Szabad Földműves, 1985. január-június (36. évfolyam, 1-26. szám)

1985-05-25 / 21. szám

palästfO 'A közönséges palást fű IAl­­chemilla vulgaris L.) a rózsa­félék családjába tartozó, kb. 10—70 cm magas, sárgászöld szárú évelő növény. Többnyire a nyirkos réteken, patakok mentén, ritkább erdőkben dísz­­lik, de megtalálható a hegyek­ben is. A növény egész szárát szőrök borítják, hosszú nyélen ülő tenyeres, 8—9 szárnyason szeldelt levele, fürtös virágzata és apró, sárga virága van. A harmatcsepp mindig a levél kö­zepén csillog, mint valami gyöngyszem. Az alkimisták egy­koron ezt a vízcseppet ,meny­­nyei harmatnak“ nevezték és ennek segítségével szerették % Nádszegen (Trstice) nyolcvan tagja van a Szlová­kiai Állattenyésztők Szövetsé­ge alapszervezetépek. A Gom­bos Ödön elnökletével működő szervezet évek óta eredménye­sen tevékenykedik, de népsze­rűsítő kiállítás megszervezésé­re eddig csak egy alkalommal mertek vállalkozni. A tavalyi bemutató nagyon jól sikerült — ehhez az alapszervezet tag­jain kívül a nemzeti bizottság és a helybeli földművesszövet­kezet is jelentősen hozzájárult — ezért a vezetőség úgy hatá­rozott, hogy lehetőség szerint évente rendez hasonló kiállí­tást. S ami ugyancsak újdonság a szervezet éleiében: olyan hatá­rozat született, hogy ezentúl az évzáró taggyűlésen rendszere­sen értékelni fogják a tenyész­tői munkában elért sikereket, s oklevélen kívül tárgyi juta­lommal is méltányolják a leg­eredményesebb tenyésztők hoz­záértését és szorgalmát. Remél­hető, hogy ez még jobb mun­kára és kezdeményezésre ösz­tönzi az alapszervezet tagjait és a háztáji állattartás iránt ér­deklődőket. Balogh Irén О Léván (Levice) Mészáros János áll az SZÁSZ 144 tagot számláló alapszervezetének é­volna felfedezni a bölcsek szik­láját, hogy segítségükre legyen az arany előállításában. Gyűjteni a növény szárát vaqy levelét kell. A szárat vi­rágzás idején, tehát májustól augusztusig jjyüjthetjük. Víggá­­zatl Óvatosan bánjunk vele, mert könnyen belülied. Vékony rétegben elterítve, forgatás nél­kül kell szárítani. A levelet és a virágos szárat is csak néha vásárolják fel, ezért nem árt előre érdeklődni az értékesíté­si lehetőségek felöl. Száradási aránya 5:1, kilónkénti felvásár­lási ára a levél esetében 10, a szár esetében pedig 12 korona. Gyógyhatásai közül az össze­húzó és görcsoldó hatás érde­mel említést. Használatos has­menés, aranyér, rosszul gyó­gyuló sebek, torok- és ínygyul­ladás kezelésére, egyéb gyógy­növényekkel kombinálva fogyó­kúrára, és nőknél az átmeneti korral járó panaszok mérséke­lésére. Az orvostudomány el­avult természetes gyógyszer­ként kezeli, de azért használja, főleg teakeverékek készítésére. Németországban cukorbetegek­nek is javallják, a népgyógyá­szat pedig szülés előtti méh­­erősítő gyanánt is emlegeti. A vértisztító, menstruációs fájdal­makat enyhítő teakeverékekben is megtalálható. Teája forrázással készül. A kimért 4 teáskanálnyi drogot 15 percig kell egy csésze forró vízben áztatni. A palástfű teá­ból naponta két csészével fo­gyaszthatunk, de nem szabad cukorral édesíteni. Mellékha­tástól, illetve mérgezéstől nem kell tartani. Dr. NAGY GÉZA lén. Tőle tudom, hogy az ér­deklődők többsége tyúkot meg nyulat tenyészt, de sokan tar­tanak juhokat, galambokat, díszmadarakat és prémes álla­tokat is. A szervezett állattar­tók a múlt évben 3800 pecse­­nyenyulat, 181 kilogramm gyap­jút, több hízott szarvasmarhát, nyúl-, nutria- és rókagereznát értékesítettek. A szervezet te­nyészállatok beszerzésével is segíti tagjai munkáját. Tavaly, az igényléseknek megfelelően, összesen 3949 naposcsibét, 3348 kiskacsát és 3443 kislibát ho­zatott a szervezet a keltetők­ből. Az állattartók szakismere­teinek folyamatos gyarapítását előadások és tanulmányi kirán­dulásuk szolgálják. A szerve­zet tagjai legutóbb a brnói nemzetközi kiállításon jártak. A lévai állattenyésztők nem idegenkednek a közhasznú tár­sadalmi munkától sem. Tavaly a Z-akcióban 1300 órái dolgoz­tak társadalmi munkában, azonkívül mintegy nyolc hek­táros közterület rendszeres gondozását is elvállalták. A gé­pek számára hozzáférhetetlen területekről 24 tunna szénát gyűjtöttek, az ugyancsak tár­sadalmi munkában megtisztí­tott és termőre fogott, koráb­ban kavicslerakatnak használt B6 áras földterületen pedig ku­koricát termeltek. Szorgalmuk dicséretet érdemlő! Császár Ernő KÉRDÉS: Az utóbbi Időben annyi nép­szerűsítő írást olvastam külön­böző lapokban, hogy kedvet kaptam a laskagomba termesz­téséhez. Arról, sajnos, sehol nem tájékoztattak, hol lehet beszerezni a termőközeg beol­tásához szükséges gombacsi­rát? K. Z., S. és D. J., V. VÁLASZUNK: Szaporítóanyag több helyütt is kapható (néha már kertész­­kedök is kínálják), mi a követ­kező címet javasoljuk: jZD So­kolova Bohdalice, hlívárna Ko­­játky, 685 01 Buéovice. A szö­vetkezet a Sempra vállalat ve­vőszolgálatán keresztül elégíti ki az érdeklődők igényeit. A laskagomba '(hliva ústHčná) szaporítóanyaga üvegenként 25 korona (ebben még^nincs ben­ne a postaköltség), s a szapo­rítóanyaghoz termesztési és fel­használási útmutatót is mellé­kelnek. A megrendelésben ajánlatos feltüntetni, hogy me­lyik hónapban lesz szükségük a csírára. KÉRDÉS: A lapban főidényben elég so­kat olvashatunk a vegyszeres növényvédelmi tennivalókról, de arról ritkán esik szó, hogy a javasolt töménységű permet­­lé elkészítéséhez mennyi vegy­szerre van szükség. Nekünk, öregeknek már nem olyan könnyű kiszámítani, hogy grammban vagy milliliterben mennyi is az a 0,05 vagy 0,75 százalék. Jó lenne, ha idén is közölnének valami segédanya­got, és a keverhetőségi táblá­zatot is szívesen fogadnánk. . B. G., L. VÁLASZUNK: A valós szerszükséglet kiszá­mításának megkönnyítése cél­jából idén a havi növényvédel­mi tennivalók keretében köz­lünk táblázatszerű segédanya­got. Ebben természetesen min­dig csupán az időszerű tenni­valókban használatra javasolt vegyszerekkel foglalkozunK. de a közölt adatokból az egyéb vegyi készítményekre vonatko­zó tudnivalók Is kikövetkez­tethetők. Ennek ellenére, mivel többen is kérték, e heti szá­munkban ismét közzétesszük a szakrovatbun évente megjelen­tetett adagolási táblázatot. A vegyszerek keverhetőségét szemlétető táblázat közlését is tervbe vettük, de ezt előbb szeretnénk kiegészíteni az ú­­jabb növényvédő" szerekre vo­natkozó ismeretekkel és ada­tokkal. KÉRDÉS: A fővárosban járva, véletle­nül hozzájutottam a házi talaj­elemzést segítő, mtni-laboi ató­­riumhoz. Hasznos segédeszköz­nek bizonyult, ezért érdekelne, nem gyártanak-e véletlenül ha­sonló felszerelést a víz házi elemzéséhez? H. S. Ch. VÁLASZUNK: Legjobb tudomásunk szerint ilyen segédeszköz még nincsen forgalomban, de a Csehorszá­gi ‘Természetvédők Szövetségé­nek 57. prágai aiapszervezete már komoly kísérleteket foly­tat az ön által is keresett mi­ni-laboratórium kifejlesztésé­vel. Az Aquanal fantázianéven emlegetett segédeszköz a lai­kusok számára készül, tehát annyira nem lesz tökéletes, hogy pl. a vizsgált vízről meg­állapíthassuk, minden tekintet­ben alkalmas-e emberi fogyasz­tásra. Arra viszont jó lesz, hogy a kertészkedők — esetle­ges továbbfejlesztett változatá­val az akvaristák és a fotósok — bizonyos ismereteket szerez­zenek a munkájuk során fel­használt víz összetételéről és vegyi tulajdonságairól. (ká) Ifj. Nagy Vilmos, a Fegyverneki (Zbrojníky) Alapiskola gond­noka szenvedélyes állattenyésztő. Néhány éve még kecskéi is voltak, ma már „csak“ juhukat meg nyulakat tart. Fotó: —bor ZÖLDSÉG­TERMESZTÉS KALÁKÁBAN Csicserben (Ciőarovce) nagy hagyománya van a háztáji zöld­ségtermesztésnek, tehát nem csoda, hogy közel kétszáz tag­gal működik a kertészkedők alapszervezete. K. Erdélyi Zsuzsa tizenöt év­vel ezelőtt kezdett kertészked­ni. Eleinte csupán az önellátás­ra gondolt, de később kedvet kapott az árutermeléshez is. — Salátauborkával kezdtem, de gyorsan gazdagítottam a választékot, mert a saját káro­mon tapasztaltam, hogy a na­gyon szűk szakosodás nem ve­zet jóra. A gyökérzöldséggel is szerencsém volt, pedig ezen a vidéken csak elvétve termelik. A szerződés kifizetődő, de csak olyasmire szabad megkötni, amiből biztosan képes megter­melni az ember a leszerződött mennyiséget. Hn tavaly öt ton­na zöldséget adtam el, idén jó idő esetén kétszer ennyi is megteremhet. Persze, a minő­ség is nagyon fontos. A friss, egészséges és a szabványnak megjelelő méretű áruban a leg­szigorúbb átvevő sem találhat kifogásolni valót. Tavaly pél­dául paradicsomból nem tud­tam annyit kínálni, amennyit át ne vettek volna. Pedig nem kevesebb mint 2400 kilót érté­kesítettem első minőségi osz­tályban. — Sokan mondogatják, hogy a palántanevelés sok gonddal, a beszerzés pedig tetemes kolt-Lisáarmat eilen propolisz A maghozó petrezselymet, a gyökérpetrezselymet, pasztillá­kul, az állványra futtatott ubor­kát, a tököt és három tő ró­zsát kisebb-nagyohb mértékbeli megtámadta a lisztharmat, a vissza nem vágott egressel együtt. A támadás nem ért vá­ratlanul, mert hűséges jelzőnö­vényeim ( a kéknefelejcs és a gyomok közül az aprószulák) már jó előre figyelmeztettek. A lisztharmal ellou két váltuzat-Bogoty János felvétele séggel jár, s ez sokakat el­riaszt a vállalkozástól. ' — Ez, sajnos, így igaz. Eve­ken át nekem is sok gondot okozott a palántanevelés. Üveg­házunk ma sincs, de a gondom azért mégis megoldódott. Dup­la falú fóliaházat építettünk, s ebben házilag készített kály­hával fűtünk. Ha jól megtöm­jük, szép lassan egész éjszaka ég a tűz a kályhában, átha­tunk nyugodtan, nem kell fél­tenünk a palántákat. — Nem nehéz még ennek el­lenére is a kertészkedés? ■— Annyi igaz, hogy munka mindig akad bőven, de hál elég nagy a család, van aki megfog­ja a dolog végét. A munkacsú­csok idején pedig össszejog az egész rokonság, a barátok is segítenek egymásnak, így az­tán könnyen megbirkózunk a tennivalókkal. Több gondunk­­bajunk van, mint régen, a dere­kunk is gyakrabban sajog, de azért mégis könnyebben boldo­gulunk, és a földel is jobban kihasználjuk, mintha csupán magunknak termelgelnénk. ILLÉS BERTALAN ban propuliszos oldatot használ­tunk. A növények nagyobb ré­szét először a kórokozó megje­lenésekor azonnal 0,5 százalé­kos oldattal permetezzük, a többit később, a goinba na­gyobb mérvű elszaporodásakor védtiik ugyancsak U,5 százalé­kos oldattal. A fertőzés kezde­tén végzett permetezés meg­szüntette a lisztharmatot. A ké­sőbbi permetezés a tököt, az uborkát, a pasztinákat nem gyógyította meg teljesen,, de megállította a továbbterjedést. Rózsán és petrezszelymen a vé­dekezés mindkét variációban hatásos volt, a lisztharmat el­tűnt. Éjbóli permetezésre 15 nap múlva került sor. Többször nem kellett permeteznünk. A gyökérpetrezselyem, mint a leg­tovább kint lévő növény volt a leghálásabb a kezelésért, mert betakarításig a szép egészséges lombja dísze volt az őszi kertnek. A propolisz-oldattal való per­metezést több variációban és egyéb kórokozók elleni meg­előző és gyógyító jelleggel is folytatni kívánjuk, ugyanis a lisztharmat elleni védekezés­nek ez volt a leghatásosabb módja, az ismert és kipróbált növényvédő szereket is ideért­ve. (Kertészet és Szőlészet) Й1UJ Karfiol télire A kiválasztott, szép és egészséges karíiol rózsáját ízléses darabokra szedjük, lobogva forró vízben 2—3 percig főzzük, majd hideg vízben gyorsan kihűtjük. J-e­­csöpögtetés után a zöldsé­get üvegekbe rakjuk és fel­öntjük 0,9 liter 8 százalékos ecetből, 0,3 kg cukorból. 0,15 kg sóból és 3,5 liter vízből készült felöntőléveL A poharakat lezárjuk és a télire eltett karfiolt csírát­­lanítjuk. A csírátlanítás 95 C-fokos vízben 20—25 per­cig tart (0,5 literes üvegek esetében). Olykor előfordul, hogy a tartósított karfiol idővel el­­színeződik. Nem kell meg­ijedni, nem tartósítási hibá­ról, csak némely fajták ér­zékenységéről van szó. A színváltozás egyébként sora a minőségre, sem pedig a felhasználhatóságra nincsen kihatással. (z Jyl

Next

/
Thumbnails
Contents