Szabad Földműves, 1985. január-június (36. évfolyam, 1-26. szám)
1985-02-02 / 5. szám
A PERORALIS REHIDRATACIÚ ELVEI Ennél a gyógymódnál a borjú a vizet és más élettanilag fontos sót olyan arányban kapja, hogy ezek pótolni tudják a hasmenés okozta veszteségeket. A szölőcukor hozzáadásával biztosítjuk, hogy az oldatot a vékonybél felszívja. A rehidratáclós oldat optimális összetétele: 27 g konyhasó, 15 g káliumklorid, 25 g szódabikarbóna, 200—220 g szólócukor. Mindezt 10 liter vízben feloldjuk és a következőképpen járunk el: 1. Ha a hasmenés 10 napnál fiatalabb borjú esetében jelentkezik, a tejtáplálást azonnal beszüntetjük és megkezdjük a rehidratációs gyógykezelést. 2. A 10 naposnál idősebb borjakat legfeljebb 24 óráig megfigyelés alatt tartjuk, hogy jelentkeznek-e a rehidratáció tünetei. 3. A vmleg állatukat az egészségesektől lehetőleg elkülönítjük, uogy ezzel csökkentsük a fertőzés veszélyét. 4. Amennyiben ez lehetséges, a borjaknak annyi oldat álljon a rendelkezésére, hogy abból kedvük szerint ihassanak. Egy borjúnak naponta 8—13 liter oldatra van szüksége. 5. Ha a hasmenés gyengül, ami a gyógykezelés megkezdése után gyakori eset, a borjú 24 óra múlva áttérhet a normális tejtáplálkozásra. 0. Amennyiben a hasmenés tovább tart, a tejtáplálás mellett az állatoknak a vízveszteség pótlására éjszakára 2—4 liter oldatot is keli adni. 7. A tejet soba sem szabad a rehidratációs oldattal keverni, mivel az lúgos kémhatásű, és akadályozná a tej oltógyomorban való feldolgozását. Amikor már a borjak inni sem akarnak, a rehidratációt a vénába, vagy közvetlenül a gyomorüregbe végzett fecskendezéssel végezzük. Az oldat legjobban bevált összetétele: 4,0 g konyhasó, 1,0 g káliumklorid, 6,5 g nátriumacetát, 8,0 g szőlőcukor (glükóz), 1 liter vfz. Az idejekorán megkezdett rehidratációs gyógykezelés a hasmenést megszünteti, az egészségi állapotot helyreállítja. Az utóbbi években gyakori a tejtáplálás Időszakában fellépő paratífusz (salmonellozis) is. A kórokozók legjobb táptalaja a tej, a legjobb ellenintézkedés a tejitató edények és a tej előkészítésére szolgáló berendezések állandóan ellenőrzött tisztasága és a hasmenéses állatok azonnali rehidratációs gyógykezelése. A borjak számára továbbá veszélyt jelent a huzat, amely a nedvességgel együt a szervezet hőmérsékletét befolyásolja. 'A borjak könnyen megfáznak, ellenállőképességük csökken és komoly betegségek támadhatják meg azokat. A huzatos istállókban csak az optimálisnál magasabb hőmérséklet biztosításával gátolhatjuk meg az állatok megbetegedését és így a veszteségeket. A BORJAK KÖZPONTI BORJÜ1STÄLLÖKBAN TÖRTÉNŐ NEVELÉSE Ä borjakat születésük után 7—14 nap múlva telepítik át a központi borjúistállókba. Ebben a korban a vérük még igen kevés ellenanyagot tartalmaz és a szervezetükben lévő védőanyagok csak az előző istálló mikroklímájában található kórokozók ellen nyújtanak védelmét. A különböző istállókból egy helyre telepített borjak kölcsönösen fertőzik egymást. Az ezzel kapcsolatos egészségügyi nehézségek az alábbi intézkedésekkel küszöbölhetök ki. 1. El kell határolni a nagy befogadóképességű borjúistálló gyűjtőterületét és a hozzá tartozó istállókban rendszeresen ellenőrizni szükséges az állomány egészségi állapotát. A fellépő egészségügyi zavarok esetén a további áttelepítést meg kell szüntetni. 2. Még az áttelepítés előtt selejtezni kell a borjakat. 3. Minden tenyészetben a borjúistállóban érvényes itatási módszert kell alkalmazni. Azokat a borjakat, amelyek nem tudnak idejekorán alkalmazkodni az istállózás és etetés technológiai rendszeréhez, ki kell selejtezni. 4. A borjak vérében figyelni kell az ellenanyag-szintet. Azokból a tenyészetekből, ahol az ellenanyagok szintje alacsony, ne telepítsünk borjakat a központi borjúistállóba és tegyük meg a szükséges intézkedéseket. BORJÜNEVELÉSl MÓDSZEREK Az egyik legismertebb és viszonylag elterjedt módszer a Kutná Hora-i. Az árutermelésre alkalmatlan teheneket dajkatehenekként használják. Ide tartoznak a deformált tőgybimbőjű, rúgós, meddő és alacsony termelőképességű tehenek. Ezt a módszert azokban a mezőgazdasági üzemekben alkalmazzák, ahol kevés a szakképzett dolgozó, nincsen megfelelő borjúszállás, nagy a borjúelhullási százalék, ám ugyanakkor vannak olyan régi épületek, amelyeket erre a célra gyorsan és olcsón át lehet alakítani. Ez a módszer takarmányfolyosós istállót kíván. A dajkatehenek számára 100—115 cm széles állást, a borjak számára pedig 90—115 cm széles ketrecet biztosítanak. A tehenek között elszállásolt borjak a két szomszédos dajkatehén bármelyikétől szophatnak. A borjakat 5—12 napos korukban, hetente egyszer telepítik át a dajkatehenek Istállójába. Mivel a borjú naponta csak korlátozott mennyiségű tejet kap, kénytelen három nap múlva hozzászokni a szilárd takarmányok fogyasztásához. A borjak átlagosan 6—8 hétig szopnak. A születésüket követő 5 napot is hozzászámítva történik az elválasztás, illetve a növényi táplálékra való átállás. A dajkatehén mellett felnevelt borjú gyorsan átáll a na-1 gyobb mennyiségű terimés takarmány fogyasztására és az olőgyomra is a kívánatos fiziológiai arányban fejlődik. MOZGÖ PROFILAKTÖRIUMOS KETRECBEN VÉGZETT BORJONEVELÉS Ez a borjúnevelési módszer kiküszöböli a profilaktórium rögzített ketreceiben való borjúnevelés hiányosságait. A két* récék csővázasak és rostpadozatúak, elmosásra száraz szalma használatos. A borjúketrec méretei: szélessége 44 cm, hossza 122 cm, magassága 110 cm. A ketrec mindkét végén korlát van. Az elülső korlátra szerelik az itatóberendezést, amely a meleg vízre szolgáló edényből áll, ahol a tejet melegítik. Ebbe helyezik a gumíszopókás itatóedényt. A borjút születése és a köldökcsonk kezelése után azonnal a ketrecben szállásolják el. A ketrec az ellető istálló bármelyik részén állhat, de leghelyesebb, ha az anya mellett helyezzük el. A borjút 14 napig tartják a ketrecben, tehát átlagos születési arányszám esetén a tehénállomány 5 százalékának megfelelő számú ketreccel kell számolni. A borjú kitelepítése után a ketrecet ki kell tisztítani és fertőtleníteni, hogy a következő borjú tiszta ketrecbe kerüljön. A borjakat föcstejjel vagy tejjel Itatóedény segítségével naponta háromszor itatják. AZ IDŐSZAKOS ÜZEMELTETÉSŰ ELÖHASI USZÖISTALLÚBAN TÖRTÉNŐ BORJÜNEVELÉS Az elóhasi üszők csoportos elletése megköveteli, hogy az üszők fedeztetésének ideje csoportonként ne haladja meg a 30 napot. Az ilyen állatcsoportcjkat fertőtlenített ellető istállóban helyezik el és további állatokkal nem egészítik ki. Száműk azonos a férőhelyek számával. Borjazás után az ellető istállóból a borjakat kitelepítik, az istállót fertőtlenítik és előkészítik a következő állatcsoport befogadására. Ügyelnünk kell arra, hogy: 1. Az állatok ellés előtt maximálisan 100 napig, de legalább 2 hónapig tartózkodjanak az ellető istállóban. Ez az idő elegendő ahhoz, hogy a tehenek megfelelően alkalmazkodjanak a körülményekhez és így egyöntetű, megfelelő ellenanyaggal rendelkező populációt alakítsanak ki. 2. Az ott tartózkodás ideje az ellést követően ne haladja meg a 6 hetet. így.a fertőző betegségek kórokozói nem tudnak tömegesen elszaporodni és a fogékony borjakat megfertőzni. A MEGBETEGEDÉSEKET MAXIMÁLISAN CSÖKKENTŐ BORJÜNEVELÉS Ä fertőzőmentes környezetben levezetett ellés után a borjakat az erre a célra készített és tiszta ruhával bélelt ládába teszik. így helyezik át azokat az időszakos üzemeltetésű borjúnevelő istállókba. Ott meleg vízzel és szappannal lemossák, infravörös lámpával megszárítják a borjakat és ketrecbe helyezik. A borjakat gumíszopókás Itatóvödörből Itatják. A borjú az első napon az anyjától 1—2 liter föcstejet kap, a következő napókban a borjak a néhány nappal ezelőtt leborjazott tehenek föcstejével táplálkoznak. A második naptól a negyedik napig 6—8 liter föcstejet fogyasztanak naponta. Az 5. naptól kezdve fokozatosan csökkentik a föcstejadagot és rászoktatják a borjakat a tejes takarmányadagra. A BORJAK KEVERT FÖCSTEJEN VALÓ NEVELÉSE A föcstej az ellés előtt közvetlenül és az ellést követő 4—7. napig elválasztott tej. Okkersárga, tejfölsűrűségű, enyhén sós ízű. Egy fejőstehén az ellést követő 7 nap alatt 75 liter föcstejet termel, ugyanakkor a borjúnak ez alatt az idő alatt csak 42 literre van szüksége. A föcstej 4—5 százalék tejzsírt tartalmaz, amely a borjú tejtáplására feltétlenül szükséges. A fölösleges föcstejet az idősebb borjak táplálására használhatjuk fel és így megtakarítjuk a tejes takarmánykeverék vagy a tej mennyiségének 50 százalékát. A föcstejjel nagy mértékben javítható főként a gyenge borjak egészségi állapota. A Csehszlovák Televízió a tananyaggal kapcsolatos adást 1985. február 11-én 18.50 órai kezdettel sugározza, amelyet 1985. február 18-án 15.25, 1985. február 21-én pedig 9.20 órai kezdettel megismétel. HALADÓ TAPASZTALATOK ISKOLÁJA XIV. évfolyam 4. tananyag A MeMás csökkentese - a szarvasmarha-állomány egészsasi állapotának javítása Hazánkban a szarvasmarha-tenyésztés fejlesztését távlati elképzelések és tenyésztési programok alapján irányítják, s ezeket időnként pontosítják és kiegészítik. A jelenlegi időszakra vonatkozó irányelveket a CSKP XVI. kongresszusa által jóváhagyott széles körű mezőgazdasági fejlesztés tervezetéből kiindulva a CSKP KB 4. ülése határozta meg. A szarvasmarha-tenyésztés fejlesztését az előző ötéves tervidőszakban az az Igyekezet jellemezte, hogy azt beillesszük a mezőgazdasági-élelmiszeripari komplexum új, szocialista rendszerének keretei közé. Ezzel megteremtettük a feltételeket az ipari jellegű termelési folyamatok és a termelés szakosításával járó előnyök érvényesüléséhez. Mindez a szarvasmarhatenyésztés nagyobb összpontosításához és a mezőgazdasági üzemek közötti kooperációs kapcsolatok elmélyüléséhez vezetett. Ezzel párhuzamosan bevezettük a nyitott állományforgót. A szarvasmarha nagymértékű összpontosítása és a nyitott állományforgó viszont kedvező feltételeket biztosított a negativ jelenségek érvényesülésének is, ami elsősorban az állatok, mindenekelőtt a borjak egészségi állapotának romlásában nyilvánult meg. A tehenek és a borjak tartásának nagyüzemi technolágiára való átállításakor nem lehet számolni a borjak új viszonyokhoz való alkalmazkodóképességével, hanem igyekezni kell elérni, hogy az épületek és a technológiai gépsorok megfeleljenek az állatok biológiai és fiziológiai követelményeinek. Amennyiben tiszteletben fogjuk tartant ezeket a követelményeket, akkor az állatok összpontosítása, a tenyésztés gépesítése és automatizálása nem kerül feltétlenül ellentétbe az állattenyésztési termelés biológiai Jellegével. Csak abban az esetben számolhatunk a későbbi időszakban az intenzív tenyészkiválasztással, és ezzel az egész szarvasmarha-populáció génalapjának javításával, ha megfelelő nienynyiségű, egészséges és életerős borjút nevelünk. A születendő borjú minősége és a tenyészet színvonala már az anyaállat fedeztetésének és a kiváló apaállat megválasztásának idején eldől. A borjú már a magzati fejlődés idején, majd a születése után is néhány kritikus időszakot vészel át. Ainenynyiben nem kapja meg az adott pillanatban szükséges megfelelő gondoskodást, elpusztul, vagy kisebb értékű egyeddé fejlődik, és soha sem éri el a kívánatos teljesítőképességet. • A MÉHEN BELÜLI FEJLŐDÉS IDŐSZAKA A méhen belüli fejlődés időszakában a leggyakoribb veszteségeket az embrió vagy magzat elhalása okozza a megtermékenyülés utáni időszakban. Mindezt több tényező is okozhatja. Egyrészt örökletes, másrészt pedig nem örökletes természetű hatások érvényesülnek, közülük elsősorban a külső környezeti feltételek számottevőek. Ezek közé tartoznak a méhen belüli, illetve vírusos fertőzések, a táplálkozási zavarok, amelyek leggyakoribb oka a vemhes tehenek rossz vagy helytelen táplálkozása, valamint az állatgondozás szakaszán található hiányosságok. A magzat elhalását okozó fertőzések némelyike, például a brucellózis és a nemi szervek fertőző betegsége nálunk már nem fordul elő, ám az utóbbi időben más, komolyabb jellegű vírusos fertőzések okoznak gondot, főként a szarvasmarha fertőző rhinotracheitisze (IBRJ, illetve nyálkahártyabetegsége (BVD), valamint a parainfluenza (PI-3) vírusai. Ezek a vírusok behatolnak a méhbe és károsítják a magzatot. A vírus behatolásakor a magzat fejlődésének időszakától, a vírus fajtájától és életképességétől függően a magzat elh%l és ezt követően beáll az elvetélés, vagy a vemhesség halva született borjú ellésével, esetleg nem életképes borjú születésével végződik. Esetenként, főként ha a magzat a vemhesség utolsó stádiumában betegszik meg, látszólag egészséges borjú születik, ára már a születését követő első napokban nehéz kimenetelű tüdőgyulladást kap, vagy pedig hasmenés lép fel. A magzat akkor is elhalhat, vagy pedig beteges, életképtelen borjú jöhet a világra, ha a megtermékenyített tehén nem kap egészséges táplálékot. Az előrehaladott vemhességű teheneknek nem szabad túlságosan nagy adag abraktakarmányt adni és a nagyobb tejhozam eléréséért való igyekezetben lerövidíteni a szárazon állás időszakát, mert ez gyakran a méh nyálkahártyájának károsításához, illetve a magzat károsodásához vezet. Ennek következtében a magzat elhal, vagy nagyon gyenge borjú jön a világra. Az elhízott tehenek ellése komplikációkkal jár és az ellés után — főként ha előzőleg májbántalom lépett fel — anyagcsere-gondok jelentkeznek. Anyagcsere-zavarok gyakori oka lehet az elégtelen energiaellátás, a minőségi táplálék hiánya, amelynek leggyakoribb következménye az acidózis, és némely ásványi anyag, illetve vitamin, főként az A-vilamin hiánya. A veszteségeket az is okozhatja, hogy az állatokat rossz minőségű, erősen penészes vagy rothadó, esetleg nagy vajsav-tartalmú szilázzsal vagy szenázzsal etették. Komoly veszélyt jelentenek a takarmányban előforduló nem kívánatos anyagok. Ilyenek a fitoösztrogén anyagok és a szaponinok, amelyek a répatermékekben és a herében találhatók, valamint a nitrátok és a nitritek, mivel oldják a vörös vérsejteket és anyagcsere-zavarokat idéznek elő. A magzatot természetesen más jellegű hatások is károsíthatják. Ilyenek elsősorban az állatokkal való durva bánásmód és a mezőgazdaságban használatos különféle vegyszerek feletetése. A veszteségek csökkentése érdekében az állatoknak a vemhesség utolsó hónapjaiban napi 8—10 liter tej termelésére elegendő takarmányadagot kell adni. Az anyaállatokat közepesen jó erőnlétben szükséges tartani és óvakodni kell az abraktakarmány túladagolásától. A takarmányadag legfontosabb részét a kiegyensúlyozott fehérje-, szénhidrát-, ásványi anyag- és vitamintartalmú, friss vagy megfelelően tartósított terimés takarmány képezze. A takarmányadagból ki kell zárni a befüllledt, rothadó, penészes, fagyos, vagy más szempontból károsodott takarmányokat. A vemhes teheneknek jót tesz a kifutóban, de még inkább a levegőn való szabad mozgás. Fontosnak tartjuk a vemhes tehenek körmének ápolását és az ellés előtti 7—8. héten azok szárazra állítását. Ezt úgy érhetjük el, hogy egy fejőst fokozatosan elhagyunk és egyúttal korlátozzuk a folyadékok és a lédús takarmányok mennyiségét. AZ ELLÉS ÉS AZ AZT KŐVETŐ IDŐSZAK A legtöbb borjú elhullása ellés közben és a születést követő 24 órán' belül, elsősorban a nehéz ellés következménye. Ennek gyakori oka a szűk szülőutak és a rendkívül nagy magzat. Az üszőknek van a leggyakrabban bonyolult ellésük, főként ha túlságosan fiatalon fedeztették őket, amikor még nem érték el a megfelelő testsúlyt, és erőnlét szempontjából sem voltak még erre alkalmasak. A borjú pusztulását až ellés közben és röviddel a születése után az ellő anyaállat irSnti elégtelen gondoskodás, vagy az elléskor szükséges szakszerű segítség hiánya is okozhatja. Ez rendszerint az éjszakai érákban történhet meg, amikor az istállókban már nincsenek jelen az állatgondozók, Így az anyaállat egyedül, segítség nélkül ellik. Gyakran előfordulnak olyan esetek, hogy a borjú megfullad a szülőutakban, vagy légzési problémák lépnek fel, amelyek később megmutatkoznak a borjú életképességében. Az okot gyakran mindenütt keresik, csak ott nem, ahol valóban van. A borjú egészségét a szülészeti eszközök helytelen alkalmazásával, vagy erőszak, esetleg túlságosan nagy erőkifejtés alkalmazásával Is károsíthatják, amikor a magzatot különböző segítséggel siettetik a világra. Az ellést biológiai folyamatnak kell tekinteni, amely az új egyed méhen belüli fejlődésének befejező szakasza, amikor az anyai szervezetből számára új környezetbe, a külvilágra kerül. A közeledő ellés legvilágosabb és legszembetűnőbb jelei: a széles medenceszalagok ellazulnak és besüppednek, az úl*
