Szabad Földműves, 1985. január-június (36. évfolyam, 1-26. szám)
1985-05-11 / 19. szám
1985. má]as 11. .SZABAD FÖLDMŰVES 13 Pótolhatok-e a rovarok a gyümölcstnesztesben? Ä gyümölcstermesztési szakirodalom az utöbbi években egyre többet foglalkozik a virágok megporzásával. Illetve a méhek és a gyümölcsfák kölcsönös kapcsolatának kérdésével. Ennek két f6 oka van: egyrészt a megporzásban részt vevő, vadon élő rovarfajok egyedszáma a vegyszeres növényvédelem következtében Jelentősen megcsappant; másrészt pedig — amint ezt a vizsgálatok Is bizonyítják — a megporzö rovarok tevékeny közreműködése nélkül nem képzelhető el eredményes gyümölcstermesztés. A GYÜMÖLCSFAJOK virágzásáról AltalAban X virágok rendkívül változékony formában Jelennek meg a növényeken. Leegyszerűsítve, a zárvatermő növényeknél három fő vlrágtájat különböztetünk meg. Ez a virágtakaró, a porzó- és a termőtáj. A vlrágtakaró rendszerint a zárvatermők virágának a külső része, amely a törzsfejlődés folyamán a virág Ivarleveleinek (a porzó- és a termőtáj) védelmére, majd mint élénk, színes csalogató szerv, a megporzás elősegítésére képződött. X porzók összességét porzótájnak nevezzük. A porzók a vacok felületén szétszórtan vagy körben állnak. Egy-egy virágban egy vagy több porzó fejlődik. A porzó fő rémódszerrel, hogy a virágzó gyümölcsfákat cukrozott tejjel permetezték meg. A mézelő méhek beporzó munkáját serkentette, ha a virágzás Idejére a kaptár tetején víztartályt helyeztek el. Megfigyelték ugyanis, hogy a családok tagjai — különösen száraz időjárás esetén — több időt fordítanak a kaptár hűtéséhez szükséges víz beszerzésére, mint a virágpor gyűjtésére. Egy hektár virágzó gyümölcsösben két család mézelő méh szükséges. PERMETEZÉSEK VIRÄGZÄS IDEJÉN Gyakran vitatott szakasza a védekezésnek a virágzás alatti permetezés, mert a virágzó fákra Juttatott növényvédő szerek káros mellékhatásaitól is tartani kell. Megfigyelték, hogyha a növényvédő szerek közvetlenül a pollent érik, annak csírázása gátolt. Feltételezhető, hogy a bibére jutott fungicídek a megtermékenyülést késleltetik vagy bizonyos mértékben gátolják. Az utóbbi évek üzemi tapasztalatai viszont egyértelműen bizonyítják a virágzás idején történő permetezések szükségességét. Az almavarasodás, epidémia veszélye esetén — különösen csapadékos, hűvös időjárási viszonyok között — az elhúzódó virágzás miatt is szükséges a permetezés. Az almafa-lisztharmat terjedése a virágzás Idején ugyancsak fokozódhat, vagy éppen ekkor kezdődik. A meggy virágzás idején végzett permetezése alapvető fontosságú, ez a meggy-monilta elleni védekezés legfontosabb időszaka. Mivel a virágzás a növény életének egyik legkritikusabb szakasza, nagyon kell ügyelni arra, hogy a megporzást végző rovarok tevékenységét ne korlátozzuk. Permetezéskor a kaptárakat ponyvával le kell takarni és a méheket el kell látni élelemmel és vízzel. A virágzás Idején (a kórokozóktól függően) a színkén tartalmú Thlovit, a kaptán hatóanyagú Orthocid 50 WP (Cafudan) és a benomyl hatóanyagú Fundazol 50 WP használható. VÉDJÜK MEG A ROVAROKAT 'A táblamezsgyék és az ugarok kiirtásával, valamint a rendszeres vegyszeres gyomirtás következtében amügy is megtizedelt vlráglátogató rovarok a megművelt területeken már nem mindig találnak elegendő táplálékot. Ha a tenyészidő folyamán néhány hétig csak kevés virágzó növény akad, ez már számos faj Jelentős egyedszámcsökkenését, sőt teljes kipusztulását vonhatja maga után az adott területen. Aránylag csekély azoknak a viráglátogató rovaroknak a száma, melyek nektár helyett a levéltetvek mézharmatával képesek táplálkozni, a virágpornak pedig — amely a méhek és a poszméhek ivadéktáplálásának az alapja — egyáltalán nincs helyettesítője. Az egyedszám csökkenése nemcsak több fontos kultúrnövény kielégítő megporzását akadályozza, hanem a kártevők Jelentős elszaporodását Is maga után vonhatja, mert számos fürkészdarázs, gyilkos fürkészlégy és ragadozó rovar kifejlett állapotban — teljesen vagy részben — pollen- és nektártáplálékra van utalva. Mindezek a mai művelési módok kísérőjelenségei, amelyek kihatásait neher zen lehetne számszerűen kifejezni. Ahhoz már kétség sem fél, hogy — legalábbis a méhek és a poszméhek tekintetében — a faunánk máris Jócskán elszegényedett. Ezen a tényen minden esetre el kellene gondolkodni. A gyomnövények Is — ott, ahol némi engedménnyel megtűrhetők — ökonómlailag fontos, sőt pótolhatatlan szerepet töltenek be még abban az esetben is, ha hatásukat nem lehet a pénzügyi mérlegben számszeszerűen feltüntetni. Miklós Gábor kertészmérnök, Gabölkovói Állami Gazdaság szel: a porzószál, a csatló és a portok. A porzószál váltakozó, rendszerint hengeres (fonalas) vagy lapos alakú. Két portokfélből áll, amelyekben két-két pollenzsák helyeskedlk el. Ezekben fűződnek le a vlrágporszemek. A virág harmadik, belső köre a térrtőtá), amely egy vagy több termőből tevődik össze. A termó főbb részei: a magház, a blbeszál és a bibe. A magház — gyümölcstermesztési szempontból — a termő egyik legfontosabb eleme. Lényegében a termő alsó, kiöblösödő része. A bibeszál rendszerint á magház egyenes folytatásaként fejlődik ki. A bibe a termőcsúcs része, a blbeszál folytatásaként a virágpor felfogására szolgál. Megporzásnak nevezzük azt a folyamatot, amikor a virágporszem a pollenzsákból a bibére kerül. Ez végbemehet ön-, szél- és rovarmegporzás útján. Gyümölcsfáink virágjainak megporzását 88 százalékban a rovarok végzik. A virAglAtogatö rovarok X viráglátogató rovarok közül első helyen állnak a hártyásszárnyúak, a vadméhek, mézelő méhek, poszméhek, társas redősszárnyú darazsak, fürkész- és kaparódarazsak. A lepkék ugyancsak fontos szerepet töltenek be, már csak azért is, mivel számos fajuk szürkületkor vagy éjszaka aktív, több virág pedig csak éjszaka nyílik ki, illetve kínál nektárt, amikor alig akad kószáló hártyásszárnyú. A legtöbb virág a virágporon kívül — amely csak egyes rovarok számára fontos — az elsődleges táplálékot Jelentő nektárral Is „megvendégelt látogatóit. A nektár — eltérő koncentrációban (8—78 %-lg) különböző cukrokat (glükóz, fruktóz, szacharóz), aminosavakat és enzimeket Is tartalmaz. A nektár nagyon értékes energiaforrás ugyan, de nitrogénvegyületekben nem elég gazdag ahhoz, hogy önmagában elég legyen a növekedéshez és a fejlődéshez. A mézelő méh gyomrában a szacharóz Invertcukorrá alakulásával (a glükóz és a fruktóz keveréke) képződik végeredményben a méz. A virágpor óriási mennyiségéből rendszerint arra következtethetünk, hogy a növények „számításba veszik“, hogy ezeknek a szoporodási sejteknek tetemes részét a megporzás ellenszolgáltatásaként fel kell áldozniuk. Csak sejteni lehet, hogy a rovarok müven óriási pollenmennviségtől fosztják meg a virágokat. A mézelő méh egyetlen lárvála ellátásához a salát súlyát gyakran kétszeresenörömeinket Jórészt annak köszönhetjük, hogy a növények ezzel az „önreklámozással“ igyekeznek látogatottságukat fokozni. Ez az evolúció döntő hajtóerejének egyik eszköze a fajok közötti versengésben. A rovarmegporzású gyümölcsfáink többnyire fehér vagy rózsaszín vlrágúak. — a mézelő méh a piros szint nem észleli —, de akad sárga virágú is, például a som. A méhek a tömött virágzatokat, valamint a tarka (csíkos, foltos) virágokat részesítik előnyben. A virág alakja a rovarok számára a nektár elérése miatt jelentős, de egyben leszállóhelyként is szolgál. A virágillatnak is van Jelentősége, mégpedig abban, hogy a mézelő méh teste azt elég sokáig megőrzi, s Így a felfedezett méhlegelő irányán és távolságán kívül a növény faját is „közli“ a kaptártársakkal. A vlráglátogató rovarok olyan berendezésekkel rendelkeznek, amelyek gondoskodnak arról, hogy valóban vigyenek magukkal a virág pollenjéből, s az általuk odaszállított virágpor valóban a bibére kerüljön. Nemcsak a mézelő méhekre számíthatunk a gyümölcsfák virágainak megporzásánál. Kaliforniában mandulafák beporzása alkalmával végeztek kísérletet a vadméhek Osmia lignania nevű fajéval és megállapították, hogy ezeken a fákon két és félszer annyi virág termkenyült meg, mint a kontroll fákon. Ez az eredmény azzal magyarázható, hogy az Osmia kevésbé érzékeny a kedvezőtlen idő|árást körülményekre, mint a mézelő méh, s ezért naponta jóval hosszabb Időn át „fogható hasznos munkára“. A hímek és a nőstények egyaránt látogatták a virágokat, míg a mézelő méhnek csak a nőnemű egyedel hordják a nektárt és a virágport — miközben megtermékenyítik a virágokat. Jó eredményeket értek el azzal a Míg a szélmegporzású növények virágpora akkor felel meg legjobban a célnak, ha az egyes szemek elég aprók és könnyűek ahhoz, hogy a szél porfelhőként sodorhassa el, addig a rovarporozta virágok pollenszemcséi felületszerkezetűek és ragacsanyagtartalmuk miatt apró rögökké állnak össze, s Jól rátapadnak a rovarra. A viráglátogatók zöme szőrköntöst visel, amelyre a pollen könnyen rátapad, de még a kitinborltású részeken is megragad. A méhek önmaguk virágport nem fogyasztanak, csak az ivadék táplálása céljából hordják be a kaptárba — a hátsó lábaikon szállítva. A virágok szlnpompája, formagazdagsága és csodálatos illata okozta háromszorosan is meghaladó pollenmennyiségei gyűjt be. A virágpor tápértéke Jóval nagyobb a nektárénál. Jelentős aránvban tartalmaz zsírokat és fehérjét, továbbá tnvertcukrokat, enzimeket és vitaminokat A pollen és nektár (illetve a mézl együttesen már maradéktalanul fedezi az ivadék minden tápanyagszükségletét. ЗагаИ országok termelési tepaežfalďri A tenyészkocák takarmányozásában a táplálóanyagok legjobb hasznosulása és a reprodukciós teljesítmények magas színvonala képezi a legfőbb gazdasági célkitűzést. A gyakorlati takarmányozás terén több mint 10 év alatt szerzett kísérleti eredmények alapján a továbbiakban ismertetjük az alkalmazásra ajánlott takarmányozási rendszert. Az üres szakaszban csoportosan helyezzük ei a kocákat. A csoportos tartás stimulálja az ivarzást, benne az állomány jól áttekinthető, az ivarzó egyedek viselkedésük alapján könnyen észrevehetők. A hazai és külföldi kutatások eredménye szerint az ivarzások jobb észlelhetősége következtében a csoportos tartásban egyszeri kiosztása nem jár hátránynyal, ha a kocákat egyedileg tartjuk vagy egyedi etetőállásban etetünk. A vemhesség első hónapjában a nagy takarmányadag vagy bőséges energiaellátás különösen hátrányos, mivel növeli az embriómortalitást. A nagyüzemi takarmányozás-technológiát, gépesítettséget figyelembe véve, a termékenyítés napjától a Hálásig azonos takarmányadagot javasolunk, melynek nagysága a takarmány táplálékértékétől függően 2,0— 2,3 kg között változhat. A gazdaságossági számítások nem indokolják az ennél nagyobb takarmányadag etetését a vemhesség utolsó időszakában sem, mivel a malacok számát már nem befolyásolja, de növeli az ellési rendellenességeket és ezzel a halva A KOCÁK TAKARMÁNYOZÁSÁNAK ÚJ ISMERETEI mintegy 2—5 nappal rövidebb a két fialás közötti idő, mint egyedi tartásban. Az üresen állás időszakában a szoptatás alatt kimerült szervezetet fel kell tölteni, biológiailag értékesebb takarmánnyal etetjük és bőségesen ellátjuk a kocákat. A takarmányozás módját erősen befolyásolja a kocák szoptatás alatti testtömegvesztesége. Minél hosszabb a laktáció, illetve minél nagyobb a kondícióromlás a szoptatásban, annál bőségesebb ellátás engedhető meg a termékenyítést megelőző időszakban. Ennek előfeltétele viszont az elletőben való hatékony elapaeztás. A gyakorlati takarmányozásban jó reprodukciós teljesítmények érhetők ei az üres kocák egy hétig tartó ad libitum etetésével jól előkészített választás esetén. A laktációban intenzíven takarányozott kocák az üres fázisban ad libitum etetve nem fogyasztanak többet, mint amennyi az előkészítéshez szükséges. Mérésünk szerint átlagosan 3.2 kg-ot naponta. Előkészítő takarmányozást folytathatunk kimért adaggal is (3—4 kg/nap), akár csoportos rekeszes, akár egyedi kocaállást alkalmazunk. Napi 1A kg zabdara az adagban igen pozitív hatást gyakorol az ivarzág stimulál ásóra Kísérleti telepünkön évek óta 50 százalékos arányban malactápot etetünk üres kocáinkkal, és 30 százalék feletti vemhesülést tudunk felmutatni ezzel a módszerrel. A vemhesség alatti takarmányozásnak alapelve, hogy a kocák jobban értékesítik a táplálóanyagokat az üres fázishoz hasonlítva, és még létfenntartó takarmányon is egészséges almokat fialnak. A gazdaságosság érdekében ezért a vemhességben kis takarmányadagon tartjuk a kocát. Ehhez az egyedi állások alkalmasabbak, mint a csoportos etetés. Ugyanis az evési sebesség nagy varianciája miatt csoportos takarmányozással nem lehetséges a kis takarmányadagok kiegyenlített feletetése. A napi adag születés valószínűségét. Nem indokolja a takarmányadag növelését a koca tömegének gyors növekedése a vemhesség végén, mivel ennek legnagyobb része folyadékbeépülésből ered. \ A szoptatásban a kocák nem képesek rendszeresen annyi takarmányt elfogyasztani, amennyi saját létfenntartásuk és malacaik kiegyensúlyozott fejlődéséhez szükséges, ezért a kocát már az elléstől étvágy szerint etetjük egészen a választás megkezdéséig. Erre legfőképpen azért van szükség, mivel általánossá vált az almok kiegyenlítése, kiegészítése. Ezúton egészen kimagasló fogyasztási szintet lehet elérni, aminek a jó tejtermelés és a mérsékelt kondícióromlás az alapja. Napi négyszeri takarmánykiosztással és nedvesítéssel akár 7 kg-os napi fogyasztást is el lehet érni. A száraz állapotú tápból ad libitum etetéssel sem növelhető a napi fogyasztás 6 kg fölé. A laktációban kihasználva a koca nagy takarmányfelvevő képeségét bátran adhatjuk a takarmányt mindaddig, amíg a fehérjefogyasztás a 700 g/nap értéket el nem éri. Minél kevesebbet épít le a koca a saját testállományából a tejtermelés érdekében, annál inkább érvényesül az egyszeri vagy közvetlen takarmánytranszformáció, mint a gazdaságosság előfeltétele. A laktáció alatti kondícióváltozások megítélésekor nagyon fontos szem előtt tartani, hogy a fialás előtt minaegy 3 héttel növekvő intenzitással megindul a iaktániós folyadéktartalékok képzése. Ennek mennyisége átlagosan meghaladja a 20 litert. A laktáció alatti takarmány- és vízfogyasztás eléggé kiegyenlített (aránya a laktáció folyamán nem változik), ezért valószínű, hogy a testtömeg csökkenésében a fehérje-, zsír- és viztartalékok csökkenése is arányos. Intenzív apasztássai a víztartalék túlnyomó része elvonható (átlagosan 20 kg körül) a kocától és az ezt követő választás utáni takarmányozással jó reprodukciós eredmények várhatók. Javaslat az apasztási módszer gyakorlati alkalmazására: harminc nap körüli szoptatás esetén az alábbi elválasztás alkalmazása javasolható. Szoptatási idő 25—35 nap 1. nap 2. nap 3. nap 4. nap A takarmány és a víz teljes elvonása 1—1,5 kg takarmány + 2—3 liter víz 1—1,5 kg takarmány + 2—3 liter víz a takarmány és a víz teljes elvonása A rossz étvágyú koca korábban apaszt, indokolt előbb elválasztani. Az apasztást a választás előtt 4—5 nappal helyes megkezdeni. Ez a módszer könnyíti a malacok hozzászoktatását a szilárd takarmányokhoz, s az elválasztás így folyamatossá válik. A korábban kezdődő apasztás hátrányos a malacok fejlődésére, mivel jelentősen csökkenti a tejtermelést. A helyesen elapasztott koca az apasztás során jelentős mennyiségű folyadékot veszít, de a választás után további természetes súlycsökkenés nem következik be. Nem kétséges, hogy a kocák elapasztása csak a tiaztatóban történhet, aminek kedvez az egyszerre ürítés, az állomány egységes kezelése. Az itt vázlatosan ismertetett takarmányozási elvekhez messzemenően célszerű hozzáigazítani a tartási módszert, hogy a takarmányozásnak a reprodukcióra kifejtett hatása minél jobban érvényre jussnn. A vázlatos ismertetésből sok részletre nem derült fény. de minthogy Szlovákia és Magyarország sertéstartási módjai fő vonásokban megegyeznek, a szakember megfelelően bele tudja illeszteni az ismertetett alapmódszereket helyi adottságai közé. A legújabb kutatási eredmények szintetizálása a gyakorlati alkalmazás érdekében az eddigi kocatartási és takarmányozási módszerek átértékelését, összhangjuk jobb megteremtését igényli. Dr. Wittman Mihály, a Herceghalomi Állattenyésztési Kutatóintézet munkatársa i
