Szabad Földműves, 1985. január-június (36. évfolyam, 1-26. szám)
1985-05-11 / 19. szám
14 SZABAD FÖLDMŰVES 1985. május 11 VADÁSZAT Ф VADÁSZAT • VADÁSZAT VADÁSZAT Ф VADÁSZAT • VADÁSZAT VADÁSZAT Ф VADÁSZAT Ф VADÁSZAT Vadvédelem és a zöldaratás ’Az idén megjelen'ek a földeken a mezőgazdasági gépek, hogy betakarítsák az állattenyésztés alapját képező takarmánynövényeket. A szakemberek jól tudják, hogy ezáltal friss eleség adható az állatok elé, amelyek termelőképessége fgv növelhető, s a lekaszált zöldanyag egy része szárított formában a téli etetés Idejére is elraktározható. A vadgazdálkodással foglalkozok táborát azonban egy kicsit nytigtala nttja az érem másik oldala, amely arra figyelmezteti őket, hogy legfőbb ideje megoldani a vad védelmét érintő problémákat és kérdéseket. Nem szeretnénk az ismétlés hibájába esni és az apróvad, konkrétabban a nyúl, fácán, fogoly, valamint őzgida állományában okozott jelentős károkat újra felemlíteni. Inkább fel szeretnénk hívni a figyelmet megmentésük lehetőségeire, a mezőgazdasági dolgozók és a vadászok együttműködésének szükségességére. Jó volna, ha a vadászok ilyenkor a zöldaratás idején is megtennének minden tőlük telhetőt a természet tervszerű hasznosítása érdekében. Az a célunk, hogy a vadászok is aktívan részt vállaljanak abból a harcból, amelynek elsődleges feladata a természet változatos arculatának megőrzése. Nem a kötelességek vagy pedig az előírások Ismétlését szorgalmazzuk, hanem annak az útnak a keresését, amely környezetünk ésszerű hasznosításához vezet. Másképpen megfogalmazva úgy szeretnénk hasznosítanl a rendelkezésünkre álló területeket, hogy a lehető legkisebb károkat szenvedjen az apróvad. A vadvédelem terén nagynn sok újdonsággal nem szolgálhatunk, hanem inkább az egymásra hatás módszereinek változásairól beszélhetünk. Az olsödleges cet, hogy a mezőgazdasági dolgozók, valamint a vadvédők együttműködése (ovább fokozódjék. A járási mezőgazdasági igazgatóságok, valamint az SZVSZ járási bizottságai már sok helyütt úgynevezett keretszerződéseket kötöttek, amelyek a kölcsönös együttműködés lehetőségeinek bővítését szorgalmazzák. Az említett szerződések lényeges pontját a vadvédelem alkotja. Az SZVSZ járási bizottságai mellett működő környezetvédelmi szakbizottságnak Is jelentős szerepe van a'vadvédelemmel kapcsolatban. A bizottság tagjai a vadásztársaságok képviselőivel közösen az illető körzet specifikus problémáit- igyekeznek megoldani. Mindenekelőtt arról van szó, hogy megfelelő életfeltételeket biztosítsanak a vadállomány számára, különösen azon állatfajok képviselőinek, amelyek a természetes növényvédelem során is fontos szerepet töltenek be. Közismert, hogy a tejlett mezőgazdasági termelés során egyre fontosabb szerep jut az egyes munkafolyamatok teljes fokú gépesítésének. Én nek következtében a vadra leselkedő veszélyek is fokozódnak. Ezért engedtessék meg, hogy újra áttekintsük az ismert vagy esetleg kevésbé ismert vadmentési módszereket, amelyek általában sikeresen alkalmazhatók a mezőgazdasági munkák során, főképpen a zöldaratáskor. A legismertebb módszer a vadriasztó berendezés, illetve a különböző függelékek alkalmazása. Erre a célra többféle megoldás is létezik, sőt МЁМ-rendelet írja elő valamelyik módszer alkalmazását. Leggyakoribb az egyes kaszálógépek elé szerelt úgynevezett védőkeret, amelynek vízszintes elemeire láncokat vagy pedig acéldrótokat erősítenek, így zavarva el a lapuló vadat. A módszer főleg a ritkábban vetett növényfélék eseté ben bizonyul hatékonynak, ám a sűrűn vetett növénykultúráknál eléggé hatástalan. Viszonylag sikeresnek mutatkozott az a kísérlet is, amely a traktor motorjából származó gázok nyomását hasznosította. Ebben az esetben a gázt olyan csövön keresztül vezetik át, amely éles hangot ad ki, s erre a vad meneküléssel reagál. A módszer hatásfoka azonban csak gyengén közepesnek mondható. Valamivel nagyobb hatásfokú a mezőgazdasági gépek elülső részeire szerelt narancssárga sztnű, riasztó műanyag fólia, amely színhatásával váltja ki a vad menekülését. A múltban gyakran alkalmazták a vadászok segítségével történt vadriasztást. Ilyen volt például az a módszer, amelynél két ember 30—40 méteres távolságban haladt egymástól, s kötelet húztak, amely a növényzetet érintette. Ezt megelőzően lovakkal is vontattak ilyen riasztóláncokat, s ha a vadászebeket is kiterelték, viszonylag jó eredményeket értek el. Egyúttal felszedték a közbeeső fészekaljakból a fácán- és fogolytojásokat. Ez a módszer idő- és munkaigényessége miatt jelenleg már nem nagyon alkalmazható. A vadászat során is gyakran használják a vadászebeket a vad kiűzésére, hasonlóan a zöldaratás idején is. A módszer hibája, hogy a sűrű növényzetben az eb túl hamar elfárad, virágzó növénytáblák esetén pedig elveszíti nagyszerű szaglőképességét. Olyan módszerrel is sokan próbálkoztak mái> hogy a kaszálást megelőzően az egyes növénytáblákra különböző módon színes sztaniollemezkéket helyeztek, hogy megakadályozzák a vad elpusztulását. A módszer gyengéje, hogy csak rövid ideig hatékony,mivel később a vadállomány alkalmazkodik az, új környezethez. Hasonlóan sikertelennek bizonyult a csupán ultrahangra alapozott vadriasztás is. A gyakorlati tapasztalatok azt mutatják, hogy a leghatékonyabbak a károkat megelőző intézkedések, amelyek által megfelelő búvóhely biztosítható a vadállomány számára. Erre elsősorban azért van szükség, mert az utódok világrahozatalához a vadnak nyugodt környezetet kell biztosítani. Ha a vadriasztást idejében elkezdtük. akkor nem kell tartanunk attól, hogy a zöldaratás számottevő károkat okoz a vadállományban. Ahol erre nem fordítottak kellő figyelmet, és még nem késő, ne mulasszák el a vadriasztást! Már szóltunk a mezőgazdasági üzemek és a vadászok együttműködésének fontosságáról. Ennek az egyik alapfeltétele, hogy mindkét fél idejében tájékoztassa egymást. Mindez főleg azért fontos, hogy meglehessen előzni a .kártételt. A vadgazdáknak legalább három nappal a kaszálás előtt értesülniük kell erről, hogy megtehessék a nélkülözhetetlen intézkedéseket. A mezőgazdasági üzemek vezetőinek jobban ügyelniük kellene arra. hogy felszereljék a vadriasztó berendezéseket. Így, közös igyekezettel és erőfeszítéssel — több üzem példája is bizonyítja — jelentősen eredményesebb tevékenység fejthető ki. Visszatérve a megelőző intézkedésekhez, szükségesnek tartjuk megjegyezni, hogy sajnos még sok olyan körzet található, ahol évről évre számottevő veszteségeket okoznak a mezőgazdasági munkák. A vadlétszám apadása is erről tanúskodik. Ezért kellene mielőbb olyan intézkedéseket foganatosítani, amelyek gátat vetnének ennek a pusztulásnak. Az érintett területek mezőgazdasági üzemei képviselőinek, valamint a vadásztársaságok tagjainak jobban tudatosítaniuk kellene ezirányú kötelességeiket. Jó példákkal is szolgálhatnánk, mt-Fotó:| Eduard Studnička vei ott, ahol a természetvédelem kérdéseinek megkülönböztetett figyelmet szentelnek, a vadászok Is eredményesebben gazdálkodnak. Tudjuk, hogy a vadvédelem sikere számos tényező hatásától is nagymértékben függ. Az is közismert, hogy a kitűzött feladatok maradéktalan teljesítése számos áldozatvállalást követel. A helyzeten azonban csakis az érintett felek összefogása segíthet, mivel egyoldalú intézkedésekkel nem mennénk semmire. A problémák sokasodása jelzi, hogy legfőbb ideje elmélyíteni az együttműködést. A nehézségekről, a hibákról nemcsak beszélni kell, hanem mindenekelőtt orvoslásukat szükséges megoldani. Hozzá kell fogni a vadrejtő csenderesek felújításához, hogy a vadállomány számára megfelelő életteret biztosítsunk. Használjuk ki a törvényadta jogokat és lehetőségeket a vadvédelem területén! Keressük a kölcsönös megértés útjait ée lehetőségeit! Mindannytunk érdeke, hogy a természetet, valamint az Itt élő vadállományt megóvjuk. Kirn er Károly HALÁSZAT ф HALÁSZAT # HALÄSZAT ф HALÄSZAT ф HALÄSZAT ф HALÄSZAT ф HALÄSZAT ф HALÁSZAT ф HALÁSZAT ф HALÁSZAT ф HALÁSZAT A budapesti Mezőgazdasági Kiadó gondozásában tavaly jelent meg a könyvpiacon dr. Hurvátb László—Pékh Gyula szerzőpáros Haltenyésztés című könyve. Bár ae Mezőgazdasági Szakmunkáskönyvtár sorozatban megjelent könyv elsődleges célja a tógazdasági haltenyésztési módszerek összefoglalása, a horgászszervezetek tagjai is számos érdekes információhoz juthatnak e szakkönyv olvasása közben. A szerzők kiemelik és hangsúlyozzák a haltenyésztés azon lehetőségeit, amelyek növelhetnék a tenyésztés hatékonyságát, s csökkenthetnék a munkaigényessé get. A könyv első részében a tógazdaságok szervezeti felépítése mellett a haltenyésztés alapvető szabályait olvashatják. Külön fejezet tárgyalja a halastavak műszaki létesítményeit, az egyes gépek, eszközök és berendezések szakszerű használatát. Az érdeklődó'k a tavi haltenyésztés előkészületeiről, a hatasitásról, az állomány szállításáról és kihelyezéséről, a természetes táplálékokról, illetve a takarmányozásról olvashatnak. Ezenkívül az oxigénellátás, a próbahalászat, az őszi lehalászás és hal osztályozás, valamint a telelés kérdéskörét tárgyalják részletesen a szerzők. Mivel a szakkönyv beszerzése sok helyütt bizonyára nehézségekbe ütközik majd. ezért az általunk leginkább érdekesnek és fontosnak vélt részek közlésére vállalkoztunk Reméljük, hogy a halászok mellett a horgászok is szá mos használható ötletet olvashatnak, s ezáltal növelhetik szaktudásukat. * • • a takarmAnyozAs 4 halastavakban a halak a természetes élőhelyek állnniáuysiírtíségáhez viszonyítva sokkal nagyobb egyedsíiriiséghen. túlzsúfolt körülmények között élnek. Ilyen feltételek között a tó természetes táplálék-ellátó képessége egy bizonyos szint fellett már nem képes fedezni a halak egész tápanyagszükségletét. A tózgazda által hejuttatoll mesterséges vagy kiegészítő takarmányozás ezt a relatív túlnépesítésből adódó táplálékhiányt szünteti meg. A ponyt esetében a kiegészítő takarmányozás céljaira a legkülönbözőbb gabonafélék is alkalmasak. A ponty táplálkozási adottságait tekintve mindenevő, bár — ha lehetősége van a választásra — előnyben részesíti az álalti eredetű táplálékot. A tógazdasági körülmények között a takarmányozást — korosztálytól függően — darált vagy szemes, esetenként erjesztett takarmánnyal végezzük. Már most meg kell jegyeznünk, hogy a halak a takarmányozás szempontjából egyenértékűek a többi haszonállattal. Helytelen szemlélet az, hogy a halak számára a romlott, avas, penészes takarmány is teljes értékű takarmánynak számít. Az ilyen kent értékű (törött, zsugorodott) abrak okszerű felhasználása. Járható út esetenként a különböző mezőgazdasági melléktermékek halászati hasznosítása is. Ezek megfelelő óvatossággal, körültekintéssel, célzatos vizsgálatok után természetesen felhasználhatók, de ilyenkor is csak a valós tápértékét szabad figyelembe vennünk. Nagy veszélyt jelent a csávázott vetőmag felhasználása. Ha az étkezési halból szermaradványt mutatnak ki, a hal eladhatatlanná válik. A változó bőmésrékletű tenyészszezon időszakában a halak étvágya. kor korosztálytól függően naponta testtömegének 2—10 százalékát is képes az abraktakarniányból elfogyasztani. A kiegészítő takarmányozást a tavaszi kihelyezést követően azonnal el kell kezdeni. Az etetést kis adagokkal kezdjük. Az ellenőrzés | takarmányfelmérés, takarmánykutatás) néhány órával az etetést követően történjen! Ha 2—3 órával az etetés után az etetőhelyeken már nem találunk takarmányt, a beadagolt mennyiség kevés, azt nö vélnünk kell. A naponkénti ellenőrzés főként az etetés megkezdésének A tógazdasági haltenyésztés lehetőségei takarmány feletetésével a tenyésztő rosszul értelmezett takarékossága következtében nagy kockázatot vállalt, mert akár a teljes állományt is kiirthatja. Am még ha nem is okozunk pusztulást a romlott takarmány etetésével. mindenképpen kisebb súlygyarapodást kapunk, ami rontja a hal termelés gazdaságosságát, a halászati ágazal eredményét és gazdálkodó sunk hitelét. Más kérdés természetesen a osökkövetkezésképpen a napi takarmány mennyisége is válluzik. Az étvágy mindenekelőt a hőmérséklettel áll összefüggésben, de ezenkívül számíts további tényező is befolyásolja. A ponty 8—10 Celsius-fokos vízhőmérsékleten kezd aktívan táplálkozni. Az alacsonyabb hőmérsékleten étvágya igen kicsi, keveset és ritkán eszik. A hőmérséklet emelkedésével étvágya rohamosan nő, optimális szintet 2ü—25 Celsiiis-fok körül ér el. Ilyenidőszakában elengedhetetlen. Ha a visszakeresés alkalmával még számottevő takarmányt találunk, akkor 3— 10 óra múlva a felmérést meg kell ismételni. Ha még ebben az időben is találunk takaimányt az elelóTielyeken, ez azt jelzi, hogy a beadagolt mennyiség a halak étvágyához képest túlságosan sok, a napi adagot csökkenteni kell. Ezt a folyamatot az egész idény alatt nagy figyelemmel kell végezni, hogy elkerülhessük mind az alul-, mind pedig a túltakarmánynzást. Ha a takarmány-visszakeresési elhanyagoljuk, vagy nem végezzük kellő gondossággal, akkor vagy nem használjuk ki a halak táplálknzási potenciálját — következésképpen a lehetségesnél kisebb lesz a termésünk —, vagy túltakarmányozzuk a halakat, s így takarmányt pazarolunk. Ez utóbbi esetben romlik az egy kilogramm halhús előállításának önköltsége, nő a takarmányegyüttható. Tavasszal az abraktakarmány melleti indokolt lehet gyógytakannányok. vitamihos erőtakarmányok rövid időszakra terjedő etetése is. A gyógytakarinányokal különböző betegségek gyógyítására, megelőzésére alkalmaz zuk, adagolásukat az állatorvos rendelheti el. A tavaszi vitaminos takarmányozás a kondíció javítását célozza, és különösen a gveneén telelt, betegségeken átesett állománvoknál indokolt az alkaimazásaa. Ogyszintén célszerű használni az olyan területeken, ahol tavasszal évről évre különböző fertőzések léphetnek fel. Az abraktakarmánynkat etetés előtt célszerű beáztatni. Az áztatás az etetőcsónakokban történik: előző nap behelyezik a takarmányadagol, majd azt tóvízzel összekeverik. Az éjszaka folyamán a gabonaszemek vagy a dara magába szívja a nedvességet, megpuhul. a halak szívesebben fogyasztják, és könnyebben tovább tudják aprítani. Az idősebb korosztályoknál esetenként az áztatástúl eltekinthetünk. ha azt munkaszervezési nehézségek indokolják. A munka szervezésekor arra kell törekednünk, hogy a takarm'ány kézi erővel történő mozgatása lehetőség szerint minél kisebb legyen. Ha lehetőségünk van rá, nagyobb mennyiségű takarmányt takarmánysilókban tárolunk, ahol emberi kéz érintése nélkül le tudjuk ereszteni az etetőcsónakba. Az etetés történhet csónakból kézi erővel vagy géppel és önürítő etetőcsónakok segítségével. Ha kézi erővel történik a takarmány kiszórása, akkor a napi takarmányadagokat az etetőkarókkal jelölt helyekre adagoljuk ki. Korosztálytól függően hektáronként 5—7 etetőhelyet jelölünk ki. A tó mélyebb, a halak által jobban járt területein vagy több az etetőhely, vagy a takarmányadagok elosztásakor ezeken a helyeken nagyobb mennyiségű takarmányt szórunk ki. Mivel az idény alatt a halak a tóban egyenletesen növekednek, ezért a napi takarmányadagokat a halak növekedésével arányosan kell fokoznunk. Ha a halak étvágya nagy, gyorsan növeljük az adagokat! Különösen fontos ez akkor, ha a lelkiismeretes tápanyagnóüás eredményeként a vízben jelentős mennyiségű természetes táplálék egészíti ki a halak étrendjét. Ilyen esetekben bátran etethetünk nagy mennyiségű ahraktakarmányt. hiszen halainknak bőségesen van természetes tápláléka, s így a gyors testépftés feltételei adottak. Ha a planktonbnség időszakában alnltakormányozunk, a halak az értékes planktonból származó fehérjéből az optimális értéknél többet fogyasztanak. és ezt nemcsak testük felépítéséhez, hanem életfolyamataik energiafedezeteként is használják. —rd—
