Szabad Földműves, 1985. július-december (36. évfolyam, 27-52. szám)
1985-08-31 / 35. szám
8 SZABAD FÖLDMŰVES 1985. augusztus 3Í. Mindannyiunk ügye Véget ért n nyári sziintdő. Az iskolák szeptember elején ismét kitárják kapuikat, s elkezdődik az 1385.'8B-os iskolai év. A tanulók, szülök és neveink egyaránt feszült várakozással és érdeklődéssel tekintenek az új tanév elébe, hiszen mindannyian terveik, vágyaik és elképzeléseik realizálásának lehetőségét látják benne. Szocialista társadalmunk növekvő gondoskodása az iskolák iránt többek között abban is megnyilvánul, hogy szeptemberben több községben és városban a tanulók és a szülők nagy örömére új iskolaépületben kezdődik a tanítás. Évről évre javul az iskolák anyagi-műszaki ellátottsága, mely lehetővé teszi az oktató-nevelő munka színvonalának folyamatos emelését. Az 1985 88 tanévet iskoláinkban áthatja a CSKP iskolapolitikájának, a XVI. pártkongresszus irányvonalának tel jesítése, valamint a felkészülés a CSKP XVII. kongreszszusára. Valamennyi iskolatípusban előtérbe kerül a tudományosműszaki fejlesztés eredményeinek gyorsabb és intenzívebb alkalmazása a mindennapos oktató-nevelő munkában, mely elősegíti a tanítás hatékonyságának növelését. Az előttünk álló iskolai évet olyan jelentős társadalompolitikai események hatják át, mint a CSKP XVII. kongresszusa, a képviselő testületi választások és a 8. népgazdaságfejleszlési ötéves terv megkezdése. 1988-ban emlékezünk meg a CSKP megalakulásának 65. évfordulójáról. Az említett események bőséges lehetőséget biztosítanak az iskolák nevelő munkájának elmélyítésére, a pedagógusok osztályon és iskolán kívüli tevékenységének Tokozására. Tekintettel arra, hogy az UNESCO az 1988-os évet a nemzetközi béke évének nyilvánította, a nevelőmunkában megkülönböztetett figyelmet kell fordítani arra. hogy a tanulók tudatosítsák a békeharc fontosságát. Ne csak puszta szemlélői legyenek ennek a folyamatnak. hanem aktív részesei, hiszen csakis a békében valósíthatják meg terveiket, vágyaikat. Ezen a téren sokat tehetnek a szülők, a család is. Beszélgetések során jó ha felhívják gyermekeik figyelmét a háború borzalmaira, az emberek szenvedéseire, s arra, hogy a világon ma is sok millió ember éhezik csupán azért, mert a lökés országok ahelyett, hogy támogatnák ezeket az országokat, óriási pénzeszközöket fordítanak az öldöklő fegyverkezésre. Az SZSZK Oktatási Minisztériumának irányelvei alapján az új tanévben kiemelt figyelmet fordítanak a komplex kommunista nevelés egyes összetevőinek minőségi javítására. Ennek megfelelően el kell mélyíteni a tanulóifjúság munkára való nevelését, a munkához való tudatos szocialista viszonyulást Ennek egyik fontos előfeltétele, hogy az iskola és a család együtt és közösen követelje meg a tanulóktól kötelességeik teljesítését és közösen hasson oda, hogy a gyermek számára a munka örömet és sikerélményt jelentsen. Nagy súly helyeződik a tanuló esztétikai nevelésére az iskolában és a családban egyaránt. A kulturált étetkörnyezet formálása, a társadalmi viselkedés alapjainak elsajátítása, a helyes öltözködés és szórakozás készségének kialakítása az iskola és a család közös ügye. Komoly feladatokat tűztek ki a tanulók testi és honvédelmi nevelésének szakaszán. A testnevelési, sport- és honvédelmi szakkörökbe az eddiginél töbh tanulót kell bevonni és fokoznia kell a követelményeket a gyermekek úszástudásáva) és síképzésevel szemben. Ki kell szélesíteni az Iskola a szülőknek, illetve a Szülők az iskolának elnevezésű mozgalmat. A honvédelmi szakkörök vezetésére több szülőt kell megnyerni. Nem kis feladatok várnak az iskolákra, de a családokra is a gyermekek jogi nevelésében. Arról van szó, hogy a tanulókban el kell mélyíteni a szocialista jogrendet, a törvények betartását, a szocialista tulajdon védelmét és a tudatos fegyelem megszilárdítását. Nem szükséges különösképpen hangsúlyozni, hogy mindezt csakis a szülői házzal szorosan együttműködve érheti el az iskola, ha a szülők és nevelők egyforma követelményeket támasztanak a gyermekekkel szemben, s azok teljesítését rendszeresen ellenőrzik. Az oktatás szakaszán a pedagógusoknak úgy kell szervezniük a tanítási órákat, bogy a tanulók a tananyag java részét a tanítási órákon sajátítsák el, hogy ezáltal csökkenjen aznk túlterheltsége. Megkülönböztetett figyelmet kell fordítani a gyenge tanulókkal való foglalkozásra. Az 1985<86-os tanévben az eddiginél dinamikusabban folytatódik az iskolák korszerűsítése. Valamennyi iskolatípusban biztosítani kell az elektronika és számítástechnika alapjainak bevezetését. A szocialista társadalom népgazdasági érdekeivel összhangban el kell mélyíteni a pályaválasztásra nevelést, növelni kell az érdeklődési a katonai iskolák, valamint a fiuk részéről a gimnáziumok és a pedagógiai főiskolákon való tanulás iránt. Specifikus feladatok várnak ezen a téren a magyar tannyelvű iskolákra. Az irányelvek alapján el kell érni, hogy ezekből az iskolákból legalább 4П százalék jelentkezzen középiskolákba, az érettségizettek 80 százaléka pedig főiskolákra. A természettudományi és műszaki pályák iránti érdeklődés felkeltése érdekében az iskoláknak az eddigieknél hatékonyabban kell együttműködni a Nemzeti Front egyes tömegszervezeteivel, főleg a Csehszlovák Tudnmányos Műszaki Társasággal és a Honvédelmi Szhvetséggel. hogy szakembereiket aktívabban bevonhassák az egyes szakkörök vezetésébe. Az alapiskola alsó tagozatán az új tanévben az 1. és 2. évfolyamban már definitív tantervek és tankönyvek alapján fognak tanítani, a többi évfolyamban viszont továbbra is az átmenti tantervek és tankönyvek érvényesek. Nagy súly helyeződik a tanulók olvasási technikájának és numerikus számolási készségének elmélyítésére. Ügy véljük, ez is olyan terület, ahol a szülők segítségére feltétlenül szükség van. Ezért ajánlatos. hogy mindjárt a tanév kezdetétől a szülők is figyeljék gyermekeik olvasási és számolási készségét és járuljanak hozzá annak fokozásához. Ajánlatos, hogy az év elején a pedagógusok, főleg az osztályfőnök és a szülök állapodjanak meg abban, hogy a tanulók naponta mennyi tankönyvet és egyeb segédeszközt hordjanak magukkal az iskolába, s ezáltal elejét vegyék a túlzott fizikai megterhelésnek. Csakis a legszükségesebb eszközöket kell és szabad megkövetelni a tanulóktól az iskolában. A napközi otthonokról megtartott szlovákiai értekezlet határozatainak értelmében ott, ahol azt a szülők igénylik és meg vannak a szükséges előfeltételek, az új tanévben tovább bővítik a napközi otthonok hálózatát. A célok alapján a napközi otthonokban az eddigieknél hatékonyabb segítséget keli nyújtani a tanulók felkészítésében a tanításra és el kell mélyíteni együttműködésüket a többi pedagógussal és a szülőkkel. Az idegen nyelvek oktatásának fontosságát hangsúlyozza ez a rendelkezés, hogy az eddigiektől eltérően az új tanévben oktatásukat mint nem kötelező tantárgyat nem a 7., hanem már az 5. évfolyamban kezdik. Jó, ha a szülék gyermekeik érdeklődési körének megfelelően élnek a lehetőségekkel, s már ez 5. évfolyamban beíratják gyermekeiket az idegen nyelvek tanulására. Az elmondottakból kitűnik, hogy komoly és igényes feladatok várnak az iskolákra az új tanévben. Tekintettel arra, hogy szeptember elejétől sok család napirendje éppen a gyerekek iskolalátogatása miatt megváltozik, fontosnak tartjuk megjegyezni, hogy az igényes társadalmi elvárásokat az iskola egymagában nem tudja teljesíteni. Ahhoz feltétlenül szükséges az egész társadalom, legfőképpen a szülni ház, az ipari és mezőgazdasági üzemek segítő, alkuin hozzáállása. Csakis az iskola és a szülők közős és kölcsönös összefogáséval és felelősségvállalásával válhatnak valóra a CSKP iskolapolitikájának nemes és felemelő céljai az ifjú nemzedék hatékony, színvonalas oktatásában és nevelésében. A lehetőségek és teltételek mindenki előtt egyformák, adottak. Tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy az új tanév mindenki; a gyerek, szülő és pedagógus számára egyaránt örömteljes és eredményekben gazdag legyen. Szocialista jelenünk. de főképpen jövőnk szempontjából ez mindannyiunk ügye. . f , f Svioger István, járási tanfelügyelő Trenčianske Teplice százötven éves parkjának fái kánikula idején kellemes felüdülést szolgáltatnak a fürdő vendégeinek Fotó: —tta— Receptek időseknek Burgonyafelfií jt Egy csomag hasábburgonyát keverjünk össze tejmártáSsai, 3 tojássárgájával, 3 tojásfehérje keményre vert habjával, kevés sóval, kevés reszelt szerecsendióval és 3 evőkanálnyi reszelt sajttal, öntsük kivajazott, zsemlemorzsával meghintett tűzálló tálba vagy lábasba. E'ömelegített sütőben addig süssük, amíg szép, rózsáspiros lesz. Tejmártás 3 dkg vajat olvasszunk meg, húzzuk félre a tűzről, adjunk hozzá 3 dkg lisztet, kevergetve melegítsük össze, megint húzzuk félre, engedjük fel 3 dl forró tejjel, keverjük simára és forraljuk fel takarék lángon. , Sárgarépa sajttal, sonkával Tűzálló tálat olajozzunk ki. Egy csomag mirelit, sárgarépakockát keverjünk össze 5 dkg apróra vágott sonkával vagy füstölt tarjával és 10 dkg reszelt sajttal. Öntsük a tűzállótálba, locsoljuk meg 1,5 dl tejjel és forrósítsuk addig a sütőben, amíg a tej elfő. Kukorica mézzel, mákkal Kevés forró tejben melegítsünk meg egy csomag morzsolt kukoricát. Amikor a tej elfőtt a kukoricáról, locsoljuk meg olvasztott vajjal, szórjuk meg bőven darált mákkal, és tálalás előtt locsoljuk meg meleg mézzel. Juhtúrós galuska Tegyünk 5 dkg vajba galuskát. Tegyünk rá személyenként 5 dkg juhtúrót, 1—1 evőkanálnyi tejfölt, és ezekkel együtt forrósítsuk fel. Forrón tálaljuk, tetejét néhány apróra sült szalonnakockával és j kevés friss tejföllel díszítve. Kovászos uborkesalátát adjunk hozzá. Töltött burgonya 25 dkg sertés- vagy marhahúsból pörköltet készítünk. Leszűrjük a levét, és a húst finomra összevágjuk. Hozzáadunk 3 evőkanálnyi saját levét és annyi tejfölt, hogy anyagunk krémszerű legyen. Ezután személyenként 3 db félig főtt, hámozott burgonyát hosszában félbevágunk és üregeket kaparunk ki. Az egyik üreges félburgonyát megtöltjük a húskrémmel és a másikkal befedjük. A töltött burgonyákat kivajazott tűzálló üvegedénybe tesszük,’ leöntjük a pörkölt megmaradt levével és meglocsol ink tejföllel. Előmelegített sütőben a burgonyát megpuhulásig eütjük. ■ Ä' héjában főtt krumpli nem mindig fő át teljesen. Ezen úgy segíthetünk, ha a nagyobbakat villával megszurkáljuk. ■ Krumplipüré készítésébe* használjuk fel a főzőlét' azért is, mert ezzel növeljük az étel biológiai értékét. Kevés vízben főzzük a krumplit, apróra darabolva. Törjük át, keverek össze a saját levével, kevés vajjal és annyi tejjel, amennyi még kell hozzá, hogy lágy, de ne folyós legyen. ■ Tálaljuk dekoratívon a kriimplipürét. Formázzunk я tálra a hús köré egy.egy kis fészket, és töltsünk mindegyikbe más színű párolt zöldséget, gombát stb. MEGFEJTÉS — NYERTESEK A lapunk 33. számában megjelent rejtvény helyes megfejtése: Az ember füle bölcsebb, mint a nyelve: sokat hall és mégis hallgat. Nyertesek: Szűcs Gábor, Dtinaszerdabely (Dunajská Streda), Budai József, Mulya (Mufad), Vicíán István, Losonc (Lučenec],