Szabad Földműves, 1984. július-december (35. évfolyam, 27-52. szám)

1984-08-04 / 31. szám

SZABAD FÖLDMŰVES 1984. augusztus 4. Végre sikerült A labdarúgó-évad már régen be­fejeződött, több helyütt mégis rúg­ják a bőrt, nem csitultak el a pá­lyák. A csallóközi rónán levő köz­ségekben is rangos labdarúgótor­nákat rendeznek, összemérik ere­jüket a különböző osztályban sze­replő csapatok, külföldi vendég­együttesek. A fontos selejtező mérkőzéseket szintén a fociidény befejezése nyára a bakaiak féltek jobban, mivel' három évvel ezelőtt, hason­ló selejtezőben éppen tizenegye­sekkel maradtak alul a nagylé­giekkel (Lehnice) szemben. Most jobban sikerültek a büntetőrúgá­sok, és kapusuk, Lukács Vendel is remek teljesítményt nyújtott, így a mérkőzés végül is a bakaiak javára dőlt el. Megérdemelten ke­rültek fel a kerületi bajnokságba hiszen, amellett, hogy az elmúlt évek során mindig az élbolyban végeztek a bajnokságban, három­szor a Felszabadulás Kupa győz- j tesei is lettek, s így a sportszer­vezet tulajdonába került az érté­kes trófea. ~+— A győzelem után leírhatatlan volt az öröm. A faluban egész hé­ten beszéd tárgya volt a döntő mérkőzés. Az ünnepélyes értékelő gyűlésre egy hét múlva került sor a sportszervezet rangos szék­házában; A sportvezetőkön és a három csapat tagjain kívül ott voltak a község irányítói és ez egyben azt jelenti, mindenkinek a A dióspatonyi kölyökcsapet Művészek tisztelgése 40 A Szlovák Nemzeti Felkelés 40. év­fordulója olyan esemény, amely tár­sadalmi életünk minden területén ösztönzőleg hat. Ezt bizonyítják a ju­bileum tiszteletére tett különféle kötelezettségvállalások, továbbá a megemlékezések, ünnepi rendezvé­nyek egész sora. Művészeti életünk is méltóképpen kíván tisztelegni a nagy történelmi esemény emléke előtt, jeles írók, képzőművészek, zeneszerzők kapcso­lódtak be abba a versenybe, amely a Szlovák Nemzeti Felkelés a művé­szetben címszó alatt lett meghirdet­ve, s amely — túlzás nélkül elmond­hatjuk — országos visszhangra talált. A verseny feltételei — mint már a neve is elárulja — a felkelés esemé­nyeinek ábrázolása volt a legkülön­bözőbb művészeti ágazatokban, bele­értve a zeneirodalmat is. Elsőként az irodalmi pályázatról szólunk, amelyet a Szlovák írószövet­ség írt ki. A verseny teljesen nyílt volt, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy bárki pályázhatott, az egyedüli mérce egy bizonyos irodalmi színvo­nal volt. Meg kell jegyezni, hogy a pályázat eredményességét illetően maguk a szakemberek is jobbára szkeptikusan nyilatkoztak, arra a sokéves tapasztalatra hivatkozván, hogy Jilemnický. Mináé és Jašík óta nem született igazán maradandó ér­tékű mű a Felkelésről. A verseny azonban ennek éppen az ellenkezőjét bizonyította. Az eseményről ugyanis, a maga monumentalitásában valóban mindent elmondtak már; annál érzék­letesebben, líraibban lehet viszont ábrázolni egy két emberközpontú epi­zódját, legyen az egy partizán-anya fiát féltő örökös rettegése, vagy mondjuk egy, az eseményeket kéz detben értetlenül szemlélő, később igaz hazafivá váló gyermek felnőtté érése. Ilyen, elégikus hangulatú al­kotás volt a pályázatra beérkezett 94 mű többsége, melyeknek műfaji gaz­dagságát mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a 9 díjnyertes alkotás kö­zött rádiójáték, színmű, gyermek­verskötet vagy tanulmánygyűjtemény egyaránt volt. A hét tagú, írókból, irodalom kritikusokból, történészekből és szociológusokból álló bíráló bi­zottság Tomáš Janovicnak és jozef Mokošnak ítélte oda a megosztott első díjat, egy gyermekverskötetért, illetve egy rádiójátékért. Az ugyan­csak megosztott második díjat Ján Papp (rádiójáték) és Ivan Kusý (az SZNF-ről szóló irodalmi alkotások kritikáinak gyűjteménye) kapta. Az alkotók és a művek számát te­kintve kétségkívül a képzőművészeti pályázat talált a legnagyobb vissz­hangra. Kétszázhetven alkotó össze­sen ntszáznyolcvan művet küldött be, igaz. hogy meglehetősen aránytalan eloszlásban. Míg ugyanis a festészet kategóriájában a nyugat-szlnvákiai kerületet IBratislavát is beleértve) százkét alkotó képviselte, addig Ke­­let-Szlovákiát mindössze öt. Leg­alább ennyire bántó az aránytalan­ság a szobrászat és a kisplasztika kategóriájában. ' Ezek után pedig lássuk a pályázat eredményeit. A festészet kategóriájá­ban az első díjat Ján Ilavský festő­művész Tisztelgés Eugen Suchoň előtt című olajfestménye kapta, a másodi­kat pedig Slavomír Brezina, A Szlo­vák Nemzeti Felkelés című, öt fest­ményből álló ciklusáért. A harmadik díjat Jozef Srna, a különböző szerve­zetek és intézmények által felajánlott dülöndíjak egyikét pedig Stanislav Harangozó kapta. A szobrászat kate­góriájában Ján Kulich nemzeti mű­vész öt darabból álló emlékérem­­sorozatát jutalmazták első díjjal, míg a második díjat Gáspár Péter érde­melte ki, Fasizmus című plasztikájá­val. A. különdíjasok között Bártfay Tibor érdemes művész nevét említjük meg. A grafika kategóriájában, mint már említettük, viszonylag gyenge volt a részvétel; a zsűri mindössze két alkotást, illetve sorozatot tudott megosztott harmadik díjjal jutalmaz­ni. S végül, a plakát kategóriában Cisáriková Emília festőművész kapta az első díjat a felkelést, illetve a fel­­szabadulást köszöntő sorozatáért. A zenei alkotások terén, azok sa­játosságai folytán a pályázat nem versenyszerű volt. Ennek ellenére (vagy talán éppen eaért?) jobb, szín­vonalasabb művek születtek, mint a tíz évvel ezelőtti hasonló pályázaton. A legsikerültebbek között kell meg­említenünk Tibor Andrašovan Vissza­térés című operáját, Dezider Kardoš, Ivan Parik és Peter Ragin szimfóniáit vagy Ilja Zeljenka kórusműveit, ame­lyek többségét ismert szlovák költők forradalmi verseire komponálta. Ezen­kívül több hivatásos és amatőr mű­vészegyüttes műsorra tűz a Szlovák Nemzeti Felkeléssel foglalkozó iro­dalmi és zenei alkotásokat, összeállí­tásokat. VASS GYULA Ernas BESZÉLGETÉS * J EGY ÉNEKKARVEZETOVEL után játszották le. Dióspatonyban (Orechová Potőü) a közelmúltban került sor a kölyökcsapatok se­lejtezőjére, a kerületi bajnokságba való feljutásért. A dunaszerdahe­­lyi (Dunajská Streda) járásban négy csoportban szerepeltek a legjobb iskolai csapatok, a tizenöt éven aluli focisták. Az elmúlt lab­darúgó-idényben, a csoportgyőzte­sek' a dióspatonyi, a bakai, a vá­sárúti (Trhové Mýto) és a nyáras­­dl (Topolniky) csapatok lettek. A feljutást eldöntő mérkőzés­­sorozat igazolta, hogy a legjobbak kerültek a selejtezőbe. A színvo­nalas vetélkedőn a gyereksereg mellett ott szurkoltak a sport­­szervezetek vezetői, a pedagógu­sok és szülők. Az osztályuzó győz­tese a dióspatonyi kölyökcsapat lett, és így a sportszerető faluból az őszi idényben már három csa szívügye a falu sportélete, a lab­darúgók szereplése. Kováts Gyufa agrármérnök, a sportszervezet elnöke mondott kö­szönetét mindazoknak a vezetők­nek, sportolóknak, akik fáradha­tatlanul tevékenykedtek a csapat jó szerepléséért. De a tanácskozás lényege főleg a hogyan tovább, az igényesebb feladatokra való felkészülés volt. Az elnök és Hor­­vát József edző tudják, nem lesz könnyű elérni a kitűzött célt: legalább a középmezőnyben vé­gezni a jó nevű csapatok között. Sok múlik a játékosok szorgal­mán, fegyelmezettségén, a rend­szeres edzésen. Bakán van után­pótlás és ezért nemigen kell majd idegen toliakkal ékeskedni a ki­tűzött cél eléréséért. A vezető­ségben az elnökön kívül olyan lel­kes sporttársak vannak, mint Ko­váts Bandi, Kovács Pál és lehetne „Felsőbb osztályba lépett csapat pat rúgja a bőrt a kerületi baj­nokságban. —— A bakai vezetők kora délután még az Iskolás csapatuknak szur­koltak, de a belsőjük mér a na­gyobb tét, az „A“ csapat selejtező mérkőzése Izgatta. A dunaszerda­­helyi járásban a II. osztályban két csoportban (déli és északi) küz­denek a csapatok. A déliben a ki­válóan szereplő bakai csapat nyerte a bajnokságot, a második csoportban pedig egy kis falu, Bodak (Bodíky) lelkes csapata lett az első. A selejtezőre nagy számú közönség előtt a gabőíko­­vói stadionban került sor. A szép nyári időben lelkesen teljes erő­bedobással játszottak a csapatok, de a rendes játékidőben egyik gárda sem tudta kicsikarni a győ­zelmet, ügy végül tizenegyes-rúgá­sokra került sor. Ezektől bizo­tovább sorolni a fáradhatatlan ve­zetők neveit. Bakán minden igénynek meg­felelő pályák állnak a fiatalok rendelkezésére. A vezetők jó elő­re gondoskodtak rangos székház építéséről, ahol megfelelő öltözők, zuhanyozók vannak, és Igazi ott­honra találnak a sportszerető fia­talok. A téli felkészülést a külön­böző sportágakban minden bi­zonnyal nagyon segíti majd, hogy az új iskolában átadják rendelte­tésének a tágas tornatermet, s mi­vel a pedagógusok szintén lelkes sportemberek, minden bizonnyal szívesen látják ott a labdarúgókat is. Az őszi felkészülés lényegében már megkezdődött hiszen a csa­pat Gabčíkovón részt vett a Duna, Kíipa tornán, amelynek tavaly — erős mezőnyben — szintén a győz­tesei lettek. / TÖTH DEZSŐ Amikor háborúkról olvasok, vagy hallok, borongó fájdalom telepedik a szívemre; órákig, feloldhatatlanul. Ilyenkor egyedül a dalban, a zené­ben való elmélyülés ad újra hitet a jövőben. Az embert lélek kifürkész­hetetlen titkai közé tartozik ennek a csodálatos világnyelvnek, balzsamos gyógyírnek a hatása az érzelmekre, ahonnan tiszta forrásként felbuzog. Fábryval mondom el: „A zene, a dal, a legnagyobb kollektivitás: minden­kié. A zene, az ének tiszta,vizű for­rása az a csoda, mely az értől az óceánig egyformán árad, mely nem ismer határokat, akadályokat. A ze­ne, az ének a test­vériség •szólama, himnusza, paran­csa. A zene, az ének népeket, nem­zeteket köt ösz­­sze... Csak a test­vérré, emberi kö­zösségé vált népek lehetnek háborúk szigetelői. Csak az emberség, csak a vox humana, a tiszta vizű forrá­sok eredője és summája mondhatja, zengheti éš dalolhatja az élet éne­két! ...“ Samu Katalin, a pelsőci (Plešivec) Vörös Csillag Efsz mellett működő női kórus vezetője egyetlen mondat­tal egészíti ki zenei gondolataimat: — A dalban a világ szívverését ke­ressük, s ha az emberek arcába né­zünk, az egész emberiség tükrét lát­juk benne. Tovább szövi a szót: — Kezdetben mint népdaléneklő csoport működtünk. Több alkalommal bekapcsolódtunk a Tavaszi szél... versenysorozatába és eljutottunk az országos döntőig. Közben, miután lét­számban is — tizenegyről huszonket­tőre — növekedtünk, áttértünk a többszólamú éneklésre, és 1978-ban beneveztünk a Kodály-napok verseny­­sorozatába. Az országos seregszemlé­ről ezüstkoszorús minősítéssel tér­tünk haza. Rendszeresen fellépünk a helyi és járási szintű társadalmi-poli­tikai rendezvényeken, a járási dal- és táncünnepélyen, a Forradalmi da­lok fesztiválján. Két alkalommal meghívást kaptunk Gombaszögre (Gotnbasek) is. Ezerkilencszáznyolc­­vanegyben ismét eljutottunk Galán­­tára, ahol harmadik helyezést értünk el. Több alkalommal léptünk fel ön­álló műsorral is. Tavalyelőtt nagy Sikerrel szerepeltünk a magyarorszá­gi Jászszentandráson. A múlt évben beneveztünk a kerületi népművelési intézet által rendezett értékelést ver­senybe, ahol megszereztük a „B“ ka­tegóriás minősítést. Hát Íme ennyi a történetünk, amióta elindultunk a ze­ne „ötsávos országútján“, — fejezte be szavait a Kassai (Košice) Konzer­vatórium egykori növendéke, ma zon­goratanár, énekkarvezető és lelkds népművelő. Amit (szerénységből) nem mondott el, de hiteles forrásból tudok: kilenc év .óta ingyen, mindennemű segítség, támogatás nélkül műveli a nemzeti­ségi dalkúltúrát. Amikor ezt szóvá teszem előtte, csak ennyit mond csön­desen, de magabiztosan: — Engem úgy neveltek, hogy örö­költ zenei tehetségemmel nem ren­delkezhetek Önkényesen: azt mások javára kell hasznosítanom. Ami pedig a megbecsülést illeti; nos nem szí­vesen beszélek erről, de amióta mű­ködünk, nem nyitott segítő szándék­kal még senki ajtót. Nemcsak anya­giakra gondolok. A városban évente ha egy alkalommal kapunk szereplési lehetőséget; tavaly például teljesen mellőzve voltunk. A próbákat az alap­iskola egyik rossz akusztikájú ter­mében tartjuk, ahonnan enyhén szól­va kinéznek bennünket. De ezt ne írja meg, mert akkor még rosszabbra is változhat a helyzetünk!... A fel­lépések előtt színpadra és — hogy hangerőnket szoktassuk, betájoljuk a térhez — nagy helyiségre van szük­ségünk. Itt csak a moziterem jöhet számításba, ahol egy fúvószenekar is gyakran próbál. A kimerítő egyezke­dések, győzködések, könyörgések eredménye: néha megértenek, vagy inkább megszánnak bennünket... Tartoztunk már a helyi művelődési központhoz, a CSEMADOfC-hoz, de senkiiül sem kaptunk számottevő tá­mogatást. Nyolc évvel ezelőtt kihar­coltunk egy fellépési ruhát. Ennyi. A városi nemzeti bizottság tudomást sem vesz rólunk. Nem becsülik meg a közös (és sikeres) vállalkozásban rejlő erkölcsi erőt. Mindezek miatt átéltünk már néhány krízist, még­sem hagytuk abba az éneklést. Mit gondol, miért? ■ Hitem szerint ebben már a zene jellemnovelő erejét vélem érvénye­sülni ... — Pontosan- erről van szó. Hitval­lásom, hogy a zene és a dal embert formáló, nevelő hatalom. Egy sajáfos lelkűiét fűzi egybe azokat, akik Ko­dály szellemének hitvallői, s ilyenek ennek a kórusnak a tagjai, neveltjei is. Kilenc év alatt ötvennégyen dalol­tak Samu Katalin karnagy irányítása alatt; dolgozó nők, diáklányok, kis­gyermekes anyák. Az alapító tagok­ból heten ma is énekelnek. Vállalták­­vállalják a három-négy órás, fizikai­lag is megterhelő próbákat, indoko­latlanul sohasem hiányoznak. Általá­ban a férjek is szolidárisak: ha fel­lépésekkor nem biztosítanak az elszál­lításukra autóbuszt, autóikkal á cso­port rendelkezésére állnak. Átvállal­ták, s átvállalják ma is a házimunka egy részét. Megértették, hogy amit feleségeik müveinek, nemcsak szóra­kozás; sokkal több annál. ■ Van-e utánpótlás? — Kevés. Legalább harmincán sze­retnénk lenni. A tanítványaimból ed­dig hatan jelentkeztek konzervató­riumba, ők is besegítenek. A je­lentkezők, vagy helyesebben beszer­vezettek kétharmada zeneértő, a töb­bit „kineveljük“. ■ Milyen a hangkultúrájuk? — Az utóbbi két évben sokat ja­vult, mivel a szolmizálást és a hang­képzést nagyon komolyan vettük. Ä kottaolvasást is lelkiismeretesen gya­koroljuk. Eddig mintegy félszáz szer­zeményt tanultunk be. Repertoárunk változatos; a népdaltól a reneszánsz műveken keresztül, a mai szerzőkig ível. A pelsőci női kórus fennállásának „újkori történelme“ akkor kezdődött, amikor új elnök — Fazekas Arpád — került a helyi szövetkezet élére. De erről beszéljen Samu Katalin. — Egy tavaszi délután kellemes meglepetés ért: felkeresett a szövet­kezet elnöke és közölte velünk, hogy pártfogásukba vesznek, s mindössze egy feltételt szabnak: viseljük a szö­vetkezet nevét. Mindjárt ki is utaltak nyolcezer koronát ruhaanyagra. A' kerületi versenyre már a gazdaság autóbuszán utazhattunk,.ingyen. Csak megköszönni tudjuk támogatásukat. Ez a megbecsülő, értékelő támoga­tás új erővel töltötte fel a kórus tag­jait és felértékelte küldetéstudatu­kat. Énekelni akarunk, mert: „Van-e jobb szemléltető eszköze a társadal­mi szolidaritásnak, mint a kórus?...“ KORCSMAROS LÄSZLÖ (A szerkesztőség megjegyzése: Ä kórus időközben másudik díjat, vala­mint a zsűri dicséretével egybekötött aranykoszorús minősítést szerzett a hazai magyar amatőr énekkarok or­szágos versenyén, a galántai Kodály­­napokon.J,

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents