Szabad Földműves, 1985. január-június (36. évfolyam, 1-26. szám)
1985-03-23 / 12. szám
A liyitrai J .Nitra t Branko Közös Mezőgazdasági Vállalat nyúlfelvásárlással és -feldolgozással megbízott ОЗ-as üzemegységében Jozef Révay osztályvezetővel a minap arról beszélgettem, javult-e tavaly állattartóink nyúltenyésztő kedve? — Javult bizony — mondta vendéglátóm, s állítását bizonyítandó, már sorolta is az adagokat. — A múlt évben 198 ezerrel több vágónyulat vásároltunk fel a kistenyésztőktöl, mint 1983-ban, a két évvel korábbi valóságot pedig 350 ezerrel haladtuk túl. A fejlődés tehát töretlen, és ami szintén lényeges, a reméltnél gyorsabb ütemű. Ugyanis az év elején rögzített tervei 3.5 százalékkal túlteljesítettük. — Érdekes adatok, de azt nem árulják el, amire valóban kiváncsi vagyok: megközelítettük-e már végre a bűvös egymilliót? — A tervünk tavaly 920 ezerre szólt, viszont a valóságban 951 ezer 928 pecsenyenyulat kaptunk a tenyésztőktől. Tehát közel jutottunk a tervidőszak végére tervezett színvonalhoz. Az ígéretek, no meg az igencsak erős első két hónap alapján szinte bizonyosra vehető, hogy az idén körülbelül 50—Sfl ezerrel túl is haladjuk az egymillió darabos évi teljesítményt. Beszélgetésünk során egyebek között megtudtam még, hogy a nyugat-szlovákiai kerületben tavaly 705 ezer 474, a középszlovákiaiban 140 ezer 457, a kelet-szlovákiaiban pedig 99 ezer 997 vágóérett ryulat adtak át a tenyésztők a felvásárlóknak. Eredeti vállalásait a kelet-szlovákiai kerület teljesítette túl legnagyobb mértékben (5,3%), de más tényekkel is bizonyítani lehetne, hogy a rimaszombati (Rimavská Sobota) üzemegység megnyitása valóban komoly hatással volt és van a körzet háztáji nyúltenyésztésének fejlődésére. A múlt évi felvásárlási eredmények összegezésekor kitűnt, hogy immár négy járásunk képes 100 ezernél több vágónyulat adni egy évben. A dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) járás továbbra is tartja évekkel ezelőtt kivívott elsőbbségét. Az Itteni tenyésztők ezúttal 127 ezer 575 nyulat értékesítettek. A százezresek további sorrendje: érsekújvári (Nové Zámky), lévai (Levice) és nyitrai járás. A közép-szlovákiai kerületben a rimaszombati (Rím. Sobota), a losonci (Lučenec) és a nagykürtösi (Vefký Krtiš) járás nyulászai járnak élen a példamutatásban. Persze, korábbi ígéretét csak a rimaszombati járás tariottp meg, tehát tennivaló még a legerősebbnek mutatkozők házatáján is akad. Kelet-Szlovákiában a nagymihályi (Michalovce) járás a legerősebb, de ki tudja, képes lesz-e megőrizni továbbra is vezető szerepét, hiszen a kassai (Košice) és a tőketerebesi (Trebišov) járásban a jelek szerint szintén komolyan munkálkodnak a fejlesztési elképzelések megvalósításán. Sőt! Könnyen elképzelhető. hogy két-három év múlva talán mások is beleszólhatnak a mai „nagyok“ versenyébe. Mindenekelőtt a Spišská Nová Ves i, a humennéi és a bardejovi járás jöhet számításba komoly vetélytársként. Persze, minden járás sikerének és kezdeményezésének örülünk, hiszen a fejlesztési lehetőségek kihasználásáért még korántsem tettünk meg mindent. (ki) Új szőlőművelési mód: Az egyesfüggöny lényegében magas kordonművelés, törzsből és termőrészeket hordozó, vízszintes kordonkarból áll. A termőrészeket képező csapok, félszálvesszők vagy szálvesezők többnyire a vízszintes kordonkar alsó részén helyezkednek el. Fakadás után a meghagyott termőrészek — növekvő tömegüknél fogva — csüngő helyzetbe kerülnek és „függönyt“ képeznek. A törzs magassága 1.5— 1,6 méter, a vízszintes kordonkar hossza általában 1 méter, ikertőke esetén 0,8— 1,2 méter. A támberendezés lényegében megegyezik a függőleges kordon (Vertiko) támberendezésével, de itt a függőleges támaszként szolgáló fémpálca helyett célszerűbb fa karét használni. A karók felső végét 1.5— 1,6 méter magasságban U-szöggel a tartóhuzalhoz rögzítjük, tehát a tartőhuzal a karók tetejére támaszkodik. Ügy kell eljárni, hogy a rögzítés lehetővé tegye a tartóhuzal utánfeszítését. Tartóhuzalként 4—5 mm-es horganyzott huzaldrótot használunk, de az enyhén összesodort huzalpár Is bevált. A tartóhuzalon kívül sem a kordonkar alatt, sem pedig fölötte nincsen segédhuzal. A tartóoszlopok közötti távolság 6,0—6,4 méter. Mivel az egész növényzetet egyetlen huzal tartja, a támasznak erősnek és stabilnak kell lennie. Ikertőkés telepítés esetén a támasz egyszerűsíthető, de a tartóoszlopokat már telepítés előtt fel kell állítani. Minden harmadik-negyedik ikertőkénél a tartóoszlop helyettesíti a karót, ami bizonyos anyagmegtakarítást (karó) jelent. Az egyesfüggöny művelésnél a sortávolság 2—3 méter, a tőkék pedig 1 méte’rre kerülnek egymástól. Ikertőkés telepítéskor a tőtávolság 1,6—2,4 méter, és az egyik tőke a karó (tartóoszlop) egyik oldalára kerül, a másik pedig a másikra. A gyengébb növekedésű, bőtermő fajtákat sűrűbbre, az erőteljesen növekedőket nagyobb tőtávolságra telepítjük. A tőkék alakítását rendszerint a harmadik évben kezdjük. Az alakítást a tenyészidőben, tehát zöld állapotban is végezhetjük. A tőkén zöldválogatáskor két hajtást hagyunk meg, közülük a gyengébbet később a tartóhuzal magasságában visszacslpjük, a másikat pedig óvatosan a tartóhuzalra hajlítjuk. Amikor a már vízszintesen vezetett hajtás eléri a leendő kordonkar hosszát, ezt a hajtást is visszacslpjük. A főhajtás vlsszacsípésévél erőteljes növekedésre serkentjük a hónaljhajtásokat, melyek ebben az esetben a főhajtással egyenértékűek (termékenyek). Metszéskor ezeket a hőnaljhajtásokat csapra vagy félszálvesszőre vágjuk. Az egész kordonkart legjobb egyszerre kialakítani. Ha erre nincs lehetőség (gyenge növekedés), akkor az alakítás első évében csak a törzset neveljük ki kb. 1,3—1,4 méter magasságig, majd kiszemzéskor ebben a magasságban 2—3 hajtást hagyunk meg, s ezeket előbb a karóhoz, később a vízszintes tartóhuzalhoz rögzítjük. A következő évben a legfejlettebb vesszőből egyszerre alakítjuk ki a törzs további részét és az egész kordonkart, a többi vesszőt tőből eltávolítjuk. Abban az esetben, ha a törzszsel együtt a kordonkar egy részét is kialakítjuk, a kordonкаг további részének megalapozására végálló hajtást használjunk s azt már zölden vízszintesen vezessük, hogy elősegítsük rajta a hónaljhajtások erőteljes növekedését. A kar meghosszabbítására használt hajtást a kívánt hosszúság elérése után csípjük vissza. A tőke kialakítását követő években — a fajták termékenységétől függően — szálvesszőre vagy félszálvesszőre és biztosítócsapokra kell metszeni. Egy-egy tőkén két szálvesszőnél vagy félszálvesszőnél, Illetve három biztosítócsapnál többet nem érdemes hagyni. A terhelés nagyságát a szálvesszők hosszával szabályozzuk s metszéskor a kordonkaron Igyekezzünk betartani a csap-szálvessző-csap-szálvessző-csap sorrendet. A kordonkar végén rövid csapot hagyunk, ennek az a feladata, hogy biztosítsa a kordonkar eredeti hosszát. Ä termőrészek a vízszintes kordonkaron lehetőleg arányosan helyezkedjenek el, a szálveszszők közötti távolság 0.4—0.6 méter legyen. A könnyebb rögzítés érdekében a kordonkart enyhén a tartóhuzal köré tekerve ajánlatos vezetni. A törzs és a kordonkar rögzítésére műanyag szalagot használunk. A metszéskor meghagyott szálvesszőket nem kell lekötni, ezek szabadon csüngenek. A tőkéket tenyészterület-négyzetméterenként 6—10 rüggyel terheljük. Nagyobb terhelés nem célszerű, mivel a tőkék legyengülését és a termés minőségi romlását eredményezi. Az 1,2— 1,6 méteres magasságban elhelyezkedő fürtök megfelelő terhelés esetén nagyok, fejlettek és jó minőségűek. Metszéskor lehetőleg az alapi rügyekből fejlődő vesszőket kell meghagyni termőrésznek, hogy a termőrészekkel a kordonkar közelében maradjunk. Mivel a hajtások nem kapaszkodnak a támberendezéshez, metszéskor a levágott vesszőket nem kell kiszabadítani a huzalok közül. Az alakítás első évében lehet, de nem szükséges hajtásválogatást végezni. Fakadáskor a törzs egész hosszában távolítsuk el a hajtásokat, hiszen ezeket a szél legtöbb esetben úgyis kitöri. Hajtást csak a vízszintes kordonkaron hagyunk. A hajtások egymásba kapaszkodását a tenyészidőben ún. hajtásfésüléssel lehet megelőz- Л ni vagy megszüntetni. Ez abből r áll, hogy felszabadítjuk a meg-EGYESFÜGGÖNY kapaszkodott hajtásokat és csüngő helyzetet biztosítunk számukra. Augusztusban csonkázunk (a lecsüngő hajtásokat a talajtól 0,3—0,5 méterre viszszacsípjük). Egyesfüggöny kialakítására elsősorban a korai érésű, erőteljes növekedésű, vitális fajták alkalmasak. Jól érvényesülnek az elfekvő hajtásokat nevelő fajták (Irsai Olivér, Szentlőrinci, Fehér burgundi, Kék burgundi, Szürkebarát stb.J, de néhány további fajtából is jé eredmény remélhető (Leányka, Zweigeltrébe, Tramini, Korai piros veltelini, Zöld veltelini, Cabernet sauvignon, Rizlingszilválnl, kedvező éghajlati viszonyok között az Olasz rizling és a Rajnai rizling). A csemegeszőlők közül egyesfüggönyön sikerrel termeszthető a Csaba gyöngye, a Narancsízű, a Julski biser, a Muscat t. d. Bucuresti, a Chasselas-félék stb. Függönyművelésre kevésbé alkalmasak a merev hajtású fajták (Sauvignon, Kékfrankos stb.), melyeket egyesfüggöny művelésre csak a szélvédett helyeken érdemes telepíteni. Az egyesfüggöny elsősorban a nagyüzemek művelési módja, de a házikertekben is sikerrel alkalmazható. Ez a legkevesebb „zöldmunkát“ igénylő módszer. A jé megvilágítottság és a hajtások szellős elhelyezkedése növeli a rügyek termékenységét, így kisebb terhelés mellett is komoly hozamot lehet elérni. Komoly előny, hogy a magasan elhelyezkedő termőrészeket a kései tavaszi fagyok kevésbé károsítják. Ä hajtások csüngő helyzete és lassúbb növekedése szilárdabb szöveteket eredményez, ami kedvező hatással lehet a tőke fagytűrő képességére. Az egyesfüggöny művelésmód hátránya, hogy a széljárta helyeken némely fajtáknál viszonylag jelentős szélkárokkal kell számolni. S amit szintén figyelembe kell venni: a magasan elhelyezkedő termőrészek metszése bizony komoly fáradsággal jár. Korpás András agrármérnök Az alakítás második éve Az egyesfüggöny kialakítása: A — tavaszi állapot, В — őszi állapot 3
