Szabad Földműves, 1984. július-december (35. évfolyam, 27-52. szám)

1984-08-18 / 33. szám

1984. augusztus 18. .SZABAD FÖLDMŰVES. Ernst Thälmann halálának 40. évfordulójára 1944. augusztus 18-án szokatlanul, külön rendelkezés alapján begyújtot­ták a buchenwaldi haláltábor krema­tóriumának "kályháját. Este kilenc óra körül hét SS-pribék sorakozott fel. Ejfél előtt személygépkocsi állt meg az épület előtt. Két gestapós kíséretében meg­termett, vállas fo­goly szállt ki a ko­csiból. Betuszkol­ták» a kremató­riumba, majd kis­vártatva négy lö­vés hallatszott. Fél óra múlva az SS- legények távoztak. — Tudod ki volt ez? — kérdezte egyikük. — Igen — felelte a társa, — Thälmann, a kommunista vezér. v Ernst Thälmann a kommunista mozgalom, a német munkásosztály kimagasló alakja tizenegy évi bör­tönélet után így „szabadult meg“ a megalázás ás a sorozatos kínzás gyötrelmeitől. Éppen negyven éve. A német kommunisták vezére 1886. áp­rilis 16-án született Hamburgban egy aktív szociáldemokrata párttag csa­ládjában. Johann Thälmann fia a hamburgi kíkötőmunkások és a köz­lekedési dolgozók körében nevelke­dett. Az értelmes, érzékeny lelkületű fiú fogékony volt minden társadalmi történésre. Sokat olvasott és szeretett zenélni. Olvasás közben jutott el a Kommunista Kiáltványig, és politikai olvasmányainak köszönhette, hogy már fiatalon öntudatos, szervezett munkássá érett. Tizenhat éves korá­ban belépett a Szociáldemokrata Párt­ba, mely teljesen lekötötte. 1908-ban katonai szolgálatra hívta a császár. Attól kezdve politikai tevékenységé­nek még egy iránya lett: harc a lé­lektelen kaszárnyarendszer, az élő ágyútöltelékekkel való manipulálás ellen. Később kifutó lett egy moso­­datula jdonosnál, itt is szervezte a munkásokat. Itt ismerte meg későbbi feleségét, Rosa Kochot. Elvszerűségé­vel hallatlan tekintélyt vívott ki ma­gának, amikor munkaadója felaján­lotta neki, hogy jóval nagyobb fize­tésért reá bízza a bergendorfi fiók­üzemének az irányítását, válasza így hangzott: „Thälmann nem adja el magát“. Thälmann 1914 végén megannyi bajtársával kikerül a frontra. A reak­ció így akart megszabadulni a meg­­gyöződéses békeharcostól, akinek nagy befolyása volt. Antimilitarista tevékenységében nagy hatással vol­tak rá Karl Liebknecht művei, főképp Az ellenség saját országunkban van című írása, mely jelszóvá lett. Orosz­országban üdvözölte a szocialista forradalmát, majd amikor 1918 ele­jén hazalátogatott, felismerve a for­radalmi helyzetet, lelkesen agitált. Ernst Thälmann éleslátására vall, hogy fiatalon is világosan el tudott igazodni a politikai történésben, a szociáldemokraták soraiban is felis­merte a megalkuvókat, revizionistá­kat, akiket leleplezett. A szociálde­mokraták 1918 novemberében létre­hozták a Spartacus Szövetséget, mely az ugyanilyen nevű csoportból alakult meg és a születendő Német Kommu­nista Párt magva lett. A párt meg­alakulása nagy esemény volt a né­met munkásmozgalom történetében, s a jobboldali szociáldemokrata Ebert­­kormány kegyetlen megtorlással vá­laszolt a proletariátus radikalizáló­­dására, a forradalmi hangulat erősö­désére. Thälmann 1919 márciusától a független Német Szociáldemokrata Párt hamburgi szervezetének élén állt. Itt érte a hírhedt Kapp-puccs híre. További párttevékenysége az eszmei szilárdulás, a felvilágosító munka erősödése útját követte. A német munkásosztály felismerte Ernst Thälmann vezéri képességeit, számos egymást követő pártkongresz­­szuson a központi bizottság tagjává választották. A munkásosztály parla­menti képviselőjeként elszántan küz­dött az Ebert-Noske-klikk munkás­­áruló politikája ellen, leleplezésü­kért. A húszas években a tehetséges pártmunkást és agitátort beválasz­tották a Kommunista Internacionálé szerveibe is. Thälmann a német pro­letariátus legjobb és legvilágosabb elméje, így jellemezte őt harcostársa a Kominternben, Georgl Dimitrov. A harmincas években a monopó­liumok támogatásával hatalomra ju­tott hitleri fasizmus Thälmannban felismerte ádáz és megalkuvást nem ismerő ellenségét. Thälmann bátorsá­gét azzal is bebizonyította, hogy már a fasiszta terror éveiben impozáns, magával ragadó antifasiszta tömeg­­tüntetést rendezett. A kancellárrá ki­nevezett és a ahtalmat teljesen bitor­ló Hitler utasítására a Gestapo keze Ernst Thälmannt is elérte. Bebörtö­nözték, válogatót kínzásokkal vallat­ták. de nem tört meg. 1933-ban azzal fenyegették meg. hogy bíróság elé állítják. Ez azonban nem következett be, mert a náciknak elég volt az a kudarc, amelyet a történelmi neveze­tességű lipcsei perben szenvedtek el, miutáé Dimitrov leleplezte vádlóit és az egész szennyes náci masinériát. Thälmann illegálisan a börtönből is irányította a párt munkáját, leve­leket, utasításokat juttatott el elv­társaihoz. Hitler 1944. augusztus 14-én személyesen adta ki a paran­csot Thälmann kivégzésére. Gyilko­sainak konkrét személyére már fény derült, a buchenwaldi haláltábor fő­nöke, Wolfgang Otto volt az, akinek mindmáig sikerült elrejtőznie az igazságszolgáltatás elől. A háborús bűnös napjainkban nyugdíjas tanár­ként tengeti életét. Thälmann hóhé­rai közül csak ő van életben. így aztán az Otto-ügy ad-acta ke­rült. S ezért nem csoda, hogy a kü­lönféle náci szellemű bajtársi szövet­ségek .időnként hivatalos személyisé­gek. politikusok, miniszterek védnök­sége alatt parádéznak a nyugatnémet városok utcáin. L. L. Az egviitimuködés fejlesztése Az Izvesztyijában Nyikolaj Talizin szovjet miniszterelnök-helyettes, a Szovjetunió állandó KGST képviselő­je cikket írt a tagországok moszkvai legfelső szintű gazdasági értekezleté­nek Jelentőségéről, valamint a tagor­szágok több fontos feladatáról. Megállapította, hogy a moszkvai csúcstalálkozó új szakaszt nyitott meg a testvérpártok és államok egy­ségének és összeforrotfságának to­vábbi szilárdításában, a szocialista gazdasági Integráció elmélyítésében, a szocializmus nemzetközi életben elfoglalt pozícióinak megszilárdításá­ban. Talizin cikkében hangoztatta, hogy a továbbiakban erősíteni kell a közös munkát; ezt mondja ki egyebek kö­zött az a határozat, amelyet a tagál­lamok a gazdasági fejlődés hosszú távú stratégiájának elvi irányvonalai­ról hoztak. Arról van szó, hogy közös alapokon kell kidolgozni , a tagorszá­gok gazdaságpolitikájának egyezteté­se keretében a fontos gazdasági kér­dések megoldásának módozatait, fej­leszteni kell a közvetlen kapcsolato­kat a termelő üzemek, tudományos intézetek között. A testvérországok ma képesek a legbonyolultabb tudományos-műszaki problémák megoldására is, ami azért is rendkívül fontos, mert az Egyesült Államok és néhány NATO szövetsége­se a nemzetközi műszaki-tudományos együttműködést a politikai nyomás esezközévé igyekszik változtatni. .A moszkvai határozatok megvalósí­tásában különösen fontos szerep jut a gépipari együttműködés fejlesztésé­nek, bizonyítható, hogy a KGST-tag­­országokban meglevő műszaki és Széljecjuzeí Új nevet-új tartalommá A' közelmúltban új név tűnt fel Afrika térképén, hozzá kell majd szoknunk a Burkina Fasszo Köztár­saság elnevezéshez. Csak a neve új a 247 200 négyzetkilométer területű, hat és fél millió lakosú országnak, mely 1960-ig francia gyarmat volt. 1960-ban nyerte el függetlenségét Felső-Voltai Köztársaság néven. A korrupt Yaméogo elnök feudális kényúrként kezdte kormányzását. Ügy mutatkozott be államfőként, hogy 20 százalékkal leszállították az állami alkalmazottak fizetését. A gaz­dasági és szociális problémák ilyen kezelése folytán nemcsoda, hogy Felső-Volta az egy lakosra számított évi jövedelem tekintetében világvi­szonylatban a legalacsonyabb színtű országok közé tartozott. Az államfő önkényeskedése vezetett oda, hogV Yaméogot már 1966-ban megdöntötte Lamizana alezredes katonai puccsa. A volt francia gyarmatok körében a hadsereg sorra magához vette a kez­deményezést, ám fellépése nem ol­dotta meg a problémákat, melyeket sokhelyütt törzsi ellentétek is elmér­gesítettek. Lamizana azzal erősítette meg ha­talmát az országban, hogy saját hí­veit nevezte ki az új kormányba. Az előző kormány feloszlatásával egy­idejűleg az alkotmányt is felfüggesz­tette, ám emiatt súlyos nézeteltérései támadtak a politikai frakciókkal. A Felső-Volta-i Köztársaság, mely­nek lakossága 95 százalékban mező­gazdasággal foglalkozik, érthetően bizonyos hátránnyal látott hozzá az új, független élet építéséhez. Ebben akadály volt a franciabarát nemzeti burzsoázia magatartása is, mely kü­lönösen a fővárosban, Ouagadougou­ban és a közeli térségben építette ki pozícióit. A kormány nagy reményt helyezett a bányaipar, elsősorban a mangánbányák fejlesztésébe. A társa­dalmi viszonyokon azonban a hala­dással kecsegtető hadsereg vezetői sem tudtak javítani. A most történt változás, amelyet nyilván az ellenzéki erőknek sok­szor a nyilvánosság háta mögött zaj­ló küzdelmei kényszerítettek ki, arra enged következtetni, hogy a változá­sok szele több egykori francia gyar­mat után Felső-Voltát is elérte. Gon­doljunk rá, hogy az egykori Daho­­meyből lett a ma már szocialista irányzatú Benin Népi Köztársaság, nem is szólva a Kongói, a Malgas Népi Köztársaságról stb. Erre a fel­tevésre enged következtetni az is, hogy az ország új neve az itteni Ja­kosság fő népcsoportjának nyelvén azt jelenti, hogy becsületes emberek földje. Burkina Fasszonak minden reménye megvan a számos különféle etnikai csoporthoz tartozó lakosság életének felvirágzására, hiszen szub­trópusi övezete kedvez mezőgazdasá­gi terményeinek, ugyanakkor renge­teg, eddig még kihasználatlan ásvány­kinccsel (mangán, bauxit, horgany, urán) rendelkezik. Az Egyesült Államokban is vál­toznak az idők, de az ameri­kaiak a köztudatban szemlá­tomást ragaszkodnak nagy birodal­muk régi jelzőihez. Olyanokhoz,mint a korlátlan lehetőségek országa, a háborítatlan szabadság hona, az em­beri jogok mintaországa .. . Mégis a való élet rácáfol e hiedelmekre, mint ostoba propagandatrükkökre. A kö­zelmúltban a nemzetközi közvéle­ményben is felkaptak egy korábban ismeretlen nevet: Leonard Peltier. Az illető, aki nem más, mint az amerikai sziú indiánok egyik vezér­alakja, az emberi jogok és főként az amerikai őslakosság emberibb sorsá­nak megalkuvást nem ismerő rettent­hetetlen harcosa jelenleg életfogytig­lan szóló börtönbüntetését tölti. Fel­hívások hangzottak'el a világ közvé­leményéhez, hogy nemzetközi szolida­ritással mentsék meg a beteg Peltier életét, hassanak oda, hogy a hatósá­gok tekintetbe véve a főtárgyaláson bizonyított ártatlanságát, ismerjék el bűntelenségét és helyezzék szabad­lábra. Ki is ez a Peltier? Neve 1977- ben tűnt fel az Egyesült Államokban az ismert Wounded Knee-i incidens­sel kapcsolatban. Akkor ugyanis a nevezett dél-dakotai helységben a sziú törzsnek mintegy hetven kivá­lasztott képviselője jelent meg és ta­nácskozott törzsük életéről, körülmé­nyeiről, életük jobbá tevésének mód­jairól. Peltier vezetésre termett típus­ként mutatkozott be, ostorozta a fennálló önkényt, mely Amerika ősla­­■ ■ Önkény és tömegfélelem kólt a fekete bőrűekkel együtt a leg­mostohább sorsra kárhoztatja. A békésen tanácskozó sziúkra rá­törő rendőrök brutalitása lázadást váltott ki. Az indiánok kilencven na­pon át bekerítve tartották támadói­kat, a kajhatalom által kiprovokált csetepatéban életek is áldozatul es­tek. A sziúk „pacifikálása“ után a hatóság bizonyítatlan vádat emelt Peltier ellen, hogy megölte az FBI két emberét. Peltier a tárgyaláson remekül védekezett, a tanúk ártatlan­ságát is bizonyították. Az ítélefmégis elmarasztalta őt, előbb háromszáz évi börtönbüntetésre, majd életfogy­gyártó potenciál lehetővé teszi, hogy megszervezzék a számukra nélkülöz­hetetlen gépek és berendezések min» den fajtájának gyártását, s világ» színvonalú minőségben lássák el be­lőlük a termelés kulcsfontosságú ága­zatait. A feladat megvalósításában jelentős szerep juthatna egy, a gép­gyártás kérdéseivel foglalkozó mi­niszterelnök-helyettesi szintű KGST* bizottságnak. A cikkíró az energiahordozók kér­désében leszögezi, hogy a tagorszá­gok saját nyersanyag-forrásainak maximális kihasználása, az atom­­energetika fejlesztése és a „béke* elnevezésű egyesített energetikai rendszer fejlesztése mellett továbbra is rendkívül nagy feladat hárul a Szovjetunióra; mely továbbra is je­lentős mértékben hozzájárul a tag­országok fűtőanyag- és energia-prob­lémáinak megoldásához, folytatja a kőolaj és kőolajalapú termékek exportját a KGST-tagországokba és növeli földgáz- és villamosenergía­­szállításait. ^ Nagy közös építkezési vállalkozás lesz egy új, Nyugat-Szibériából a KGST-országokba vezető gázvezeték létrehozása. A legközelebbi időben sor kerül az építés feltételeinek egyeztetésére és a munka megkezdé­sére. Talizin kidomborítja, hogy a KGST egyik időszerű feladata marad to­vábbra is, hogy elősegítse Vietnam, Kuba és Mongólia gazdasági fejlődé­sének felgyorsulását, és minél hama­rabb kiegyenlítődjék az említett or­szágok és a KGST európai tagorszá­gainak gazdaságai közötti színvonal­különbség. toglanira szólt. Peltier megrokkant egészséggel most a sprlngsfieldl rab­kórház lakója, az orvosi felügyelet nem sokban különbözik a börtönőri­től. Az ügyét felkaroló sajtó képvise­lőivel nem tarthat kapcsolatot, leve­lei többnyire „elvesznek“. Csak egyes szemfüles újságíróknak sikerült ki­szivárogtatni híreket az éhségsztráj­kot tartó indián vezető egészségi ál­lapotáról. A baj nyilván összehozza a közös jó ügyért küzdő harcosokat; Ben Cbavis, a néger polgárjogi harcosok tekintélyes képviselője a nevezetes wilmingtoni tizek egyike a nffvános­­ság előtt kijelentette, hogy Peltier nem bűnös, nem ölt meg senkit, mint azt bizonyította is, őt egyszerűen ki akarják üldözni a világból, mert fel­emelte a szavát azokért a kisemmi­zettekért; jogfosztottakért, akiknek őseié volt valaha Amerika földje. Peltier sokáig bújkált az országban, sőt Kanadában is, mert ráeszmélt, hogy a rendőrök hajtóvadászatot ren­deznek ellene. Annyira kényelmetlen a hatóságoknak, hogy életére törnek. íme, egy másik Amerika, az igazi, az önkény, jogliprás és tőmegfélelem iskolapéldája . Lőrincz László Revansista teljes harci díszben R. Karatajev rajza Neonáci szellemű háborús vete­ránok pünkösdi felvonulása az NSZK-ban, és hivatalos sze­mélyek, közjogi méltóságok részvéte­le ezeken a felvonulásokon valame­lyest a bonni államra irányította fi­gyelmét. Bírálat tárgya volt, hogy miniszterek és más vezető személyi­ségek, köztük Carstens, az időközben a magánéletbe visszalépett volt ál­lamfő nem tette szóvá az ott elhang­zott revansista felszólalásokat, s úgy festett a dolog, mintha hallgatásuk­kal még bátorítanák is e jelenségek hordozóit. Ennek ismeretében értjük meg job­ban és közelebbről egyes, a szovjet sajtóban nemrég megjelent cikkeket, melyek mérsékelten bírálják a bonni állam egyes vezetőinek politikai ma­gatartását. így például a moszkvai Pravda, a­­mely hivatkozott korábbi szerkesztő­ségi cikkére, melynek nagy vissz­hangja volt az európai országok po­litikai köreiben és közvéleményében. A Pravda rámutat, bármennyire fur­csa, de tény, hogy a nyugatnémet fő­városban elhangzott hivatalos meg­nyilatkozásokban megkerülik a cikk által érintett kérdések lényegét. Kohl kancellár egy rádióinterjújá-' ban kijelentette, hogy nem lát az or­szágban revansista jelenségeket, s Így ót „ez az egész kampány nem fog­lalkoztatja“, A cikkben pedig éppen a revansizmus kérdéseiről volt szó. Olyan súlyos, érzékelhető jelenségek­ről, amelyek joggal váltják ki a nem­zetközi közvélemény nyugtalanságát. A PRAVDA cikkét kommentálva Alois Merte s, az NSZK külügyi államminisztere kijelentette, hogy Moszkva „meg akarja törni Németor­szág akaratát az önrendelkezésre a szabadság körülményei között“. A szerkesztőségi cikk rámutat — most a Rajna partján eljött a korszaka az NDK-val szemben megfogalmazott re­jogl jellegének elismerését, az állan­dó képviseletek nagykövetséggé való átalakítását, a Salzgitterben székelő úgynevezett nyilvántartási hivatal fel­számolását, amely törvénytelenül ki­sajátította az NDK állampolgárai és szervei tevékenysége feletti felügyelet jogát és más jogokat. Az NSZK tö­megkommunikációs eszközei e napok­ban nacionalista eufóriát közvetítenek a közvélemény felé. Ennek lényege, hogy Európa nem fogja megismerni az igazi békét, amíg nem valósul meg a „német újraegyesülés“, természete, sen bonni recept szerint. Azok, akik ilyen jelszavakat hirdetnek, úgy tesz-A béketörekvés realitást követel vansista követelőzésnek. Ez nagy mértékben arra a számításra épül, hogy az NDK-val fenntartott gazda­sági kapcsolatokat a köztársaság szuverén ügyeibe való beavatkozásra, a szocialista rendszer alapjainak fo­kozatos aláásására használják fel. A bonni politikusok ugyanakkor egyáltalán nem akarják elfogadni az NDK mint szuverén állanr létezéséből fakadó törvényes követeléseket: az NDK állampolgárságnak, az NDK és az NSZK közötti határ nemzetközi nek, mintha nem tudnák, hogy a szocialista rendszer felbomlasztása az NDK-ban nem vezet békéhez és egy­általán nem szolgálja a nemzetközi feszültség enyhítését, hanem szögesen ellentétes irányban hat. Még inkább olyan körülmények között, amikor az Európában kialakult határok kikez­désére irányuló próbálkozásokkal párhuzamosan az NSZK növeli fegy­verzetét — állapítja meg a Pravda, egy korábbi, „Az amerikai rakéták árnyékában“ címmel megjelent cikk visszhangjáról.

Next

/
Thumbnails
Contents