Szabad Földműves, 1985. július-december (36. évfolyam, 27-52. szám)
1985-08-24 / 34. szám
6 SZABAD FÖLDMŰVES 1983. áugnszíus 24, % érdekes sportái két képviselője \ Ä Honvédelmi Szövet- •• ■ég rozsnyói (Rožňava) városi a lapszer vezete mellett 1976-tól (jelenleg huszonnyolc taggal) működik a kinológiai szakosztály. legeredményesebb tagja Szabó István, a Rozsnyói Járási Szolgáltató Vállalat építkezési részlegének vezetője. Általa mutatom be ezt az érdekes „kutyaldomár“-sportágat: — A kutyák gyermekkoromtól a barátaim. Kezdetben a kóbor négylábúakat szelídítettem magamhoz, később már én is ebnevelő gazda lettem. De nem a házőrzés egyszerű ugatós teendőjét bíztam rájuk, hanem intelligenciájukhoz méltó feladatok megoldására ösztökéltem őket. Egyszerű származású — magyarán korcs — egyedeken kezdtem el érvényesíteni állatpszichológiai-pedagógiai ismereteimet. Azután nemesebb, törzskönyvezett kutyakölyknk ösztöneire próbáltam meg hatni — nagyszerű eredmédnyel. Hathetes korukban adaptálom őket, s az állatovi helyett máris iskolás komolyságú leckeket adok lel nekik. Ennek köszönhetően képes vagyok a szokásos kéthárom éves betanítási határidőt egy esztendőre lecsökkenteni. A betanított kutyusok tudását vizsgákon hitelesítettem; versenyeken veszek részt velük, majd közbiztonsági szervek rendelkezésére bocsátom őket. Eddig már vagy egy féltucat négylábú detektívet adtam, a közrend megóvására. — Valamennyi nyamkereső más-más hajlamú kutyaegyéniség. Erikkel két nemzetközi kiállításon vettem részt; 1977-ben Budapesten, és egy évre rá Lengyelországban, ahol a mezőny közepén végeztem. A legjobb, illetve a legokosabb kutyám — annak ellenére, hogy ez a legbetegesehb — a mostani: a német juhász Lux. Négyéves, harmincnyolc kilót nyom, és már hat „szemesztere“ van, amiből hármat nemzetközi „kutyaegyetemen“ szerzett. Tizenegy hónapos korában nyertem vele az első versenyt, s azóta Is sikeresen szerepelünk a hazai és a külföldi erőpróbákon. Főleg a nyomkeresésben és a fegyelemgyakorlatok végzésében csillogtatja képességeit. Legutóbb a szocialista államok Jászberényben (MNK) megrendezett versenyén vettünk részt, ahol az egyéni és a csoportversenyben Is az elsők lettünk. E siker jelentőségét még emeli, hogy a gyakorlatokat — előzetes felkészülés nélkül — a helyszínen bejelentett német normák szerint kellett bemutatnunk.. — Szeptemberben lesz az Európa-bajnokság Amszterdamban, 8 én immár harmadik éve tagja vagyok (Szlovákiából egyedül) a válogatott keretnek. A trnavai országos összpontosításon dől majd el, hogy melyik négy kinológus képviselheti hazánkat. Nagy vágyam, hogy eljussak ide, sőt, még a világbajnokságon való szereplés reális reménye is fűti cselekvőkészségemet és fantáziámat. Ennek érdekében sokat és keményen dolgozunk Lux-szal, akit a család negyedik tagjának tartok ... ■j- Naponta mintegy két-három órát gyakorolunk. Korán reggel elviszem őt egy félórás lazító sétára. Reggelizés utáp — ez csak rám vonatkozik, a kutyus csak este eszik — újra velem tart, amikor a gyereket elkísérem az iskolába. Délután munkából hazafelé ismét eloldom a pórázt, s amíg átöltözöm és eszem, lakótelepi lakásunk erkélyén várakozik. S csak ezután kezdődik (mindennap inás terepen) a komoly edzés: letaposom a nyomot, utána fegyelinezeti gyakorlatokat végzünk, majd az őrző-védő elemek következnek. Néhány óra múltán elindulunk „lenyomozni“ az előbb letaposott nyomot. Tíz-tizenöt méteres pórázra fogva követem a szimatja vezérelte nyomkeresőt. Szombaton még ennél is több időt áldozok rá: jóformán csak a bevásárlási időszak alatt pihentetem. Vasárnap és csütörtökön délután pedig közös gyakorlatokat tartunk a klubtagokkal. — El kell még mondanom, hogy önerőnkből építettünk harminchét ketrecet, meg egy akadálypályát, és van a szakosztálynak egy GAZ típusú gépkocsija is. Klubunk négyszer rendezett kerületi és egyszer szlovákiai bajnokságot. Anyagi támogatást senkitől sem kapok; saját kocsimmal járok a különféle versenyekre, összpontosításokra, de még a benzin árát sem térítik meg. Ráadásul .a szabadságom és a szabadidőm — tehát egyben a családom — rovására csinálom mindezt, pedig tulajdonképpen élsportolóként az országot reprezentálom ... Hát nem furcsa ez egy kicsit? Azt hiszem, rövidesen abba is fogom hagyni az egészet, hiszen mindennemű támogatás (idő, pénz, kutyaeledel stb.) hiányában nem lehet a színvonalat tartani... Apropó, színvonal. A gyakorlatozáson kívül a kutya gazdájának az összes fellelhető szakirodalmat be kell szereznie, s a szakfolyóiratok előfizetéséről sem mondhat le, ami szintén nem olcsó mulatság... — A versenyeken és a kiállításokon kívül még nagyon sok „kutyás“ akciót szervezünk a járásban. Nyaranta több mint húsz bemutatót tartunk a pionírtáhorokban és a természeti iskolákban. A gyermeknapi rendezvényeken ugyancsak „fellépünk“. Egy betanított hűséges négylábúval maximálisan nyolc évig lehet versenyszinten dolgozni. A „kiöregedett“ példányokat — mint már említettem — átveszi a rendőrség, vagy a Tátrai Hegyi Mentőszolgálat. A. lustábbakat az üzemek éjjeliőrei mellé szegődtetik. Ez is e kevésbé megbecsült és gyengén támogatott sportág jelentőségét, s nem utolsósorban társadalmilag fontos szerepét igazolja. Beszélgetett: Korcsmáros László AGalántal (Galanta) járta egyik legjobb népkönyvtára a 2600 lakosú Deáklban (Diakovce) működik. Kitüntetések és elismerések sokasága bizonyltja ezt, egyebek között a Példás népkönyvtár cím Is, amelyet az SZSZK Művelődésügyi Minisztériuma 1981- ben adományozott a könyvtárnak, s amelynek az azóta megszakítás nélkül a viselője. A könyvtár vezetőjéről, Sándor Margitról már néhány perces beszélgetés után nyilvánvaló, hogy odaadó lelkesedéssel végzi és őszintén szereti a munkáját. Nemcsak a szavat tanúskodnak erről, de az a meleg tekintet is, ahogy körülnéz birodalmában, vagy az a gyöngéd, már-már becéző kézmozdulat, amellyel a kezébe vesz egy-egy könyvet. Tizenegy éve ez a második otthona, de azt megelőzően is könyvek között élt: a vágsellyet (Sala) könyvtár alkalmazottja volt. — Tulajdonképpen csak helyettesíteni jöttem idő — mondja. — Nem az elődöm elmarasztalásaként mondom, de tény, hogy akkor mindössze hetvenöt volt a bejegyzett olvasók száma, s a könyvtár állománya alig haladra. meg az ötezer kötetet. Az idén — alig fél év elteltével — ötszáznegyven olvasóm vae, s az év végére valószínűleg elérjük, sőt meg is haladjuk a tavalyi hétszáznegyvenct. Ami pedig a könyvek számát illeti, jelenleg 16 250-nél tartunk. Körülnézek a két egybenyíló helyiségben: könyv, könyv és könyv mindenütt. Katonás rendben sorakoznak a mennyezetig érő polcokon, szerzők és témakörök szerint csoportosítva; bármelyik pillanatok alatt kikereshető a gondosan vezetett katalógusok alapján. Bár igazság •ez, hogy Manyi néninek, vagý Manyikénak — ahogyan a falubeliek, életkoruktól tói. A lányok nyomban birtokukba is veszik, kiterítik a széles vászonszalagokat és nekilátnak az aratási jelszavak festésének; ottjártamkor éppen félidőben -tartottak a községben a kenyércsatával. — Elmondhatom, hogy minden nemzedék képviselve van az olvasóim között — folytatja Manyi néni, miközben még egyszer telitölti faiuszerte híres, finom kávéjával a csészéinket. — A gyerekekről már Manyi néni birodalmában — A népművelőnk, Száz Gabi, és az alapiskola pionírcsapatának egyik rajvezetője, Su- Sik Ági — mutatja be őket Manyi néni. — Amint látja, a könyvtár egyben „műhely“ Is Száz Gabriella népművelő függően nevezik őt — nincs is szüksége katalógusokra. Mihelyt elhangzik a kérés, máris határozottan odalép valamelyik polchoz, és csalhatatlan bizonyossággal húzza elő a keresett könyvet. Valószínűleg csukott szemmel sem kéne kettőnél többször próbálkoznia ... — Miután idejöttem, szinte észrevétlenül szerettem meg a falut és az itt élő embereket. Azt is n-aprói napra jobban éreztem, hogy ez a bizalom és vonzódás kölcsönös. A legbiztosabb jele ennek az volt, hogy egyre nőtt a bejegyzett olvasók száma, és egyre többen néztek be, mi újság, jöttek-e új könyvek, vagy éppenséggel egy rövid tercierére. Persze én is segítettem abban, hogy az emberek „felfedezzék“ a könyvtárat: szinte naponta propagáltam a helyi liangosanbeszélőben, ismertettem az újdonságokat, meghívtam a lakosságot az akciókra, rendezvényeinkre. E- lég az hozzá, hogy hamar eldőlt: végleg itt ragadok ... S azóta sem mondhatok mást, mint hogy nem bántam meg... Időközben két csinos kislány csörtetett be, hónuk alatt piros vászoncsíkokkal, kezükben festékesvödörrel. Nincs mit tenni, költözködnünk kell a hosszú asztaltól, kávéstól, jegyzetfüzetestől, fényképezőgépesnéha, amikor a szükség úgy kívánja. De Ágiról egy fontosabb dolog jutott az eszembe, gl is mondom tüstént: immár kilenc éve működik az alapiskolán az olvasókör, amelyet annak idején én alapítottam, s azóta a pionírcsapat rajvezetói szervezik. Mintegy húszhuszonöt harmadikos-ötödikes gyerekről van szó, akik nemcsak a tanévben, de a szünidő alatt Is hetente többször eljönpek a könyvtárba. Mindegyikük választ egy könyvet, az érdekesebb részeket hangosan felolvassák, utána egymás szavába vágva elmesélik egy-egy mese tartalmát... Ha elunták az olvasást — gyereknél ez még nem szégyen —, felteszek nekik egy lemezt, vagy megkérdezem: mára milyen játékot találunk ki? Versengenek az ötletekkel, és sokszor jómagam is úgy belemerülök, hogy éppen csak elérem az autóbuszt. Persze nekik sem akaródzik ilyenkor hazamenni, de hát másnapra tanulni Is kell... A vászonszalagon Időközben szépen szaporodnak a 'betűk. Gabt leteszi az ecsetet egy pillanatra, és a lemezjátszós rádióhoz lép. Nemsokára feszes ritmusú diszkózene hangzik fel, és a munka sokkal vidámabban megy tovább. beszéltem, bár távolról eem mondtam el róluk mindent. Például ezt, hogy ők a leghűségesebb olvasóim. Íme, az idén is (belelapoz az olvasók jegyzékébe), az eddigi ötszáznegyven közül nem kevesebb mint háromszázötven a gyermek! A legidősebb olvasóm, Szalóczl Mária néni pedig nem kevesebb mint nyolcvanhat éves. Szinte minden héten eltipeg a könyvtárba, s általában ezekkel a szavakkal húzza elő szatyrábúl az einlvasott könyvet: Manyikám. jól választottál, most is ilyet adjál.:.. Időközben elkészült a transzparens, és a lányok óvatosan, hogy a még nem teljesen száraz betűk szét no kenődjenek, kiviszik az udvarra. Rövid tanakodás után eldöntik, hová szegezzék ki, és máris indulnak; a kifeszltett piros szalaggal olyan látványt nyújtanak, mintha egy müvészitorna-bemutató pódiumáról léptek volna le. — A’ Gabikának mint népművelőnek még nem nagyon volt alkalma bizonyítani — néz utánuk Manyi néni. — Mindenesetre bízunk benne, és ő is tudja, mit várnak tőle az emberek, mert az elődje, a Szabó Frici odaadóan, lelkesen és nagy hozzáértéssel végezte a munkáját. Minden rendezvénybe besegített, közösen csináltunk jóformán minden akciót, amelynek bármilyen formában köze volt a kultúrához... Ap-Sándor Margit, azaz Manyi néni ropó rendezvények; már mondom is, mert tudom, hogy az újságírók ezekre Is kíváncsiak. — Elővesz egy másik vaskos füzetet: — Könnyű dolgom van, mert nemrég készítettem el a félévi kimutatást, így máris mondhatom, hogy hat hónap, vagyis huszonhat hét alatt összesen ötvenkét rendezvényünk volt; ez ugyebár hetente átlagosan kettő... Beszélgetéseket a felnőttek és a fiatalok részére szinle minden héten rendeztünk, időszerű témákkal: hazánk felszabadításával. a Csehszlovák Spartakiáddel, a moszkvai Világifjúsági és Diáktalálkozóval kapcsolatosan. Az utóbbi témában vetélkedőt is rendeztünk, amelynek nagy sikere volt. Több tucat előadásnak is házigazdái voltunk, amelyek témái igen sokrétűek voltak, s amelyeket a Szocialista Akadémia előadói, vagy más szakemberek tartottak. Író-olvasó találkozón láttuk vendégül Gágvor Józsefet, a Megy a gyűrű vándorútra című kétkötetes gyermekjáték-gyűjtemény szerzőjét; látogatása, mondanom sem kell, főleg a gyerekeknek jelentett nagy élményt. De volt Itt már modellezőverseny, néptáncbemutató és rengeteg egyéb rendezvény — egyszóval senki nem veheti dicsekvésnek, ha én magam is azt mondom: „zajlik az élet* a könyvtárban. Lassan búcsűzkodom. Manyi néni az ajtóig kísér. Kint valóságos fényzuhatagként szakad ránk a gabonaszagú, forró júliusi délután, s egy pillanatra teljesen valószínűtlennek tűnik, hogy néhány másodperccel ezelőtt még bűvös, félhomályos helyiségben, könyvek között beszélgettünk. Manyi néni búcsúszavai a bizonyság rá, hogy mégis így volt: — Akkor hát a viszontlátásra! És csak nézzen be bármikor, ha erre járt Természetesen megígértem — mint ahogy évek óta nap mint nap megígéri és be is tartja több mint félezer hűséges olvasója. Vass Gyula A látogatók némelyike csak hosszas böngészés után választ (A szerző felvételei)
