Szabad Földműves, 1985. január-június (36. évfolyam, 1-26. szám)
1985-02-02 / 5. szám
1985. február 2. SZABAD FÖLDMŰVES 7 néni beáztatta a rizst és tölteszi főzni a darát. Valaki ropogós disznófület nyom a kezembe. Nem is tudtam, hogy a sült klapogó ilyen finom csemege. A tűzhelyen zsír serceg, hagymaillat csiklandozza az orromat, vért sütnek reggelire. Eszünk, de előtte természetesen ismét koctntunk, aztán máris tovább tüsténkedünk. Gyúrótáblára kerül a kész paprikás szalonna, megfőtt a hurkába való abalé. Agyvelőt, májat, csontjáról lefőtt húst csipegetünk, eszünk. A villanydaráló néhány perc alatt őrleménnyé varázsolja a húst. Gyúrjuk, ízesítjük, kóstolgatjuk a kétféle tölteléket. Közben vígan élcelődünk, kurjongatunk. Áll a jókedv. S kunkorodik a hurka meg a kolbász. Az előbbit Karcsi főzi a katlanban, az utóbbit Dodo viszi a füstölőbe. Prés alá került a sajt, kisült a zsír is. A töltött vesepecsenye tepsiben lapul. Már leköszönt a nap, mikorra asztalhoz ül a család. A szalonna, sonka, oldalas, tarja gondosan besózva vár sorsára. A kolbászt majd holnap füstölik kemény fával. A tor után — az asztal dísze a csigatésztás húsleves és a töltött oldalas — az asszonynép hozzálát az edények elmosogatásához és a kóstoló porciózásához. Hosszú a lista: küldeni illik a segítőknek, a közeli rokonságnak, s persze a munkahelyre is jut bélöle a barátoknak. A nagy napnak vége. Azonban a társaság — főleg a férfiak — nehezen mozdul el az asztaltól. Komótosan, sietség nélkül apasztjuk az asztalt roskasztó, szemet-szájat ingerló, finomabbnál finomabb falatokat, s nyomtatóként sűrűn koccintunk rájuk a zamatos hazat borral. Az emlékek mélyéről régi történetek, az áttüzesedett torkokból régi nóták törnek elő. Ejfél is elmúlt már, mire virágos hangulatban szedelőzködnl kezdünk. Hazafelé menet feltűnően sok csillag mutatja az utat és két telthold mosolyog le ránk... KORCSMAROS LÄSZLÖ (A szerző felvételei)' A közeljövőben jelenik meg a Martinban székelő Osveta Könyvkiadó n. v. gondozásában az első színes fotőpublikáclő a Csallóközről. A fotókönyv szerzőjének, Tóthpál Gyulának neve sokak előtt ismert, hisz számtalanszor találkozhattunk vele a sajtóban, riport- és művészfotők alatt. Fényképeit 1959 óta közük a szlovákiai magyar újságok s így a Hét, az Oj Ifjúság, a Szabad Földműves, az Irodalmi Szemle, a Csallóköz, az Oj Szó, valamint a Pravda, a Nové Slovo, a Výtvarntctvo-fotografta-film, a Rudé právo és a Nedefná Pravda olvasói is találkozhattak képeivel. Eddig jobbára úgy ismerjük őt, mint fekete-fehér fényképek szerzőjét; így a Csallóköz több helységében megrendezett kiállítása, mely az Elementáris szimmetria címet viselte, szintén fekete-fehérben mutatta be eddigi munkásságát. Ezért is lesz érdekes az érdeklődök és a szakmabeliek számára egyaránt a Csallóközről megjelenő színes fotőkönyv. A minap találkoztam a szerzővel és megkérdeztem, hogy mondjon néhány szót a megjelenés előtt álló könyvről. — A hatvanas évek elején jártam először a Csallóközben. Mint bodrogközi születésű, már az első találkozás alkalmával otthon éreztem magam a rokon tájon. Később, mint hivatásos riporter sokat jártam a Csallóközbe is, és a táj, az ott élő emberek mindjobban a szívemhez nőttek. Már annakidején megfogalmazódott bennem a gondolat, hogy erről a csodálatosan szép tájegységről jó lenne egy fotógyűjteményt összeállítani... — Mikor nyílt lehetőség elképzelései megvalósítására? — E gondolat megvalósításához csak akkor kezdhettem hozzá, amikor a Szlovák Képzőművészeti Alap keretén belül szabadfoglalkozású fotóművész lettem. Így kerülhetett sor arra, hogy először a dunaszerdahelyi (Dunajská StredaJ járásról készítettem el az első fotókönyvemet. Ezután foghattam hozzá a közeljövőben megjelenő, az egész Csallóközt, mint tájegységet bemutató könyv elkészítéséhez. Először a Madách Kiadóhoz fordultam, de ott azt a választ kaptam, hogy a Madách irodalmat ad ki, forduljak más szlovákiai kiadóhoz. Ezután a Martinban székelő Osveta kiadóhoz küldtem el javaslatom. A kiadó elfogadta, és én örömmel, szívvel-lélekkel hozzáláttam régi álmom megvalósításához. — Milyenek voltak az elképzelései a publikációit illetően? — Az eredeti elgondolás az volt, hogy fele-fele arányban fekete-fehér és színes képekből álljon össze a könyv. Amikor a kiadóba a kész anyagot bevittem, a szerkesztő bizottság a színes felvételeket látva úgy döntött, hogy a Csallóközről megjelenő könyv teljes képanyaga színes legyen. Ebben a kiadót megerősítették dr. Estera Plicková, CSc. és dr. Rácz Olivér érdemes művész lektori véleményei is. Jómagam is izgalommal és kíváncsisággal várom a könyv megjelenését, és örömmel tölt el az az érzés, hogy a csallóköziek gazdagon terített asztalára tehetem a könyvet. Megköszönve a beszélgetést érdeklődéssel várjuk a könyv megjelenését, melyre egy recenzió formájában még szeretnénk visszatérni. Sasvári Attila rat le Is törtek a később következő hétköznapok, még mindig maradt bőven olyan, amely beteljesült. Azóta persze sokat változott a világ és természetesen a fiatalság Is. A mai fiatalok nem szívesen törik már a túlzott gyámkodást, korán megszokják az önállóságot az élet minden területén, tehát a párválasztás sorsdöntő dolgaiban Is maguknak tartják fenn a döntés Jogát. Ez azonban mit sem változtatott a farsang varázsán. Áll a bál, perdülnek a lábak, pukkan a pezsgő, gondtalan vidámságban „táncoljuk végig“ ezt a néhány hetet. Aztán, farsang múltával gyöngyöző ital helyett Ismét szerszámokat, könyvet esetleg tollat fogunk a kezünkbe, vagy az írógép billentyűin „zongorázunk“. A bálok hangulata után ismét várnak bennünket a hétköznapok. Kanizsa István-PETŐFI SÁNDOR: A puszta télen Hej, mostan puszta ám igazán a pusztai Mert az ősz olyan gondatlan rossz gazda; Amit a kikelet Es a nyár gyűjtöget, Ez nagy könnyelműen mind eljecsérelt, A sok kincsnek a tél csak a hűlt helyét lelt. Nincs ott kinn a juhnyáf méla kolompjáoal, Sem a pásztorlegény kesergő sípjával, S a dalos madarak Mind elnémultanak, Nem szól a harsogó haris a fű közül, Még csak egy kicsiny kis prücsök sem hegedül. Mint befagyott tenger, olyan a sík határ, Alant röpül a nap, mint a fáradt madár, Vagy hogy rövidlátó Már öregkorától, В le kell hajelnia, hogy valamit lásson . . Így sem igen sokat lát a pusztaságon. Üres most a halászkunyhó és a csőszház; Csendesek a tanyák, a jószág benn szénáz; Mikor vályú elé • Hajtják estefelé, Egy-egy bozontos bús tinó el-elbődül, Jobb szeretne inni kinn a tó vizébül. Leveles dohányát a béres leveszi A gerendáról, és a küszöbre teszi Megvágja nagylábul; S a csizmaszárábul Pipát húz ki, rátölt, és lomhán szipákol, S oda-odanéz: nem üres-e a jászol? De még a csárdák ts ugyancsak hallgatnak, Csapiár és csaplárné nagyokat alhatnak, Mert a pince kulcsát Akár elhajítsák, Senki sem fordítja felélők a rudat, Hóval söpörték be a szelek az utat. Most uralkodnak a szelek, a viharok, Egyik fönn a légben magasan kavarog, Másik alant nyargal Szikrázó haraggal, Szikrázik alatta a hó, mint a tűzkő, A harmadik velők birkózni szemközt fő. 'Alkonyat felé ha fáradtan elülnek, A rónára halvány ködök települnek, S csak félig mutatják A betyár alakját, Kit éjt szállásra prüsszögve visz a ló... Háta mögött farkas, feje fölött holló. Mint kiűzött király országa széléről, Visszapillant a nap a föld pereméről, Visszanéz még egyszer Mérges tekintettel, S mire elér szeme a túlsó határra, Leesik fejérífl véres koronája. Pest, 1848. január A. Vagin: A medvék földjén (tusrajz) vente sok tízezer röfögő végzi böllérkés alatt a falusi, olykor városi háztartások udvarainak szögletében. Egy ilyen „szertartáson“ volt alkalmam részt venni a lúcskaí Tisza fózsefék portáján; hadd meséljem el ezt a napot. —+— Az éjszaka friss hó hullott. Sötét a hajnal, csizmám alatt csikorog a tél. A jelzett házhoz érve már az udvaron csordultig töltött pohárkát nyomnak a kezembe, amelynek tartalma torkomra forrasztja a köszöntő szót. A körbeparolázás során aztán kiderül, egybegyúlt a család apraja-nagyfa. Itthon van Gyuszt, a legktsebblk fiú, a Zólyomi (Zvolen) Erdészeit Főiskola hallgatója; a menyecskének szegődött Milda lányuk, akinek férje, fenő látja majd el a böllér tisztét. A testvérek sorából a legidősebbek, Karcsi és Dodo seprik a havat az udvaron, vizet hordanak az Uskékbe, készítik elő a fateknőket. A böllér előszedi táskájából a félelmetes szerszámokat; a vasból készült horgokat, kampókat, és vagy húszféle, élesre fent kést, melyek közül egyet hosszú szárú bakancsának szárába csúsztat... Erzsi néni, a ház asszonya, egy lavórba tejet önt, s nekem adja, hogy ezzel csalogassuk ki ÓlkájábÓl, a szándékunkról még mit sem sejtő, szunyókáló „halálraítéltet“. Gyuszt kezében fehér tál, fenő pedig a sötét hentespisztolyt szorongatta. Karcsi vállán átvetett kötél, Dodo az ólajtöt nyitja és világít az eseményhez. A disznó Igencsak éles visításba kezd, amikor meglát bennünket. Nem hajlandó önként kijönni, felrúgja a lavárt tejestől. De már nincs mese. Fülénél, farkánál fogva, meg az első lábára hurkolt kötéllel vonszoltuk ki az ólból a csökönyös csillköst. Erő kell hozzá, mert birkózik keményen. Ellenáll mind a kétszáz kilójával, de mindhiába ... Egy száraz pukkanás egy jól irányozott döfés, és márts mozdulatlanul hever az udvar közepén. Teteme fölött pálinkával kö-All a bél. Hegedűk zengése, klarinétok vijjogása, dobok pergő ritmusa és sok másféle hangszer szivmelengető muzsikája cseng a fülekben. Csillognak a báli fények, röpül a szerpentin, és mint színes zápor hull a tarka konfetti. A lábak fürgén, ütemesen járnak a zene ritmusára. Mindenfelé „tombol“ a farsang, az öröm, a vidámság, a gond és búfeledés — mai kifejezéssel a „kikapcsolódás“ — évente rendszeresen visszatérő időszaka. Már nem is lehet megállapítani pontosan, hová nyúlik vissza a farsang eredete, hiszen az ókori népeknél szintén szokás volt az év egy bizonyos részét a vlgadozásnak szenszönti a gazda a vtadal résztvevőit. Kezdődik a perzselés. Ma már csak igen kevés helyen használnak szalmát, jobbára fa, vagy gáztüzelésű, ventillátoros lángszóróval végzik — végezzük mi ts — a „szőrtelenítést". Közben vakarákkal vesszük kezelésbe az „elhunytat", és simára, rózsaszínűre pucoljuk a forró bőrt. Ott szimatolnak körülöttünk a háziállatok: a kövér macska és a Winnetou névre hallgató finnyás kutya. Sült körmöt lökök eléjük, de rá se hederítenek, V ifinítm s tavalyt emlékeik alapján nyilván tudják, lesznek még finomabb falatok is. A tiszta deszkalapra hemperítjük a nagyhátút. Gondos mosás, fürdetés következik, majd ismét a hentes lép elő főszereplővé. Avatott mozdulatokkal hasítfa kétfelé a sertést, és mi, körülötte serénykedök szaporán raktuk külön tálba a belet, és külön ami az abalébe való: tüdőt, szívet, májat meg a többit. A már kettészelt „húshegy“ darabonként vándorol a nyári konyhába. Először a fejétől szabadítják meg, ami a már rotyogó abalébe került, aztán kikanyarítják a négy sonkát, utána a tarját metszik le, s minthogy jókora termet volt a megboldogult, a karajból méternyi ts kitelik. Az oldalast több darabra szelik, jut a sütőbe és marad füstölőre ts. A sódarok is a füstölőbe kerülnek, nyáron pedig a daralevesbe. Az asztal alá helyezett nagy tálba vágjuk a hájat és a szalonna maradékát — a zsírnakvalót. Egy kisebb méretű fateknőbe gyűjtjük a kolbásznak való húst, egy nagyobbá pedig a füstölnivalókat. A hasaljt húsos részből lesz a paprikás szalonna. Mindenki szaporán dolgozik. Erzsi-----------------------------j-------------------------------------------------------------------------------------telni. A görögöknél, rómaiaknál, de más ókori népeknél például külön istene volt a mulatozásnak, ami egyben azt ts bizonyltja, hogy már akkor Is fontosnak tartották az ember életében a jókedvet, a szórakozást. Farsang idején sok kacagtató, szellemes ötlet megvalósítására nyílik alkalom, elég csak a fantasztikusabbnál fantaszttkusabb álarcokra gondolnunk. Persze azért tévedés lenne azt hinni, hogy a farsang csak önfeledt mulatozásból áll. Anyáink, nagyanyáink korában ugyanis sokan józanul és tudatos törekvéssel készülődtek a bált idényre. Különösen az eladó lányok tartották régi kedvelt vőlegényszerző alkalomnak a farsangot, amikor alkalom és lehetőség nyflt a legvonzóbb oldalukról megmutatkozni.. S valóban, az andalító vagy vérpezsdítő zene hangjaira, a tánc ritmusában sok-sok szerelem szökkent virágba. Ha ezek közül pá-I » ч ' t I f Fotókönyv a Csallóközről