd Jüant fordíta­nak, melvek évi kapacitása elért majd a kér és fél milliárd litert. Ta­valy az országban 2,2 milliárd liter sört gyártottak, ami egy lakosra szá­mítva megközelítőleg 2,1 liternek fe­lelt meg. ERD0KÄROSODÄS Ausztriában az erdókárosodás mér­téke elérte az 1,2 millió hektárt, a­­mely az ország erdőterületének egy­­harmadát képezi. A károk nagysága meghaladta az év 7 milliárd schilling értéket jelenleg az erdókárosodás sokkal gvorsabh ütemű, mint azt ko­rábban feltételezték. KATALIZÄTORBANH A nagy hatékonyságú és a szocia­lista közösség országainak vegyipa­rában használatos katalizátorok fel­újítását hivatott elősegíteni az a ka­­tailzátorbank, amelyet a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának novoszl­­birszki központjában létesítettek. A’ katalizátorbank nyilvántartja az ösz­­szes olyan anyagot, amelyet a szocia­lista közösség országaiban a vegyé­szeti reakciók befolyásolására hasz­nálnak. Ez a központ koordinálja a KGST-tagországok és Jugoszlávia mint­egy hatvan, új katalizátorok kifejlesz­tésére szakosított tudományos inté­zetének tevékenységét Is. Az eszkö­zök és a kutatökapacltások nemzet­közi összpontosítása rendkívül nagy jelentőségű, hiszen az új katalizáto­rok kifejlesztése több ezer Igen drá­ga és hosszadalmas kísérlet elvég-Befejezték az aratást Ä Leleszi (Leles) Egységes Földműves-szövetkezet ‘dolgozói ]óT Hasznosították a gabonafélék betakarítására alkalmas időszakot. A folyamatos, gyors és példásan szervezett munka eredményeként az aratás, szállítás, szárítás és raktározás zavartalanul történhe­tett. Lényegében tíz nap alatt járási méretben az elsők között fe­jezték be az aratást. Az aratási ünnepélyen Juhász Lajos agrármérnök, a szövet­kezet elnöke és Látván László agrármérnök, növénytermeszté­si főágazatvezető részletesen értékelte az aratás menetét. A két ember nem fukarkodott a dicsérő szóval, hiszen a szép eredményeket elsősorban Is a dolgos, szorgalmas embereknek köszönheti a szövetkezet. Az efsz gabonatermelésének éves mérlegérői érdemes né­hány szót mondani. Az őszí búzáról azonban — mert ter­melési értékben Jelentős, az élelmezésben és a takarmányo­zásban fontos, — szükséges külön szólni. A szövetkezet kö­zel 800 hektár búzát vetett. A' téli fagyok következtében elég nagy volt a kár, ám e nagyobb veszteséget a belvíz okozta. A belvíz miatti teljes kipnsztnlás 53 hektárt érintett. További 400 hektár pedig a belvíztől úgy károsodott, hogy nagymér­tékű volt az állományritknlás, az eredeti főszám 25 százalék­kal csökkent. így a húsvéti ünnepek alatt rávetést végez­tek. A traktorosok a hagyomá­nyos lonsolkodás helyett ve­tettek. Éjjel-nappal dolgoztak, hiszen rövid idd alatt 400 hek­táron kellett a rávetést elvé­gezni és 1Я0 hektár sörárpát is el kellett vetni. A traktoro­sok megértették, hogy lénye­ges munkáról van szó, így a vetési munkálatokkal négy nap alatt végeztek. A második csa­pást a túl sok eső okozta. A’ búza virágzásakor, az érési idő­szakban nem kapott! elegendő napfényt, így a szemképződés és -fejlődés eléggé mérsékelt volt. A termésátlagok jóval a várt alatt maradtak. A szövetkezet vesztesége te­hát elég negv, ám ez nem je­lenti. hogy nem termelt meg a kenyérnekvaló. Sőt, tulajdon­képpen a gabonafélék hektár­hozama jól sikerült. A búza a tervezett 3,7 tonna helyett 4,27 tonnát fizetett, a rozs в terve­zett 2,4 tonnával szemben 2,92 tonnát eredményezett. Ezzel a szövetkezet a Tőketerebesi (Tre­­hisnv) járásban ez idén Is az első helyet szerezte meg. Fehér elvtérs, a Járási párt­bizottság mezőgazdasági titká­ra az idei aratóünnepélyen nagyra értékelte a három ideiglenes pártcsoport tagjai­nak munkáját. Állandóan ele­mezték a munka ütemtervének betartását, s örvendetes, hogy a csoportok tagja! példásan helytálltak až aratási munká­latokban. Hrln elvtárs, a járá­si mezőgazdasági igazgatóság vezetője mindenekelőtt az ag­ronómia! munkát becsülte nagyra. Kifejtette, hogy ott, ahol elmulasztották mindezt megtenni, ott most annak ká­rát látják. A leleszi szövetkezet az Idén étkezési borsóból száz hektá­ron 3,41 tonnás hektárhozamot ért el. Ez valóban kiváló tel­jesítménynek számít. A szép siker természetesen a lehető legkisebb szemveszteségre való zését Igényli. így a katalizáforbank gazdasági haszna több millió rubel­ben mérhető. TÖRPE VÍZI ERŐMÜVEK A SZOVJETUNIÓBAN A szovjet energetika 1990-ig törté­­nó fejlesztésének egyik távlati Irány­vonala a törpe vízi erőművek építé­se. Ezt mindenekelőtt az alacsony építkezési és üzemeltetési költségek teszik lehetővé, de csak mint ez elektromos energia kiegészítő forrá­saként fognak szerepelni. A törpe ví­zi erőmüvek építését az ts Indokolttá teszi, hogy a Szovjetunió területén rengeteg kisebb folyó és több mint 1250 víztároló található. A kísérletek során már megállapították, hogy az 5 MW teljesítményű törpe vízi erő­­művek építése gazdaságilag előnyös. A szovjet szakemberek megállapított törekvés következménye. Ha már Itt tartunk, akkor okvet­lenül szólnunk kell azokról az emberekről, akik a legjobb tel­jesítményt érték el. A kombáj­­nosok közül például Hornyák Gábor E-516-os gépével 282 hektárt aratott le és csépelt ki. Horváth Gyula az E-512-es kombájnnal 159 hektáros tel­jesítményt tudott elérni. A ter­­ménvszállítők közül Völgyi Fe­renc teherautójával 106 tonna teljesítménnyel büszkélkedhet. Rajta kívül még Farkas László és Palágyi Arpád Is dicséretet érdemel. A szalmabetakarítók közül Katkő Rudolf, Andre László és Lakatos István ka­pott dicséretet. Az aratási munkálatokból nem hagyhatjuk ki az interna­­cionális segítséget sem. A deb­receni Hunyadi Termelőszövet­kezetből Claas Dominátorral segítettek az aratásban. Itt Her­mán, Csizy és Jeney kombáj­­nnsok végeztek különösen szép munkát, akik a borsó betaka­rításánál segítettek. A leleszi szövetkezet évek éta Jó baráti viszonyban van a Poprádi járásban levő batí­­zovcei szövetkezettel. Az ara­tási munkálatokban kölcsönö­sen segítenek egymásnak. A' három vendégkombálnos közül František DraCko érte el a leg­jobb eredtnényt, hiszen 102 hektárt aratott le. Az aratást az idén is komp­lex módon végezték, ami any­­nyit ielent, hogy az aratással egyidőben történt a szalmabe­­hordás, hogy szabad utat nyer­jenek ez ebének. így érthető, hogy időben hozzáláttak a meszezéshez, amelyet 530 hek­táron végeznek és természete­sen az altalajlazításhoz, ame­lyet 350 hektáron kel! elvégez­ni. Az istállótrágyázást 480 hektáron szeretnék elvégezni. Ezekre a munkákra külön cso­portokat alakítottak. Ogy ter­vezik, hogy ezekkel a munká­latokkal szteptember 10—15,re végeznek, mert akkortájt szá­mítanak a batizovcet szövetke­zetben az aratás megkezdésé­vel, s hát a segítséget Illik visszaadni. Persze, addigra vé­geznek a 100 hektár étkezési bab, valamint az 50 hektár lu­cerna és a 100 hektár lóhere cséplésável. Természetesen 280 hektáron a napraforgó is be­takarításra vár. Később pedig jönnek az őszi munkák, a ku­korica betakarítása 343 hektá­ron és 800 hektáron az ősziek vetése. Jelenleg a lucerna vetése és « silókukorica szilázsolása fo­lyik. Munka van tehát bőven, 'Az aratás befejezésével nem csendesedett el a határ, ha­nem a traktorok zúgásától han­gos. Igyekeznek minden alkal­mas időt kihasználni, hogy va­lamennyi munkát agrotechni­kát határidőben végezzenek, ami a jő eredmények elérésé­nek az alapvető feltétele. Illés Bertalan Iák azt Is, hogy csak az Oroszországi SZSZSZK-ban annyi törpe vízi erő­művet lehetne felépíteni és üzemel­tetni, amelyek 300 millió kWö elekt­romos energiát állítanának elő éven­te. Ezen kívül adottak a feltételek a törpe vízi erőművek építéséhez a Kirgiz és a Tadzsik SZSZK-ban, va. lamlnt a további közép-ázsiai köztár­saságokban. jelenleg a Szovjetunió­ban megközelítőleg négyszáz törpe vízi erőművet üzemeltetnek, amelyek többségét azonban még a második világháborút követően építették. Kö­zülük az ötvenes években — amikor előtérbe kerültek a nagy vízi erőmű­vek — sokat leállítottak, berende­zéseiket tartösítóttá k. Jelenleg ezeket a törpe vízi erőműveket fokozatosan Ismét üzemeltetik, s előreláthatólag 1990-ig további ötezer új törpe vízi erőművet építenek fel. JHIZJ к

Next

/
Thumbnails
Contents