Szabad Földműves, 1985. január-június (36. évfolyam, 1-26. szám)
1985-04-13 / 15. szám
1985. április 13. .SZABAD FÖLDMŰVES A leukózis veszélyes fertőző betegség A* állattenyésztés összpontosításával és szakosításával létrejött nagyüzemi állattartó telepek szükségessé tették a fokozott állategészségügyi gondoskodást, a nagy áUatlétszámra való tekintettel főleg a veszélyes járványos betegségek elleni védelmet. A megelőzés jelentőségére a hetvenes évek elején kirobbant és tetemes gazdasági károkkal járó száj- és körömfájás járványa hívta fel a figyelmet. Hazánkban azóta a veszélyes fertőző betegségek terjedését az egyetemes módon végrehajtott védőoltásokkal akadályozzák meg. Míg a tőkés országokban évente ismételten felütik fejüket az állatállományokat tizedelő járványok, addig hazánkban sikerült ezeket teljesen visszaszorítani, s az állattenyésztőknek az állategészségügyi Intézkedések szigorú betartása esetén nem kell tartaniuk például a száj- és körömfájás, a brucellózis stb. veszélyétől. Igaz, az Immunitásnak ez a szüntelen fenntartása népgazdaságunk számára meglehetősen költséges, azonban mindenképpen kifizetődőbb a járványok által előidézett veszteségekhez és a betegségek tömeges felszámolásának költségeihez képest. Persze, egyes betegségeknek sikeres felszámolása, Illetve fékentartása korántsem jelenti azt, hogy állatállományaink túl vannak minden veszélyen. Bár az orvostudomány számtalan betegséget felszámolt, sajnos újabbak Jelentkeznek. A múltban jelentéktelen vagy addig Ismeretlen betegségek kórokozói veszélyes fertőzések kiváltói lehetnek, s bizonyos Idő eltelik, amíg hatékony védekezési módszereket fejlesztenek ki ellenük. Az utóbbi évtizedben világszerte, Így hazánkban is egyre komolyabb gondot okozó fertőző betegségként lép fel a szarvasmarha leukózisa. Az évről évre egyre nagyobb állatállományt érintő betegség számtalan kérdést vet fel és komoly aggodalmat kelt a gyakorlatban. A leukózis elterjedésének jelenlegi helyzetéről, népgazdasági veszélyességéről, valamint felszámolásának lehetőségeiről MVDr. Imrich Mančikkal, az Állami Állategészségügyi Felügyelőség szakigazgoatójával beszélgettünk. % Gondolom sokakat érdeklő kérdés, mikor és hogyan terjedt el hazánkban a leukózis? — A betegséget a hetvenes évek elején észlelték először hazánkban, elterjedése szorosan összefügg a szarvasmarha nemesítésével és haszonállatelőállítő keresztezésével. Az import tenyészállatokkal hurcolták be hazánkba. Éppen ezért a szarvasmarha leukózisa azokban a járásokban illetve mezőgazdasági üzemekben terjedt el a legnagyobb mértékben, ahol a legintenzívebben ment végbe a nemesítő munka és a keresztezés. • Gyakran vetődik fel a kérdés, milyen mértékben veszélyes ez a betegség, milyen tünetekkel jár s vajon fennáll-e az emberek megfertőzésének veszélye is? — A szarvasmarha leukózisa egyértelműen vírusos eredetű betegség. A tudományos kutatás eddigi ismeretei szerint kimondottan fajspecifikus, tehát csakis a szarvasmarhát fertőzi. A világszerte végzett számtalan laboratóriumi kísérlet során egyetlen esetben sem mutatták ki, hogV más állatfajra vagy emberre nézve fertőző kórokozóról lenne szó. Tehát az effajta aggodalmak alaptalanok. Ezzel szemben a szarvasmarha esetében a veszélyes fertőző betegségek között tartjuk számon a leukózist, mi|I=3 *c3 i Ы issscfí* vel a fertőzés egyik állatról a másikra átvihető s ennek megfelelően irányítják a védekezést, illetve a betegség felszámolását. Ami a kórképet illeti, a kórokozó az állatok limfatikus mirigyeit, a csontvelőt és egyéb vérképző szervet támadja. A betegség klinikai formája egyelőre elenyésző mértékben fordult elő, s az ezáltal okozott veszteségek is jelentéktelenek. Tudni kel! azonban, hogy az esetek többségében szerológíailag pozitív egyedekről van szó, amelyeknél a vírusos fertőzésről egyedül az ellenanyagok jelenléte tanúskodik. Az ilyen latens fertőzés esetén az állatokon semmiféle betegségtünetek nem észlelhetők. Tejelékenységük, hízékonyságuk vagy szaporodásuk nem különbözik az egészséges állatoktól. Emiatt is több mezőgazdasági üzemben lebecsülik a fertőzés veszélyességét. • Milyen mértékben terjedt el a betegség hazánkban? — A folyamatban lévő területi szerológiai vizsgálatok nyomán a múlt év végén 265 fertőzési gócot állapítottunk meg. A leukózis valamennyi kerületben előfordul, persze, nem egyenlő arányban, a már említett okok miatt. A nyugat-szlovákiai kerületben a dunaszerdahelyí (Dunajská Streda),\a komáromi (Komárno) és a Bratislava-vidéke járást, a kelet-szlovákiai kerületben a kassai (Košice) és a terebesi (Trebišov) járást érinti a legsúlyosabban. Szlovákiai viszonylatban jelenleg a szarvasmarha-állományok 2,2 százalékánál mutatható ki a leukózisos fertőzés. Ez az előző évek 4,7 százalékos előfordulási arányához viszonyítva csökkenő tendenciát mutat. Az eredmény főleg azért kedvezőbb, mert a vizsgálatok jelenleg kevésbé fertőzött körzetekben folynak. ф Milyen módszert alkalmaznak a leukózis felszámolására? — Mivel a mai napig világviszonylatban sem sikerült a szarvasmarha leukózisa ellen megfelelő ellenanyagot kifejleszteni, egyedüli lehetőségünk a betegség további terjedésének a megfékezésében és a pozitív egyedek fokozatos felszámolásában rejlik. A betegség felszámolását háromlépcsőzetes program keretében valósítjuk meg. Első lépésként a tenyészt és törzsállományokból selejteztük ki a szerológiailag pozitív egyedeket, hogy az utánpótlást már egészséges szülőállatoktól biztosítsuk. Jelenleg a haszonállatok területi vizsgálatát folytatjuk. Az Idén még 445 ezer állatnál kell elvégezni a szerológial vizsgálatot. A betegség gócainak feltérképezése után határozzuk majd meg a betegség felszámolásának pontos intézkedési tervét, figyelembe véve az érintett gazdaságok, járások tej- és húsértékesítési tervének teljesítési lehetőségét, valamint az érintett mezőgazdasági üzemek gazdasági helyzetét. Természetesen a felmérés befejezéséig is folyamatosan végezzük a fertőző gócok felszámolását. E tekintetben egyelőre az eliminálást módszert helyeztük előnybe a radikális eljárással szemben. Ez annyit jelent, hogy a fertőzött teheneket egyszeri borjazás után kiselejtezzük. ф A leukózissal kapcsolatban talán a legfontosabb kérdés, mihez tartsák magukat a betegség által sújtott mezőgazdasági üzemekben? — Valamennyi gazdaságban, ahol a leukózis gócait felfedezték, a járási állategészségügyi felügyelőségek kötelesek részletes intézkedési programot kidolgozni a betegség felszámolására. A program keretében részletezik a beteg állatok elkülönítési és selejtezési módját, valamint a fertőzés további terjedését megakadályozó állategészségügyi intézkedéseket. A mezőgazdasági üzemektől csak anynyit várunk el, hogy tüzetesen tartsák be az állattegészségügyl felügyelőség által kidolgozott intézkedési programokat. Bár ezek a programok minden részletre kiterjednek, azért mégjs néhány alapvető intézkedésre szeretném külön felhívni a figyelmet. Elsősorban a beteg állatokat el kell különíteni. Legcélszerűbb, ha az erre a célra kijelölt istállóba összpontosítják ezeket. Ott, ahol a betegség gócai előfordultak, kerülni kell az állatok átcsoportosítását, száüítását, eladását. Csak természetes, hogy ilyen esetekben a kooperációs legeltetés sem jöhet számításba. Ezen túlmenően fokozott mértékben kell ügyelni az istállók fertőtlenítésére és tisztaságára. Egyelőre több mezőgazdasági üzemben — főleg a keletszlovákiai kerületben — elmulasztják az állategészségügyi intézkedések betartását, főleg a beteg állatok egy helyre való összpontosítása tekintetében. Tudatosítani kell, hogy egy veszélyes fertőző betegségről van szó, amely az egész álľományra kiterjedhet, s ennek megfelelően az intézkedéseket is szigorúan be kell tartani. Nem beszélve arról, hogy az intézkedések elmulasztásával fokozódnak a nagyobb mérvű selejtezéssel járó károk és az állományok feltöltésére fordított költségek. Ehhez hozzátartozik az is, hogy a Szlovák Állami Biztosító sem téríti meg azon gazdaságoknak a kárát, ahol elmulasztják az intézkedések betartását. Tehát a hanyagságért többszörösen ráfizet a gazdaság. De mindenekelőtt szem előtt kell tartani: közös célról, a betegség mielőbbi felszámolásáról van szó. A beszélgetést köszöni: KLAMARCSIK MÄRIA Gombák gombák ellen A Magyar Tudományos Akadémia Növényvédelmi Kutatóintézetében a növénykórtani osztályon az utóbbi két évben tizenöt olyan mikroszkopikus gombát azonosítanak, amelyek termesztett növényetnk számos kórokozó gombáját elpusztítják. A természetes ellenségek két módon hatnak. Némelyek a haszonnövényen élősködő gombán élősködnek, mások anvagcsereterméketkkel (antlbiotikumokkall pusztítják el azokat. A kutatók bizonyosak benne, hogy a mikroszkopikus gombák több tízezer faja közül a „legveszedelmesebbeket“ hamarosan megtalálják, s ezeket majd nagy mennyiségben szaporítani is tudják. Elképzelhetőnek vélik, hogy nemsokára mesterségesen előidézett genetikai változással hoznak létre nagy hatékonyságú és könnyen szaporítható törzseket. Mindezek a kutatások akkor hasznosulnak majd, amikor e mikroszkopikus gombákat már a nagyüzemekben is bevethetik a kórokozó gombák ellen. A magyar szakemberek remélik, hogy ez az új biológiai védekezés — amely sem a növényeket, sem termőterüket nem szennyezi — a manapság használatos szintetikus védőszereknél hatékonyabb lesz. • •• E kutatás hátteréből: az elmúlt tizenöt-húsz év alatt a növényi gombabetegségek ellen hazánk lakosságának nagy része gombaölő vegyszerekkel (úgynevezett fungicidekkel) védekezett. Ezek a drága szerek nemcsak a növényi kórokozót pusztítják el, hanem seregnyi ártalmatlan, sőt számunkra hasznos gombát is. elpusztítanak. Megtámadják azokat a talajban vagy a növény felületén élő gombákat, amelyek természetes ellenségei a növényi kórokozó gombáknak. Azt is kimutatták, hogy amikor bizonyos vegyszerek sikeresen megsemmisítik a kórokozót, magát a növényt egy másik gomba támadja meg. További bonyodalmat az okoz, hogy számos gomba Időközben ellenállóvá válik az alkalmazott kémiai szerrel szemben. Ezért szaporodik a hatástalan vagy nehezen ható szereknek a száma. (ÉT, 85/2j' á sikeres cukorrépa - termelés előfeltételei A cukorrépa nemcsak egyedüli nyersanyaga a cukornak, melléktermékei ugyanakkor fontos takarmányforrásnak számítanak. Hazánkban a cukorrépát megközelítőleg 211 ezer hektáron termesztjük, miközben hektáronkénti átlagban 29—30 tonnás hozamot érünk el. Az utóbbi statisztikai adat önmagában véve is a cukorrépa termelési technológiájában rejlő tartalékokra utal. A hozamok növelését csakis a termelési folyamat egyetemes megvalósításával és fejlesztésével érhetjük el. A technológiai követelményeknek eleget téve a cukorrépa vetését hét napon belül el kell végezni. Országos átlagban azonban a vetés rendszerint 13—15 napig tart. Nem kell különösképpen bizonygatnunk, hogy azokban a gazdaságokban értek el nagyobb hozamokat, ahol a cukorrépa vetőmagja határidőn belül a földbe került. Ahol a cukorrépa vetése hetekig elhúzódott, ott,rendszerint nagyobb a veszélye a széleróziónak, a gyökérbetegségek előfordulásának, az egyenletlen kelésnek vagy az erős elgyomoso dósnak. Nem kielégítő a helyzet a cukorrépa vegyszerezése tekintetében sem. A cukorrépa a tenyészidő folyamán is kiegyenlített tápanyagellátást igényel. Különösen a nitrogénnel és a mikroelemekkel való ellátás döntő mértékben befolyásolja a cukortartalom alakulását. Optimális nitrogéntrágyázás esetén ugyanis nagy hozamok várhatók. A kellet nél gyengébb, de a túlzott nitrogéntrágyázás is hozamcsökkentést eredményez. Főleg a nitrogén túladagolásának káros hatása igen összetett módon nyilvánul meg. Előidézheti az egyes növekedési szakaszok eltolódását. így a tenyészidő megnyújtása következtében a gyökerekben nem halmozódik fel elegendő cukor a betakarításig, s ez végső soron a minőség csökkenéséhez vezet. A növényi szövetek fellazulásán keresztül a túlzott nitrogéntrágyázás fokozza a növényzet betegségekkel szembeni érzékenységét. Ennek következtében a hozamok csökkennek, s növekednek a növényvédelemre fordított költségek. A nitrogén túlzott felhalmozása a talajban a környezetet is veszélyezteti, hiszen a tápanyagok lebomlása során keletkezett káros hatású nitritek az altalajvizet szennyezik. Ahhoz, hogy a gazdaságokban elkerüljék a nitrogéntrágyázás kedvezőtlen hatását, megbízható információkat kell szerezni a talaj nitrogéntartalmának alakulásáról. Tavasszal meg kell állapítani a talaj nitrát- illetve nitrittartalmát. Ezen túlmenően a szükséges nitrogéntrágya mennyiségének a megállapításához figyelembe kell venni az előveteményt, a szerves trágyázást és az őszi nitrogéntrágyázást. A nyár végi, illetve ősz eleji talaj- és növényelemzések fontos adatokkal szolgálnak a cukortartalom alakulásával kapcsolatban. A vizsgálat eredményei a következő évi tápanyagpotláshoz is értékes adatokkal szolgálnak. Megéri elvégezni ezeket az elemzéseket, hiszen a célszerű tápanyagpótlást csakis a tudományosan megalapozott adatok segítségével Irányíthatjuk. A hozamok alakulását a tápanyagellátás mellett a vízellátás is jelentős mértékben meghatározza. Öntözéssel nemcsak a növényzet vízszükségletét biztosítjuk, hanem a tápanyagellátást is kedvezően befolyásolhatjuk. Az öntözés rendszerint lehetővé teszi a nagyobb mennyiségben adagolt szerves és szervetlen trágyák jobb hasznosulását. A cukorrépa hozamainak alakulását a tenyészidő folyamán lehullott csapadék mennyisége és ennek eloszlása is jelentősen befolyásolja. Ezért a biztonságos termelésnek, valamint a hozamok további növelésének egyik leghatékonyabb útja az öntözéses termesztés. Persze szem előtt kell tartani, hogy az öntözés csupán az egyik alapvető agrotechnikai tényező. Ami annyit jelent, hogy a tápanyagpótlás és egyéb agrotechnikai művelet öntözéssel nem pótolható. A cukorrépa vízigényes növény, de ugyanakkor rendkívül érzékeny a talaj levegőtartalmára is. A kötött réti talajokon az öntözés nagyobb károkat okozhat, mint hasznot. A növény vízfelvételére a csapadék és a levegő relatív páratartalma egyaránt kihat. A tenyészidő folyamán a cukorrépa 50ü—660 milliméter vízmennyiséget igényel. Ennek a vízszükségletnek 45—50 százalékát öntözéssel kell pótolni. A cukorrépa képes a rövid ideig tartó szárazságot átvészelni, azonban nagy hozamokra csupán akkor számíthatunk, ha a növényzet víz- és tápanyagigényét folyamatosan kielégítjük. A cukorrépa esetében „kritikus öntözési időpontot“ nem állapítottunk meg. Vízigénye a levélbontás idejétől kezdve fokozódik, s csaknem a betakarítás időpontjáig tart. Ennél fogva a cukorrépát június első felétől augusztus végéig kell öntözni. Ősz elejétől kezdve azonban, az öntözés kedvezőtlen hasznosulása, a hőmérséklet és a napfényes órák csökkenése folytán bekövetkezett mérsékeltebb asszimilációs tevékenység és a répa cukortartalmának a csökkenése miatt nem célszerű öntözni. A cukorrépa legvízigényesebb fejlődési szakasza június derekától augusztus második feléig tart. A 250—300 milliméter öntözővíz 4—5 adagban történő kijuttatásakor az öntözési fordulók 10—18 naponként ismétődnek. Az egyszeri vízadag megállapításánál figyelembe kell venni a növény által elpárologtatott vizet, amelynek értéke szeles és napos időjárás esetén elérheti a 8—12 millimétert, ezért ennyivel növelni kell az egyszeri vízadagot. A cukorrépa termesztésében tehát indokolt az öntözés, amelyet szakszerű vízellátás esetén a növény meg is hálálja. Az öntözésre fordított költségek a nagyobb hozamokban jól kamatozódnak. A cukorrépa hozamainak nagysága szorosan összefügg a betakarítás időtartamával. A betakarítás gyakran szeptember első dekádjában megkezdődik és október végéig tart. A cukorrépa hozamának, valamint a cukortermelés növelése érdekében feltétlenül javítani kell a betakarító gépsorokkal való ellátást — főleg a műszakilag tökéletesebb gépekkel — s le kell rövidíteni a betakarítás és a feldolgozás idejét. Ehhez viszont javítani kell a kapcsolatot a termelők, a szolgáltatók és a feldolgozók között. Szabó Miklósné agrármérnök, a Bratislavai üntözőgazdálkodási Kutatóintézet munkatársa
