Szabad Földműves, 1985. január-június (36. évfolyam, 1-26. szám)
1985-04-06 / 14. szám
1985. április 6. SZABAD FÖLDMŰVES Nyelvünk tisztaságáért, a szép magyar beszédért BESZÁMOLÓ A XVI. KAZINCZY NYELVMŰVELŐ NAPOKRÓL Március tizennegyedikén már a reggeli óráktól egyre szaporodtak a gépkocsik a kassai (Košice) Hutník szálló előtti parkolóhelyen, s a vasútállomáson is nagyobb volt a nyüzsgés, mint egy átlagos csütörtök délelóttön. Mindez kézzelfoghatóan bizonyította, hogy nyelvművelésünk legnagyobb hazai rendezvénye, a Kazinczy-napok iránt az idén sem kisebb az ér- 1 deklődés, mint a korábbi években. Ezúttal is mintegy háromszázra volt tebetó azoknak a — ; zömmel pedagógusoknak, népművelőknek, újságíróknak — a száma, akik délután kettőkor i elfoglalták helyüket a szálló dísztermében. Régi ismerősök, 1 egykori társak köszöntötték ] egymást, akik a nagy távolság 1 értelemzavaró „szabad fordításokat“. Ezzel kapcsolatban meg kell jegyeznünk {egyébként a vitában Is elhangzott], hogy sajnálatos módon még mindig várat magára egy adekvát témájú szakszótár kiadása, amely elsősorban az újságírók és a pedagógusok munkáját könnyítené meg, de nagy segítség lenne a dolgozó értelmiség számára is. Beszámolója következő pontjaként Fibí Sándor rámutatott a nyelvjárásgyűjtő mozgalom fontosságára a nyelv teljessége megőrzésének szempontjából, majd utalt, arra, hogy az öntevékeny gyűjtőcsoportokon túl a hazai magyar lapok többsége Is örvendetesen felkarolta ezt a kezdeményezést. Ugyanakkor azt is megjegyezte, hogy a CSEMADOK — alapszervezeti szinttől egészen a szövetség legfelsőbb fórumáig — a jelenleginél sokkal többet tehetne ebben az ügyben. Az ebédszünet után a nap talán legnagyobb érdeklődéssel várt előadása következett: dr. Grétsy László egyetemi tanár, ismert nyelvész lépett a mikrofon elé. Közvetlen stílusával, utánozhatatlanul szép magyar beszédével már ez elsó néhány mondat után „magára hangolta“ a hallgatóságot. Bevezetőként felvázolta, hogy korunkban minden modern nyelvben óhatatlanul áthatja egymást a köznyelv és az irodalmi, illetve a szaknyelv; éppen ez a nyelv „élő voltának“, rugalmasságának legfőbb bizonyítéka. Érzékletes példái önmagukért beszéltek: csupán a „csap“ szót jelenleg legalább tízféleképpen lehet értelmezni a magyar nyelvben, a csapszéktől kezdve az,..igfl7t“ r.a **'on át egészen a О Dr. Lukács Tibor megnyitó beszédet mond; mellette dr. Jakab István, dr. Klimits Lajos. dr. Fibi Sándor és Csető János (A szerzó felvételei) JÖZSEF ATTILA*: Nem én kiáltok... Nem én kiáltok, a Föld dübörög, Vigyázz, vigyázz, mert megőrült a sátán. Lapulj a források tiszta fenekére, Simulj az üveglapba, Rejtőzz a gyémántok fénye mögé, Kövek alatt a bogarak közé, Ö, rejtsd el magad a frissen sült kenyérben Te szegény, szegény. Friss záporokkal szivárogj a földbe — Hiába fürösztöd önmagadban, Csak másban moshatod meg az arcodat. Légy egy fűszálon a pici él S nagyobb leszel a világ tengelyénél. Ö, gépek, madarak, lombok, csillagok! Meddő anyánk gyerekért könyörög. Barátom, drága, szerelmes barátom, Akár borzalmas, akár nagyszerű, Nem én kiáltok, a Föld dübörög. *A nyolcvanadik születésnapját ünnepelhetnénk április 11-én. Helyette a „harminckét éves lettem én"... rezignált. fanyar humora után alig néhány héttel eldobta magától sanyarú életét: egy tehervonat kerekei roncsolták szét a testét. Versei, s bennük halhatatlan szelleme maradt ránk; a proletariátus tán legigazabb, mindent vállaló szószólója volt. Fodor Zoltán miatt többnyire csak az Ilyen rendezvényeken találkozhatnak, s élénk eszmecserék közepette várták a kétnapos rendezvénysorazatot megnyitni hivatott kassal CSERMELY kórust, a Kodály-napok háromszoros győztesét. Rövid műsoruk után dr. Lukács Tibornak, a CSEMADOK KB vezető titkárának hivatalos megnyitó beszéde következett. Lukács Tibor röviden elemezte a jelenlegi, kedvezőnek éppen nem nevezhető nemzetközi helyzetet, majd a rendezvénysorozat céljáról szólva elmondotta, hogy az anyanyelvnek, mint pótolhatatlan összetartó és közösségteremtő tényezőnek a szerepe egyre nő, s szinte naponta új fogalmakat teremtő korunkban helves használata már korántsem csupán szakmai kérdés, hanem általános műveltségünk elválaszthatatlan részévé válik. Utána dr. Fodor Zoltán, az SZSZK Oktatásügyi Minisztériuma nemzetiségi osztályának vezetője lépett a pódiumra, aki a hazai oktatásügy Időszerű kérdéseiről tartott előadást. Elsődleges célként a középiskolák, azokon belül Is a gimnáziumok reformját jelölte meg, melynek fó célja lépést tartani a tudományos-műszaki haladás egyre gyorsuló ütemével. Fontos feladatként említette még a szakmunkásképzés korszerűsítését, majd hozzátette: ez iskolarendszer bármely szintjén elengedhetetlen alapfeltétel az anyanyelv megfelelő szinten történő tanítása, mivel csak ez adhatja meg az alapot a további ismeretek megszerzéséhez, s nem utolsósorban a nemzetiségi öntudaton alapuló szocialista hazafiság és proletár nemzetköziség kialakításához. Ugyanakkor rámutatott: a Csehszlovákiában éló magyar nemzetiségű lakosság számára, csakúgy, mint bármely nemzetiség esetében az érvényesülés szükségszerű feltétele a hivatalos nyelv megfelelő Ismerete. Tizenöt percnyi szünet után dr. Fibi Sándornak, az oktatásügyi minisztérium dolgozójának beszámolója következett, amelyben a CSEMADOK KB nyelvi szakbizottságának munkájáról tájékoztatta a jelen'évóket. A bizottság két évtizedes fennállása alatt figyelemre méltó munkát végzett, s jelenleg — a követelményekhez igazodva — elsősorban a tudományos-műszaki terminológiában egyre Inkább terjedő nyelvi zűrzavarban igyekszik rendet teremteni. E célból alakult meg kebelében a terminológiai szakcsoport melynek fó küldetését már í neve is elárulja: egységesíteni az Intézmények, szakkifejezései magyar megfelelőit, kiszűrve ezáltal a nem mindig szabatos kintve aligha volt tekinthető érdemi hozzájárulásnak. Konkrét helyzetismereten alapuló, tehát valóban hasznos volt viszont Kovács László előadása a szlovákiai magyar nyelvjárásgyűjtés eredményeiről és módszereiről. A tények tükrében szólt az általa vezetett nyelvjárásgyűjtő csoport eddigi munkájáról, s korántsem csupán elméletileg; a legilletékesebbek jelenlétét kihasználva bátran szólt arró is, milyen konkrét — értsd anyagi — segítségre len- 3 ne szükség munkájuk színvona- -* Iának további emeléséhez. Az időrendiséget kissé meg- ť bontva okvetlenül szólnunk kell még dr. Mokány Sándornak, a ‘ Komenský Egyetem magyaror- 1 szági vendégtanárának két „beugrásáról“. Csütörtökön Kiss Jenőt „helyettesítette“, s előadása a jelenségmonográfia ké- ’ szftésének elvi és gyakorlati kérdéseiről több volt, mint hézagpótló; másnap pedig dr. Montágh Imre helyett volt kénytelen a pódiumra lépni, s ha a tudatos és tudatlan kommunikáció legismertebb magyarországi szakemberének előadásáért teljes mértékben nem is tudott kárpótlást nyújtani, haszontalannak semmiképpen nem nevezhettük a hallgatásával eltöltőt közel háromnegyed órát. Térjünk azonban vissza az események sorrendjéhez, amely szerint a szép magyar beszéd országos versenyének döntőjéről kell szólnunk. Két kategóriában tíz-tíz alap- illetve középiskolás tanuló mérte össze tudását, az ország legkülönbözőbb részeiből. A versenyfeladat egy kőtelező szöveg és egy szabadon választott fogalmazás felolvasásából állt; elhangzásuk után. a dr. Jakab István vezette zsűri az első kategóriában a szenei (Senec) Hamerlik Zsoltot, a második kategóriában pedig Vajda Barnabást. a bratislavai gimnázium miékeim legmélyebb gyökerét a húszas évekig nyúlnak vissza. Ekkor még egészen mások voltak a húsvéti, s főleg a locsolkodást szokások, mint manapság. A szegényebb fiúknak nemigen tellett drága kölnivízre; ezeknek az édesanyjuk odahaza egy kevés szagos szappanból készített vizet. Miután beleöntötték egy félliteres, lehetőleg sötét színű üvegbe, majd az üveg száját ritka vászonnal lekötötték, készen is volt a „parfüm". Ezzel aztán d fiúk végiglátogatták a falu összes lányos házait, no meg a nagyszülőt, keresztszülőt, ángyokat, rokonokat, és kissé meglocsolták vele az arcukat, ruhájukat. A tehetősebbek természetesen az üzletekben vett kölnivel locsoltak. A kisebbek vagy egyedül, vagy kettes-hármas csoportban jártak öntözni. A fizetségük pénzadomány, festett piros tojás vagy cukortojás volt. A nagyobb legények pedig rendszerint hármas csoportokban jártak a lányos házakhoz, és tér<Xfosvék m psii »4M*’» ими» • LOCSOLKODÄS A GARAM MENTÉN mészetesen vödrökkel, kútvízzel öntöztek. Kivonszolták a lányt a kúthoz, ott azután egyegy legény fobbnól is, balról is kézenfogta, a harmadik pedig a sebtében felhúzott vödör vizet minden teketória nélkül a vlsongó lányra zúdította. A legények ezután váltakoztak, és mindegyikük külön-külön húzott vizet. Amikor már mindhárman „megöntözték“ a leányt, illedelmesen visszavezették a házba, ahol mindjárt sietett is száraz ruhába átöltözni. A lányos mama közben betessékelte a legényeket a konyhába, vagy a „tisztaszobába", ahol már várta Okét a sonka, kolbász, főtt húsvéti tojás, sütemény, kalács és a bor. Ettek-ittak egy kicsit, aztán mentek a kővetkező lányos házhoz. A későbbi években azután teljesen megszűnt a vödrökkel való öntözés, helyette a zománc cozott, félliteres ivóbögre jött divatba. Ekkor már nem tartották be a „háromszemélyes“ szabályt: a legény egyedül is mehetett öntözni, de ugyanúgy járhattak akár ötösével is. Itt is az udvarra vitték ki a lányt, és öntözés gyanánt egy bögre vízzel szemenloccsantották. Ez már mégis türhetöbb volt mint a régi módszer. Napjainkra már teljesen kiment a divatból a vödörrel és a bögrékkel való öntözés: ktcsik-nagyok egyaránt csak üzletben vásárolt kölnivel, parfümmel öntöznek. A helybéli locsolás délben befejeződik, és délután már csak a vidéki rokonokhoz mennek, vagy a nagyobb fiúk a távolabb lakú kedvesükhöz. Párák Endre KOLEDÄLÄS, öntözködés, TOJASKÜLDÉS Dr. Grétsy László golyóscsapágyig. Utána a — főleg az újságírói — nyelvben egyre Inkább túlburjánzó, tudálékos szópaneleket vette bonckés alá: az egyszerűbb megfogalmazásokkal szemben egyre több a „bírálat tárgyává tesz“ (magyarán: bírál), a „késedelmet szenved“ (vagyis egyszerűen: késik), a „gazdag tapasztalatokkal rendelkezik“ (tehát: tapasztalt) bürokratikus cifrázás. Szellemesen mutatott rá, hogy mindez elsősorban a hivatali bükkfanyelv sajátja: otthon sekinek sem jüt eszébe olyasmit mondani a gyerekének, hogy „eszközölj lényeges változtatást magatartásodban“, vagy netán „miért tulajdonítottad el az utolső szem bonbontl?" További szavai sajnos több mint elégséges okot szolgáltattak az önvtzsgálódásra. A hazai magyar lapok nyelvezetét vette ugyanis górcső alá, s csak az vigasztalhatott bennünket, hogy — néhány újkeletű szakkifejezést nem számítva — Igaza volt. Másnap elsőként dr. Rácz Endre magyarországi egyetemi tanár előadását hallgathattuk meg, a nyelvi rétegeződés problémáiról. Ki kell mondanunk, hogy a nagy hírű nyelvtanár a vártnál kevesebbet adott. Inkább kuriózumokból, mint a nyelvkultúra ügyét szolgálni hivatott Ismeretekből állt őszsze beszámolója: olyasmiket tudhattunk meg belőle, hogy Magyarországon a tanulóifjúság a természetrajzot „bájológiának“ vagy „dögtannak“, a mértant „rémtannak*, az igazgatói Irodát „diriháznak“ nevezi; bár mindez osztatlan derültséget keltett a hallgatóság körében, a Kazinczy-napok célkitűzéseit te-Dr. Rácz Endre tanulóját hirdette ki győztesnek. Az utolső nap programját a verseny eredményhirdetésén és dr. Mokány Sándor már említett „beugrásán“ kívül Mayer Judit Nyelvhasználati gondjainkról című előadása töltötte ki. Hogy az előadónak sikerült felráznia a mi tagadás, kissé már fáradt hallgatóságot, azt elsősorban témája közérdekűségének köszönheti: a köznyelvben, de főleg a hivatalos nyelvbe egyre inkább beszüremlő szlovák hatásokat és egyéb magyartalanságokat elemezte. Gyakorlatilag ezzel az érdekes és tanulságos előadással zárultak az idei Kazinczy-napok; e nem kétséges, hogy a két nap alatt hallottakból valamennyi résztvevő hazavihetett tanulságként néhány gondolatot. VASS GYULA Századunk első évtizedeiben az Ipoly menti palócok körében még ismert szokás volt a húsvétvasárnapi ételszenteltetés. A családtagok ilyenkor délig böjtöltek, s csak ebédkor ettek a szentelt ételekből. Általában kocsonya, főtt sonka, kolbász és tojás került az asztalra. A tojásfogyasztással kapcsolatban írja Palócföld c. könyvében vidékünk szülötte, Manga János, hogy a húsvéti ebédkor a palócok kétfelé vágtak egy megszentelt tofást, ezt ketten fogyasztották el, hogy „ha eltévednek, emlékezzenek arra kivel ették meg a húsvéti tofást, s akkor megtalálják a helyes utat". Szokás volt még a koledálás, azaz a legények tojásszedése. Ipolybalogon {Balog nad Ipľom j a legények már vasárnap kezdték a gyűjtéssel egybekötött szervezett falujárást. Általában hárman-négyen társultak; vettek egy nagy kosarat, s elindultak a lányos házakhoz, megzörgették az ablakot, s a „hdzná mán tudták, hogy tojást köll annyt". Az öszszegyűjtött tojást a „szatócsüzletesnek“ adták, a pénzen pedig pálinkát veitek. Előfordult, hogy a nyers tojást a lányos ház falához vágták, különösen akkor, ha haragudtak a lányra, vagy nem kaptak a háznál semmit. Húsvét második napfa elsősorban a locsolásról nevezetes. A locsolkodás, vagy ahogyan az Ipoly mentén mondják, az „öntözködés", még napjainkban is népszerű szokás. Ez egyébként a rituális megtisztulás jelképe; a gyermekek versmondással kísért, szagosvízzel történő locsolása tulajdonképpen újabb keletű és inkább csak adománykérő jellegű. A húsvéti öntözködés az Ipoly mentén régebben szervezetten történt. A vasárnap megkezdett koleddlásról már az előbb szóltunk; az ipoly nagy falusi fVeTká Ves nad Iplomf legények a hétfői falujárást is koledálással kezdték. Minden olyan házhoz elmentek, ahol lány vagy menyecske volt. A házbeliek már várták őket, s az ablakon adták ki nekik a kolbászt, a szalonnát meg a tojást. Miután az egész falut bejárták, az egyik legény házánál nagy lakomát csaptak az adományokból, reggeli gyanánt. Ha valami megmaradt, eladták a kocsmárosnak. s az árát megitták. Reggel „mán jö gazos fejvei mentek öntözkönnyi“. A legények vödörrel, a „gyerekek“ bögrével locsolták a lányokat. A pereszlényi / Preset any nad Ipľom) legények kora reggel összegyűltek egy pajtában, s onnan indultak kannákkal, harmonikaszó kíséretében öntözködni. A falu felső végén kezdték, s az alvégben végezték a locsolást. Minden „nagylányos“ házhoz beköszöntőitek. A lányok ilyenkor elbújtak, s az öntözködők a gazdasszonyon követelték, hogy mutassa meg a lány rejtekhelyét. Azután ketten odamentek, megfogták a lányt, a kúthoz vezették, ahol a harmadik legény egy vödör vízzel leöntötte. A locsolkodökat ezután megvendégelték. Ha a lánynak udvarlója volt, az néhány percre hátramaradt, s a „szeretőije" egy szép virágszálat tűzött a mellére. Nagycsalomiján fVeľkä Calomijaj az a legény, aki farsangkor nem táncolt a lánnyal, húsvéthétfőn nem önthette meg. Kőváron ÍKoláry) már hajnalban indultak a locsolkodók. Azt a lányt, akt már ébren volt, szagos vízzel, aki aludt, azt kútvízzel öntötték meg. A legényszámba nem vett fiúk először a keresztanyjukhoz. aztán a nagyobb rokonokhoz, majd a szomszédokhoz mentek öntözködni. Náluk a locsolást hagyományosan versmondás előzte meg. Húsvéthétfő délutánfán a lányok tojással viszonozták a legények locsolását. Többnyire már napokkal korábban megfestették; hímzéssel és karcolással való díszítése egyaránt ismert volt. A pereszlényi lányok egy klvarrott zsebkendőben vitték a hímestofást a legényeknek. „A legíny annya elvette azt, kipakóta a tofást, a lánnak meg adott narancsot, cukortojást, csokolládét" — emlékezett víszsza Balia Jánosné adatközlő. A hídvégi lányok „mindenkihő elmentek, akt vöt öntözkönnyi". Ipolybalogon a hétfőn hordott tojást „öntözködötojásnak" nevezték. Ebből a legények egyetegyet kaptak, csaíc a lány 'kedvese volt kivétel. Az ilyennek általában négyet adtak. Tesmagon (TeSmakf nagyböjtben varrták a lányok a „tojáshordő zsebkendőt”. Általában két nagy zsebkendőben vitték a húsvéti tojást, kinek ötöt, kinek nyolcat, kinek tízet, tizenkettőt — „mellik hollyan leginy vöt." A húsvéti tojáshordás már a múlté. Manapság a lányok nem visznek a legénynek hímestojást, csak a fiatalabb öntözködők kapnak egy-egyet a kölnivízzel való locsolkodásért. Csáky Károly (Részletek a szerző egy hoszszabb dolgozatából)
