Szabad Földműves, 1985. január-június (36. évfolyam, 1-26. szám)

1985-02-02 / 5. szám

1985. február 2. SZABAD FÖLDMŰVES 7 néni beáztatta a rizst és tölteszi főz­ni a darát. Valaki ropogós disznófü­let nyom a kezembe. Nem is tudtam, hogy a sült klapogó ilyen finom cse­mege. A tűzhelyen zsír serceg, hagy­maillat csiklandozza az orromat, vért sütnek reggelire. Eszünk, de előtte természetesen ismét koctntunk, aztán máris tovább tüsténkedünk. Gyúró­­táblára kerül a kész paprikás szalon­na, megfőtt a hurkába való abalé. Agyvelőt, májat, csontjáról lefőtt húst csipegetünk, eszünk. A villanydaráló néhány perc alatt őrleménnyé vará­zsolja a húst. Gyúrjuk, ízesítjük, kós­tolgatjuk a kétféle tölteléket. Köz­ben vígan élcelődünk, kurjongatunk. Áll a jókedv. S kunkorodik a hurka meg a kolbász. Az előbbit Karcsi főzi a katlanban, az utóbbit Dodo viszi a füstölőbe. Prés alá került a sajt, ki­sült a zsír is. A töltött vesepecsenye tepsiben lapul. Már leköszönt a nap, mikorra asz­talhoz ül a család. A szalonna, son­ka, oldalas, tarja gondosan besózva vár sorsára. A kolbászt majd holnap füstölik kemény fával. A tor után — az asztal dísze a csigatésztás húsle­ves és a töltött oldalas — az asszony­nép hozzálát az edények elmosogatá­sához és a kóstoló porciózásához. Hosszú a lista: küldeni illik a segí­tőknek, a közeli rokonságnak, s per­sze a munkahelyre is jut bélöle a ba­rátoknak. A nagy napnak vége. Azonban a társaság — főleg a férfiak — nehe­zen mozdul el az asztaltól. Komóto­san, sietség nélkül apasztjuk az asz­talt roskasztó, szemet-szájat ingerló, finomabbnál finomabb falatokat, s nyomtatóként sűrűn koccintunk rájuk a zamatos hazat borral. Az emlékek mélyéről régi történetek, az áttüzese­­dett torkokból régi nóták törnek elő. Ejfél is elmúlt már, mire virágos hangulatban szedelőzködnl kezdünk. Hazafelé menet feltűnően sok csillag mutatja az utat és két telthold moso­lyog le ránk... KORCSMAROS LÄSZLÖ (A szerző felvételei)' A közeljövőben jelenik meg a Mar­tinban székelő Osveta Könyvkiadó n. v. gondozásában az első színes fotőpublikáclő a Csallóközről. A fotó­­könyv szerzőjének, Tóthpál Gyulának neve sokak előtt ismert, hisz szám­talanszor találkozhattunk vele a saj­tóban, riport- és művészfotők alatt. Fényképeit 1959 óta közük a szlo­vákiai magyar újságok s így a Hét, az Oj Ifjúság, a Szabad Földműves, az Irodalmi Szemle, a Csallóköz, az Oj Szó, valamint a Pravda, a Nové Slovo, a Výtvarntctvo-fotografta-film, a Rudé právo és a Nedefná Pravda olvasói is találkozhattak képeivel. Eddig jobbára úgy ismerjük őt, mint fekete-fehér fényképek szerzőjét; így a Csallóköz több helységében megrendezett kiállítása, mely az Ele­mentáris szimmetria címet viselte, szintén fekete-fehérben mutatta be eddigi munkásságát. Ezért is lesz ér­dekes az érdeklődök és a szakma­beliek számára egyaránt a Csallóköz­ről megjelenő színes fotőkönyv. A minap találkoztam a szerzővel és megkérdeztem, hogy mondjon né­hány szót a megjelenés előtt álló könyvről. — A hatvanas évek elején jártam először a Csallóközben. Mint bodrog­közi születésű, már az első találko­zás alkalmával otthon éreztem ma­gam a rokon tájon. Később, mint hi­vatásos riporter sokat jártam a Csal­lóközbe is, és a táj, az ott élő embe­rek mindjobban a szívemhez nőttek. Már annakidején megfogalmazódott bennem a gondolat, hogy erről a cso­dálatosan szép tájegységről jó lenne egy fotógyűjteményt összeállítani... — Mikor nyílt lehetőség elképzelé­sei megvalósítására? — E gondolat megvalósításához csak akkor kezdhettem hozzá, ami­kor a Szlovák Képzőművészeti Alap keretén belül szabadfoglalkozású fo­tóművész lettem. Így kerülhetett sor arra, hogy először a dunaszerdahelyi (Dunajská StredaJ járásról készítet­tem el az első fotókönyvemet. Ezután foghattam hozzá a közeljövőben meg­jelenő, az egész Csallóközt, mint táj­egységet bemutató könyv elkészítésé­hez. Először a Madách Kiadóhoz for­dultam, de ott azt a választ kaptam, hogy a Madách irodalmat ad ki, for­duljak más szlovákiai kiadóhoz. Ez­után a Martinban székelő Osveta ki­adóhoz küldtem el javaslatom. A ki­adó elfogadta, és én örömmel, szív­­vel-lélekkel hozzáláttam régi álmom megvalósításához. — Milyenek voltak az elképzelései a publikációit illetően? — Az eredeti elgondolás az volt, hogy fele-fele arányban fekete-fehér és színes képekből álljon össze a könyv. Amikor a kiadóba a kész anyagot bevittem, a szerkesztő bi­zottság a színes felvételeket látva úgy döntött, hogy a Csallóközről megjelenő könyv teljes képanyaga színes legyen. Ebben a kiadót meg­erősítették dr. Estera Plicková, CSc. és dr. Rácz Olivér érdemes művész lektori véleményei is. Jómagam is iz­galommal és kíváncsisággal várom a könyv megjelenését, és örömmel tölt el az az érzés, hogy a csallókö­ziek gazdagon terített asztalára te­hetem a könyvet. Megköszönve a beszélgetést érdek­lődéssel várjuk a könyv megjelené­sét, melyre egy recenzió formájában még szeretnénk visszatérni. Sasvári Attila rat le Is törtek a később következő hétköznapok, még mindig maradt bő­ven olyan, amely beteljesült. Azóta persze sokat változott a vi­lág és természetesen a fiatalság Is. A mai fiatalok nem szívesen törik már a túlzott gyámkodást, korán meg­szokják az önállóságot az élet min­den területén, tehát a párválasztás sorsdöntő dolgaiban Is maguknak tartják fenn a döntés Jogát. Ez azon­ban mit sem változtatott a farsang varázsán. Áll a bál, perdülnek a lá­bak, pukkan a pezsgő, gondtalan vi­dámságban „táncoljuk végig“ ezt a néhány hetet. Aztán, farsang múltá­val gyöngyöző ital helyett Ismét szer­számokat, könyvet esetleg tollat fo­gunk a kezünkbe, vagy az írógép bil­lentyűin „zongorázunk“. A bálok han­gulata után ismét várnak bennünket a hétköznapok. Kanizsa István-PETŐFI SÁNDOR: A puszta télen Hej, mostan puszta ám igazán a pusztai Mert az ősz olyan gondatlan rossz gazda; Amit a kikelet Es a nyár gyűjtöget, Ez nagy könnyelműen mind eljecsérelt, A sok kincsnek a tél csak a hűlt helyét lelt. Nincs ott kinn a juhnyáf méla kolompjáoal, Sem a pásztorlegény kesergő sípjával, S a dalos madarak Mind elnémultanak, Nem szól a harsogó haris a fű közül, Még csak egy kicsiny kis prücsök sem hegedül. Mint befagyott tenger, olyan a sík határ, Alant röpül a nap, mint a fáradt madár, Vagy hogy rövidlátó Már öregkorától, В le kell hajelnia, hogy valamit lásson . . Így sem igen sokat lát a pusztaságon. Üres most a halászkunyhó és a csőszház; Csendesek a tanyák, a jószág benn szénáz; Mikor vályú elé • Hajtják estefelé, Egy-egy bozontos bús tinó el-elbődül, Jobb szeretne inni kinn a tó vizébül. Leveles dohányát a béres leveszi A gerendáról, és a küszöbre teszi Megvágja nagylábul; S a csizmaszárábul Pipát húz ki, rátölt, és lomhán szipákol, S oda-odanéz: nem üres-e a jászol? De még a csárdák ts ugyancsak hallgatnak, Csapiár és csaplárné nagyokat alhatnak, Mert a pince kulcsát Akár elhajítsák, Senki sem fordítja felélők a rudat, Hóval söpörték be a szelek az utat. Most uralkodnak a szelek, a viharok, Egyik fönn a légben magasan kavarog, Másik alant nyargal Szikrázó haraggal, Szikrázik alatta a hó, mint a tűzkő, A harmadik velők birkózni szemközt fő. 'Alkonyat felé ha fáradtan elülnek, A rónára halvány ködök települnek, S csak félig mutatják A betyár alakját, Kit éjt szállásra prüsszögve visz a ló... Háta mögött farkas, feje fölött holló. Mint kiűzött király országa széléről, Visszapillant a nap a föld pereméről, Visszanéz még egyszer Mérges tekintettel, S mire elér szeme a túlsó határra, Leesik fejérífl véres koronája. Pest, 1848. január A. Vagin: A medvék földjén (tusrajz) vente sok tízezer röfögő végzi böllérkés alatt a falusi, oly­kor városi háztartások udva­rainak szögletében. Egy ilyen „szer­tartáson“ volt alkalmam részt venni a lúcskaí Tisza fózsefék portáján; hadd meséljem el ezt a napot. —+— Az éjszaka friss hó hullott. Sötét a hajnal, csizmám alatt csikorog a tél. A jelzett házhoz érve már az udvaron csordultig töltött pohárkát nyomnak a kezembe, amelynek tartalma tor­komra forrasztja a köszöntő szót. A körbeparolázás során aztán kiderül, egybegyúlt a család apraja-nagyfa. Itthon van Gyuszt, a legktsebblk fiú, a Zólyomi (Zvolen) Erdészeit Főis­kola hallgatója; a menyecskének sze­gődött Milda lányuk, akinek férje, fenő látja majd el a böllér tisztét. A testvérek sorából a legidősebbek, Kar­csi és Dodo seprik a havat az udva­ron, vizet hordanak az Uskékbe, ké­szítik elő a fateknőket. A böllér elő­szedi táskájából a félelmetes szerszá­mokat; a vasból készült horgokat, kampókat, és vagy húszféle, élesre fent kést, melyek közül egyet hosszú szárú bakancsának szárába csúsz­tat... Erzsi néni, a ház asszonya, egy la­vórba tejet önt, s nekem adja, hogy ezzel csalogassuk ki ÓlkájábÓl, a szándékunkról még mit sem sejtő, szunyókáló „halálraítéltet“. Gyuszt kezében fehér tál, fenő pedig a sötét hentespisztolyt szorongatta. Karcsi vállán átvetett kötél, Dodo az ólajtöt nyitja és világít az eseményhez. A disznó Igencsak éles visításba kezd, amikor meglát bennünket. Nem hajlandó önként kijönni, felrúgja a lavárt tejestől. De már nincs mese. Fülénél, farkánál fogva, meg az első lábára hurkolt kötéllel vonszoltuk ki az ólból a csökönyös csillköst. Erő kell hozzá, mert birkózik keményen. Ellenáll mind a kétszáz kilójával, de mindhiába ... Egy száraz pukkanás egy jól irányozott döfés, és márts mozdulatlanul hever az udvar köze­pén. Teteme fölött pálinkával kö-All a bél. Hegedűk zengése, klari­nétok vijjogása, dobok pergő ritmusa és sok másféle hangszer szivmelen­­gető muzsikája cseng a fülekben. Csillognak a báli fények, röpül a szerpentin, és mint színes zápor hull a tarka konfetti. A lábak fürgén, üte­mesen járnak a zene ritmusára. Min­denfelé „tombol“ a farsang, az öröm, a vidámság, a gond és búfeledés — mai kifejezéssel a „kikapcsolódás“ — évente rendszeresen visszatérő idő­szaka. Már nem is lehet megállapítani pontosan, hová nyúlik vissza a far­sang eredete, hiszen az ókori népek­nél szintén szokás volt az év egy bi­zonyos részét a vlgadozásnak szen­szönti a gazda a vtadal résztvevőit. Kezdődik a perzselés. Ma már csak igen kevés helyen használnak szal­mát, jobbára fa, vagy gáztüzelésű, ventillátoros lángszóróval végzik — végezzük mi ts — a „szőrtelenítést". Közben vakarákkal vesszük kezelésbe az „elhunytat", és simára, rózsaszínű­re pucoljuk a forró bőrt. Ott szima­tolnak körülöttünk a háziállatok: a kövér macska és a Winnetou névre hallgató finnyás kutya. Sült körmöt lökök eléjük, de rá se hederítenek, V ifinítm s tavalyt emlékeik alapján nyilván tud­ják, lesznek még finomabb falatok is. A tiszta deszkalapra hemperítjük a nagyhátút. Gondos mosás, fürdetés következik, majd ismét a hentes lép elő főszereplővé. Avatott mozdulatok­kal hasítfa kétfelé a sertést, és mi, körülötte serénykedök szaporán rak­tuk külön tálba a belet, és külön ami az abalébe való: tüdőt, szívet, májat meg a többit. A már kettészelt „húshegy“ dara­bonként vándorol a nyári konyhába. Először a fejétől szabadítják meg, ami a már rotyogó abalébe került, aztán kikanyarítják a négy sonkát, utána a tarját metszik le, s minthogy jókora termet volt a megboldogult, a karajból méternyi ts kitelik. Az olda­last több darabra szelik, jut a sütőbe és marad füstölőre ts. A sódarok is a füstölőbe kerülnek, nyáron pedig a daralevesbe. Az asztal alá helyezett nagy tálba vágjuk a hájat és a sza­lonna maradékát — a zsírnakvalót. Egy kisebb méretű fateknőbe gyűjtjük a kolbásznak való húst, egy nagyob­bá pedig a füstölnivalókat. A hasaljt húsos részből lesz a paprikás szalon­na. Mindenki szaporán dolgozik. Erzsi-----------------------------j-------------------------------------------------------------------------------------­telni. A görögöknél, rómaiaknál, de más ókori népeknél például külön istene volt a mulatozásnak, ami egy­ben azt ts bizonyltja, hogy már akkor Is fontosnak tartották az ember éle­tében a jókedvet, a szórakozást. Farsang idején sok kacagtató, szellemes ötlet megvalósítására nyí­lik alkalom, elég csak a fantasztiku­­sabbnál fantaszttkusabb álarcokra gondolnunk. Persze azért tévedés len­ne azt hinni, hogy a farsang csak ön­feledt mulatozásból áll. Anyáink, nagyanyáink korában ugyanis sokan józanul és tudatos törekvéssel ké­szülődtek a bált idényre. Különösen az eladó lányok tartották régi ked­velt vőlegényszerző alkalomnak a farsangot, amikor alkalom és lehető­ség nyflt a legvonzóbb oldalukról megmutatkozni.. S valóban, az anda­lító vagy vérpezsdítő zene hangjaira, a tánc ritmusában sok-sok szerelem szökkent virágba. Ha ezek közül pá-I » ч ' t I f Fotókönyv a Csallóközről

Next

/
Thumbnails
Contents