Szabad Földműves, 1985. január-június (36. évfolyam, 1-26. szám)
1985-03-09 / 10. szám
16 .SZABAD FÖLDMŰVES. Törődnek 1ЭБ5. március 9. Tevékenysége dicséretes Ä nagylsürtösi (Veľký Krtíš) járásban levő apró települések egyikében, a 200 lelket számláló Ipolyharasztiban (Chrastince) él és tevékenykuilik Immár évtizedek óta Cseri István. Tevékenysége dicséretes, példamutató. Csodálom benne, hogy munkásemberként lakóhelyén a tömegszervezetekben betöltött tisztségeivel a hétköznapok közéleti embere. Falujában nemcsak alapító tagja a vöröskereszt-szervezetnek, hanem elnöke is. Minden alkalommal ö toborozza az önkéntes véradókat. Ebben is jó példával jár elől — már 29-szer adóit vért, s a Jánsky-érem ezüstfokozatának viselője. Évek óta ő a fogyasztási szövetkezet felügyelő bizottságának az elnöke. és a tűzoltótestületben is tisztséget tölt be. Már 24 éve az Állami Biztosító bizalmija. Cseri István nevéhez fűződik a helyi kertbarát-szervezet megalakítása. A három évvel ezelőtt létrehozott szervezetnek 35 tagja van, akik közül 17-en — több mint egy hektárnyi területen — kerttelepet létesítettek. A járási kertészeti szolgáltatás felvásárlója: tavaly 200 ezer korona ér-Gondoskodás a nyugdíjasokról A közelmáltban tartolta taggyűlését a nagymegyeri nyugdíjasok klubja, mely 230 tagot számlál. A városi nemzeti bizottság keretében működő klub képviseletében Varga Dezső hangsúlyozta a társadalom támogatásának a jelentőségét, miáltal megfe lelő életfeltételeket biztosít a nyugdíjasoknak. A beszámolóból megtudhattuk, hogy a klubtagok élnek is a lehetőségekkel: például féláron veszik igénybe a helyi termálfürdőt, s a helyi sportrendezvényeken ilyen ked vezmény illeti meg őket. Továbbá: tavaly Luhačovicében és Mariánské Lázne-ban összesen kilencen voltak gyógyüdülésen. Voltak a Rratislavai Flóra virágkiállításon. Otvenen kétnapos társasutazáson vettek részt. Ebbéli költségeiket a MILEX, az Agrotékben vásárolt fel uborkát, hagymát és hulladékaimét. Erejéből még arra is futja, hogy kulturális műsort készít elő az iskolás diákokkal, fiatalokkal a különböző rendezvényekre. S az elmondottakon kívül még a Szlovákgyarmati (Slovenské Darmoty) Magtermeszto Állami Gazdaság kiscsalomijai (Malá Calomtja) szárítóüzeme szocialista brigádjának tagja. A gazdaság igazgatósága 50. születésnapja alkalmából elismerő okle véllei méltatta Cseri István becsületes helytállását a munkában. Kép. és szöveg: Bodzsár Gyula komplex, az ekecsi |Okoé) es a he lyi szövetkezet fedezte. A segítséget a nyugdíjasok társadalmi munkával viszonozták. A vitában szót kért dr. Krastenicx György, a Nagymegyeri Vnb osztályvezetője is, aki elmondotta, hogy a városban 1200 nyugdíjas él; az ala osony járadékosuk tavaly szociális juttatás formájában összesen 117 ezer koronát kaptak. Megemlítette azt is. hogy kevesen élnek a nyugdíjasak a közétkeztetés adta előnyökkel, továbbá: még több nyugdíjas iidülteté sere is nyílna lehetőség, ha nagyobb volna az iránta megnyilvánuló igény, érdeklődés. A klubtagok éves munkatervéhen szakelőadások, színházlátogatások, mozi. a helyi könyvtárral való kapcsolatfelvétel s kirándulások szervezése szerepel. A nytigdíjaskluh értékelő taggyűlésének fénypontja a 70., 75. és 80. életévüket betöltött klubtársak köszöntése volt. meleg szavakkal, virággal. Marton Iván Fejlődő egészségvédelem A rimaszombati (Rimavská Sobota) járásban a múlt évben lényeges ja vulás következett be, ami az egészségügyi ellátást illeti. A műszaki felszereltség megújult. A járási székhely kórházában tökéletesedett a szülészeti, valamint sebészeti osztályokon a műtét utáni gondoskodás, a ve széiyeztetett terhes nők férőhely-száma gyarapodott. Világszínvonalúak a belgyógyászat intenzív- osztályának a berendezései. Az idei feladatok teljesítése sem lesz könnyű, hiszen számos gyermek rendelőt kell a járásban felépíteni. Hnúšťán például a körzeti rendelő felújítását kell befejezni. S ugyancsak az idén kell elkészíteni az új járási egészségügyi központ tervrajzait is. Torpis József A rozsnyói (Rožňava) járás vadásztársaságai nemcsak a vadászassa! és a -természetvédelemmel, hanem a vaT dászutánpótlassa] is törődnek. A járásban 9 Ilyen érdekkör tevékenykedik, melyekei 147 pionír látogat. A vadásztársaságok járási bizottsá ga évente megrendezi a fiatal vadászok versenyét, ahol a célbalövést gyakorolhatják, légpuskával. Mely érdekkör a legaktívabb? A rozsnyói Zöldfa utcai alapiskoláé — Grencner László vezetésével. A járási verseny legjobbjai tovább jutnak a kerületi versenyre. Tóth Rozália, Rozsnyó A kavicstermelők helytállása Az idei szigorú tél a Nyugat-szlovákiai Kő- és Kavicsbányák komáromi (Komárno) üzemének štúrovói részlege dolgozóit is próba elé állította. A Duna kavicsának kitermelésében egy úszóbagger. egy ószódaru s három motoros teherszállító segített. Igen ám, de a januári hideg időjárás, valamint a folyam rendkívül alacsony vízállása lehetetlenné tette, hogy az uszályok felhajózzanak a biztonságosabb komáromi téli kikötő be. A Stiirovónál vesztelgő uszályok a jég ľogságába kerültek. A 27 tagú legénység példás helytállást tanúsított, napi három műszakban védteóvta az úszó teherszállító járműveket, hogy károsodás ne érhesse őket. Pavel |. Plavec Éiménygazdag beszélgetés . A szőgyéni (Svodínf sportszervezet évzáró gyűlését kerekasztal-beszélgetés követte Szepesi Györggyel, az MLSZ elnökével. A beszélgetés vendége volt még Batta György, a Kis Építő főszerkesztője és Nágel Dénes, a község sportszervezetének elnöke. A jelenlevők szinte elhalmozták kérdéseikkel Szepesi Gyuri bácsit. A meglepetésként ható ajándék a „Gól, gól, 2000 gól“ című film volt. Fial alak és idősebbek számára egyaránt nagy élményt nyújtott-a kerékasztal-beszélget és. Mánya Ilona, Szőgyén (Svodín) Mássips filial« A Vágsellyei (Sala) Trikota évente 5 millió női- és gyermek-fehérneműt készít. A gyártási folyamatban sok hulladék is felgyülemlik, ami már újra fel nem dolgozható, viszont hőenergiája kiváló. Az üzem és a szövetkezet vezetősége megállapodott, hogy az efsz üvegházainak fűtésére a textilhulladék hasznosítható. , Így mindkét fél jóljár: az egyik megszabadul a hulladékanyagtól. a másik meg szénnel keverve, hasznosítja. Ily módon a szövetkezet 80 tonna szenet megtakarít. OBJEDNÁVKA tlače v predplatnom Názov časopisu Počet obj. výtl. Číslo - dátum zahájenia dodávky Katalógové číslo SZABAD FÖLDMÚTVSS 4 6 3 0 2 Predplatené výtlačky dodajte na adresu: Meno a priezvisko: ulica: Ő.d.t posch.: Cebe í dod. poštaQ DátumA Podple predplat.: az utánpótlással . — Gyerekek, kész a vacsora! Krajctnvics F. — Kérem a következőt! — szólt ki jüradt hangon a folyosóra dr. Urnberstock Endre, a tó nevű körzeti orvos. Piros arcú, ölvén év kö riili kamasz lépett a rendelőbe. Pillanatok alatt leheveredett a je hér díványra: — Főorvos úr, tudom, mi a dolgom. Teljesen lazítok, elernyesztem az izmaimat, behunyom a szemem és mesélek önnek. — Miről mesél nekem? — kérdezte dr. -Urnberstock abszolút nyugalommal.-—t A gyermekkoromról, az első csókról, az első szerelmi csalódásról, amikor valami összetört bennem. Dr. Urnberstock mele.g, baráti tekintenél figyelte pácienset: — Szívesen meghallgatnám, de még nyolcvan beteg vár odakinn A páciens céklapirosan jelkiál lőtt: —■ Uoktor úr, de hiszen ez hoz zátartozik a diagnózis pontos meg állapításához. E nélkül nem tud meggyógyítani. Számtalan nemzet közileg elismert szerzőt olvastam Szerintük a modern orvostudomány a kórismeret megállapítása kor nem feledkezhet meg a lelki tényezőkről. — Természetesen, he most mondja el a panaszát. A páciens csüggedten bámult maga elé: — Valami egészen furcsa, egyedülálló nyavalyám van. Egyik napról a másikra elkezdett pirosodni az orrom. Ugyanakkor innen, a homlokom tájáról időnként elindul lejeié egy csiklandozó, bizsergő ideghullám, eljut az orromig, s hiába próbálom visszafogni, különös hangokat kell l/allanom. Mi ez, fő-Hátha valaki nem ismeri . HÁROM HÓNAPRA Újszülöttet látogat a rokonság. Az egyik sógor megjegyzi: — Szép, szép a gvermek, csak egy kicsit gyöngécske. Mire az apa önérzetesen így szól: —, Gyöngécske! Hát hogyan lehetne különb három hónapi házasság után? hasalAs —’ Doktor tír! írjon fel nekem я hasüregre is ható gyomorcseppeket, mert náthás vagyok és fátyolos a hangom. — Ha a hangjával van baj, miért — Csókolom nem torokcseppeket kér? — Mert hasbeszélő vagyok. orvos úr? Valami régi gyerekkori szorongás jelnő'tkori utóhatása? Valami régi nyomasztó emlék, amely olt lapul a lélek mélyén, s amely most ellenállhatatlan erővel. különböző áttételeken keresztül elhalol az orromig? fagyon kérem a főorvos urat, alaposan nézze meg a tudatalattimat. Dr. Urnberstock könnyed mozdulattal felkapott az asztalról néhány nyugtától és a szájába dobta: Megállapítom: hogy önnek tláthája van. Felírok egy pár aszpirint. Este vegye be,’jó forró citromos teával. Néhány nap múlva kutyabaja sem lesz. Ä férfi felugrott a díványról és jeldúltan Imegett: — Közönséges nátha? Ilyen a mi becsületes családunkban még nem fordult elői hr. Umberslock szelíden mosolygott: — Ez nem közönséges nátha. Önnek pszichés náthája van. Freud, irt annak idején errólf rendkívül ritka és csak különleges szellemiségű, hagy egyéniségek kapják meg ezt a kórt. Bízva bízunk, hogy a citromos tea és az aszpirin ebben a rendikvül bonyolult esetben is használni fog. A páciens elégedetten bólintott és elindult az ajtó felé. A küszöbről még visszaszólt: — Ön a legcsodálatosabb körzeti orvos, akivel valaha is találkoztam. Holnap is eljövök. Mindennap eljövök önitíiz! • — hegyen szerencsém — mosolygott ,nyá/asan Urnberstock. Hosszan, mélyen sóhajtott, aztán kiszólt a folyosóra: — Kérem a következötl —G. Sz.— tanítóőéni! A padtársam nevében jöttem liáztúznázobe ... Kérjük, hogy a kitöltött megrendelőlapot küldjék az alábbi cintre: Redakcia Szabad Földműves, «15 75 Bratislava, Križkova 9. — Es ha még tudná, hogy milyen szépen fejlődnek a lombikbébijei... p-*-— -— SZABAD FÖLDMŰVES Index: 49 638 — Kiadja az SZSZK Mezőgazdasági és Élelmezésügyi MinlntéHnme e PRlRODA Köayv- ée Lapkiadó aamzeH vállalatai! — Főszerkesztő Kara László agrármérnök. — Főszerkesztőhelyelies Csiba László. — Szerkesztősig é* kiadóhivatal: »15 79 Bratislava, Krttkeva 9. — Talatan: fószerkasztó ét titkárság 479 II» — telefonközpont 472 41 — Nyomj« a Západoslovanské tlačiarne n v., Bratislava. Odborárska námestia i. — Tarjtezti a Pasta HfrtapsZnigálat — Előfizetéseket felvesz minden postahivatal és postai kézbesítő. — Kill tőidre a l’.VS Dstredná tipedícla a dovoz Mača 9(7 59 Bratislava. Ooltnaldova aim. i. i »tjén rendelheti mag. -ve Előfizetési díj egy évre 52,— Két, fél évre 26,— Kei. A szerkesztőség kéziratokat ás léuykégeket nem őriz meg ét аеш küld vissza. A lap oyilváutartáal száma; FŰTI 71И.