Szabad Földműves, 1985. január-június (36. évfolyam, 1-26. szám)

1985-05-25 / 21. szám

1985. május 25.

SZABAD FÖLDMŰVES

7

Ä felszabadulást követő mélyreható társadalmi változások kulturális életünk kibontakoztatásához is megteremtették az előfeltételeket. Magától értetődő, hogy társadalmunk és gazdaságunk minden területéhez hasonlóan itt Is teljes újjászervezésről volt szó, amely minőségileg helyezte új alapokra' a kulturális életet. Az azóta eltelt négy évtized során bebizonyosodott, hogy a szocialista kultúra új, emberközpontú értelmezése minden területen találkozott a társadalom, Illetve az abban élő emberek igényeivel, s ennek eredményeképpen olyan mértékű fejlődésnek lehettünk szemtanúi a felszabadulás óta, amilyenre nem volt példa hazánk kulturális életében. Ez a megállapítás éppúgy vonatkoztatható a kulturális népművelő tevékenység, mint az alkotó munka színvonalára.

Ä kulturális élet területén az első jelentősebb demokratikus intézkedés már 1945-ben megtörtént: államosították a rádiót, a filmipart, a hanglemezgyártást, felszámolták a magánerőből működő színjátszó csoportokat Teljesen természetes, hogy a változás a fent említett intézményeket érintette elsőként, hiszen jellegüknél fogva éppen ezek juttatták el a legnagyobb tömegekhez a kulturális és a művészi értékeket. Ezzel szinte egyidőben történt meg a sajtó és a nyomdaipar államosítása, törvényhatározat született a könyvkiadásról és a könyvterjesztésről, a népművelő tevékenység irányítását a népi szervek vették át, s az emlékművek, illetve a műemlékek döntő többsége fölött az állam vállalt védnökséget.

Röviddel a dolgozó nép Februári Győzelme után került sor a nemzeti kultúra kongresszusára Prágában. A kongresszuson Klement Gottwald terjesztette elő a kultúra széles körű demokratizálásának programját, melynek fő céljaként valamennyi kulturális és művészi érték közkinccsé tételét és a kulturális népnevelő munka hatékony Ideológiai megalapozását jelölte meg. A program megvalósítása már a kezdeti időszakban kézzelfogható eredményeket hozott: fokozatosan kezdtek kiegyenlítődni a kultúra területén fennnállő, olykor szakadéknyi különbségek hazánk különböző vidékei, valamint a falu és a város között, nemzeteink és nemzetiségeink felfedezték és szervesen a magukéba építették egymás kulturális értékelt. Különösen jelentős volt a változás a hazánkban élő nemzetiségek életében, amelyek számára éppen 1948 februárja biztosította a teljes egyenjogúságot.

Ez a folyamat, természetesen — a határozatokon túl —, konkrét intézkedések egész sorának eredményeként indult el. Bővíteni kellett a kulturális létesítmények hálózatát, jelentősen emelni kellett a kultúrára szánt állami költségvetést, lelaes, ügyszerető dolgozók ezreit kellett toborozni az újonnan nyílt könyvtárakba, művelődési házakba, népművelési központokba. Az eredmények kulturális életünk minden területén megmutatkoztak, s ma már elmondhatjuk, hogy kultúránk színvonalát tekintve hazánk a világ élenjáró országai közé tartozik, hogy ez elsősorban a felszabadulás óta eltelt négy évtized alatti

dinamikus fejlődés eredménye. Bizonyítékul hadd sorolunk fel néhány számadatot. Kezdjük a könyvkiadással: míg 1937-ben Csehszlovákiában összesen 32 millió példányban adtak ki könyvet, ez a szám 1948-ban már elérte a 44 és fél milliót. Azóta is egyenletesen emelkedik mind a kiadványok száma, mind pedig a példányszám; könyvkiadásunk 1983-as produkciója például 7200 kötet volt, 99 milliós összpéldányszámban. Az UNESCO státitsztikája szerint jelenleg az 1 lakosra eső 6 kiadott könyvvel évi átlagban a világon a 10. helyet mondhatjuk a magunkénak, s a cseh nyelv a 7. helyen áll azon a listán, amelynek alapja az idegen nyelvre lefordított kiadványok száma. A könyvtárak hálózatának fejlődését jól jellemzi, hogy az állományukat képező kötetek száma 40 év alatt 9,3 millióról 53,2 millióra, tehát közel a hatszorosára, a bejegyzett olvasók száma pedig ugyanezen időszak alatt 950 ezerről 2,9 millióra növekedett. Ami az egy olvasó által évente átlagosan kikölcsönzött könyvek számát illeti, hazánk az első helyen áll a világon.

Színházkultúránk ma már szintén a legfejlettebbek közé tartozik a világon. Hogy ezen a téren szintén a felszabadulás hozta a döntő változást, azt megint csak a sízámok bizonyítják a legékesebben. 1945-ben 55 állandó színtársulatunk volt, amely 16 és fél ezer előadást mutatott be, míg 1983-ban már 85 színház 22 ezer előadását láthatták az érdeklődők. A színvonalra jellemző, hogy a televíziózás elterjedése sem eredményezett számottevő csökkenést a színházak látogatottságában, ami elsősorban tartalmasabb, változatosabb kínálatuknak köszönhető. Filmgyártásunk fejlődésének illusztrálására csak egyetlen adat: az 1983-ban forgatott, egész estét betöltő filmek száma a háromszorosa volt az 1946-os év produkciójának. Az előrehaladás azonban nem elsősorban ebben, hanem mindenekelőtt a rövidebb, illetve a közepes időtartamú alkotások — dokumentumfilmek, tudományos ismeretterjesztő filmek, oktató-, mese- és rajzfilmek — évről évre rohamosan növekvő számában nyilvánul meg, s a különböző nemzetközi filmfesztiválokon is ezekben a műfajokban érte el a csehszlovák filmipar a legnagyobb sikereket.

A múzeumok és a képtárak mai hálózata túlnyomó részben szintén a felszabadulás után épült ki. Hazánkban ma 232 állandó múzeum van, további 260 önálló részleggel, s látogatóik száma évente elért a 14 milliót. Galériáinkban összesen több mint 800 ezer műalkotás tekinthető meg, s az évente megrendezett kiállítások száma két és fél ezer körül mozog. A 'lakosság kulturális igényeinek kielégítéséhez nagymértékben hozzájárul az a mintegy tízezer közművelődési klub is, amelyek úgyszólván kivétel nélkül a felszabadulás után kezdték meg működésüket. Ezen a téren örvendetes tényként könyvelhetjük el, hogy az utóbbi években egyre nő az ipari és a mezőgazdasági üzemek által pártfogolt klubok száma, ami elsősorban a biztos anyagi bázist jelenti működésükhöz.

Nem lenne teljes a kép, ha nem szólnánk a zenei életünkben végbement mélyreható változásokról. Zenekultúránk értékei világszerte ismertek, s éppen e tény kötelezett bennünket arra, hogy zenei rendezvényeink, előadóművészeink, együtteseink is a világszínvonalat képviseljék. Az előbbiek közül a legismertebb a Prágai Tavasz és a Bratislava! Zenei Ünnepségek, amelyeken a világ bármelyik előadóművésze számára megtiszteltetésnek számít a részvétel. Ezeken kívül évente átlagosan mintegy 700 különböző zenei fesztiválra, seregszemlére kerül sor, ami pedig az előadóművészet színvonalát illeti, számos együttesünk szívesen látott vendég a világ legismertebb operaszínpadain vagy előadótermeiben, s két szervezőirodánk, a Pragokoncert

és a Slovkoncert a mintegy kétezer hazai rendezvény mellett évről évre bőségesen válogathat a külföldi meghívásokban.

Képzőművészeti életünk negyven év alatt végbement fejlődését, a kutúra több! területéhez hasonlóan, szintén kézzelfogható eredmények bizonyítják. 1945 óta egyenletesen nő a képzőművészeti szövetségek tagjainak a száma, s ugyanez mondható el a különféle képzőművészeti rendezvényekről is. Ennek eredményeképpen hazánkban 1983-ban például 340 kiállítás került megrendezésre, s ezen akciók látogatóinak a száma meghaladta a 600 ezret. A képzőművészet fejlődése más területeken is pozitív eredményeket hozott, gondoljunk csak a könyvkiadás, az architektúra, a lakáskultúra, az ipari formatervezés vagy akár a rajzfilmek színvonalának emelkedésére.

Szocialista társadalmunk kezdettől fogva nagy figyelmet fordít az öntevékeny művészeti mozgalom fejlődésére. Ily módon gyakorlatilag bárki aktív részesévé is válhat a kulturális életnek, amennyiben tehetségét kamatoztatva bekapcsolódik valamely amatőr csoport munkájába. S hogy sokan élnek is ezzel a lehetőséggel, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy hazánnkban jelenleg nem kevesebb mint 35 ezer amatőr művészcsoport működik, s a bennük tömörült tagok száma eléri a 620 ezret.

Áttekintésünket a tömegtájékoztató eszközökkel zárjuk, amelyeknek köztudottan jelentős szerepük van a kultúre terjesztésében. A felszabadulást követő dinamikus fejlődés következtében hazánkban ma 30 napilag, 283 hetilap és 750 hosszabb periődusú folyóirat jelenik meg — a legkülönbözőbb témakörökben. Rádióállomásaink összesen napi 18 órát sugároznak, két tévécsatornánk átlagos heti műsorideje pedig 130 óra, melynek 80 százalékát színes adások képezik. A teljesség kedvéért tegyük hozzá, hogy Csehszlovákiában jelenleg 100 háztartásra átlagosan 194 rádió- és 117 tévékészülék esik.

Az elmondottak mindennél meggyőzőbben bizonyítják, hogy kulturális életünkben valóban a felszabadulás volt az a határkő, amelytől kultúránk megújulását számíthatjuk. Öszszefoglalásunkban természetesen nemi törekedhettünk a teljességre, hiszen csak a mérhető változásokról szóltunk; az emberek tudatának átformálódása, kulturális színvonaluk emel. kedése külön írás tárgya lehetne. Annyit azonban a fentiek alapján is elmondhatunk, hogy az eredményekre, amelyeket a négy szabad évtized alatt elértünk — joggal lehetünk büszkék.

VASS 'GYULA'

M znap reggel huszonhárom kólái hozfogal Érkezett Jarszko/ ja** luból Gremjacsij Logba. A szélmalomnál találkozott velük Bannyik. Egy kötóféket a vállára vetve a határba indult, hogy megkeresse kancáját. Az elülső jogát már odaért hozzá.

— Eröt-egészséget kozák polgártársak!

— Adjon isten — jelelte egy fekete szakálla kozák legény, akt kurta farkú lovakat hajtott.

— Honnét jönnek ezek a fogatok?

— Jarszkojból.

— Aztán mtért nincs farkuk a lovaitoknak? Miért tették csúffá őket?

— Hőha! OTyan, akár az ördögI Levágtuk a farkát, mégis folyton csápot... Azt kérded, mért nincs farkuk? A kincstárnak vágtuk le. A városi asszonyok majd lófarokkal hajtják a legyet... Nem akadna egy kis füstölnivalód, jó ember? Kínálj már meg, mert mi szűkében vagyunk a dohánynak. —A kozák leugrott a szekérről.

A hátulsó fogatok Is megálltak. Bannyik most már megbánta, hogy beszédbe elegyedett a jarszkojival. Kelletlenül elővette a dohányzacsköját, és látta, hogy még vagy öten közelednek a fogatok felöl, és jöttükben letépnek egy-egy sodrásra való újságpapírt.

— Elfüstölitek minden dohányomat ... krákogott a kissé fukar Banynyik.

— Hát tudod, most kolhoz van. Mindennek közösnek kell lenni — mondta szigorúan a szakállas, és mintha a saját dohányzacskőjába nyúlna, kivett egy jó marék szűzdohányt.

Rágyújtottak. Bannyik gyorsan buggyos nadrágjának zsebébe dugta a dohány zacskót, és finnyás szánakozással mosolyogva nézegette a csaknem, farkcsonkig levágott lófarkakat. A vérszomjas tavaszi légy csak úgy marta a lovakat, rászállt izzadt combjukra, hámdörzsölte marjukra. A lovak csupa megszokásból ide-oda csápolíak farkukkal, igyekeztek elhajtani a legyeket, de a szőrtől megfosztott csúf, rövid csonkok semmit se segítettek.

— Ugyan merrefélé mutogat ez a ló a farkával? — jaggatözott tovább maró gúnnyal Btnnyik.

— Ugyanarra, a kolhoz felé. Tik tán nem vágtátok le?

— Vágtuk-vágtuk, de csak két hüvelyknyire.

— Ezt a szovjetelnöktink rendelte el, prémiumot kapott, oszt’ ha majd jön a pőcsik ideje, elpusztulnak a lőném kell beszállítani a közös magtárba ...

— Bárcsak hallgattak volna ránk a kozákoki

— Menjünk, szóljunk a férjtaknak, hogy ne adják oda a gabonátI

— De nem adjuk ám mi magunk sémi Gyerünk a magtárakhoz, asszonyok! Vigyünk egy-egy karót, és ne engedjük őket a lakatokhozI

Aztán megjelentek a férfiak ts. ököztük ts ugyanilyen beszélgetés

vak. No, de menjünk. Köszönöm ezt a kis dohányt. Ahogy rágyújtottam, mindjárt megkönnyebbült a szívem, mert egész úton majd megvesztem már dohány nélkül.

— Aztán hová mentek?

— Gremjacsij Logba.

— Szóval mihozzánk. Es ml dologban jártok?

— Vetőmagért megyünk.

— Hogy? ... Hogy mondod?

— A kerületről parancs jött, hogy tőletek hozzunk vetőmagot, négyszázharminc pudot. No, gyerünkI

— Szinte tudtamI — kiáltott fel Bannyik, és a kötőféket lóbálva viszszairamodott a faluba.

A jarszkojl fogatok még alig értek a kolhozvezetőség elé, amikor már a fél falu tudta: a jarszkojiak azért jönnek, hogy elvigyék a vetőmagot. Bannyik a lábát nem kímélve rohangált portáról portára.

Először az asszonyok verődtek öszsze a közökben, elkezdtek csatorálni és úgy zsivajogtak, mint egy megriasztott fogolycsapat.

— Elviszik a gabonánkat, kedveskétml

— Nem lesz mit vetniI

— Jaj, szegény fejem!

•— Megmondták a jó emberek, hogy

folyt. Közről közre, utcáról utcára járva jókora tömeggé gyűltek, és a magtárak felé igyekeztek.

Dávidov ezalatt olvasta azt a hivatalos iratot, amelyet a jarszkojiak a kerületi mezőgazdasági szövetség vezetőségének elnökétől hoztak.

Dávidov elvtárs — írta Lupetov —, neked van tartalékban 73 mázsa búzád, amelyet gabonagyűjtéhkor nem szállítottál be. Azt javaslom, hogy ezt a búzát [mind a 73 mázsát) add át a jarszkojl kolhoznak. A jarszkojiaknak nincs elég vetőmagjuk. A Gabonabegyűjtést Szövetségnél már elintéztem az ügyet.

Dávidov, mihelyt elolvasta az iratot, elrendelte, hogy adják ki a gabonát. A jarszkojiak a kolhozvezetőség udvaráról a magtárakhoz Indultak, de a magtárak környékén elárasztotta az utcát a nép. Vagy kétszáz asszony és férfi vette körül a fogatokat.

— Hová mentek?

— A mi gabonánkért jöttetek? Vigyen el benneteket az ördögi

— Forduljatok visszaI

— Nem adjuk ódat

Gyemka Usakov Dávidov után rohant, akt futvást futott a magtárakhoz.

— Ml a baj, polgártársak? Miért gyűltetek itt össze?

— Mtért adod oda a ml gabonánkat a jarszkojiaknak? Hát őnekik szállítottuk ml be?

— Mit fogunk vetni?

Dávidov felmászott a legközelebbi magtár lépcsőjére, és nyugodtan megmagyarázta, hogy a kerülett mezőgazdasági szövetség rendelkezésére a gabonagyűjtéstől még megmaradt búzát adja oda, nem pedig a vetőmagot.

— Ne nyugtalankodjatok, polgártársak, a mi gabonánk érintetlenül meg(RÉSZLET)

marad. TI meg inkább menjetek kt a határba, ahelyett, hogy dologtalanul itt lődörögtök és napraforgómagot rágcsáltok. Vegyétek tudomásul, hogy a brigádvezetök számon tartják azokat, akik nem mennek kt dolgozni. Akt nem megy, azt megbüntetjük.

A kozákok egy része elhagyta az utcát. Dávidov bejelentésére megnyugodva sokan elindultak a földekre. A raktáros megkezdte a gabona kiadását a jarszkojiaknak, Dávidov visszament a vezetőségbe. Ат egy félóra múltva hirtelen változás ment végbe az asszonyok hangulatában, akik még mindig a magtárak mellett őrködtek. Ehhez jakov Lukics is hozzájárult; néhány kozáknak azt súgta:

— Hazudik Dávidovi A vetőmagot viszik élt A kolhoz majd tud vetni, de amit az egyéniek beszállítottak, azt odaadják a jarszkojl kolhoznak.

Az asszonyok megint forrongant kezdtek. Bannyik, Gyemtd, Molcsun, Donyeckov apó és még harminc kozák némi tanakodás után odament a mázsához.

— Nem adjuk oda a gabonát! — jelentette ki mindnyájuk nevében Donyeckov.

— Azf nem tőled kérdezik meg! —válaszolta harapóson Gyemka Usakoot

Perpatvar robbant kt köztük. Gyemkának fogták pártját. Az a fekete szakállú legény, akit Bannyik megkínált a legelőn dohánnyal, teljes magasságban felállt a szekéren, vagy öt percig veszettül káromkodott, aztán üvöltözni kezdett:

— Hogy meritek áthágni a hatóság parancsát? Mit huzakodtok itt velünk? Mi a legnagyobb dologidőben ideszekereztünk, negyven versztára, ti meg visszatartjátok az állam gabonáját? Keservesen sír utánatok a GPUI Tömlöcbe kéne zárni benneteket, ebszülte bitangjaitI Ügy ültök ezen a gabonán, akár a kutya a szénán: magatok nem zabáljátok, de másnak sem adjátok oda! Miért nem mentek ki a mezőre? Tán ünnep van nálatok?

— Hát neked ml kell? Viszket a szakállad? Majd megvakarjukl Ebben a szempillantásbanI — üvöltötte Beszhlebnovi, a fiatalabbb Akim, és nektgyürkőzve a szekér felé furakodott,

A szakállas jarszkojt kozák legény leugrott a szekérről. Ö nem gyűrte fel kifakult barna inge ujját, de ügyes ütéssel fogadta ifjabb Aktmot, olyan szilajül állón vágta, hogy Akim repült vagy két métert, és a tömeget hátával széttaszigálva, ügy csápolt mind a két kezével, akár a szélmalom a vitorláival.

Olyan verekedés támadt, amilyet már réges-rég nem látott Gremjacstf Log. Cudarul eldöngették a jarszkojtakat, úgyhogy azok véresre verve, otthagyták a gabonás zsákokat, nagy nehezen felmásztak szekereikre, végigvágtak a lovakon, és a visongó fehérnépen áttörve elnyargaltak.

•Május 24-én töltötte volna ba a 80. életévét a tavaly februárban elbunyt Nobel-dljas szovjet íré. Művei többségében — elsősorban nagyregényeiben — a doni kozákok életének átalakulását ábrázolta. Ide sorolható a Feltört ngar is, amely a Don melléki falvak kollektivizálásáról szól sajátos, optimista-tragikomikus hangvételben, в amelyen Solohov közel húsz éven ól dolgozott.

A prágai Nemzeti Színház előcsarnokának egyik freskója Fotó: — vass-i

Kultúránk fejlődése négy évtized tükrében