Szabad Földműves, 1985. január-június (36. évfolyam, 1-26. szám)
1985-03-02 / 9. szám
J___ 1989. március 2, SZABAD FÖLDMŰVES Az együttműködés elmélyítésének fontossága 'A malom- és a sütőipar, valamint a belkereskedelem hosszú és termékeny múltra tekinthet vissza a lakosság friss termékekkel való folyamatos ellátása során. Szocialista társadalmunk alapvető fontosságú feladatnak tekinti a belkereskedelmi üzlethálózat kínálatának állandó bővítését, főleg az élelmiszeripari termékekből való rendszeres ellátást. A két ágazat kapcsolatának hátterében a termelés, illetve a fogyasztás közötti egyensúly megtartása húzódik. Amilyen mértékben növekedett a malom- és sütőipar tetmelésének volumene, olyan mértékben bontakoztak ki és váltak egyre összetettebbé az áruforgalmazási kapcsolatok, kerültek előtérbe az együttműködés fokozására irányuló törekvések. • Amint azt az elért eredmények bizonyítják, az együttműködési formák fejlesztése és az integrációs kapcsolatok elmélyítése mindkét fél számára kölcsönös előnyöket biztosított. Megállapodás jött létre a szállítás, a minőségmegóvás, a választék bővítése és az új termékek népszerűsítése terén. E megállapodás lehetővé teszi, hogy a termékek időben, a megkívánt választékban, menynyiségben és minőségben, a keresletnek megfelelően álljanak a fogyasztók rendelkezésére. Olyan megegyezés is született, amely biztosítja a rabattot a kereskedelem számára. A sütőipar alkalmazkodik az üzletek nyitvatartási idejéhez. Az árumegrendelésekért azonban az üzletvezetők a felelősek, a szállításért és a minőségért pedig a termelő üzemek. Egyértelmű tehát, hogy mindkét félnek fontos szerepe van a közélelmezés biztosítása során. Természetes, hogy a felelősség jellege résztvevőnként változik. Ezért helytelen az a gyakran hangoztatott vélemény, hogy a sütőipari termékekért csak a sütőipar, a tej és a tejtermékekért kizárólag a tejipar felelős. A felmerülő hiányosságok esetében figyelembe kell venni, hogy melyik fél részéről történt mulasztás. Ha záróra előtt például nincs elegendő kenyér vagy egyéb pékáru az nem minden esetben csak a sütőipar mulasztásaira vezethető vissza. Gyakran előfordul, hogy leszállítják a kívánt mennyiséget s az mégsem elegendő, mivel az elárusító keveset rendelt, nem mérte fel megfelelően a helyzetet. Szlovákiában jelenleg ötvennégy ipari péküzem működik. E nagyüzemek sütőkemencéje 800—1200 kilogramm kenyeret képes óránként termelni. A péksütemények gyártása során az EJP, illetve a Palnar típusú gépsorok IS ezer darab kiflit tudnak sütni egy óra alatt. A szállításhoz több mint ezer áruszállító gépkocsi áll rendelkezésre. Bizony nem a legegyszerűbb egyrészt a több mint 17 ezer üzletet folyamatosan ellátni, másrészt pedig a takarékossági intézkedéseket is következetesen betartani. Azt sem szabad szem elől téveszteni, hogy a kiemelt üzletközpontokba naponta többször is kell árut szállítani. Ezért az üzletvezetőknek csak alapos megfontolást követően szabadna benyújtaniuk a megrendeléseket, hogy a vásárlóknak ne kelljen üres kézzel távozniuk az üzletekből, s a szállítás is gazdaságos lehessen. Arra is jobban kellene ügyelni, hogy a fogyasztókhoz ne jusson gyengébb minőségű, vagy az adott normáknak nem megfelelő termék. Az üzletvezetők nem kötelesek átvenni a nem megfelelő minőségű vagy formájú terméket. A sütőipar a belső ellenőrzés és a személyi felelősség növelésének érdekében több intézkedést foganatosított. Ennek következtében bevezették, hogy a szállításra szolgáló ládákban fel kell tüntetni a belső ellenőrzést végző személy nevét Így a rek’amációk esetében nem lehet az anonimitás mögé rejtőznie a belső ellenőrnek. Jú volna, ha a belkereskedelemben is hasonló módszert dolgoznának ki, hogy az áru átvételekor is megszűnjön az anonimitás. így el lehetne kerülni a fogyasztók jogos panaszait. Az utóbbi időben jelentősen megnövekedett a helyi nemzeti bizottságok, illetve a földművesszövetkezetek mellett működő kisebb péküzemek száma. Ezt a fogyasztók népes tábora is örömmel vette tudomásul, s a sütőiparra is ösztönzően hat az egészséges konkui-rencia. Felmerül azonban a kérdés, hogy vajon nem kellene-e bővíteni az említett kisüzemek árukínálatát, mivel a lakosság ellátásában a kenyér mellett a péksüteményeknek is fontos szerep jut. Mindezt főleg azért vetettük fel, mert a kisebb péküzemek nagy része csak egyfajta kenyeret készít. Az előzőeket figyelembe véve az illetékeseknek főleg arra kellene törekedniük, hogy a kisüzemek is — természetesen az adott körülményeikhez mérten — felelősséget vállaljanak a lakosság folyamatos élelmiszeripari ellátásáért. A megnövekedett igények kielégítése megköveteli, hogy tovább korszerűsítsük a szállítást, illetve az áruforgalmazást. Számos országban már bevezették az úgynevezett kiskonténeres szállítást, amely lehetővé teszi, hogy a fogyasztóhoz friss, jó minőségű áru jusson. Az említett módszer bevezetése gyorsítaná az áruszállítást, s a termelő üzemek, valamint a belkereskedelem számára is számos előnyt biztosítana. A konténerek megóvják az áru minőségét és nem utolsósorban formáját, meggyorsítják a rakodást, s lehetővé teszik az üzlet nyitvatartásától független szállítást. Azt sem szabad azonban figyelmen kívül hagyni, hogy a konténeres módszer alkalmazásához speciális gépkocsik szükségesek, s ezek megvásárlása csak a termelők és a belkereskedelem hathatós együttműködésével lehetséges. Az ilyen jellegű, magasabb fokú integráció már a holnap követelménye. A kielégítésre váró igények és a rendelkezésre álló kapacitás közötti egyensúly biztosítása megköveteli a termelés és a szállítás, valamint a forgalmazás tökéletesítését. Tovább kell javítani a malom- és sütőipari termékek csomagolásának minőségét. A termelőknek is érdekük, hogy az áru frissen,, a higiéniai előírásoknak teljes mértékben megfelelően jusson a fogyasztókhoz. Szólnunk kell azonban a nehézségekről is, mivel a korszerű gépsorok megvásárlása jelentős költségráfordítást igényel. NMindez különösen érvényes a malomiparra, mivel a jelenleg üzemelő gépsorok már eléggé elavultak, s gyakran meghibásodnak. Az említett nehézségek késleltetik a csomagolt kenyér mennyiségének jelentősebb növelését, a kitűzött feladatok teljesítését ezen a szakaszon. Átgondolt termékfelújítással kell bővíteni a sütőipari termékek kínálatát. Az újdonságok népszerűsítését a fogyasztók körében az eddiginél jó val eredményesebben kell végezni. A fogyasztók igényeinek állandó feltárása szorosabb együttműködést igényel, hogy a piackutatás eredménybit gyorsabb mértékben hasznosítani lehessen a gyakorlatban. Azt sem szabad elfelejteni, hogy az igények fokozottabb figyelembe vételével történő termékfelújítás piacképesebb árut eredményez. Mindez azonban korántsem jelenti azt, hogy ezentúl a termelők ne jelentkezzenek olyan új termékekkel, amelyek iránt nem mutatkozott konkrét igény. A jól szervezett közös reklámtevékenység mind az élelmiszeripari, mind pedig a belkereskedelmi vállalatok érdeke. Ennek feltételeit és lehetőségeit már a szerződés megkötésénél vagy a megállapodásnál meg kell teremteni, s azok következetes betartását mindkét fél részéről ellenőrizni szükséges. Ezen a téren a sütőiparnak jó tapasztalatai vannak különösen a Zdroj vállalattal való együttmfiködés szakaszán. Az új termékeket közösen népszerűsítik, s a belkereskedelem kérdőívek alkalmazásával igyekszik minél szélesebb keretek között megállapítani a fogyasztók véleményét az egyes újdonságokkal kapcsolatban. Erre a propagációs tevékenységre nagy szükség van, ezt a szerzett tapasztalatok egyértelműen bizonyítják. Számos termék neve csupán azért nem került a fogyasztók köztudatába, mert nem fordítottak kellő figyelmet a népszerűsítésre. Például megemlíthetjük a Graham-termékcsaládba tartozó újdonságokat, amelyek csak kisebb mennyiségben jutottak el a fogyasztók asztalára. A malom- és a sütőipari vállalatok, valamint a belkereskedelem integrációjának szükségességét kiemeli az a tény, hogy a malom- és sütőipar gyártja a lakosság közélelmezésének legfontosabb termékét, a kenyeret. Ez az ágazat biztosítja a lakosság energia-, illetve kalóriaszükségletének negyven százalékát. Az említett két ágazat közötti áruforgalom évente átlagosan meghaladja a négymilliárd koronát. A forgalomba hozott árumennyiség több mint egymillió háromszázezer tonnát tesz ki. Csupán kenyérből több mint 337 ezer tonna, péksüteményből pedig 119 ezer tonna kerül forgalomba. Az együttműködés további formálnak elmélyítésével a malom- és a sütőipar, valamint a belkereskedelem a jövőben is a lakosság igényeinek megfelelően szeretné biztosítani a folyamatos áruellátást. SLADOVNÍK JÓZSEF (Fotó: CSTK) Űj vízi út Romániában Dobrudzsa, Románia leggazdagabban termő vidéke, emberemlékezet óta küszködött a szárazsággal. Ez a csapadékhiány volt az oka annak, hogy egészen a századunk derekáig nem jött itt létre semmiféle jelentősebb mezőgazdasági nagyüzem, bár néhány szerencsésebb helyi földbirtokos és lakos patakokból, kutakból öntözött földjeiről ( már ahol volt erre lehetőség) évente két termést is betakarított. Az ötvenes évektől kezdve, a román mezőgazdaság kollektivizálásával párhuzamosan, aztán itt is épült néhány öntözőrendszer, mely javított a helyzeten, míg tavaly Dobrudzsa örökké szomjas földjének végre sikerült tartósan is „ivóvizet“ biztosítani. 1984. május 26-án ugyanis a legfelsőbb román állami és pártvezetők jelenlétében ünnepélyesen megnyitották és üzembe helyezték a Duna—Feketetenger-csatornát, amely több százezer hektár termőföld rendszeres öntözését teszi lehetővé. A Duna—Fekete-tenger-csatornát az „évszázad romániai építkezésének" nevezik, s elsődleges célja lerövidíteni Európa vén folyójának a tengerhez vezető szerfölött szeszéleys girbe-görbe útját. Megépítésével az egykori török birodalom uralkodóinak, európai, dunai hajósoknak és nem utolsósorban a dobrudzsai lakosoknak az álma teljesült, bár mindegyiküknél a cél más és más volt. Maga az elképzelés egy ilyen vállalkozásra már több mint kétszáz éves. Először az Isztambuli szultánok gondoltak arra, hogy Dobrudzsában, ahol a Duna és a Fekete-tenger közti távolság mindössze 65 kilométer, egy új folyómedret kellene kiásni. Ezzel ugyanis lerövidülne az oszmán birodalom hajóinak útja a Dunán, s az Európában, elsősorban Magyarországon harácsolt kincsek és élelmiszerek így gyorsabban, biztonságosabban jutnának el Allah földi helytartójának udvarába, s ráadásul az orosz cár sem veszélyeztetné őket. Komolyabban századunk elején foglalkoztak a témával. A román Jean Stoenescu mérnök 1922-ben a nagy nyllvánosssággal is közölte tervét a konstanoai Analele Dobrudgei című folyóirat hasábjain. Három évtizeddel később, a romániai népi demokrácia hőskorában, egy más terv alapján már a munkához is hozzáláttak, de négy év múlva abbahagyták, mert még túlságosan nagy feladat volt ez az akkori idők, s tár-* sadalom számára. Majd újabb két évtized telt el, és 1973 nyarán párthatározat született a csatorna megépítéséről. Az ember tehát döntő ütközetre hívta ki a természetet. A határozat és az elfogadott terv alapján aztán három évig tartottak az alapos, mindenre kiterjedő előkészítő munkálatok, hogy végül is 1975 őszén megkezdődjék a nagy mű építése. Kilenc évig tartott. Négy évvel tovább, mint eredetileg elképzelték, tervezték. A beruházás nagysága 25 milliárd lejben volt megállapítva, de több mint harminc milliárdba került. Az építő ember megküzdött a rekkenő hőséggel, a zimankós téllel, hóval és esővel, széllel és viharral, hogy rá tudja kényszeríteni akaratát a természetre. S végül diadalmaskodott, győzött. A csatorna egy kis Duna menti kikötővároskánál, Cernavodánál kezdődik és Konstancától délre, az Agigea nevű egykori halászfalunál torkollik a tengerbe. Méretei figyelemreméltóak. Hossza 64,2 kilométer, szélessége 110—140 méter, átlagos vízmélysége pedig 7,5 méter. Évente mintegy 80 millió tonna árut lehet rajta szállítani, s maximálisan 18 000 tonna teherbírású hajók illetve uszályok használhatják. A Duna menti Cernavoda jelentős nemzetközi kikötővé válik, s áruforgalma a mai egymillió tonnáról évi tízmillió tonnára emelkedik. A tengerparti Agigea a konstiancai nagykikötő déli része, s általa Konstanca a jelen évtized végére a világ tizedik legnagyobb forgalmú tengeri kikötőjévé válik majd. A csatornát dunai édesvízzel töltik fsl, s éppen ez teszi lehetővé, hogy a termőföldek öntözésére is használható legyen. Az édesvíz elfolyását a tengerbe az agigea zsiliprendszer akadályozza meg. Ugyanitt a hajók kijutását a tengerre két zsilipkamra biztosítja. Mindegyikük 300 méter hosszú és 25 méter széles. Hasonló a Cernavodánál épült zsiliprendszer is. A zsilipek mindkét oldalán egy-egy öt megawatt teljesítményű villanyerőmü i* épült, mely megoldja a zsiliprendszer elektromos áramszükségletét. Kétségtelen, hogy a majdnem egy évtizedig tartó gigászi építkezés rendkívüli emberi erőbefektetést, sok gépet és műszaki berendezést igényelt. Bukaresti hivatalos adatok szerint naponta átlagban 25—30 ezer ember dolgozott a csatornán, kiknek felét a Román Hadsereg katonái tették ki. A romániai Kommunista Ifjúsági Szövetség szintén sokezer fiatal önkéntest küldött az építkezésre. Ami a technikát illeti érdemes megemlíteni, hogy itt is jól beváltak a csehszlovák Tatra tehergépkocsik. A gigantikus vízi út több más jellegű építkezést is szükségessé tett, s jelentősen megváltoztatta a táj arculatát. Részben meg'kellett változtatni a Konstanca—Bukarest és a Konstanca—Mangalia vasútvonalakat, s hét új híd építése is szükséges volt. A csatorna mentén, Medgidia és Basarabi falucskáknál, két új belföldi kikötő is épült. A mintegy 300 millió köbméter földet, melyet a csatorna kiásásakor kellett áthelyezni, az addigi „rossz“ földeken szórták szét. Az építők ugyanis feladatul kapták: annyi parlagon heverő földet kell megtermékenyíteniük, amennyit a csatorna a mezőgazdaságtól elvett. Ez a nemzetközi jelentőségű vízi út mintegy 400 kilométerrel rövidítette le a Közép-Európából a Fekete-tengerhez vezető utat. A gazdasági haszon, mint az előbbiekből is kiderül, többrétű. Szakemberek szerint a beruházások a század végére megtérülnek. Az új vízi út tulajdonosa Románia, aki csatornaillefékként egy dollárt vagy egy transzfer rubelt fog szedni meghatározott mennyiségű áru után. A kikötői berendezések, raktárok és egvéb létesítmények használata után pedig még külön díjat fognak szedni a román hatóságok. A tavaly megnyílt Duna—Fekete-tenger-csatornán egyelőre folyik az ún. próbaüzemeltetés. Elsősorban román hajók használják, de már jelentkeztek a külföldi igénylők is. Időközben a román építők folytatják a munkát és megkezdték egy új 26 kilométeres csatornaág építését Poarta Álba falu és a tengerparti Navodari község között, ahol az ország egyik legnagyobb vegyi kombinátja üzemel. A tervek szerint a Duna—Fekete-tenger-csatornát 2000-ig meghosszabbítják, s összekötik Bukaresttel, miáltal a román főváros is nemzetközi jelentőségű vízi úthoz jutna. ROKES JÄN03
