Szabad Földműves, 1985. január-június (36. évfolyam, 1-26. szám)
1985-06-01 / 22. szám
NÖVÉNYVÉDELEM júniusban Az almafák növényvédelmében ez a legfontnsahb időszak. Júniusban ugyanis folytatni kell az érzékeny fajták lisztharinat és varasodás elleni védelmét, de ugyanakkor kezdetét veszi az almamoly elleni harc is. Az almamoly kártételének megelőzése céljából igyekezzünk a Bratislavai Központi Mezőgazdasági Ellenőrző és Vizsgáló Intézet előrejelzéséhez igazodva permetezni. Az előrejelzést a rádió és a televizió is közölni fogja. Az említett károsítok (lisztharmat, varasodús, almamoly) ellen egyszerre is védekezhetünk. Lisztharmat ellen Topsin, Karathane és Sulikul, varasodás ellen Dithane, Orthocid és Perozin, az almaniolyok ellen pedig Metation vagy Antliio használható. Az adott követelményeknek leginkább megfelelő szerkoinbinációt a szakrnvatunkban tavaly közölt keverhetöségi táblázat alapján állíthatjuk össze. Az almamoly első nemzedéke elleni permetezést — mindig kéthetes időközökben — még két alkalommal ajánlatos megismételni. A javasolt rovarölő szerek a többi állati kártevőt (levéltetvek, hernyók) is elpusztítják. A körtefákat ugyanebben az időben varasndás és molyok elleni vegyszeres kezelésben kell részesíteni, mégpedig az almafák védelmére javasol! szerek valamelyikének használatával. A meggyfákat és a középkorai, valamint a kései cseresznyét most a cseresznyelégy fenyegeti. A kártételt Metation vagy Antliio használatával előzhetjük meg. Ha van. akkor előnyösebb Antliio készítményt használni, mert a Metation esetében ugyan csupán 10 nap a kötelező élelmezés egészségügyi várakozási idő, az Anthio esetében pedig 18 nap, de a Metationnal feltétlenül két ízben kell permetezni. S persze, a kezelést úgy kell időzíteni, hogy a második kezelésre 10 nappal a várható gyümölcsszU- ret előtt kerüljön sor. Csapadékos időjárás esetén, különösen akkor, ha a cseresznye- és meggyfák árnyékos helyen állnak, feltétlenül gondolni kell a bluineriellás levélfoltosság elleni permetezésre is. Egy kezelést még gyümölcsszedés előtt be kell iktatni, majd szüret után is ajánlatos megpernietezni egy két alkalommal a fákat (Orthocid, Dithane). A kemény tél komoly kárt tett az őszibarackosokban. A fák ezért minden korábbinál körültekintőbb gondoskodást igényelnek. Kedvező fejlődésüket mindenekelőtt harmonikus tápanyagpótlással és rendszeres öntözéssel segíthetjük elő, de a hatékony növényvédelemnek is nagyon fontos szerep jut. A kártevők közül elsősorban a levéltetvek ellen, a kórokozók közül pedig a klaszteroszpóriumos levéllyukacsosodás és a nicgakladoszpóriumos varasndás ellen szükséges harcolni. A levéltetveket Pirimoroldattal Irthatjuk, a betegségok kártételét pedig Dithane vagy Orthocid használatával mérsékelhetjük, illetve előzhetjük meg. Persze, a korai fajtáknál a kötelező élelivazés-egészségügyi várakozási határidők betartására is gondolni kell. A kajszit és a többi csonthéjas gyümölcsfát június első felében egyebek között a kéregmolyok is veszélyeztethetik. Permetezés helyett a rovarölő szert tartalmazó oldatot ecsettel kenjük fel a fák törzsére és vastagabb vázágaira. Ahol rendszeresen károsít a gnomóniás levélfoltnsság, ott — főleg csapadékos időjárás esetén — néhány alkalommal ajánlatos megpermetezni a fákat Perozin vagy Dithane készítménnyel. Aki május végén elmulasztotta molyok ellen megperuietezni a szilvafáit, most sürgősen végezze el a kezelést (Metation, Antliio), és két hét múlva ismételje meg a permetezést. A javasolt szerek a levéltetveket és a takácsatkákat is elpusztítják. A szilva pnlisztigmás levelfoltnssága ellen csak csapadékos időjárás esetében kell permetezni — de azonnal az eiső tünetek észlelésekor (Dithane, Perozin). Ha a ribiszkén lisztharmat vagy ribiszkerozsda tüneteit észleljük, akkor — a fajták knraiságát figyelembe véve — Fnndazollal permetezhetünk. A javasolt szer mind a két kórokozó ellen hat. A pirosribizkét károsító pszeudupezizás levélfoltosság ellen Dithane vagy Perozin használható. Itt is ügyelni kell az élelmezésegészségügyi várakozási határidők betartására. júniusban folytatni kell a szőlőmolyok elleni harcot. Közvetlenül virágzás előtt Soldeppel vagy a piretroidok valamelyikével ajánlatos megpermetezni a szőlőt. A permetlébe peronos/.púra elleni szert I Dithane) is tehetünk. Virágzás után a peronuszpóra ellen Kiiprikolt, lisztharmat elten pedig Sulikolt használjunk. A hajtatott csemegepaprikát levéltetvek és hernyók veszélyeztethetik. Levéltetvek ellen elég Pirimorral permetezni, de ha hernyókat is találunk, akkor inkább Metationt használjunk. Rendszeresen figyeljük az uborkát fenyegető kórokozók — baktériumos szögletes foltosság, peronoszpóra — tüneteinek megjelenését, és észlelésük esetén azonnal permetezzük meg a növényzetet (Kuprikol). A paradicsombogyókon jelentkező baktériumos varasadás, valamint a növényeket sújtó levélbetegségek ellen szintén Kuprikolt használhatunk. Növényvédő szer Decis 2,5, Ambusch 25 DP Pirimor DP 511 Topsin M 70 WP (szürkerothadásra 0,15, dinnyénél 0.05 •/•) Fundazol WP 50 (szőlőben iisztharmatra 0.05, szürkerothadásra 0,075 *») Ultracid Morest an Benlate Afugan 30 ЕС Karathane FN 57, Bi 58 ЕС, Rubigan 12 ЕС, Ronilan 50 WP Sumilez WP Fademorf Anthio, Phosdrin Metation Dithane, Polyram combi Euparen, Ridoinil Síra 80 WP, Pul-sulkol extra Perozin Soldep Orthocid Sulikol К Kiiprikol Neroxon 50 A hagymaperonoszpóra ellen csapadékos időjárás esetén megelőző permetezést javasolunk (Kuprikol). A hagyinaaknázó légy lárváit Metationnal pusztíthatjuk el. Vigyázat! A friss fogyasztásra szánt hagymát a hosszú élelmezés-egészségügyi határidő miatt nem lehet kezelni. A káposztaféléken észlelt levéltetveket Pirimor vagy Bi 58 ЕС segítségével pusztíthatjuk el. A rózsát a lisztharmat, a feketefoltosság és a rózsarozsda kártételétől az első tünetek észlelésekor Dithane és Sulikol К kombinált permetlevével óvhatjuk meg. A levéltetvek ellen Pirimor, a hernyók irtására Metation vagy Anthio használható. A kardvirágot a rejtett életmódot folytató gladiólusztripsz kártételétől kell óvnunk. A munkában a Bi 58 ЕС, az Anthio vagy az Ultracid lehet segítségünkre. Mindehhez végezetül még annyit, hogy a hagyma, a káposztafélék és a kardvirág, vegyszeres permetezésekor tapadást fokozó szert is keverjünk a permetlébe. javasolt 10 liter töménység permutlé szerszük% - ba n ség le tu grain in lián cm'-ben 0,04 4.0 0,05 -0,075 5,11-7,5 0,07 7.0 0,07 7,0 0,075 7.5 0,03 3.0 0.04 4.0 0,05 5,0 0.1 10.0 U.125 12.5 0.15 15 0 0.2 20.0 0.2 —0.3 20 — 30 0.25 25,0 0.3 30.0 0.3 —0.4 30 — 40 0,2—0,4 20 — 40 0.3 3Ü 0 0.5 50.0 0.5 —0,7 50 — 70 0,8—0,7 6U—70 Maflák György agrármérnök javasolt töménység fis szerszükséglet JEGYZET A kertészkedés, különösen a zöldségtermesztés sikere jórészt a helyi csapadékviszonyoktól, illetve attól függ, Imgy a termelő képes-e öntözéssel mindenkor teljes mértékben pótolni a növények számára a nélkülözhetetlen természetes csapadékot. Ennek tudatában cseppet sem csodálkozunk azon, hogy olvasóink egyremásra érdeklődnek egyes növények vízigényessége, valamint a legmegfelelőbb öntözést módszerek felől. A leggyakrabban megfogalmazott kérdésekre — mindenekelőtt az időszerű tennivalókban — igyekszünk átfogó választ adni, és időnként kimondottan öntözési kérdésekkel foglalkozó írásokat is közlünk a szakrovatban. Ugyanakkor meglep bennünket a hír, hogy a Slovenská kniha nemzeti vállalat, illetve a kezdeményező Príroda Könyv- és Lapkiadó nemzeti vállalat raktáraiban több mint két éve porosodik egy hasznos, kimondottan a házikerti öntözés tudnivalóit összegező kézikönyv. Mint megtudtuk, a „Kertünk öntözése“ című kézikönyvet — szerzője Miroslav Novotný agrármérnök, a mezőgazdasági tudományok kandidátusa, a Bratislava! Öntözőgazdálkodási Kutatóintézet munkatársa — a kiadó az előzetes érdeklődésre való tekintettel jelentette meg magyar nyelven. Annak idején sokan mondogattuk, kevés lesz a tervezett kétezer darabos példányszám. Töbö mint két év tapasztalata igazolja, a kiadónak volt igaza. Ugyanis a tartalmas kézikönyvből több mint nyolcszáz darab még ma is a raktárkészletet növeli. Nincs aki megvegye, kevés a népszerűsítés vagy egyszerűen rossz az elosztás? Pusztán a jövő szempontjából is jó lenne tudni, hogyha olykor hiányoljuk a magyar nyelvű szakirodalmat, akkor egyes kiadványokat miért fenyeget mégis a bezúzás veszélye? (kJ A vidéki terményfelvásárló központok egyre élénkülő forgalma egyértelműen azt bizonyítja, kertészkedőink idén is komoly részt vállalnak a növekvő fogyasztói igények rugalmas és színvonalas kielégítéséből Fotó: Kovács I. és Kádek G. Szőlöskertek a Kálvária dombon Ipolyvtsken (Vyskooce nad Ipľom) — több kevesebb mérleg (jeles és készülődés után — őt évvel ezelőtt tömörüllek alapszervezetbe a kertészkedni vágyók. A községben ma 55 tagja van a Szlovákiai Kertészkedők Szövetsége alapszervezetének, melynek élén elnökként Burial Lajos áll. — Ha valaki, akkor mi igazán elmondhatjuk, hogy nálunk kimondottan a kedvtelés, a házlá/i szőlő- és gyümölcstermesztés iránti érdeklődés loborozla alapszervezel be az embereket — mondotta egyebek között Bartal elvtárs. — Ezt leginkább az a tény igazolja, hogy a helybeni jelvásárlás talán csak ebben az évben oldódik meg, feltéve persze, hogy a partner Zelenina betartja az ígéretét. — Szinte hihetetlen, hogy egy faluban senkit nem érdekel a zöldségtermesztés. — Egy szóval sem állítottam ilyesmit. Természetesen nálunk is termelgetnek az emberek, de lényegesen szerényebb keretek közölt, mint a Csallóközben vagy a Mátyusjöldön. Akinek akadt egy kis áruja, az bevitte Ipolyságra jSahyj a felvásárló központba, vagy ha többet akart érte, és'az ideje is megengedte, akkor kiállt egy fél napra a városi piacra. Persze, többre is futná a falu erejéből, de amíg gond az értékesítés, addig nem nagyon akad vállalkozó. Most még csak ígérték, hogy megoldják a, helybeni felvásárlást, és máris 59 tonna zöldség megtermelésére akadt szerződéses vállalkozó. A megállapodás értelmében paprikát, salátát, zöldbabot, paradicsomot, görögdinnyét meg zöldhagymát termelünk a Zeleninának. Lehet itt pár év múlva szép eredmény, csak táplálni, élesztgetni kell a kezdeményezést. Vendéglátónk a későbbiek során még elmondta, hogy az alapszervezet tagjai felfedeztek a Kálvária dombon egy nagyjából két hektáros parlagföldet. Az elhanyagolt, évtizedes bozóttal benőtt területet közös erővel megtisztították és termőre fogták. Ma már javában folyik a telepítés. Az új „gazdák“ többnyire szőlőt telepítenek, de, ahogy mondják, jut hely némi zöldségnek, néhány bokornak, gyümölcsfának meg, persze, virágoknak is. Négy öt év múlva öröm lesz körülnézni ezen a vidéken. (bor),