Szabad Földműves, 1985. január-június (36. évfolyam, 1-26. szám)
1985-05-11 / 19. szám
1985. május 11. SZABAD FÖLDMŰVES KALITA GABOR: it Mottó: „Tudom, akik előtt a szavak — szörnyű háború — ismeretlenek, sokszor így szóinak a világkatasztrófa élő tanúihoz: Próbáljátok elfeledni, ne beszéljetek róla ... Meg lehet őket érteni, megértésre is találnak. De ezzel párhuzamban — megjelölt kilométerkőnél, ünnepnapon — éppen az ő kötelességük így fordulni a résztvevőkhöz: „Kik átéltétek, emlékezzetek!“ A Ladányi úton hatalmas kosarat Cipel egy fejkendős asszony. Terhét időnként leteszi, fáradt kezét dörzsölgeti, majd ismét tovább ballag. Az Ojtelep negyedik utcájának sarkán két létratermetű nyilasör jelenik meg, s egyenesen a kosaras asszony jelé veszik útjukat. — Mit cipel, anyuskám? — kérdezi gúnyos hanglejtéssel a fiatalabbik karszalagos. — Hízó libákat, fiam — felel a kosarat vivő, de tekintete kétségbeesést tükröz. — Hallja, jól tömhette azokat a libákat, ha ilyen nehezekI Nem nézzük meg őket? — kérdezi röhögve»a szőke az idősebbiktől. — Menjetek a dolgotokra. Inkább a nektek való libákat nézegessétek a korzón — szólt hangosan az asszony. Erre már az idősebb nyilas is nevetésre húzza vékony élű ajkát, majd parancsoló hangsúllyal szól társa felé: — Menjünk testvér. Nem Időzhetünk tovább... ... A bujdosóknak fegyverre van szükségük, melyekkel csapást mérhetnek az ellenségre, melyekkel kiszolgáltatottságukat némileg enyhíthetik. Margit néninek ez a gondolat adott lelkierőt a halálos veszélyben, amikor kosarának tartalmát majdnem felfedték... De lássuk, milyen forrásból is származtak ezek a fegyverek: a géppisztolyok, a gránátok, a páncélöklök? Kik juttatták ezeket a kommunisták birtokába? Ha erről Holbáné nem ts szólt, hiteles visszaemlékezésekről, az ellenállási mozgalom résztvevőivel való beszélgetésekből Ismerem a választ: a fegyverek a nyilasok városvédelmére szolgáló lőszerraktárából származtak. Svekkel ezelőtt, egy beszélgetésünk alkalmával Holbáné egykori harcostársa, Halász Károly ezzel kapcsolatban elmondotta: — Pártvezetönk, Csernák Gyula egy titkos találkozás alkalmával így szólt hozzám: „Károly, már értesülhettél róla, hogy fegyverekre volna szükségünk. Van is egy javaslatom. Mivel én állandó rendőri megfigyelés alatt állok, neked kell beszélned azzal a városi vezetővel, aki, bár az ellenzék tagja, titokban rokonszenvezik velünk, kommunistákkal. S azt hiszem, 6 sem szeretné, ha a menekülő hordák tönkretennék a várost.. .“ — Nem tagadom, eléggé meghökkentem. hiszen a terv valóban kockázatos volt. Persze ilyen vérzivataros időkben nincs idő a lamentálásra, így hát — cselekedtünk. Akács elvtárssál mentem el emberünkhöz, aki fogadott, s rövid egyezkedés után — teljesítette kérésünket. A fegyverek néhány napon belül a birtokunkban voltak. A legveszélyesebb feladat az elszállításuk volt, s éppen ebben nagyon nagy segítségünkre volt Holba Margtt, akt az ellenállás idején jelesre vizsgázott elszántságból, elvhűségből. 4 A lévai Denk féle szálló éttermében a magyar tisztikar emberei a déli hahangszó után gondtalanul ebédeltek. A hadtest lévai szárnyának parancsnoka így emelte fel poharát: „Az elkövetkezendő győzelmünkre..." A robusztos termetű férfi — aki civilben tanár volt — akkor még nem sejtette, hogy a melldöngetős szavakat néhány óra múlva fejvesztett menekülés követi. Erről hallgassuk megint csak Margit néni visszaemlékezéseit: — Mivel összeköttetésünk mind a íemberovcei szlovák partizánokkal, mind Kubrtczky Bélával, a magyar származású felderítővel teljes volt, jóval korábban értesültüijk a hadihelyzetről, mint a városban bárki más. A december húszadikán kapott rövid hír ts hamarosan beigazolódott: Délután két óra után tanklövedékek szálltak át a városon, majd hamarosan T 34-es harckocsik jelentek meg a Ladányi úton, s egyenesen a város felé tartottak. Ekkor már tudtuk, hogy rövidesen felszabadulunk... Persze ez nem volt olyan egyszerű... Fehér kendőt vettem magamhoz, s szaladtam őket üdvözölni, szaladtam a tankok elé... Az Ojtelep utolsó utcájánál láttam, hogy az elöl haladó harckocsi jelzést adott a többinek, mire valamennyien megálltak. A legelsőből egy ukrán tiszt szállt ki, s nagy csodálkozás közepette így szólt hozzám: „Sto ti, máma?“ Elmondtam, hogy kommunista vagyok, s hogy tizenegy kommunista van megbújva nálam, akik fegyverekkel rendelkeznek. Figyelmeztettem őket: ittrekedt SS-egységek kószálnak még a városban, vigyázzanakI Erre a hatalmas termetű tiszt így felelt: „Ha az embereidnek vannak fegyverei, ők képezhetnék a mi előőrsünket." így is történt, ök tizenegyen vezették be az ukrán hadtestet a városba, fedték fel a még meglévő náci fészkeket. Vaszilij Ivanovics Szamolenkónak hívták azt az őrnagyot, akivel én beszélgettem először, s 6 volt az első szovjet katona, akt a város területére érkezett. Sajnos, a menekülők ugyanebben az időben a levegőbe röpítették a Garam-htdat, de ez sem változtatott az örömteli tényen: Léva felszabadult... Amikor visszaemlékezem erre a boldog napra, a legkedvesebb élményem a szovjet katonákkal való beszélgetés volt. Csatáikról, harci útjukról beszéltek, tőlünk viszont eddigi sorsunkról érdeklődtek. Ma sem szégyellem bevallani, hogy ezek a derék, sok harcot átélt szovjet katonák — álmomban olykor még ma is szólítanák: „Sto ti, máma..." 4 * 4 őszinte, igaz ünneplés követte a felszabadulást. Mivel a front a várostól négy kilométerre megállt a Garam folyónál, a városka lakóinak volt Idejük vendégül látni a harcokban megtört katonákat. A hadtest vezérkarát a Koritár-féle vendéglőben üdvözölték, a vacsoránál Holba néni bújtatottjai ts koccinthattak velük a várva várt felszabadulásra. Am a győzelem másnapján komoly meglepetés érte a lakókat. Egy szemtanú így emlékezett erről: — A felszabadulást követő napon a főtéren így szólt hozzám egyik ismerősöm: „Hallja, András!? Nehézbombázók közelednek. De nincs mitől félnünk. A hangjuk szerint ítélve az angol légiflotta egységei..." A szó végét már jóformán ki sem mondta, a város felett megjelent a vezérgép, s gépfegyverrel lőni kezdte a főteret és környékét. A fütyülő ólomdarabok szerencsére nem sok embert találtak el, nekünk is sikerült bemenekülnünk egy épületbe. Amikor aztán a Denk-szálló pincéjének ablakán kinéztem, láttam, hogy a városháza épületéből egy szovjet tiszt szalad ki, kezében rakétapisztolyt tartva. Alig röpült fel a lángcsóva, több tucat nehézbombázó jelent meg a levegőben. A gépek zúgásából hallottuk, kioldott bombákkal közelednek. A jelzést leadó katona — egy fedélzeti gépfegyver áldozata lett... Léva sorsa — a kritikus időpontban — egy hajszálon múlott. Érdemes elmondani, hogy vajon a hős szovjet katonán kívül ki volt az, aki megvédte a várost a teljes pusztulástól? Ennek története olyan érdekes, hogy külön fejezetbe kívánkozik, hiszen tulajdonképpen a véletlen hozott össze azzal, aki annak idején megmentette a várost: — Csehszlovák menekültként kerültem Angliába, ahol besoroztak katonának — meséli a prágai születésű Vojtéch Cermák. — Mivel gimnáziumot végeztem, a légiflottához kerültem. Á kiképzést követően, miután az angol légiflottát bevetették a háborúba, én ts gépet kaptam, pilóta lettem. Először csak felderítő, „ijesztő" repüléseket végeztünk, aztán a ml tartalékszázadunkat is bevetették ... — Vojtéch Cermák a háború alatt — az angol légiflotta repülős kapitányaként — számos légi ütközetben vett részt, sok náci gépet semmisített meg fedélzeti gépfegyvereivel. Aztán egy véres ütközet folyamán a gépe találatot kapott, s lángokba borulva, sérült szárnnyal landolt, ellenséges területen. Hősünk a tragédiát túlélte, s szerencsés körülmények között menekült meg az SS- kivégzőosztag golyói elől. De ez a szerencse bizonyos értelemben szerencsétlenséggel is társult: Cermák elvtárs féllábát amputálni kellett. A rokkant, hitében megrendült ember már a szocialista társadalomban nyerte vissza életerejét, becsületét, a jobb, a szebb életbe vetett hitét. Ma már számos kitüntetés tulajdonosa. De kissé előreszaladtunk a történetben. Kanyarodjunk vissza ahhoz a bizonyos baljós decemberi naphoz. — A Vörös Hadseregnek készítettük elő a terepet, így hát bombáztuk Európát, s ott ütöttük-vágtuk a náci kutyákat, ahol csak lehetett. így egy napon Léva fölé szólított bennünket a parancs... Amtkor gépeinkkel a város fölé értünk, s a vezérgép géppuskája a főteret pásztázta, én a háttérben repülve jól láthattam: rakéta szállt az ég felé, s azt az üzenetet továbbította, hogy már szövetségeseink, a szovjet csapatok tartózkodnak a városban. A rakétát az előttem lévő gépek pilótái már nem, a hátsók még nem láthatták, így egy gyors manőver után én jeleztem gépemmel: bombázást szüntess! Habár néhány kioldott bomba becsapódott a városba, kötelékük félkörben megkerülve a várost, a település mellett szórta le a kioldott .Jialálcsomagokat". Nem mondok számokat, csak annyit: én Léván a mai napig sem jártam, de bajtársaimtól — akik látták a réteken a bombatölcsérek százait — tudom: ha az angol légiflotta egysége súlyos tévedését nem képes időben korrigálni, a város elpusztul. Ezt tudtam meg tehát Vojtéch Cermáktól. Amikor elbúcsúztunk, egy meleg kézszorítás után még utánam szólt: „Vigyázzatok a békére! Soha többé háborút ...ŕ 4*4 Az elbeszélés részletei, azt hiszem, nem szorulnak magyarázatra. Holba Margit sztntén a borzalom jegyében festette le a december huszonegyedikéi eseményeket. Persze, az elkövetkezendő eseményekről már derült arccal, hosszasan mesélt. (Folytatjuk) Néprajz mai használatra (TARJÄN GÄBOR: MINDENNAPI HAGYOMÁNY) „Napjainkban világszerte nő az érdeklődés a hagyományos életformák iránt. Ennek egyik megnyilvánulása egy olyan, a gyakorlatba is átültethető modell keresése, amelynek alapján — legalább a szabadidőben — természetközelibb, egészségesebb, az egyén szerepét jobban érvényre juttató élet. Nem véletlen, hogy ez a modellt dédapáink életmódja közelfti meg legjobban.“ Tarján Gábor Mindennapi hagyomány cfmíí könyvének hátlapjáról másoltuk ide a fenti sorokat. Ogy gondolom, az idézetből kiviláglik a szerző szándéka is. Munkájával kettős célt valósított meg Tarján Gábor. Azonkívül, hogy fontos kultúrtörténeti összefoglalót ad az olvasók kezébe, a népi kultúra olyan területeit járja be, amelyek számos „megörökítésre, újrafelhasználásra alkalmas“ értékeket is kínálnak. Mindenekelőtt elődeink hagyományos életmódjával, az önellátáson alapuló paraszti társadalom munkamódszereivel ismertet meg bennünket. Olyan tudnivalókat tár elénk, melyek a mai ember számára is hasznosak lehetnek: A természet asztala című fejezetben a táplálkozás hagyományos formáiról nyújt áttekintést. Olvashatunk it a táplálékszerzés legősibb módjáról, a gyűjtögetésről; megtudhatjuk, hogy elődeink szamócán, málnán, szedren, csipkebogyón, galagonyán, berkenyén, borókán és kökényen kívül még sok-sok vadon élő növényfajtát i s ismertek és gyűjtöttek. A gyermekláncfűből és martilapuból például levest meg főzeléket készítettek, az akác virágját a palacsintába sütötték, a bojtorjánból zöldséglevest főztek stb. Ugyanebben a fejezetben esik sző a tárolásról is. Az aszalás, a lekvárfőzés, a hússzárítás és a füstölés egyaránt jól ismert módszere volt a paraszti ételtárolásnak. A Tetőtől talpig című fejezet az öl-A Népművészeti Cikkeket Gyártó és Forgalmazó Vállalat (ÜLUV) termékeinek egyik legfőbb jegye a stílustisztaság Bizonyítják ezt az itt készült kerámiák is (Fotó: — vass— Lusta királyság Oj csehszlovákiai magyar dráma született, és újabb színpadi szerzőt avat a Magyar Területi Színház. Minden bemutató ünnep a színházban, de ha ősbemutatóra kerül sor, az az ünnepek között is a legünnepibb. A MATESZ vezetése úgy döntött, hogy a nemzetközi ifjúsági év alkalmával a legfiatalabb korosztályról sem szabad megfeledkezni. Így született meg Kőszeghy Finta László tollából a Lusta királyság c. mesejáték, (amelynek egy korábbi változatát az Irodalmi Szemle 1984/5.—6. száma közölte). Az elmúlt öt évad folyamán a MATESZ mindkét társulata — a komáromi (Komárno) társulat, illetve a kassai Thália Színpad felváltva — mutatott be gyermekdarabokat. Azért is érdemes szólni erről a ciklusról, mert a mesejátékok mindegyikét csehszlovákiai magyar szerző — Batta György, Gyüre Lajos, Gágyor Péter, illetve jómagam — írta. (Zárójelben jegyezzük meg, hogy közben a Thália Színpadon bemutatásra került a cseh Jan Jílek A csodatevő Borbála-ág c. mesejátéka, és jövőre a fából faragott Burattino történetét mutatja be ugyancsak a Thália Színpad; Alekszej Tolsztoj meséjét Mosonyi Aliz írta magyar színpadra. Azt is érdemes megjegyezni, hogy színházunk ezeket a mesejátékokat általában megzenésített formában állítja színre.) A Lusta királyság szerzőjének neve egyébként nem Ismeretlen: évek óta publikál a csehszlovákiai magyar folyóiratokban, lapokban, verseskötete is Jelent már meg, s egy Időben a MATESZ színésze volt. Hogy miről is szól a mesejáték? Arról, hogy meg kéne tanítani dolgozni egy ellustult országot, mielőtt még éhen halna. Hogy hogyan? Az ) derüljön ki az előadásból. Annyit azontőrködéssel ós a ruhakészltéssel kapcsolatos ismereteket foglalja össze. Megtudhatjuk, hogy őseink az öltözetnek varázserőt tulajdonítottak, s a hagyományos kultúrában a viselet a társadalmi helyzetet, az életkort, a származást is kifejezésre juttatta. A szerző a továbbiakban megismertet minket a tímárok, a szíjgyártók, a vargák, a csizmadiák és a szűcsök munkájával, az egykori mesterségek fortélyaival. Részletesen foglalkozik továbbá a kenderfeldolgozással. Nem véletlenül, hisz ez a munkafolyamat már a honfoglalás előtt is ismert volt elődeink körében. A szálas rostnövány feldolgozása egyébként komoly és hosszan tartó munkát igényel. Többek közt olyan folyamatai voltak ennek, mint a vetés, nyövés, áztatás, szárítás, törés, tilolás, héhelés, fonalmosás, fonás és szövés. A közösség tere című fejezetben a hajlékot s annak tartozékait mutatja be Tarján Gábor. A házépítést mindig is a természeti tényezők, a földrajzi adottságok határozták meg, de befolyásolták ezt a munkát egyéb körülmények is. A szerző a barlanglakástól a jurtán keresztül a fallal határolt lakóházig kalauzolja el az olvasót. A különböző falfajták (sárfal, vert fal, sövényfal, vályogfal) és tetőszerkezetek mellett a ház belső terével és a hagyományos portával is megismerkedünk. A mindentudó kéz o. fejezetben a népi kézművesség néhány változata, illetve fortélya tárul elénk. Egyebek közt a tűzgyújtásról, a fémművességről, az állati és növényi anyagok feldolgozásáról szerezhetünk fontos tudnivalókat. Külön fejezetben tárgyalja a könyv írója népünk természetismeretét. Olvashatunk itt a természetet befolyásolni akaró hiedelmekről, rítusokról és szokásokról. Találóan állapítja meg Tarján Gábor, hogy: „A mágikus gondolkodásban a valóság feldolgozásának — tehát a tudománynak — kezdeteit kell látnunk“. A maga nemében értékes gyűjtemény, fontos kiadvány Tarján Gábor könyve. A néprajz, elsősorban a régi mesterségek, a hagyományos életformák iránt érdeklődő laikus olvasók számos kérdésre választ kapnak, ha fellapozzák a kötetet. Mindenekelőtt arra, hogy „a rég leomlott, vagy akár az általunk újjáépített parasztházakban, tanyákon hogyan élték mindennapjaikat őseink, mit főztek, hogyan táplálkoztak, milyen volt viseletűk, „miben hittek és mitől féltek“, egyszóval: „hogyan lettek úrrá az anyagon“. A kötetet Szatyor Győző nagyszerű rajzai teszik szemléletesebbé. (Mezőgazdasági Könyvkiadó, 1984) Csáky Károly ban elárulhatunk, hogy „nem mennek simán a dolgok“, kellő furfangra és leleményességre van szükség ... A lusták királyát I. Dubi-Dubinak hívják, s a színpadon Dráfi Mátyás jeleníti meg. A lányáról már a neve is sokat elárul: Csecsebecse (Varsányi Mária). A király tanácsosai: Lustáciusz, Ésatöbbi gróf, valamint Paca mester (Tóth László, Turner Zsigmond és Boráros Imre). Egy lusta királynak persze még dajkára is szüksége van. E dajkát Szentpétery Aranka játssza. A fiát Almosnak hívják, s annyira hű a nevéhez, hogy még beszélőt is alig hajlandó. Alakítója Bugár Gáspár. Az már csak természetes, hogy Almos kedvesét Szunyókának hívják (Petrécs Anna). Minden valamire való királynak van udvart bolondja. A lusta király udvari bolondját Klitty-Klattynak nevezik. S van még e mesében egy kéttagú hadsereg: Bomba Inci és Kartács Find (Benes Ildikó és Mák Ildikó). A lusta társaságon kívül szerepel még a játékban a Tündérkirálynő (Lőrincz Margit), aki segít Fürge Marcinak (Pőthe István) móresre tanítani az ellustultakat. A játékos versekhez a zenét Zsákovics László szerezte. A pompásszínes díszleteket és jelmezeket Platzner Tibor készítette. A koreográfia Kvoöák József munkája. A zenekar tagjai: Zsákovics László, Stubendek István, Domonkos Dezső és Rácz László, vagyis a jól ismert Szigetcsoport. Az előadást Konrád József érdemes művész rendezte, sok ötlettel. Ezt a mesejátékot két éven át műsorán tartja majd a Magyar Területi Színház komáromi tásrulata. Szeretne minden iskola meghívásának eleget tenni és a produkciót minél több helyen, minél több gyermek előtt eljátszani. S még valamit: a műsorfüzet ezúttal is egy kifesteni való nagy rajzot tartalmaz. Akik a legügyesebben oldják meg ezt a feladatot, azokat jutalomban részesíti a színház. Legyen benne része minél több fiatal nézőnek I Kmeczkó Mihály dramaturg
