Szabad Földműves, 1985. január-június (36. évfolyam, 1-26. szám)
1985-05-18 / 20. szám
16 SZABAD FÖLDMŰVES 1985. május lí< Útkarbantartás Ä kemény tél a szokásosnál is job ban igénybe vette közutainkat. Fel lagyások, kátyúk, repedések keletkez tek, s éppen ezért a biztonságos közlekedés érdekében komoly gondot kell fordítani az utak javítására. Nagy Tibor mérnök, a Dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) Járási Ctkarbantarté Vállalat Igazgatóhelyettese elmondotta, hogy a vállalat dolgozói 579 kilométer hosszúságú utat gondoznak. Az elmúlt télen 22 ezer 802 kilométer hosszúságú utat tisztítottak meg, s az elmúlt évekhez vtszonyíva korlátozták a só használatát. A vállalat dolgozói a tavaszi terepszemlék után megállapították, hogy több mint 1555 négyzetméteren kell elvégezni a kátyúk, mélyedések, repedések teltöltését. Ä harmadosztályú utakon például 400 négyzetméter felfagyott burkolatot kell kijavítani. A vállalat — követve a közlekedés rohamos fejlődését — a Doprastav nemzeti vállalattal közreműködve Fél (Tomášov) és Csallóközcsütörtök (Štvrtok na Ostrove) között 23 millió, Gomba (Hubice) és Olgya (01- dza) között pedig 1,5 millió korona értékben újította fel az útburkolatot. A járás az ötéves terv utolsé évében az utak javítására és karbantartására 10 millió koronát fordít. A harmadosztályú utak felújítására például 8 millió 400 ezer koronát irányoztak elő. Az útkarbantartók természetesen az Idei télről sem feledkeznek meg, amikor az utak karbantartására előreláthatólag 1 millió 500 ezer koronát fordítanak majd. K. G. „Ember és a természet” Hazánk felszabadulásának, valamint a nemzeti bizottságok megalakulásának 40. évfordulója tiszteletére „Az ember és a természet“ címmel verseny indul e komáromi (Komárno) járásban, az amatör képzőművészek és fényképészek részére. A verseny az ember és a természet közötti kapcsolat elmélyítését, a természet és az életkörnyezet védelme terén elért eredmények népszerűsítését, valamint a társadalmi tudat formálását tűzte ki célul. A versenyzők 5 kategóriában küldhetik be alkotásaikat a Komáromi Dnna menti Múzeum cimére május 15. és december 31. között. Pályázhatnak festményekkel, grafikával, rajzokkal és szobrokkal, természeti alkotásokkal (kő, fa), fekete-fehér fényképekkel, színes diapozitívokkat és diafónikus szalaggal. A legjobb alkotásokból az eredményhirdetés napján a múzeum tárlatot nyit. Mindazok, akik szeretnének bekapcsolódni a versenybe, a múzeum dolgozóitól bővebb felvilágosítást kaphatnak. L: £. önkéntes véradók A Csehszlovák Vöröskereszt Komáromi (Komárno) Járási Bizottsága Idén Is megszervezte az önkéntes véradók aktíváját, amelyen 120 véradó vehette át a Jánsky érem bronzfokozatát. Ezáltal a több mint tíz alkalommal vért adók száma 871-re növekedett, örvendetes tény az is, hogy az önkéntes véradók száma állandóan növekszik. A tavalyi év végén mintegy ötezren voltak, az idei évben pedig 356 tál gyarapodott a számuk. Egy önkéntes véradó az aranyérem tulajdonosa, míg 61-en az ezüstérmet mondhatják magukénak. Laczkó Éva Köszönet a gondoskodásért Járásunk területén több szociális otthon működik. Közéjük tartozik az Izsap-pusztai otthon is. Az otthon gondozottait féltő gonddal és szeretettel veszik körül az otthon alkalmazottai. Ezt bizonyltja, hogy a Pncz Erzsébet főnővér által vezetett kollektíva farsangi bált rendezett a gondozottak részére, akik ezt nagy örömmel fogadták. A szociális otthonba ellátogatott Košfál Erzsébet, csilizradványi (Cilii ská Radvan) egészségügyi nővér és a falu vöröskeresztes szervezetének több tagja, akik ezúton is szeretnék megköszönni a szociális otthon alkalmazottainak becsületes, odaadó ntunkáját, mellyel igyekeznek szebbé, tartalmasabbá tenni az otthonban élő, szellemi fogyatékosok mindennapi életét. A Csehszlovák Vöröskereszt csilizradványi tagsága Járási szeminárium Ä nagykürtös! (Veľký Krtíš) járási pártbizottság a Szocialista Akadémia Járási Bizottságával karöltve „Csehszlovákia szovjet hadsereg általi felszabadításának 40. évfordulója“ címmel járási szemináriumot rendezett. Előadások hangzottak el az alábbi témákra: „А II. világháború eredményei, tanulságai és jelenünk“, „A cseh nép májusi felkelése“, „A csehszlovák hadtest szerepe hazánk felszabadításában“, „A szovjet nép győzelmének történelmi jelentősége“. —H— II béke védelmére A Rimaszombati (Rimavská Sobota) Mezőgazdasági Műszaki Középiskola tornatermében zajlott le a fiatalabb és idősebb utánpótlás „A béke védelmére“ elnevezésű céllövőversenyének járási fordulója. A járási döntőben 23 tagú csapat vett részt. Az egyes kategóriák győztesei: Éva Konezová (Safárikovői gimnázium), Viera Bendiaková (rimaszombati gimnázium), Hubey Levente és Ladislav Dolezsa (Rimaszombati Gépipari Szakközépiskola). A fiatalabb utánpótlás versenyét a rimaszombati' gimnázium leánycsapata és a Rimaszombati Gépipari Szakközépiskola fiúcsapata nyerte meg. —GH Ä Nitrai Agrokomplex közös mezőgazdasági vállalat janikovcei részlegén dobánypalántát termesztenek. A gazdaság dolgozói — ha az Időjárás nem szól közbe — 35 hektáron huszonöt nap alatt tervezik a dohánypalánták kiültetését. P. Malis í> Mária Svitáöová és Borbély Ilona a palánták vegyszeres ápolását végzi [A szerző felvétele) ■ Szocialista verseny. A Szövetkezeti Földművesek Szövetségének Rimaszombati (RImaýská Sobota) Járási Bizottsága az év elején a tavaszi, a nyári és az őszi mezőgazdasági munkákra vonatkozó szocialista versenyt hirdetett. A verseny feltételeivel időben megismerkedtek a dolgozók. A verseny résztvevőt — ha teljesítik a szocialista verseny kritériumait — anyagi és tárgyi jutalomban részesülnek. Az SZFSZ jb az idén több mint 120 ezer korona értékben oszt majd ki pénz- és tárgyi jutalmat a győztesek között. (-) ■ Behozták a lemaradást. A kemény tél mintegy 1 millió korona értékű lemaradást okozott az AGROZET konszernvállalat komáromi (Komárno) részlegének. A jó munkaszervezés és a dolgozók áldozatvállalásának eredményeképpen március végéig minden munkaterületen sikerült behozni a lemaradást, s maradéktalanul teljesíteni a negyedéves exporttervet is. —B■ Iparszerüen. A dunaszerdaheiyi (Dunajská Streda) járásban a knko rica és a lencse iparszer)! termesztése mellett bővítik a cukorrépa-termelési rendszert is. A Csilizköz Efsz — mint a cukorrépa-termesztés járási rendszergazdája — szorosan együttműködik a magyarországi Petőházi Cukorrépa Termelési Rendszerrel, amely garantáltan magas cukortartalmú új fajták vetőmagját, korszerű gépeket és tanácsadást biztosít a taggazdaságoknak. —k— ■ Munkásnrök példamutatása. A rimaszombati járás munkásőrei értékes szocialista vállalásokkal köszöntötték hazánk felszabadításának 40. évfordulóját. A harci és politikai felkészültséggel kapcsolatos feladataik teljesítése mellett 1928 órát dolgoznak le társadalmi munkában. További 1844 órával járulnak hozzá a mezőgazdasági üzemek megsegítéséhez és a munkakörnyezet javításához, 1084 munkaórával pedig a Nemzeti Front választási programjának teljesítését segítik. Ezenkívül 365 tonna vashulladékot gyűjtenek, a lőterek és a sportpályák építésénél pedig 220 órát dolgoznak le társadalmi munkában. (vm) ■ Takarékosan. Ä komáromi Steiner Gábor Hajógyárban Szalay Imre vezetésével 14 tagú munkacsoport gondoskodik a másodlagos nyersanyagok összegyűjtéséről. Körültekintő munkájuk eredményeként az első negyedévben 1412 tonna fémhulladékot, 37,75 tonna szürkeöntvényt és 15,3 tonna horganyt értékesítettek. Ez egy millió 650 ezer korona bevételt eredményezett a hajógyár számára. ■ Megérdemelten. Ágh Sándor, a Komáromi Mezőgazdasági Terményfelvásárlő és Ellátó Vállalat igazgatója 50. születésnapja alkalmából „A kiváló munkáért“ állami kitüntetést vehette át Ignác Janóktól, a nyugatszlovákiai kerületi pártbizottság vezető titkárától. A kitüntetés átadásánál Jelen volt Anton Hlaváč, a járási pártbizottság vezető titkára is. A járási pártbizottság elnöksége és a járási nemzeti bizottság tanácsa az ünnepeltet „A komáromi járás fejlesztésében szerzett érdemekért“ emlékéremmel tüntette ki. W 323X32332 Ш М 0 1 Я. TÜL HOSSZÜ PIHENŐ % GALAMBOS SZILVESZTER: Vasúti sztorik A SZEMTELEN — Szabad egy kis sót? — Parancsoljon! — Ugyebár meg tetszik érteni, hogy a só önmagában nem sokat ér. Ha adna egy kis vajaskenyeret, amit megsózhatnék .,, — Tessék. — Kösz. Valami felvágott nincs a kenyér tetejére? — Nincs. — Ne haragudjék, de könnyelműség ilyen hosszú útra elindulni Ilyen szerény elemózsiával. Pardon. Keresek egy jobban ellátott kupét... A RÁMENŐS — Egy ilyen szép fiatal lány hova utazik hajnalban? — Szilvásröhönyére a vőlegényemhez. Halálosan szeretem. — A következő megálló Pácsgorgola. Ott van egy kis házam. Meghívom néhány napra, nem árt egy kis kikapcsolódás. Jön? Szilánkok TERMELÉSI ÉRTEKEZLET — Eredményeinkről röviden: nincsenek. Az értekezletet ezennel bezárom. RÖVID HÍR A baleset sérültje elsősegélyben részesítette a kezdő mentőorvost. FELHÁBORODÁS — Ha már megvettem a drága hangversenyjegyet, nekem ne fordítson hátat a karmester! MEGTISZTELTETÉS — Uram, megtisztelne azzal, hogy nem érdemesít a barátságára?! Szalay Zoltán karikatúrája — Természetesen. — És a vőlegénye? — Már nem érdekel. Nincs bajusza, magának meg van. AZ ÓVATOS — Elnézést,: vigyázna addig a bőröndömre, amíg átmegyek egy rántottára az étkezőkocsiba? — Nagyon szívesen. — Azt elhiszem, csakhogy én nem hagyom itt. — Mit? — A bőröndömet. Eleget olvasok az újságban ilyesmiről. Én uram, nem bfzom magában. Viszem magammal a bőröndömet. Keressen magának egy másik balekot! Volt szerencsém! A garAzda — Biztos, hogy még nem jön a kalauz? — Biztos. Dolgozz nyugodtan. Figyelek. — Még egy perc és befejezem. Így ni. — Rendes férj vagy. Gondolsz a feleségedre. — Holnap lesz a születésnapja. Biztosan örülni fog a drágám. Kivágtam neki az ülésről egy gyönyörű mübőrttuzatot... MOZIBAN — Hallő hölgyem, mögöttem ott a nyolcadik sorban! Vegye le a kalapját, mert ha hátranézek, zavar. MŰVÉSZ — Vettem egy kitűnő Bösencíorfer zongorát. Abban tartom a szájharmonikáimat. MEGLEPŐ Brahovácz meséli: — Napközben összevesztem az asszonnyal, gondoltam sebaj, este az ágyban kibékülünk, de mire hazaértem, a feleségem eladta az ágyat. GÄLÄNS FÉRJ — A férjem virág nélkül sohasem jön haza. Igaz, hogy csak havonta egyszer kopogtat be. — Szabad ЙИипв Az SZSZK Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériumának hetilapja a mezőgazdasági nagyüzemek vezetői ás dolgozói , részére Főszerkesztő: Bara László mérnök Helyettes főszerkesztő: Csiba László Szerkesztőség: 815 75 Bratislava, Križkova 9. Telefon: főszerkesztő és titkárság: 475—08, telefonközpont: 472—41. Kiadja: PRlRODA Könyv- és Lapkiadó n. v., 815,34 Bratislava, Križkova 9. Nyomja: Západoslovenské tlačiarne, 812 62 Bratislava, Odborárske nám. 3. Terjeszti: Postai Hírlapszolgálat. Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél. Külföldi megrendelések: PNS, Ústredná expedícia a dovoz tlače, 813 81 Bratislava, Gottwaldovo nám. 6. Előfizetési díj: egy évre 52,— Kčs, fél évre 26,— Kčs. A szerkesztőség kéziratokat és fényképeket nem őriz meg és nem küld vissza Index: 49 638 A lap nyilvántartási száma: FŰTI 7100